1Kor 8 (vas.de.)

 

1 Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. *

2 Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell.

3 De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten.

4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy.

5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van,

6 nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. Ef 4,5-6 ; Jn 1,3 ; Kol 1,16-17

7 Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. Róm 14,14.23 ; 15,1-2

8 Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. Róm 14,17 ; Kol 2,21 ; Zsid 13,9

9 De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között.

10 Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?

11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt.

12 Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek.

13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

 

    A mai napra kijelölt igeszakaszban egy idegenszerű, számunkra – látszólag - érdektelen téma kerül elénk: a bálványáldozati hús kérdése… De a korinthusi gyülekezetben fontos ügy lett, vitához, meghasonláshoz, megbotránkozáshoz vezetett. Nem lehetett eltekinteni tőle, foglalkozni kellett vele. Pál apostol állásfoglalása evangéliumi fogantatású, napjainkban is tanulságos, általános érvényű következtetéseket tartalmaz.

   (Hadd elevenítsük fel röviden: a korabeli városokban a piacokon többnyire olyan hús volt kapható, ami a bálványoknak feláldozott állatoktól származott. Bonyolította a kérdést az a tény, hogy a bálványoknak bemutatott áldozást gyakran pogányos ünneplés követte - ezen elfogyasztották a feláldozott állatok húsának egy részét -, gyakran nagy ivászattal, kicsapongó, erkölcstelen mulatozással. Hogyan viszonyuljanak tehát az innen származó hús fogyasztásához azok, akik már nem a bálványokban hisznek, hanem a feltámadott Jézus Krisztusban? A zsidóság határozottan elzárkózott a bálványáldozattal kapcsolatba hozható ételektől. Tisztátalannak tartották. A közülük származó keresztyének is ezt a hagyományt követték. Ez rendben is volt, de ha közben emiatt másokra ujjal mutogattak, a többiek fölött ítélkeztek, azok hitét kétségbe vonták, akkor az már gondot jelentett a közösségben. A gyülekezet nagyobb része pogány háttérből tért meg. Ők ugyan szakítottak a bálványimádó életformával, annak babonáival, pogány praktikáival, de az említett forrásból származó húst minden további nélkül megették. A szegényebbek számára ez megélhetési kérdés is volt.)

   Azóta is hányszor megkísért a Sátán a részletekkel, pitiségekkel, hogy a lényegről elfordítsa a tekintetünket! Keresztyének olyan kicsinyes dolgok miatt folytattak/folytatnak ádáz küzdelmet egymás ellen, vonultak és vonulnak külön táborokba, amik tényleg mellékesek, szánalmasan emberiek. Madách Tragédiájából az a jelenet jut eszünkbe (VII., bizánci szín), amikor a „homousion” és „homoiusion” kifejezések közti különbség, egyetlen betű miatt tör ki véres vallásháború, és küldik egymást máglyára Krisztus (Mesterük tanításáról, lelkületéről teljesen megfeledkező) követői. Egy nap, egy földi személy, egy bibliai hely sajátos értelmezése miatt. Milyen szomorú!

   Össze tudunk kapni ülésrend, öltözet, különböző szokások, beidegződések, egyéni nézetek fölött, olyan emberi fix ideák miatt fordulunk egymás ellen, amiknek valójában nincs közük a hithez. Ezeket nevezzük az Újszövetség nyelvén adiaforonoknak.   

   Az ismeret felfuvalkodottá tesz, állapítja meg az apostol. Aki azt hiszi, hogy mindent jól tud, mindent helyesen értelmez, az gőgösen, lekicsinylően, fölényesen, kritikusan viszonyul embertársához. Jézusnál ezt soha nem látjuk. Számunkra pedig ő kell legyen a mérték! Bár Isten Fia volt, soha nem nézett le senkit. Soha nem szólt meg, nem ítélt el senkit azért, mert ezt vagy azt evett, ilyen vagy olyan külső szokásrend szerint élt. Mi pedig az ő nevében sokszor kizárjuk egymást…  

   A szeretet az, ami épít. Nem okoskodik, nem bírál alaptalanul, nem az ítélkezésben leli örömét, hanem abban, hogy biztat, támogat a jóban. A mellékes helyett a lényegesre tekint. Aki a hittel kapcsolatos ismereteire, jártasságára büszke, az csak magáig, csak vallásos elméletekig érkezik el. Pedig a cél az, hogy megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok (Ef 3,19). Krisztus a hit és szeretet törvényét állítja elénk. Istent egyébként is a szeretet által lehet igazán megismerni. (Kedves történet: két tudós megy az úton, Isten létéről vitatkoznak, meglátnak egy juhászt, aki az út melletti legelőn a nyájára vigyáz. Elhatározzák, hogy felteszik neki a kérdést: szerinte létezik-e Isten? Az azt válaszolja: először kérdezzék meg a juhaimat, hogy mit szólnak: én –  az ő pásztoruk – létezem-e?)

   Vajon az önteltség vagy az alázat, az ítélkezés vagy az elfogadás útját választjuk? A vallásos gőg, vagy a krisztusi szelídség jellemző ránk? Fájdalmas (ua. kiábrándító is) az, hogy különböző keresztyén vallások képviselői a Krisztus nevében, aki mindenkit megváltott, kölcsönösen a pokolba küldik egymást. Az egymással való vetélkedésben nagyon jól tudjuk, hogy mit hogyan kell magyarázni, mivel kell kárhoztatni másokat, miért kell elkülönülni a többiektől ilyen- olyan külsőségre hivatkozva, miközben megfeledkezünk Krisztus szeretetéről. Pedig semmi sem lehet annál fontosabb. Ez történt Korinthusban is a bálványáldozati hús körüli vitában: voltak komoly, magukat nagyon sokra tartó emberek, akik azokat, akik ettek abból, kiközösítették. Olyan kicsinyes dolog ez, és olyan súlyos következményei vannak!

   Tudjuk, írja az apostol (mintegy semmissé téve a vitát), hogy nincs bálvány, és egyetlen Isten van. Ez alapvető igazság. Nem is kérdés. Akkor tehát a pogány ceremóniákról származó húsban nincs semmi különlegesen tisztátalan. Aki fogyasztását mégis üdvösség kérdésévé teszi, az hasonló a bálványimádókhoz: az ételnek, földi dolgoknak varázserőt vagy valami ártó hatalmat tulajdonít.  

   Egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség: azaz minden étel, minden, ami testi és lelki értelemben rendelkezésünkre áll. Mindent, ami javunkra adatott, hálaadással lehet fogyasztani, mindennek hálaadással és engedelmes szívvel lehet örülni… És egyetlen Urunk, aki által van a mindenség. Rajta fordul meg minden: bűnbocsánatunk, megtartatásunk, üdvösségünk. Nem azon, hogy mit eszünk, milyen vallásos kultúrában élünk, hanem azon, hogy miként viszonyulunk Krisztushoz.  

   De nem mindenkiben van meg ez a hit, ez a bizonyosság, és - írja az apostol - aki az ételt bálványáldozati húsként eszi, vagyis azzal a gyanúval, kétséggel, hogy az mégis valami tisztátalan, annak beszennyeződik a lelkiismerete. Nem az étel eredetében van a gubanc, hanem azok gondolkodásában, akiknek ez problémát jelent. Olyan sok minden került fő helyre az egyház történelme folyamán (miközben a szeretet egyre hátrább szorult): törvények, rendelkezések, tanok, dogmák, előírások, szertartások. De mindezek árnyékok Isten irgalmához, Krisztus megváltó áldozatához képest. Hogyan gondolhatná valaki, hogy ezek betartásáért nyeri meg Isten kegyelmét?

   (Egy példával szeretném ezt megvilágítani… Van egy király, aki bevehetetlen, gazdag várában lakik, ám az országát ellenség fosztogatja.  A király egyetlen fia megsajnálja a váron kívül sanyargó szegény népet, összegyűjti a katonákat, és megtámadja az ellenséges sereget.  Döntő csapást mér arra, de a harcban életét veszti. A vár ura fia áldozatának hatására elhatározza, hogy követeket küld, és biztonságot, békét nyújtó várába hívja alattvalóit, akiket az ellenség maradéka még mindig nyomorgat. Vajon a meghívottak miben reménykedhetnek: minek alapján fogadja be őket a király? Összekuporgatott pénzükért, azért, mert ki volt tűzve házukra a királyi zászló, vagy kívülről fújják az ország törvényeit, esetleg azért, mert mindig pontosan megünnepelték a király neve napját. Hát nem az egyszülött érdeméért?)

   Mintha azt mondaná Pál: az adiaforonokban (mellékes kérdésekben) legyen mindenkinek a hite szerint. Ha valakinek fontos, ám legyen. De ne gyártson törvényt belőle! Ne váljon az az ítélkezés és a vitatkozás alapjává. Ismerjük a mondást: a lényeges dolgokban egység, a lényegtelenekben szabadság, és mindenekben szeretet. Az Úr adjon nekünk bölcsességet!  Vallástörténeti tény, hogy a primitív népek egy csomó szabály labirintusában élnek. Egy csomó ceremónia, babona, tabu bonyolítja az életüket. Ezt vagy azt nem szabad, mert akkor jaj lesz! Hát nem nagyobb ennél, nem mindent átfogó az Isten kegyelme?! Vajon ilyen-olyan rituális szabályok betartásáért, ószövetségi előírásokért, és nem Krisztusért részesülök bocsánatban, megváltásban? Ha az előbbiekben bízom, azzal nem csúfolhatom-e meg a Krisztus áldozatát?  

   Nem a különféle regulák visznek közelebb Istenhez, hanem a hit, az engedelmesség, a szeretet (amik által Isten rendje valósul meg). Ha nem eszünk ezt vagy azt, vagy ha mindent eszünk, nem származik abból lelki hátrányunk illetve előnyünk.  Erkölcsileg nem tesz jobbá vagy rosszabbá. Hitler vegetáriánus volt, Churchill nagyétű ember. A külső vallásosság szabályozhatja az ember viselkedését (ez sem elhanyagolandó szempont), de lelkiségét csak az, Aki benne él (Róm 8,10).   

  De vigyázzatok, int az apostol, hogy szabadságotok ne legyen megbotránkozás, megütközés másoknak. Egymásra, a Krisztusban való közösségre vigyáznunk kell. Lehet, hogy például nekem nem kísértés a szerencsejáték, de valakinek nagy belső küzdelme van vele, és ha meglát engem (aki a „megnézem, hol tölti/költi sok fiatal drága idejét és pénzét” gondolatával éppen leülök egy szerencsejáték –gép elé), és azt mondja: ilyenképpen én is tovább hódolhatok ennek a szenvedélyemnek, de számára megkötözöttség, függőség, akkor veszélybe sodortam őt.  

     Aki a testvér ellen, az Krisztus ellen vétkezik. Elgondolkoztató mondat… A testvérben Krisztust kell meglátnom. Abban is, aki a Krisztus szabadságában él, és abban is, akinek a lelkét még külső dolgok tartják kötve… Úgy kell Krisztushoz ragaszkodnom, hogy ugyanúgy ragaszkodjam felebarátomhoz is. Ha fontos számomra Krisztus, akkor embertársam is, akiért ő meghalt. Hogyan szerethetem a Megváltót, ha nem szeretem megváltottait?  

    Inkább nem eszem húst soha, ha emiatt valaki megbotránkozik, jelenti ki az apostol. Persze, minden botránkozást nem tudunk elkerülni.  A Mt 11, 18-19 -ben olvassuk: mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne!  Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.

   Mindazonáltal igyekezzünk, amennyiben rajtunk áll, szándékosan senkit meg nem botránkoztatni, hanem legyünk – Krisztus példáját követve, az ő lelkületét hordozva – a szeretet eszközei! Ámen. 

 

Örökkévaló Istenünk, olyan csodálatos a hatalmad, kegyelmed, Krisztusban megjelent szereteted, a Lélek munkájában megmutatkozó bölcsességed! Add, hogy egészen betöltsön minket, és valóban a lényegre tudjunk figyelni! Bocsásd meg, hogy sokszor jelentéktelen dolgok miatt különbözünk meg egymással, ítélkezünk egymás felett, a külsőségek fontosabbak lesznek a lelkieknél, az emberi elképzelések a te szeretetednél. És képesek vagyunk a magunk igazsága alapján kizárni életünkből embertársunkat, akit Krisztus megváltott. Vajon nem magunkat rekesztjük ki ilyen módon a te kegyelmedből? Értesd meg velünk, hogy a szeretet fontosabb az ismeretnél, az alázat messzebbre visz, mint a gőg, az önteltség! Adj nekünk bölcsességet, és legyőzve köztünk minden emberi széthúzást, sokszor vallásos természetű vitatkozást, teremts igazi egységet, ajándékozz igazi békességet! Hogy kritizálás helyett elfogadás legyen, elkülönülés helyett szívünk megnyitása, ujjal mutogatás helyett egymás szeretettel való átölelése. Óvj minket egymás megbotránkoztatásától, hadd törekedjünk valóban egymás építésére!

   Hálát adunk, mennyei Atyánk, földi áldásaidért is, add, hogy ne éljünk vissza azokkal, hanem hálával használjuk egymás javára. Hálát adunk mindennapi táplálékunkért, otthonunkért, anyagi javainkért. Hálát adunk a földjeinket megáztató esőért, a következő év termésének ígéretéért. Olyan nagy a te jóságod, mennyei Atyánk, ezekben a dolgokban is. Megköszönjük lelki javainkat, értékeinket, családunkat, szeretteinket, gyülekezetünket, és mindenekfelett hozzád tartozásunk, megváltásunk örömét és reménységét.

   Könyörgünk, áldd meg gyülekezetünket! Elődbe hozzuk betegeinket, végtelen irgalmaddal vedd őket körül, gyógyító hatalmadban hordozzad, imádkozunk gyászolóinkért, vigasztald őket Lelked jelenlétével, a megváltás, az üdvösség igazságával, légy a bajban, kísértések közt levőkkel, azokkal, akik új utakon indultak el, és azokkal is, akiknek szívében hála van megtapasztalt segítségedért, áldásaidért.

Áldd meg azokat, akik vendégekként vannak jelen közösségünkben, változtasd testi erőtlenségüket lelki erővé, bizalommá, reménységgé! Köszönjük bizonyságtételüket.

   Imádkozunk ezen az alkalmon egyházmegyénkből a székelykakasdi gyülekezetért, munkálkodj Lelked által ott élő néped között, hogy gazdagodjanak a hitben, szeretetben, Krisztus ismeretében és szolgálatában. 

   Adj bölcsességet községünk, megyénk lakóinak, hogy akaratod szerinti, közösségeink, gyülekezeteink javát szolgáló vezetőket válasszanak, válasszunk! Segíts, hogy komolyan vegyük megbízatásunkat a társadalomban is, ne legyünk érdektelenek! Tegyük meg, ami rajtunk áll, és ami azon felül van, azt bízzuk Rád teljes reménységgel. Munkáld minden által üdvösségünket! Ámen.