Karácsony este: Világra jött a világért

"1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2  Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. 3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5  hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6  És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7  és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely."

     Egy idézetet olvastam a napokban, az ünnepre készülve: „karácsony tartja össze az időt”. Valóban, a karácsonykor nyilvánvalóvá lett isteni szeretet képes a bűn miatt széthulló egyéni és közösségi életünket összefogni, a karácsonykor elkezdődött megváltás ad súlyt, értelmet időnknek, napjainknak, egyáltalán emberi életünknek.

    „Azokban a napokban” – kezdi Lukács a karácsonyi történetet, és azt várnánk – a Jézus születéséről lévén szó-, hogy az Ige az Isten nevével folytatódjék. De itt az Augusztusz császár neve bukkan fel, aki az „egész földet” össze akarja írni, mintegy ellenőrzése alá akarja vonni. Azt olvassuk a 24. Zsoltárban, hogy az Úré a föld és annak teljessége, de az ember – különösen, ha a hatalom bűvkörébe kerül – nem akar tudomást venni sem saját esendőségéről, nyomorúságáról, sem Isten tulajdonjogáról. Már volt egy összeírás, tudósít az Ige, mert az ember csökönyösen ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy ő tartja kezében birtokát, ő rendelkezik fölötte.

     Mindenki elmegy az összeírásra, engedelmeskedve a császári rendelkezésnek. Egy emberi parancs érvényesül itt, amely mégis Isten tervét viszi előbbre. Végső soron – még egy kicsinyesen nagyratörő hatalmi szándék által is - Ő készíti az utat egyszülött Fia világra érkezéséhez, Akiben egy mennyei, egy lelki összeírást kezd el. Nem tudjuk, hogy Jézus regisztrálták-e, érdekes lenne, ha megtalálnák a régi összeírás lapjait, s azon a Jézus a Mária és József fia megjegyzést, de sokkal fontosabb, hogy Általa felvétettünk a mennyei regisztrációba, neveink felírattak az élet könyvébe. Hadd jegyezzük itt még meg: a császári összeírás egyik célja az volt, hogy az adóterhek alól senki ki ne bújhasson, míg Krisztus épp azért jött, hogy adósságainkat magára vegye, eltörölje.  Ismert történelmi tény az is, hogy Augusztusz császárt isteni méltósággal ruházzák föl, ha valaki nem ismeri el ezt a rangját, azt kegyetlenül megbüntetik, ezzel szemben Krisztus Isten Fiaként emberré lesz, hogy megváltást, bocsánatot szerezzen, békességet hozzon.

     Az ide-oda vonuló, tolongó sokaságban feltűnik József és jegyese, Mária, aki áldott állapotban van. Isten legnagyobb áldását, ajándékát hordozza a szíve alatt, akiben igenné és ámenné lesznek az ígéretek (II. Kor. 1, 20). József a Dávid házából, családjából származik. Így ő maga személyesen is a Krisztusban beteljesülő ígéretek várományosa. Nyilván, fontos a Megváltó eljövetelének előzménye, történeti háttere, de sokkal lényegesebb eljövetelének következménye, a kegyelem kiáradása az egész világra.

     Majd újból hallunk az időről: elérkezett a Mária szülésének ideje. Egy természeti törvény, amelyik halaszthatatlanul érvényt követel magának, de ebben a rendkívüli esetben a szükségszerűségben Isten örök végzése, akarata, kegyelme mutatkozik meg egészen konkrétan,  személyesen. El kellett jönnie a pillanatnak, amikor a Messiás Jézus Krisztus megszületik. Az örökkévalónak jelenvalóvá kellett válnia ebben a bűn törvénye alá esett, szabadulásra váró világban.

   Az evangélista olyan egyszerűen, sallangmentesen írja le a páratlan eseményt: „megszülte elsőszülött fiát”. Ebből az egyszerű kijelentésből, amelyben benne foglaltatik Istennek minden emberi értelmet felülhaladó szeretete, minden megszületett és megszülető emberre kiterjedő végtelen kegyelme, indul ki a megváltás nagy és csodálatos műve. Isten Fia emberré lett: a fogantatástól, születéstől kezdve vállalta sorsunkat, hogy új értelmet adjon születésünknek, életünknek. Szép karácsonyi énekünk bizonysága szerint: „Született, hogy meg ne haljunk,/ született, hogy feltámadjunk,/ született, hogy szülessünk,/ új életet nyerhessünk./

   Mária anyai ösztönnel pólyálja be a Gyermeket. Képzeljük el testvéreim, miközben olyan sokat fáradoztunk ezekben a napokban, hogy ünnepünket külső értelemben minél gazdagabbá tegyük, képzeljük el, mije volt a szent családnak az első karácsonykor? Néhány rongy, pár falat étel. Milyen nagy felhajtással, milyen hosszú bevásárlási listával készülünk az ünnepre, és milyen érthetetlen és mérhetetlen alázattal érkezik az ünnepelt. Isten Krisztusban a jászol mélységéig, a kereszt magasságáig ment el érettünk. Van-e hitünk meglátni és magasztalni a Kisdedben azt az Urat, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön? Vajon, megtanuljuk-e tőle, legalább karácsonykor, hogy nincs jogunk akárkit is lenézni, megvetni?

   Egy ítéletes mondattal zárul ez a rövid, szinte sms - stílusban megírt evangéliumi beszámoló: nem volt számukra hely. Nemcsak az áll itt, hogy nem volt hely, hanem hangsúlyosan az, hogy számukra nem volt hely. Ki és mi kap helyet a szívünkben?

   Egy karácsonyi novella (Szenteste története) arról szól, hogy egy jómódú család otthonába karácsony estéjén becsengetnek, miközben az apa éppen a karácsonyi történetet meséli két gyermekének,  izgalmas, érzelemileg is hatásos részletekkel színezve ki a szent család szállást kereső kálváriáját. Egy ágrólszakadt házaspár áll az ajtó előtt, a nő várandós. Zavartan magyarázzák, hogy egyik rokonukhoz jöttek, akiről kiderült, hogy elköltözött a városból, most egy szálláshelyre lenne szükségük. Az apa elképedve utasítja vissza a gyanús idegeneket, és amikor a kislány könyörögve kéri, hogy engedje be, biztosan „ők” azok, akkor az anyuka fellobbanó indulattal magyarázza meg csemetéinek, hogy ezek a csavargók akár bűnözők is lehetnek.  Hadd menjenek az állomásra vagy a rendőrségre! A kislányt zokogni kezd, aztán megvigasztalódik, de a karácsonyi történet egyszer s mindenkorra félbeszakad.

   Testvéreim, szomorú lenne, ha a karácsonyi történet nem folytatódna az életünkben, családunkban. Krisztus azért jött, hogy nekünk életünk legyen és bővelkedjünk (Jn 10,10)

Kérjük tiszta lélekkel, alázattal, örömmel az önmagát értünk megüresítő Urat:

„Ó, kedves vendég, nálam szállj,

 Bűnömtől ne iszonyodjál!”

Ámen.