Zsid 5, 11-6,8 (bibliaóra)

     11 Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 

12 Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. 1Kor 3,1-3; 1Pt 2,2 

13 Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 

14 A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére. 

1 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 

2 a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 

3 Így is fogunk tenni, ha Isten megengedi. 

4 Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, Ef 5,14; Róm 5,5 

5 akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, 

6 de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. 

7 Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer Istentől; 

8 amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, átok vár rá és végül megégetés. 

   Óvás a visszaeséstől… Nem elméleti kérdést feszeget a szentíró, a felolvasott igerész alapján is arra következtethetünk, hogy konkrét gyülekezeti tapasztalat íratja le vele ezeket a figyelmeztető sorokat. A szeretet vigasztal, biztat, megerősít és figyelmeztet. A visszaesés nem kívánatos: sem egészségi állapotunkban, sem a gazdaságban, sem a tanulásban. Sem lelkiekben. Jól futottatok, kicsoda gátolt meg titeket? (Gal 5,7)

    Mi lehet a visszaesés oka? Maradjunk a versenyfutás példájánál: mikor esik vissza egy sportoló teljesítménye? Ha valami verseny közben elvonja a figyelmét, ha nincs ösztönző csapat mellette, ha nem kitartó, nem motivált, ha sérülésekkel küzd, ha nincsen edzésben. Plusz még egy jelentős ok: ha megromlik a kapcsolata a trénerével. Ha a lelki párhuzamokat keressük, visszafordítva a Biblia nyelvére: kísértések (bűnök, megkötözöttségek, rossz szokások), mások befolyása (mindenki ezt csinálja), megfáradás, kiüresedés, a Lélek tüzének hiánya, próbatételek, amik elbizonytalanítanak, a lelki restség (könnyebb otthon maradni). És a legfontosabb: megváltó Urammal való hitbeli kapcsolatom meggyengülése.  

    A 8-10 versekben olvassuk: Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte. A kérdés sarokpontjánál, sarokkövénél vagyunk. 

   A Fiú engedelmességből vállalt szenvedésének, áldozata által megszerzett megváltásnak és az üdvösségnek a titkáról van itt szó, és ehhez a gondolathoz kapcsolódva folytatódik így az ige: erről sok mondanivalónk van. Ez a lényeg. Egy süllyedő csónakban lehet azon vitatkozni, hogy ki végzett jobb eredménnyel az iskolában, kinek nagyobb a fizetése, kinek a focicsapata győzött, ebben a helyzetben egyetlen igazság életbevágó: az, hogy érkezik a mentőalakulat. 

  Szomorú megállapítást olvastunk: nehéz nektek ezt megmagyarázni, mert eltompult a hallásotok. Csak magatokra, rögeszméitekre figyeltek. Megtelt a fületek a világ lármájával… arra vagytok ráhangolódva, és nem ismeritek fel a jó Pásztor hangját. Nem figyeltek az igére (csak hallgatjátok). Hiányzik a lelki affinitás, az igazi belső érdeklődés, vágy. Közömbössé, unottá lettetek, elfásultatok, belefáradtatok… Ha eltompul a belső hallásunk, akkor nem frissül a tudásunk, akkor megkopik a lelkesedésünk, akkor elidegenedünk. Sok ilyen egyháztagunk van. Ott voltak, nyitott elmével, szívvel hallgatták az igét, aztán fokozatosan süketté váltak, már nem indítja meg őket az örömüzenet. Új adóra álltak rá. De ne másokról beszéljünk: sokszor mi sem érezzük az ige frissességét. Kívülről tudjuk, és nem is érinti meg már belülről a szívünket, nem hat ránk újszerűen, csak csemegézünk, de nem táplálkozunk belőle. (A jeruzsálemi főpapok kapásból idézik az írásokat, de nem őket hozza lázba a hír, hogy Efratának Betlehemében valaki az ígéretek szerint megszületett.) 

   Érdekes mondat: már tanítók lehetnétek, és titeket kell tanítani. Az ige alapvető, elemi igazságait sem ismeritek. Plusz a nem túl hízelgő hasonlat: olyanok vagytok, mint a kiskorúak, akiket tejjel kell táplálni. Beszélhetnénk itt - reformáció közeledtén - hitbeli öntudatosságunk fokáról. Arról, hogy mennyire lazán viszonyulunk hitvallásainkhoz, és azokat mindenféle más tanítással, elmélettel elegyítjük: a lélekvándorlástól kezdve a „segíts magadon, Isten is megsegít”- féle bölcseletekig (ez utóbbi esetében a sorrenddel van baj). Sok egyháztagunknak csak homályos ismeretei vannak Jézus megváltó munkájáról. Nemcsak bibliaismeretről van szó, hanem a személyesen megélt hitről. Tényleg, tejjel kell táplálni minket, elölről kell kezdenünk a Krisztus tanulását (Ef 4,20). 1000 év alatt csak szokásainkban lettünk keresztyének, 500 év alatt csak tanainkban reformátusok, de nem léptünk be élő Urunk, a feltámadott Krisztus gondolkozásunkat átformáló közösségébe. Ki az, aki az ige bölcsességét, világosságát képviseli? Nemde sokszor elemi dolgokban botlunk meg? Önzés, harag, anyagiasság… amin a kívülállók is megbotránkoznak. Ha mindennapi erkölcsi kérdésekben elbukunk, felsülünk, szégyent vallunk, akkor hogyan beszéljünk a megigazulás, megszentelődés magasabb igazságairól? Aki alig tud számolni, arra nem bízhatom bonyolult differenciálszámítások elvégzését. 

   A lelki nagykorúság egyik legfőbb jellemzője az ige szerint az, hogy valaki különbséget tud tenni – hitbeli tapasztalatai alapján – a jó és a rossz között. Nem vezeti meg könnyen a Sátán, a világ. Bölcs látással, belső, felülről kapott értékítélettel rendelkezik: tudja, hogy nem visz jóra (tehát rossz és kerülendő) az önteltség, elbizakodottság, a versengés, és jó (Istennek tetsző, követésre méltó) az alázat, az engedelmesség, a szelídség. És ebben másokat is tanácsolni tud. Ua. biztosan áll krisztusi hitében, meggyőződésében. Megbízható, mert Krisztushoz szabja magatartását, és élő reménysége van, mert Istenben bízik. 

    A szentíró azt javasolja: lépjünk túl az elemi, alapszintű tanításokon (kicsinyes, a Bibliával kapcsolatos vitákon – a szirmokra szedett virág példája), és térjünk rá a nagykorúaknak szóló igazság megismerésére. Ne kezdjük megint a holt cselekedetekből való megigazulás tanával (érdemek), ne vegyük elő az Isten létezésének érveit és ellenréveit, racionális bizonyítékait és cáfolatait (ha hiszünk az egyszülött Fiú általi megváltásban, akkor az Atyában is hinnünk kell), mosakodásról, kézrátételről, a halottak feltámadásáról (annak sorrendjéről), örök ítéletről szóló dogmatikai tételeket.

    Nem könnyű tanítás az, amit az ige mint nagykorúaknak valót elénk tár.… Ilyen lelki tényekről hallunk: megvilágosíttattak… megízlelték a mennyei ajándékot… részeseivé lettek a Szentléleknek… megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit. Értjük: olyanokról van szó, akiknek ilyen tapasztalataik voltak, akik részesültek Isten világosságában, beteltek a Szentlélek csodálatos erejével, megízlelték Isten felséges beszédét, átérezték az eljövendő világ erőit, Isten közelségének áldását. Akik beléptek a szentélybe, akik átélték a megváltás örömét, … és aztán elestek. 

    Döbbenetes megállapítás, de mit jelent valójában. Mit jelent elesni? Tagadni, elfordulni, ellenséggé válni? (Párápeszontász/párápiptó = elesik, félrecsúszik, ostobán cselekszik, eltér az igaz hittől). Hogyan lehet ez? Hogyan lett Júdásból áruló? Hogyan lehet kilépni a kegyelemből, hogyan lehet hátat fordítani annak, aki élete árán váltott meg?  Súlyos kérdések ezek. Az nyilvánvaló, hogy nem véletlenszerűen történik, nem a mi döntésünk és felelősségünk nélkül. Nem lehet az, hogy véletlenül elhagyom a családomat, véletlenül hűtlen leszek a barátaimhoz. 

    Lehetetlen, hogy ezek megújuljanak és megtérjenek. Rettenetesen hangzik. Többet nem áll módjukban, képtelenek rá. A pokol kapui tárulnak fel hirtelen. Aki megértette Krisztus áldozatának igazságát, aki megtapasztalta az isteni szeretet megtartó erejét, és mindezt hűtlenül, gonoszul megtagadja, az kizárja magát a kegyeleme megtartó köréből. Aki ült már az Isten asztalánál, részesült irgalmában, könyörületében, és utána válik istentagadóvá, az nemcsak hálátlan, hanem menthetetlen is. Annak Isten nem tud többet adni. Nincs még egy kegyelme, csak az, amit Krisztusban adott. Aki azt ellökni magától, az önmagával, saját eredményével, szerzeményével (v.ö. Júdás) marad. 

   Miért nincs visszatérés, miért lehetetlen? Úgy tűnik (a szövegből is), hogy nem Isten részéről az, és akkor idekívánkozik Krisztus tanítása: az embereknél lehetetlen, de nem Istennél, mert nála minden lehetséges (Mt 19,26). Az ő szerelmétől senki és semmi el nem szakíthat. Isten soha nem bánja meg irántunk való irgalmát. Hanem azok részéről lehetetlen, aki kicsúfolják az ő atyai szívének jóságát. Lehetetlen számukra, hogy megújuljanak, megtérjenek. () „Hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Csak emberi hasonlataink vannak. Ha a szomszédod megöli egyik gyermekedet, de megbocsátasz neki, mert elvakult dühében cselekedett, és nem tudta felmérni, mit jelent egy gyermeket elveszíteni, mert ő egyedül élt, aztán a családodba fogadod, látja gyászodat és a másik gyermekedhez való odaadó ragaszkodásodat, de azt is megöli, akkor ez már a tudatos gonoszságnak olyan foka, amire nem lehet bocsánat.) 

  Egy szemléletes hasonlattal zárul ez a tanítás. Mert aki Isten jótéteményeit (azok között a legnagyobbat, Krisztust) örömmel fogadja, az gyümölcsöt terem, annak élete áldás lesz mások számára. Az Krisztus szeretetét adja tovább, és abban gyönyörködik az Atya szíve, Lelke. Isten legnagyobb öröme az, ha az egyszülött Fiú vonásait, tetteit ismeri fel rajtunk. 

   De aki az áldásra átokkal válaszol, a megbocsátó szeretetre sötét haraggal, a kegyelemre gonoszsággal,

aki tövist és bogáncskórót terem (eszünkbe jut a bűneset története, és az Ádám fele elhangzó ítélet: a tövis és bogáncskóró így a lázadás, az engedetlenség jelképes, ártalmas növénye), arra a saját sorsa vár. Isten a gonosznak nem kell külön büntetést kitaláljon - saját gonoszságát adja neki osztályrészül. Aki nem akar a mennyországba menni, az – nem lévén más alternatíva - a poklot választja. 

   Azért beszél ilyen nyíltan az ige, hogy szembesüljünk a hitetlenség következményeivel, hogy ebből a hiábavalóságból Isten kegyelméhez meneküljünk…  Ámen.

Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, azt kérjük először, hogy nyisd meg a mi szívünk szemeit és füleit, hogy rád figyelhessünk, adj nekünk hitbeli látást és hallást, hogy felismerjük és megértsük szent, üdvözítő akaratodat. Valljuk mi is együtt az apostollal: Urunk, örök élet beszéde van tenálad, ezért hadd fogadjuk el azt. Halljuk meg, Krisztusunk, a te hangodat, és kövessük azt.

   Bocsásd meg lelki kiskorú viselkedésünket, sokszor értetlenségünket, állhatatlanságunkat. És kérünk, Szent Lelked által vezess előbbre a hit útján, adj nekünk növekedést, megerősödést, bővelkedést a te áldásaidban. Őrizz meg attól, hogy a külsőségek lefoglaljanak, hogy azok túl fontossá legyenek, és azokban merüljön ki a mi vallásosságunk: vitákban, okoskodásokban, egyebekben, hanem tégy alázatossá, tégy megértővé, nagylelkűvé, hogy ne a magunk igazsága körül forogjunk, hanem Krisztusban találjuk meg a teljességet. 

  Köszönjük, hogy végtelen szeretettel figyelmeztettél: vigyázzunk, hogy a megismert, a megízlelt kegyelmet el ne dobjuk magunktól, a te megtapasztalt jóságodat meg ne csúfoljuk, hátat ne fordítsunk annak, aki az életét adta értünk. Valóban segíts, hogy akik kegyelmedből állunk (néha bár ingadozva), el ne essünk. Soha meg ne tagadjunk téged, soha el ne áruljuk szívünkben Megváltónkat, soha el ne űzzük a Szentlelket! 

 Hanem őrizz meg kegyelmedből a hitben, reménységben, hűségben, hogy áldásod hordozói legyünk, jó gyümölcsöket teremjünk a te dicsőségedre! Mert nem a meghátrálásra buzdít a te igéd, hogy elvesszünk, hanem a kitartásra, hogy életet nyerjünk. Köszönjük, hogy te mindvégig kitartasz mellettünk. Hisszük, szereteted soha el ne fogy… Ez lehet bizodalmunk gyarlóságaink között is.

   Könyörülj népeden, egyházunkon, adj megújulást, igazi, belső reformációt, áldd meg családjainkat, vess véget az öldöklő háborúnak! Cselekedd, hogy ne átkot, hanem áldást teremjen a te gyermekeid élete! Ámen.