Zsid 7,  20-25 (november 1)

20 Ezenkívül: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá – azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká –,

21 hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; pap vagy te örökké.” 

22 Ezért Jézus jobb szövetségnek lett a kezesévé. 

23 És azok többen voltak papok, mivel a halál nem engedte, hogy megmaradjanak szolgálatukban; 

24 az ő papsága viszont örökkévaló, mivel ő megmarad örökké. 

25 Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. Róm 8,34 

    Testvéreim, a gyász nagy napja a mai, amikor milliók emlékeznek elveszített hozzátartozóikra, lehetőleg felkeresik sírjaikat, virágot helyeznek el azokon… A hála, a kegyelet emberi gesztusai ezek. Azokra gondolunk ilyenkor, akik nagyon szorosan hozzánk tartoztak, de eltávoztak körünkből, ürességet, fájdalmat hagyva a szívünkben, régi, kedves emlékeket, élményeket elevenítünk fel velük kapcsolatban, amik a szeretetről, ragaszkodásról szólnak. Mondhatnánk azt is, hogy emlékeinkben őket keressük, akik már nincsenek velünk.

   Az Ige arra tanít minket, hogy veszteségeinkkel, gyászunkkal, hiányainkkal mindenekelőtt Krisztust, az élő Urat keressük. Ő tud minket megvigasztalni, ő tud biztos választ adni a halállal kapcsolatban, ő tud megnyugtatni afelől, hogy az ő megváltottainak élete – ha földi értelemben meg is haltak – nem veszett el, mert tőle senki és semmi el nem szakíthatja azokat, akik az övéi. Ő tud meggyőzően bizonyságot tenni az örök életről, az üdvösségről, ő, aki értünk megízlelte, megtapasztalta a halált, és legyőzve azt, nekünk örök diadalt szerzett. A temetőket járva lélekben, hitben Őt kell lássuk! 

   Ezen az alkalmon nemcsak drága hozzátartozóink lezárult élettörténeteire gondolunk (bár a sírkövek a földi lét végállomását jelzik), hanem a Krisztus feltámadása által megnyitott új távlatra, reménységre, az üdvösségre. Miközben siratjuk azt, ami elmúlt, azokat, akiket elveszítettünk, emeljük fel szemünket, és lássuk meg élő Urunkat, aki fájdalmas búcsúzásunkat örömteljes, dicsőséges találkozássá változtatja.

   Úgy hallunk itt megváltó Urunkról, mint a mennyei főpapról, aki fölötte áll a földieknek, mert nem testi törvény alapján, hanem Isten végtelen kegyelméből, az örökkévaló élet szerint kapta megbízatását, ti. népe megváltását. Ő az, aki felváltja a régi törvényt (ami nem tudott igazzá tenni), és sokkal jobb reménységgel ajándékoz meg, mint amit a láthatók jelenthetnek. Értjük az Ige szavait: Krisztus nem a sok nyomorúságtól kísért földi életünket javítja fel, hosszabbítja meg egy kicsit, hanem az üdvösség kibeszélhetetlen boldogságával, békességével ajándékoz meg. Mi a láthatókhoz ragaszkodunk, az Ige azt tanítja: Isten sokkal jobbról gondoskodott. 

   Isten esküvel erősítette meg egyszülött Fia kiválasztását a világ megváltására. Mi emberek – akármennyire is szeretnénk - csak egy ideig tudunk egymás mellett lenni. A házassági eskü így hangzik: holtomig vagy holtáig. Szoktuk ígérni, hogy „mindig veled leszek”, vagy „soha nem felejtelek el”, de ez a „mindig”, ez a „soha” nagyon korlátolt, életünk végességének a függvénye.  Isten esküvése örökre szól. A halál sem tudja azt érvényteleníteni. 

  Ezért Jézus a réginél, az embereinél jobb szövetség kezese lett. Megrendítő így gondolni arra, hogy Isten örök, megtartatást, üdvösséget ígérő szövetségének a tagjai vagyunk (a keresztség által is megpecsételve), és azok is, akiknek teste itt a temető hantjai alatt pihen. Krisztus, aki kínos halált szenvedett a golgotai kereszten, akit eltemettek, és aki harmadnap feltámadt, ő maga a kezese, a garantálója annak, hogy Isten megtartja szövetségét, és az övéit örökkévaló közösségébe fogadja.

 Minden drága életért mennyei Atyánk a legdrágább árat fizette. Isten nem hagyhatja, nem engedi meg, hogy ekkora áldozat hiába történjen meg! Akiket egyszülött Fiában megváltott, azok az övéi maradnak földi életükben, és halálukban is, ami – a HK tanítása szerint - átmenet az örök életre. Ha él a Fiú, élni fognak azok is, akik az övéi. 

    A földi papok váltották egymást, mert halandóak voltak… Minden évben fel szoktam keresni elődeim sírját, és tudom, egyszer valahol nekem is szükségem lesz egyre… A mi szolgálatunk (minden területen) egyszer véget ér itt ezen a földön. Krisztus papsága örökkévaló, megmarad. Ez azt jelenti, hogy amit ő nekünk megígér, azt biztos teljesíti is. „Én élek, ti is élni fogtok.” „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él”. Ő örökkévaló Úr, teljes hatalommal rendelkezik mennyen és földön. Hozzá, a mi győzelmes Megváltónkhoz kell mérnünk a halál számunkra rettenetes nagy kérdését is. A Feltámadott és Örökkön élő számára a halál nem akadály abban, hogy minket megtartson. 

  Olyan szép a 25. vers, nem is igényel magyarázatot. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat… Járuljunk általa, az ő érdemét elfogadva Istenhez, bízzuk hittel örök irgalmára azokat is, akik már nincsenek közöttünk, és fogadjuk el az ő drága vigasztalását. Kérjük, hogy ő hordozzon erőtlenségünkben, támogasson megfáradásunkban, esedezzen érettünk az Atya színe előtt, hogy el ne csüggedjünk, és fogadjon az örök üdvösségbe azokkal együtt, akik előrementek. Ámen. 

Urunk, örökkévaló Istenünk, emlékezéssel, gyásszal jöttünk, életünk mulandóságának a tudatával erre az alkalomra, és köszönjük, hogy hit által az élő Jézussal találkozhattunk. Köszönjük, Krisztusunk, hogy te vállaltad sorsunkat, elhordoztad bűneinket, magadra vetted gyarlóságainkat, megkóstoltad a halál keserűségét is érettünk, sőt, sírba is helyeztek, hogy teljességgel végigjárva emberi utunkat, nekünk reménységet szerezz a te győzelmed által. Hadd értsük meg azt elveszített szeretteinket siratva, hogy te senkit nem hagysz elveszni megváltott gyermekeid közül, hogy tőled a halál sem tud elszakítani, hiszen te megtörted annak hatalmát. Minden lezárult földi élet fölött elhangzik a te ígéreted a megnyíló mennyországról, az érdemed által megszerzett üdvösségről. Köszönjük, hogy ehhez a te áldozattal, vérrel megpecsételt, és feltámadásod által megerősített szövetséghez tartozhatunk. Ezért nem csüggedünk, ezért nem vagyunk bizonytalanságban elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban, vagy éppen saját halálunk kérdésében. 

Mi – a bűn miatt - mulandóak vagyunk, szolgálatunk ezen a földön egyszer lejár, de te, Urunk, örökkévaló Főpap vagy, aki megváltottaidat mindenen keresztül megtartod, és elvezeted az üdvösség nagy ünnepére. Ott a te végtelen szereteted ölelésében együtt leszünk azokkal, akik előrementek. 

  Mennyei Atyánk, könyörülj azokon, akiknek különösen fáj a lelke a veszteség miatt, talán mert még friss vagy olyan mély a gyászuk, akik nehezen tudják elfogadni a hiányt. Te légy közel hozzájuk, vedd körül kegyelmeddel, jóságoddal, gyógyítsd lelküket, és ajándékozd meg őket az örök élet élő reménységével Jézus Krisztus által!

   Minden emlékezőnek adj vigasztalást, áldd meg az igazak emlékezetét, hátrahagyott lelki örökségét,

és áldd meg küzdő, szolgáló gyermekeidet, hogy akaratodat keressük és cselekedjük, a hitet megőrizzük, és elnyerjük a nekünk félretett koronát. Óvj minket csapásoktól, nagy megpróbáltatásoktól, tartsd meg gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat az idők végezetéig! Ámen.