Ef  2, 1-10 (hétfő)

1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, Kol 2,13 

2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 

3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. 

4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 

5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 

6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 

7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 5Móz 9,6; Zsolt 22,31-32

8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; 

9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 

10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Zsolt 100,3; 2Kor 5,17

   Az előző sorokban az apostol leírja: hálát ad a gyülekezet hitéért, mások iránt megnyilvánuló szeretetéért (van-e más formája?), és azt kéri – szó szerint - hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. És világosítsa meg lelki szemeteket, hogy… meglássátok, hogy milyen reménységre hívott el, hogy milyen gazdag nekünk szánt örökségének dicsősége, milyen nagy az ő hatalma, amit megmutatott a Krisztus feltámadásában és megdicsőülésében. Akinek mindent a lábai alá vetett, és akit az egyház fejévé tett (amely az ő teste, és amelyet ő tesz teljessé). Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódva folytatódik mai igeszakaszunk.

   Titeket is… Mindannak, akik vagyunk, akik leszünk, van egy nagy előzménye, mégpedig Krisztus megváltó munkája. Vele kezdődik a mi isteni értelemben vett életünk. Nála nélkül halottak voltunk bűneink és vétkeink miatt, amelyekben éltünk egykor. Furcsa megfogalmazás ez. Halottak voltunk, mert bűnökben éltünk. A halál élete, életformája volt az. Milyen jó lenne nekünk is múlt időben beszélni erről!

    Igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez. Különös körülírás, olvasatomban a Sátánra vonatkozik. Ez a definíció utal, hogy olyan szellemi lényről beszélünk, aki emberi lehetőségeinket meghaladó erővel kísért minket. Isten kegyelme azonban biztos védelmet jelent. Csak ne nyissunk kaput az ellenségnek!

   Az apostol még hozzáteszi: ahhoz a lélekhez igazodtatok, amely az engedetlenség fiaiban működik… Pünkösdre készülve nagy kérdés, hogy milyen lélek befolyásol minket. Isten Lelke neki való engedelmességre tanít. Az engedelmesség a feltétele annak, hogy vezethessen minket. (Tudjuk, hogy „akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Azokkal nem kezdhet ki semmiféle gonosz hatalom.) Az engedelmesség belső elköteleződés, nem csupán szóbeli állásfoglalás. 

   Figyelemreméltó, hogy ez a szellemi hatalom testünket próbálja uralma alá hajtani (Krisztus is mind testünkön, mind lelkünkön uralkodni akar): a test és az érzékek hajlamai által próbál irányítani bennünket. Önző vágyaink által, amik bennünk vannak… A harag fiai voltunk, nem a békesség eszközei: haragot terjesztettünk, és Isten haragját vontuk magunkra. 

   Ebben a helyzetben Isten tette meg a döntő lépést. Nem ellenünk, hanem felénk. Mert gazdag volt irgalmasságban. Az isteni kegyelem – ilyen értelemben - egyoldalú és elfogult. Egy csomó ránk vonatkozó negatív megjegyzés után azt olvassuk az igében: Isten szeretett. Pedig rajtunk nem volt semmi szeretnivaló. De az ő szíve tele volt szeretettel irántunk. (Valaki azt mondta: a jóság a szívedből indul ki. Egy elvetemült embert is rokonszenvesnek tarthatsz, ha olyan szívvel nézel rá.)

    Isten cselekedett is: nekünk ajándékozta az ő szeretetét személyesen Krisztusban, akiben életre keltett. Minket, akik halottak voltunk. Pedig a halottakat eltemetni és elfelejteni szokták. Isten azonban nem írt le minket. Isten irodájában nincsen halottak anyakönyve. 

   Az apostol emlékeztetőleg hozzáteszi: kegyelemből van üdvösségetek. Tisztázódik, hogy nemcsak a földi életről van szó, hanem az üdvösségről. És az is, hogy mindez kegyelem. Valaki azt mondta: a kegyelem szót egy új kifejezéssel kellene helyettesíteni, mert már annyit beszéltünk róla, úgy elcsépeltük. Nem tudom. Szerintem maradhatunk ennél a régi szónál. A lényegét úgyis csak az örökkévalóságban fogjuk megérteni. Körülbelül annyi időre van erre szükségünk… 

   Feltámasztott minket, a mennyei világba ültetett – ezt valljuk Krisztusról, és hozzá kapcsolódva magunkról is. Már most, jelen időben. Ebben mutatta meg Isten kegyelmének mérhetetlen gazdagságát - erről beszélünk, arról, amit nem tudunk elmondani. 

   Aztán egy hatalmas kijelentés a 8. versben, amit egész héten át magyarázhatnánk: hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Hozzá mer-e tenni valaki valamit? Tőlem se várjátok el!

    Az utolsó igeversben mintha más témát vetne fel az apostol. Arról ír, hogy az Isten alkotása vagyunk. Ő nem dobja félre teremtményeit, ha azok meg is tagadták rendeltetésünket. Tudnunk kell, hogy Krisztusban új esélyt kapunk arra, hogy célt érjen bennünk az Isten megáldó akarata: mindegyre új esélyt kapunk a jó cselekedetre, hogy azokban járjunk. Kérjük Isten lelkét, hogy ebben segítsen minket! Ámen.

Ef  2,11-22 (kedd)

11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 

12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 

13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. 

14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 

15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Kol 2,14

16 Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, Kol 1,20

17 és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Ézs 57,19 

18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 

19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Zsolt 122,3-4; 2Móz 12,48 

20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 

21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 

22 és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.

      Isten emlékeztet az igében. Arra, amit nem jó elfelejtenünk. Persze, mindegyre felötlenek bennünk különböző emlékek, de hibáinkra, tékozlásainkra nem szívesen emlékezünk. Pedig néha tudatosan meg kell tennünk, hogy nyilvánvalóvá legyen a „szüntelen bennünk levő rossz”, ugyanakkor Isten szabadító kegyelme is. A bűnözők elrejtik a nyomokat, Isten arra szólít fel, hogy fedjük fel a bűnjeleket: szembesüljünk velük, hogy ne feledjük, mit bocsátott meg nekünk az Isten, milyen mélységből vezetett ki, és hogyan adott nekünk új életet. 

   Egy vállalkozó asztalán fából faragott kis kancsó állt, rajta egyik hírhedt amerikai börtön neve egy évszámmal. - Egy kliensedtől kaptad? - kérdezte az üzlettársa. – Nem, – hangzott a válasz - én magam faragtam, amikor bent voltam. Itt tartom, hogy emlékeztessen: nem jó letérni a törvény útjáról.

    Pogányok, körülmetéletlenek voltatok, Krisztus nélkül éltetek, elkülönítve Izrael közösségétől, a szövetségen kívül álló idegenekként. Elég lesújtó, lenullázós jellemzés ez. Senkik voltatok. Nem sokra tartottak titeket. Lelki sötétségében bolyongtatok, alacsony vágyaitokat, rövidtávú céljaitokat követve. Hány ember él így: szenvedélyek, bűnök megkötözöttségében!

  Most pedig… Bekövetkezett egy nagy fordulat. De nem a ti teljesítményetek volt. Ti csak elfogadtátok. Krisztus vére által közel-valókká lettetek. A senkikből Isten gyermekei, az ígéretek örökösei. A koldusgyereket, aki előtt üres jövő áll, adoptálja a király. Milyen csodálatos esély! Új élet. Isten számára sem ment ez magától. Nagy áldozatba került. Isten sokat vállalt a mi befogadásunkért. Eldöntötte, előkészítette, és véghez vitte azt egyszülött Fiában… 

   Ő a mi békességünk… Benne nyugvópontra jut minden: bűneink vádja, jövő miatti aggodalmunk, magunkkal való vívódásunk, egymással való vitatkozásunk. Erről az utóbbiról írja Pál: Krisztus lerontotta a köztünk lévő választófalat, megszüntette az ellenségeskedést. Az apostol a zsidók és pogányok közti ellenségeskedésről beszél, és ha ez a kérdés már túlhaladott is lenne, van elég egyéb, ami megoszt: vallási, nemzeti, stb. ellentétek.

    Nagyon világos ez a tanítás: a békesség Jézusban van… Nem a róla való beszédben, a rá történő hivatkozásban, hanem benne. Az ő személyében. Bibliai perszonálúnió. Ő a kettőt, a meghasonlottat, a ketté vagy sokfelé osztottat eggyé tett önmagában, a parancsolatokból álló törvényt hatályon kívül helyezte (mert voltak, akik azt fegyverként használták mások ellen), a régieket új emberré tette, megbékéltette Istennel is a kereszt által. Jézus lett a villámhárító, benne zajlott le az ítélet. Magára vette bűneinket, és életével fizetett meg azokért. Halálával megölte az ellenségeskedést. Kiengesztelte Istent. Az adós szabad, mert valaki fizetett helyette.

    Negyedszer, ötödször is hallunk a békességről: békességet hirdetett távoliknak és közelieknek. Akik mellette voltak, és úgy tagadták meg, vagy akik tőle távolra kerülve nem törődtek vele. 

   Általa van mindenkinek szabad útja Lélekben az Atyához. Krisztus kiengesztelte az Atyát, nekünk most bátran meg lehet állnunk előtte. Általa szabad utunk van a világmindenség Urához. Aki Krisztus nevében Istenhez imádkozik, az a világmindenség legnagyobb „főnökével” beszél. A legnagyobb Úr protekcióját, védelmét élvezi. Elhangzik egy pünkösdi utalás is: „egy Lélekben”. Isten Lelke az egységet munkálja, éppen azáltal, hogy mindnyájunkat az egyetlen Megváltóhoz, Krisztushoz kapcsol.

  A Lélek bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk… Nem jövevények és zsellérek. Bár e földön sokszor azoknak számítunk. Isten házanépéhez, vagyis családjához tartozunk. Milyen lelki családot alkotunk? Örülünk-e egymásnak?

   A családról a ház jut eszébe az apostolnak, innen a kép: ráépültetek az alapra, ahol a sarokkő Krisztus.

Az egész épület egybeilleszkedik. Megint utalás ez az egységre. Pünkösd az egyetértés, a közös nyelv megtalálásának ünnepe. Ha Krisztusra figyelünk, akkor neki engedelmeskedünk, és akkor egymással is összhangba kerülünk. Egymás ellen harcolva nem szolgálhatjuk az ő ügyét. Amikor saját magunk előnyét, érdekét keressük, akkor menthetetlenül szembekerülünk egymással. 

   Az utolsó igeversben küldetésünknek egy magasabb formája is körvonalazódik: az egyházban, a gyülekezetben Krisztus testeként szent templommá épülve Isten dicsőségét hirdetni, az ő otthont adó hajlékává lenni a Lélek által… Isten az ő jelenléte ragyogását sugárzó templomát közöttünk nem kövekből, fából, élettelen anyagokból akarja felépíteni, hanem belőlünk, hogy közösségünk a Lélek által Krisztus megváltó szeretetének, Isten kegyelmének a szent, élő bizonysága legyen! Ámen. 

Kegyelmes Istenünk, hálát adunk a mai napon megtapasztalt áldásokért, segítségért, ezért az alkalomért, szent igéd figyelmeztető, emlékeztető üzenetéért. Valóban tudnunk kell, hogy kik voltunk nélküled, hogy a hitetlenség milyen lelki sötétségben tart minket, hogy önmagunktól mire vagyunk képesek, és jó újból megerősödnünk abban a meggyőződésben, hogy Krisztusért közeliek lettünk, a te gyermekeid, és benne bocsánatot, békességet nyertünk. 

   Add, hogy ezt a békességet egymással is megéljük, ne az ellenségeskedést keressük, ne a válaszfalakat építsük, ne a versengés szelleme uralkodjék közöttünk! Lelked által újíts meg minket a szeretetre, egymás elfogadására, megértésére, hogy ne egymás ellen harcoljunk, hanem inkább együtt: minden gonoszság, igazságtalanság ellen!

    Köszönjük a Krisztusban kapott szabad utat a megváltásra, az üdvösségre, vezess minket azon az egy Lélek által, hogy egymást támogatni, bátorítani tudjuk. Hiszen mindannyian feléd igyekezünk, a te házad népe vagyunk. Hadd legyünk tudatában ennek! Legyen ez a Krisztusban való hit biztos alap számunkra, amire életünket építjük. 

   Könyörülj rajtunk, gyülekezetünkön, tekintsd meg testi és lelki erőtlenségeinket, közömbösségünket! 

Te látod, hogy milyen sokan eltávolodtak tőled, idegenekké váltak. Bocsásd meg kiüresedésünket, megfáradásunkat! Újíts meg minket Szentlelked által, ébressz fel lelki alvásunkból, frissíts meg hitünkben, buzgóságunkban! 

  Légy a betegekkel, gyengékkel, gyámolítsad őket megtartó irgalmaddal, Lelked erejével, vigasztald a szomorkodókat, biztasd a csüggedőket, térítsd magadhoz a hitetleneket, adj békességet a békétleneknek! Könyörülj a háború sújtotta Ukrajnán, világ szerte az üldözötteken, bántalmazottakon, elnyomottakon! Légy velünk az éjszakában, Krisztusért kérünk. Ámen.           

Ef  3, 1-13 (szerda)

   1 Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. 

2 Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 

3 amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 

4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, Kol 1,26-27

5 amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 

6 hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. 

7 Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. 

8 Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, 

9 és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; 

10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. 

11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: 

12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. 

13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. 

    Pál személyes sorsát is az előzőekben említett, Krisztusban megvalósuló isteni tervnek az összefüggésében látja. Fogságát is az Isten munkája egyik fázisának, szakaszának tartja. Nem balsorsnak, nem szerencsétlenségnek… Vajon így Isten kezében tudjuk-e az életünket? Vajon milyen célok elérésére szántunk oda magunkat? Milyen törekvések kötik le figyelmünket, energiánkat? 

   Az apostol egész küldetését, munkálkodását Istentől származtatja: tőle nyerte a megváltás titkának kinyilatkoztatását, és kegyelme által kapott megbízatást a pogányok közti szolgálatra. Erről tesz nyíltan bizonyságot, hogy mindenki megérthesse ezt a titkot, amely sokáig rejtve volt, de most nyilvánvalóvá lett a Lélek által. 

    Szükségünk van a Lélek serkentő munkájára, támogatására, világosságára, hogy a Krisztusban véghezvitt megváltást személyesen megismerjük és elfogadjuk. (). Sokszor másfele indulunk, más forrásoknál keressük boldogulásunkat… A Lélek kapcsol igazán ahhoz, akiben Isten megtartó akarata megvalósult. 

   Ua. az a csodálatos tény is nyilvánvalóvá lett Krisztus megváltó áldozatában: hogy… a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. A kegyelmi kiválasztás senkit nem zár ki, mindenkit magához ölel… (Képzeljük el: egy hajó süllyedni kezd, a kapitány mindenkit a mentőcsónakba ültet, és akad valaki, aki farizeusi gőggel azt mondja: ha ezzel a semmirevalóval kell összeszoruljak, akit ki nem állhatok, akkor inkább nem szállok be…) Nincs „különbejáratú” üdvösség, privát megváltás… 

   Krisztusért van ez, és az evangélium ezt egyértelművé, világossá teszi. Ez – minden esetleges okoskodásunk ellenére – a legnagyobb jó hír.  Nem tudom, milyen jó hírt várunk: gyógyulást, gazdasági növekedést? Mindezek fontosak, de nem szárnyalják túl az evangélium drága reménységét. 

  Az apostol ismétli: ennek a szolgálatára hívatott el ő, a legkisebb, hogy hirdesse Krisztus mérhetetlen gazdagságát. Az eddig kizártaknak is. A pogányoknak… És hogy felfedje a titkot, ami az Isten szívében volt elrejtve. A megváltást Isten örök időknek előtte elhatározta, tervezte, dédelgette magában. Ahogy a szeretet készül valami jót, a másikat megmentő gesztust tenni. 

    Érdekes gondolat: ami az egyházban történik (a megváltás munkájáról van szó), abban a mennyei hatalmasságok és fejedelemségek is Isten bölcsességét csodálják és magasztalják. Ami velünk történik – a bűnös, lázadó, engedetlen ember megváltása - az a kegyelemnek a legfelsőbb szintjét jelenti.  Isten irgalmas, jóságos, de – íme – földi gyermekei gonoszságát is kegyelmével győzi le! Igazsága a megbocsátásban jut diadalra.

      Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Krisztusban Isten engedi magát tetten érni, lelepleződni, megmutatja a világnak „gyengéjét”: irgalmas szívét. Isten Krisztusban, aláhajlásában sebezhetővé tette, szeretetében kiszolgáltatta magát. Ez valóban a bizalom alapja, bátorítás, szabad út számunkra… Aki ilyen atyai indulattal van irántunk, ahhoz gyermeki bizalommal fordulhatunk.

    Ahogyan kezdte az apostol, úgy egy személyes vallomással zárja ezt a szakaszt: ne csüggedjetek. Ne ijedjetek meg az én értetek vállalt megpróbáltatásaim miatt. Ezért érdemes szenvedést is vállalni. Ez dicsőség nektek. Isten Lelke által, Krisztusra tekintve át kell értelmezzük életszemléletünket. Ami velünk érette történik, amit vele élünk át - mégha nehéznek tűnik is – az áldás, dicsőség. Tanítson meg minket erre az Úr! Ámen.               

Ef  3, 14-21 (csütörtök)

14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 

15 akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 

16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 

17 hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva Kol 1,23 

18 képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; Kol 2,2

19 és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Kol 2,9

20 Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 

21 azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. 

   A hitbeli felismerés, a lelki küldetés teljesítésének legmagasabb pontja, csúcsa az, amikor az ember térdet hajt Isten előtt. Pál előzőleg Isten örök kegyelmi végzéséről beszélt, amit megvalósított Jézus Krisztusban. A megváltás isteni munkájáról van szó. Ezzel szemben valóban kevés a szó… a térdre hullásban megnyilvánuló teljes önátadás, hála fejezhet ki valamit annak csodálatos igazságából.

     Öntelt, gőgös emberektől hallani: „én soha senkinek nem hajtok térdet”… miközben teljesen behódolnak saját büszkeségüknek, önzésüknek. Az ige azt tanítja, hogy senki mást, a Szentháromság Istent illeti meg egyedül a magasztalás, az imádat. Az előtte való alázat naggyá tesz! Azért van annyi kicsinyes, gyűlölködő, erőszakos, önző cselekedet, mert az emberek nem így állnak meg Isten előtt. Csak önmagukat hajlandók imádni. 

    Tőle kapta a nevét minden nemzetség mennyen és földön (az efézusi levélben gyakori a mennyei és a földi együtt emlegetése, ui. a két valóság egy uralom alá tartozik)… A név itt az értelmes, tudatos, személyes létet jelenti. Akinek neve van, az megszólítható, és az felelős is. Vajon hallgatunk-e az Úr szavára? 

  Az apostol nagy kérése az, hogy Isten adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által. Világos, hogy nem érdem alapján, hanem dicsőségének gazdagsága szerint (és ez jobb így nekünk!). Nemcsak egy kis feléledést kér az apostol, hanem hatalmas megerősödést. Mert a kísértések is nagyok, mert elkeseredett harc zajlik körülöttünk. Külső életünkben is szükségünk van állóképességre, kitartásra, ám itt elsősorban a belső emberről van szó. A hitről, az Istennel való kapcsolatról. A lelki küzdelemről (Ef 6, 12-13). Pál itt egy ellenséges, spirituális háttérhatalomról beszél, ami jelen van a divatban, korszellemben… „Ha valaki úgy véli, hogy a legnagyobb gond az embereket igazán égető kérdésekre megoldást találni, az alapvetően téved. A legnagyobb gond az, hogy az emberek nem akarják felismerni, elfogadni a hiteles, valódi megoldást.”

   Megerősödni a belső emberben a Lélek által. Nincs más módja ennek. Isten Lelke által a legnagyobb mennyei erőforrásokat ígéri nekünk, személyes hozzáférést Krisztus megváltó szeretetéhez. Nem gazdagságot, hírnevet, hanem azt, ami több ennél. Pünkösdre készülünk… Kérjük bizalommal a Lélek ajándékát! A belső emberünk megerősödését. Sok gond van gyülekezetünk egészségi állapotával is, de 

még több a lelki anémia miatt. Ó, mennyi gyengeség, szédülés, rosszlét, rosszindulat!

     Hogyan történik, miben nyilvánul meg a lelki megerősödés? Úgy, ha Krisztus lakik hit által a szívünkben. Képi kifejezés, gyakran használjuk a prédikációkban (a mai embernek gondjai vannak vele, v.ö. történet a szívműtét előtt álló gyermekről és az orvosról). Krisztus személyes közelségét jelenti ez. Sorsunk egybefonódását. Aki a szívünkben lakik, azzal kelünk-fekszünk, az hozzánk tartozik. Dilatatio cordis cum Cristo. Sok rendellenesség van a szívünkben: zűrzavaros érzések, gyűlölködő indulatok, tisztátalan vágyak. Krisztus rendet teremt. Felékesíti szeretettel, megértéssel, békességgel. (Történet: ki lakik itt?)

  Akkor meggyökerezünk, alapot vetünk a szeretetben. Nem múló érzés, fel-fellobbanó lelkesedés, hanem biztos jellemvonás. Krisztus megfelelő klímát teremt a szeretet meggyökerezésének. Az ő szeretete által.

   Csak így leszünk képesek felfogni… megtisztul a látásunk. A szeretet perspektívájában mutatkozik meg igazán Isten terve. Aki a szeretetet választja, az a győztes projektben vesz rész. Erő, irigység, hatalom… imponáló, lenyűgöző erőt mutatnak, de mulandóak. A lényeg a szeretet. Az Istené, és az, amit bennünk gyújt. Amíg nem ég benned, nem fogod meglátni sem Istenben, sem embertársban. Csak így ismerjük meg Krisztus minden tudást meghaladó szeretetét. A szeretetben a szeretetet. Ha nem értjük, az ezért van: nem szeretet által keressük… 

   Így jutunk el Isten mindent átfogó teljességéig. Nagy szavakat használ az apostol. És még ezek is kicsik. Hatalmas, kifejezhetetlen titok az Isten szeretete, amiben benne van megváltásunk, üdvösségünk. A teljesség. A szeretet világtörvénye, ami mindent egyesít. 

    Ez az igeszakasz szép, himnikus dicsőítéssel zárul: megint előjön a „mindent” szó. Sokkal bőségesebben, mint gondoljuk, éppen általunk is (Isten nem sepregetni tesz oda, hanem országát építeni). Dicsőség az egyházban (elsősorban az ő nevét vallók között), egyedül Krisztus által, örökkön örökké. Megérkeztünk Istenhez. Ámen.   

 Ef 4, 1-16 (péntek)

1 Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, 

2 teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, Kol 3,12-14 

3 igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 

4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 

5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 

6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. 

7 A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. 

8 Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” Zsolt 68,19 

9 Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 

10 Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 

11 És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 

12 hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 

13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 

14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 

15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 

16 akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben. Kol 2,9

    Hallottuk: nagyszerű kijelentések, mély igazságok szólalnak meg az előző szakaszban, amik nemcsak erős hittel, bizalommal, és reménységgel töltenek el (bár legnagyobb áldásuk éppen ez), hanem szolgálatra is ösztönöznek. Éljetek elhívatásotokhoz méltóan! Ha a szeretet Istene hívott el, váltott meg örök kegyelme szerint, akkor az ő értékrendjéhez igazodva. Mi egymáshoz viszonyítjuk magunkat. Krisztust sokszor figyelmen kívül hagyjuk. 

   Teljes alázatossággal, szelídséggel... Alapvető, fontos lecke. Tanuljátok meg tőlem – hangzik a Mt 11-ben. Megváltónk mindenekelőtt szelídségét és alázatát állítja elénk. Énünkkel, büszkeségünkkel van a legtöbb bajunk. A legtöbb háború oka (kisebb és nagyobb körben) ez. Jó hír, hogy az alázatot tanulni lehet. Hogy Krisztus maga a példánk. Vannak, akik szelídebb természetet örököltek. De itt elsősorban nem a természetről van szó (azt nem lehet tanulni), hanem a belső hozzáállásról. Az pedig rajtunk is múlik. Igyekeznünk kell, sőt, a teljességre kell törekednünk. Krisztus az alázatosakat keresi, hogy megajándékozza, a kevélyekkel nem tud mit kezdeni, mert azok önmagukkal vannak eltelve. Vajon, fontos-e neked, hogy betérjen hozzád az élet Ura? 

  Türelemmel… Korunkban a türelem nem számít különösen erénynek. Mintha megfordult, előjelet váltott volna a régi intelem, szinte az a követelmény manapság, hogy légy türelmetlen. Nem a kivárás, hanem a rámenősség a divat. Pedig a leglényegesebb dolgokban türelemre van szükségünk. Életünk fontos mozzanatai azt mutatják: vannak események, amiket nem lehet sürgetni (pl. születés). Olvassuk is: jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig (JerSir 3,26). Vannak helyzetek, amikor azonnal cselekednünk kell, de sok mindenben bizalommal rá kell hagyatkoznunk az Úrra.

   Viseljétek el egymást szeretettel… A közösség megélése nem mindig jár együtt ujjongó örömmel és mennyei boldogsággal. Fontos, hogy minden szeretetben történjen. A szeretet jót akar és jót ad a másiknak.   

   És igyekezve megtartani a Lélek egységét a békesség kötelében. A Lélek egysége adva van… Isten nem kelt meghasonlást, félreértést gyermekei között, hanem az egyetértést, a szeretetet munkálja, csak mi nem figyelünk az ő Lelkének vezetésére. Engedelmességünket emlegetve is egyéni ambícióinkat igyekszünk megvalósítani. A Lélek ráhangol az Isten akaratára, és erőt, bölcsességet ad ahhoz, hogy törekedjünk is azt cselekedni... Az egységet egymás között legfőképpen békességgel lehet megőrizni (ez logikus), és nem ellenségeskedéssel, nem elzárkózással, nem mások kárhoztatásával… Ha szidjuk, bántjuk egymást, ne csodálkozzunk, hogy nincsenek jó közösségeink.

   Az egység Istenben van. Ő az egység tökéletes modellje, ha szabad így mondani. Ő ezt az egységet munkálja gyermekei életében is: csak igazodjuk őhozzá. Egy a test, és egy a Lélek (az Egyház, mint Krisztus teste, és a Vigasztaló, aki abban munkálkodik). Egy az Úr (ez a kifejezés a megváltásra emlékeztet). Csak az, akinek nincs szüksége megváltásra, vagy aki – elképzelése szerint - maga képes magát és másokat megváltani, vitathatja el másoktól a hozzá tartozás jogát. Egy a hit (a Krisztushoz kötődő), egy a keresztség. Persze, vannak, akik csak a maguk keresztségét ismerik el, Isten azonban Krisztusban mindenkit eljegyez magának… „Megváltottsági” igazolásunkat az ő vére pecsétje hitelesíti.

    Mindenkinek egy az Istene és Atyja (ha sokszor félre is ismerjük őt)… Történet: egy kis, elszigetelt faluban az emberek várják a királyt. Egyszer megjelenik egy csoport, egy mosolygós, gyerekarcú fiatalember van a középen. Senki nem ismeri fel benne az uralkodót. Egy zord arcú férfit várnak, katonai díszbe felöltözve… Valahogy így vagyunk. Mindenki a maga módján képzeli el Istent, aztán együtt fogunk sírni az ő színe előtt, hogy mennyire félreismertük őt… Krisztus – aki azonossá vált velünk – mutatta meg nekünk az Atyát, akivel egy.

   Szép ez a kifejezés: mindenek felett, mindenek által és mindenekben. Isten hatalmát, bölcsességét és kegyelmét tükrözi. Felettünk, általunk és bennünk is.

  A második részben a kegyelmi ajándékokról hallunk. Aktuális. A megdicsőült Krisztus, aki betölti a mindenséget, felhatalmaz minket, és ajándékokat ad nekünk. Az ő áldozata, győzelme, dicsősége a mi szolgálatunk alapja. Abból fakad, és azt hirdeti. 

   És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul. A hit nem uniformizál. Nem vagyunk egyformák, küldetésünk sem ugyanaz, de annak a célja egy. Akár speciális szolgálatként is felfoghatjuk, de általános értelemben is igaz: küldöttnek, Isten akaratát hirdetőknek lenni, az evangéliumot az emberekhez közel vinni, pásztorolni és tanítani  őket – mindnyájunk feladata. 

   A szolgálat egyik alapvető célja a mások szolgálatra ösztönzése, és Krisztus testének építése. Felnőtté válás a hitben, az egységben ().

   Ne legyünk kiskorúak, tudatlanok, éretlenek… akik befolyásolhatóak (jaj, minden kis elmélet úgy leszed a lábunkról, olyan infantilisek vagyunk a hitben!), hanem az igazsághoz ragaszkodva (Krisztushoz), növekedjünk fel szeretetben hozzá, a mi Fejünkhöz. 

   Benne tartatik össze, lesz élő (a tagokat aktiváló, mozgásba hozó), és növekszik szeretetben a test, a közösség. Vajon mekkora a gyülekezetünk szeretet-vagyona? Adja Isten, hogy krisztusi nagyságú legyen! Ámen.

Ef  4, 17-32 (szombat)

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. Róm 1,18-24

18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 

19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 

20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 

21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 

22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; Kol 3,9

23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 

24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Kol 3,10 

25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. Zak 8,16; Kol 3,9 

26 Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, Zsolt 4,5

27 helyet se adjatok az ördögnek. 

28 A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 

29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 

30 És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. Ef 1,13 

31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 

32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kol 3,13

     Ha az új érvényre jut, a régi nem maradhat meg. Többé nem élhettek úgy, ahogy a pogányok élnek, akik nem ismerik Megváltójukat. Aki egy új országba költözik, az többé nem élhet régi beidegződései szerint. Más életforma vár rá. Egy másik társadalomba került, más törvényekkel.

  Az apostol eléggé negatív képet fest az Isten nélküli hiábavaló gondolkodásról. Sötétség borult elméjükre (lehet, hogy nagyon felvilágosultnak tartják magukat), elidegenedtek az Istennek tetsző élettől (távolról sem a Biblia tanítása szerint élnek), megmaradtak a tudatlanságukban (értelmes emberek nagyon kicsinyesek, önzők, gyűlölködők tudnak lenni – el kellene menjenek a gyerekekhez tanulni), megkeményedett a szívük. Nem akarnak hallani… megátalkodottan ragaszkodnak sokszor önpusztító életformájukhoz. Nem akarnak hozzám jönni, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket (Mt 13,15). Mintha azt mondaná valaki: nem megyek többet ehhez az orvoshoz, mindig egészen rendbe szed, kikúrál.

  Erkölcsi érzékük eltompult…  Az erkölcs nem genetikai tulajdonság: egymással, Istennel való kapcsolatunk alakítja. Megromlik a kapcsolat, eltorzul az erkölcs. Önzés, nyers érdek, mohóság, gátlástalan élvhajhászás, stb. fogja meghatározni. Nyakkendős úriemberek kisgyerekeket rontanak meg, gyilkos, barbár háborúkat indítanak. 

  Ti nem így tanultátok a Krisztust! Kijózanító. Annyi minden után, amit ő tett, amit az apostol felsorol, még mindig kérdés ez. Még visszatérnek régi reflexeink, önzésünk, indulataink… Eluralkodik rajtunk a világ gondolkodása. Szükségünk van Isten Szentlelkére!  Annak bölcsességére. Hogy eszünkbe jutassa, amit Krisztus mondott nekünk. 

    Nem megy magától. Nem egy aláírás, nem egy szertartás, hanem napi kapcsolattartás, összeszedettség, odafigyelés, akarás, figyelem, engedelmesség, öröm. Az ó ember levetkőzése. Valósággal a levedlése… Ránk tapad, de meg kell szabadulnunk tőle… 

   Megújulni elmében és lélekben. Az élet feltétele. Frissíteni az eredeti, mennyei programot. 

Felölteni az új embert, aki Isten tetszése szerint teremtetett valóságos igazságban és szentségben…  Isten újjáteremtő munkája ez, lelkünk renoválása. 

  Az új ember néhány jellemzőjéről hallunk: nem hazudik a másik ellen, hanem igazat mond a másikért. Figyelmeztet az ige: ez nekünk is javunkra van. A bűn azt a közösséget rombolja, amelynek mi is tagjai vagyunk. Gyakran azt a hajót fúrjuk meg, amelyben mi is utazunk.

  Bár emberek vagyunk, olykor megharagszunk, de ne bántsuk egymást, és a nap nem nyugodjék le úgy, hogy szívünkben nyugtalanság van. Fontos tanács.

   Ne adjatok helyet az ördögnek… Ne kínáljátok fel másnak a szíveteket… („Nincs időm templomba járni”, mondod. „Jobb lenne, ha a kocsmába járni nem lenne időd”.)

  Ne lopjon… más idejét se, becsületét se, hivatalos módon se rövidítse meg a másikat… Dolgozzék (a keresztyén etika fontos tétele), és gondoskodjék másokról. A szűkölködő nem a könnyelmű embert jelenti, hanem azt, akinek kevesebb jut (kevesebb ereje, tehetsége, egészsége miatt).

  Semmi bomlasztó beszéd… Sajnos, hamar kimondjuk, és nehezen tudjuk aztán jóvátenni: bántás, sértés, pletyka, stb. Csak azt szólni, amiből áldás fakad. Jó lenne így mérlegelni! 

  Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét! Érdekes kifejezés. Az engedetlenségnek nem örülhet Isten. Elsősorban miattunk. A szülő nem örül, ha a gyermeke rossz útra tér. Elsősorban gyermeke miatt.  

Éljetek Isten Lelkének tetszésére, akiben elpecsételt a megváltásra. Hozzá méltóan. Ha valakivel jót tettünk, nem az szomorít el, ha az boldog, sikeres lesz, hanem az, ha visszaél jóságunkkal, azt semmibe veszi. Az orvos nem akkor haragszik, ha betege meggyógyul, erős lesz, életminősége helyreáll, hanem akkor, ha a beteg könnyelműségével meghiúsítja erőfeszítéseit.

    Keserűség, indulat, harag, lárma, káromlás nélkül, jóságosan, irgalmasan, megbocsátva. Isten a halál cselekedeteiből az élet szolgálatára hív. Nekünk kell dönteni, hogy maradunk a régiben, vagy elindulunk az új felé, Lelke vezetésére figyelve. Ámen.