Jn 9, 1-9 (vas.de.)

 

1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.

2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 2Móz 20,5

3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

4 Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Jn 11,9

5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.

6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,

7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. 2Kir 5,10 ; Lk 13,4

8 A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?

9 Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az.

 

     Más hangsúlyt kap a felolvasott történet, ha hozzáolvassuk az előző igeverset is. „Köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.” Isten az Élet kenyerét adja a világnak, a világ kővel dob vissza. És ha megfigyeltük: a kő már a kezekben van, nemcsak tervezik a Jézus megkövezését, nemcsak ijesztgetni akarják. A kő a kezekben, a szívekben van. Milyen kövek vannak a szívünkben? A harag, gyűlölködés, a tagadás kövei? Mivel szoktunk egymás fele dobálózni? És még egy megjegyzés itt a bevezetőben: mindez nem kint, a sokat kárhoztatott világban, hanem a templomban történik.

    Jézus továbbmegy. Nem száll szembe azokkal, akik az életére törnek, nem bénítja meg a köveket szorongató kezeket, nem állítja le a haragtól tüzelő szíveket. Ha a legnagyobb érv - szeretete, alázata, jósága – nem győzi meg őket, akkor nincs más mondanivalója számukra. Akkor tényleg csak az eljövendő ítélet marad.

    Jézus továbbmegy, de nem vonul ki az őt kövekkel fenyegető világból. Nem mondja azt, hogy nem érdemes. Jó lenne ezt is megtanulni tőle! Nem adni fel könnyen, nem írni le végleg az embereket, hogy rosszak, hálátlanok, közömbösek. Jézus meglátja a keserű harag, gyűlölködés mögött a sok nyomorúságot, vakságot, a segítségre utaltságot.

   Így pillant meg egy születése óta vak embert. A látó észreveszi a vakot. Fordítva nem történhet. Ez a kegyelem. „Mikor hevertem bűnben megkötözve, felém kinyújtád irgalmas kezed” – énekeltük. Még azt sem tudtam felfogni, hogy milyen reménytelen állapotban vagyok. A Világosság odahajol a sötétségben veszteglőkhöz.

   A vakság súlyos állapot, és súlyos kérdéseket vet fel. A tanítványok Jézushoz fordulnak: ki vétkezett. Ha baj, betegség van, akkor a háttérben valami, az egészet okozó bűnnek is lennie kell – ez a mi logikánk. Megverte az Isten, mondjuk. És még alattomosabb a vád, ha valakinek a nehéz helyzetében a mások bűnének a következményét véljük felfedezni. (Igaz, az Ószövetségben olvasunk hasonlót…)

   A Jézus válasza felszabadító. Sok nyomorúságot hordozó embernek meg kellene hallani, akinek az amúgy is gyötrelmes keresztjét még az önvád is nehezíti: miért büntet az Isten. (Tegnapelőtt beszéltem valakivel, aki azt mondta rég óta tartó betegségére, erőtlenségére utalva: biztos, a jó Isten büntetése ez rajtam. Pedig a szenvedést – nagyon sok bibliai példa tanítja ezt, ezek között pedig első a Krisztusé – Isten nem büntetésként engedi meg gyermekei életében, hanem olykor próbatételként (hogy közelebb vezessen magához), vagy éppen kitüntetésként, hogy megeddzen az élet harcaiban, hogy példává tegyen mások számára. Melyik katonát küldik a legnehezebb csatába? A legkiválóbbat!

    A baj, a betegség azért van, hogy nyilvánvalókká legyenek Isten cselekedetei, tanítja Jézus. Azért – Pál apostol milyen jól megértette! –, hogy az erőtlenségben megmutatkozzék az Isten ereje. Van úgy, hogy gyógyulás által, vagy éppen a betegség terhének elhordozásában.

   Jézus közbeékel egy mondatot, ami látszólag nem talál ide. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. A baj, a betegség tehát a kívülállót is cselekvésre készteti, mozgósítja. Isten kegyelme nemcsak a bajban levők, hanem a segítők életében is nyilvánvalóvá akar lenni. A betegség nemcsak az orvostudomány számára kihívás (voltak optimista hangok ezen a területen, emlékszem, egyik tanárunk beszélt erről: a tudomány fejlődése felszámolja a betegségeket, és akkor már csak az élet meghosszabbítására kell koncentrálnia… nem ez történik, távolról sem… és még nem is beszéltünk a lelki problémákról), hanem mindnyájunk számára.  A magunk körében, lehetőségeink szerint küzdenünk kell minden rossz ellen, minden ellen, ami fájdalmat okoz testi, lelki értelemben, ami korlátozza az életünket.

   Tegnap hallottuk a Jézus „missziós hitvallását”: azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek. Ez az Isten akarata. Testi vonatkozásban is, de elsősorban lelki értelemben. Az Isten világosságának segítségével tudjuk felvenni a harcot minden vakság és megkötözöttség, az ő kegyelmének erejével minden bűn ellen. Testvérek, Krisztus által kegyelmi időket élünk. Hallgatni lehet az igét, hinni lehet a megváltás evangéliumában, Istenhez lehet térni… Egyszer ez a lehetőség lezárul. Eljön az éjszaka… Milyen szörnyű, ha valakit úgy lep meg a sötétség, hogy nem gondoskodik világosságról. (Sok barlangbaleseteknek ez az oka – a túrázók fényforrás nélkül maradnak.)

    Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Legyen világosság! - ezzel indul a teremtés, de ez annak a végső célja is: Isten elhívott az ő szerelmes Fiának országába (Kol 1, 12-13). Nagy hír: van világosság. Szembe kell nézzünk az éjszakával, a bajokkal is, de ismerhetjük a nagybetűs Világosságot, sőt  visszatükrözhetjük az ő fényét. Miért van mégis olyan sok sötétség? Kérdezzük meg: ha most csak a szívünk világítana, vajon milyen világosság lenne itt? Látnánk-e az egymás arcát?

    Jézus itt testi gyógyítást is végez.  Nyelvtudósok szerint a gyógyít kifejezés a javít szóból származik. Ami elromlott, ami nem tudja betölteni eredeti rendeltetését, az javításra szorul. Találtam egy szép idézetet: „a betegség nem volt benne Isten teremtő tervében, de belekerült az ő megváltó akaratába”. Betegségeinket ő viselte… olvassuk Ézsaiásnál. Minden testi-lelki betegség életünk elégtelenségét mutatja, azt, hogy szükségünk van Arra, aki jóságával megjavít, erejével megerősít, hogy betöltsük küldetésünket. ()  

   A Jézus gyógymódja nem felel meg éppen az úniós előírásoknak. A mai vírusos időben különösen nem. Jézust ma biztosan elítélnék az orvosi mesterség jogtalan gyakorlásért. Mi is történik itt? Van olyan magyarázat, hogy Jézus a szervezet öngyógyító képességére és a természet gyógyító erejére (gyógynövények, sőt a gyógyszerek a földből vannak ) akar rámutatni.  Mások azt hangsúlyozzák, hogy Jézusnak ebben az eljárásában az jut kifejezésre, hogy a mennyei áthatja a földit… Jézus az ő mennyei erejét adja a földhözragadt embernek, és csoda történik.  

    Mindenképpen egy nagyon bizalmas gesztus. Közvetlenségre utal. Ma már utálkozva hallgatjuk, de gyerekkoromban még találkoztam a jelenséggel: szülők megrágták a keményebb ételt kisgyerekük számára… és ez természetes volt, mert összetartoztak. Jézus közösséget vállal a porból vétetett emberrel. Az Ige testté lett, hogy nekünk gyógyulást, szabadulást, és végül megváltást hozzon!

   Valamit a gyógyulásra vágyónak is véghez kell vinnie. Jézus megtehette volna, hogy egyből visszaadja a látását. De kér valamit a vaktól is. Az engedelmesség része a gyógyulás folyamatának. Ó, ha hinni mernél! Ó, ha az Isten szavára hallgatnál! (Vajon nem azért olyan erőtlen sokszor az életünk?) Mennyi gyógyulás történne köztünk is, ha megtanulnánk Krisztusnak engedelmeskedni: meggyógyulnának kapcsolataink, kigyógyulnánk önzésünkből, szenvedélyeinkből. Menj el a Siloám tavához! Nagyon egyszerű a kérés (Elizeus története jut eszünkbe). Jézus nem valami bonyolult, misztikus praktika véghezvitelét követeli. Egyszerű dolgokat vár el. Vedd és olvasd, imádkozz, tégy jót…  Nem nagy dolog. Néha megkerüljük a világot, pedig csak a szívünket kellene megnyitni.

    A tó neve: Küldött. Sokatmondó név. Jézus az Isten küldötte. Az áldott Orvos. Ő nem ismer reménytelen esetet. Hozzá mindig fordulhatunk. Megnyugvás egy betegnek, ha orvosa – akiben megbízik - elérhető közelben van. De szó van itt a mi küldetésünkről is… Küldetésed van. (Gyerekekkel tanultuk a bibliahéten: tarts ki a küldetésedben). Vakságunk elfeledteti velünk. A betegség úgy fölénk nő. Csak magunkkal foglalkozunk.   Ez a vak férfi látóként tért vissza. Tapogatózva ment, és biztos léptekkel jön. Homályos elképzelések éltek benne az őt körülvevő világról, most tisztán, élesen lát mindent.

   A gyógyulása is kérdéseket ébreszt (nemcsak a betegsége). Nem ő az? Hihetetlen! Nehéz elfogadni! A környezetében levők kérdéssel közelítik meg azt, ami végben ment. Mondhatták volna: íme, csoda történt. Áldott legyen az Isten neve! De mi inkább kérdezünk: nem ő az, aki rossz viszonyba volt a családjával, nem ő az, akit el volt züllve, nem ő az, akit nem érdekelt az ige, az Isten ügye?

    Egyesek nem túl meggyőzően azt állították, hogy ő lesz az, mások határozottan azt, hogy csak hasonlít. Kiderül, hogy a vak emberen kívül vannak még ott nem látók, vagy rosszul látók. Jézus közelében lesz ez nyilvánvaló. Hogy baj van a látásunkkal. A világosság mutatja meg. Nem látom jól embertársamat, magamat, Istent. Ez nagy gondunk! A lelki sötétségben egyformán nem látunk jól. Hamis kép keletkezik a tudatunkban. Aki sötétségben él, az azt sem tudja, hogy lát-e.

   Ő vallást tesz: én vagyok. János evangéliumában sokszor elhangzik Jézus ajkáról: én vagyok…. Két üzenetet hallok ki ebből. 1)Jézus meggyógyított: én vagyok. Az lettem, akinek Isten teremtett, akinek ő akar látni. Azt teszem, amit rám bízott.  Az vagy-e? A szeretet eszköze, jóságának képviselője?

2) Akit meggyógyít Jézus, az azonosul vele. Az már úgy beszél, mint ő. Átveszi a stílusát. Az igazi gyógyulás az, amikor el kezdünk hasonlítani Jézusra. Amikor kiábrázolódik ő rajtunk.

    Rá nézz, kérjed, engedd, hogy ő gyógyítson, neki engedelmeskedj, és áldás lesz az életed, erőtlenségedben is erőt kapsz, betegség, baj közt is alkalmassá, „jóvá” tesz arra, hogy békességének, szeretetének drága eszköze légy! Ámen.

 

Urunk Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, a Szentlélek közösségében!  Áldjuk szent nevedet ezért az alkalomért, találkozásért, a közösség áldásáért, a testi erőkért, egészségünkért, hogy el tudtunk jönni, hálát adunk a napfényes nyári időért, a melegért, és drága lelki áldásaidért is, az üdvösség Krisztusban megjelent világosságáért, a benne való hit ajándékáért, a mindennapi erőért,  reménységért, minden segítségedért, minden gyógyulásért, minden elért eredményért. Olyan jó tudnunk azt, hogy atyai szereteteddel veszel körül, hogy megváltott gyermekeid vagyunk, és számíthatunk rád, megtartó, felemelő kegyelmedre akkor is, amikor magunkban erőtleneknek érezzük magunkat, és ezért talán el is csüggedünk.

   Köszönjük, hogy Megváltó Urunk azért jött, hogy betegségeinket viselje, hogy bűneiket is magára vegye, és nekünk békességet, üdvösséget szerezzen. Ő az, aki végtelen kegyelmével észrevesz minket elesettségünkben, vakságunkban, és áldott orvosként hozzánk hajol, hogy megnyissa szemeinket, meggyógyítsa, helyreállítsa életünket. Benne a világ világosságát ismerhetjük fel.

   Segíts, mennyei Atyánk, Lelked által, hogy mis is megtegyük azt, ami ránk tartozik, taníts az engedelmességre, mert az része a felépülésünknek, mert abból áldás származik. Ó, mennyi csodát élnénk át, ha valóban engedelmeskedni tudnánk neked!

   És adj erőt ahhoz is, hogy megvalljuk azt, hogy mi a te meggyógyított, megváltott gyermekeid vagyunk, hogy Krisztus a mi világosságunk, mi az ő igazságát követjük, az ő tanítványai vagyunk. Bocsásd meg, ha sokszor elhallgatjuk, vagy éppen letagadjuk ezt, ha a világ előtt szégyellünk téged, akitől mindent kaptunk. Szégyelljük Krisztust, aki mindent, még életét is nekünk adta. Hadd hirdesse életünk, munkánk, minden megnyilvánulásunk, hogy mi a világosság gyermekei vagyunk, mi Krisztust szolgáljuk. Ő az út, az igazság és az élet teljessége számunkra.

   Áldd meg, mennyei Atyánk, gyülekezetünket! Most – keresztelésre készülve - külön imádkozunk a gyermekekért. Kicsikért, nagyobbakért. Hálát adunk a bibliahét lehetőségéért, kérünk, tedd áldássá a tanultakat gyermekeink életében, hadd legyenek Krisztus tiszta szívű követői. Elődbe hozzuk fiataljainkat: álld meg, őrizd meg őket, tartsd meg a hitben, a hűségben, segítsd terveikben, tanulásukban, adj jő előmenetelt nekik szakmai és egyéni vonatkozásban! Ébressz felelősséget bennük, hogy gyülekezetünk sorsát magukra vállaló, hitvalló tagjai legyenek az egyháznak! Imádkozunk a családokért, azokban a békességért, egyetértésért, testi-lelki áldásokért, az idősebbekért, közülük kiváltképpen a betegekért. Gyógyító, megerősítő szereteteddel vedd körül őket! És vigasztald a gyászolókat, emlékezőket az örök élet reménységével… Könyörülj anyaszentegyházunkon, világunkon, melyet szeretsz. Melyet megváltottál! Vezess minél több embert a hit útjára, hogy el ne vesszünk, hanem, megtartassunk Krisztusért! Ámen.