ApCsel 8,26-40 (Bonus Pastor – bibliaóra)

   26 Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. 

27 Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni,

28 visszatérőben hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. 

29 Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! 

30 Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? 

31 Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Róm 10,14

32 Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. Ézs 53,7-8 

33 Megaláztatásában elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” 

34 A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? 

35 Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. 

36 Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? 

37 Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. 

38 Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és a főember, és megkeresztelte őt. 

39 Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé a főember, de örvendezve haladt tovább az útján. 1Kir 18,12

40 Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért. 

   Az első, kora reggeli kérdés az igéből: észrevesszük-e az Úr angyalait, követeit. Ezek az angyalok olykor emberek, akik által megszólít minket Isten. Milyen könnyen lepattintjuk őket! Nehogy anyám, testvérem, barátom, netán lelkészem által szólna hozzám az Isten! Pedig sokszor ezt teszi.

   Isten szava általában kimozdít megszokott állapotunkból. Ritkán üzeni azt, hogy minden rendben… Maradj, semmit nem kell tenned, semmin nem kell változtatnod. Ezt általában a szívünk súgja nekünk. Ez a kényelmesebb. De nem jó döntés, hogyha Isten azt üzeni: kelj fel, és menj.   

   Nem mindig logikus az, amit Isten kér. Vagy legalábbis nem a mi logikánknak, elképzeléseinknek megfelelő. Nem az, amit eltervezünk. Néha az a benyomásunk, hogy mi jobban tudnánk, mit kell tennünk vagy nem tennünk... Az Úr egy néptelen útra küldi Isten Fülöpöt, ahol szinte senki sem jár. Elküld ki az Isten háta mögé, Ózdra, egy öreg szomszédhoz, az összeférhetetlen testvérhez… Lesz-e valami eredménye ennek?

   Ami az igében olyan természetesen hangzik, hogy ti. Fülöp felkelt és elindult, azt sokszor kemény belső harc előzi meg. Az engedelmességben a legnagyobb küzdelmünk önmagunkkal van. (Mindenki ellenezte, hogy meggyógyuljak, hogy szabaduljak - ez nem így van.) A legnagyobb harcom magammal van. A legnagyobb ellenállást én magam fejtem ki, a legtöbb ellenérvet én magam hozom fel. Felkelni és elindulni – életfontosságú lehet: önmagam és mások szempontjából. A skót David Livingstone-nak (1813-1873) 1834-ben, 21 évesen kezébe akadt egy felhívás külföldi missziók létrehozására. Elindult, felvételét kérte a Londoni Misszionárius Társaságba, közben orvosi tanulmányokat is folytatott, és elhatározásának, későbbi munkásságának ezrek és ezrek látták hasznát. Ezreket mentett meg halálos betegségekből, rabszolgaságtól, ezreket vezetett Krisztushoz. Isten mindig jó helyre küld. Lehet, hogy nem könnyű, nem kellemes az út, de áldás terem rajta… (Voltak, akik elindultak, aztán elbizonytalanodtak, visszafordultak. A 12 kém története: tízen arra a következtetésre jutottak: hiába jöttünk ki a szolgaság házából, jobb lenne oda visszamenni – az ígéret földje elérhetetlen.)

   A következő snittben már egy hintón ülő embert látunk… Néhány tényt közöl róla az ige: etióp, férfi, a királynő főembere, aki Jeruzsálemben járt Istent imádni. Itt álljunk meg egy pillanatra (bár közben a hintó halad). Etiópiában évezredek óta laknak zsidó vallású emberek. A legmerészebb elmélet szerint az egyiptomi szabaduláskor ott ragadt, később délre vándorló zsidók leszármazottairól van szó. A legelfogadottabb álláspont az, hogy az északi országrész pusztulásakor Egyiptomba menekült, és onnan tovább költöző zsidók utódai ők. Magukat egyébként a Dán törzséhez tartozóknak vallják. (Érdekességként jegyzem meg: 1984-85-ben az Etiópiát sújtó éhség elől Szudánba menekültek közül kb. 8000 fekete bőrű zsidót mentett ki az izraeli hadsereg, akiket aztán Izraelben telepítettek le. A mentési akció sikertörténet volt, a beilleszkedés inkább kudarc. Könnyebb megszabadulni, mint szabadságban élni.) A mi szempontunkból most azt lényeges kiemelni, hogy íme, a távolság ellenére, a kulturális különbség ellenére, a ködbevesző rokoni szálak ellenére a lelki kapcsolat maradt… Mennyire fontos! Kapcsolatban maradni, lelki kapcsolatokat ápolni. Erőforrás ez, útmutatás, reménység… 

    Ez a főember Ézsaiás könyvét olvassa. Keresi Isten az akaratát. Ez készségre, nyitottságra utal… Így is mondhatnám: arra a ráérzésre, hogy Isten igéje a biztatások, a bátorítások kincsesbányája számára. Felfigyeltetek arra, hogy milyen nagyszerű ígéretek hangzanak el a Bibliában azoknak, akik Istent keresik? Jézus is így biztat: keressetek és találtok. Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak (Péld 8,17).  Az Urat keressétek, akkor élni fogtok (Ámós 5,6). Értitek, ha az életet akarjuk, az Urat kell keresnünk. Van olyan (akármilyen képtelenül hangzik), hogy a halált keressük (pedig keres az eléggé minket.) Gondoljunk a jakabi diagnózisra: kívánság – bűn - halál. A kívánság megfoganva bűnt szül. A bűn pedig teljességre jutva halált nemz. (Jk 1,15)

   A főember kereső magatartásában az is benne van, hogy többre vágyik. Növekedni, erősödni akar… Egy nagy cég vezetője mondta el: támogatni kezdett pár hajléktalan embert, aztán elhatározta, hogy vállalata egyik részlegen alkalmazza őket. Nem túl igényes, nem magas műszaki ismereteket követelő munka lett volna… De csak ketten jelentkeztek. A kapott támogatást mindenki elfogadta, de legtöbbjük nem akart többet…

    Mit akarunk Istentől? (Egyik ismerősöm, aki alkohol-gondokkal küzd – illik becsületesen hozzátenni: mindannyian küzdünk valamilyen megkötözöttséggel – egyik mélyrepülése alkalmával odaállt egyik munkatársához, barátjához, aki mindig nagyon támogatta, nagyon akarta, hogy lábra álljon, és azt mondta neki: „segíts rajtam”. A barát megörült. „Hallgatlak, nagyon szívesen. Mit tehetek érted?” „Szerezz nekem egy liter pálinkát.”) Mit akarunk Istentől? Uram, csak most ne kapjon el a rendőr, csak most ne dobjanak ki a munkahelyről, csak… Olvastam, hogy a betegek egy számottevő százaléka nem akar meggyógyulni (mert beteg mivoltában törődéshez jut, haszna származik belőle, a zsarolás eszközeként tudja használni, vagy a menekülés egy formája lesz, vagy kedvenc beszédtémájává válik, stb.)

   Az etióp főember kereső, élő kapcsolatra, szabadulásra vágyó, erőforrás után kutató lélek… Értitek, külsőleg egészen rendben van: vitte valamire, gazdag, híres, szakmailag elismert, stb., de az igazi tartalom, lelki szárnyalás, a békesség, az öröm hiányzik az életéből… 

    Fülöp csatlakozik a hintóhoz, szóba elegyedik ezzel az emberrel. Bár a teológia ismeri az általános kegyelem fogalmát, nekünk mindazáltal személyes kegyelemre van szükségünk. Lehet, hogy egy baráti társasággal együtt csúszik el valakinek az élete, de gyógyulni csak személyesen lehet… A történetben látjuk, hogy az igazi, gyógyító, tiszta látásra, életformára vezető találkozást Isten kezdeményezi… 

    Az első fontos lépés a megértés. Érted-e, amit olvasol? Érted-e, tisztán látod-e, hogy mi történt veled, és mi történt érted? Az első kérdés arra vonatkozik, amin átmentünk… Talán bántottak, kihasználtak, elhanyagoltak, becsaptak, vagy éppen te voltál igazságtalan, hoztál rossz döntéseket, voltál keménykedő, lázadó… Mindenképpen ez a történet – a mi személyes életrajzunk - oda kanyarodik, hogy valamit elrontottunk, valami elromlott, és valakinek meg kell fizetnie… Lehet, hogy áldozat vagy, de vannak neked is áldozataid. Ki fog itt igazságot szolgáltatni, ki fogja kiegyenlíteni a mérleget, jóvátenni mindazt, amit okoztak, és amit okoztunk? 

   Érezzük, a kérdés – bár kemény földi következményei vannak – kikerülhetetlenül mennyei síkra terelődik. Ami veled történt, történik, az nem közömbös Istennek. Mi mentegetőzünk, hárítunk, vádaskodunk, menekülünk, és valaki magára veszi bűneinket. Valaki elhordozza minden nyomorúságunkat. Jóváteszi hibáinkat. Valaki meghal értünk kínban, megaláztatásban, mocsokban, hogy mi tiszta lappal indulhassunk. Semmi kárhoztatásunk sincs. Ez történt értünk. A lényeghez érkeztünk. Az igazi találkozásban ezzel szembesülünk. Valaki szabaddá akar tenni minden áron. Úgy, hogy az árát ő fizeti meg. Mint juh, akit vágásra visznek… Kicsoda ő? Az Isten Báránya… 

   Fülöp hirdeti Jézust (nem csak a csodáit, tanításait, hanem őt magát). Nem kevesebbről kell szóljon a jó hír. Személyessé kell váljon! Úgy fogalmaznám újra: ami velem történt (igaz, milyen sokat tudnánk erről beszélni!), az Megváltómat is érintette, amit ő tett, az engem is meg kell érintsen, át kell formáljon. Jézus jól reagálta le a helyzetemet (mert ő jó Pásztor is), nekem is rá kell hangolódnom az ő szeretetére, bocsánatára… A szabadítás eseményben teljesen implikált vagyok… 

    A főember megérti az írást, meghallja abban a Krisztus hangját, megérzi szeretetét, éppen ezért hozzá akarja kötni az életét. Halálig, az üdvösségig el akarja kötelezni magát mellette. Nem elég egy kis meghatódás, egy kis elérzékenyedés… Sok találkozásunk futó élmény marad. Sok jó tanács kihull a szívünkből. Jézus ennél mélyebb benyomást akar tenni ránk. Örök szövetségébe hív (már a keresztelésünkben is ez jutott kifejezésre), és elindít a szolgálat útján. Beindul-e a szívünk erre? 

   Az etióp főember egy rövid, szinte naiv hitvallást mond el: hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia… Talán hiányos is dogmatikailag… de őszinte. Így kezdődik: hiszem.  Tudjátok, hogy Spurgeon (minden idők egyik legnagyobb igehirdetője) egy egyszerű cipész bizonyságtételére tért meg, aki azt mondta neki: fiatalember, látom, hogy nyomorultul vagy, nézz Jézusra. Semmi mást. Aki meglátja Jézusban a Szabadítót, az nem tud hallgatni, annak élete hirdetni fogja az ő megváltó szeretetét. (Ha valamelyik faluban egy béna embert megműt egy orvos, és újból járni tud, nem kell hosszú előadást tartson a gyógyulásáról, elég ha végigsétál az úton…) Pál írja: Krisztus illatunk van (2 Kor 2,15).    

   Olvastuk: megparancsolta, hogy álljon meg a hintó (van ott még valaki?), leszállnak, megkeresztelkedik… Ez megerősítése annak, amire az etióp főember a legjobban vágyik: a Krisztushoz tartozásának. Jó ahhoz tartozni, aki jobban szeret a saját életénél, akinek van hatalma megtartani engem. Szorosan mellette maradni, minden lehetőséget megragadni, hogy kapcsolatunk erősödjék. ()

   Azután Fülöp eltűnik, de nem csalódás ez az etióp kincstárnok számára. Nem emberekhez kell kötődnünk. Aki csak az örökkévalótól függ, az a legnagyobb szabadságban él. A főember örömmel megy tovább. Krisztus követése nem komor kötelesség… Halálosan komolyan kell vennem – de a legboldogabb életforma. (Pedig sokszor ezt mutatjuk.) Egy szép, nemes küzdelem, érdekfeszítő küldetés. Mindig Krisztussal induljunk, lépjünk tovább… Ez két dolgot jelent: jó úton járunk, amelyen a nehézségek ellenére is békesség van, a kihívások között is erőt kapunk, és másodszor: biztosan célba érkezünk. Ámen. 

   Kegyelmes Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, köszönjük, hogy jó reggel szólsz hozzánk, és úgy teszed ezt, hogy te már eltervezted, sőt véghez is vitted egyszülött Fiadban a mi szabadításunkat, megváltásunkat. Áldunk, magasztalunk téged ezért. Tőled kérünk erőt már az elinduláshoz is, te tudod, hogy mennyi minden visszatart minket: a megszokás, a szégyen, talán mások véleménye. Tégy minket téged kereső, utánad vágyakozó emberekké! Mert ha téged keresünk, akkor benned, abban, akit értünk küldtél, az életre találunk rá. Tedd igéd üzenetét személyessé, szívünket megérintővé! Rendelj mellénk biztató, rád mutató embertársakat, akik figyelmünket Krisztusra irányítják! Adj nekünk olyan találkozásokat, amik az élet forrásához indítanak el! Hadd legyen ilyen ez a mostani is találkozó is, és juttass el minket oda, hogy belépjünk Megváltónk szabadító, megtartó közösségébe, hogy elkötelezzük magunkat mellette, aki már régóta magáénak tart minket. Hálát adunk az ő áldozatáért, hogy megfizetett mindenért, jóvá tett mindent, amit elkövettünk vagy amit mások követtek el ellenünk, így mi az ő békességében élhetünk. 

   Hadd legyen ő az út számunkra, és a biztos cél is. Hisszük, tőle senki és semmi el nem szakíthat. 

Áldd meg, Urunk, az itt jelenlevőket! Te ismersz személyesen mindenkit, a hátteret, amiből érkezünk, a küzdelmeket, a győzelmeket és vereségeket, amik a hátunk mögött vannak, azokat, akiket erőforrásul rendeltél mellénk. Köszönjük, hogy a legfontosabb, amit tudsz rólunk, hogy szeretsz minket, kedvesek, drágák vagyunk a te szemedben. Hadd legyünk mi is megmentő szereteted tanúi, másokat a hit útján biztató emberek!

   Áldd meg a találkozó minden mozzanatát, és cselekedd Lelked által, hogy innen mindenki megerősödve, Krisztussal a szívében induljon tovább! Az ő nevében hallhass meg! Ámen.