Ézs 50, 4-5 (tanévkezdő istentisztelet)

4 Az én Uram, az Úr megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Zsolt 5,4 

5 Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. 

    Új iskolai év kezdődik, ez valójában egy ünnep. A hálaadás alkalma. A tanulás óriási lehetőség. Ki szeretne közületek olyan országban lakni, ahol csak a kiváltságosak tanulhatnak… a többség pedig (és ti éppen közéjük tartoznátok) írástudatlan marad, soha nem vezethet autót, és soha nem lesz esélye egy jó munkahelyet találni?

    Az új iskolai év feladat is: diákok és tanítók számára. Van valami izgalmas benne: új ismeretek várnak, a tudás új területeit kell meghódítani… Tágul a látókörünk, fejlődünk, gazdagodunk. Egy csomó érdekes dolgot fedezhetünk fel.

    Az Igéből először azt érthetjük meg: a tanulás során meghatározó a személyes kapcsolat a tanító és a tanítvány között. Fontos a jó viszony, a bizalom, a tisztelet. Ha jól érzem magam az osztályban, ha azt tapasztalom, hogy elfogadnak, szeretnek, és én is így viszonyulok másokhoz, akkor szívesebben tanulok is. (Visszaemlékszem: nagyon kedves magyartanárnőm volt, egyszer feltett egy kérdést nekünk, és az osztályból többen felelni akartunk, jelentkeztünk, és én – hogy felhívjam magamra a figyelmét – szólítottam is, de a „tanárnő, tanárnő!” helyett az csúszott ki a számon, hogy „édesanyám, édesanyám!”)   

   A lelki tudás, a hit területén is ugyanennyire lényeges a személyesség. A próféta így szólítja meg Istent: az én Uram. Nem egy idegen hatalom, hanem valaki, aki közel áll hozzám. Akihez odatartozom, aki gondot visel rólam, aki törődik velem, és a legjobbat akarja nekem. Érdemes rá figyelnem. 

   Ő megtanított engem. Akik már felsőbb osztályokat kezdenek, elmondhatják: őket már a tanító nénik, tanárok megtanították erre meg arra. Ez befejezett cselekvés. Nemcsak jártam az órákra, hanem meg is jegyeztem valamit, elraktároztam a tudatomban. Nemcsak a tanító tett meg mindent, hanem én is készséges voltam. Hiába a legjobb tanár, edző, stb., ha nincs tettre kész tanítvány. 

   A próféta Istenről mondja: ő megtanított engem. Értékes információt, hiteles tudást adott át nekem, én pedig azt megismertem, elsajátítottam, megszoktam. A „lámad” (tanulni) héber ige értelmezési mezejébe beletartozik mind a három: megismerni, elsajátítani, megszokni. Ezek a fogalmak nagyon szemléletesen leírják a tanulás folyamatát: megismerni (megérteni), elsajátítani (ha kell, sok ismétlés által), és szokássá, gyakorlattá tenni. Végső soron az, amit tanulunk, szokásunkká kell legyen. Olyan tudássá, amit használunk. Azért tanulunk meg olvasni, hogy szokásunkká váljon az olvasás, egy szakmát azért sajátítunk el, hogy gyakoroljuk. Hitet azért kapunk, hogy megéljük. Az orvos azért tanul, hogy betegeket gyógyítson (és nemcsak azért, hogy okosnak tartsák). Az orvosnak ez a szokása. 

   Isten úgy tanít minket, mint tanítványait… Valójában büszkék lehettek, hogy éppen a mezőbergenyei iskola diákjai vagytok (én egy kis székelyföldi faluban kezdtem az iskolát, az 1-4 osztály összevontan működött, 12-en voltunk, idős tanító bácsinkat Egyed Gábornak hívták). Az igében azt halljuk: Isten iskolájának is diákjai vagyunk. A Krisztus tanítványai. Tanítónk mindenkinél híresebb. Vajon mennyit tanulunk tőle?  

   Mire tanít? Beszélni. Hát ez olyan nagy dolog?! Beszélni mind tudunk. De vajon úgy, ahogy kell? Úgy, hogy az másokat építsen, vigasztaljon, segítsen? A suliban igazából beszélni tanítanak: történelemről, földrajzról, irodalomról, biológiáról, matematikai kérdésekről… Szomorú, ha valaki komoly témákhoz nem tud hozzászólni, vagy butaságokat mond… (Tudtok-e beszélni pl. a marosvásárhelyi állatkertről?)  

   Kiderül: Isten arra tanít, hogy az ő igéjét tudjuk szólni, annak igazságát, bölcsességét továbbadni. Okos embereknek néha elemi dolgokban csődöt mond a tudásunk. Mert nem ismerik Isten igazságát. Híres tudósok, kutatók felfedezték az atomenergiát, és mai, magukat nagyra tartó vezető emberek nem békés célokra akarják azt használni. Sőt, atombombával fenyegetik a világot. Rendben van ez? Szükségünk van az Ige bölcsességére.  Einstein azt mondta: a tudomány sánta hit nélkül. Igaz, hozzátette: a hit pedig vak a tudomány nélkül.

   Nem öncélú tudás ez. Nem egymás ellen kell fordítanunk, hanem a mások javára kell használnunk. Az igazi tudás az, ami segít másoknak. Így mondja a próféta: tudjak szólni a megfáradtnak, azaz meg tudjam vigasztalni. Az igazi tudás nem büszkévé, hanem segítőkésszé tesz. (Képzeljetek el egy mozdonyvezetőt – aki nagyon odavan attól, hogy egy egész szerelvényt vezethet, nagyon jól esik neki, hogy mások csodálják őt, de az általa vezetett vonattal nem áll meg az állomásokon, csak száguldozik, mert magával van eltelve, nem érdeklik az emberek…) Azért tanulunk, hogy segíthessünk. Minden - matek, földrajz, irodalom (a román is!) – erről szól. Minél többet tudunk, annál hatékonyabban segíthetünk. Annál biztosabban végezhetjük a munkánkat. Felolvasok nektek egy kis történetet ezzel kapcsolatban. Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp 

Vad vihar tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. Erre gondolt:"Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni?" Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét,egyszer csak meglátogatta őt a villám. Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, amikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett. - Milyen buta vagy te, esőcsepp!- mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont ez a legfontosabb! Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás? - Én nem akarok tanulni!- duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja?  - Dehogynem - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történt veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz. Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt. - És mi lesz azután? A kis villám elmosolyodott. - Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad,és kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell. Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét. - Vár a tenger - suttogta boldogan.
  Minden reggel felébreszt engem, folytatja a próféta. A tanulás munkával jár. Fáradozással. Felkeléssel. Kik nem szeretnek korán felkelni? (Látom, sokan vagytok, még a felnőttek közül is többen jelentkeztek.) És kik szeretnek közületek játszótérre járni? De ha nem kelünk fel, akkor hogy megyünk el a játszótérre? Értitek, minden eredményért, sikerért áldozatot kell hozni.  

Szóval: munka, odaadás, teljes bevetés (oda kell tegyük a csontunkat, ahogy itt a faluban mondják, a vállunkat, az eszünket). Minden területen így van ez. Így szép. Ha magától menne, nem is értékelnénk. Azt értékeljük, amiért megdolgozunk. 

   Aztán még valamire tanít az ige: hallgatni. A tanulás hallgatás is. Összpontosítás. Figyelem. Ez nagyon fontos. A figyelem a lélek szeme. Figyelem nélkül semmit nem érünk el. Mi történne, ha nem figyelne az orvos, a gépkocsivezető, az ácsmester? Mondjatok egy szakmát, ahol nem kell figyelni!

A próféta azt tapasztalta, hogy Isten segített neki még az odafigyelésben. Azt írja: az Úr megnyitotta fülemet. Felébresztette kíváncsiságomat, megnyitotta értelmemet, hogy meghalljam, felfogjam, amit üzent nekem.  

   Két mondat hangzik el a végén: a tanulás témájában kulcsfontosságú mindkettő. 1)Nem voltam engedetlen… Isten engedelmességet vár. Megtanít az ő akaratára, megismerteti velünk a jót, a helyeset, de nekünk engedelmeskednünk kell. (Bibliai történet a két fiúról, akiket a szőlőjébe küld el az apa.)

  2)Nem hátráltam meg. Ez a kitartást jelenti.  Kitartás nélkül nincs siker. Hiába a legjobb futó valaki, ha a pálya közepén leáll. A Biblia sokat biztat minket a kitartásra: a hitben, a munkában, minden jó tervünkben. Ezzel kapcsolatban is elmondok egy történetet: 

Mondják, Indiában élt egyszer egy fiatal fiú. Gyengécske tanuló volt. Szülei és tanárai állandóan korholták, de semmi nem használt. A tanárok végül feladták a vele való vesződést, és menesztették az iskolából. Szomorúságában mindennap elment nézelődni egy fa alá, amely egy kút mellett állt. Onnan nézte, ahogy a falusi asszonyok üres korsóikat a kúthoz viszik, és ott megtöltik. Megfigyelte, hogy az asszonyok, ahogy egymás után megtöltik a korsókat, azokat sorra lerakják a kút melletti kőlépcsőkre, majd a teli korsókkal hazamennek.

Egyik nap, amikor senki sem volt ott, odament a kőlépcsőkhöz, és észrevette, hogy a lépcsőnek azon a részén, ahová az asszonyok a korsókat rakták, egy mélyedés keletkezett. A fiú így szólt magában: ,,Mivel az asszonyok többször idehelyezték a korsóikat, a kő lekopott. Ha még a  kő is el tud kopni, akkor mi a baj az én eszemmel?” Ebből a tapasztalatból megértette,hogy mi a türelem és a kitartás. Hazament, és újra elkezdte olvasni régi szanszkrit nyelvtankönyveit. Korábban ő volt szanszkritból a leggyengébb tanuló, de most emlékezni tudott arra, amit olvasott. Folytatta tanulmányait, és türelemmel és kitartással végül ő lett a legnagyobb szanszkrit tudós Indiában.

   Azt kívánom, hogy Isten adjon nektek engedelmes szívet és kitartást a hitben és a tanulásban, jó hangulatot az iskolában, és egy szép, tartalmas tanévet. Ámen. 

    Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk ezen a napon azért, hogy megkezdhetjük az új tanévet, hálát adunk a külső lehetőségekért, de mindenek felett a tanulókért és tanítókért. Cselekedd, hogy az iskolákban valóban jó hangulatban, a szeretet, a megértés, a tisztelet légkörében történjen a tanítás. Adj jó előre haladást minden diáknak a tudás, az ismeretek megszerzésében, ugyanakkor a hit igazságainak elsajátításában és gyakorlásában is. Hallottuk az Igéből, hogy az igazi tudás képessé tesz segíteni másoknak. Taníts erre a lelkületre!

  Kérünk, áldd meg az iskolásokat bölcs engedelmességgel és kitartással, hogy jó eredményeket érjenek el, sikerüljenek terveik, elhatározásaik, elérjék azt a célt, amire el akarod őket juttatni, és áldd meg türelemmel, derűvel, odaadással a tanítókat, hogy szívesen végezzék munkájukat, és örömmel lássák meg annak gyümölcsét. Segítsd őket, hogy a tárgyi ismeretek mellett lelki értékeket is adjanak át.

   Imádkozunk azokért a gyermekekért, akik nem tanulhatnak, talán országuk helyzete, vagy valamilyen betegség, netán háborús állapotok miatt. Szüntesd az akadályokat, és teremts számukra is alkalmas feltételeket testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz.

   Légy velünk, családunkkal, barátainkkal, vezess, őrizz minket! Krisztusért kérünk. Ámen.