Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)

Kereső

Heti ige


" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "(Zsid 13,8)

Ef 5,8.14-20 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Ef 5, 8. 14-20 (vas.de.)

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei… Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

     A hit munkája bennünk hasonló a természetben tapasztalt fényvisszaverődéshez: Isten fele fordulva megtelik a tekintetünk, a szívünk az ő tündöklő dicsőségével, igazságával, irgalmasságával, és azt továbbsugározzuk. Hasonló a foszforeszkálás jelenségéhez, ami a sötétségben is a világosságot reprezentálja… Lelki erőtlenségünk tünete az, hogy ha csak a láthatókra nézünk, magunkban, a világban csak a sötét erők valóságát látjuk és bizonyítjuk.

   Az előző fejezetekben a belső, lelki világosságnak a Krisztus által kapott ajándékáról ilyeneket olvasunk: (az Atya) adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által (3,16-17a). Továbbá: újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett (4,23-24). A Krisztussal bennünk felragyogó világosság új látást, új reménységet, új célokat ad nekünk.

    Egykor sötétség voltatok, most pedig világosság vagytok az Úrban – hallottuk mai igeszakaszunk első mondatában. Nem tudom, van-e egy ilyen éles (idői) határvonal az életünkben a sötétség és a világosság állapota között? Tény az, hogy van sötétség és van világosság. Másképpen viselkedünk, mozgunk, amikor látjuk, hogy mi van körülöttünk, és másként, amikor nem. A sötétség cselekedetei nyilvánvalók, amiképpen a világosságéi is. Aki ébren van, az észreveszi, ha sötétség lesz, aki alszik, az nem.

    A lelki világosság tényét, jelenlétét egyetlen szóval, egyetlen névre, személyre utalva írja körül az apostol: az Úrban. A mi megvilágosodásunk mindig személyes, Krisztushoz kötődik, a vele történő hitbeli találkozásból fakad. Az ő felismeréséből, az általa való megragadottságból. Akár a Tamás esetében, aki feltámadott Mesterének azt mondja: én Uram és én Istenem. Ami rajta kívül van, az sötétség. A fent említett elhatárolódás tehát Krisztusban dől el.

    Bűneim sötétségét, kárhozatos hatalmát is rajta, megváltó Uramon, az ő a golgotai keresztjén ismerem fel igazán. Ha pedig az ő halálát okoztam általuk, akkor nem akarhatom tovább folytatni azokat… A sötétség néhány megnyilvánulását fel is sorolja az apostol az efézusi gyülekezetnek az előző versekben. Úgy gondolom azokat, amik aktuálisan érintették őket. Amik jelen voltak a közösségben. Szörnyülködünk, hogy vannak bankrablók, sorozatgyilkosok, drogkereskedők, másokat zsaroló maffiatagok, családjuk tagjaival szemben erőszakot elkövetők, felháborodunk olyan bűnökön, amik nincsenek meg bennünk. A sajátjaink fölött pedig lazán elsiklunk. Pedig azok jelentik a mi legnagyobb nyomorúságunkat: nyerészkedés, önzés, hűtlenség, tiszteletlenség, bizalmatlanság, ítélkezés, arrogancia, és ki-ki maga tudja, hogy mit kell itt behelyettesítsen.    

    A világosság megmutatkozik és megmutat, nyilvánvalóvá tesz mindent. Ez a természete. A Róm 16-ban olvassuk: Isten az ő titkait nyilvánvalóvá tette Krisztusban- a hit engedelmességére. A világosságban fel tudjuk mérni a helyzetet. Mindent a maga helyén, a maga valóságában látunk. Nincs helye a mellébeszélésnek, kimagyarázkodásnak, feltételezésnek, hogy ez ilyen vagy olyan. Mennyi energiát fordítunk arra, hogy belső sötétségünket világosságként állítsuk be! A sötétségben minden egyforma. A sötétség leple relativizmust, zűrzavart, bizonytalanságot, hamisságot takar.

   Ha belépünk valakihez, aki félhomályban kuksol a szobájában, meg szoktuk jegyezni: jaj, milyen sötétségben vagy! Képzeljük el, hogy valaki fényesen kivilágított otthonunkba toppan, és szemünkbe, lelkünkbe nézve megkérdi: miért ülsz ebben a sötétségben. A neheztelésben, irigységben, haragban, megkötözöttségben, tisztátalan indulatokban. Miért?

    Ha ismeritek a világosságot, akkor kövessétek azt, akkor éljetek úgy, mint a világosság gyermekei!  Meg kell tanulnunk a világosság szabályaihoz igazodnunk, a sötétség gesztusait, szokásait, gondolatait legyőzve…  Nem könnyű az átmenet.    

   Érdekes, feltündöklő mondat: Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus! Szabadon Ézsaiásból. Fel kell ébredni! Az a paradoxon is benne van ebben a gyönyörű igeversben, hogy előfordulhat az, hogy ragyog a világosság, de nem látom. Ha délben ébredek fel, a Nap akkor kel fel számomra.

   Aztán kérdés az, hogy miként tudunk feltámadni a halálból. A Jn 5,24-ben olvassuk: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem… átment a halálból az életre. A halál jelképesen itt a bűn állapotát jelöli, de nincs nekünk bajunk a szó szerinti értelmezéssel sem, mert Krisztus legyőzte legnagyobb ellenségünket, a halált. Jó ezt újból és újból elismételni. Elmúlt a nyugati keresztyénség húsvéti ünnepe, a görögkeleti egyházé is, de a feltámadás igazsága megmarad.

   Felragyog neked a Krisztus… Nincs nagyobb öröm, békesség, mint a nekünk felragyogó Krisztus közösségében élni, járni. Ha arcunkon, szavainkban, cselekedeteinkben ő tükröződik. Tiveletek vagyok minden nap - szeretetemmel, fényemmel, hatalmammal. Nem egy erőtlen Krisztus áll mellénk, hanem egy dicsőséges, ragyogó.

   Mégis ott van az igében a figyelmeztetés: vigyázzatok, hogyan éltek. El ne feledkezzetek róla, el ne forduljatok tőle. Megvan a hajlam bennünk. A pincebogár-ösztön. Az Ádám fák mögé búvó mozdulata. Hogy rejtve maradjon, le ne lepleződjön a bűn. (Aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot - Jn 3,20.)

   A felébredés, a világossághoz alkalmazkodó életforma figyelmet, összeszedettséget követel tőlünk, erőfeszítésbe kerül. De csak így lehetünk azok, akiknek lennünk kell. Isten a világosságra rendelt mindnyájunkat.   

   Használjátok ki /vásároljátok meg az alkalmas időt (ez a kairos görög szó), mert a napok gonoszak. Hát lehet időt vásárolni? Ugyanaz a kifejezés áll itt, amit az Újszövetség a megváltásunkra is vonatkoztat. Krisztus a kegyelem idejét szerezte meg nekünk (földi életünkre és az üdvösségre nézve). Hogyan gazdálkodunk vele? Mit kezdünk megváltott életünkkel? Sokszor adtunk/adunk pénzt arra, hogy olyasvalamivel teljen el az időnk, ami kárunkra van. A rendelkezésedre bocsátott időt ne vesztegesd el! Drága az! Arra fordítsd, ami jó! Az idő érték…   

    A napok gonoszak. Gondolhatunk itt a kísértésekre, üldözésekre, megpróbáltatásokra, akár a mostani furcsa időszakra, a közösségtől való elszakítottságra. Másrészt a napoknak önmagukban nincs erkölcsi minőségük, de nekünk, akik azokat így vagy úgy töltjük el, igen. Ha öntudatlanul, kísértéseknek engedve, rosszat cselekedve mulatjuk, mulasztjuk el, akkor gonoszak lesznek.  A gyom számára nincs rossz időjárás. Gonoszak a napok, mert azzá tesszük, mert bár élhetnénk békességben, szeretetben Isten ege alatt, mi mégis mindegyre valami rosszban sántikálunk: kizsákmányoljuk embertársainkat, haláltáborokat állítunk fel, elnyomjuk a gyengéket. Önzésünk, nyereségvágyunk, élvhajhászásunk töltik ki napjainkat, és elszalasztjuk az alkalmas időt: a szolgálat, szeretet alkalmait.

    Ne legyetek meggondolatlanok… Lehet, hogy ez a bibliai minősítés a világ szemében élelmességnek, ügyességnek számít. „Milyen komoly vagyont gyűjtött össze, milyen irigylésre méltó karriert épített ki, stb., igaz, mindent erre áldozott.” Aki semmibe veszi a világosságot, aki a lelki javakat anyagiakkal cseréli fel - az meggondolatlan, felelőtlen, kiskorú. A megértés kezdete Isten akaratának elfogadása, cselekvése.

    A másik nagy kísértés: a világosság utánzása, mímelése… Öröm helyett mámor. Engedelmesség helyett saját akaratunk erőltetése, forszírozása. Oltár helyett Bábel tornya. Ne részegedjetek meg bortól, amiben pusztulás van. Ady Endre sora jut eszünkbe: „hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze”. Veszélyes összekeverése ez az értékeknek. Nem mindegy. A bor, a kábulat, a bűn extázisa a világosság élményét ígéri, annak illúzióját kelti, de pusztulásba vezet, megnyomorít. A Lélek lelkesedésére van szükségünk.

   Mik az erőforrásaink?  Kell a tűz, de honnan vesszük? Kell a kilépés a monoton, szürke, megterhelő mindennapokból, de merre lépünk? Valahogy ki kell bírni ezt az életet, halljuk sokszor. Nem csupán kibírnunk kell, hanem áldásként megélnünk.  Nem csak a „vigasztalom magam, ahogy lehet” szintjéig kell eljutnunk, ennél többet bízott ránk az Isten…

  Az utolsó versekben a lelki éneklésről hallottunk, a szív öröméről. Valami túláradó, túlcsorduló belső boldogság ez, aminek nagyon híjával vagyunk. Pál és Szilász Filippiben a börtönben hangos éneklésbe kezd. Ha szabad így mondani: szent bolondság ez. Ez az öröm természetfeletti: nem a körülményektől, hanem a körülményeket kezében tartó, mindent üdvösségünkre fordító Istentől függ. Egy szép idézet: “Az öröm a szív kastélyára tűzött lobogó, ami jelzi, hogy a Király ott lakik.”

    Szegényesek az öröm-praktikáink. Hiányzik belőlük a közösségben való felhőtlen örvendezés, a mélyen átélt imádság, a vidám, derűs hála. A lélek ünneplése. Csak a bor mellett tudunk felszabadulni, nem a könyörgésben, a dicsőítésben, az Úr szolgálatában. Isten igéje az öröm tiszta formáira tanít, amik felemelik a lelket, amik mások javára, épülésére szolgálnak, amik tovább visznek, az ég felé röpítenek.

  Teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

   Értjük: Isten Lelke tud eltölteni ezzel a szent gyönyörűséggel, imádságos, zsoltáros lelkesedéssel, a megváltás feletti ujjongással, Krisztus iránti rajongással, a hála repeső örömével… Mindenkor mindenért, szakadatlanul, ahogy Krisztus is velünk van minden napon. Vele lenni a legnagyobb boldogság. Ámen.

 

    Hálát adunk, mennyei Atyánk azért, hogy Krisztusban megszabadítottál minket a sötétség hatalmából, alkalmassá tettél arra minket, a méltatlanokat, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljünk, mert átvittél szeretett Faid országába.

    Csodálatos kegyelmednek ez az ajándéka, igazsága, kérünk, tölts be minket ennek ragyogásával, szent örömével, és munkáld bennünk, hogy meghatározza gondolatainkat, beszédünket, cselekedetünket. Ha ilyen tündöklő világosság vesz körül minket, akkor ne engedd, hogy a sötétségben vesztegeljünk, úgy tegyünk, mintha nem lenne tudomásunk arról, hogy Krisztus megszabadított minket a sötétség, a bűn fogságából. Te ébressz fel szendergésünkből, fordítsd tekintetünket, szívünket megváltó Urunkra, akinek irgalmas szeretete körülragyog minket! Hadd éljünk hozzá méltóan, kihasználva a nekünk megszerzett kegyelmi időt, ne hiábavalóságra, hanem a jóra, szeretetre, szolgálatra.       Valóban, a napok gonoszak, tele vannak kísértéssel, a tagadás, a szeretetlenség lehetőségeivel.  Ha az időt önző módon magunknak akarjuk kisajátítani, akkor az veszteség lesz, de ha rád és egymásra figyelünk, nyereséggé, értékké, áldássá válik.

   Taníts meg minket az igazi, lelki örömre, hogy ne csak panaszlistánkat recitáljuk, hanem hálalistánkat vigyük elődbe: megváltásunkért, oltalmadért, gondviselésedért, a szeretetért, amit kapunk, amit adhatunk, az üdvösség reménységéért! Ha ezeket komolyan vennénk, nem is jutna hely másnak a szívünkben. Szentlelkeddel tölts el minket túlcsorduló módon, hadd fakadjanak szívünkből zsoltárok, dicséretek, lelki énekek neked, mennyei Atyánk, örökkévaló jóságodért: mindenkor mindenért hálát adva a mi Urunk Jézus Krisztus nevében!  

    Talán nehéz hálásnak lennünk azért a helyzetért, amiben vagyunk, de hisszük, hogy te a javunkra használod, nehéz megköszönnünk a betegséget, a bajt, a megpróbáltatást, a gyászt, de jó tudnunk azt, hogy ezek között is velünk vagy, hogy Lelked által vigasztalsz, Krisztusban megerősítesz, megáldasz és készítesz az örök életre.

    Könyörülj mindnyájunkon, családjainkon, gyülekezeteinken, idős egyháztagjainkon, a betegeken, gyászolókon, szomorkodókon, Lelked vigasztalásával vedd őket körül! Könyörülj az egyedül élőkön, azokon, akiket ebben a tilalmas időszakban különösen nyomaszt magány, a félelmes szívűeken, csüggedőkön, a napok gonoszságát nagyon személyesen, valóságosan tapasztalókon!   Imádkozunk azokért, akik gyülekezetünkből  - és máshonnan is - az első vonalban teljesítenek szolgálatot a járvány elleni küzdelemben.

  Légy megtartónk, kegyelmes Istenünk, őrizz, hogy elszigeteltségünk el ne idegenítsen minket egymástól, légy világosságunk, Krisztusunk, hogy meg ne hátráljunk, hanem kitartsunk a hitben, a te követésedben, légy örömünk, Szentlélek Isten, hogy jó reménységben legyünk földi és örök életünket tekintve! Istenünk, áldassék háromszor szent neved! Ámen.