1 Kor 11,23-29  (úrvacsora, advent - 2016)

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Lk 22,19

24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 2Móz 24,8; Jer 31,31-34

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.

27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

    A Szentírás több nagy eseménye a sötétségben kezdődik, és a világosságban éri el célját. A teremtés: hogy aztán világosság ragyogja be a mindenséget. Megváltásunk története: hogy húsvét dicsőséges diadala hirdesse - eltöröltetett a bűn, legyőzetett a halál.

Azon az éjszakán, amelyen elárulták. A bűn sötétsége, homálya ez, amikor gonosz árulás megy végbe, tagadás hangzik el, gyáva cserbenhagyás történik. Isten Fia kiszolgáltatik a bűn, a gyűlölet hatalmának. Vannak sötét napok, éjszakák. Az egyik ismert adventi ige: a nép, amely a sötétségben ül, lát nagy világosságot. Hisszük, hogy készül felhasadni az Isten hajnala, felragyogni az ő világossága.

   Jézus veszi a kenyeret, hálát adva megtöri… Jézus hálával készül az áldozatra, mennyivel inkább hálával kell nekünk azt elfogadni.  A kenyérnek, ha részesülni akarunk belőle, meg kell töretnie. A szeretetnek szét kell osztatnia. Krisztusnak fel kell áldoztatnia, hogy megmutassa, elérhetővé, elfogadhatóvá tegye szeretetét. Nem látomás ez, nagyon is valóságos jelenet. Krisztus ott van tanítványai közelében, közösségében.

   Az én testem… mély értelmű szavak ezek. Sokan ízlelgették nemcsak az úrvacsora kenyerét, hanem ezeknek a szavaknak az igazi üzenetét is. Értelmezték szó szerint, jelképesen. Semmiképpen nem választhatjuk el Krisztustól. Valóságos szeretetéről, áldozatáról. Nem az úrvacsorának kell megdicsőülnie, hanem Krisztus testté lett szeretetének, jelenlétének. Ez lesz tápláló eledelünkké.

   E pohár az új szövetség az én vérem által. Szabadságunk garanciája. Miről szól ez a szövetség? Bocsánatról. Kegyelemről. Üdvösségről. Nem teszi hozzá az Úr: bár nem érdemlitek meg. A szeretet nem mérlegel. Önmagának mértéke. A leggonoszabb emberért is lehet a legnagyobb, legtisztább szeretettel meghalni. Új szövetség népe vagyunk. Úgy menjünk haza, mint akik tudjuk: megkegyelmezett az Isten. Az üdvösség reménysége a mienk.

   Tudatosítanunk kell: ezt cselekedjétek! Soha nem értjük meg. Az anyagcsere titkát sem értjük teljesen, mégis táplálkozunk, hogy erősödjünk. Rá kell csodálkoznunk Isten végtelen szeretetére, arra, hogy a Király meghal a szolgákért. Ez minden értelmet felülhalad.

   Elhangzik a figyelmeztetés: ne méltatlanul. Adós szolga példája jut eszünkbe: kimegy, és a felhánytorgatja a kicsit. Nem értett meg semmit ura bocsánatából, nem engedte közel a szívéhez. Olyan nagy volt az énje, a sérelme.

   Méltatlanná válunk akkor is, ha azt gondoljuk: az egész csak külsőség. Letudjuk kötelességünket Isten felé, a gyülekezet felé. Kedves történetet olvastam a napokban. Lincolnhoz (az Egyesült Államok 16. elnöke volt, aki országában véres harcok árán számolta fel a rabszolgaságot) elment egy felszabadított rabszolga, és egy marék pénzt nyújtott át neki, hogy visszafizesse szabadulása árát. Lincoln azt válaszolta neki: megérti a gesztust, de nagyobb dolog történt, szentebb volt az ügy, semhogy azt ennyivel el lehessen intézni. Több ezer fiatalember adta az életét: a világ összes gazdagsága nem lenne elég, hogy akár egyikük családját is kárpótolják.    

   Amit adhatunk, amit Isten elvár: hála, öröm, engedelmesség. Ámen. 

Úrvacsora (advent, 2017)

   Advent nemcsak Isten világosságáról beszél, hanem a mi sötétségünkről is. A nép, amely sötétségben ül… Krisztus a bűnnek ebbe a sötétségébe jött, hogy szabadulást, gyógyulást hozzon, és az örök élet világosságát ragyogtassa fel. A szereztetési ige ennek a sötétségnek a külső leírásával kezdődik: azon az éjszakán, amelyen elárulták. Mennyi árulás, tagadás, csalás, erőszak, szeretetlenség van azóta is a világban, életünkben! Mennyire szükségünk van Krisztus szemeket, szíveket nyitó hatalmára, békességére! Milyen mélyről fakad az adventi kérés: jövel, Uram Jézus!

   Jézus akkor és ott veszi a kenyeret, hálát ad. Az őt váró adventi lelkülethez hozzá tartozik a hálaadás. Az, hogy Istenre figyelünk, meglátjuk a jót, amit elkészített számunkra. Észrevesszük kegyelmének munkáját. Boldog hittel megértjük, hogy Krisztusban áldásainak, bocsánatának, irgalmának teljességét adja nekünk. Ő a feje az egyháznak, általa szerzett Isten békességet, hallottuk a bűnbánati héten.

   Vegyétek, egyétek, ez az én testem: azaz én azért jöttem, azért áldozom magam értetek, hogy ti valóságosan részesüljetek Isten örök irgalmában, megtartó kegyelmében. Vegyétek, egyétek! Az étel akkor táplál minket, ha magunkhoz vesszük, ha élünk vele, a kegyelem akkor a miénk, ha elfogadjuk.  Az úrvacsorában ez nagyon erőteljesen ábrázolódik ki. Legyen kész a mi lelkünk, nyitott a mi szívünk, értelmünk, hogy adventi hittel várjuk és fogadjuk be Krisztust! Arra is emlékezetet minket az úrvacsora, hogy ennek a számunkra adatott kegyelemnek nagy ára volt: megváltó Urunk teste megtöretett, vére kiontatott. Krisztus születésének, földi szolgálatának, egész küldetésének célja a kereszt, azaz megigazításunk, megmentésünk. Az első advent a második előfeltétele.

   A pohár az új szövetség megpecsételése. Ez a szövetség, amelyre Krisztus az életét tette le, a bocsánatról, az új életről, az üdvösségről szól. Legyünk méltók erre a szövetségre! Igaz, szomorú és méltánytalan lenne, ha semmibe vennénk (saját) megváltásunkat, amiért Krisztus ilyen nagy áldozatot hozott? Legyünk hűségesek hozzá, egymáshoz! Járjunk szeretetben, éljünk békességben, minden dolgunkban Krisztus igazságát kövessük! Ez a szent szövetség, amit most újból megerősítünk, erre kötelez minket. Ámen.

Úrvacsora (advent, 2018)

   Újból advent van. Új egyházi év kezdődik. Krisztus megváltó szeretetének ritmusába tagolódik az életünk (adventtől adventig). Megújult reménységgel indulhatunk tovább. Újra átélhetjük Isten kegyelmét. Ezt a „váltást”nem kíséri zajos ünneplés: Isten csendben, de csodásan működik.  Jó ezt tudni, ezért hálát adni.

   Azon az éjszakán. Jézus életének jelentős fordulóinál éjszaka van: gondoljunk karácsonyra, nagycsütörtökre, húsvét hajnalára.  A külső sötétség az Istentől elszakadt ember állapotát szemlélteti. De ebben a sötétségben feldereng, megjelenik a világosság. Amikor a leginkább érezzük annak szükségét. Nálunk advent időszakában a leghosszabbak a földi éjszakák. Ilyenkor még jobban vágyunk a fényre. Lelki értelemben is. 

   Jézus nem seper félre, nem töröl el minden régi szokást, nem mozdít ki mindent a helyéről, nem nyilvánít semmisnek minden előző hagyományt. Hanem megújít, átértékel. Így van ez az életünkben is. A páskabárány rítusát ünnepli Jézus a tanítványokkal, ennek a jelentésvilágába viszi bele saját halálának az üzenetét, és teljesen más lesz az értelme. Egyetemessé, ugyanakkor személyessé válik… Belekerül Jézus mindennapi életünk történetébe, és gyökerestől megváltozik szemléletünk, magatartásunk, életcélunk. A szeretet csodákra képes.

   Jézus veszi a kenyeret, megtöri. Gyermekkoromban a frissen sült kenyérhez nem volt szabad hozzányúlni, csak az első közös étkezés alkalmával törték meg, szelték fel a szülők. Alig győztük kivárni. Jézus veszi tehát, megtöri, és azt mondja: ez az én testem. Nem csupán a kenyér, hanem a megtört kenyér: a kiszolgálásra, az étkezésre előkészített. Jézus az elfogyasztott kenyér tápláló erejéhez hasonlítja megváltó halálának hittel elfogadott, megtartó, életet adó hatalmát.

   A poharat is vette, és azt mondta: e pohár az új szövetség az én vérem által. A pohár, ami körbe jár, amiből rendre isznak a tanítványok, a bocsánatnak, a megbékélésnek a szövetségét hirdeti, melyet Isten kötött velünk. Gondoltatok-e arra, hogy ezt a szövetséget minden egyes alkalommal megújítjuk? Gondolatatok-e arra, hogy ennek a szövetségnek az előzménye, az ára a Krisztus kínos kereszthalála, az ő értünk kiontott vére volt? Gondoltatok-e arra, hogy a bocsánattal együtt az üdvösség ígéretét is kapjuk? Majd ekként leszünk együtt – bűneinktől megszabadulva - az Isten országában. Vegyétek, egyétek, és lássátok, érezzétek, mit vállalt értünk a mi Megváltó Urunk, hogy mennyire szeret minket az Isten! 

   Krisztus határozott parancsa, hogy ezt cselekedjük… az ő megváltó halálának emlékezetére. A nagy történelmi fordulópontokra emlékezni szoktunk. Az úrvacsora szereztetése külsőképpen nem volt szenzációs esemény. Csak 13 személy vett részt rajta… A golgotai engesztelőáldozat jelentősége azonban (amit előre vetít akkor, és azóta is hirdet) univerzális. Amíg eljövend. Advent üzenetéhez, reménységéhez ez is hozzátartozik: Krisztus dicsőséges visszajövetele. 

   A szereztetési ige figyelmezetése adventi feladatainkra emlékeztet minket. Várjuk Őt tiszta szívvel! Nem méltatlanul, nem önmagunkban bízva, nem sötétségben toporogva, nem irigységben, haragban, békétlenül, hanem a reménység világosságára nézve, alázattal, bűnbánattal. A szeretet útján elindulva a végtelen szeretettel érkező felé. Ámen.

Úrvacsora (advent, 2019)

    Itt a földön Krisztusban elkezdődik a mennyei történet – ezt hirdeti az advent. Ehhez az Egyszülött Fiúnak meg kellett üresítenie önmagát. El kellett hagynia Isten országának dicsőségét, vállalni kellett sorsunkat, születésünket, szenvedésünket, bűneink terhét és halálunkat. Ez volt szabadulásunk egyetlen lehetősége, esélye.

   Ennek a megalázkodásnak a mélypontja (ami a szeretet csúcsát jelenti) a golgotai áldozat bemutatása, a megváltás eseménye. Azon az éjszakán. Krisztus azért jön el a mi éjszakánkba, sötétségünkbe (hallottuk, mit jelent), hogy az ő világosságába vezessen. A páska szertartásában a (kovásztalan) kenyér és bor egy történelmi szabadulás jelképei. Ezeket vonatkoztatja magára, személyes feláldoztatására Krisztus, és teszi személyes szabadulásunk bizonyos és bátorító jeleivé.

   Vegyétek, egyétek, ez az én testem… Krisztus kétségtelenül részeltetni akar minket az ő önmagát adó, megváltó tettének áldásában, erejében. A kenyér, a bor anyagi, fizikai mivoltában itt van előttünk az úrasztalán: látható, kézzel fogható, ízlelhető… Ugyanígy nem elmélet, nemcsak egy szép bibliai tanítás a bűnbocsánat, a megváltás, az üdvösség. Krisztus valóságos, bemutatott áldozata az alapja és garanciája annak.

    Azt a Krisztust követjük és várjuk, aki annyira becsült és szeretett minket, hogy életét áldozta értünk: testét adta, vérét ontotta. Az úrvacsora hitünkben és reménységünkben erősít. Ugyanakkor a közösségben is. Együtt könnyebb a követés, a szolgálat, könnyebb a várakozás is. Könnyebb egymást biztatva kitartani. Ezt cselekedjétek!

    Addig, amíg eljön. A Krisztus messiási küldetésének eseményeihez szabott kegyelmi időben élünk, megváltva, de még nem érve el az üdvösséget. Ebben az időben Krisztus halálig menő szeretetét kell nekünk hirdetni, képviselni. Legyen ez a mi adventi feladatunk: minél jobban ráhangolódni az ő jóságára, lelkületére, indulatára.

   Ha nem ezt tesszük, ha saját vágyainkat követjük, ha szeretetlenek, keményszívűek vagyunk, akkor - megtagadva Megváltó Urunk méltóvá tevő jóságát, irgalmát - méltatlanná válunk.

   Az ítélet az, ha visszautasítjuk a kegyelmet. Mi már nem bukhatunk, nem veszhetünk el bűneink miatt, csak amiatt, ha nem engedjük, hogy Isten örök kegyelmének, Krisztus megváltó szeretetének ereje munkálkodjék bennünk. Napról napra. Őt követve várni őt.  

   Erősödjünk a kegyelemben, növekedjünk a szeretetben! Az Úr így adjon áldott adventet nekünk! Ámen.

Úrvacsora (advent, 2020)

   Tegnap a fiatalokkal adventi idézeteket olvastunk fel. Az egyikben ez hangzott el (Pilinszky Jánostól): „A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki (valóban) szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

   Az úrvacsora azt hirdeti, bizonyítja: megváltásunk megtörtént. Valóságos az, mint a kenyér, amit megtörünk, mint a bor, amit a pohárba öntünk. Mégis vágyakoznunk kell a megváltásra. Éreznünk, hogy mekkora szükségünk van arra. Csak így tudjuk igazán felmérni annak jelentőségét, így tudjuk elfogadni annak lelkünket betöltő igazságát, áldását. Akkor értjük meg, hogy a legfontosabb nem is az, amit kapunk, hanem az, aki ajándékaival önmagát adja. Az úrvacsorában Krisztust magát fogadjuk be. 

  Advent tehát szívünk megnyitása előtte, szeretete, jósága előtt. Az általa hozott boldog reménység előtt.   Hallottuk az igehirdetésben: az örök élet örökösei vagyunk. Mérhetetlenül gazdagok. Hát akkor nem engedhetjük, hogy kicsinyes érzések, indulatok irányítsanak: harag, irigység, önzés, aggodalom.

Életünk hirdesse az ő nagylelkűségét, végtelen irgalmát, alázatát, amellyel mellénk állt, áldozatát, amellyel megmentett, hatalmát, amellyel megtart!

   Legyen egyre nyilvánvalóbb Krisztus közelsége, jelenléte bennünk! Most az úrvacsora is erősítse vele és egymással való közösségünket! Ámen.