Zsolt 147, 12-20 (vas.du., vázlat)

 

12 Jeruzsálem, dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet!

13 Mert ő erős zárakat tett kapuidra, megáldotta benned lakó fiaidat.

14 Békét szerzett határaidon, a búza legjavával tart jól téged.

15 Elküldi parancsát a földre, beszéde gyorsan terjed. Jób 37,6-10

16 Olyan havat ad, mint a fehér gyapjú, olyan deret szór szét, amilyen a hamu.

17 Darabokban dobálja a jeget, ki állhatja ki hidegét?

18 De ha kibocsátja szavát, elolvasztja azokat, és ha szelet támaszt, már víz csörgedezik.

19 Kijelentette igéjét Jákóbnak, rendelkezését és törvényeit Izráelnek. 5Móz 4,8; Róm 3,2; ApCsel 14,16

20 Egyetlen néppel sem bánt így, a többiek nem ismerik törvényeit. Dicsérjétek az Urat!

 

    Jeruzsálem, Sion!  – a választott nép megszólítása ez. Isten Krisztusban kiválasztott minket (Ef  1,3) a világ alapítása óta. Benne kihirdette kegyelmének esztendejét. Éljünk úgy tehát!

   Mai igénkben a dicsőítésre hív fel az ige… Mi leszünk erősebbek, ha ezt tesszük. Mi növekszünk hitünkben, és a mi lelkünk telik meg békességgel. „Annyi köszönnivalóm van, hogy nem jut időm a panaszkodásra.” Mi sokszor ez utóbbival kezdjük, és ezért nem jut időnk a hálaadásra.

    Erős zárakat tett kapuidra: azaz oltalmaz téged. Szeretjük bebiztosítani magunkat… mégis mindegyre rá kell döbbennünk, hogy annyira sebezhető, törékeny az életünk. Isten a legerősebb garancia, a benne való bizalom a legjobb biztosítás. Nem csak oltalmaz, de meg is áld: munkánkban, családunkban, terveinkben. Kell-e nekünk az Isten áldása? Mi marad, ha azt visszautasítjuk? Látszólag sok minden. A világ sok mindent kínál… de bizonytalan értékeket.

  Békét szerzett határaidon. A békét szerezni, teremteni, szolgálni kell. Nem áll elő magától. A békétlenség magától terem, fakad… bűnös szívünkből buzog fel. Törekedjünk a békességre, áldozzuk fel érte büszkeségünket, önteltségünket! Megéri.

    A búza legjavával tart jól téged. A búza a mindennapi kenyér alapanyaga, a földi áldás jelképe. Régebb életbevágóan fontos volt. Ma már sokkal nagyobb igényeink vannak. Talán ezért nem vagyunk soha elégedettek. Adja meg az Úr, amire szükségünk van, de tanítson meg a hálás megelégedettségre is! Törekedjünk a többre, és fogadjuk boldogan a kevesebbet is! Gazdag az, akinek nincs szüksége többre, mint amennyije van.

  Elküldi parancsát a földre, beszéde gyorsan terjed. Isten parancsa, beszéde, igéje a bölcsesség forrása.  Milyen nagy ajándék!  Milyen kiváltság, hogy szabadon hallgathatjuk. Ezt természetesnek tartjuk, nem is értékeljük igazán.  Észak-Koreában egy Biblia egy életbe kerül… Számunkra pedig nem sokat jelent.

   Havat ad, mint a fehér gyapjú… Milyen szép a friss hó, gyönyörködünk benne: tisztaságot, frissességet sugároz!  Bárcsak lelkünk is megtisztulna! Hideget bocsát, megdermeszti a földet. És ő hozza el az olvadást, a tavaszi zsendülést is, hogy élet fakadjon a téli álom után. A csörgedező víz az életet hirdeti. A hívő ember számára mindezek Istenre mutató jelek. A természet Isten dekorációja számunkra.

   Isten népe ezen felül világos kijelentést is kap. Rendelkezést, törvényt. Hogy felismerje kiválasztását, ami Krisztusban mindenkire kiterjed. Ez az általa mindenkinek felkínált kegyelem egészen személyesen és sajátosan az enyém lehet. Áldott legyen ezért az Úr!     

 

 

 

 

 

Jel 13, 11- 18  (vázlat)

 

11 És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány.

12 Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát annak színe előtt, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe.

13 Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre az emberek szeme láttára;

14 és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket a fenevad színe előtt megtehet; és azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére, akin a kard által ejtett seb van, de életre kelt.

15 Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse.

16 És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg,

17 és hogy senki se vehessen vagy adhasson el semmit, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.

18 Itt van szükség a bölcsességre! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.

 

   Hallottuk, a Jelenések könyve – ahogy a címe (magyar elnevezése különösen) utal is rá - látomások, víziók sorozata, amelyben a mennyei és földi színterek váltják egymást, és a szerző a jelképek nyelvén, rejtjelesen fogalmazza meg üzenetét. Gyakoriak az ószövetségi utalások, itt-ott felsejlik a történelmi háttér is, és vannak olyan hasonlatok, szimbólumok, amiket (már) nem tudunk beazonosítani, ám azok lelki tartalmát mégis befogadhatjuk.

   Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a Jelenések könyve első olvasói üldözött keresztyének voltak, akik szörnyű tapasztalataikban ebből az üzenetből merítették bátorítást, biztatást, reménységet, akik megértették a kódolt szöveg lényegi mondanivalóját: Krisztus győzelemre vezeti egyházát, minden pusztító gonoszság Isten ítélete alá esik, és maga is el fog pusztulni.

   Ha kizárólag mai személyekre vonatkoztatnánk a jelképeket (ahogy sokan teszik), akkor igazságtalanok lennénk az elsődleges címzettek szemben, mintha őket, az első olvasókat – ha az üzenet egy távoli kornak szól - félrevezették volna. Ellenkezőleg, tisztelettel kell rájuk gondolnunk… és tudnunk kell azt: a gonoszság, hamisság, erőszak minden történelmi korban jelen van, az Isten elleni lázadásnak mindig voltak, vannak és lesznek képviselői. Igaz volt ez a római birodalom idején, a kommunizmus, a hitlerizmus és mindenféle diktatúra korában el egészen napjainkig, a lelket romboló, minden értéket tagadó liberális világgazdaság uralmáig. Az örökérvényű figyelmeztetést, biztatást kell nekünk ebben az újszövetségi könyvben is keresnünk, abból kihallanunk, elfogadnunk. 

   Az első fenevad (hallottuk) a tengerből jött fel, a második – akit mai igeszakaszunk mutat be - a földből, lentről:  jelképesen a bűn indulatával, hamisságával, gonoszságával, Isten ellen konspiráló hatalmával.

  Két szarva volt, mint a Báránynak. Belénk hasít ez a megjegyzés. Milyen összehasonlítás ez? De éppen ez a sátáni. A gonosz – formálisan - hasonlítani akar a jóra. A tisztátalan a szentre. Az aljas az igazra. Ez a legmegtévesztőbb. Tapasztaljuk is, hogy nem könnyű különbséget tenni. Eszünkbe jut a jó és a rossz tudása fájának története. A kísértő szerint az isteni tiltás a rossz, az azzal való szembeszállás a kívánatos, progresszív távlatokat nyitó. Igen, már az űrfegyverkezés szintjére jutottunk. Csak Isten Lelke által láthatunk tisztán. A Sátán a világosság angyalának mutatja magát. A lelkét nézd meg! És a saját lelkedet!

   Olyan volt, mint a Bárány, de úgy beszélt, úgy viselkedett, mint a sárkány. Csak látszólag hasonlít az Egyszülöttre. Hány embert téveszt meg a látszat! (Ha pl. elneveznénk magunkat a „Krisztus hű tanítványai gyülekezetének”, lehet, sokan azt mondanák: ez aztán igen, de attól még megmaradna bennünk, köztünk az irigység, a hamisság, stb..)

   A második az első fenevad hatalmát birtokolja, és rábírja a földet, hogy imádják a fenevadat. A gonosz egyik leghatásosabb eszköze a hatalom: amivel szédíti, illetve leigázza az embereket. A második fenevadnak, a Sátán földi képviselőjének kilétéről több elmélet, magyarázat született. Az egyik (első) ezt a „bestiát” a keresztyéneket üldöző római birodalomban vélte felfedezni, azóta pedig az azonosítási folyamatban megannyi egymást váltó világrend következett sorra… Földi hatalomról van szó.  A gonoszság a „testet öltésében” lesz szörnyű, rettenetes valósággá, tapasztalattá. Lehet, hogy a Sátán sugallta pl. Nietzschének az „Übermensch” gondolatát, de annak náci kivitelezése lett igazán földi pokollá.

   Igazából félelmetes dolgokra képes a mennyei kötődését megszakító földi ember. „Kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél” (Zsolt 8, 6). Nagy kérdés, hogy mire használja tehetségét, alkotó erejét. Nemrégiben hallottuk a hírekben, hogy az őrült fegyverkezési versenyben megjelentek a hiperszonikus rakéták. Vajon a szeretet, a békesség, a megbocsátás, egymás segítése, az éhezés felszámolása területén van-e ilyen nagy iparkodás? Pedig a jóban is bámulatos eredményeket lehet elérni.

   Nagy jeleket tesz, tüzet parancsol (Isten ellenlábasaként „játszik a tűzzel”). Ráveszi az embereket, hogy bálványképet készítsenek a fenevadról (aki megsebesült, de életre kelt)… Gondolhatunk császár-kultuszra, császárok szobraira. Az emberek csodatevő erőt is tulajdonítottak azoknak (hiszen valamiképpen a hatalmat testesítették meg). (Napjaink története: Észak-Koreában eljárás indult egy anya ellen, mert egy tűzesetben gyermekét mentette először, nem a nagy vezér arcképét.) A földből feljövő utálatosság abban is Isten utánozza, hogy lelket lehel a fenevad képmásába, hogy még jobban megtévessze az embereket. Vannak ellen-csodák is. Vagy szemfényvesztések. 

   Támadás indul a fenevadnak be nem hódolók, a Krisztus-hívők ellen. Apokaliptikus idők…

   Megadatik neki – ebben a megfogalmazásban nemcsak az „aluról való” hatalomra történik utalás, hanem a „felülről való” kordában tartásról is. Működése korlátozott, Isten „láncon tartja” (Luther).

Ez a fenevad megbélyegzi a föld lakóit. A jobb kéz a cselekvés, a homlok a gondolkodás jelképe. A gonoszság igyekszik teljesen befolyása alá hajtani az ember munkaerejét, szellemi kapacitását. Minden hatalomnak ez a stratégiája. A liberális világnak is. Csak az vehet részt a gazdasági életben, aki… aláveti magát ennek az irányításnak. Történelmi tény, hogy az üldözések során a korlátozták Krisztus hűséges követőinek jogait. Azóta is gyakran előfordult ez.

    (Zárójelben: értelmünkre, cselekedeteinkre tart igényt Isten is… hogy szabaddá tegyen igazi rendeltetésünk megvalósítására a szeretetben, szolgálatban… Eszünkbe jutnak az imaszíjak az Ószövetségből.)

   Elhangzik egy szám is, aminek megfejtésére bölcsességre van szükség, egy embernek a száma. Hatszázhatvanhat. (Matematikailag is érdekes szám: az első 36 egész szám összege). 1 Kir 10,14.

 Az emberi nagyravágyás határát jelző szám. A magát Istennek képzelő ember száma, aki soha nem érheti el az ő tökéletességét, szentségét. Soha nem lehet hétszázhetvenhét, ezért a lázadás, a pusztítás, a tombolás útját választja. Hány ilyen ember volt! A Néró neve is kiadja ezt a számot, és másoké is. Nagyon vad, testvérietlen magyarázatnak tartom (és az ördög megosztó munkájának), amikor keresztyén közösségek a római pápát címkézik fel ezzel a számmal. Isten őrizzen, szabadítson meg a gonosz minden hatalmától! Ámen.

 

 

1 Kor 16,13-18    (körzeti bibliaóra, vázlat)

 

13 Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!

14 Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

15 Kérlek titeket, testvéreim, mivel tudjátok Sztefanász háza népéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat:

16 ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és fáradoznak.

17 Örülök Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezésének, mert ők távollétetekben pótolnak majd benneteket.

18 Mert felüdítették mind az én lelkemet, mind a tiéteket. Becsüljétek meg tehát az ilyeneket!

 

 

  Az első korinthusi levél Pál egyik legértékesebb levele: ebben olvasunk részletesen az úrvacsoráról, a feltámadásról, a szeretet-himnuszt is ebben találjuk. Erőteljes, megragadó, személyes üzenet szólal meg benne. Hisszük: Isten Szentlelke ihlette. Kr.u. 56-58 között íródott. Korinthus Athén után a legjelentősebb görög város, a mediterrán térség egyik legdinamikusabb városa volt: pörgő kereskedelmi és gazdagsági élet jellemezte, ua. kicsapongás, a pogány vallások keveredése (aszketizmus, hedonizmus). Ebbe a világba érkezik az evangélium, és formálja át azoknak gondolkodását, életformáját, akik befogadják, és megtapasztalják erejét. 

   Nyilván, a Krisztus követői nem lesznek egyből angyalok, régi életük nyomot hagy bennük (Péter apostol ezt atyáitoktól örökölt hiábavaló életnek nevezi, sokat lehetne erről beszélni, mit örököltünk, mit viszünk tovább), ua. a környezet is hatással van rájuk (velünk is ez történik: mennyire befolyásol a korszellem!). Az újonnan alakult korinthusi gyülekezet tagjai átveszik (ill. folytatják) a város könnyű erkölcsét, a pártoskodást, törvénykezést. Nem ideális a helyzet. Pál ilyen körülmények közt, sok tusakodással, imádsággal próbálja a Krisztus törvényének megfelelő, az evangélium szerinti életformát tanítani, átadni a gyülekezet tagjainak, rámutatva az ellenmondásokra, a kilengésekre, a világias magatartásmintákra.

   Mai liberális, lassan elpogányosodó világunk hiteles párhuzama a korinthusinak… Annyiféle hatás ér minket, szobánkba jön, a zsebünkben van, leköti figyelmünket, magára vonja tekintetünket, betölti gondolatainkat. Elszakít a közösségtől, és igyekszik teljesen a befolyása alá vonni, megfosztani igazi belső szabadságunktól. Meg kell kérdeznünk mindegyre magunktól: vajon azt tesszük, amire Isten rendelt minket? Engedjük, hogy ő beleszóljon életünk irányításába? Van-e valami, amit megtettünk, mert Isten azt kérte tőlünk, és van-e valami, amit nem tettünk meg, mert tudjuk, hogy ellenkezik az ő akaratával? Ha nem, akkor miben különbözünk a hitetlenektől? Vajon nem ezért olyan erőtlen az életünk, nem ezért vannak széteső-félben közösségeink? A hit nem egy vélekedés, hanem elköteleződés és engedelmesség.

   A korinthusi levél zárómondatait hallottuk. És azok mindig hangsúlyosak. Még egyszer összefoglalják a lényeget. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben! Sok minden próbál minket kimozdítani, meglazítani, és tapasztaljuk, sajnos, nem sikertelenül. Hitetlenné vált Európa, hitetlenné lett egyházunk.

   Vigyázzatok: tudatosságra szólít az ige. Odafigyelésre, akaraterőnk összeszedésére. A szeretet is akarat kérdése. Könnyen kimondjuk: ilyen vagyok… Nem igaz. Olyan vagyok, amilyen lenni akarok. Ha nem akarok felelősséget vállalni, akkor nem is fogom azt tenni. Ne engedjük sodortatni magunkat, ne engedjük, hogy közömbösségünk, lelki nemtörődömségünk diktáljon!

   Álljatok meg a hitben! Jó ez a kifejezés. Isten azt akarja, hogy álljunk. Hogy megmaradjunk, hogy talpon maradjunk, hogy közösségünk erős legyen. Arra is utal, hogy ha nem a hitre alapozunk, akkor nem fogunk állni. Akkor kidőlünk, akkor elveszünk. Ez az önző életforma efelé halad. Kényelmet, sikert ígér, de nincs jövője. (Falunk üresen marad…) Ha semmit nem vállalunk, végünk van.

   Milyen hitről van szó? Mert valamilyen hite mindenkinek van. Hiszek a pénzben. Hiszek magamban, ebben vagy abban az emberben. Nem! A krisztusi hitről beszél Pál. Az Úrban, Megváltónkban való hitről van szó, aki megváltott, aki szabaddá tett a jóra, aki üdvösségre rendelt. Nem a vallásban hiszünk, nem elméletben, nem anyagiakban, hanem élő, győzelmes Urunkban, Jézusban. Ő a mi vezérünk, ő mi pásztorunk.

   Nem legyünk ostobák! Nincs semleges állapot. Nincs olyan, hogy én senkire nem figyelek. Én a saját útjaimat járom. Én azt teszem, amit jónak látok! Ez nagy megtévesztés, ez nagy ámítás. Aki ezt mondja, az már régóta a Sátán markában van. Vagy Krisztusra figyelünk, vagy idegen befolyás alatt élünk. Vagy a Krisztusban nyert szabadság, vagy – akár az ő nevére hivatkozó – ideológiák függősége. A megtérés az értelem Krisztusra hangolódása. Aki megszerzi az értelmünk fölött kontrollt, az teljes uralma alatt tart minket.

   Mindenkinek, aki meg akarja kaparintani az életünket, ez a stratégiája: elszakítani Krisztustól, elszakítani a közösségtől. Atomizálódó, bezárkózó közösség lettünk.

   Ki irányít, ki vezet minket? Vigyázzatok, az igaz hitben álljatok meg, és csak akkor állhattok, akkor nem estek el, ha a hitben megmaradtok. Ha ragaszkodtok megváltó Uratokhoz és azokhoz, akik az övéi.

   A többes számra is figyeljünk. A „vigyázz, állj meg a hitben!” helyett… Fontos a közösség. Egymást biztatva. Vadludak példája. Mi külön repülünk. Szükségünk van egymásra: nemcsak az egyénnek a közösségre, hanem a közösségnek is az egyénre. Egységet csak együtt tudunk létrehozni. Mi lesz velünk, ha egyik is, másik is félreáll? Már nem igaz, hogy jut is, marad is. Elértük a kritikus határt. Milyen hadsereg az, ahol a katonák erre - arra bóklásznak, heverésznek, mászkálnak, mulatoznak, mindenki azt tesz, ami neki éppen akkor a legkényelmesebb? (Székelyföldi eset… egytől-egyig lemészárolták).

  Legyetek erősek! Gyengék vagyunk. Én is, mindnyájan. Vannak hullámvölgyek az életünkben. De sokat számít egy biztató szó, összefogás. Egymást támogatva. Hát nem lenne jó megújulni, megerősödni, fellelkesedni? Isten ezt parancsolja. Isten ebben akar megáldani. A kérdés az, hogy mi akarjuk-e?

   Minden dolgotok szeretetben menjen végbe… Jézus azt mondja a János evangéliumában: ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. Milyen parancsolatot? Jézus egyetlen szóval sem beszélt ilyen-olyan áldozatról, ceremóniáról, ünnepről, napról, vallási hovatartozásról. Egyetlen szóval sem. Miért forgatjuk ki az ő tanítását? Viszont azt határozottan tanította: a legnagyobb parancsolat a szeretet. Érdekes, okoskodunk, törvényekre hivatkozunk, miközben egymást megfojtanánk egy kanál vízben.

  Hát a legnagyobb törvényre, a királyi törvényre figyeljünk! Azt kövessük. Abban legyünk nagyok. Minden egyéb mellékes. Megmarad a hit, remény, a szeretet.

    Értitek? Minden dolgotok… családban, az iskolában, a munkában (lesz tisztelet és békesség is). Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy a szeretetnek igaza van-e köztünk? Ami nincs szeretetből, abból baj származik. Persze, kölcsönös, de én kell megvizsgáljam az életem…

  Így lehetünk Krisztus népe, egyháza. Hálásak lehetünk a békességért. De az, ahogy a szeretet törvényéhez viszonyulunk, még sok kívánnivalót hagy maga után. Még sok rossz megjegyzés, sok neheztelés, harag van közöttünk. Ezek legyőzésében, a jónak szolgálatában kell előbbre jussunk. Valójában a Krisztus naponkénti követésében. Jóságának megélésében. Akkor lesz hiteles, lelki értelemben „ütőképes” a közösségünk. Ámen.      

    

 

 

Mk 9, 14-29 (Mit tehet a segítő a függőért, a függő önmagáért)

 

14 Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.

15 Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt.

16 Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük?

17 A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van;

18 és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.

19 Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!

20 Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája.

21 Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta.

22 Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!

23 Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz.

24 A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!

25 Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!

26 Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt.

27 Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt.

28 Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni?

29 Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.

 

    Az alcím zavar egy kicsit: könnyebb lett volna csak a textust kapni. Lehet, hogy néha konkrétabban, direktebb módon kell fogalmazni, az ige tanítását adott helyzetünkre vonatkoztatni.

   Azzal is gondom van, hogy két kategóriára osztjuk az embereket: vannak a szabadon, boldogan szaladgáló segítők, és a szenvedély terhe alatt nyögő, megnyomorított függők. Ez nincs teljesen így. Mindnyájunknak vannak megkötözöttségeink, nyilvánvalók vagy lappangók, életünket erősen vagy kisebb mértékben korlátozók. Azonban belátom, hogy amikor valaki elcsúszik, amikor valaki belebonyolódik egy-egy szenvedélybe, akkor jó, ha van egy (vagy több) embertárs, családtag, barát, aki segítségére van, hogy felemelje, tanácsolja, felvillantsa előtte a szabadság esélyét. Az erősebbek tartoznak is ezzel.  Ha pl. valaki rosszul lesz az utcán, s talán nincs más rajtam kívül, aki segíthetne, nem kezdhetek el sopánkodni, hogy jaj, nekem is van elég bajom, a reggel is fájt a fejem. Igen, be kell vállalni a szerepet. Hogy segítenem kell, vagy azt, hogy segítségre szorulok. Szeretnék segíteni: segíts Uram tehetetlenségemen! Szeretném, ha segítenének: segíts Uram hamis önhittségemen!

     Mindnyájunknak vannak élményeink arról, hogy felemeltek, arról is, hogy mi emeltünk fel másokat. Hogy hallottunk egy erőteljes, ránk mély benyomást tevő biztató szót, vagy mi tudtuk kimondani azt.

   Csak a felemelt tud felemelni, a megvigasztalt vigasztalni, a megszabadított igazán rámutatni a szabadság lehetőségére, örömére. Úgy gondolom, ezek a felismerések hoztak össze most minket, tesznek igazából közösséggé. Azonban ahhoz, hogy jó történetek induljanak el, Krisztusnak kell megérkeznie.

   Olvastuk, hogy megérkezik Jézus a megdicsőülés hegyéről (ő mindig onnan jön, a Golgotán mutatta meg igazán bocsánatának, irgalmának, szeretetének dicsőségét) – és nagy sokaságot lát a tanítványok körül.

   Köszöntik Jézust. Szeretnénk körünkben köszönteni Jézust, az Isten Fiát. Ő a legnagyobb név a meghívottak között. Lesznek híres előadók, de az ő jelenléte tud csodát művelni. Isten hozott, Jézus, közösségünkben, életünkben: mutasd meg gyógyító hatalmadat!

    Mester, elhoztam a fiamat - hát ez echte segítő lépés. Biztos ennek az apának is sok baja, gondja volt, de most neki kellett segítőnek lennie. Fia súlyos megterheltségben él… Persze, nem lenne teológiailag sem szakszerű, ha most ennek a betegségnek a tüneteit „nem tudom milyen” állapottal hasonlítgatnánk össze, amikor akár az alkohol, akár drogok, gyógyszerek földre teremtik az embert (úgyhogy jelképesen is padlóra kerül, döntés- és cselekvésképtelen lesz). Vagy arról beszélnénk, hogy a függőség bemerevíti az embert a maga közegébe, hatásmezejébe, nem tud igazán jelen lenni családban, munkában - azonban minden megkötözöttség iránya lefele mutat. Nincs olyan, hogy alkoholos karrier, illetve csak idézőjeles. Nyilván, a gyűlöletnek, haragnak, anyagiasságnak, testiségnek alávetett, kiszolgáltatott ember életvektora hasonlóképpen lefele irányul. Pedig a célunk fent van! Ha lefele haladunk, nem érjük el soha!

    Jó ez a kifejezés: hatalmába keríti. Talán a függőség egyik legtalálóbb körülírása. Az alkohol, a drog, s hadd soroljam a nem kémiai szerhez kötötteteket is: a bosszú, az irigység, féltékenység, a szertelen nagyravágyás hatalma alá vetett ember... Az dirigál, az irányítja gondolataimat, indulataimat, az osztja be időmet, az szabja meg életritmusomat, értékrendemet, anyagi kérdésekben is az dönt helyettem, akaratomat is az manipulálja (már azt akarom, amire kényszerít). A tévutak tábláin is ez áll: ez a te utad! A kérdés nem az, hogy milyen úton jársz, hanem az, hogy kit követsz, kire figyelsz.

  Súlyos a diagnózis, a tünetek leírása is mély érzelmeket kavar fel bennünk. Nem jó neki, nem jó az apának, a családnak. Mindenki szenved, mindenki a betegég hatalmának az árnyékában él. És érezzük a szívünk mélyén: nem így kellene ennek lenni. Van-e segítség? Van-e segítő?

   Hát először úgy tűnik, hogy nincsen. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. Nem tudjuk, hogy ez a „nem tudás” pontosan hogyan nyilvánult meg. Hogyan vallottak kudarcot a tanítványok. Nekem is sokszor és sokféleképpen sikerült bebizonyítani, hogy nem sikerült. Sikerült belenyugodni, hogy nem lehet tenni semmit. Sok probléma van gyülekezetünkben a szenvedélybetegségek miatt(is). Sok értékes, többre hivatott élet megy tönkre, épül le. Sok fiatal pályája törik derékba, siklik ki. (Könnyen alá csuszamlik - Péld 23,11 –, de csúszik az élet is.) Nem is az a fájdalmas, hogy sok ember hova jut, hanem az, hogy hova kellett volna jutnia, hogy mit tékozolt, vesztegetett el. Javasoltam egy emléktábla felállítását az alkohol áldozatainak. Sokkal szörnyűbb pusztítást végzett, mint a háborúk. A bajok forrása mélyebben van, nem a poharak, az üvegek alján: mélyebben. Sokat vívódunk a gyülekezetben, sokat beszélünk róla.

    De az érintettek keveset. A tanítványok abba a nehézségbe ütköztek: a fiúban néma lélek volt. Nem lehetett szóba állni vele. Nem tudott beszélni a nyomorúságáról. Ha megmondaná, ha kitárulkozna, talán …  A néma kór. Ha akarnánk, össze tudnánk írni, hogy a faluban pl. hány cukorbeteg van. Alkoholistánk azonban nincsen. Vannak, akiknek néha gondjuk akad a szesszel, mindazáltal kézben tartják a helyzetet. Legalábbis ezt mondják, talán ezt is hiszik. A többiről hallgatnak. De a beteg betegsége éppen az, hogy néma.

   Jézus feddő szava mindnyájunkat érint: ó, hitetlen nemzedék! Ó, hitetlen tanítványok, nemzedékről, nemzedékre. Meddig kell még titeket elszenvedjelek! Súlyos szavak. Jézusnak fájdalmat okoz hitetlenségünk. Fáj neki, hogy nem tudunk segíteni egymásnak az ő erejével, szeretetével.

  Hozzátok ide! – mondja, és odaviszik. Ez is a segítés mozzanata. Mégpedig egy közös akció: az apa, a tanítványok, a közelállók. Odavinni hozzá, akit ő hív, akit meg akar gyógyítani. Hallod-e, hogy a felszólítás neked is szól? Akarod-e, hogy neked is szóljon? Kész vagy-e magadra venni, hogy gyógyulni és segíteni hív? Minden gyógyult segítő, minden segítő gyógyuló. (Jöjjetek énhozzám… aki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék… aki abból a vízből iszik, amit én adok neki. Hát ne mondjátok, hogy Jézus nem ad nekünk inni!!!)

   Amikor meglátta Jézust a lélek - a betegség, a megkötözöttség lelke. Akárminek, akárkinek nevezzük is: a gonosz nem könnyen enged ki a markából. Nem könnyen engedi, hogy függetlenek legyünk, hogy kilépjünk a Krisztus szabadságára, az ő szolgálatára! Nagyon elszánt visszahúzó erők hatnak ránk: átprogramozott (átitatott) gondolkodásunk, a környezet, a megszokás, egyebek. Mihez kezdek? Azt mondta nekem valaki: nincs, mire kijózanodjam. Nincs, amiért felkeljek!

  Jézus a segítőt (a segítségre szoruló segítőt) kérdezi: mióta van. Egy objektív kérdés. Minden bűnnek – bár belső, lelki dolog -, kiszámítható, mérhető következményei is vannak. Ennyi anyagi veszteséggel járt, ennyi időt rabol el a családtól, ennyi egészségügyi problémát okozott. Gyermekkora óta, hangzik a válasz. Öröklés, tanult minták, rossz barátok? Emlékszem egy mondatra: tudd meg, testvér, nemcsak Ádám felelős a te bűnödért, hanem te is Ádám bűnéért. És ha azt mondod, hogy nem is voltam ott, akkor azt felelem: ott volt a hitetlenséged, a keményszívűséged, a tagadásod. Durván összefüggenek a dolgok a függőség körül. De gondoljuk akár a haragra, erkölcstelenségre, stb…

   A gonosz tervében minden arra megy ki, hogy elpusztítson. Drága testvérek, arra megy ki ez a taktika, hogy a látszólagos siker útján, a mámor útján, a vagányság útján, tűzben és vízben, extázisban és depresszióban elpusztítson. Hát ne fájjon a Jézus szíve, ha engedjük, hogy ez történjen, ha nem vagyunk képesek megállítani?! Nála arra megy ki minden, hogy tűzön-vízen keresztül megváltson. Mert néha át kell menned nehéz helyzeteken, hogy megismerd őt.  Ne keresd a tüzet, ne keresd a vizet, de ha benne vagy, akkor lásd meg szabadítódat, és örökre légy hálás neki megmentő szeretetéért! Neki mindig kellesz. Neki nincs semmi más hátsó szándéka. Te vagy Jézus legelsőbb és leghátsóbb szándéka.

   A Bibliai egyik legmegrendítőbb párbeszéde az, ami Jézus és az apa közt zajlik. Nagyon szépen kirajzolódik abban a segítségre szoruló segítő belső, lelki arca. Ha valamit tehetsz… ez nagyon emberi mondat. Nagyon a mi mondatunk. Benne van a reménység és a kételkedés is. (Ez van ott a bajba jutottak szívében is. Jaj, mennyi kétség és bizonytalanság kap helyet benne a sokszor kemény, magabiztos tartás mögött! ) Mert nincs alapvető különbség: mindnyájunknak szükségünk van segítségre, kegyelemre. Annak is, aki segíthet, és annak is, aki segítségre szorul. Mi a különbség az irgalmas samaritánus, és a leütött, földre tepert áldozat között? Valaki azt mondta: egy óra. Ha a samaritánus indul hamarabb, talán ő járja meg, és a másik kerül a segítő felebarát szerepébe. Ha szíve könyörületességre indul.

   Ha a Krisztus könyörületességének az eszközévé tud lenni. Itt is azt mondja az apa: könyörülj rajtunk. Ez a mi nagy esélyünk. Az egyetlen. Hogy Krisztus könyörül. Akkor vagy rászorulva legjobban az irgalmára, ha azt mondod: rajtam senki ne könyörüljön. Sokat elárul a többes szám is. Mert közös nyomorúságról van szó. A testi betegség esetén ez evidens, de a lelki betegséggel sincs másként. Az én dolgom nem csak az én dolgom. Milyen jó, amikor a Krisztus dolga is lesz. Amikor elébe kerül.

   Történetünkben egy engedelmes betegről van szó, de tudjuk, nagy lehet az ellenállás… Milyen nehéz segíteni annak, aki meg van győződve, hogy nem kell neki segítség, támasz. Hogy minden rendben van! Vagy rendben lesz. Ez egy külön téma.

   Jézus azt mondja, nagy horderejű kijelentés ez: minden lehetséges annak, aki hisz. Hiszünk-e abban, aki ezt ígéri nekünk? A hit személyes és egy személyhez kötődő bizalom. Megható a válasz. Hiszek, segíts hitetlenségemen. A Losungen igéje ez 2020-ra. Nem tudom, hogy tudatos volt-e a textusválasztás?

   Arra is rámutat ez a kérés, hogy tisztán meglássuk: Jézus nem nálunk nélkül akar gyógyítani, életeket megújítani, ugyanakkor nekünk sem lehet nélküle, segítsége nélkül kell segíteni.

   Az legfontosabb a segítésben: kérem, engedem, elfogadom, hogy Jézus segítsen hitetlenségemen, erőtlenségemen, kicsinyhitűségemen. Hogy hinni tudjam rendületlenül, hogy ő segíthet: rajtam, bajba jutott családtagomon, hitvestársamon, gyermekemen.

A függőség hitetlenség kérdése. Hány embert odakötözött a megkötözöttséghez környezetének hitetlen, kételkedő hozzáállása: ilyen volt az apja is, ő sem lesz különb, ebből sem lesz ember, ezt csináltad a tegnap, holnap és holnapután is ezt fogod tovább űzni. A hit felelősségével tartozunk egymásnak! Higgy Isten teremtő hatalmában, Krisztus megváltó szeretetében, a Lélek újjászülő erejében! Higgy önmagad, társad, rokonod, barátod gyógyulásában! Higgy abban, hogy Urunk le tud győzni minden bűnt, szenvedélyt, életet tönkre tevő függőséget!

   Legnagyobb kérésünk kell legyen: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen, hogy segíthessek.

   Jézus parancsol. Gyógyító, rehabilitáló, minket independenssé deklaráló szó az övé. Kiderül, hogy a tisztátalan lélek, a bűn, a szenvedély – bár összenőtt velünk - nem hozzánk tartozik, nem része identitásunknak. Akkor leszünk szabadok, ha megszabadulunk tőle. Egy gyógyult testvér mondta: rádöbbentem, hogy nem az én életemet éltem. Egy lekorlátozott lét volt az enyém. (Bolhacirkusz.)

   Nem egyszerű folyamat. Nem lesz egycsapásra minden OK. Nem lesz a feketéből azonnal fakító fehér. Egy harc. Néha a kimerülésig. Néha a már-már feladásig. De Jézus talpra állít. Megragad, hordoz, biztat. Érdemes. Áldott dolog. Vele élni, vele járni, őt szolgálni, hálás lenni. A Krisztus szeretetével átölelni, támogatni egymást a felépülésben.

   És imádkozni önmagunkért egymásért. Megnyitni értelmünket és szívünket az ő szabaddá tevő jósága előtt, az általa ajándékozott békességben, örömben élni.

   Erre segítsen minket a mi Urunk, erre segítsük egymást az ő erejével! Ámen.

 

 

Urunk, megváltó, szabadító Krisztusunk,

hálát adunk neked, hogy te előbb szerettél, te előbb tettél meg mindent értünk, előbb indultál el felénk. Köszönjük, hogy ez lehet az első nagy felismerésünk, hogy te megérkeztél hozzánk. Bocsásd meg, ha úgy el vagyunk foglalva fontos dolgainkkal, magunkkal, szenvedélyeinkkel, hogy nem veszünk észre, nem figyelünk rád. Engedd, hogy rádöbbenjünk életünk ürességére, hamisságára, megkötözöttségére, erőtlenségére és hozzád forduljunk segítségért. Olyan tehetetlenek vagyunk önmagunkban saját és mások problémáinak megoldásban. Add, hogy kérjük, elfogadjuk segítségedet a gyógyuláshoz, a segítségnyújtáshoz. Ha lenne itt valaki közülünk, aki úgy gondolja, hogy boldogul nélküled is, azt vezesd el az ige igazságának megértésére: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Adj nekünk tisztánlátás a magunk helyzetére és te kegyelmedre nézve!  Együtt kérjük, segítséget keresők és segíteni akarók: hiszünk, Uram, segíts a mi hitetlenségünkön. Tedd nyilvánvalóvá szabadító, felemelő szereteted, irgalmadat közöttünk, személyes életünkben, családjainkban, közösségeinkben!

   Téged kérünk, áldd meg ezt a konferenciát, áldj meg minden résztvevőt! Te tudod ki honnan, milyen háttérrel érkezett, milyen vágyak, milyen sebek, milyen elhatározások vannak a szívében. Tudatosítsd bennünk azt, hogy bűneink, függőségeink, a harag, az önzés, a hitetlenség nem tartoznak hozzánk, és te győzd le bennünk ezeket! Ha te szabaddá teszel, valósággal szabadok leszünk. Szabadok a szeretetre, a békességre, a szolgálatra, segítésre, az imádságra, az igazi, mennyei Atyánk dicsőségét tükröző és hirdető életre. Könyörülj rajtunk!

Nevedben kérjük: „mi Atyánk, hallgass meg minket”!  Ámen. 

 

 

2 Kor 13, 11-13 (körzeti bibliaóra, vázlat)

 

11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Fil 3,1

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

 

 

   A 2. Korinthusi levél nagyon őszinte hangvételű, sok fájdalom és szenvedély van benne, tusakodás a gyülekezetért. Talán ebből a levélből ismerjük meg a leginkább Pált, az embert: érzelmeivel, vívódásaival, szeretetével. A gyülekezetben nézeteltérések, feszültségek vannak, vádaskodás, hamis tanítás, közömbösség - ezek emberi megnyilvánulások. Pedig egyre inkább Krisztushoz kellene hasonlítani. „A lp. is ember, de én azt várom el, hogy más ember legyen!”

   Végül… záró sorok. Valami komor rendelkezést várnánk! És az következik: örüljetek. Nagyon fontos, hogy örüljünk egymásnak. Szidtuk, kritizáltuk egymást eleget, tettünk megjegyzéseket, panaszkodtunk. Tanuljunk meg örülni! Az öröm tanulható. Helyes irányultságot jelent, a jó észrevételét, hálát… Gondolataink, tetteink, választásaink döntő mértékben befolyásolják boldogságunkat (állítólag csak 20% függ a körülményektől). A megtérés (metanoia) = áthangolódás. Az öröm a jó közösség jellemzője. Egymásnak örülni. Jó-e nálunk lenni? Jégverem az otthonunk, vagy napsütötte hely? Valami baj van egymással való kapcsolatunkban, ha tehernek érezzük a közösséget. Önző, énközpontú ösztöneink irányítanak.  „Olyan egyedül vagyok…” Egy másik körzetben mondta valaki: nem jár úrvacsorázni, mert egyszer valaki szeretetlenül arrább küldte, hogy nem jó helyre állt. A munkába nem örülni megyünk (szerencsés eset, ha mégis szívesen tesszük), a közösségbe viszont azért járunk. Ha nem, ha kényszer, az nem jó… Nem tudom: hagyományaink, merevségünk, ítélkezésünk nem tartanak-e távol sok embert?

    Állítsátok helyre a rendet! Vajon a kettő nem zárja ki egymást? Az öröm egymás elfogadást jelenti, de nem mindennek a megtűrését. Nincs valódi öröm, ha szemet hunyunk a rendetlenség, az igazságtalanság fölött.

A rend az élet feltétele. Isten rendet teremtett a káoszban. A természetben rend van (lásd a fizikai törvényeket: ha nem lennének, nem tudnánk élni), közösségi életünkben is rendnek kell uralkodnia, egyetértésnek, harmóniának. Különben szétesik minden. Ha mindenki azt teszi, amihez kedve van. Szabadságunkra, pluralizmusra, stb. hivatkozva sok összevisszaság, öntörvényűség, méltánytalanság kap helyet köztünk. Az ember szereti kénye-kedve szerint felrúgni a szabályokat. Hatalmát próbálgatja, önállóságát bizonyítja. Ez a magatartás a közösség (és visszahatólag: az egyén) kárára van. Lehet, hogy én kedvem lelem benne, de nem vezet jóra. Áldatlan következményei lesznek. „Rend a lelke mindennek” – tartja a közmondás. Régebb kaszáláskor rendet vágtak… A jó rend az, ami a jót, az épülést, a békességet, a megmaradást szolgálja. Nem szigorú, értelmetlen parancsokról van szó, hanem a Krisztus törvényéről. A szeretet, a békesség, a tisztelet rendjéről… Igen, az időbeosztásról is, a helyes értékrendről, stb. Minden dolgotok szeretetben menjen végbe…  Ez a mi felelősségünk. Isten utat mutat, felelősségünk, hogy elinduljunk azon. Krisztus példát állít elénk, a mi dolgunk, hogy kövessük azt.

   Persze, könnyebb a rendetlenségben, hányavetiségben élni. Tudjuk a mindennapokból. A rend erőfeszítésbe kerül, odafigyelést igényel, de áldás származik belőle. Különben szétfolyik az élet. A magas technikai fokon szervezett nyugati társadalom - ahol rend van a gazdaságban, adminisztrációban - a belső erkölcsi rendetlensége miatt fog szétesni…

    Fogadjátok el az intést! Ne legyünk befolyásolhatóak, de irányíthatóak kell legyünk.  Kell legyen értékrendünk, kell legyen tekintély fölöttünk. Az én vezérem bensőmből vezérel, írta József Attila. Mindazáltal nem elég a mi bölcsességünk. Ma már mindenki nagyon tudja, mit akar. Mindenki tudja, és ebbe nagy tudásba pusztulunk bele. (Aki bírja, marja.) Az öntörvényű ember (aktuális: Kobe Bryant balesete).

  Egyetértés… el kell jutni erre. A kifejezésben benne van az „érteni” szó is. Meg kell fontolnunk tehát! Fel kell ismernünk a lényeget, a közös célt!  Az egy, ami összeköt: a szeretet. Az Egy, aki összeköt: Isten. Krisztus által, a Szentlélek erejével belépve az Atya közösségébe lehetünk mi is – akik annyira különbözünk, akik sokszor annyira összekülönbözünk – egyek.

  Nem megy magától. El kell jutni erre – ez pedig egy út megtételét feltételezi. Törekvés. Sokszor megspóroljuk pl. a beszélgetést, az egyeztetést, beismerést. (Afrikai példa: leülni együtt, addig tárgyalni, míg a félreértés a „körön kívül” kerül.) Baj az, hogy nem ismerjük igazán egymás helyzetét, mégis ítélkezünk, és nem vagyunk hajlandók feladni a magunk álláspontját, (kis) igazát. Letenni a terhet (történet: tedd le a semmit!). Kibékülni, keresni azt, ami közös érték, ami megmarad.

   Éljetek békességben! Szeretnénk, és mégis sokszor ellene teszünk. A sündisznók nehezen ölelik meg egymást. Érzékeny önérzetű, frusztrált emberek vagyunk… a sérelem szól belőlünk és vitát folytat a mások sérelmével. Isten Krisztusban „kieszközölt”bocsánatával megteremtette a békesség feltételeit. A békességben a szeretet és békesség Istenének jelenlétét éljük meg. Az Úr ajándékaiban őt magát fogadjuk el, vele pedig ajándékait nyerjük meg. Istenben minden jó, minden jóban Isten. Szent, mennyei összefüggés ez.   

   Gyönyörű áldással zárul: Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! A mi teljes befogadásunkról, Isten ajándékainak maradéktalan ránk áradásáról szól. Ez már a megkezdett üdvösség! Ámen.

 

Lk 2, 21-40 (szombat este)

 

21 Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. 3Móz 12,3; Gal 4,4

22 És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 3Móz 12,4-5

23 amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”; 2Móz 13,2.12-15

24 és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”. 3Móz 12,8

25 És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.

26 Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.

27 A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak,

28 akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:

29 Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel,

30 mert meglátta szemem üdvösségedet, Ézs 40,5

31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,

32 hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek. Ézs 42,6; 49,6

33 A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott,

34 Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak Ézs 8,14; Zsolt 118,22; 1Pt 2,6-8

35 – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.

36 Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után,

37 és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.

38 Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.

39 Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe.

40 A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.

 

 

   A Jézus körülmetélésének és bemutatásának a történetét hallottuk. Karácsonykor szoktuk általában ezt a történetet olvasni, most újból elénk került. Az, hogy Jézus végigjárta emberi életutunkat, azt jelenti, hogy minden helyzetünkben találunk kapcsolópontokat hozzá, hogy az ő életének minden mozzanata örök példa lett számunkra.

   Jézust a Mózes törvénye szerint körülmetélik… bár ő fölötte áll a törvénynek, mégis aláveti magát annak, nem vonja ki magát semmiből, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. A Jézus nevet kapja, ahogy az angyal azt megmondta.

   Aztán a Mária tisztulási idejének letelte után (3 Móz 12 – még 33 nap) felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák. Ez egy vallási kifejezés, és arra emlékeztet: mindnyájunkról tud az Úr, igazából mindnyájunk élete neki van felajánlva. Mennyire elfeledkezünk erről! Krisztus ebben is a tökéletes példaképünk: életét valóban teljesen Istennek szentelte a mi megváltásunk érdekében.

    Áldozatot is kellett adni, mintegy kiváltva az illető gyerek életét. Az ószövetségi törvény szerint minden elsőszülött Istent illeti meg. Ő mindennek az ajándékozója. Az állatok esetében ez az újszülött állat tényleges feláldozást jelentette, fiúgyermekek születésekor egy kiváltó áldozatot kellett bemutatni. Jézusért úgy mutatták be ezt az áldozatot, hogy majd ő lett ez a helyettes, az egész világot megváltó áldozat.

   Hallunk Simeonról, aki kegyes, igaz emberként élt, a Szentlélek volt rajta. Istenre figyelt, a lényegre irányult az élete. Ígéretet kapott: nem fog befejeződni földi élete, amíg meg nem látja Krisztust, személyesen a világ Megváltóját.

    Van egy érdekes kifejezés itt a történetben: karjába vette, és áldotta az Istent. Úgy is olvashatjuk, értelmezhetjük, hogy Jézusban meglátta az Istent.

Megtelt a szíve békességgel, és erről bizonyságot is tett… Magát szolgának nevezi, aki számára letelt a földi szolgálat, és kezdődik a mennyei ünneplés. Jézust üdvösségnek, világosságnak, dicsőségnek nevezi. Látjuk-e?

   Simeon Józsefet ás Máriát is megáldja (úgy, mint aki Jézustól áldást kapott). Simeon bizonyságot tesz arról, hogy nem mindenki fog hinni, de aki hisz, az megtartatik. Jel lesz, akinek sokan ellene mondanak. A legnagyobb jel (Isten szeretetéről) Jézus Krisztus személye. Ma is rajta múlik az Istennel való kapcsolatunk, üdvösségünk. Kire nézünk? Sokszor külsőségeken „akad meg a szemünk”. Előírások, hagyományok. (Példa egy apáról, aki nem a kisgyereket nézte, hanem a babakocsira tett megjegyzést.)

   Hallottunk Annáról, aki régóta özvegyen élt. Szolgált. Szép ez a kifejezés… 84 évesen is lehet mások javára élni. Erősíteni, bátorítani Isten gyermekeit. Milyen szép, ha valaki ezt tudja tenni! Ő is hálát adott Istennek, és bizonyságot tett mindenkinek, aki várta a Messiást. Nem mindenki. Jeruzsálem megváltása nem a városra vonatkozik, hanem Isten népére.

  Visszatértek Názáretbe… Jézus (gyermekként) növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, Isten kegyelme volt rajta. Földi életét is mennyei Atyja szeretete kísérte. Krisztus által ezt valljuk magunkról is … Isten szeretete hordoz. Áldott legyen az ő neve! Ámen.

 

 

Zsolt 16

 

1 Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!

2 Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.

3 A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.

4 Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.

5 Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Zsolt 73,26; JSir 3,24

6 Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.

7 Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.

8 Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. ApCsel 2,25-28; 13,35; Zsolt 109,31

9 Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.

10 Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Zsolt 86,13

11 Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.

 

  A menekülő emberről hallunk. Homo fugitans. Ki elől menekülünk? Magunk elől, bűneink elől. Egy kényes helyzet, kiszolgáltatottság, sebezhetőség. Vajon jó helyre menekülünk-e? Sok menedék, menekülési lehetőség kínálkozik. Van olyan, amelyik bűnt bűnnel gyógyít. Vallásos pótlékot kínál. Gazadagságot ígér, de lelkünk pőre és üres marad. Jó az Úrhoz menekülni, hogy irgalma fedjen be. Jósága öleljen át. Ott találunk igazán önmagunkra. A teremtmény a teremtőben találja meg igazi önmagát. A tékozló fiú otthon tud boldog lenni. 

  Te vagy az én Uram. Szép hitvallás. Nem is áldásod kell, nem csak oltalmad, segítséged, hanem te magad. Te vagy legfőbb jó. Rajtad kívül nem találok igazi értéket. „Sem keresni nem kell, sem kapni nem lehet”, fogalmaz a Káténk. A kegyelmet nyert ember vallomása ez, akinek szívében szeretet, a hűség van. 

   Aki szereti a szülőt, azt is, akik attól születtek, tanítja János. Itt a szentekről hallunk. Szeretjük-e Isten gyermekeit? Sok kifogásunk lehet egymással kapcsolatban, de összekapcsol-e a kegyelem? Sokan eltávolodnak a gyülekezet közösségétől. Szégyellünk jönni, mondják, de lehet, hogy inkább az idetartozást szégyellik. Iskolában, munkahelyen nem menő azt mondani: templomba járok. Könnyen megbélyegzik az embert. 

   Sok fájdalmuk lesz, akik máshoz csatlakoznak. 1) El lehet menni a közösségtől. Az Úr az ő egyházának közösségében akar megtartani. Sebet ejt magán és másokon, aki hátat fordít. A világ szellemének ez a taktikája: tagadd meg, ami a tied, amit Isten reád bízott. Valami jobbat adok. Isten nem elszakítani akar, hanem visszaajándékozni. Jézus a meggyógyultaknak azt mondja: maradj (megújult emberként) a tied közt, tégy bizonyságot. 2) El lehet szakadni az Úrtól. A zsoltáros idegen istenekről is beszél.

Nem! -  csak ezzel a tiltakozó szóval kezdődhet beszédünk arról, aki vagy ami Istennel és egymással szembe akar fordítani. Nem áldozom nekik… még nevüket sem veszem ajkukra. (Ellenszegülhetünk, amire Isten nemet mond, abból végül nem lesz!)

   Szép bizonyságtétel: osztályrészem, poharam (ünneplésem, hálám, örömöm). Nem valami szomorú, komor hangulatú dolog Istenhez tartozni… a legnagyobb boldogság. Örökségem szép helyre esett. Általában baj van az örökséggel, az emberek zöme nincs megelégedve. Nem nagyon hallottam azt, hogy: „sokat örököltem, hálás, boldog vagyok érte”. Isten öröksége nem okoz csalódást, nem lehet megbánni: békesség, áldás…

  Az övéit az Úr tanácsolja, álmukban is oktatja. Még az alvás sem tud elszakítani, még annak „súlyosabb formája”, a halál sem. A következő igeszakaszt idézi Péter az ő pünkösdi beszédében, amikor a Jézus feltámadásáról beszél. Rádöbbenünk, amit eddig hallottunk, az Krisztusban adatik nekünk.

Vele együtt és általa igaz reánk nézve. Milyen csodálatos: beteljesedik Isten szava rajtunk!

Olvassuk újra!

  Az utolsó vers: élet útja, teljes öröm, örökké tartó gyönyörűség. Hát nem ezt keressük? Hát nem ez a legnagyobb vágyunk? Hát nem ezt ígéri, ajándékozza nekünk Isten Krisztusban. Hozzá kell nekünk ragaszkodni, őt kell hitünkkel megragadni, benne kell hinni, az övé kell nekünk lenni, és

Benne nyerünk meg mindent. Akié a Fiú, azé az élet, azé minden. Ámen.      

 

 

 

Róm 16, 19-20, 27 (bibliaóra, vázlat)

 

19 Hiszen a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez, nektek tehát örülök. De szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra. 1Kor 14,20

20 A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!

27 az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.

 

 

   A levél egyik kulcsfogalma a megigazulás (Augustinus, Luther, Barth Károly). Pál ezt a levelét valószínű Korinthusban írta Kr. u. 55-58 táján a római keresztyéneknek (ezt a gyülekezetet nem ő alapította, főleg pogányokból lett Krisztus-hívők alkották, ui. Kr.u. 49-ben Claudius kiűzi a zsidókat a birodalom fővárosából.) Alaptétel: kegyelemből hit által. A váltság, a megigazulás, a bűnbocsánat kegyelemből van, hit által lesz a mienk.  A hit törvénye fölötte áll mindennek. Ebből engedelmesség, hálás élet származik.

    A Római levél utolsó sorait hallottuk. Pál még egyszer nyomatékosítja mondanivalóját. Gondoljunk a gyermekeinktől való búcsúzásra. Annyi mindent megpróbálunk a lelkükre kötni (biztos, gyakran túl soknak is érzik), aztán az utolsó pillanatra még marad valami. Mindig benne van annak a ténynek a komolysága is: nem tudjuk, lesz-e még alkalmunk elmondani. Egyik igehirdető mondta: mindig úgy prédikálj, mintha először és utoljára tennéd. Igazából ez vonatkozik minden találkozásunkra. Vajon, mit üzen az életünk a körülöttünk levőknek, milyen benyomást hagyunk környezetünkben? Magatartásunk, beszédünk meghatározza a körülöttünk élőknek nemcsak a pillanatnyi hangulatát, hanem – bizonyos értelemben - a jövőjét is. Persze, vannak ellenpéldák is. Pál tehát utolsó tollvonásaival is a gyülekezet javát akarja szolgálni.

   Az előző versekben Pál arra inti a gyülekezetet, vigyázzanak azokra, akik szakadásokat és megbotránkozást okoznak az evangélium tanításával szemben, a Krisztusban adott egységgel szemben. Az Istentől kapott békességgel szemben. A megkülönbözés, a külön úton járás indulata, gondolata nagyon mélyen bennünk gyökerezik. Már az első bibliai testvérpár sem tudta megtalálni a közös utat. Káin úgy szerez érvényt saját (megsértettnek érzett) igazságának, hogy megöli Ábelt. A Sátán bevált taktikája ez: oszd meg, és uralkodj. Emlékszünk a román népmesére: a szorosan összekötött rőzseköteget a fiúk nem tudták eltörni, de az ágakat egyenként igen.

   Manapság még nagyobb a kísértése a szétválásnak: világi és egyházi vonalon egyaránt. Az uralkodó liberális világszemlélet lekicsinyel, relatívvá tesz mindenféle ragaszkodást és kötődést bizonyos értékrendekhez, közösségekhez. Régi, túlhaladott beidegződés, tanítja ez a gondolkodásmód, hogy pl. fontos a család, vagy egy gyülekezet közösségéhez való tartozás. Tedd azt, ami kényelmesebb neked, dönts szabadon! Próbáld ki a kínálkozó lehetőségeket! Ne törődj senkivel, tedd azt, ami neked tetszik! Egyedül az számít, hogy neked megfeleljen! Csak magadra figyelj! Senki másér nem vagy felelős. Vallásos köntösben is jelentkezhet ugyanez a kísértés: válaszd azt, ami jobbnak látszik (vagy amit annak tűntetünk fel), ne törődj hűséggel, megbízatással – kimenetek a divatból ezek a szavak. Nem is lehet már hivatkozni rájuk, az új világrendben már csak egyéni szabadság van! Nincs közösségi elköteleződés! Sajnos, sokan jóhiszeműen esnek áldozatául ezeknek az eszmének, amiknek a képviselői a Bibliát is tudják idézni. A meghasonlásnak csak vesztesei vannak.  

   Pál ezzel mentalitással a krisztusi engedelmességet állítja szembe (hit engedelmessége - 25. vers). Az engedelmesség Isten akaratához történő igazodást jelent. Nem elmélet, nem ideológia, hanem konkrét életforma, ami ösztönző erejű mások számára is. Krisztusról magáról is azt olvassuk, hogy engedelmes volt halálig, a keresztfa haláláig. Isten és irántunk való szeretetét éppen az engedelmességben mutatta meg. Nemcsak beszélt róla. Ezt kell nekünk követnünk. (Példázat a két fiúról, akiket apjuk a szőlőjébe küld.) Az Úrnak, az ő evangéliumának való engedelmesség a mi igazi szabadságunk. Nagyon fontos felismerés ez. Akkor járjuk valóban a magunk útját, ha Istenre figyelünk, ha Krisztust követjük. Akkor leszünk önmagunk, ha másoknak szolgálunk. Az önző, csak a maga tetszését kereső ember éppen azt veszíti el, amit el akar érni: élete kiteljesedését.

   A maguk kedvtelését, szórakozását hajszoló, a maguk kis világába bezárkózó (ez lehet vallási indoklású is) emberek nem tölthetik be küldetésüket. Ahogy egyik ének mondja: csak önmagukig jutnak, életük nem lesz áldás, nem lesz biztatás, segítség az életük mások számára. Mint a kút, ami csak magának tartja a vizet, mint a gyümölcsfa, ami nem osztja meg gyümölcseit másokkal.

   Pál örül a gyülekezet szolgáló, egymást felvállaló, Krisztus szeretetét képviselő engedelmességének, és azt szeretné, ha a gyülekezet tagjai egyre bölcsebbek lennének a jóban, és egyre képtelenebbek a rosszra. Azt látjuk, ez a világ egyre jobban izmosodik a rosszban. Fegyverkezés, erőszak, csalások, egyre perverzebb és rafináltabb bűncselekmények. A bűnnek nagyon rafinált a túlélési stratégiája, a fejlődéssel párhuzamosan egyre magasabb szintre jut. Ma már külön téma az internetes bűnözés, stb. Pedig azt gondoltuk, hogy minél műveltebb, civilizáltabb lesz az ember, annál jobban fel tudja ismeri, és kerülni tudja a rosszat. Nem, ellenkezőleg. Annál gonoszabb lett. Pedig a lélektanból is egyre többet tudunk a bűn mechanizmusáról, hatásáról, örökléséről, tanulásáról. De ismereteinket nem a rossz elleni harcra, hanem annak a fegyverként való használatára fordítjuk. Pl. a vírusok természetének ismerete az orvosok számára lehetőség a gyógymód megtalálására, a terroristáknak biológiai fegyverek bevetésére. Döntős kérdés: milyen indulat van bennünk, milyen a szívünk? Ki irányítja? Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet!

  Törekedjünk arra, hogy a jóban legyünk egyre bölcsek, egyre felkészültebbek, az egymás biztatásában, megsegítésében. Ha erre fordítanánk energiánkat, mennyire erős közösség lehetnénk! A jót nehezebb tenni. A rossz az szinte magától megy. A harag, a meghasonlás, a különválás, az ellenségeskedés, az elszakadás, a kritika… az megy magától. Erre gyermekeinket sem kell külön tanítani.

   Isten a békességet akarja. A békesség Istene. Istennek tulajdonsága a békesség. A teremtett világban a bűn békétlenséget szült. Isten maga gondoskodott a megoldásrtól… megbékéltette magával a világot. Megfizetett, eleget tett. Mi tehát békességben élhetünk.  Sajnos, mi nehezen adjuk fel a békétlenkedést. Belejöttünk a harcba. Nem tudunk „békésdit” játszani. (Iskolai történet: két gyerek püfölte egymást. „Miért lökdösődtök?” – kérdezte őket a tanár. „Elvette a ceruzámat” – mondta az egyik. „De az enyém”- replikázott a másik. A tanár látta, hogy ezt a kérdést nem tudja tisztázni velük. Azt mondta tehát nekik: „Aki átengedi a másiknak a ceruzát, annak adok egyet az én drága, külföldi ceruzáim közül. Mindketten kaptak az alkalmon. „Nekem ez kell”- mondta az egyik. „Nekem is az” – morogta a másik. „Jó, akkor visszaveszem a ceruzáimat, és kaptok tőlem 5-5 dollárt, és azzal olyan ceruzát vásároltok, amilyent csak akartok.” Az ügy megoldódni látszott. Néhány perc múlva a két gyerek megint tépdeste egymást. „Mi a helyzet?” „Amikor az előbb vitatkoztunk, a másik megrúgott, most visszaadtam neki.”) Nincs vége.

   Isten hatalmára van szükségünk, hogy a nagy bajkeverőt, a nagy megosztót, a nagy szétdobálót szétzúzza a lábunk alatt. Minden meghasonlás a gonosztól van. Isten Lelke gyermekei életében az egységet munkálja.

    Lábaitok alatt? Furcsa kifejezés. Miért éppen ezt a képet, ezt a formulát használja az apostol? Mert a Sátán nem felettünk van. Alattunk, hogy lehúzzon. Mint a gravitáció. Óriási erővel. Érezzük, tapasztaljuk. Szeretnénk szárnyalni, felemelt fejjel járni, hálásak lenni, szabad lélekkel élni, aztán lehúz a bűn, a harag, a gyűlölködés, az aggodalmaskodás. Ezt a nagy negatív erőt Isten tudja legyőzni lábaink alatt. Azt is kihalljuk ebből a megfogalmazásból: közben nekünk igyekezni kell a Krisztus úján járni. Nekünk igyekezni kell az ő akaratát cselekedni. Baj, ha nincsen célunk, ha nincsen utunk. Aki sehova sem tart, az sehova sem fog megérkezni.

    És kapunk egy drága áldást is. Jézus kegyelme legyen veletek! Milyen szép! Mennyire fontos. Minden kegyelemből van, a kegyelemben pedig benne van minden: jóság, szeretet. Az kísérjen, az öleljen át!

   És aki áldást kap, az áldást tud mondani. Áldások hordozója lesz. Nem a rosszat közvetíti, hanem a békességet, a hálát, a vigasztalást. Amit befogadunk, azt tudjuk továbbadni. Mi származik a szívünkből? Áldás mások fele, és dicsőítés a mennyei Atya fele?  Az egyedül bölcs Istennek (honnan van a bölcsesség?) legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön örökké. Akkor tudunk Isten dicsőségére lenni, ha Krisztus szerint élünk. Aki szereti az Atyát, az a Fiút is.  Ámen.

 

 

Mt 11,28-30  (imahét)

                                          

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

 

   Máltai keresztyének egy róluk szóló igét választottak… Viharos, vészterhes történet, ami – Isten kegyelme és a helyiek vendégszeretete folytán – mégis jól végződik.  Isten mindenből jót tud és akar kihozni. Vajon mi készek vagyunk-e engedelmeskedni.

   Jól tették, hogy ezt a történetet jelölték ki: rólunk is szól. Azonosulni tudunk vele. Viharok, megpróbáltatások, bajok, nyomorúságok, és megtapasztalt szabadulás. A mai estén ahhoz a mozzanathoz érkeztünk, amikor feláll Pál a kétségbeesett utasok között, és arra biztatja, hogy ne veszítsék el a reményt, mert egy hajszál sem esik le a fejükről. Isten megígérte. Ez pedig biztosabb, mint a pusztulással fenyegető vihar. (Történet a gyerekről, aki a tornádó közeledtén rendíthetetlen nyugalommal várta édesanyját. ) 

    A történetnek ez a mozzanata arra tanít, hogy akinek hite van, az azt a feladatot kapja, hogy szolgáljon vele, amikor szükség van rá. Aki ismeri az élő Istent, az mutasson rá az igazi reménység alapjára.  Sok közöttünk a kicsinyhitű hang! Nem érdemes, végünk van, és így tovább. Ne a vészharangokat kongassuk, hanem a békességre hívókat. Itt milyen harangok szólnak?  A mi felelősségünk, hogy ne ejtsük kétségbe egymást, hanem erősítsük, bátorítsuk. Nem mindegy, hogy mit mondunk, miről tanúskodik az életünk. (Wass Albertnél olvastam, hogy két dolog tudja az embert igazán nyomasztani: a szó, amit nem kellett volna kimondani, illetve a szó, amit nem kellett volna elhallgatni. ) Isten arra rendelt, hogy felemeljük, bátorítsuk egymást (Zsid 3,13).

    Tudjátok, ki tudja ezt megtenni? Akit Jézus megvigasztalt. Aki megterheltségében, megfáradásában hozzá menekült. Aki átélte és szüntelenül átéli békességét.

   Nem tudom, kell-e külön beszélni arról, hogy mit jelent megfáradtnak, megterheltnek lenni. Valaki azt mondta, hogy az ő szótárából hiányoznak ezek a szavak. Az enyémből nem. De biztos mindenki szembesül helyzetekkel, amikor ereje határához érkezik, amikor emberi optimizmusa megtörik, amikor valami többre, valaki nagyobbra van szüksége. Megfáradnak a legkülönbek is…  Érdekes, a Bibliában a bűn büntetéseként jelenik meg a megfáradás. Fáradságos munkával egyed a te kenyered. De nemcsak a munkába: a várásba, a betegségbe, a magunkkal való harcba is bele tudunk fáradni. Nem vagyok jobb atyáimnál, mondja Illés. Belefáradunk a kilátástalanságba, békétlenségbe… az életbe. Jézusról olvassuk, hogy elfáradt, és leült a Jákón kútjánál. Átélte megfáradásunkat. Addig elmenően, hogy a kereszt terhe alatt összeesett. Ebben is vállalta sorsunkat. Magára vette erőtlenségünket.  Ő azért hordozta el erőtlenségünket, hogy számunkra az erő, a békesség forrása legyen. Legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében, írja Pál.

  Ezért hív magához. Jöjjetek hozzám. Ha erőt, vigasztalást, reménységet keresel, jöjj Jézushoz. Aki vele hit által találkozik, aki közösségében marad, az megújul lelkében. Új lendületet nyer. A reménység megszületése a szívünkben személyes, személyéhez kötött ajándék. Róm 5,1-be olvassuk: a reménység nem szégyenít meg, mert Istennek szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által. Értitek, testvéreim? Nem úgy általában kell nekünk valami ábrándban reménykedni, hanem a reménység Istenében. Abban, akit Isten a reménység alapjává tett. Vajon reménységed mihez, kihez kötődik? Mulandó dolgokhoz, mert akkor maga is mulandó. Vagy ahhoz, aki reménységünk beteljesítője lett, akiben igenné és ámenné lett Isten minden – minket megtartó reménységre feljogosító – ígérete?

   Krisztus reménységünk garanciája. Simeonról olvassuk: várta Izrael vigasztalását, reménységét. És Jézus Krisztusban látja meg azt. Hát nem érdekes: Krisztusban testesül meg. Aki őt látja, az az üdvösség bizonyosságában élhet. Benne van a mi igazi reménységünk…  Volt egy sarutlan trinitáriusoknak nevezett szerzetes rend, (Mo-n is működött a 17-18. században), amelynek legfőbb tevékenysége a  rabkiváltás volt. Arra tettek ígéretet, hogy szükség esetén saját szabadságukat vagy életüket is áldozatul adják felebarátaik kiszabadításáért. Amikor őket meglátták keresztyén foglyok (Törökország), tudták, hogy elérkezett reménységük beteljesülése.

   Krisztus a hozzá menőknek megnyugvást ígér. Nincs nyugalom, írja Reményik. Annyi minden megrontja békességünket. Lelkem a viharból … Lehet-e nyugalmunk a viharban, bajok közt, amikor annyi rossz hír zavar? Nem tudunk örülni a jónak a sok rossz miatt. De nem az-é a legnagyobb jó hír, hogy Isten legyőzte a rosszat? Még fenyeget, ijesztget, de igazi erejét elvette az Isten. Sem élet, sem halál, írja Pál. Igen, kicsi dolgok is ki tudnak borítani, de a nagy kérdés el van döntve. Krisztus megváltott. Nem egy kis simogatást, egy kis enyhületet kapunk tőle, hanem igazi erőt, megtartatást.

    De megváltó Urunk nem csak a megnyugvás állapotáig akar eljuttatni, hanem a lelki megvigasztaltságig, hogy mis is vigasztalók lehessünk. Akinek lelkében nyugalom van, az tud másokat is biztatni, erősíteni. 

    Vegyétek magatokra az én igámat. Ez különösen hangzik … akik meg vagytok terhelve, egy újabb igát? Az iga a teherhordozás eszköze… kétrekeszes szerkezet … amivel súlyos  teherrel megrakott szekeret is meg lehet mozdítani. Állj be Krisztus mellé! Hordozd vele nehézségeidet! Oszd meg vele terheidet! Más lesz az értelme, megérted a célját. Vannak terhek, amiktől Krisztus megszabadít, és vannak olyanok, amiket nem vesz le rólad, hanem elhordoz veled. Nem mindegy hogyan és kivel hordozod? 

   Azt is megtanulod Jézussal járva, hogy ő szelíd és alázatos szívű… Vele járva, jobban megismered őt. Mint olyat, aki melléd áll, nem hagy magadra. (Katonák éjszaka, esőben a súlyos ágyúkat vontatták, csatakosan, fáradtan, egyszer megjelent valaki, beállt a csapatba, átvette a vezetést, irányított, segített, derűs történeteket mesélt, szinte észre sem vették, hogy visszaérkeztek a kaszárnyába, Már hajnallott: a derengő fényben felismerték a parancsnokot.) Szelíd, alázatos szívű. A két leghatásosabb belső tulajdonság az akadályok legyőzésére. „Először sírsz, aztán átkozódsz, aztán … megtanulod a szelíd alázat törvényét. Megtapasztalod a Krisztussal járás örömét, megtapasztalod erejét.

   És lelkedbe békesség költözik. És tudsz vigasztalni. Pállal együtt. Ne veszítsétek el reménységeteket! Valaki mellettünk van, valaki kiállt értünk, megváltott, nem hagy magunkra. Amíg benne bízunk, addig erősek vagyunk. Nem az okos politizálás, nem a gazdasági fellendülés fog megtartani, hanem Krisztus.

  Igám jó, terhem könnyű. Tudjátok, miért? Mert ha Krisztussal jársz, keresztet is cipelve, abból békesség, áldás származik, és az üdvösség fele haladsz. (Szentképes történet … )

Krisztus szeretetét, jóságát cipeljük, békesség, áldás fakad, az üdvösség öröme. Ámen.     

 

 

Lk 9, 1-17  (vázlat)

 

1 Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására.

2 Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak.

3 Ezt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, második ruhátok se legyen!

4 Amikor betértek egy házba, maradjatok ott, és onnan induljatok tovább!

5 Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyságul ellenük.

6 Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.

7 Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és nem tudta, mit gondoljon, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,

8 némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.

9 Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom? És látni akarta őt.

10 Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték Jézusnak mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.

11 De amikor a sokaság ezt megtudta, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.

12 Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk.

13 Ő azonban ezt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak. 2Kir 4,42-44

14 Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus így szólt a tanítványaihoz: Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!

15 Így tettek, és leültették valamennyit.

16 Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.

17 Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.

 

   Nem is tudjuk milyen drága lehetőség az, hogy ismerhetjük az evangéliumot: Krisztusról, és benne a megváltásunkról szóló örömhírt!  „Az evangéliumnak titokzatos ereje van, kifejezhetetlen hatása, melegsége, mely az értelemnek is megnyilatkozik, és a szívet lenyűgözi… Itt van előttem a kiváltságos könyv az asztalomon, sosem fáradok bele, hogy újból és újból olvassam.”

   Jézus összehívja a tizenkettőt… Nekünk már ezzel is gondunk van. Persze, Jézus nincs test szerint köztünk, de vajon össze tud-e gyűjteni az ő szeretete, az ő ügye, amit ránk bízott? Szívesebben összegyűlünk más célra, más hívásra figyelve, vagy világi dolgokra. Sajnos, a krisztusi szeretet nem tud annyira mobilizálni, elindítani, mint pl. az anyagi érdek, vagy a harag, gyűlölködés. (A bosszú elviszi az embert a világ túlsó végére, a szeretet sokszor a szomszédig sem!) Ha pl. egy lelkész a gyülekezetet 100-szor biztatná, bátorítaná, dicsérné, és egyszer fakadna ki ellenük keserűen, nem a 100 alkalmat említenék, nem azt mondanák: én mindig jönni fogok, annyi szép tanítást hallottam, hanem az egy alkalom miatt háborodnának fel sokan, és mondanák: én többet arra fele sem megyek… Értjük, igaz?

    Jézus hatalmat ad a tanítványoknak... Eszembe jutott, hogy milyen jó lenne több jellel, csodával végezni a szolgálatot! Milyen hatalmat kaptunk mi Krisztustól? Az Ige hatalmát. Nem uralkodhatunk a lelkek felett, nem parancsolhatunk senkinek, de Isten Igéje igazság, és az igazság megfellebbezhetetlen hatalom, tekintély, ha nem is ismerjük el. A szeretetnek is hatalma van… Persze, könnyebb az embereket parancsszóval mozgatni, kemény törvényekkel irányítani (diktatúrák), de igazi, meggyőző, lelket átformáló hatalma a szeretetnek van. Amikor nemcsak a viselkedésünk, hanem mi változunk meg.

    Hatalmat adott ördögök és betegségek felett, és elküldte, hogy hirdessék és gyógyítsanak. Az ördög éppen Isten Igéjét akarja megakadályozni. Hogy ne halljuk meg az örömhírt, hogy ne tudjuk, hogy milyen csodálatos az Isten akarata. Elferdíti, elhallgattatja a mennyei információt. A hazugság atyja. Kiforgatja, átértelmezi még a kijelentés szavait is. Csakugyan azt mondta Isten? Elülteti a gyanakvás, bizalmatlanság érzését. Megveti a lábát bennünk (történet a szeggel).

   A tanítványok semmit nem visznek magukkal… Hát nem lenne könnyebb felszerelkezve, sok pénzzel, fegyverrel, ajándékkal?  Egyrészt látjuk a tanítványok egyszerűségét, nem biztosítják be magukat, másrészt nem anyagi javakkal győzték meg az embereket (nem visznek semmiféle csalit), hanem Krisztus szeretetét, a Lélek erejét viszik. Nem tudom, a mi színes, reklámos világban ez hogyan működik? Bár ma is igaz: nem a külső dolgok az elsődlegesek (bár azok is fontosak lehetnek, pl. meleg templom), hanem a belső tartalom.

   Ha nem fogadnak be, verjétek le a port. Azt is jelenti: ne bizonytalanítson el, rázd le magadról. Ne az emberek viszonyulása határozza meg a te hitedet, bizodalmadat. (Lp. mondta: nemcsak az a feladatom, hogy másokat megváltoztassak, hanem az is, hogy én ne változzak meg.) A visszautasítás felelőssége nem a tanítványoké… Ők hirdették az evangéliumot és gyógyítottak. A gyógyítás jel volt, nem a célja, hanem a kísérője a Krisztus munkájának… Isten gyógyítani, helyreállítani, rehabilitálni akar. Gyógyul-e az életünk? Vannak beteg kapcsolatok, viszonyok, beteg magatartás, életforma… Tudnunk kell: nem mi gyógyítunk, Jézus hatalma cselekszi ezt! Feladatunk az áldott orvos követeinek lenni.

    Heródes hall a csodákról, gyógyulásokról, megújul életekről (a testi gyógyulás nyilvánvaló, de a lelki látszik-e?), és csodálkozik. Azt emberek azt mondják… Érzik, hogy valami emberi képességet és elképzelést meghaladó megy végbe, de nem ismerik fel Krisztust. Nem messze vannak az igazságtól. Isten munkálkodik, gondot visel, de tudod-e, hogy megváltott? Nem egy régi tanítás, hanem aktuális üzenet.

  Jézus elvonul a tanítványokkal. Néha szükség van elcsendesedésre a szolgálat nagy bedobásai után. Testi pihenésre, lelki kiértékelésre. Nem sok idejük marad, mert a sokaság megtalálja őket. Szent nyugtalanság van a szívekben. Jézust keressük-e. Kereső lélek, de mit keres? Emberi igazságot? Csak lelki élményeket? Valamilyen életcélt?  Krisztuson kívül („Krisztusom kívüled”) is lehet találni ilyeneket. De életet, üdvösséget csak benne. Ne adjuk fel addig, amíg Krisztust meg nem találjuk: a kereszten szenvedőt és a dicsőségesen feltámadót.

   Jézus örömmel fogadta őket... Szép ez a kifejezés. Öröm van a mennyben, öröm van Jézus szívében, amikor valaki hozzá jön. Az Isten Fia, akié minden, örül egy ilyen nyomorult bűnösnek. Nem mondja azt megvetően: na, még egy. Hanem: „ne félj, megváltottalak, neveden hívtalak”…

  Amikor a nap hanyatlani kezdett – költői mondat -, odament a tizenkettő hozzá. Együtt mennek, előtte biztos, hogy már tanácskoztak, egyeztettek. Mi is sokszor megegyezünk abban, hogy nincs megoldás. Erősítjük egymást az erőtlenségben, a reménytelenségben. A jóindulat mellett a tanítványok aggódó szavaiban egy kicsit a kicsinyhitűség szólal meg. Küldd el! Lakatlan helyen vagyunk. Hát nem az Úré az egész föld? Ahol Isten ott lakik, ott nincs szükség.

   Jézus visszafordítja a szót: adjatok ti enniük. Hát nem az én tanítványaim vagytok, nem egy sikeres missziós útról tértetek vissza, ahol megtapasztaltátok Isten hatalmát, csodáját?

A ti nem azt jelenti: magatokban, hanem ti velem együtt, bennem bízva. Nagy a különbség. Pál írja: amikor erőtlen vagyok (rádöbbenek, hogy emberi lehetőségeim határához érkeztem), akkor vagyok erős (mert az Úrhoz fordulok.)

   Összeszámolják: öt kenyér és két hal. Öt ember sovány eledele. Ezerszer többen vannak. De az Úrnál egy annyi, mint ezer, ezer, mint egy. A tanítványok megbízatást kapnak: ültessétek le, szervezzétek meg… Elgondoltam, hogy igazából vacsoraidő volt. Az 5000 vacsorája. Eszünkbe jut az úrvacsora. Jézus az egész világot megelégíti teste és vére áldozatával, annak drága jegyeivel.

   Jézus az égre tekintve megáldja... Ha Isten áldása van valamin, az elég lesz bőségesen… A tanítványok felszolgálnak. Jelképes: Krisztus kezéből átvenni az áldássá lett kenyeret és halat, és tovább adni. Ez a mi feladatunk is: családban, gyülekezetben. Elvenni, tovább adni. Krisztus kezéből jó származik, ami táplál, erősít. Arra is gondolunk, hogy Krisztus az életnek kenyere. Ő tkp. önmagát adja. („Ez a kenyér az én testem, melyet én adok a világ életéért.”)

   Ettek, jóllaktak. A misszióba kiküldött tanítványok nem visznek kenyeret, és mégsem éheznek. Itt valakinél van öt kenyér, és két hal – és 5000-en jóllaknak belőle.

   Még maradék is van: 12 kosár. Haza lehet vinni. A kenyér után ehető morzsa marad. Mi marad utánunk? Áldás, békesség, hasznos, építő, tápláló erő? Ezt adjuk egymásnak! Ámen.  

 

 

Ézs 65, 8-25  (vázlat)

 

8 Ezt mondja az Úr: Ha mustot találnak a szőlőfürtben, ezt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne! Ugyanígy bánok majd szolgáimmal is: nem pusztítom el valamennyit. 1Móz 18,26-32; Ézs 6,13;

9 Adok még Jákóbnak utódokat, Júdának is, akik hegyeimet öröklik. Választottaim veszik birtokukba, szolgáim laknak rajta. Zsolt 69,36-37

10 A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór-völgy marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek. Józs 7,26; Ézs 33,9

11 De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztek szent hegyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot,

12 fegyver lesz a sorsotok, valamennyien a vágóhídra kerültök. Mert szóltam, de nem feleltetek, beszéltem, de nem hallgattatok rám, hanem azt tettétek, amit rossznak látok, azt választottátok, ami nem tetszik nekem. Péld 1,24; Ézs 5,24; 50,2; 66,4; Jer 7,13

13 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok! Péld 13,25; Ézs 25,6-8; Mt 22,1-14;

14 Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig majd fájó szívvel kiáltoztok, és jajgattok összetört lélekkel! Ézs 50,11

15 Neveteket csak átok formájában hagyjátok választottaimra: Így öljön meg az én Uram, az Úr! – Szolgáinak pedig más nevet ad. 4Móz 5,21; Ézs 62,2; Jer 29,22; Jel 2,17

16 Mert aki áldást mond a földön, az igaz Isten nevével mond áldást, és aki esküszik a földön, az igaz Istenre esküszik. Feledésbe mennek a régi bajok, eltűnnek szemem elől. 5Móz 6,13; 2Krón 15,14; Ézs 19,18;

17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ézs 41,18; 51,16; 66,22; 2Pt 3,13; Jel 21,1

18 Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Ézs 62,5; 66,10

19 Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Ézs 25,8; 35,10; 51,11; 62,5; Jel 21,4

20 Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Zak 8,4-5

21 Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. Ézs 62,8; Ám 9,14

22 Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. 5Móz 28,30; Jób 14,7; Ézs 6,13; 62,8-9; Ám 9,14

23 Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. Fil 2,16

24 Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. Jób 14,15; Ézs 30,19; 58,9

25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr. 1Móz 3,14;

 

 

   Gyönyörű igeszakasz. Isten megújuló kegyelméről, megbocsátó irgalmáról, népéhez való odafordulásáról szól. A szüret egy mozzanata elevenedik meg előttünk: ha a száraz szülőfürtök közt van olyan, amin mustot rejtő szőlőszemek találhatóak, akkor nem dobják el, mert azt mondják: áldás van benne. Isten is így bánik népével: keresi, hogy kiben van valami lelki érték, készség, ragaszkodás. Mert Isten áldani akar, és nem büntetni, megtartani, és nem elvetni.

   Szinte érezzük, ahogy áttüzesedik a próféta üzenete: Isten örül, hogy van, akire kiárassza kegyelmét, akin kibontakoztassa megtartó munkáját. Adok még… Birtokot kapnak, és örökül veszik a földet, a termékeny völgyeket és a dús legelőjű hegyeket. Minden azoké lesz, akik engem keresnek. Az Urat kell keresnünk (a de. hallottuk: Jézust kell követnünk), és megadatik.

   Megszólal az ítélet szava is, a figyelmezetésé azok fele, akik elfordultak, hűtlenek lettek, akik bálványoknak szolgáltak: a szerencse-istennek és a sorsistennőnek. Szóltam, nem válaszoltatok, azt tettétek, amit nem akartam. Szándékos engedetlenséggel szálltak szembe Istennel.

   Aztán látjuk a megkegyelmezettek és az elvetettek sorsát: azok és ti. Talán a legrettenetesebb az a megjegyzés: csak átokként emlegetik nevetek. De az áldást Isten nevében mondják. 1 Pt3,9: arra hívattatok, hogy áldást örököljetek.  Vajon, áldást vagy átkot hordoz az életünk? A hamisságnak vagy az igazságnak a képviselője vagy?

   Aztán az új teremtésről hallunk. Isten eltörli a régit és újat teremt. A réginek el kell múlnia, be kell fejeződnie. Nem kezdhetünk újat régi szokásainkat megőrizve: azokat le kell vetkőznünk. Isten és arra szólítja népét, hogy örüljön az újnak, a kegyelemnek, a bocsánatnak. Igaz, milyen jó újat kezdeni, tiszta lappal tovább menni! Minden reggel megújul az ő kegyelme. Megmosakodunk jóságában, bocsánatában.

   Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre… nem hallatszik sírás, jajgatás. Gondoljunk arra, hogy még fogság van, elnyomás, félelem. És szól az Isten szava: jön a szabadulás, jön a kegyelem tavasza, és boldogan kezd új életet a nép. Vajon akarjuk-e, hogy Isten betöltsön örömmel?

Akarjuk-e, hogy ránk ragyogjon szeretetének napsugara?

   A földi újat kezdés ígérete magéban hordozza az üdvösségét is: senki nem hal meg fiatalom, mindenki 100 évet él, és építkezés lesz, növekedés, ültetés, virágzás és gyümölcstermés. Nem veszi el senki tőlük. A kegyelemből senki ki nem mozdíthat…

   Nem hiába fáradoznak. A feltámadásról szóló hosszú újszövetségi fejezet (1 Kor 15) zárul ezzel a gondolattal: nem hiábavaló. Isten mindent jóvá tesz, kárpótol…

   Isten velük lesz, közel, hogy válaszoljon, jelenlétének áldásában élnek. Békesség lesz a földön…  farkas a báránnyal. Ősi ellentétek szűnnek meg. Krisztus az ősbűn átkát jött megtörni, visszaállítani az ősbizalom állapotát, az Istennek való közösség kimondhatatlan harmóniáját.   

   Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr. Annyi ártás, pusztítás van világunkban! Krisztus azért vette magára a Golgotán ezeknek minden szenvedését, mérgét, terhét, hogy megtartatást szerezzen számunkra Isten szent közösségében. Ámen.            

 

 

 

Lk 13, 1-21 (vázlat)

 

1 Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette.

2 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?

3 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.

4 Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?

5 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.

6 Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.

7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?

8 De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom,

9 hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!

10 Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton.

11 Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni.

12 Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből.

13 És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.

14 A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton!

15 Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni?

16 Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?

17 Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez.

18 Azután így szólt Jézus: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam?

19 Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. Ez 17,23

20 Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát?

21 Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.

 

    Két, a Jézus kortársait (az akkori közvéleményt) foglalkoztató tragédiáról hallunk: az egyiket ember okozta, a másik véletlenszerűen történt. Pilátus kegyetlen fellépése, és a siloámi torony ledőlése… Jézus álláspontja egyértelmű: nem büntetésről (bűnhődésről) van szó, az áldozatok nem voltak rosszabbak másoknál. Mindkét eset figyelmezetés: földi életünk bizonytalan. Komolyan kell vennünk a megtérésre kapott időt!

    Érdekes, a következő rész éppen a kegyelmi időről beszél: Isten nem akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy megtérjünk. Lehet, hogy nagyon elfoglalt vagy, nagyon pörgő, látványos, sikeres a pályád, de ha hiányoznak (hibádznak) a lelki gyümölcsök, akkor ez annak a jele, hogy hiábavaló életet folytatsz. Megjelenik a közbenjáró személye, a példázatban a vincellér, aki haladékot kér.

   Egy zsinagógában van ott Jézus, ahol meglátott egy meggörnyedt asszonyt, aki nem tudott kiegyenesedni. A betegség lelke: valami belső teher (régi bűn), ami külsőképpen is megmutatkozott (sok betegségünk oka valami lelki probléma). 18 éve. Egy újszülött felnőtté vált közben. Vajon csak problémáink „nőnek nagyra”, vagy közben érik a lelkünk a gyógyulásra?        Jézus rátette kezét... és az asszony felegyenesedett. Jézus keze nem lenyom, hanem felemel, nem teher, hanem áldás. Rám nehezedett kezed (Zsolt 38,3). Ez a ránk nehezedő kéz betölt erővel. Kell érezzük súlyát, hogy gyógyító erejét is megtapasztaljuk.

   A zsinagóga vezetője bosszús lesz. Irigység van a szívében, egy kicsit sértőn is fogalmaz: van hat nap, akkor jöjjetek, ne szombaton. A törvényeskedés a képmutatás melegágya, a kegyelem akadálya lehet. Milyen jó, hogy minden nap jöhetünk!  Jézus egy egyszerű példát mond, amivel semmissé teszi a vezető okoskodását, törvényeskedő magatartását: az állatokat elengeditek, az embert nem lehet?  A sokaság örült a gyógyító, szabaddá tevő kegyelemnek.

    Még két hasonlat: a mustármagról. Élet, áldás van benne. El kell vetni, de az áldás, a mag termő ereje Istentől van. Vetni kell, és kérni az áldást, növekedést. Nagyon aktuális… 

   A kovász, ami megkeleszti, minőségileg mássá teszi a tésztát. Ugyanaz a „nyersanyag”, de új tulajdonságok jelennek meg benne… A csirizből finom kenyértészta ill. kenyér lesz. A Szentlélek formál át minket (régi természetünket) Krisztushoz hasonlóvá, aki önmagát adta értünk. Táplálóvá teszi az életünket, egymást is erősítővé. A mindennapi kenyér (amit a Miatyánkban kérünk) erre is kell emlékeztessen! Ámen. 

 

Urunk, Istenünk, magasztaljuk szent nevedet, hogy gyermekeid lehetünk, bizalommal fordulhatunk hozzád, Krisztus érdemére tekintve kegyelmesen fogadsz erőtlenségünk ellenére.

Köszönjük Igéd figyelmeztetését: komolyan kell vennünk életünket, a nekünk adott lehetőségeket, mert nem áll korlátlan idő rendelkezésünkre. Annyi baj, tragédia van a világon, környezetünkben is, és hogy elkerült minket, az megtérésre intő kegyelmed jele. Add, hogy hozzád térjünk, teljes szívvel benned bízzunk, és erős hittel ragaszkodjunk hozzád, hogy tőled senki és semmi... Bocsásd meg, ha üres, öncélú az életünk, ha semmi hasznát nem veszik mások annak, hogy vagyunk. Nem ezt bíztad ránk, hanem hogy áldást örököljünk és adjunk tovább.  A te áldásodat kérjük magunk, családunk, gyülekezetünk számára, hogy lássák jó gyümölcseinket (hit, szeretet, jóság) az emberek, és dicsőítsék a te szent nevedet. Őrizz meg minket az önigazultságtól, mások feletti ítélkezéstől, a törvényeskedéstől, ami gőgössé tesz. Te az alázatosságot kedveled. Add, hogy mindenekfölött Krisztusban, megváltó Urunkban, az ő gyógyító, megújító szeretetében bízzunk! Köszönjük, hogy ő mindennap egyformán velünk van. Kérünk, adj nekünk mustármag és kovász hitet, adj lelki növekedést, átformálódást a Krisztus hasonlatosságára. Könyörülj gyülekezetünkön, azokon, akik közömbösek, akik elszakadtak közösségünktől, akik ellenállnak hívó szavadnak, akik a maguk útját járják, akiket valamilyen szenvedély kötöz meg, akik békétlenségben élnek. Nyisd meg a füleket az evangélium meghallására, a szemeket hatalmadnak, munkádnak meglátásra, megbízatásuk, felelősségük felismerésére, a szíveket a hitre, szeretetre, a Krisztus iránti elköteleződésre, indítsd a kezeket a jónak a cselekvésére, a lábakat a közösség fele való elindulásra! Adj Lelked által megújulást, ébredést, összefogást, növekedést nekünk! Áldd meg a lelki felkészülésnek ezt az időszakát, a most induló imaközösségünket, életünket Krisztus Jézusért! Ámen.  

 

 

Lk 12, 35-40 (bibliaóra- vázlat)

 

35 Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. 1Pt 1,13

36 Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Mt 25,1-13

37 Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. Jn 13,4

38 És ha éjfélkor vagy ha éjfél után érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák!

39 Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába.

40 Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! Lk 21,34-36

 

   Az egész rész a készenlétről beszél. Szinte túlságosan is feszültnek érezzük a hangulatát. A napokban mondtam valakinek: úgy érzem, hogy soha nem dőlhetek hátra azzal, hogy mindent befejeztem, és már nem maradt más, mint önfeledten gyönyörködni munkám gyümölcsében.

   Az eredményt nem mindig látjuk (olykor mégis, hála Istennek), de a feladatokat mindig látnunk kell (van bőven belőlük, hála Istennek). Az orvos sem mondhatja: végre felszusszanhatok, az összes beteget meggyógyítottam! Az ige azt sugallja: meg kell húzni a nadrágszíjakat, fel kell kapcsolni a lámpákat, készen állva arra, hogy bizonyságot tegyünk hitünkről, megmutassuk Krisztus szeretetét, vállaljuk küldetésünket, számot adjunk a bennünk levő reménységről.

    Persze, pihen a keresztyén ember, és természetesen a lelkész is (Jézusról is olvassuk, hogy félrevonult a tanítványokkal), de életeleme a szolgálat, a figyelem, a lelki összeszedettség. (Sétál az úszómester a folyó partján, valaki fuldoklik a vízben, szólnak neki, ő pedig azt mondja: bocsi, ma szabad napos vagyok.:)

    Akár a példában említett szolgák, nem a bizonytalan jövőt, hanem Urunkat várjuk. Hogyan? Rá figyelve, őt követve, neki engedelmeskedve. Ez a vigyázás legjobb módja. (Szülők mondták el, gyereküket ismerősöknél akarták hagyni azzal, hogy ott várja meg őket, a gyermek azt mondta: én úgy szeretnélek várni titeket, hogy veletek megyek.)

   Érdekes az ajtó jelképe. (A 13. fejezetben is előfordul, ott a szerepek fordítottak). Az ajtó a határ a „kint” és a „bent” között, a beengedés és a kizárás között. A gazda hazaérkezik (tulajdon otthonába): van-e, aki ajtót nyisson? És ezen a ponton egészen személyes lesz a tanítás: az én Uram mindenütt jelen van, de a szívemből ki tudom zárni őt, illetve be tudom fogadni, hogy betöltsön jelenlétének áldásával, örömével.     Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál, akik komolyan veszik érkezését, akik befogadják. Boldog a gazda is. Felövezi magát (az Úr is meghúzza a nadrágszíjat - tudjuk mit jelent ez Jézus szenvedéseire gondolva, az ő asztalához készülve.) 

   Egy másik kép a tolvajé (Lukács összevonja ebben a tanításban), aki váratlanul, kiszámíthatatlanul érkezik, hogy behatoljon, betörjön (szintén az ajtón?). A tolvaj érkezésének a módja intő jel: legyetek készen, mert nem tudjátok, mikor jelenik meg.

   A kegyelem idejében élünk, és hisszük, hogy Isten Lelke felkészít, hogy ne legyünk se készületlenek, se kikészültek, hanem reménységgel, aktív szolgálatban várjuk a mi Urunkat. Ámen.    

 

 

Róm 5, 1-5  (vas.du.)

 

1 Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.

2 Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében.

3 Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, 2Kor 12,9-10; 1Pt 4,13-14

4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;

5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.

 

    Nagyon szép mondattal zárul az előző fejezet: mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust… Nemcsak a teremtő, gondviselő Istenben, hanem abban, aki elküldte, halálra adta, és feltámasztotta egyszülött Fiát. Aki személyesen felvállalta, megoldotta a mi – a bűn miatt – reménytelen helyzetünket. Ez a hit (ismeret, bizalom, engedelmesség) megigazulást eredményez. Higgy a Közbenjáróban, és közbenjárása életet szerez neked!  

   Békességünk van Istennel Jézus Krisztus által.  Nagy áldás a békesség. Külső és lelki életünkben is. Isten őrizzen a háborútól, de a békétlenségtől, a viszálykodástól, a meghasonlástól is! A békétlenség, torzsalkodás valóban olyan, mintha fogaskerekek közt őrlődne az ember. És Isten őrizzen a belső nyugtalanságtól, amikor önmagunkkal se tudunk szembe nézni, amikor vádol a szívünk, a lelkiismeretünk, amikor félünk Isten büntetésétől. Óriási teher ez.

    Milyen boldog, felszabadító az üzenet: megigazultunk, senki nem vádolhat, békességünk van Istennel! Vannak gondok, amik foglalkoztatnak, vannak gondjaink, de a legfőbb kérdés el van intézve. Isten szeretetében, bocsánatában tudhatom az életem. Adjunk helyet és időt magunkban ennek a békességnek. Gyermekeink – kis korukban - mennyire szeretnek ölünkbe meghúzódni! Valami hasonló lelki élmény ez. Le lehet tenni a terheket, alábbhagyhat a feszültség, mert békességünk van. Ne engedjük, hogy a Sátán nem létező adóságunkkal riogasson! (Van egy történet valakiről, aki éjszaka hall egy hangot: ellopták a feleségedet, felugrik, körülnéz, semmi, másnap megint, ugyanúgy felpattan, semmi gyanúsat nem lát, harmadnap megint megszólal a hang: ellopták a feleségedet. Mielőtt újból felkelne, a homlokára üt: nem is vagyok megnősülve!)

   Krisztusban megigazulva Isten gyermekei lettünk, és csodálatos lelki lehetőségek nyílnak meg előttünk. Isten kegyelmének végtelen gazdagsága, annak a reménységnek a biztos távlata, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Sőt, már most ránk sugárzik ennek a dicsőségnek a fénye.

A megváltott ember világosságban járó, és a dicsőség fele tartó ember.

   Még a megpróbáltatásokkal is dicsekszünk. Nem jellemző ránk. Inkább a panasz. Csak az út nehézségeit látjuk, és nem vesszük észre a cél nagyszerűségét. Mintha egy édesanya állandóan a szülés fájdalmaira panaszkodna, és nem szépen növekvő gyermekének örülne. Az akadályok nem azért vannak, hogy megállítsanak, hanem, hogy erősebbé tegyenek és tovább vezessenek. Egyik hadvezér mondta: nincs győzelem küzdelem nélkül. A hit harcáról beszél az írás. Nem megy magától. Ám „jó hangszer a viharverte fából lesz.”

   Persze, néha úgy tapasztaljuk, hogy elfáradtunk, elfogyott az erőnk. De van, akihez forduljunk. És kapjuk az erőt, a biztatást, a bölcsességet, hogy állhatatosak legyünk.

  Kipróbáltság… Ami ki van próbálva, az megbízható.  Nem csak mutatja magát valaminek, hanem valóban az. Barátunk, aki kitart mellettünk… A szeretet próbája az áldozat. Krisztus példája mutatja ezt a legszebben. A kereszt a szeretet és a kegyelem próbája. Számunkra is.

   A kipróbáltság reménységet szül. Mert tudjuk, hisszük, tapasztaljuk, érezzük, meg is valljuk: Isten soha nem hagy el. Érdemes benne bízni. Nem csap be, amit ígért, megadja. A benne való reménység nem szégyenít meg, mert – olyan szép – szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. Reménységünk nem légből kapott, hanem maga Isten adja, erősíti bennünk önmagára nézve, Szentlelke által. Ébresztgeti hitünket, és eltölt szeretetével, azt szívünkbe árasztja. Csodálatos dolog ezzel a szeretettel betelni, érezni Isten Lelkének erejét, rábízni magunkat az ő minden bajban is hordozó kegyelmére és élő reménységben járni.

Legyen áldott az Úr neve! Ámen.   

 

 

Lk 16, 13-18 (szombat este)

 

13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

14 Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Mt 23,14

15 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos. Lk 18,9-14; Mt 23,28

16 A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé. Mt 11,12-13

17 De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. Mt 5,18

18 Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

 

    A Lk 16 első verseiben a hamis sáfár történetét olvassuk, a mai igerész annak a folytatása.

Mintha ellentmondást fedeznénk fel a(z önmagában is ellentmondásos) példázat Krisztus által megfogalmazott mondanivalója és a mai tanítás között. Szerezzetek barátokat…, ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek… 

  De úgy gondolom, hogy éppen ez a kettősség mutatja a teljes képet, a mammonhoz való viszonyulás helyes útját. Azaz: meg kell „barátkozzunk” ezzel az anyagias világgal, amelyikben élünk, mert nem léphetünk ki belőle. (Néha túl összebarátkozunk vele.) Kell ismerjük szabályait, külső életünkben alkalmazkodnunk kell törvényeihez, a számlákat törlesztenünk kell, adót kell fizetnünk, stb. Továbbá, hogy pénzügyeinkben (a kevésben is) hűségesek, megbízhatóak kell legyünk (különben hiteltelenné lesz a lelki kincsekkel való gazdálkodásunk).

   Azonban a mammonnal való kapcsolatunk soha nem lehet szolgálat. Lelkünkben soha nem alkalmazkodhatunk a pénz értékrendjéhez. A bibliaolvasó kalauz szerzője írja: az kell szolgáljon minket, és nem mi őt! Nem lehetünk a pénz rabjai, megszállottai, mert az okvetlenül ama másik, sokkal fontosabb szolgálat kárára történik.

Nem imádhatom a pénzt és Istent is, nem rendelhetek minden alá egyéni érdekemnek, hasznomnak, miközben az Úr követője vagyok. Nem élhetek egyidejűleg az önzés, fukarság, másfelől a szeretet irányítása alatt.

   A tétel világos: nem szolgálgattok két úrnak. Képmutatóskodni lehet kétfelé, de igaza van Jézusnak: ha az egyiket szeretjük, a másikat gyűlöljük. Vizsgáljuk meg lelkünket! Kinek a szempontjai érvényesülnek, kire nézve hozom meg döntéseimet? Látjuk, a mammon világa egyetlen érintésre összeomolhat.

    A farizeusok - akik pénzsóvárak voltak – kigúnyolták Jézust. Őt félre lehet állítani. Ma még könnyebben, mint akkor: idejétmúltnak lehet nevezni tanítását, azt lehet mondani, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok. Csak az a kérdés, hogy kihez viszonyítjuk magunkat. A világ szemében lehet igazunk (ismerjük a keserű mondást: annak van igaza, akinek pénze van), de Isten előtt utálatos a magatartásunk.

   Jézus beszél Jánosról is: a törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették. Miért? Mert a beteljesedésig kellett hirdetni. Ami beteljesedett, azt már nem kell jövendölni. Krisztusban megvalósultak az ígéretek. Benne a törvény utolsó vesszője is beteljesedett. Benne Isten országa érkezett el. Isten velünk kapcsolatos végső terve, célja. Akkor erőnek erejével törekednünk kell arra. Nem hagyni, hogy mellékes dolgok elvonják a figyelmünket. Ámen.

 

Urunk, mindenható mennyei Atyánk, hálát adunk, hogy találkozhattunk. Látjuk, mennyire nem magától értetődő ez, mennyire el tud minket zárni egymástól nemcsak a testi járvány, de a bűnnek a vírusa is. Köszönjünk, hogy azért küldted el egyszülött Fiadat, hogy megmentsen. Halljuk Igéd biztatását: ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen. Segíts bíznunk benned!

Adj nekünk bölcsességet, hogy külső és belső életünkben is szereteted, akaratod érvényesüljön. Őrizz meg a pénzsóvárgástól, a hamisságtól, önzéstől, kapzsiságtól. Őrizz meg attól, hogy a pénz szolgálatába álljunk. Taníts helyesen viszonyulnunk az anyagiakhoz, és kiváltképpen engedelmeskedni, szolgálni neked, szeretni téged. Akik téged szeretnek, minden javukra van, azoknak az életet ígéred.

Köszönjük, hogy az ígéretek valóra váltak. Köszönjük, hogy a próféták jövendölései beteljesedtek Krisztusban. Add, hogy egyedül benne legyen reménységünk! 

Könyörülj gyülekezetünkön: imádkozunk a betegekért, idősekért, gyászolókért, békétlenségben élőkért, az élet harcában küzdő fiatalokért, adj értelmet nekik, hogy ne a világ befolyásolja őket. Légy a kiszolgáltatottakkal, könyörülj népünkön! Könyörgünk hozzád, mennyei Atyánk, hogy te légy a járvány sújtotta országokkal, térségekkel, közösségekkel, légy azokkal, akik elkapták ezt az új betegséget, azokkal, akiknek súlyos az állapota, állj mellettük, és gyógyítsd, erősítsd őket. Gyógyítsd, erősítsd a félelmek közt élőket is! Fordítsd szívüket magadhoz, és minden által készíts az örökkévalóságra! Kérünk, ha az a te szent akaratod, óvj meg minket ettől a járványtól, ha pedig nekünk is szembe kell néznünk vele, adj türelmet, jó reménységet nekünk.  

Adj erőt a nagy terhek hordozásához, adj erőt minden napra! Légy velünk az éjszakában! Ámen.

 

1 Kor 15,12-34  (vas.du., vázlat)

 

12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak?

13 Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel.

14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.

15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.

16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.

17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.

19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Kol 1,18

21 Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Róm 5,12-21

22 Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.

23 Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.

24 Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Ef 1,22

25 Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Zsolt 110,1

26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Jel 20,14; 21,4

27 Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Zsolt 8,7

28 Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.

29 Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

30 Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban?

31 Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 2Kor 4,10-12

32 Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Ézs 22,13; 2Kor 1,8

33 Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!”

34 Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.

 

 

   A mai újszövetségi igeszakaszt hallottuk. Az 1 Kor 15 a feltámadásról szóló legismertebb, legrészletesebb tanítás. Pál azzal kezdi, hogy a feltámadás legbeszédesebb bizonyítéka a Krisztus feltámadása, jobban mondva maga a feltámadott Úr. Ha valaki azt állítja, hogy nem támadnak fel a halottak, az tagadja a Krisztus feltámadását. Aki kételkedik a feltámadásban, az Krisztusban sem hisz.

   Mert ha ő nem támadt volna fel, akkor hiábavaló lenne igehirdetés, egyáltalán a hit… (Győzelmes cáfolatként szólal meg a fejezet végén: nem hiábavaló!). Akkor keresztyén hitvallásunk csupán egy lenne a sokféle világszemlélet között. Akkor hazug lenne az az állítás is, hogy Istennek hatalma van a halál felett.

   Pál megismétli: ha valaki azt állítja, hogy a halottak nem támadnak fel, az kétségbe vonja Krisztus feltámadását. Annak a hite semmit sem ér. Az még bűnei uralma alatt van. Akkor nincs reménységünk azok felől sem, akik Krisztusban (Krisztusért – első keresztyének) hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Gondoljuk meg: üldözés, hátrányos megkülönböztetés, szenvedések - egy eszméért, egy álomért, egy illúzióért?

  Pál az abszurditásba vezető kételkedő hangokra egy dacos tiltakozással válaszol. Ámde… Krisztus feltámadt. Az első húsvét örömhíre mindig érvényes marad. Emberi okoskodások születnek, a tudomány sorolja a kifogásait, ellenérveit, de nekünk – akik ismerjük az Urat - boldog bizonyosság.

Feltámadt és az elhunytak zsengéje lett. A Biblia tanítása szerint az első Ádám miatt emberi sorsunk része lett a halál, ám a második Ádám (Krisztus) által van szabadulás annak hatalmából. Ádám miatt életünk egyszer a halálba érkezik, Krisztusban halálunk az örökéletre való átmenetté lesz.

  Beszél az apostol a sorrendről is. Krisztus a zsenge, az első termés, az első gyümölcs (az Ószövetségben azt Istennek kellett szentelni), azután az övéi támadnak fel, majd a látható világ vége érkezik el, amikor minden földi hatalom eltöröltetik. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. A legnagyobb, az elsőszámú ellenségünk (hát nem a legtöbb szenvedést okozza, veszteséget, gyászt?) lesz az utolsó, amit legyőz az Úr.

   A halál legyőzésével Isten szent akaratának örök rendje áll helyre. Isten lesz minden mindenekben… A Fiú is alárendeli magát Isten szeretetének. Ez a kijelentés is mutatja: minél inkább Istenre figyelünk, minél inkább megéljük a Krisztussal való közösséget, annál inkább az életet szolgáljuk.

   Pál még egy érdekes kérdést is felvet. Krisztus feltámadása nélkül mi értelme volna annak, hogy (egyesek) megkeresztelkedjenek a halottakért? Pál valószínű arra az őskeresztyén gyakorlatra utal, hogy keresztelés előtt elhunyt hozzátartozóik nevében keresztelkedtek meg a keresztyén családtagok, mert hittek a folytatásban, hittek Krisztus megváltó halálának üdvösséget szerző erejében. Itt nem ennek a gyakorlatnak a helyességéről vitatkozik az apostol, hanem a hitre mutat rá.

   És személyes élete példáját is tanúságtételként állítja a gyülekezet elé. Miért vállalunk veszedelmet minden pillanatban? Miért kockáztatjuk az életünket? Naponként a halállal állok szemben, mert az élő Urat szolgálom. Aki megszólított, akinek erejét, kegyelmét naponta érzem. Olyan bizonyos ez, mint a veletek való dicsekvésem. Mindnyájunknak erős késztetést jelent a családunk, sok minden vállalunk szeretteinkért. Hát nem nagyobb erő a Krisztussal való kapcsolat, nem tartozom-e neki szolgálattal, aki vállalta és le is győzte a halált értem?!

   Ha nincs feltámadás, akkor együnk, igyunk. Akkor egy életünk, egy halálunk, használjuk ki a mát. Amit az apostol itt keserű iróniával idéz, az sokaknak életfilozófiájuk. Csak a földi kedvteléseknek élnek. Csak a pénzben hisznek, csak látható dolgokban reménykednek. Pedig hányszor szégyent vallottak. Nagy tervek váltak semmivé egyik napról a másikra. De aki hisz a Fiúban… Életünket elvehetik, az Élettől nem szakíthatnak el.

  Ne tévelyegjetek… ne hagyjátok magatokat mástól befolyásolni!  Akárki bármit is beszél… én az Urat követem… Legyetek józanok! Az gondolkozik józanul, logikusan, ésszerűen, aki hisz a feltámadott Úrban. („Nem hiszem el, Uram! Milyen csodálatos, hogy legyőzted a halált, és örökre velem vagy!”) Aki nem okoskodik, nem keres kifogásokat. Megérti, elfogadja, követi őt. Ámen.