Kereső
Dátum / Névnapok
Napi ige

"Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent." (Kol 3,14)

 

 

 

M-2016

A békesség megteremtéséhez a közösség minden tagjára szükség van, a háború elindításához elég egyetlen ember is.

 

  • Megöllek, förmedt rá.
  • Nem te vagy az első, válaszolta csendesen.

 

A legfőbb baj nem az, hogy elkövetjük a rosszat, hanem az, hogy kedvünket leljük a megismétlésében.

 

Ne éljetek vissza a bizalmatlanságommal!

 

Ha nem találod az igazságot a világban, próbáld meg önmagadban keresni (rögtön megérted, miért nem találtad a világban).

 

Azzal, hogy következetesen becsületes vagy, nem fogod megváltoztatni meg a világot, azonban a világ sem változtat meg téged.

 

Van, aki azzal szolgálja a közösséget, hogy vállalja a bűnbak szerepét.

 

Mielőtt elkezdenénk az életet, tisztáznunk kell: ki írja meg a requiemet.

 

Uram, magunkban kibékíthetetlen ellentétbe állítottunk önmagaddal.

 

A másokhoz való viszony a magunkhoz való viszony tükre.

 

Csak halálod után tudod igazán értékelni az életed. Hogyan akarsz hiteles nekrológot írni, amikor nem is tudod, milyen meghalni?

 

Valahogy menet közben elfelejtettünk szeretni.

 

Einstein nem siránkozott azon, hogy nem érti meg őt a világ, ő próbálta a világot megérteni.

 

Nagyobb az, aki meggyőzi, mint aki legyőzi az ellenségeit.

 

Ne a világban keresd Istent, hanem Istenben a világot. Isten nem mozgató, hanem a mozgásba hozó.

 

Az éden és a pokol között egy szó, egy mozdulat, egy lépés a különbség.

 

A szenvedés a szegények ópiuma.

 

„Kerítés suhan el mellettem, s mögötte a gyermekkorom”.

 

Az öngyilkosság önmagunk legyőzésének sportszerűtlen formája.

 

(Apám kinőtt cipőjét hordom. Egy kihalt faj leszármazottja vagyok.)

 

Csak az lehet igazán alázatos, aki tudatában van (igazi) nagyságának.

 

Az elhagyatottság ténye ellen nem sokat tehetsz, érzésével azonban felveheted a harcot.

 

Megdöbbentő, mennyire tehetetlenek vagyunk saját gondolatainkkal, előítéleteinkkel, önérzetünkkel szemben. Az ember inkább elpusztul, semhogy feladja azokat. A kismadár inkább megfagy kint, semhogy - leküzdve „világfelfogását” - bejöjjön a meleg szobába.

 

A végtelen csak véges úton érkezhet el a végeshez.

 

A fő cél, Isten örök terve megvalósul. A részletkérdésekben - szabad akaratunkból adódóan– mi dönthetünk? A módszer nem, az eredmény Istentől van?

 

Attól, hogy elszökik otthonról a kutyád, nem lesznek önértékelési problémáid.

 

Depresszió: arra ébredsz, hogy a lelked egy fekete lyuk.

 

Mit tesz az orvos, ha tíz ember halála árán százat menthet meg?

 

A félhomályban még erőlteted a szemed, a sötétségben várnod kell a világosságra.

 

Van ilyen: a nem létező tagadja a létezőt.

 

Ha a tékozló fiú nem bánja meg bűneit apjához visszatérve, akkor csak hazaköltözik, de nem érkezik haza.

 

A hazugság meghazudtolása már az igazság? Magunkra kevésbé haragszunk amiatt, hogy hazudtunk, annál inkább másokra, ha ezek után hazugnak mernek nevezni.

 

Azt mondod, hogy nem mondtad. A kettő közül valamelyik igaz.

A sötétség a tér (a „mélység”) alapállapota.

 

Jó lenne halál nélkül befejezni az életet. Úgy odabújnék a semmihez!

 

Szavaink, kifejezéseink sokszor félrevezetik a beszélgetést (mert csak részben adják vissza azt, amire gondolunk).

 

Krisztus önmagában tökéletesen boldog, reánk nézve telik meg szíve gyakran szomorúsággal.

 

A történelem a bennük zajló nagy drámák kivetülése.

 

Számolj az emberek eredendő jóságával, de ne számíts rá!

 

Az is megértem, aki sír, azt is, aki örül, hogy meg kell halnia.

 

Nem hihet a Krisztus feltámadásában, aki nem hisz halálában.

 

Ateista: nem hiszek Istenben, már az is gyanús, hogy megteremtett.

 

Nem kell minden kínálkozó harcot megvívni.

 

Ha jóllaksz, azonnal elfelejted, milyen éhesnek lenni.

 

Amikor minden idő elmúlik, nem lesz gond az idő múlásával. (Telefonos világunkban gyakran kérdezzük egymástól: vannak perceid? Ritkábban azt: vannak napjaid?)

 

Az üresség, a semmi is fájhat – ha az a szívben van.

 

Őseink öntudatlanul voltak nyitottak a spiritualitásra, nekünk tudatosan kell ezt tennünk.

 

Nehéz elképzelni, hogy Isten teremtette a világot, de még nehezebb azt, hogy magától keletkezett.

 

A fazék a fazekasról tanúskodik, de a fazekat vizsgálva, nem sokat tudsz meg a készítőjéről.

 

„Lelőtte, mint egy kutya.” „Megszegte a szavamat.”

 

Az ember valakire nézve lehet csak boldog, örülni is igazán nem valaminek, hanem valakinek, valakiért lehet: Istennek, családnak, stb.

 

Miért félünk a haláltól, ami minden félelmet megszüntet?

 

A törvény szemében egy nem bizonyítottan, ám minden tekintetben ártatlan ember kevesebbet ér, mint a bizonyítottan ártatlan, ám hamis lelkű személy.

 

Egyetlen dolog marad fontos végül: maradj jó kapcsolatban a földdel (amely eltemet) és a mennyel (ami befogad). Közelebb van hozzád a föld és a menny is, mint gondolnád.

 

Anyák napja: jók ezek a jó kezek.

 

Az ember az egyetlen teremtmény, akinek probléma (lehet) az élet.

 

A bajban és a sikerben maradsz a leginkább magadra.

 

A hívő ember csak önmagára, de soha nem a körülményekre nézve jelentheti ki, hogy sajnálom.

 

Freskó: Atya az Egyszülöttben testté lett (földi?) önmagát nézi.

 

Mindennek örülni kell, annak is, ami eljött, annak is, ami elmúlt.

 

Végső soron nem halhatnak meg többen, mint ahányan megszülettek.

 

A vereség elfogadása már győzelem.

 

   Az életben van néhány dilemma. Az élet maga dilemma (nem a világban elfoglalt helyem a kérdés, hanem az, hogy bennem milyen helyet foglal el a világ.) Nem beszélve a halálról. Szerintem már a kérdések is – amelyek a válasz fele űznek – Istentől vannak. Hitem és értelmem együtt keresik a választ. Minél többet megértek Istenből, annál kevésbé értem őt (annál inkább csodálom). Az édesanyának nem kell megértenie a magzatfejlődés biológiai rejtélyeit ahhoz, hogy gyermekét megszülje, szeresse. Ha netán utólag kezd tudományos kutatásba, nem fogja később kijelenteni: rosszul csináltam. A hogyan mindig másodlagos.

Éppen így a feltámadással is. A hogyant nem értem – talán egyre többet megtudok róla? -, de hit által látom Krisztust. Feltámadásával kapcsolatos elképzeléseink lehetnek naivak, ő azonban valóságos.

   A szent sátor (az Ószövetségben) földi volt, ám mennyei mintára készült, feltámadott testünk mennyei lesz a földi mintájára formáltatván. A testiből lelki lesz (ennek céljából lett az Ige testté). Krisztus Urunk teljes mértékben testi létformában élt – nem volt egy mennyei plusz élete -, valósággal meghalt, biológiai léte megszűnt, ám nem egy vadonatúj létformát kapott Istentől, hanem feltámadt. Ezt a bibliai kifejezést, ami hitünk lényegét hordozza, nem erőtleníthetjük meg.

   De mondhatná valaki: mi történt a Krisztus földi, anyagi testével? Tetszetős az a – tudományosnak ható - magyarázat, hogy energiává alakult. Mi lesz majd a mi szétszóródott porunkkal, a testünket felépítő sejtekkel, molekulákkal, amúgy is állandóan cserélődő atomokkal? Ha ezek az anyagi hordozók létünk keretei, akkor – így mondanám – Isten újrakeretez, immár nem romlandó testből és vérből. Biztos, hogy Isten ismeri a módját ennek. Krisztus feltámadása egyedi. Ő az ígéretek hordozója volt. Az ő teste nem látott rothadást. De hogy állunk ebben az esetben az általános anyagmegmaradás törvényével? Az univerzum számot kell adjon Krisztus Urunk szent testéről. Vajon van-e hatalma Istennek arra, hogy az anyagot is megdicsőítse, átvigye az ő örökkévaló országába? (Ha úgy tetszik: egy másik dimenzióba?)

   A Heidelbergi Káté nagyon hangsúlyosan tanítja, hogy „mind testünket, mind lelkünket”.

Ennek a mostani testünknek (és lelkünknek) a megváltásáról van szó. Nem léphetünk túl ezen a hitvalláson. Testünk nélkül nincs értelme önmagunkról beszélni. Minden gondunk, bajunk, küzdelmünk, szenvedésünk testünkhöz kötődik. Isten nem fogja mondani: felejtsd el, nem is létezett, egy kísérlet volt. Ez igazságtalanság lenne a különös testi nyomorúságban, fogyatékosságban élőkkel szemben. Sokkal inkább egy mennyei rehabilitációt ígér a mi Atyánk – testi mivoltunknak a megváltását is, szent, dicsőséges, tökéletes formában történő feltámadását. Nincs jobb szó erre.

 

Az embereknek fontosabb az elégtétel, mint az öröm, a pillanat, mint az állapot.

 

Lerombolni az önmagunkról alkotott bálványképet. „Magamnak is felebarátja vagyok.”

 

„Egy gyönyörűen megterített asztal mellett ült egy nő.”  

             

Annak szüntelen, kényszeres igazolása érdekében, hogy jók vagyunk, rengeteg rosszat elkövetünk.

 

A jó és rossz tudásának fája. Az ember önmaga szerepét, identitását keresve (talán éppen a bűn miatti kényszerpályán sodródva) kezd el vívódni ezzel a kérdéssel: jó vagyok-e mások és önmagam szemében. Mert csak akkor nyer igazolást az életem, ha közöm van a világ lényegéhez tartozó jóhoz. Akkor vagyok valaki, akivel számolni kell. Ha úgy találom, hogy ez a státuszom, pozícióm veszélybe kerül, sérelmet szenved, akkor – mindegy milyen módszerrel – próbálom bizonyítani, kicsikarni a jogot saját személyem számára: igen, nem lehet engem csak úgy mellőzni, az egész megcsorbítása nélkül félreállítani.  Ez lehetett Káin félelme ua. gyilkosságának indítéka.

 

Bár a gonosz szándékú gyilkos a lelke mélyéig a hamisság embere, tette mégis – tragikus módon – igazzá (megtörténtté) lesz. Tette révén ő maga is az igazság részévé válik.

 

Az emberek elvárják (ez valamiért megnyugtatja őket), hogy hamisságukban, gonoszságukban igazat adjanak nekik, sőt: dicsérjék őket. A világ – csalóka, hízelgő - visszajelzésére van szükségük ahhoz, hogy igazolják tetteiket, önmagukat. 

 

A társadalom-, szellem- és természet-tudomány eredményei arra mutatnak: nem vagyunk egyediek (ugyanazon biológiai feltételekhez kötött az életünk), nem vagyunk szabadok (függünk másoktól: v.ö. genetika, szociális környezet), a lelkünk mégsem adja fel azt a konok hitet, hogy sajátosak, megismételhetetlenek, kapcsolatainkban személyesek, döntéseinkben szabadok és felelősek vagyunk.

 

Minek évszámot írni, hiszen csak egyetlenegy május van: a mostani.

 

Tudósok a fizikai világképlet megtalálásán fáradoznak: jaj, de jó lenne ennek a lelki változatát megtalálni, amelyik egyszerre leírja a teremtett világ szépségét és katasztrófáit, a szerelem gyönyörűségét és a csalódás keserűségét, az élet olthatatlan vágyát és a halál sötét vonzását, a béke derűjét és háborúk, tömeggyilkosságok szörnyűségeit.

 

Ha a sebességkorlátozó táblák közé be van téve egy nullás, akkor – elméletileg – ott vége minden utazásnak.

 

Halálunk után - minden technikai vívmány ellenére - nem válik kényelmesebbé az életünk.  

 

Van, aki kiharcolta a jogot a beszédhez. Van, aki a hallgatáshoz.

 

A gondolkodás fényűzés… Nem mindig jóra használjuk.

 

Isten azért gyűlöli a bűnödet, hogy igazán szerethessen téged.

 

Isten kegyelmét hozzánk lehajolva, alázatban kínálja fel, tehát csak alázatban lehet elfogadni.

 

Az igazi bizonyosság fele úgy indulhatunk el, ha megrendülünk abban az öntelt bizonyosságunkban, hogy nincs bizonyosság.

 

A kontextus bizonytalan, a textusnak biztosnak kell lennie.

 

Mi a véleményed a világról, a világnak rólad?

 

A körülmények változnak, s nyilván, az emberek mentalitása is, de maga az ember ua. marad: bűnös, aki megbocsátásra vágyik, magányba süppedő, aki – bár sokszor éppen a tiltakozás szavával - a lelke mélyén közösség után kiált.

 

Reménységre két állapot jogosít fel a leginkább: ha minden rendben van, ill. ha semmi sincs rendben.

 

Nem csak az kapcsolhat össze, hogy ugyanazokat az értékeket valljuk, hanem az is, hogy ugyanazokat az értékeket tagadjuk. Nemcsak a közös történelem, hanem az attól való (közös) elfordulás/elhatárolódás.

 

A világ mindig plurális volt… Napjainkban talán még jobban feldarabolódott. Isten a részekhez szól, hogy egésszé formálja azt. 

 

Lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben. A hit hallásból van, a hallás Isten igéje által. Jézus számára utat a szívünkhöz az értelmünkön keresztül nyitunk, és fordítva.

 

Miért hiszünk jobban, kétségbeesettebben a feltámadásban egy fiatal elhunyt esetében?

 

Ha nem köszön vissza egyik régi barátod – bár benned semmi nem változott meg –, keserű lesz a lelked. Vajon ilyenkor az ő keményszívűsége miatt bánkódsz, vagy éned sérelme okoz szenvedést?

 

Mi van akkor, ha a jó, amit teljes meggyőződéssel akarsz adni a világnak, nem kell? Továbbra is értékesnek kell hinned magad? Az orvos továbbra is megbékült lelkiismerettel él (mint orvos), ha soha senki nem fordul hozzá segítségért?

 

Hé, ateisták! Hol találom meg Istent?

 

Ahogy a kezdet egyetlen pontba és pillanatba összpontosult, a vég is hasonlóképpen „megy végbe”.

 

Érzéseink nagyon távol vezethetnek az igazságtól!

 

A véletlen Isten titkosított terve.

 

Azt gondolnánk, miközben szenvedünk, hogy Isten kivár, saját kénye-kedve szerint segít vagy nem segít, pedig velünk együtt szenved, és velünk együtt várja a tőle érkező megváltást.

 

Az igazság kimondatlanul is létezik. Néha csak úgy.

 

Az ember semmiért sem hajlandó annyit fáradozni, mint a saját kényelméért.

 

Kis kísértések is okozhatnak nagy bukásokat.

 

„A vallás béklyóiból szabadult ember nem biztos, hogy a hit útját választja.”

 

Ha a hívek élete egy-egy dallam, vajon milyen szimfónia csendül fel Istenről közöttünk?

 

Isten a figyelemben van jelen, és nem a hátsó gondolatokban.

 

Ne reszkess: véget ér a világvége!

 

Minden jónak és rossznak forrása az idő. Sem a jónak, sem a rossznak nincs szüksége motivációra.

 

Istentiszteleteink nyitottak. Isten is akármikor betoppanhat.

 

A bűn útján is Krisztust találjuk, aki ártatlanként „bűnné lett értünk”, és elhordozta a büntetést.

 

„Református másnaposság”.

 

Mind az öröm, mind a szenvedés a halálhoz visz közelebb.

 

Az uszító, miközben a mások rossz tulajdonságait szajkózza, a tieidet ébreszti fel benned.

 

Az igazságot is meg lehet cáfolni. A bűnös az igazságot is igazságtalanságnak érzi.

 

Isten a legjobbat tudja/akarja kihozni belőlünk.

 

A részecskék szabadsága vezet el a (szilárd) testek szigorú törvényeihez. (A lélek szabadsága a törvényben manifesztálódik?)

 

A harag nem felejti a rosszat, a megbocsátás a jót.

 

A törvényt saját szabályai kötik (pl. számon tartja a visszaesést), a kegyelem szabad, mindig előítélet-mentes.

 

Szórakozott professzor: - Hogy miért váltam el? Valami hűtlenségi ügy volt, csak nem emlékszem, hogy én csaltam-e meg a feleségemet, vagy ő engem.

 

Az igazság (itt a földön) az isteni eszmény és emberi nehézkedés aránya.

 

A tiszta szemben a szívig látni.

Élővé kell tenni a Krisztus (váltság)haláláról szóló bizonyságtételt!

 

Az is reakció, ha nem reagálsz.

 

Milyen tisztesség illeti meg a tisztességtelen embert?

 

Isten minden tette szabadítás, az is, hogy engedi keresztre feszíteni egyszülött Fiát. Isten csodálatos módon közbelép… Csak nekünk kérdés, hogy mikor és hogyan. A világtörténelemnek sok olyan eseménye volt, ahol (látszólag) a rossz, gonosz diadalmaskodott, de közülük egyetlen egy sem csúszott ki Isten kezéből.

 

A bajok az élettel, az élni akarással kezdődnek.

 

A szívünkig csobog a kegyelem.

 

A bűn a rossz indíttatásra adott rossz reakció.

 

Minden válaszra van egy kérdés.

 

„A kígyó ravaszabb volt minden állatnál, amit Isten teremtett.” Isten teremtette tehát. A ravaszság is teremett tulajdonság. Felelős-e a kígyó önmagáért? A kígyó csupán megéli természetét. Kezdetben volt a jó. Honnan származik tehát a rossz? A jóból fejlődött ki? Annak az árnyéka? A szabadság kockázata „termelte ki”? Hol vetheti meg lábát a rossz az abszolút jó világában? Ha Isten mindent betölt, hova szorul ki a rossz? (Mert Isten mindenütt/mindenben jelen van, kivéve a gonoszságot. A teljes helyreállítás azt jelenti, hogy Isten lesz minden mindenekben.) A rossz a semmi? Akkor hát miért van olyan nagy, szenvedést okozó hatalma? Elméleti lehetőség, amit kihasznál az Isten ellen lázadó? Kétségbevonása a kegyelem tiszta matematikájának?

Miért vonul vissza Isten, látszólag szabad kezet adva a gonosznak? Háborúk, katasztrófák?

 

Az értelem - a jó és rossz lakóhelye.

 

Néha nem érezzük, ami fáj, és érezzük, ami nem fáj.

 

A lelki reformáció nem azért jön el, mert imádkozunk, hanem az, hogy imádkozunk, a lelki reformáció egyik jele.

 

Az ateizmus a keresztyénség egy szélsőséges formája (határesete).

 

Ha bosszankodsz: még nem érted a világot.

 

Megismételt örökkévalóság.

 

A tagadó nyíltan Isten szemébe vágja, hogy nem hisz létezésében.

 

Önismeretem abból származik, hogy Isten megvizsgál.

A ki vagyok kérdésre nem adhatok választ kizárólag önmagamból kiindulva, a rám ható belső és külső tényezőket is figyelembe kell vennem. Reakció, válasz vagyok: hogy milyen, az függ a kérdéstől, de tőlem, a válaszolótól is. 

 

Legtöbbet úgy árulunk el magunkról, ha másokról kezdünk beszélni.

 

Jó lenne a problémákat „házon kívül” hagyni, a meleget, szeretetet „házon belül” tárolni.

 

A büntetés is jobb a bűnnél. A rácsok nem tartják fogva a lelket, de kényszerpályára állítják (megtörik, mint a fénysugarat a prizma).

 

A legtöbb film a jó győzelmét hirdeti. Az emberek a győzelemmel azonosulnak, és kevésbé a jóval. („Jó az, amit én képviselek.”)

 

Úgy figyelj másokra, mintha azok nem figyelnének téged! Ne az emberek reakcióira, az igazságra figyelj!

 

Ha az egyetemi tanár hajléktalan lesz, akkor már nem az akadémiai világ elismerése az etalon, a fontos neki, hanem az új környezetében kivívott „professzori” tekintély.

Érzékenységünket nehezen tudjuk szabályozni (hol van a bölcs, aki fölébe emelkedik a sértéseknek anélkül, hogy beképzelt, leereszkedő, öntelt vagy közömbös lenne?), annak státuszterületét kell megpróbálnunk szűkíteni.

 

Az ember kényes szerkezet. Az alapvető törvényszerűségeken túl nem tudni, kinek-kinek hol vannak kritikus pontjai, határai, középútjai.

 

Krisztus Isten önéletrajza.

 

Fogynak az élők a koporsók körül.

 

„És íme, látám.” A látás a leggyorsabb „fényjelenség”.

 

Az elfogadott kereszt kétszer könnyebb.

 

Isten csak azt kéri számon tőled, amit – amíg, amennyit – adott.

 

Szabad akarat: Isten átadta neked a szíved kulcsát.

 

Tökéletesre épített világunk lerombolta álmainkat.

 

Ha hidegrázós, elviselhetetlen élességgel látod is, hogy mi vár az emberekre, nem tudsz segíteni rajuk: útjaik felől ők döntenek.

(Ha pl. valaki már az 1932-es németországi parlamenti választások idején egészen világosan, konkrétan előre látta volna Hitler uralomra jutásának következményeit, meg tudta-e volna győzni az embereket, hogy ne rá, ne a pártjára szavazzanak? Nem hiszem.). Van valami nehézkedési törvénye a társadalomnak, amit nem lehet legyőzni?

 

A cél kívánatossága nem érvényteleníti az út törvényét (v.ö. petki lépcsők).

 

Idős korban halt meg, de keveset élt.

 

A fájdalmat is lehet derűs lélekkel, ragyogó arccal hordozni

(örömeink és nyomorúságaink is tehetnek kisszerűvé illetve nemessé).

 

Nemet kell mondani a nemre! Meg kell tagadni a tagadást! Elítélni az ítélkezést!

 

Jövevények (migránsok) és vándorok (emigrálók) vagyunk e földön.

 

Bűnöd a sajátomra emlékeztet.

 

Segíteni is csak segítséggel lehet.

 

Alkoholista az, aki a kínálkozó lehetőségek közül többnyire az alkoholt választja.

 

Az ember szereti a bálványokat: nem mozdulnak, nem szólnak vissza, nem okoskodnak. Csak fel kell helyezni őket valamilyen magaslatra, eszménnyé tenni, megnyugodni, hogy vannak, és hivatkozni rájuk: önmagunk és mások előtt. Így vagyunk az emberszabású bálványokkal is.

 

„Élő példa az az ember, akit megöltek.”

 

A bűn és a kegyelem képes a múltat befolyásolni. A bűn a régi szépet és jót rossz színben feltüntetni, a kegyelem a régi gonoszt és csúnyát a békesség fényébe vonni. Belső időnk nem irreverzibilis.

 

Az anyag sem szereti, ha figyelik.

 

Gyakran akarjuk siettetni a (vég fele tartó) időt, meghalni azonban nem szeretnénk.

 

Jövőbe menekülés: a terveink megtervezésének tervezése.

 

A kábulat rémisztő élményeitől a józanságba menekültem.

 

A halál odaállít az élő Isten elé.

 

Nincs értelme tovább tagadni: nem létezik,

nincs értelme tovább gyilkolni: meghalt.

 

A bűn olyan teher, amit nem lehet letenni, és nem lehet elhordozni sem,

olyan rettenetes felismerés, amit nem lehet tagadni, sem kimondani.

www.bergenyei-reformatus-egyhaz.ro © Minden jog fentartva.