Mk 4, 35-41 (ifj. bibliaóra, vázlat))

35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! 

36 Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt. 

37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 

38 Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? 

39 Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. 

40 Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? 

41 Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki? 

   Látszólag a Mk 4 Jézusnak egyetlen napját írja le. Ilyen formán az evangéliumnak több mint 1.000 fejezete kellene legyen. Szerintem (János hivatkozik is erre): az evangélium(ok) beszámolóiban csak ízelítőt kapunk a Jézus szolgálatáról… Azt sugallja Márk, hogy Jézus közelében az élet tele van csodával, szépséggel, bölcsességgel, izgalmas feladatokkal… Ilyen nap a mai is. „Jézussal járok minden nap.”

   Este lesz (öröm, hogy elkezdődik a nap, öröm, hogy befejeződik… Ma hallottam egy román zeneszámot: „csak a mai napot add nekem!”. De ez nem elég! Mi lesz holnap? Boldogságunkat nem napokban éljük meg, hanem a kapcsolatban. És az marad holnap is… és mindörökké.) 

   Túlsó part – idegen vidék. Kilépés a komfortzónánkból. Kihívás, változás, ami ijesztő is lehet - lesz is baj útközben -, de lehetőség is. Nem ücsöröghetünk mindig egy helyen. Menni kell, a feladatok sokszor kényelmességi körünkön kívül várnak ránk… Nem ülhetünk mindig az innenső parton, a „mi oldalunkon”. Gondoljuk a próféták küldetésére. A Jézuséra.

  Elindulnak (több hajó is velük tart… tkp. kb. csónak 10 m-es halászcsónakokról van szó, nemrégiben találtak egy állítólag Jézus korabeli roncsot), nagy vihar, hullámok, a halászhajó kezd megtelni vízzel… Ez süllyedés-közeli állapot, halálos veszedelem. As tanítványok nem a falvédőről szálltak le, harcedzett férfiak, tapasztalt halászok, fogtak ki még (nemcsak halakat, hanem) viharokat, de ez most nagyon komolynak látszik. Minden okuk megvan a halálfélelemre… Nem tudom, éltetek-e át ilyen helyzetet?  Amikor nagy szorultságban voltatok, amikor kockán forgott az életetek. Rettenetes, szorongató, észveszejtő érzés. Életösztöneink halálos tempóban pörögnek… Van lelki párhuzama is ennek: amikor úgy érezzük, így is mondjuk, hogy „összecsapnak felettünk a hullámok”. Nem látjuk a kiutat. 

  Nagyon disszonáns, nem illik a képbe az, hogy Jézus alszik. Valószínűtlen. Irreális. Tombol a vihar, és ő alszik. Nem aggódik, nem szorong, rábízza magát teljesen mennyei Atyjára. Mindig, de itt különösen irigylem Jézust. Így szeretnék én is aludni a viharokban. (A múlt éjszaka közepén pl. eszembe jutott egy program, annyira nyugtalan lettem, hogy felkeltem, előkerestem az értesítést, hogy ott helyben foglalkozni tudjak a „megoldással”.)

   A tanítványok felrángatják Jézust. Szemrehányás, kétségbeesés van a hangjukban. Nem törődsz. Különbség van a nemtörődömség és a bizalom között. Tudjátok mi a különbség? Éppen a bizalom. Jézus nem azért alszik, mert nem érdekli őt a tanítványok élete, sorsa, hanem azért, mert bízik. Ez a legtöbb, amit tehet abban a helyzetben… Békességet sugároz. 

   Felkelt, ráparancsolt a szélre, azt mondta a tengernek… A drámai helyzet ellenére érezzük a helyzet bájosságát. Érdekes ez a megszemélyesítés. Azt sugallja: a vihar, az orkán tkp. kezes jelenségek (fenomének) a Jézus számára. Hatalma alá tartoznak… Jó lenne így látni! Akkor is, amikor süvölt a szél. (A lecsendesedett orkántól én sem félek:) 

  Elült a vihar, csendesség lett. Nemcsak csend, hanem csendesség. Valami belsőbb, mélyebb, átfogóbb. Békesség, megnyugvás… Ó, milyen kívánatos ez! A Jézus szavára… Sok minden viharzik bennünk: érzések, vágyak, félelmek, kételkedés, nyugtalanság. Kérjük Jézust, hogy parancsoljon csendet, ajándékozzon békességet! („A csend mindig ott van, de sokszor elnyomja valamilyen zűrzavar, lárma.”) 

  Még egy pedagógiai mozzanat. Jézus megkérdi: miért féltek, miért nincs hitetek? Félelmeink 90%-a alaptalan. De melyik a 10%? Hitre van szükség, legalább mustármagnyira (v.ö. előző igeszakasz)

  Furcsa, hogy erre fel a tanítványokat félelem fogta el… Fuldoklik valaki, barátja ugrik, kimenti, aztán a partra érve emberünk azt mondja az őt kimentőnek: jaj, halálosan megijesztettél, amikor mellém úsztál! Ez a jobbik félelem. Benne van kicsiségünk megrendítő felismerése, és a rácsodálkozás Jézus hatalmára, hogy aztán örüljünk a szabadulásnak, és hálát adjunk azért… 

Mk 5, 1-20  (ifj. bibliaóra, vázlat) 

1 Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. 

2 Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, 

3 aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, 

4 mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. 

5 Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát. 

6 Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, 

7 és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! Jak 2,19 

8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből! 

9 És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

10 És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. 

11 Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, 

12 ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük! 

13 Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. 

14 A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. 

15 Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. 

16 Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. 

17 Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. 

18 Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. 

19 Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. 

20 Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott. 

   Hallottuk a tegnap: a túlsó part = idegen terület. Isten gyakran kimozdít a kényelmünkből, mert valami célja van. (Olyan is van, hogy a pörgésünkből mozdít ki, azaz leállít). 

   Szembejött vele egy megszállott ember. Kicsit idegen számunkra ez a kifejezés, hogy „tisztátalan lélek”, nem használjuk a közbeszédben, tudományos dolgozatokban sem igen találkozunk vele (pl. a pszichológiában)… pedig sejtjük, hogy mit jelent. Igaz, mennyi tisztátalan, zűrzavaros, olykor fékezhetetlen indulat van bennünk, vagy éppen kerül belénk, mert ilyen-olyan hatás ér: szélsőséges nézetek, tanítások… 

  Persze, ez a beteg ember extrém eset volt, abszolút antiszociális, kirívó viselkedésű, a normákhoz egyáltalán nem illeszkedő… (Van, aki viselkedik, de belül ezt éli meg ezt az indulatot. Nagyon veszélyes az, ha egyszer csak elkezd „nem viselkedni” – v.ö. belgrádi lövöldözés.) Nem tudjuk, mi volt pontosan az előzménye (örökölt, terhelt természet, traumák, csalódások?), de látjuk a következményét. Nem emberhez méltó módon és körülmények közt élt. Félelmetes a leírás: kiáltozott, vagdosta magát… Talán nem bántott másokat, de magát mindenképpen. Ha megkötözött valakinek a lelke, ha gonosz gondolatok, rögeszmék, indulatok uralkodnak el rajta, akkor az a személy mindig ártani fog. A Sátán úgy kötöz meg, hogy tehetetlenek leszünk a jóra, de nagyon aktívak a rosszra. Pl. ha valaki beiszik, és rátörnek negatív érzései, frusztrációi, akkor nem fog magába szállva, bűnbánatba merülve ülni, hanem erőszakos megnyilvánulásokban törnek ki indulatai. A lelki tehetetlenség gyakran testi agresszióban nyilvánul meg.   

  Hogyan próbálták kezelni? Láncokkal, bilinccsel (akkor még nem volt rendőrség, az érvényben levő normákat megszegőket a közösségek maguk büntették – v.ö. brassói akasztások jegyzőkönyve). A megkötözöttséget megkötözéssel próbálták legyőzni… Holott ennek az embernek szabadításra volt szüksége. Igaz, belsőre. Megvan a gadaraiakról is a véleményünk! Végső soron azonban mi is ilyen tehetetlenek vagyunk a tehetetlenekkel szemben… 

  Ez a megszállott Jézushoz szalad… Vajon jobbik énje viszi, maradék egészséges vágya a gyógyulás után? Érdekes, ismeri Jézust. Nem az a baj, hogy nem ismerjük, nem tiszteljük őt, hanem az, hogy nem engedelmeskedünk. Szépeket mondunk róla, aztán csúnyákat teszünk egymással.

    Jézushoz megy, és mégis azt kéri tőle: hagyj békén engem. Sok minden nincs rendben, de ez így jó nekem. Megszoktam. Rettenetes az, hogy milyen könnyen beleszokunk a Sátán rabságába! Jobb sorsra érdemes fiatalok züllenek el, és azt mondják, hogy ez rendben, ez az ő döntésük. Dehogy az övék! Az ő szabadságuk. Az ő megkötözöttségük!

  Jézus a rosszat ki akarja űzni. Nem lehet az ő szeretetét összevegyíteni a gyűlölettel, tisztaságát a tisztátalansággal, jóságát hamisságainkkal. (Gyakran hallom: igaz, hogy káromkodom, másokat sértegetek, bántok is, de azért jó ember vagyok.) Kell engedjük, hogy Jézus a rosszat legyőzze bennünk. 

   A történet közepét nehéz értelmeznünk. Jézus megkérdi, hogy mi a neve. A válasz őszinte (az őszinteség az első lépés a gyógyulásban, amikor magammal és Istennel is őszinte tudok lenni): légió. Sokan vagyunk. Meghasonlottság, szkizofrénia, de arra is gondolhatunk, hogy számbavehetetlenül sok tisztátalan érzés, indulat, harag, gyűlölködés kavarog benne. Nincs esélyem egyedül legyőznöm ezeket. 

   Kérte őt, hogy ne űzze el őket. Én úgy értelmezem, hogy az ember nehezen válik meg szenvedélyeitől. Ragaszkodik hozzájuk. Egész érzés- és gondolat-világunk összeköt bűneinkkel. (Vicc: nénike régi félrelépéseiről gyón, a lelkész mondja, „de ezt már sokszor elmondta”, „plébános úr, olyan jól esik felidézni”.)

  És Jézus megmutatja, demonstrálja, hogy milyen pusztító erőt jelentenek a tisztátalan indulatok, ösztönök (a disznók állatok, csak ösztöneik vannak, néha a mi „komplex lelkiségünk” is csak azokra redukálódik).  

   Aztán a záró részben: a legeltetők riasztására kijönnek a városbeliek, a gazdák. 

Jézushoz érnek, és látják a megszállottat, amint Jézussal beszél. Ott van a közelében tehát, felöltözve, eszénél. És félelem fogja el az embereket. Kérik Jézust, hogy hagyja el a vidéküket… Miért? Anyagi és lelki meggondolásból. Valóban tetemes kár keletkezett (de Jézus szemében mindennél többet ér az emberi élet). Aztán a félelem a változástól. A régi énünk irtózata a megújulástól. Képzeljétek el, hogy pl. egy faluban minden férfi veri a feleségét, ez a szokás, a néphagyomány, és Jézus egyiküket meggyógyítja, és az elkezd segíteni otthon, mosogat, sepreget is, és elmegy a feleségével együtt sétálni, kézen fogva, és akkor a többiek bepánikolnak: Jézus velünk is ezt akarja tenni. Hogy többet nem mutathatom meg, hogy ki az úr a házban? Nem tehetek kényem-kedvem szerint? Azt biztos nem! Értitek. Jézus nem erőlteti magát rájuk. Nem magyarázza, hogy szükségetek van megtérésre, metanoiára… Beszáll a hajóba.

   És sokat mondó az utolsó jelenet: a meggyógyult kéri, hogy vele mehessen. Értjük: ragaszkodik a gyógyítójához, aki új életet adott neki. Jézus minta azt mondaná: ne gyere velem, én maradok veled. Te pedig tieid közt (ahol a legnehezebb) légy Isten hatalmának a bizonysága… családod, ismerőseid körében. Krisztus gyógyító, békességet ajándékozó hatalmát kell képviseljük… Tegyétek ezt hittel, bátorsággal!