Úrvacsora (húsvét, 2017)

1 Kor 11,23-29

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

    Az úrvacsora nemcsak emlékezés, hanem találkozás. Hit által az élő Krisztus közösségében idézzük fel az ő váltsághalálát. Az Ünnepelttel ünneplünk együtt. Húsvét felől értjük meg igazán a megváltás summáját. Ha nincs húsvét, akkor csak az emlékezés marad. Egy szép történetnek a felidézése: egyszer valaki, akinek tiszta volt a lelke, meghalt az igazságért. Élete és halála példa, de nem több annál. Szomorú lenne ez.  Mi azonban a feltámadott, Igéje és Szentlelke által jelen lévő Krisztussal együtt vesszük az úrvacsorát, abban az ő áldozatának szent jegyeit. Így vagyunk együtt most is húsvéti örvendezésben.

   Olvassuk a Cselekedetek könyvében, hogy az első gyülekezet tagjai gyakran összegyűltek a kenyér megtörésére. Az úrvacsora, az eucharisztia, a hálaadás alkalma volt számukra.  A Krisztushoz tartozás és az üdvösség reménységének erősítése. Ez az öröm tölti be a mi szívünket is: hála azért, hogy az Isten kegyelmében élhetünk, és abban a reménységben, hogy aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem őt értünk áldozta, mindent megad nekünk, amire szükségünk van.

   Részletekbe menően sorolhatnánk hála-listánk tételeit: Isten megváltott gyermekei vagyunk, tőle senki el nem szakíthat, szeretete hordoz minket, mi is ezt a szeretetet hordozhatjuk a szívünkben, életünk, családunk, a békesség, földi áldások (senki nem fogja ezt az ünnepet éhezve tölteni), az üdvösség reménysége gondviselésének megannyi bizonysága. Most konkrétan hálásak vagyunk együttlétünkért, a konfirmandusokért. A lista személyesen bővíthető.

   Ez az én testem, e pohár az új szövetség az én vérem által. A megváltás is személyes volt, és személyesen kell elfogadnom, átélnem. Kenyér és bor: bár szemmel látható jelek, elemek, titkukat mégsem értjük teljesen. Egyetemes jelentőségű áldozatról szólnak, és annak áldásairól. Nincs emberi hasonlat erre. Csak a Krisztusé, aki önmagát adta, és váltsághalálával szerzett bocsánatát, békességét kínálja nekünk.

    A páskavacsorán az egyiptomi szabadulást idézték fel Izráel fiai, nekünk az úrvacsora a bűntől való szabadulást hirdeti, tanúsítja. Krisztus Urunk nemcsak feláldozta életét, hanem meg is osztja azt velünk (a test és vér az életet jelenti). Mi a Krisztus életét kapjuk. Vajon azt éljük-e?  (Egy tanító mese szerint egy édesanya a szemeit adta oda vak fiának, és azt kötötte a lelkére: a szememmel mindig szeretettel nézz másokra.)

   Ezt cselekedjétek! Az úrvacsora valóban a szeretetre, a megbocsátásra, élő Urunk követésére buzdít minket. Erre nézve erősít meg minket. Legyünk gyengék a rosszban, erősek a szolgálatban, némák az egymás rágalmazásában, és hangosak az egymás biztatásában.

   Akkor válunk méltatlanként méltóvá, ha Krisztushoz igazodunk, ha engedjük szeretetét, jóságát uralkodni magunkban. Tudjuk, egyedül Krisztus a méltó a dicséretre, a magasztalásra, mert megváltott, és a halált legyőzve részeltet minket a nekünk szerezett üdvösségben. Ámen. 

Úrvacsora (húsvét, 2018)

     Pál ezzel kezdi: az Úrtól vettem. Az élő Krisztusról beszél. Az úrvacsorában, amit Krisztus parancsa alapján gyakorlunk, az élő Krisztus beszél az ő megváltó halálának, áldozatának áldásairól. A kiindulópont az az éjszaka. Mondhatnánk, amint az igehirdetésben is hallottuk: a mi emberi helyzetünk, amihez hozzátartozik a bűn, az árulás, a tagadás, a gonoszság, a hitetlenség. Ebben a helyzetben szólal meg a Krisztus szava a szereztetés Igéjében, és beszél a bocsánatról, annak áráról, beszél az Isten kegyelméről. Arról, hogy ő az átkot áldássá akarja változtatni. (Kenyér és bor: isteni áldás és emberi munka van mögötte.)

    Vegyétek, egyétek! Vonatkozik ez a felszólítás a külső jegyek magunkhoz vételére. Gyerekeket, betegeket szoktunk így biztatni: egyetek. Erősödjetek! Igaz, egyikünk sem kételkedik abban, hogy testünknek szüksége táplálékra, különben erőtlenné válunk, és végül testünk felmondja a szolgálatot. Ugyanígy szükségünk van kegyelemre, bocsánatra, különben. Jézus ezt kínálja nekünk engesztelő kereszthalálának szent jegyei által. Nem kétséges, hogy megtörtént. Ám az úrvacsora nemcsak egy emlékünnep. Nem halotti tor, hanem győzelmi lakoma. Krisztus - aki önmagát adta, akinek a kereszten teste megtöretett és vére kiontatott - feltámadott, legyőzte a halált, és az üdvösség útját nyitja meg számunkra. Az úrvacsora nemcsak emlékeztet – az is fontos -, hanem táplál az örök életre. Azt az ígéretet hordozza magában, hogy majd az Isten országában a teljesség értelmében együtt lehetünk, ünnepelhetünk Krisztussal, aki  Lelke által mindig velünk van. Hisszük, ezen az alkalmon is.

    Feltámadott Urunk közösségében, jelenlétének felemelő erejét, békességét átélve részesüljünk az Úrvacsorában, megerősödve abban a hitünkben (ami egyben küldetés is), hogy az övéi vagyunk és maradunk mindörökké. Ámen.

Úrvacsora (húsvét, 2019)

     Ha nagyon az időpontokhoz igazodnánk, nagycsütörtök lenne az úrvacsora megünneplésének legalkalmasabb időpillanata. Vannak gyülekezetek, ahol valóban azon az estén (is) úrvacsorázás van. Már a szereztetési igében ott van a gyakorító szócska: valamennyiszer. Akármikor, amikor erre kijelölt alkalom van: csak méltóképpen, ékesen és jó renddel. Megdöbbentő, ha a szereztetési ige kontextusát nézzük, hogy Pál arról ír, hogy a korintusi gyülekezet tagjai közül sokan visszaéltek az úrvacsora szentségével, és amolyan közösségi lakmározássá torzították, odáig menően, hogy egyesek megrészegedtek.

    Ezért emlékezteti hangsúlyozottan az apostol a gyülekezetet a Krisztus szenvedéseire.   

Valóban, a Krisztus áldozatának az üzenete világít rá az úrvacsora igazi tartalmára, lényegére. Azt kell tehát szem előtt tartanunk. Konfirmandusok lelki figyelmét is erre próbáltuk ráirányítani.  

    Azon az éjszakán, amelyen elárulták… Pál apostol már ez az általános formulát használja, bár tudjuk, hogy ott és akkor konkrétan Júdás volt az áruló, mégis mindnyájan benne vagyunk a dologban (ezért kell miérettünk megtöretnie a Jézus testének).

    A szereztetési igében háttérbe szorul a páska szertartása is, mert mindenekelőtt Krisztus önfeláldozó halála hoz szabadulást bűneink megnyomorító rabságából.

  Jézus veszi a kenyeret és a bort, és azt mondja: ez az én testem, ez az én vérem… Igaz, mennyire konkrét?! Testvéreim, látjátok a kenyeret, a bort? Nézzétek és ízleljétek!

Azt hirdetik ezek a szent jegyek, hogy valaki kenyeret és bort adott nekem, amikor az éhhalál szélén voltam, valaki helyet cserélt velem, amikor a kivégző osztag előtt álltam, valaki magára vállalta elkövetett hamisságomat, hogy ne nekem kelljen bűnhődni és megszégyenülni.

Igaz, látjátok a kereszten Krisztust vérző, összetört testtel, és beragyogja életeteket az ő feltámadásának öröme, reménysége, dicsősége?

   Mert értünk történt mindez, hogy bűneinkre bocsánatot nyerjünk, megigazuljunk.  (Halálra adatott bűneinkért, feltámasztatott megigazulásunkért - Róm 4,25. )

   Új szövetség… a bocsánat szövetsége, amit Urunk halálával pecsételt meg, feltámadásával erősített meg. Ez a szövetség már örökké érvényben marad. Az úrvacsora tehát szent, szövetségszerző vendégség, Krisztus megváltó áldozatának és üdvösséget szerző feltámadásának megünneplése.

   Feladtunk, hogy hirdessük halálát, szeretetét, amíg visszajön, Mert feltámadásával bebizonyította: minden ígérete beteljesedik. Ilyenformán az úrvacsora az örökkévaló ünnep kiábrázolása is. Milyen örömben leszünk majd együtt minden tisztátalan gondolat nélkül, teljes szeretetben!

   Az ember a legszentebb dolgot is meg tudja rontani. Vétkezhet az Úr teste és vére ellen. Megcsúfolhatja áldozatát. (Pl. milyen méltatlan dolog lett volna, ha a Pál utcai fiúk Nemecseket – áldozatos, életét kockára tevő gesztusa után - elkezdték volna gúnyolni.) Vizsgáljuk meg magunkat: valóban, ahogy Káténk is tanítja, őszinte bűnbánattal jöjjünk, szent elhatározással a jóra, a Krisztusnak való szolgálatra, a feltámadás reménységével, örömmel, hálával.  Ámen.  

Úrvacsora (húsvét, 2021)

   Nem lett volna értelme nagypénteknek húsvét nélkül, de a húsvét igazi üzenetét, jelentőségét, örömét is nagypéntekre visszatekintve értjük meg. Az úrvacsorában összekapcsolódik a kettő. Látjuk, sőt elfogadjuk benne a Krisztus áldozatának szent jegyeit, bizonyságait, ugyanakkor átéljük a feltámadás erejét. Mert az úrvacsora nem csupán áldozatról, megfizetésről, bocsánatról szól, hanem a szeretet győzelmét és az üdvösség reménységét teszi nyilvánvalóvá. Az Úrnak halálát hirdessétek, amíg ő visszajön. Annak a Krisztusnak a megváltó halálát ábrázolja ki a kenyér és bor, aki legyőzte a halál, a mennybe ment, és dicsőséggel jön majd vissza az övéiért.

   Akár János apostol a Jézus sírjához érve, a feltámadás tényével szembesülve: mi is innen nézve értjük meg, hogy mi történt a Golgotán, hogy Urunk mit vállalt értünk, hogy az árulásra keresztig kitartó hűséggel válaszolt, az ő áldozatából kiengesztelődés származott, halálából élet.

Húsvét fénye mutatja meg a kereszt nagyságát és jelentőségét, Krisztus irántunk való szeretetének mélységét és magasságát, hosszúságát és szélességét.

   Kenyér és bor – földi jelek, de a mennyeit ábrázolják ki. Amiként az apostoloknak, nekünk is el kell jutni a tárgyi bizonyítékoktól a személyeshez, Krisztushoz. Az úrvacsora vele köt össze, és a vele való közösségünk valóságosságát hangsúlyozza. A kenyér és bor nem káprázat, előttünk van, látjuk, magunkhoz vesszük, és ugyanígy élhetjük át hit által Krisztus éltető, reménységre, szeretetre tápláló jelenlétét, jóságát. Az ő megtöretett szent teste, kiontatott drága vére megváltásunk kétségtelen argumentumai. És ahhoz sem fér kétség, hogy kiárad ránk bocsánata, üdvözítő kegyelme.

   A kenyér és bor táplálnak, erősítenek, gyógyítanak, ellenállóvá tesznek (a bort abban az időben gyógyszerként is használták). Ezt teszi Krisztusunk az ő bocsánatot szerző áldozata, kegyelme, irgalma által velünk… Vegyétek, egyétek, éljétek át az ő vacsorájába részesülve Krisztus közelségét, megváltó szeretetét, feltámadásának reménységét, a vele való közösség örömét! Ámen. 

1 Kor 11,23-29 (húsvét, 2022)

   Az úrvacsora a húsvét által nyeri el igazi értelmét. Már a szereztetési igében elhangzik: ezt cselekedjétek… amíg eljövend. Csak az jöhet vissza, aki él, aki áldozata bemutatása után hatalmával legyőzte a halált. Az úrvacsora túlmutat a golgotai kereszthalálon, és több az arra való emlékezésnél. Nemcsak régi történések, események felidézése, hanem találkozás Krisztussal, szeretetének, erejének átérzése, részesedés kegyelmében. Nemcsak megnézzük a szent jegyeket, hanem magunkhoz is vesszük azokat.

   Valóban: mi is lesz az úrvacsora sorsa húsvét után? Az emmausi tanítványok a közös vacsorázás közben ismerik fel Jézust… abban, ahogy megtöri a kenyeret. Mozdulatairól, önmagát adó szeretetéről. Ne csak a megfeszített Jézust lássuk a szent jegyekben, hanem a feltámadott Urat! (Egyik filmben a sivatagban eltévedő, az éhségtől, szomjúságtól már hallucináló keresztes lovag Jézust látja meg a rajta segítő bennszülöttben.)

  A Cselekedetek könyvében többször olvasunk arról, hogy az apostolok, az első gyülekezetek tagjai úrvacsorázásra gyűltek össze. Nemcsak Jézus megváltó áldozatát elevenítették fel, hanem az ő jelenlétét élték át, ünnepelték abban. Vajon nem ugyanazt kell tennünk? Jézus határozottan felszólít erre: ezt cselekedjétek! Húsvét azt jelenti (az úrvacsora különösen hangsúlyossá teszi ezt): Krisztussal együtt ünneplünk. A történelem leghíresebb személye van jelen köztünk nem vendégként, hanem házigazdaként. 

   Pál apostol írja az 1 Kor 15-ben: test és vér nem örökli az Isten országát, mindazáltal Krisztus teste és vére által örökölhetjük azt. A mi utunk a földön át vezet a mennybe. Krisztusnak vállalnia kellett sorsunkat, hogy bűneinket elhordozva örök dicsőséget szerezzen nekünk. A táplálék a földi élet feltétele, földi életünk pedig – ha Krisztus uralma alatt áll – az örök élet kezdetévé lesz.

  Újból mondom: a húsvét hitelesíti ennek igazságát. A Krisztus golgotai áldozata úgy válhat megtartó erővé számunkra, hogy ő maga, a Feláldozott nyújtja át nekünk a megszerezett váltságot. Isten feláldozott Báránya feltámadott jó Pásztorunk, örökkévaló Királyunk lesz. A HK szerint: részeseivé tesz az ő halálával szerezett igazságnak. 

   Lehet-e hitetlenül, közömbös szívvel viszonyulni ekkora szeretethez? Méltatlan az, aki ezt teszi, aki makacs kételkedéssel megveti a Krisztus mindenkiért hozott áldozatát. Péter az elárult, elítélt Jézust tagadta meg, nagyobb bűn ennél a feltámadott Urat megtagadni, az ő tanítását semmibe venni, kegyelmét, szenvedéssel megszerezett bocsánatát visszautasítani.  Hanem (megint a Kátét idézzük): buzgón törekedve arra, hogy hitünket erősítsük, életünket megjobbítsuk. Élő Urunk támogat ebben. Egy helyben toporgásunk amiatt van, mert csak úgy a saját erőnkből, és bűnös megítélésünk szerint engedelmeskedünk. Kérjük feltámadott Urunkat, hogy tegyen újjá, adjon erőt a bűn elleni harcban, a jónak a szolgálatára! Mert nem hiábavaló az. Ámen.

Úrvacsora (húsvét, 2023)

  Húsvétkor mutatkozik meg igazán az, amit a konfirmandusokkal tanultunk az úrvacsoráról: az hit, szeretet és reményközösség. 

  Először is hitünk sarkalatos igazságát ábrázolja ki: bűneinkből való megváltásunkat. A bűnt nem is kell hinnünk, mert látjuk, tapasztaljuk, azt azonban igen, hogy Isten megkönyörült rajtunk… Az úrvacsora szabadulásunk tényét hirdeti (akár a páska, mint a legrégebb óta gyakorolt szertartás), és bizonyságot tesz arról, aki ezt véghez vitte. Valaki, aki tiszta volt, szent és igaz – feláldozta magát, életét adta értünk. De nemcsak emlékezünk rá, hanem az ő élő jelenlétében vesszük magunkhoz áldozatának szent jegyeit.

   Szeretetközösség – mert az úrvacsorában Krisztus halálig menő, de azt is legyőző szeretetét éljük át, ami minket is szeretetre indít. Krisztus feltámadása egyetemes, megdönthetetlen igazsággá tette a szeretet törvényét. Bár ezen a világon sokszor azt látjuk, hogy a gonoszság uralkodik, mi hiszünk a szeretet diadalában, és aszerint rendezzük be életünket. Az úrvacsorát lezáró intésben is ez válik hangsúlyossá: megbocsátás, kiengesztelődés, békesség. (Történet: fogságból hazatért a halottnak hitt apa… és éppen akkor érkezett haza, amikor két, közben kamaszkorúvá nőtt fia verekedett egymással. Azt mondta nekik: én annyi erőszakot láttam, és tudjátok meg, hogy itt nálunk nem lehet helye többet ilyesminek, mert a harag megöl, a békesség, összetartás megtart.)       

  Húsvét teszi az úrvacsorát igazán reményközösséggé: a feltámadott Krisztus táplál minket, erősít, vigasztal, és az üdvösségre hív el. Együtt leszünk az ő mennyei asztalánál is. Már most így kell egymásra nézzünk, és így kell gondoljunk azokra is, akik nincsenek közöttünk. 

   Úgy adjunk hálát Krisztus megváltó haláláért, hogy ugyanakkor boldog reménység töltsön be feltámadására tekintve, és ebben a hitben megerősödve induljunk földi feladataink és mennyei célunk felé. Ámen.