Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)

Kereső

Heti ige


" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "(Zsid 13,8)

Jer 31, 7-14 (elszarmazottak vasarnapja)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jer 31, 7-14 (vasárnap délelőtt – elszármazottak találkozója)

„Ezt mondja az Úr: Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét, Izráel maradékát! Visszahozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről. Lesz közöttük vak és sánta, terhes és szülő asszony egyaránt: nagy gyülekezetként térnek ide vissza. Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, amelyen nem botladoznak. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. Halljátok az Úr igéjét, ti, népek, hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. Mert megváltotta az Úr Jákóbot, kiszabadította az erősebb kezéből. Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az Úrtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé. Akkor örömtáncot jár a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal – így szól az Úr.”

    Rendkívüli alkalom a mai. Rendkívül hálásak kell legyünk egymásért. Rendkívüli módon kell figyeljünk Isten szavára, akaratára. Egy gyönyörű igeverssel kezdődik a Jer 31. része, egy biztató, bizalommal eltöltő ígérettel: Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Egyik legelemibb, legmélyebb vágyunk megvalósulásának, otthonra találásunknak Isten az elsődleges, a legfőbb feltétele, forrása. Minden lépés tévelygés Isten nélkül, minden boldogulási próbálkozás kudarc. Benne nyugszik a mi lelkünk, Benne van békességünk, benne találjuk meg önmagunkat, helyünket, küldetésünket, létünk reményteli teljességét. Isten nélkül nem lelhetünk igazi hazára, otthonunk üres, életünk céltalan. Drága ígéret is: ha azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (a Biblia is erről beszél), akkor meg kell hallanunk, hogy van otthon. A fenyegetettségben, a mulandóságban is … Tőle senki és semmi el nem választhat.

 

    Az otthonunkká lett Isten földi otthonunk megteremtője és védelmezője is. Az Ószövetség három (valóságos és jelképes értelmű) nagy otthonvesztésről számol be.

  1. Az Éden a védettség, a gondoskodás, a szeretet megélésének helye volt. A bűn miatt azonban elveszíti az ember ezt a tökéletes állapotot, valójában az Istennel való őszinte kapcsolatot: a lelki otthont, a biztonságot, az igazi békességet. Bujdosók és vándorlók lettünk. (Homo viator.) Kölcsey írja le a Himnuszban a döbbenetes mondatot: „nem lelé honját a hazában”. Ha körülöttünk békétlenség van, ha a lelkünkben nyugtalanság van, akkor még a családban, a legmeghittebb közösségben, környezetben sem találjuk az otthont, a bizalmat, megértést. Jézus ezzel a helyzetünkkel is azonosul: a rókáknak barlangjuk, az égi madaraknak fészkük. Krisztus azért lett hontalan, hogy minket visszavezessen az atyai házhoz.
  2. Az ígéret földjének az elhagyása (az éhség miatt) rabszolgasorba juttatja Ábrahám leszármazottait Egyiptomban. A szolgaság házából azonban csodálatos szabadulást készít az Úr. Ez a szabadulás a megváltás jelképe lesz. Isten Krisztus által megszabadított a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fiának országába (Kol 1,13).
  3. A babiloni száműzetés a bűn, a lázadás következménye. Egy kevert nyelvű, kevert hitű birodalomba kerül a választott nép. Ott viszonylagos szabadságban élnek, bizonyos jogokat élveznek, de mégis távol az otthontól, a templomtól. Isten azonban a fogság évei után – földi hatalmakat is felhasználva – hazavezeti az övéit, akik újraépítik az országot. Újszövetségi értelmezés szerint Isten az, aki a bűnből kivezet minket, új életlehetőségeket nyit számunkra. Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. Mai igénk erről a kettős üzenetű a hazatérésről beszél…

  Mindenekelőtt örömre, ujjongásra szólít fel: az Úr megszabadította népét, elhárítja az akadályokat a hazatérés, az otthon megteremtése elől. Visszahozom őket. Nemcsak földrajzi, de lelki értelemben is. Mert fájó az, ha szeretteink távol vannak tőlünk (nagyok sok erdélyi család keresztje ez), de talán még fájóbb, ha lélekben távolodnak el egymástól a családtagok. Ha idegenként élnek együtt. Egymás mellett vagyunk, naponta találkozunk, mégis nagy közbevetések választanak el: közömbösség, békétlenség, önzés.

  

   Beszéljünk ennek személyes, lelki vetületéről is. Népünk nagy erőtlensége, súlyos betegsége az, hogy nemcsak a világban szóródott szét, de saját gyökereitől és Istentől is eltávolodott. Sokan megtagadták hitüket, elfordultak a közösségektől, hátuk mögött hagynak minden kötődést, felelősséget: pedig lényegi vonásaink, ajándékaink ezek. Ha feladjuk, akkor magunkban ölünk meg valami lényegeset. Lelkünk egy darabját veszítjük el. Mit ér egy talán sikeres, de lelkét veszette ember? (Egy Amerikában letelepedett, magyarságát, hitét elfelejtő férfiről mondták el, hogy idős korában súlyos agyvérzést kapott, sokáig nem tudott beszélni, azután amikor valamennyire helyre jött, csak anyanyelvén volt képes néhány szót kimondani, és sírva azt hajtogatta: elfelejtettem magyarul …) Ha ki-ki a maga útjára tér, ha mindenkit csak önző érdeke vezet – akkor önmagunkat számoljuk fel. Akkor valami közös kincsről mondunk le, ami mindnyájunk életét értékessé teszi.  Szeretném, ha azt tartanák rólunk (bárhova is kerüljünk): a bergenyeiek ragaszkodnak Krisztushoz, szeretik egymást, öntudatosak, mindenütt felismerni őket. Egy márkanév. Tudjuk, kik vagyunk, hova tartozunk. Ha így van: vigyáznunk kell erre, tudatosan őrizni, ápolni kell. Aki nem ezt teszi, annak könnyen kihull a szívéből, az saját maga fogja elfojtani magában az emlékét is annak, hogy Isten rendelése szerint hova tartozik.. (Egyik lelkész írja le, a börtönőrök között gyermekkori ismerősét fedezte fel, alig várta a kedvező pillanatot, hogy megszólíthassa. Az ismeretlenként, románul felelt vissza.) Az igéből meg kell értenünk azok miatti bánatunkban, akik elhidegültek, akik hátat fordítottak, akik hűtlen tagadókká lettek: csak Isten hozhatja vissza őket.

 

   Lesz köztük vak és sánta: a gyengék is hazaérnek, nekik is helyük van, ők is fontosak. Itt csak őket említi az ige: az igazi otthon, a gyülekezet olyan közösség, ahol mindenkinek helye van, ahol nem bántják, de felkarolják, nem kritizálják, de támogatják egymást az emberek. Vajon nem ezért ürültek ki közösségeink, vajon népünk nem ezért küszködik súlyos krízisekkel, mert visszautasítóak voltunk, mert nem szerettük igazán egymás? Sokat töprengek ezek: fiataljaink miért mennek úgy el, hogy vissza sem néznek? Valamit rosszul csináltunk, hiteltelenül képviseltünk?  A terhes, és szülő asszony képe a jövő ígérete.

 

   Nagy gyülekezetként jelenik meg a hazatérő nép. Megindító jelenet. Belülről kell megerősödnünk, a hitben naggyá lennünk. Gyakran idézzük Berzsenyi gondolatát: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Nem a számok határozzák meg a hitet, hanem fordítva. Nem a csodában, hanem a csodát tevő, minket csodálatosan felhasználó Istenben kell hinnünk.

 

   Sírva, fohászkodva jönnek … ez a bűnbánat képe. Nagy, egymásba boruló sírásra van szükségünk. Fel kell adnunk keménykedésünket, büszkeségünket. Annyit harcoltunk egymás ellen, annyit ítélkeztünk, kritizáltunk! Nem volt hasznunkra. A bűnbánat, a szeretet, a megbocsátás segíthet. Sírás, bűnbánat, és az újat kezdés fogadalma. Képzeljétek el: ha mindenki megfogadná, hogy mindent megtesz azért, hogy a közösségben részt vegyen (minden alkalmon). Mindenki megfogadná, hogy teljes igyekezetével azon lesz, hogy betöltse rendeltetését, hogy Istent és népét szolgálja. Hogy megfogadnánk, hogy félreteszünk minden megosztó érzést, lemondunk önpusztító szenvedélyeinkről, nyitott szívvel, bizalomban élünk, összefogva, egymást messzemenően tisztelve, segítve … Akkor nem mintha, hanem minta gyülekezet lennénk. De ki akadályoz meg? Az Európai Unió, a román állam? Csak saját gyengeségeink! Magunktól képtelenek vagyunk erre a lelki megtisztulásra. A legszentebb elhatározás is kudarcot vall, elront valamit.

 

   A jó pásztor alakja tűnik fel. Rá van szükségünk. És arra, hogy engedelmeskedjünk. Szavát kövessük (Történet: a kezdő kisbojtár lehajtja itatni, közben más nyájak is odakerülnek, összekeverednek, kétségbeesve szalad a pásztorhoz. Az szól, és az övéi különválnak.) Csak Istenre figyelve tudunk megmaradni a közösségben. Csak Krisztust követve találunk haza. Csak az ő szeretete tud igazi otthont, közösséget teremteni.

 

   Az Ige arra is tanít: hirdetni kell. Beszélni erről, biztatni egymást. Halljátok meg, hív a jó pásztor! Annyi hang, hívás, vonzás ér el minket. Sok menő, ám hamis tanítás: nem érdemes ragaszkodni. Kövesd az érdekeidet! Ami könnyebb, ami kifizetődőbb. De vajon, az a jobb is? Megtalálom-e magam, ha megtagadom küldetésem, megbízatásom?  William Wilberforce a rabszolgaság elleni küzdelem zászlóvivője mondta: egyszer biztos megoldja az Isten, de meg vagyok győződve, hogy most és általunk akarja megoldani. Most és általam.

 

   Mert megváltotta az Úr … ez a mi méltóságunk, ez együvé tartozásunk alapja, ez ami közös örömünk. Isten megváltott népe vagyunk. Egy hívő magyarországi testvérünk írta le szociális, gazdasági, erkölcsi kérdéseket vizsgálva a következőket. „Mit akarok mondani? Azt, hogy a társadalmunknak ez a legnagyobb szüksége és a legnagyobb megoldása. Ez pedig az, hogy Krisztus kell. Krisztus kell a népnek. Gondolkozhatunk testi erőnkből, hogy hogyan lehet megoldani dolgokat, de Krisztus az, Aki szabaddá tesz. Krisztus az, Aki világosságot ad. Krisztus az, Aki ha ott van az emberek szívében, akkor másik társadalomban élünk.”

Ha Krisztusra tekintünk, akkor egymásra is más szemmel nézünk: megértéssel, felelősséggel. Krisztus kapcsol össze. Krisztusi nép kell legyünk! Nemcsak dicsőítésünk, igehirdetésünk, hanem életünk róla is kell szóljon! És Benne örömünk lesz, igazi gazdagságunk, békességünk. Megtartatásunk, üdvösségünk. Ámen.

 

Urunk, irgalmas, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk ezért az alkalomért, ünnepért, találkozásért. Jó nekünk együtt lenni, atyai szívedhez és kicsit egymáshoz is hazatalálni. Halottuk, hogy te vagy ami lelki otthonunk, hajlékunk, védelmünk, megtartónk. Köszönjük, hogy ezt újból együtt megvallhatjuk. Annyi fele elszórt minket az élet, de hallottuk, az a fontos, hogy Hozzád mindig közel legyünk, hogy tőled senki és semmi el ne szakítson, akkor tudunk hűségesek maradni egymáshoz is, szeretteinkhez, hitünkhöz, egyházunkhoz, népünkhöz. Add, mennyei Atyánk, hogy most a mi szívünket is őszinte öröm, ujjongás töltse el, hogy Krisztusban tied lehetünk, de azért is, hogy van földi otthonunk, hogy nem vagyunk szél sodorta, bolyongó porszemek: valakik számára fontosak vagyunk, van helyünk, küldetésünk ezen a világon.

Te tedd közösségünket valóban erőssé és erőt adóvá, hogy egymást befogadjuk, támogassuk, segítsük, hogy mindenkinek helye legyen, mindenki jól érezze magát, és ebben a közösségben tapasztaljuk meg áldásaidat! Ó, milyen sokan vannak, akik elidegenedtek, eltávolodtak, hátat fordítottak, máshol keresték igazi önmagukat!  Tudjuk, hogy te tudod őket is visszavezetni kegyelmedbe és közelebb vinni a közösséghez is, ahova igazából tartoznak. Tudjuk, akármennyire megfeszítenénk erőnket, akármennyire akarnánk, törnénk magunkat, mi képtelenek vagyunk ezt megvalósítani, csak te tudod megérinteni a szíveket, visszafordítani magadhoz. Családhoz, gyülekezethez. Krisztus a jó pásztor: nekünk rá van szükségünk, ő gyűjthet össze, tölthet el szeretetével, ő lehet megtartónk. Benne teljesedik ki örömünk, reménységünk.

   Könyörülj rajtunk, családjainkon, gyülekezetünkön, anyaszentegyházunkon! Hálát adunk a hazalátogatókért, köszönjük, hogy áldásként használod őket ott, ahol élnek. Hadd legyenek Krisztus képviselői, tőle soha el nem távolodva. Imádkozunk azokért, akik a családtól távol élnek, külföldre költözve, ott munkát vállalva: őrizd őket, légy gondviselőjük, és segítsd, hogy soha el ne szakadjanak tőled és övéiktől. Lélekben minden együtt maradhassunk. Könyörgünk azokért, akik talán köztünk élnek, de mégis elidegenedtek, mégis szívükben távol kerültek: közömbös számukra a közösség, mintha nem is tartoznának ide. Érintsd meg szívüket! Mert szükségünk van egymásra.

   Könyörülj betegeinken, a gyászolókon, nehézségben, testi-lelki gondok közt élő testvéreinken, maradj közel hozzájuk Lelked erejével, Krisztus szeretetével, de állíts minket is melléjük! Hogy megtartassunk itt s az örökkévalóságban. Ámen.