Kereső
Dátum / Névnapok
Napi ige

"Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent." (Kol 3,14)

 

 

 

M - 2015

2015

Anna lányunk (8 éves) nagyon várja a du. 3 órakor érkező autóbuszt. Az órájára néz, és azt mondja: “Két óra ötven perc van… Nagyon remélem, hogy tíz perc múlva 3 óra lesz.”

A vádló – ha alattomos szándékkal vádaskodik is - a feddhetetlen ember igényével lép fel, a vádlott – ha ártatlan is – az erkölcstelen szerepébe kerül. A törvény fegyver, bárki kezébe odakerülhet.

A jó is sokat árthat… a rossznak. A Sátán is lehet csalódott: ha – a legrosszabb szándéka ellenére - valami jól sikerül.

A megtartatás egyetlen feltétele: a feltétel nélküli kegyelem elfogadása. Az üdvösség elnyerésének egyetlen teológiai és jogi útja van: a gyermekké válás.

Miért érzik az emberek rögtön fontosabbnak, nagyobbnak magukat, ha fegyver van a kezükben? Jézus nem a kezében, hanem a szívébe szúrva hord(oz)ta a fegyvert. Így lett megváltó.

Törvények, szabályok nélkül az ember állandó önmarcangolásban élne: vajon helyesen cselekedtem-e, nem léptem-e túl a határt, nem rövidítettem-e meg a másik embert? A törvényeket és szabályokat ismerve az ember állandó önmarcangolásban él: nem cselekedtem helyesen, túlléptem a határt, stb..

A szentéletű és az istentelen között – saját lelkiismeretük felől nézve - nincs különbség. Az istentelen talán még elégedettebb is önmagával. A szentéletű és az istentelen között – a világ szemében - nincs különbség. Az istentelent akár belevalóbbnak, használhatóbbnak is tarthatják. Csupán szívük árulja el őket.

Isten (valamiképpen) a jónak és jóra teremtett lelkünket látja. Istent kizárhatod a szívedből, de az ő szívéből nem zárhatod ki magad.

A szenvedés, a fájdalom ehhez a világhoz köt – és mégis a legmélyebben emlékeztet ama másikra. Érdekes: testi tapasztalataink ébresztik fel bennünk a lelkiek utáni vágyat.

„Elvezet titeket minden igazságra”(Jn.16,13). Az igazságot mindenekelőtt követni, cselekedni kell, nem bizonyítani. Az emberek meggyőzése nem jelenti feltétlenül azt, hogy az igazságot sikerült megismertetni velük.

Ha nem teszünk semmit, nem vétkezünk. A mozdulatlanság, a halál kétségtelenül bűntelen állapot. Egy szobor nem követ el törvénytelenséget. De Isten nem szobrokká teremtett. Nem a bűntelenségre, hanem a jóra.

A „másik ember szemével nézve” – etikai értelemben - mindig elmélet marad.

Könnyű a könnyűnek könnyűnek lenni.

A törvény előhívója, ihletője az emberi gonoszság, önzés, bizalmatlanság, nagyravágyás. A legkorrektebb törvény sem iktatja ki, nem győzi le, csak körülhatárolja a rosszat.

Szégyen az, hogy éhezem, fázom, táplálékra van szükségem, hogy testemben kell meglennem és majd meghalnom. Szeretetünk – szükségeink miatt – nem lehet tökéletes.

Akárhogyan magyarázzuk: a szeretethez – vagy annak hiányához - érkezünk. Mindenkiben Istent, vagy az ő hiányát kell meglátnod!

Kedves testvér mondta el. „Amikor kiderült, hogy a férjemnek amputálni kell az egyik lábát, azt kérdeztem: Uram, hogy bírom ki? Szégyenkezve beszélek erről, mert ezzel igazából kételkedtem az Isten segítségében. Később a másik lábát is le kellett vágni, és Isten erőt adott, megsegített ebben a helyzetben is. Megmutatta: a nagyobb nehézséget is el tudom hordozni.”

Csak egyszer tévedj, mindig bizonytalan leszel.

Nem tudom megakadályozni azt, hogy másban gyűlölet támadjon velem szemben – félreértés, előítélet, mások befolyása miatt –, és azt sem, hogy ennek nyomán bennem is gyűlölet, neheztelés ébredjen. Csak annyit tehetek: nem válaszolok gyűlölettel. Ezt a harcot magammal kell megvívnom. Ha nem is vagyok képes a rossz gondolatokat, érzéseket magamban (mindig), legyőzni, képesnek kell maradnom (mindig) a jót akarni.

Gondolkozz személyesen az egyetemesben, és egyetemesen a személyesben, mintha „mindennek a te üdvösségedet kellene szolgálnia”, mintha neked kellene mindenki üdvösségét szolgálnod!

Ha teledobálnak sárral, attól még a szíved – a szó szoros értelmében is – tiszta marad. De – a szó szoros értelmében is – fájni fog.

Egy ágrólszakadt, bűzös, gyanús kinézetű embernek először nem a lelkét látjuk meg.

 A tiszta lelkiismeret olyan, mint a forrás: kívülről felkavarható, de belülről tisztul.

Egy személyes találkozásban a világon mintha csak két ember létezne: te és én.

Eltévedtem: saját útjaimat járom.

Aki saját maga (indulatai, sérelmei) fölött nem tud uralkodni, általában az akar leginkább másokat irányítani. „Nem tudom legyőzni magamban azt a kényszert, hogy legyőzzek másokat.”

A Messiás curriculum vitae-jéhez, küldetéséhez tartozik, hogy keresztre feszítik.

Születésem előtt, halálom után… A kezdet és a vég bezáruló körén kívül Isten mindenhatósága van.

Amit ti életnek neveztek, az az álom hosszabb-rövidebb időre történő megszakítása.

Félek, hogy nem vagyok eléggé jó a kegyelemre.                                                                                                                                

A kampónak természete az, hogy görbe.

Nem veszhet el ez az ember. Annyi szeretet nem veszhet kárba.

   A faluba különös “uraság” költözött be. Feltűnően közvetlen és kedves volt, ugyanakkor hízelgően alattomos. Igyekezett az emberek bőre alá bújni, hogy aztán irányíthassa őket, hatalmaskodni tudjon rajtuk. Szinte észrevétlenül, kifinomult módszerrel behálózta a falu lakosainak többségét. Mintha megbabonázta volna őket! A tudatukra ható trükkjeinek köszönhetően jelenlétében mindenki nagyobbnak, felszabadultabbnak érezte magát.   Elérte, hogy annyira fontosnak, nélkülözhetetlennek tartották az emberek, hogy képesek voltak idejük és pénzük jó részét a közös barátság ápolására fordítani. Közben csak ímmel-ámmal végezték munkájukat, elhanyagolták családjaikat. A végén tényleg nem tudtak már meglenni nélküle, bár egyre több nehézséggel, kellemetlenséggel és áldozattal járt a kapcsolat fenntartása. Fokozatosan és – mondhatni - önkéntesen a falu ennek a sunyi, simulékony zsarnoknak a teljes irányítása alá került. Senki nem tudta befolyását megtörni. Az uraságot Alkoholnak hívták.

Kimondok egy szót, rendre mindenki tegyen hozzá még egyet. Vajon kikerekedik a Bűn és bűnhődés belőle?

Ha hiszel a jóban, tenni is fogod, ha teszed a jót, hinni is fogsz benne.

Krisztus mindig velünk van: mi mégis (gyakorta) nélküle élünk.

A hazug még az igazságot is hazug szándékkal szólja. 

Abszolút értelemben csak a teljesen ártatlan embert érhetik igazságtalan dolgok. Mi kívül esünk ezen a kategórián.

A halottak mind kortársai egymásnak.

A hangoskodás mögött dermesztő csend húzódik. A csend elnémult kiáltásokat őriz.

Ha szeretettel nézel valakire, ezer szeretetreméltó dolgot találsz benne, ha gyűlölettel, ezer gyűlöletre ingerlőt.

Milyen jó, amikor semmi más dolgod nem marad, mint meghalni!

Végül a jó fog győzni, de a gonosz nem hagyja annyiba.

Nem kell szembeszállnod minden kísértéssel, vannak, amiket egyszerűen el kell kerülnöd.

A lelke mélyéig gonosz ember megtérhet, a lelke mélyéig képmutató nem: megtérése is képmutatás lenne.

Együtt kell élnem saját összeférhetetlenségemmel.

Az igazságért folyó vitát, harcot azzal kell kezdenünk, hogy megállapítjuk: mit tekintünk igazságnak.

Egy kis kövecske, ha elég közel viszem a szememhez, éppúgy eltakarja a előlem a kilátást, mint egy nagy szikla.

A tanítványi kört ne ott keresd, ahol sok tanítvány van, hanem ahol ott van Jézus.

Krisztus Urunk azzal, hogy a benne való hit révén felkínálta a mennyet, személye megtagadása lehetőségében a poklot is.

A jelen a múlt és a jövő közti szakadás. A jelen a múlt utódja, a jövő elődje.

Jámbor, jó szándékú személyekből álló bizottság is hozhat nagyon gonosz döntéseket.

Régebb azt hittem, hogy meg kell változtatnom a világot, embereket, most úgy látom: el kell fogadnom, és magamban kell „azok ábrázatát” átformálnom. Krisztus Urunk nem a bűn legyőzésére, hanem elhordozására vállalkozott.

A Fény hármas természete… (A fény a sötétség színes oldala?)

Isten szeret, a többi részletkérdés.

Megmentették a halálnak…

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. És szelíd szívvel rögvest átengedik másoknak. Boldogok tehát, mert már most ebben a helyzetben vannak.

Hogy igaz légy beszédedben”(Zsolt 51, 6). A mi igazságunk az lehet, hogy Isten igazságát elfogadjuk. Mi azt várnánk, hogy Isten igazat adjon nekünk, Ő ennél sokkal többet ajánl: igazságát adja.

Csak azt mondani, amit teszek, csak azt tenni, amit mondok.

A gonosz világban a tiszta öröm természetellenes.

Ha Isten felé haladok, akkor is Tőle jövök, ha Tőle jövök, akkor is Felé közeledem.

A kereszten megszületik az alázat, a szeretet győzelme: a bűneinket hordozó Szolga trónra lép, megdicsőül. Diadalma diadalunk.

Ha arra támadsz, aki melletted van, aki a testvéred, akkor nem csupán az ellenség oldalán állsz: te vagy az ellenség.

Porladó őseinket – akik már megszerezték az elmúlás szentségét – jobban tiszteljük, mint köztünk élő felmenőinket.

Mindent tudunk-e pl. egy asztalról, ha tökéletesen ismerjük anyagát, technikai paramétereit? Nem sikkad-e el éppen a lényeg: ki készítette, kik ültek körülötte, miről beszéltek, stb.? Egy barát (szerzetes) jobban ismerheti a gyónás során lelkét kitáró lányt, mint a barát, aki vele él.

Nem biztos, hogy (lelki) megtartatásunkat Isten (fizikai) megmaradásunk által akarja véghezvinni.

„Végső soron abban az Istenben hitt, akit tagadott.” Isten létét sokszor hatásosabban bizonyítja a tagadás, mint a hitvallás. A világot Isten nélkül elképzelni: akár az óceánt víz nélkül.

Uram, te túljutottál kereszten, síron, húsvét túlsó partjairól szólsz hozzánk, mi itt maradtunk, itt élünk viharos, keresztes, véres, síró, szenvedő és szenvedést szülő világunkban.

A jónak nincsen egzakt fogalmi alapja: a legtalálóbban a szeretettel lehet körülírni.

Értékekre, szabályokra van szükségünk ahhoz, hogy élni tudjunk, valamilyen célra, ami fele haladunk, igazságra, amit követünk, teszünk, belső elvekre, amikhez igazodunk. Állandókra, amiknek változásait, kilengéseit rendellenesnek tarthatjuk.

Van, aki hisz az igazságban, de nem követi azt, és van, aki nem hisz benne, mégis követi.

Az igazság „pusztába kiáltva”, visszhangtalanul is igazság marad. De a jóság nem tud „létezni” mások nélkül.   

A tettes az áldozat által vált tettessé, az áldozat a tettes miatt áldozattá. Logikailag egyforma eséllyel neheztelnek egymásra.

A megbocsátásért elkövetőnek és áldozatnak együtt kell küzdeni. „Az ellenünk vétkezőknek” érezniük kell az adósság terhét, hogy azt a megkönnyebbülést is érezhessék – velünk együtt -, hogy elengedtük azt. Ha elengedem (gör. afiémi), én is mentesülök annak súlyától. Adódik a kérdés: meg lehet-e bocsátani annak, aki nem ismeri be, hogy vétkezett ellenünk, ha kizárt a fent említett közös törekvés lehetősége. A Miatyánknak ennél a kérésénél többes szám első személyre vonatkozó kifejezés szerepel. Nincs szó arról, hogy ők, tőlük, velük, hanem: az ellenünk vétkezőknek. A megbocsátás lehet tehát egyoldalú is.  

A bocsánatnak akkor van értelme, ha fennáll a büntetés lehetősége. Ha a gyermeket nem fenyegeti az a veszély, hogy vállalnia kell tettei következményeit, akkor a szülő olcsó bocsánata, megengedése oda vezet, hogy a gyermekből könnyelmű, felelőtlen személy lesz.  

Minden cselekedeted valakinek/valakiknek a törvényébe, érdekébe ütközik. Egyetlen útmutatód lehet: a szeretet isteni törvényére figyelő engedelmesség.

Néha súlyosabbak a következményei a tettekről szóló – leleplező - beszédnek, mint maguknak a tetteknek.

A szó olcsó, a becsület drága.

A teológia fejlődése a mi szemléletváltásunkat tükrözi, és nem az Istenét!

Sírfelirat: „Itt nyugszik szentéletű Kajafás főpap, Istennek kiválasztott, hűséges szolgája, aki egész életében – szembeszállva idegen elnyomókkal és helyi messiásokkal – az igazság rendíthetetlen bajnokaként küzdött népe javáért.”

Aki igazán akar valamit, megtalálja az indokokat is hozzá!

Az öröm arra szolgál, hogy elfeledtesse velünk azt, hogy mennyire szomorúak vagyunk.

A világ számunkra természetesen olyan, amilyennek látjuk, érezzük. Ennek alapján ítélhetjük velejéig romlottnak, vagy éppen szépnek és jónak.

Mennyi kegyetlenkedést, rémtettet vitt véghez az ember a történelem során! Vajon jobbak, erkölcsösebbek lettünk, mint eleink? Nem hiszem. Inkább műveltebbek. A gonosz szalonképesebb formát öltött.

A jót, a szépet, a tisztát csak magyarázatként használjuk bűneinkhez, gonoszságainkhoz.

„Ellenségünk az idő”.  Ez az ellenség pedig mindig velünk van, elkísér. (Az ellenség általában hűségesebben „ragaszkodik” hozzánk, mint a barát.)

A szeretet egy olyan nyugtalanság a lélekben, ami arra indít, hogy tegyünk valamit a másik ember javára, a gyűlölet pedig olyan erő (feszültség), ami arra késztet, hogy tegyünk valamit a másik ember ellen.

Aki mindig kritizál másokat, annak baj van az önértékelésével.

Az emberen nehéz eligazodni, lelke – ami az önérzetesség, nagyravágyás, irigység, féltékenység, gonoszság szálláshelye lehet - az a bizonytalansági tényező, ami bármikor felboríthat minden számítást.

Az evolúció (ha van ilyen) az anyag - élő szervezet - tudat fejlődési irányába halad. Ez utóbbi egyben a szembeszegülés, a gonosszá válás kockázatát is magában hordozza. A fordított folyamat vezetne vissza a teljes engedelmesség, az ártatlanság állapotába?

Ha minden pénzzé tehető, akkor a pénz könnyen mindenné válhat.

Krisztus nincstelen Emberfiaként osztogatott mérhetetlen gazdagságot. Egyetlen embernek sem adott vagyont, pénzt, és mégis mindenkit boldoggá tett, aki hittel hozzá fordult.

Milyen bonyolult tájékozódni az életben, pedig (mindig) csak a jó és a rossz között kell választani.

Más jelent „az ellenséges erők sok ezer tagjának megsemmisítése” a győztes fél számára, és mást a legyőzöttek szívében. A háború vége nem mindig jelenti a béke kezdetét.          Mindig tartsd készen a béke fegyvereit is!

Nehéz a gazdagság hiábavalóságát bizonyítani, amikor milliók áhítoznak arra, hogy gazdagok legyenek, és szinte egyetlen gazdag sincs, akinek az a legfőbb vágya, hogy földönfutó legyen.

 

Orvos: - Nézze, az Isten akaratába bele kell törődnünk. Persze, mi megpróbálunk a legjobb tudásunk szerint harcolni ellene.

 

A halál, ami összeköt.

 

A Sátán úgy gyűr le, hogy közben győztesnek érzed magad,

csak akkor lépik közbe, ha nem sikerül magadat tönkretenned,

mindig valami fontos dolgot juttat eszedbe, hogy a legfontosabbról elfeledkezzél.

 

Nem az, aminek látszik. Nem annak látom, ami.

 

Miért fulladt kudarcba a Hitler-ellenes merénylet? Több millió ember menekült volna meg.

Így kellett lennie? A kísérlet meghiúsulásának csupán technikai okai voltak? Valami felsőbb isteni terv? Sub specie aeternitatis?

 

„A legrosszabb is a legjobbat hozta ki belőle.” Negatív dolgokhoz is lehet pozitíven viszonyulni.

 

A választás imperatívusza alatt állsz: ez a te szabadságod. Nem tudod, hogy helyesen döntesz-e: ez a tragédiád.

 

Semmilyen áldozat nem túl nagy, amit mások hoznak értem.

Zavar, hogy zavarom zavar másokat.

 

A tények napvilágra jönnek, az igazság mindig titok marad. Lelepleződött a hamisság, de senki nem vette észre. Saját igazságod kötöz meg a leginkább.

 

Az ellenségednek mindegy, hogy átkozod, vagy imádkozol érte, hogy jót gondolsz róla, vagy a pokolba kívánod. Neked nem.

 

Mihelyt elkezdünk beszélni az életről, torzító elméleteket gyártunk.

Az életet (valójában) csak élni lehet, amiképpen repülni is csak repülve lehet.

 

Van, amikor az a felelősséged, hogy ne tégy semmi. (Ilyenkor a legtöbb, amit megtehetsz, hogy nem teszel semmit).

 

Buzgón keresem Isten igazságát, és rettegek attól, hogy megtalálom.

 

Elméleteink ellenére a világ úgy működik, ahogy működik. Nem marad más hátra: elméleteinket a világ működéséhez igazítani. Az igazság nem a tényekről szól. Az igazság nem az, ami megtörténik, hanem az, aminek meg kellene történnie.

 

Tégy meg mindent, a többit bízd Istenre!

 

Legjobban a félelemtől (és rettegéstől) félek és rettegek.

 

Istenem, Fiadra való tekintettel megbocsátok neked.

 

Nem tudok beszélni a halálomról, így – igazából - az életemről sem.

 

Ha tökéletes vagy, kénytelen vagy mindig másban keresni a hibát.

 

Az anyag megemészti az anyagot és anyaggá válik.

 

Sokszor nem bánjuk, ha rossz is, csak ne essék rosszul… A fájdalmat is elviseljük, csak ne érezzük!

 

Az egoizmus nagy hátránya: elfeledteti, hogy többre hivatott és értékesebb vagy annál, semhogy csak magadra gondolj.

 

Ahogyan Isten elválasztja a világosságot a sötétségtől, úgy a mennyet is a pokoltól.

 

Krisztus valóban úgy nézett minden emberre – férfira, nőre, szegényre, gazdagra, farizeusra, vámszedőre -, mint testvérére. Így vette ölbe a kisgyermekeket, így biztatta a fiáért aggódó apát, így mondta a farizeusok szemébe azt, hogy képmutatók, így imádkozott az őt keresztre feszítőkért. Add, Uram, ezt a mennyei látást, testvéri lelkületet nekünk!

 

A szeretet természete az, hogy fáj neki a másik nyomorúsága. Így szenved a Teremtő megtévedt teremtményei bűne, baja, bolondsága miatt. A teremtéssel Isten ezt a kockázatot is bevállalta. (Minden ember érzi az éhséget, szenvedést - a szeretettől megérintett a másokét is.)

 

A bűn azért (is) rossz, mert a pusztulás/megsemmisülés fele vezet. „A bűnösök útja pedig semmibe vész.”(Zsolt.1,6)

 

Az elesett ember hordja a legmagasabban az orrát.

 

Képesek vagyunk – ha kell – megölni egymást olyan dolgokért, nézetekért, amik néhány év, évtized múlva elveszítik jelentőségüket, egyenesen nevetségesnek bizonyulnak. (Persze, a rossz soha nem fog motiváció nélkül maradni. Remélhetőleg a jó sem.) Kérdezd meg magadtól: mit fognak érni elveid, elképzeléseid 10 - 20 – 50 - 100 év múlva? Ha az örök életben minden a helyére kerül, miért gyilkoljuk egymást pillanatnyi igazságokért, igencsak relatív törvények, eszmék nevében?

 

Csak egymás révén lehetünk boldogok. Vagy úgy, hogy legyűrjük, vagy úgy, hogy felemeljük egymást. Van, aki abban vél nagyot alkotni, hogy az Alkotó műveit rombolja.

 

Az élet bonyolult túlélési kísérlet. A halál lappangási ideje pár másodperctől több mint 100 évig terjedhet.

 

Jelen volt a múlt is.

 

Segíts segítség nélkül élni!

 

A meg nem kezdett munka abszolút kudarcra van ítélve.

Tégy meg mindent a második próbálkozásod előtt eggyel!

 

A halál az a holtpont, amin – földi értelemben – soha nem sikerül túljutnunk.

 

Légy önmagad: élj és harcolj álarc nélkül.

 

Amiképpen a gondviselés áldásai, amelyekben hívő és hitetlen egyformán részesül, Istenről tesznek bizonyságot, úgy a teremtett világ tehetetlen megnyilvánulásai is (katasztrófák, baleset, betegség), amelyek hívőt és hitetlent egyaránt érhetnek, Isten hatalma alá tartoznak. Nem vak törvényszerűség áll mögöttük, mert valamiképpen Isten tartja kezében ezeket. Isten neve mellé mindig oda kell gondolnunk a szeretetet.

Egy teljesen sötétre festett lapon a legszebb rajz rejtőzhet.

 

Adott esetben az 1% mindent jelent.

 

Nekünk nincs szükségünk a bűnre: a bűnnek lenne szüksége ránk? Ha a bűn evolúciós tényező, akkor az evolúció rossz irányba halad.

 

A legszebb zene is üres csend, ha süket fülekre talál.

A túlélés törvénye az alkalmazkodás, a fejlődés, de ami fejlődik, ami változik, az el is pusztul… Tehát túlélésünk ára - egyik formája - a halál. Istenben nincs változás. Az, hogy visszavonja haragját, megbánja ítéletét, emberré lesz, megbocsát: változatlan szeretetének újabb és újabb megnyilvánulásai.

 

Fizikai, szellemi létünk a mozgásban levő, változó anyaghoz kötött, az Isten léte nem. A teremtmények létét a Teremtő teremtett anyagi hordozóktól teszi függővé. Akár a mikro-, akár a makro-kozmosz végső határai fele indulunk, a végtelen Isten megfoghatatlan hatalmával szembesülünk.

 

A teremtés a „legyen világosság!” igének a visszhangja. A fény nem fárad el, nem lassul le.

 

Életünk eredete, küldetése, végső célja valami magasabbról szól, mint mi magunk.

 

Ami igaz Isten közelében, nem biztos, hogy igaz marad akkor is, ha eltávolodunk tőle.

 

Prédikációba ne a magad, hanem a gyülekezet tapasztalatait építsd be!

 

A világ - rendezett - létezése ellentmond a termodinamika II. főtételének. Azaz: vagy van Isten, vagy nincs a világ. (Isten létezése kizárja a világ nem létezését, és fordítva.)

 

„Néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos” (És. 53, 2). Az igazság nem mindig szép, de mindig a szépet akarja helyreállítani.

 

Aki meghallgatja a tanácsodat, annak nincs rá szüksége, akinek szüksége van rá, az nem hallgatja meg.

 

Isten mindig mindenütt jelen van, nála ezért nincs idő és tér… Amit mi történésnek és távolságnak tartunk, az Isten örök jelenléte… A bűn valójában ideig-óráig történő felfüggesztése – mibennünk - ennek az univerzális törvénynek. Az elmúlás a bűn szemfényvesztése: Isten mindent szeretetének véget nem érő pillanatában lát.

 

A gyermeked stílusa olyan lesz, amilyent megengedsz.

 

Jobban félek attól, hogy gazemberré válok (másoknak rosszat teszek), mint attól, hogy gazembernek fognak tartani (másoknak rossz lesz a véleménye rólam).

 

Ádámnak nehezebb volt a kísértést kiállnia: míg Évát egy ronda kígyó próbálta félrevezetni, őt egy gyönyörű nő J. Ha Ádám egyedül marad, sem gyilkosságot, sem házasságtörést, sem csalást nem követhetett volna el. A bajok tehát Évával kezdődtek J.

 

Őrültnek néznek, hogy az őrült világban normálisan akarsz élni.

 

Ha szeretsz, sebeket kapsz, ha gyűlölsz, sebeket osztogatsz.

 

Furcsa: ha a kocsmából kidobnak, másnap visszamész, ha a templomban felállítanak a helyedről, oda soha többé nem teszed be a lábad.

 

Definíció: az élet az, amiről nem tudod, hogy miért kezdődik és miért ér véget.

 

Életünk két fontos mozzanata, születésünk és halálunk magatehetetlen kiszolgáltatottságban ér minket. Jó, ha a kettő között sem feledkezünk el erről.

 

Szigorú életrendet alakítottam ki a magam számára: pontosan akkor, amikor eljött az ideje, megszülettem, pontosan akkor, amikor eljön az ideje, meghalok.

 

A békesség ereje a megbocsátásban van!

 

Van, akit hite tart távol Istentől.

 

Nem lehetsz igazán önmagad csupán önmagadban. Túl kell juss magadon, hogy magad lehess. El kell érj embertársadhoz, sőt, Istenhez. A szivárvány bármely színének szüksége van „társaira” és az égboltra, hogy szivárvány lehessen.

 

A teljes szabadság: szabad nem szabadnak is lenned?

 

Ha nincsenek nemek, értelmetlenné válnak az igenek is.

Van a valóságnak egy olyan területe, amely – részben – szembeszegült Isten akaratával. Ahol emiatt szenvedés, erőszak, rettegés van. Ez – bibliai kifejezéssel élve – a világ.

 

A teremtett világhoz - még a bűneset előtt - hozzátartozott a sötétség. Sőt – potenciálisan – a rossz is. Lásd a „jó és rossz tudásának fája” jelképét. A teremtett világ számunkra az alternatívák, a döntések helyszíne. A felelősségé, a tudatosságé (a tudásban oszlik a világ jóra és rosszra). Ez az „állapot” azonban nem semleges a véletlenszerűség értelmében. Isten a jóra késztet, a „gonosz gravitációja” a rosszra ösztönöz. A küzdelem bennünk zajlik. A kérdés állandóan nyitott: kinek az oldalára állsz.

 

 A miért vagyok szerencsétlen? és a miért vagyok boldog? kérdésével valahogy ugyanazt feszegetjük (csakhogy az utóbbival kevesebbet foglalkozunk).

 

Kétféle embertípus van: az önző, ill. aki ezt jól álcázza.

 

Nem jó, ha másoktól azt várod el, amit az adott helyzetben te sem tennél meg, és nem jó, ha másoktól azt várod el, amit az adott helyzetben te megtennél.

 

Van, amikor egyetlen kiút van: bent maradni.

 

Párhuzamok: mintha Isten nem léteznék, mintha csak Isten léteznék.

 

Vérünk Krisztus vérével vegyül.

 

A csoda a bűn pillanatnyi érvényen kívül helyezése. Amíg az végleg megszűnik.

 

Képtelenek vagyunk elfogadni az igazságot úgy, ahogy van: mindig értelmezni, magyarázni, véleményezni akarjuk.

 

Van ilyen: elkövettem a bűnt, de nem lettem bűnös? A bűn nagy veszélye az, hogy bűnössé tesz.

 

Többre vagyunk képesek, mint gondolnánk: ez a jó és a rossz értelmében is igaz.

 

A másiknak én is másik vagyok.

 

Még arra is alig van erőm, hogy betegen valahogy meglegyek, hát még arra, hogy meggyógyuljak! Halálunkkal kérdések maradnak nyitva… és válaszok is.

 

Mintha meg sem születtem volna, mintha meghaltam volna Krisztus nélkül. Nehéz, sőt lehetetlen kiiktatni az életemből azt, aki által élek.

 „Nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” (2 Móz33,20) Meg kell halnom a bűnnek, hogy Istennek élhessek.

 

Szabad gondolkodásom rabja vagyok.

 

A szabadsággal együtt feltétlenül annak kockázatait is meg kell ismernünk.

 

Esztelennek tartanánk azt a sast, amelyik nem tanítaná repülni fiókáit, csak táplálná, melengetné őket. Vajon, amikor szülőként gyermekeiket agyonkényeztetjük, értelmesen cselekszünk-e?

 

Az igazság függ a történelmi kortól, vagy a történelmi kor függ az igazságtól?

 

Az érzelmek is – akár a tárgyak – másként viselkednek/reagálnak lehűtött ill. felhevített állapotban. Szenvedélyeink szívdobogásunkkal együtt szűnnek meg.

 

Sok-hatás: sok igazság az igazsággal szemben, sok vallás az igaz hittel szemben, sok vélemény a bölcs tanáccsal szemben, sok hír az igazán fontos jó hírrel szemben.

A lelki „hatóanyaggal” szemben is immunissá válhatunk.

 

Ha nem hiszek a teremtményben, közel állok ahhoz, hogy a teremtőben se higgyek.

 

A becsületesség nem könnyed suhanás, hanem bukdácsolás a valóság „göröngyös útján”.

 

Tartok attól, aki nagyon komolyan veszi magát. Attól is, aki nem.

 

Nem merem kimondani (magamnak se): nincs mondanivalóm. Ezért folyamatosan beszélek.

 

Ha megvan mindened, amit földi jónak szoktak nevezni, akkor van esélyed istenigazából rádöbbenni: üres az életed. (Ha sok evilági dolog hiányzik az életedből, amire vágysz, akkor még áltathatod magad).

 

A törvény arra is jó, hogy míg betöltésével töröd magad, nem teszel fel fölösleges kérdéseket.

Vajon Isten – bizonyos mértékig - szabad akaratot adott az anyagnak is? Vagy a fizikai világot szigorú törvények alá rendelte, csak tudattal rendelkező teremtményeinek – az embernek - adott szabad akaratot a döntésekben?

 

Futottunk egy a nagy kört (relativitáselmélet, genetika, stb.), és Istenhez érkeztünk.

 

A mező füve, virága, a röpködő pillangó Isten szeretetének egy- egy morzsáját hordozza.  Az elmúlás néha rettenetesen szép, néha rettenetesen fájdalmas. Porunk megint Isten kezébe kerül.

 

Nem isten-eszmére, Istenre van szükségünk.

 

Az optimista is valójában ugyanazt látja, mint a pesszimista, csakhogy reménységgel nézi.

 

Ha gyűlölöd rosszakaródat, azzal csak fokozod agresszív indulatait. Ha szeretettel fordulsz hozzá, akkor zavart keltesz benne. A zavar pedig indulatos agressziót vált ki.

 

Abszolút tagadás: nem hiszem, hogy reménykedni lehetne a szeretetben.

  

Mikor szól bele Isten az általa teremtett törvényekbe? Mikor teszi érvénytelenné azokat?

A törvények teljes felfüggesztése káoszt szülne. A fa magától soha nem megy a tengerbe, csak a hit energiája által. Hát nem világos? (Ha nem hatna a bűn gravitációs ereje, Isten nem emelhetne föl.)

 

A világ „világszerűen” létezik, történik.

 

A rossz a létezésnek egy alacsonyabb, energiaszegényebb szintje.

 

A biztos hit azt jelenti: biztosan tudjuk, hogy Isten valamit akar tőlünk.

 

Isten benne van a tagadásban is. (Az istentagadók is az ő tanúbizonyságai. Kelepcében vannak szegények: nem tudnak nem beszélni Istenről.) A világosság létét a sötétség teszi evidenssé, reálissá.

 

Jézus nem azt mondta, hogy szeresd felebarátod lelkét, hanem egyszerűen: szeresd felebarátodat. A lélek és a matéria – bennünk – elválaszthatatlan.

 

Lehet, valaki nagyon jól ismeri valamely kastély és az azt birtokló család történetét, de belépni csak az tud, aki ismeri a kastély gazdáját.

 

„Megnyilatkoztak mindkettőjük szemei, és észrevették, hogy mezítelenek.”(1 Mózes 3, 7). Saját meztelenségüket látták mindenekelőtt: a másiké által az önmagukét. A szégyen a másik ember hasonló érzéseire alapoz.

 

Istent kitessékeltük „paradicsomunkból”, és létrehoztuk szupertechnologizált világunkat, csak nem tudjuk, mit kezdjünk vele, benne magunkkal. Vissza kellene hívnunk a gazdát!

 

A mai orvostudomány nem kiűzi, hanem elaltatja a bennünk levő démonokat.

 

Ha nem értem, akkor is igaz… Az igazságot mindig megpróbáljuk magunkhoz szabni.

 

Miért félünk a haláltól? Honnan tudjuk (honnan tudhatta az ősi intést meghalló Ádám), hogy mi a halál? Miért küzd ádázul minden élő a mulandó életért? Testünkbe az élet van kódolva, lelkünkbe az üdvösség.

 

A megbocsátás a múlt átírása.

 

Miből gondoljuk, hogy az a valóság, amit tapasztalunk?

 

Nagyobb bátorság kell az igazságot meghallani, mint kimondani.

 

A hang és az erő a hazugságot imponálóbbá teheti, de nem igazabbá. Szívesebben elhisszük a hazugságot, ha kedvünkre valót állít.

 

Aki takargatni akarja a meztelen igazságot, az általában nem az igazság egészségéért aggódik.

 

Ki gyógyítja az idő sebeit?

 

Gödröt ásott a csendbe… és beletemetkezett.

 

A közömbösség, akár a mozdulatlanság, minden erőlködés nélkül fenntartható.

 

Nem tudom: azért nem jönnek a templomba az emberek, mert sok a gondjuk, vagy azért sok a gondjuk, mert nem jönnek a templomba. Az emberek annyira közömbösek, hogy akár azt mondom, hogy nagyon várom őket az istentiszteletre, akár azt, hogy ne jöjjenek: a templomlátogatók száma nem változik.

 

Senkit nem kötelezhetsz arra, hogy a kötelességén túl is teljesítsen.

 

Uram, adj nekünk Krisztust látó távlatokat, rendelj egy-egy vadfügefát, ahova fel lehet mászni, hogy észrevegyük, amikor „arra elmenendő”!

 

Sokszor fáradozunk abban, hogy a fáradozást elkerüljük.

 

Ha rosszul is reagálok (tévesek a motivációim, mozgatórugóim), attól még reakcióim valóságosak.

 

A temetők titka… Mégis az életről beszélnek: múlt, jelen és jövő időben?

 

Minden háború testvérháború.

 

Könnyű most, visszafele okoskodni, de indulj ki a semmiből, dobd el az értelmedet, és képzeld el az evolúciót.

 

A bölcs ember is tudja, hogy legfőbb a pénz és a hatalom: a legfőbb kísértés.

 

Az emberek eltávolodnak a hittől. Eljött az idő, hogy azt tanítsuk nekik: öltözzétek vissza az ó-embert: a régi, istenfélő magatartást.

 

Lelkiekből azt is adhatok, ami nekem nincs.

 

Ha egyszer igazán mély csüggedésbe estél, attól kezdve életed harc a csüggedés ellen.

 

Az anyag nem téved. Az anyag Isten eszköze. Semmi sem mozdul magától: mindent valamilyen erő mozgat. „Az anyagi és az akarattal rendelkező világ”.

 

Sem maradni, sem hazamenni nem tudok.

 

Úgy döntöttem: engedem, hogy Isten döntsön az életemben…

 

A kicsi igazság, ha megnő is: igazság marad.

 

Miközben Istent ujjongó lélekkel dicsőíted, valaki éppen halálhörgéseivel fordul hozzá.

 

„Háromszor könyörögtem az Úrhoz.” (2 Kor 12, 8) Vajon ahhoz kell nagyobb hit, hogy csak háromszor, vagy ahhoz, hogy tovább is?

 

A jónál semmi sem lehet jobb, az igaznál igazabb!

 

Wille zum Wichtig-werden. Az anyag nem akar valaki lenni, az emberben, a „lelkesült porban” viszont a legerősebb motiváció mind halálig ez. Az Istentől való eltávolodás (a valakihez tartozás tudatának elhalványulása) még inkább felerősítette ezt a törekvést: a magunk körében szégyent nem vallani, ha lehet, kiemelkedni, egónknak magas tornyot építeni. A személyközi kapcsolatokban a problémák zöme ezzel a mélyen bennünk gyökerező vággyal van összefüggésben. Az emberek azt gyűlölik meg a legjobban, aki – a saját önző gondolatok, érzések vagy éppen mások által táplált – önelégültségüket zavarja.

A krisztusi út: a mások önértékelési igényét ugyanolyan legitimnek tekinteni, mint a sajátunkat. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Van, aki jövőjét arra használja, hogy múltját rendezze.

Az a tény, hogy Isten tanít, szövetséget köt, számon kér, stb., arra utal, hogy egyenlő félnek tekint. Lelki alkatunkat tekintve magához hasonlónak teremtett.

 

Ha majd elfelejtek mindent, eljutok az igazi tudáshoz. (Túl sok mindent tudok ahhoz, hogy

felismerjem az osztatlan igazságot.) 

 

Nem érik el a szökési sebességet, ezért gondolataim mind önmagam körül forognak.

 

Hogy bízhatott Isten egy ilyen gyönyörű nyelvet egy ilyen gyarló népre?! (Inkább nyelvi, mint nemzeti identitásunkat kell őriznünk?)

 

Nem vagyunk a törvény alatt, írja Pál: minket Isten Lelke vezérel. És mégsem rúgja fel a törvényt: hatályban tartja azt. Azt is mondhatnánk, hogy ránk gondolva teszi ezt, akik saját értelmünk és az anyagi világ irányítása alá kerülvén, alig-alig figyelünk a Lélek belső útmutatásaira. A törvény viszont előttünk van. Belátható, hogy a törvény kényszere sokkal hatékonyabb tud lenni, mint a lelkiismeretre, öntudatra, hitre való hivatkozás. (Pl. a kommunista Romániában törvénybe iktatták az indokolatlan abortusz tilalmát, és nyilván, sokkal több gyerek született, mint később, amikor ez a kérdés az egyébként keresztyén identitású lakosság lelkiismeretére volt bízva.)

Úgy gondolom, ezért tűnik szélmalomharcnak az emberek jó belátására, felelősségérzetére való apellálás, legyen szó családi, közösségi, egyházi vagy társadalmi ügyekről. Célravezetőbb érzékelhető előnyökkel motiválni vagy hátrányokkal riasztani az embereket (ezért élünk egy gazdaság szabályozta világban)… A lelkiismeretünk - vagy szégyenérzetük - csak akkor ébred fel (ha egyáltalán), amikor szembeütközünk a törvénnyel.

Luther a 95 tételét a templomkapu külső, világ felé néző oldalára szegezte.

Az emberi gondolkodás relativitása: mindenkinek igaza van önmagához képest (olyan vagy, mint az igazad).

 

Isten nélkül elképzelhetetlen a világ… De mi van a rosszal? A bűn mindenre magyarázat lehet?

 

A facebook-on megnyilvánuló exhibicionista magatartásforma a virtuális világ okozta hiányérzetre adott reakció.

A szívbeli megengedés az önként magunkra vállalt gyöngeség kifejezése. Nem akarok sem büntető, sem leereszkedően megbocsátó hatalmammal élni a másik ember fele. A Biblia nem beszél – embertársi kapcsolatban – a bocsánatkérés parancsáról. Nincs Jézusnak ilyen tanítása: kérjetek bocsánatot. Az vagy a szívből jön, vagy az elkövetett bűnnél is veszélyesebb képmutatás.

Templomaink ürességét nem csak az elhunytak, hanem a meg nem születettek hiánya is adja. A gyermekek nem hazudnak, szoktuk mondani. Abban az értelemben is igaz: Isten elfogadott/visszautasított áldását hirdetik.

 

Aki meggyógyult, az nem jár vissza orvosához. Aki megtért, attól elvárjuk, hogy visszajárjon! (20 éve visszajár „hozzám” a hívek egy része. Megható!).

 

Az eredményeket mi érjük el, a kudarcok pedig minket.

Nem jó az embernek együtt???

 

Az önzés az állatnál a létfenntartás, az embernél az önpusztítás ösztöne (ösztönzése).

 

Annyi vonzó identitás kínálja magát, miért legyek éppen meggyőződéses református? Milyen „kopár öröm” bír rá erre? A híveinket (már) nem vagyunk képesek, ezért a rendszert próbáljuk meg erősíteni.

 

A keret lehetőség, nem erőforrás. Ha nem tudom felemelni egyenként a szétdobált köveket, akkor sem fogom bírni, ha valaki kosárba gyűjti azokat. A kosár legfeljebb „a kő felemelésének elméletét” teszi könnyebbé.

 

Baj az, ha teljesen a rendszerhez kötődünk, ha csak azon törjük a fejünket, hogy egyházunk hajóján a fogyó legénység, a töredezett evezőlapátok romló feltételeit hogyan tudnánk optimistán kihasználni, átszervezni. Eszünkbe kell jussanak a vitorlák! Egy átformáló gondolat! A struktúra nyitott, rugalmas kell legyen. Jézus nem az istentiszteleti rendet változtatta meg (aztán az is megváltozott), hanem az emberek szívét, hitét.

 

Sokszor nem ott harcolunk, ahol Isten a győzelmet adja.

 

Krisztus kereszthalála óta tudjuk: a rossz realitás. Van bűn, van szenvedés, van félelem. Fölösleges kérdezni, hogy miért. Ha nem volnának ezek, akkor nem lett volna szükség Isten Fia halálára. Krisztus kereszthalála óta tudjuk: a jó realitás. Egy megharcolt, hittel megküzdött élet jutalma, örök győzelme.

 

Ha Isten lelépne, mindenkinek hiányozna.

 

Az evangélium az etikánkat, nem a genetikánkat változtatja meg. Tudatunkat, gondolkodásmódunkat akarja befolyásolni.

 

Jézus egyszer talált fügefán gyümölcsöt: Zákeust.

 

A halál gyökeres változást hoz mindannyiunk életében.

 

Az igazi pásztor-tűz a szívben ég.

 

Az evangéliumnak nem sok esélye van a mai világban, az evangélium hirdetőjének még kevesebb. Az emberek nem szeretik, ha „megmondatik” nekik. A szabadság illúziójában ringatjuk magukat. És ennek – önmagunkra néző - fenntartásához a végsőkig ragaszkodunk: legyen szó akár önmagunk tönkretételéről.

 

A beszéd megerősített… abban, hogy gyenge, bűnös és szerencsétlen vagyok.

 

Meg vagyok győződve, hogy fontos, amit mondok, de lehet, hogy csak nekem fontos, hogy fontosat mondva fontos legyek.

 

Nemcsak az anyagban van energia (lásd Einstein híres képletét). Az elemi részecskéket összetartó erő abból adódik, hogy az őket alkotó kvarkok szakadatlan energiát cserélnek. A közösség kötési energiája: a tagok szeretetet adnak és kapnak.

 

Öklötökkel szemben a szívemmel védekezem.

 

Krisztus Urunk 33 éves koráig elmondta teljes üzenetét ennek a világnak.

 

Csak a szerencsétlennek van joga a kegyelemről beszélni.

 

A mű a mesterre emlékeztet: lásd a templomokat és az atombombát.

 

A végtelen ugyanazt jelentette az emberek számára akkor is, amikor még nem voltak csillagvizsgáló teleszkópok, nem ismerték a galaxisokat.

 

Jobban el tudjuk képzelni azt, hogy valami örökké lesz, mint azt, hogy örökké volt.

Ami van, az – előzményeiben - mindig volt, és – következményeiben - mindig lesz.

 

Ha azt kérdezem, hogy a világ véletlenül vagy értelem révén állt elő, akkor ezzel egyszerre azt is kérdeznem: vajon ez a kérdés a véletlen műve vagy értelemből fakad.

 

Ki tudja hány mondatra bontható ez a szó!

 

A múltat nem tudod megváltoztatni, sem lezárni, de emlékeiden és tetteid jóvátételén dolgozhatsz.

 

Egy csoport deportált jelenik meg Hitler előtt. Csont-bőr alakok, lerí róluk a testi-lelki elgyötörtség. Egy égő tekintetű, élénkebb mozgásáról ítélve nem túl koros férfi kilép a többek elé, és szinte katonásan szólal meg: Uram, sokat vívódtunk magunkban és magunk között Istennel, a törvénnyel, lelkiismeretünkkel. Rájöttünk: el kell fogadnunk azt, ami történik velünk. Sőt, szívünkben meg kell bocsátanunk annak, aki mindezt – emberi síkon gondolkozva – ránk hozta. Szóval, nyilvánosan ki szeretnénk jelenteni, hogy megbocsátunk Önnek.

A Führer - alig bírva végighallgatni a rab mondandóját - mód felett felindulva, üvöltve fordul oda a mellette álló katonákhoz: lőjétek le őket! Micsoda pimaszság! Még hogy megbocsátanak! Ezek a disznók azt merik sugallni, hogy tévedtem valamiben.

 

Minden este a ma sírjánál megállva kell az elmúlt napot értékelned, a holnapot tervezned.

 

A földi gazdagság fölényessé tesz, a lelki alázatossá.

 

A nagy bűnbánat miatt nem látta világosan bűneit.

 

A szeretet olyan, mint a fény: néhányan visszaverik, mások elnyelik.

 

Tisztelj, mint az ellenségedet!

 

Mindnyájunkban ugyanazok a bűnök vannak kisebb-nagyobb mértékben. Hitler a rosszabbik énünk.

 

Aki árnyékban van, annak nincs árnyéka.

 

Az elkárhozottak bizonyságtétele…

 

Ha nincs elmúlás, nincs min gondolkodni.

 

Isten a világ nélkül is Isten, a világ Isten nélkül pokol.

 

Ha valaki azt mondja, hogy be tudja bizonyítani az Isten létét, ne higgy neki, hacsak nem Isten maga az!

 

Csak a megújulni képes közösség életképes.

 

Isten nem változik, de a módszerei igen.

 

A teremtés: Isten sebet ejtett önmagán. A megváltás: Isten sebet ejtett az egyszülött Fiún.

 

A saját elméletünk mellé általunk kiválasztott példák és az egyéni tapasztalatok csupán számunkra hatnak meggyőző erővel.

 

„Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34) Krisztusnak – a büntetés mellett - magára kellett vállalni a bocsánatkérést és a megbocsátást is. A bűn nem képes önmaga helyzetének felismerésére, így a bocsánatkérésre sem, csak a kegyelem állapotában ismerjük fel, hogy Krisztus ezt is megtette helyettünk. Azóta is így van: az elkövetők ritkán kérnek bocsánatot (nem is tehetik), az áldozatnak kell a nevükben megtenni, hogy megbocsáthasson.

 

Vajon hol ünneplem a karácsonyt és mikor?

 

Az igazság merénylet önigazultságunk ellen… így megszólalását, követelését súlyos, megbocsáthatatlan gorombaságnak érzékeljük.

 

Az igazságnak nem szándékából, hanem természetéből adódik, hogy – akár a fény – megvilágosít.

 

„Olyanok lesztek, mint az Isten” (1 Mózes 3,5) és „ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5, 48) Isten azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint ő. De ezt nem a lázadás ördögi, hanem az engedelmesség krisztusi útján érhetjük el.

 

Lelkünk az anyaghoz kötött, s talán fordítva is igaz.

 

Életem csupa önmegtagadás: állandóan tagadom, hogy én lettem volna az, aki ezt a sok bűnt elkövette.

 

- Negyven éve nem láttalak, semmit nem változtál.

- Ne mondd: már ezelőtt negyven évvel is ilyen szörnyen öregnek néztem ki?

 

Azzal, hogy élünk, fizikai és szellemi teret töltünk ki… sem egyik, sem másik „dimenzióban” nem maradhatunk észrevétlenek.

 

Nem bocsátjuk meg másoknak, hogy megsértettük őket.

 

Nem hittem el, hogy hinnem kell benne! Hitetlenségemben szükségem van a hit, hitemben a hitetlenség tapasztalataira.

Jézus úgy szerette az ellenségeit, hogy nem hallgatta el bűneiket. Az orvos, aki jót mond akkor, ha baj van: halálos ellenség.

 

Mint tiszta hómezőbe gázolnak bele mások – és néha én magam is – a lelkembe. Saját lábnyomaimban azonban még gyönyörködni is tudok.

 

„Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22,39) A mások iránti szeretet alapja az, hogy magunkat – mint olyanokat, akiket Isten szeret, Krisztus megváltott, a Lélek megszentel – szeretni tudjuk. Azt is mondhatjuk: minden szeretet a Szentháromság szeretet-misztériumából indul ki. Isten eggyé teremtett a világgal, tudatunk, énünk révén mégis elkülönített tőle. Egyszerre kell tudnunk erről az összetartozásról és elkülönülésről. Ha felebarátunkat szeretjük, ezáltal válunk önmagunk szemében is szeretetreméltóvá. Felebarátunkat csak önmagukon keresztül, önmagunkat a felebaráton keresztül szerethetjük igazán. Ez a belső, állandó izzásban levő folyamat önzésünk miatt szakad meg. Innen adódnak önértékelésünk gubancai is.

 

   „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek!” (Jak 4,7) „Ne szálljatok szembe a gonosz emberrel!” (Mt 5,39) Ki kell-e szolgáltatnom magam - ellenállás nélkül - a sunyi, gonosz szándéknak, ha lehetőségem volna is szembeszállni vele? A szelídség, a csendes tűrés nem fogja-e még jobban felbátorítani az erőszakos embert? Meddig érvényes az alázat törvénye, hol kezdődik a gonosszal való nyílt harc felvételének felelőssége? Ha magatartásommal a gonosz állásait erősítem meg, akkor a mulasztás bűne terhel.

 

Önmagam helyét keresve, figyelnem kell Krisztusra, aki tudta, honnan jött és hová megy, hogy én is megtudjam: ki vagyok és kit követek.

 

Az igazi istenfélelemhez hozzátartozik az is, hogy félek Isten által felhatalmazott önmagamtól is, félek saját színem előtt elkövetni a bűnt.

 

Nemcsak a hit, hanem bűn is az Istennel való viszonyból (ered) magyarázható. „Olyanok lesztek, mint az Isten.”A bűn: az ember Isten helyébe akar lépni. A megváltás: Isten az ő Szent Fiában az ember helyébe lép.  A gonoszság: elhibázott jó szándék.

 

A szabad akarat a bűn esélyét hordja magában. A rossz: nem Isten akaratának a választása, vagy Isten akaratának a nem választása. A rossz mint olyan nem létezik: ebben a folyamatban „termelődik” újra és újra. Fény és árnyék.

 

A templom felújítására kiírt pályázat mellett szeretnék megnyerni egy olyat, amelyik a gyülekezet lelki megújulását célozza meg.

 

A bűn egyik gyökere: elégedetlenség saját helyzetünkkel. A másik: elégedetlenség a mások – hozzánk viszonyított - helyzetével. Nagyobb lenni (mint az Isten), többet szerezni, szebbet mutatni, több hatalomra szert tenni.

 

Csalódásokból ered a bizalmatlanság, a bizalmatlanság okozza a csalódásokat.

 

Káin rendeltetése nem az volt, hogy megölje Ábelt, hanem az, hogy megbékült szívvel elfogadja: testvére jobb viszonyban van Istennel, mint ő.

 

Nem biztos, hogy a gyermeket nem vállaló gazdagok utódai fogják örökölni a földet.

 

Lassan értékeink elveszítenek minket.

 

Katakombák és katedrálisok ( a „föld alatti” jobban képviseli a mennyeit).

 

A legrosszabb tanácsadója van: önmaga.

 

Értsd meg a gonoszságba keveredett embert is, de a jót erősítsd benne!

 

Embernek lenni azt jelenti: akkor is fájhat a szíved, amikor orvosi szempontból semmi bajod nincsen.

 

Ha azt mondod: az ostobák fogják be a szájukat, csak az értelmesek szóljanak hozzá, akkor (egyszerre) mindenki elkezd beszélni.

 

Élen jár, de senki sincs mögötte. Az igazi vezetőt nem a követők teszik.

 

Olyan nagy volt a magányom, hogy – talán – már én sem voltam jelen.

 

Türelmetlenségünk, kétségbeesésünk annak következménye, hogy azt gondoljuk, egy adott élethelyzetben Isten megfeledkezett rólunk. Rögtön boldogabbak lennénk, békesség töltene el, ha tudatosítanánk: személyünk a legmélyebben érdekli őt.

 

Egy élő fán született a halál, egy élettelen fán halt meg.

 

Igazad van: olykor a hazugság jobban tudja bizonyítani igazát.

 

Ember, neked vérzik a lelked!

 

Az „itt és most”- hoz láncolva élünk, sem a pillanat helyszínéről, sem a helyszín pillanatától nem tudunk menekülni. Időnket végig kell pörgetnünk, utunkat végig kell járnunk.

 

  • Nem lehet jó, amit csináltok.
  • Miért, nekünk tetszik.
  • Ezt azok is mondhatják, aki a legelvetemültebb dolgot viszik véghez.
  • De nem csak a mi véleményünk ez, mindenki jó fejnek tart minket.
  • Hihetetlen, de akkor hadd kérdezzem meg: nektek nem számít az Isten törvénye? Azt nem lehet csak úgy semmibe venni, mert akkor összeomlik, káoszba fúl minden!
  • El vagy tévedve. Isten és káosz csak a te fejedben van, a mienkben nincs.

 

Legtöbb kérdésünk másokról szól. A manapság divatos önmegvalósítás is a másokhoz való viszony kontextusában értelmezhető. Elfogadottság, visszautasítottság érzései közt őrlődünk. Magatartásunkat, közérzetünket mások erőtere befolyásolja (bár próbáljuk magunkat függetleníteni, vagy szűkíteni a referencia-személyek körét). Fontosak is másokhoz mérten lehetünk. „A nem érdekel a mások véleménye” nyegle kijelentést is mások előtt tesszük azzal a szándékkal, hogy – akik hallják - komolyan vegyék. Másoktól várunk biztatást, és kaphatunk sértést. Így keressük a helyünket, pozíciónkat. 

 

Ha a pusztítás a szempont, akkor a legnagyobb a gyűlölet.

 

A szél, a tenger, a fény lényegét nem lehet „laboratóriumi leletekbe” foglalni.

 

A gonoszoknak nincs bajuk az önértékeléssel.

 

Képmutató volt: miközben a szíve tele volt jósággal, megjátszotta a gonoszt!

 

Egész keresztyén életünk viaskodás a királyi törvénnyel: „szeresd felebarátodat, mint magadat”. Ez azt is jelenti: ne szeresd magad jobban, mint felebarátodat. Boldog az az ember, akinek megadatnak annak külső és belső feltételei, hogy szeresse embertársát.

 

A holnapi ige alapján fogom eldönteni: megverem-e a szomszédomat J.

 

Egyre bonyolultabb eszközökkel próbáljuk elérni azt, ami régebb magától működött (lásd kommunikáció, gyereknevelés, stb.).

 

Van, aki hiábavalóságokért is annyira tud lelkesedni: ahhoz képest a semmiért is érdemesebb élni!

 

Karácsonyi mondat: „amióta megszületett a gyermek, megváltozott az életünk.”

 

„Én nem akartam, illetve jót akartam”, mondja a lányom mentegetőzve, amikor magamból eléggé kikelve kérem számon rajta a számítógépem összekutyulását. Holott valóban biblikusan járt el: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.”

 

Te csak a leégett gyertya csonkját látod, én azt is tudom, hogy kiért égett el.

 

Istenem, neked ajándékozom elmúlt időmet.

 

„Még a pokolban sem fog megváltozni”, hallom valakitől valakivel kapcsolatban. Akik megátalkodottan, a végsőkig ragaszkodnak bűneikhez, maguknak írják meg a pokol alkotmányát.

 

Nagy pech, ha Jézus kopog a szíveden, és te nem vagy otthon.

 

Szó és tett: Ige és testet öltés!

 

A szavak gondolataink alapanyagát jelentik. Anyag nélkül nehéz lenne alkotni.

 

Szótárunkból ki kell iktatni a „kell!” parancsszót!

 

 Ha nem akarsz rosszat gondolni másokról, akkor ne gondolj róluk semmit!

 

  A Délen is törvényerőre emelkedett rabszolga-felszabadítás után történt… Az ültetvényeshez egy csoport fekete állított be. Élő, robbanni készülő fenyegetésként vették körül. „Add ide az ostort, amivel mindig vertél minket”, reccsent rá a társaság szószólója. A már jócskán deresedő egykori gazda megrettenve, remegő kézzel akasztotta le helyéről a „munkaeszközt”, és nyújtotta át a bandavezérnek. A tagbaszakadt fekete férfi hatalmas kezeivel az ostornyél mindkét végét megfogta, és egy gyors, erőteljes mozdulattal kettétörte a combján, majd a darabokat magasra emelve, társaira pillantva azt mondta: „Itt nincs több korbácsolás!”

 

Van úgy, hogy feladataid erőt adnak. Van ilyen: rászoktam a jóra?

 

Mint a szobrász a márványdarabot, én is faragom a nagy gondolattömböt, hogy csak annyi maradjon belőle, ami igazán fontos, ami tiszta… Végül csak a törmelékek adják munkám gyümölcsét, gyümölcstelenségét.

 

Mi, emberek az emberiség szétesett öntudata vagyunk… Meghasonlott bennünk a világ, mi a világban.

 

Az Ige testté lett: Isten rejtőzködésének helyéül az embert választotta.

 

Sikerkönyv a sikertelenségről…

 

A semmi ellen semmivel sem lehet küzdeni.

 

Jobban vagyok, mint ahogy érzem magam.

 

Minden nap a semmiből indulok, remélem, nem a semmibe.

 

Értem… Krisztus a szegényeket hívta, fogadta, akik jöttek, akik önmagukat hozták. Mert a szegények tudják a legtöbbet adni: - másuk nem lévén - önmagukat.

 

A nincs mit hinni pont olyan súlyos krízis, mint a nincs mit enni.

 

Előzzük meg a megtörtént dolgokat!

 

Már csak azok szólnak hozzá (a témához), akik nincsenek ott.

 

Nem az a baj, hogy pl. a menekülteket fizikailag nem tudjuk elhelyezni, lelki ürességünkben nem tudunk helyet kijelölni számukra.

 

Nem az a fontos, hogy mit mondok, hanem az, hogy mit hallasz meg.

 

Ha már úgyis elveszünk, legalább pusztulásunkkal mentsünk meg másokat!

 

Ahogy a zenész a dallamnak, méh a virágnak, úgy örül szívem az Úrnak.

 

Ez olyan szép, hogy csak szavaink vannak rá!

 

(Addig is), amíg megérted a törvényt, cselekedd!

 

Már érzékelem a földi idő végességét: ha nem lenne örökkévalóság, sok mindenhez már nem lenne érdemes hozzáfognom.

 

Karácsony: Isten reánk bízta az ő Fiát. (Nőj nagyra bennünk, Jézus!)

 

Az igazság nem elméleti, csak élő formában létezik, és ahogy egy gyereket - ha életben akarjuk tartani - óvnunk, táplálnunk kell.

 

Azt tudom, hogy van Ige, érzem, hogy van test, de milyen csoda az Ige testté válása!

 

Amitől félünk, hogy elkövetjük, arra a lelkünk mélyén vágyunk is.

 

Jézus játszani vágyó, szeretetreméltó gyermekként jött el: a jászolbölcső, a megvetés, végül a kereszt gonosz játékát űztük vele.

 

  • Ne menj arra, veszélyes! - szólalt meg egy kedves hang.
  • Befogod a szád! - jött a nyers replika.
  • Vigyázz, az út egyre veszélyesebb! – folytatta ugyanaz a hang.
  • Ha nem hallgatsz, szétverlek! – hangzott most már egészen indulatosan, durva káromkodással megtoldva.
  • Kérlek, állj meg, azonnali veszély leselkedik rád! - A hang színe, aggódó kedvessége árnyalatnyit sem változott.  Elfojtott szitkozódás után hatalmas, tompa ütést lehetett hallani. A GPS-készülék darabokra tört.

 

   „Mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” (Lk  2, 7)

A karácsonyi történetben a fogadó a sötét, hideg, hitetlen világot jelenti. (A jánosi párhuzam: „de a világ nem ismerte meg őt.” – Jn 1, 10).

   A teremtett világ – az ember - a teremtőtől független akar lenni. Nem is akar tudni róla (ez az önző, káini, rossz tudás). Az egóban Istennek nincs helye. A fogadó nem fogad. Legalábbis az Egyszülöttet nem.

Ez a momentum szervesen hozzátartozik a karácsonyi történethez, sőt annak lényegét hordozza. Ha nincs sötétség, nincs szükség fényre. Ha nem lenne visszautasítás, keményszívűség, gyűlölet, nem kellett volna karácsonynak lennie. Karácsony csak a bűnös földön történhetett meg.

   Karácsony csodája az örökkévalóságban fogan (Isten már ott megszeretett minket, ha szabad így mondani), de a birtoklás vágya miatt elveszített Édenben indul az Ige testet öltésének eseménye. Ha van bűn, akkor meg kell jelennie az örökkévaló kegyelemnek is. A nem fogadó fogadó, a hitetlen világ a kegyelem kiáradásának a kiváltója. Ki mondta: ő áldott bűn, mely Krisztushoz vezet? Betegségünkben áldott Orvos, fogságunkban Szabadító, bűneinkben Megváltó, háborúinkban a Békesség fejedelme, menekülésünkben erős Oltalom, visszautasításainkban befogadó Szív. Jézus nem-kell Messiásként, megalázott királyként, kitessékelt vendégként jön el, hogy éppen tagadásunkban, gőgünkben, szeretetlenségünkben döbbenjünk rá arra: benne örömünket, békességünket, igazi önmagunkat dobtuk el, éöktük a jászolba, szegeztük a keresztre. Szükség van nem fogadó fogadóra, hogy a kitoloncolt Úr befogadhasson minket, kegyelmében részesítsen, megtanítson a szeretetre.   

   A betlehemes betanításakor mindig nehéz fogadóst találni. Negatív szerep. Hogy a mindennapokban ezt játsszuk állandóan, az nem zavar senkit. De nem akarjuk magunkra venni a kirekesztő jelzőt. Nem vállaljuk a bűnt. Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, hogy Krisztus vállalta a kirekesztett, a bűnt hordozó szerepét, feladatát, küldetését.

   Legyünk olyan fogadósok, akik másnap – mint az ismert karácsonyi népi énekben – felismerjük az igazságot: „ó, ha tudtam volna”.  És tudjuk meg, és boldogan, hittel éljük át: az ajtónkból elküldött Krisztus a mi megtartatásunkért küldetett, a Megtagadott még a mi tagadásunkat is magára vette, akinek – már megbánt – kiutasításunkra egyetlen válasza van: a bocsánat, a befogadás, a kegyelem, az üdvösség.

 

50 évig törtem a fejem az élet legfontosabb kérdésein, aztán megvilágosodtam… Ennyi töprengés után rájöttem: kár volt ezzel a kérdéssel foglalkozni.

 

Ez a kérdés nem visz közelebb a válaszhoz.

 

Van, ami gonoszsággal tehető jóvá?

 

 - Azt hiszem, elment a józan eszem.

-  Elment az eszed, hogy mondasz ilyet?!

 

Ha az ujjunk mögé bújunk, nem látjuk azt, hogy látnak mások.

 

Hát csak éldegélünk két karácsony között!

 

Krisztus azért öltött testet, hogy megérezzük, ahogy átölel.

 

Ha nem Krisztus a központ, peremre szorul az egyház.

www.bergenyei-reformatus-egyhaz.ro © Minden jog fentartva.