Mt 14, 22-36 (2018 böjtfő - bűnbánati, hétfő)

 

22 Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.

23 Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.

24 A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.

25 Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva.

26 Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak.

27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!

28 Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!

29 Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé.

30 Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg!

31 Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?

32 És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.

33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!

34 Átkelve Genezáretnél értek partot.

35 Amikor felismerték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és odavittek hozzá minden beteget,

36 és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérintette, meggyógyult.

 

   Jézus sürgetni kezdte a tanítványokat… Ritkán olvasunk erről az evangélium(ok)ban. Siettette őket. Van, amivel igyekezni kell. Ami nem tűr halasztást. Ilyen a betegség, de a bűn, a harag is… A nap ne menjen le a ti haragotokon (Ef 4,26). Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket (Zsid 3,7). Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel (Gal 6,10).

   Jézus elbocsátotta a sokaságot -  biztos, hogy mindenkihez volt egy jó, kedves, biztató szava - aztán felment egyedül a hegyre imádkozni. Amint igaz az, hogy szükségünk van a közösségre, úgy igaz az is: szükségünk van az egyedüllétre. Aktív egyedüllét ez… Istenre és magunkra figyelés. Annak számbavétele: mit tettem jól, és mi az, amit el kell kerülnöm.  A bűnbánati hét ennek az alkalma(is) kellene legyen. A világ hibáztatása helyett magunkkal kell szembenéznünk, magunkba kell szállnunk, Isten segítségét kérnünk. Áldott csend… amelyben megszülethet az elhatározás: Krisztus által újat kezdeni.

   A tanítványok ellenszélbe kerülnek. Nem megy minden simán. Miért? Az élet bajjal jár. Küzdelemmel, félelemmel. Hajnaltájt Jézus feléjük tart a tengeren járva. Lába alatt a tenger - minden hatalom az övé. A tanítványok egyik ijedelemből a másikba esnek. Azt hiszik, kísértetet látnak. Hiszik azt, amiről tudniuk kellene, hogy képzelgés, és nem hiszik azt, amiről tudniuk kellene, hogy felül halad minden elképzelést.  Sokszor nem ismerjük fel Isten jelenlétét, munkáját az életünkben. Bizalmatlanok vagyunk, rosszra gondolunk. Miért nem tölt be Isten kegyelmének ereje, Krisztus jósága annyira, hogy a nehézségek között is azt tapasztaljuk meg? Élményeink – még ha külső tényezők váltják is ki őket - a szívünkből fakadnak.

   Jézus szól hozzájuk: bízzatok, én vagyok, ne féljetek. Bizalomra van szükségünk. Arra a hitre, amiről Pál így ír: meg vagyok győződve, hogy sem élet, sem halál (Róm 8)… Én vagyok. Van egy történet: egyik rabbi elküldte tanítványát egy híres mesterhez… Hazatérve felkereste régi oktatóját. Bekopogott hozzá. Ki az? – hangzott bentről a kérdés.  „Én vagyok”, felelte magabiztosan a tanítvány. Erre nagyon kemény hangú válasz érkezett: „Ki az, aki ismervén az Írást, magát én-nek merészeli nevezni?”…

Jézusra tekinteni, benne felismerni azt, aki a szó legteljesebb értelmében van. Létezése, szeretete mindent betölt. Ha csak magunkra nézünk, az kettős veszéllyel jár: túl kicsinek, vagy túl nagynak látjuk magunkat.  Ne féljetek! Jézus megtett mindent azért, hogy félelmeinket legyőzze. Megváltott.

   Péternek elszánt ötlete, nagy gondolata támadt: hadd menjek hozzád. Jöjj! – mondja neki Jézus.  Jézus kimozdít a megszokott, a biztonságos keretek közül. Vele rendkívüli dolgokra vagyunk képesek. Segítségével túlléphetünk a kicsinyhitűség korlátain. Csak ne magunkban bízzunk, ne a hullámokra nézzünk, amik lefele húznak, hanem Jézusra, aki kész megtartani! A hit fenntart. A kételkedés lehúz. Mire nézünk, mihez kötődünk? (A veszélyes vízesés felé sodródó rönkbe kapaszkodó fuldokló története. Hiába dobtak mentőövet neki, nem volt képes elengedni a biztosnak látszó tárgyat.)

   A bátor tanítvány süllyedni kezd, megijed, „bepánikol”, mondanánk. Kétségbeesetten kiált: Uram, ments meg! Jézus karnyújtásnyira van… Meghallja a segélykiáltást, kinyújtja kezét, megragadja, kiemeli Pétert. És tanítja is: miért kételkedtél. Nem a vihar nagy, a te hited kicsi.

Aztán eláll a szél. A szél, a megpróbáltatás átmeneti, Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Leborulnak a tanítványok, és imádják őt. Nem a veszély, a szabadulás öröme kényszeríti térdre őket.  

   Az igeszakasz második részében Jézus gyógyító hatalmáról hallunk. Sokan tódulnak hozzá. Viszik a betegeiket. Megható jelenet. Kérik, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Nem babonás vallásosságra tanít az Ige (nekünk nincsenek szent ereklyéink), hanem Krisztusra mutat. Benne kell meglátnunk, megtalálnunk a gyógyulást, a megoldást bajainkra. Aki meggyógyul, az alkalmas az egészséges életre, lelki értelemben: alkalmas a jóra, szeretetre, a békesség szolgálatára. Ezt akarja a mi Urunk. Ámen.

 

 

Mt 15, 1-9 (bűnbánati, kedd)

 

1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:

2 Miért szegik meg tanítványaid a vének hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.

3 Ő így válaszolt nekik: És ti miért szegitek meg Isten parancsolatát a ti hagyományotokért?

4 Mert Isten ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 2Móz 20,12 ; 5Móz 5,16 ; Péld 23,22

5 Ti pedig azt tanítjátok, hogy aki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni –

6 annak nem kell tisztelnie az apját. Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

7 Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás:

8 „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Ézs 29,13

9 Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.”

 

 

   A böjt: tartózkodás (ételtől, szórakozástól, fölösleges kiadásoktól, hiábavaló beszédtől) és odafordulás (imádságban, bibliaolvasásban, elmélkedésben, emberekkel való beszélgetésben). A böjt eltávolodás attól, ami távol tart, és szívbeli közeledés Istenhez és embertársakhoz. Ez a lényege.

   Olvastuk: Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek. Jeruzsálem a főváros, a vallásos élet központja. A „bizottság tagjai” a tudósok, a kérdésben járatosak, a helyes értelmezés birtokában levők fölényével érkeznek: mit gondoltok ti magatokról, miért szegitek meg a törvényt? Miért nem mostok kezet?

    Nem higiéniai szabályról, hanem tisztálkodási rituáléról van szó, hogy a szent/kóser étel – mint Isten ajándéka - meg ne fertőztessék. Szó szerint nincs benne a mózesi törvényekben, állítólag Salamon királytól ered. Isten törvényének célja az ember életének igazabbá, minőségibbé, tisztábbá, teljesebbé tétele, védelme, kibontakoztatása, de ez a törvény a mi kezünkben ennek ellenkezőjét fogja szolgálni (): az ítélkezésnek, a kirekesztésnek, a megszólásnak az eszköze lesz. Közben a lényegről feledkezünk el. (A törvény valójában nem korlátozni, nem szárnyat nyesni akar, hanem fölfele vezetni, egy magasabb szintre eljuttatni).

   Jézus ellenünk fordítja a kérdést. Ti miért szegitek meg? Gondoltál-e arra, hogy miközben szeretetlenül ítélkezel, milyenné válik a szíved? Panaszkodsz, hogy ridegek az emberek, de benned sincs szeretet. Kiábrándultan keseregsz, hogy ilyen a világ, és ugyanolyanná lettél te magad is. Kárhoztatod az emberek közömbösségét, és a te szíved is zárva van mások előtt.

   A templomi ajándék törvényét hozza fel példaként Jézus: az a szokásjog alakult ki (nem minden anyagi vonzat nélkül), hogy ha a templomi ajándékot kifizette valaki, és arra hivatkozott, szüleit csak ezzel tudta volna segíteni, akkor ez rendben volt. Akkor az illető mentesült a szülei elhanyagolásának vádja alól (amit a törvény szigorúan büntetett).  Eleget tett „szent” (és hasznot is hajtó) kötelességének, a többi nem számít. Így lett a „szent” témája alkalom az igazságtalanság, szeretetlenség térnyerésére.

   Képmutatók, mondja Jézus. Nekünk is meg kell hallanunk ezt a minősítést. Magyar nyelvünkben a képmutatás (éppen farsang van, jobban el tudjuk képzelni) olyan (ál)arc mutogatása, amihez képest más az igazi arcunk. Van lelki képmutatás is. Tettetésünk első áldozatai mi magunk vagyunk: képesek vagyunk elhinni önmagunkról azt, amit mutatunk. Nagyon gyermeteg gondolkodás ez, és mégis hányszor besétálunk ebbe a csapdába! (A padlásra hordott szemét története.)

   Jézus Ézsaiás prófétát idézi: ez a nép szájával (a szavak szintjén) közeledik hozzám, de szívében távol van tőlem. Pedig a törvény (a böjt) célja: szívünkben közel kerülni Istenhez, Krisztushoz, aki a szívét adta nekünk, elindult a Golgotára értünk. Nem a bizonygatott tisztelet, hanem a Krisztus tanítása, példája szerinti magatartás hirdeti a leghangosabban, hogy Isten közösségéhez tartozunk. Az ő közelében megszentelődik az életünk.  (Történet a szegények közt szolgáló apácákról. Volt, aki utálta megérinteni a rongyos, koszos nincsteleneket. Vezetőjük mondta az esti megbeszélésen: akinek tiszta a keze, annak nem tiszta a szíve.)

Pál apostolt parafrazálva: ha eszel, az Úrral egyél, ha nem eszel, az Úrral tedd azt is, és vele végezd minden munkádat: áldás lesz rajtad, és te is áldássá leszel! Ámen.    

 

 

Mt 15, 21-28 (bűnbánati, szerda)

 

21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére.

22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!

23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.

24 De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.

25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam!

26 Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.

27 Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.

28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.

 

   Jézus visszavonult. Mostanában már másodszor olvastunk erről: Jézus keresi, megteremti az alkalmas időt az elcsendesedésre, az imádkozásra. Pedig ő az Isten Fia, aki tökéletesen ismeri és cselekszi az Atya akaratát. De teljességgel vállalt emberi mivoltában a kísértésekkel neki is számolnia kell. Csak az Atyára való szüntelen figyelésben tarthat ki az engedelmességben. Nekünk is szükségünk van a csendre, magunkba szállásra. A böjti idő ennek is az alkalma. Isten Igéje olyan lehetőségeket mutat, amikre talán nem figyeltünk. Biztos, sok vita, kellemetlen helyzet elkerülhető lenne, ha előtte magunkba szállnánk, mérlegelnénk, Isten elé vinnénk. Ám ha önérzetünk és indulatai irányítanak, ha megrészegülünk saját igazunktól, akkor nem biztos, hogy jól döntünk. Nem jó csak magunkra hallgatni.

   Tírusz és Szidón – kívül estek Izráel határán. Pogány területnek számítottak. Egy kánaáni, pogány asszony jön erről a környékről. Azt olvastuk, hogy kiáltozott. Még az akkori világban is furcsa lehetett, ma egyenesen illetlenségnek számít. Ez az asszony nem restelli Jézus előtt (de a nyilvánosság előtt sem) felvállalni nyomorúságát. Nem tudjuk, kitől hallott Jézus felől. De ismeri a megszólítást is (a vak meggyógyítása történetében is elhangzik): Uram, Dávid fia.

    Egyik lp. kollégánk mondta: a mai ember szemérmes lett (lelki) nyomorúsága beismerésében, és szemérmetlen a bűnök elkövetésében. A testi bajokra az orvosok, a lelkiekre a pszichológusok írnak gyógyszereket, olyan szépen ki van kozmetikázva ez a mi modern életünk, annyi figyelemelterelő módszer, kínálat áll rendelkezésünkre (TV, egyebek), de érezzük: mégis baj van. A lelkünk szenved. Többre van szükségünk: békességre, igazi reménységre. Látod-e a bajt magadban, akarsz-e szabadulni, és van-e bátorságod, hited azt elmondani Jézusnak? Igen: önző természetem, hitetlenségem, valamilyen szenvedélyem, amivel megnehezítem saját magam és környezetem életét, hibáim, bűneim… Kiáltani kell, segítséget kell kérni. A gonosz lélek kegyetlenül gyötri lányomat, mondja az asszony. Pszichoszomatikus betegség? A legtöbb bajunknak lelki gyökerei vannak.

  Jézus nem válaszol… látszólag szóra sem méltatja az asszonyt, nem törődik rimánkodásával.  Csodálkozunk. Vajon nem akar segíteni, vagy próbára akarja tenni ennek az asszonynak a kitartását? Kérjetek, és adataik, keressetek, és találtok, zörgessetek és megnyittatik. Van egy fokozás ebben a tanításban, ami a belső áhítozás, törekvés irányát mutatja: közelebb kerülni a Krisztus szívéhez.

   A tanítványok valósággal figyelmeztetik Jézust: bocsásd el, utánad kiált. Küldd el, mindenki minket néz. Kínos. Igen, nem könnyű a más nyomorával szembesülni. Nem könnyű szembenézni a mások előítéleteivel. Jézus a tanítványokat is próbára teszi. A mások véleménye miatt küldjük el ezt az asszonyt? Mennyire befolyásol téged a mások véleménye? Régebbi időkben történt egy áruházban: az egyébként kezelhető gyermek hangosan hisztizni kezdett édesanyja mellett, többen rosszallóan nézték a jelenetet, kínos volt, az anyuka elveszítette türelmét, és nyilvánosan elnáspángolta a csemetéjét… Nagyon felkavarták az események, és gyermekével haza érkezve azon gondolkozott el: 20-30 vadidegen ember „kedvéért”, akiket soha többet nem fogok látni,   megvertem a gyermekemet, akivel leélem az életemet.

   Az asszony nem adja fel. Leborul előtte. Aki Isten előtt leborul, az képes talpon maradni minden helyzetben. Mennyire igaz!  Segíts rajtam!  Teljesen azonosul gyermeke nyomorúságával. Jézus visszautasítóan, sőt, látszólag bántó módon válaszol. Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Kemény beszéd ez. Akármelyik etikai bizottság elítélné. Milyen hasonlat ez? De mennyi jogunk van nekünk Isten előtt? Semmi. Illetve annyi, amennyit kapunk tőle. Teljes részesedésünk van Krisztus érdeméért. De soha nem szabad elfelednünk, hogy ez ajándék.

   A kutyák is esznek a morzsákból. Gazdájuk asztaláról élnek. A kegyelem kenyere mindenkinek adatik. A morzsa is táplál, életet ad. Nagy bölcsesség, nagy hit van ebben a vallomásban. Jó lenne megtanulnunk. Sokat harcolunk ilyen-olyan jogaikért: Isten előtt – bár semmi érdemünk nincsen -, gyermeki (örökösödési) jogaink vannak, mert Krisztus megszerezte számunkra.

   Jézus így szól hozzá: asszony, nagy a te hited! Tudod, hogy Isten kegyelme mindenkire kiárad, hogy semmiféle előítélet meg nem foszthat attól. Ha van kegyelem – már pedig van! -, akkor van megtartatás is. A hitnek következményei vannak. Gyógyulás, felépülés, az élet helyreállása. Tapasztaljuk ezt meg hit által! Ámen.

 

 

Mt 15, 10-20 (bűnbánati, csütörtök)

 

10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg!

11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. ApCsel 10,15 ; Róm 14,14 ; 1Tim 4,4 ; Jak 3,6

12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?

13 Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.

14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek.

15 Péter ekkor ezt kérte: Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot!

16 Ő pedig így szólt: Még mindig értetlenek vagytok?

17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?

18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.

19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások. 1Móz 6,5 ; Róm 7,18

20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.

 

    (Tegnap átugrottam ezt az igeszakaszt. Nem volt szándékos… a készüléskor elnéztem a napot. Most visszatérünk rá.) Jézus magához hívja a sokaságot. Valami fontosat akar közölni velük. Előzőleg, emlékszünk, a kézmosás rítusáról, tisztálkodási ceremóniájáról és a farizeusoknak ezzel kapcsolatos képmutatásról volt szó.  Arról, hogy a törvény az ember kezében a mások feletti ítélkezés eszköze lesz (holott elsősorban engem kell engedelmességre intsen), a külsőségek hangsúlyosabbá válnak, mint maga a lényeg: a szív tisztasága. Nem az teszi tisztátalanná az embert - gondolatait, indulatait, szándékát, magatartását -, amit megeszik. Élhet valaki csak kenyéren és vízen („kenyeren és vizen”), ha rosszindulat, ártó szándék, harag, irigység, lenézés, hamisság van benne(Hitler állítólag vegetáriánus volt), és lehet valaki mindenevő, miközben jóság, békesség lakik a szívében. 

   Ami kijön az ember száján, amit meggondol és kimond (mert a bibliai tanítás szerint „a szív teljességéből szól a száj”), a sértés, a másik lekicsinylése, félrevezetése, kritizálása, szeretetlen megítélése, nos, ez teszi igazán tisztátalanná az embert. Nagyon el tudunk feledkezni Krisztusnak erről a tanításáról: egy csomó rossz dolgot mondunk másokról, és azt képzeljük: mi magunk attól még tiszták maradtunk. Sőt, talán azért mondunk másokról rosszat, hogy mi tisztának tűnjünk. Ám „aki sárral dobálózik, maga is sáros lesz”. A gonosz, ítélkező beszéd megfertőzi a szólót magát is. A farizeusok hiába mosták meg a kezüket, mások feletti ítélkező, gőgös magatartásuk megfertőzte lelküket. 

   Egy tisztátalan társadalomban élünk. Olyan nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mi megy be a szánkon – táplálkozás-szakértők mondják el néha egymásnak ellentmondó véleményüket, nagy divatja lett az egészséges, az ún. bio-táplálkozásnak (ami nem rossz önmagában).  Ám miközben ez a téma olyan fontos lett – és igazából az egyén érdekéről van szó, hogy én fittebb legyek, minden méreganyagot kiiktassak étrendemből -, olyan keveset beszélünk arról, hogy sokkal fontosabb lenne annak a tisztaságára vigyázni, ami kijön a szánkból, mert azzal nemcsak magunknak, hanem másoknak is ártunk. Ilyen szempontból egy nagyon fertőzött világban élünk. Mennyi tisztátalan, sértő, káromló, gyalázkodó, gonosz indulatot fröcskölő, gyűlöletkeltő beszéd jön elő: élő szóban, írásos formában, filmekben, közösségi oldalakon! Politikában. Vádaskodásokban. Pletykahírekben. Milyen nagy világunk kommunikációs szennyezettsége!  Háborúk története mutatja, milyen veszélyes tud lenni a hazug propaganda, ellenségkép-gyártás, családi, emberi konfliktusok bizonyítják, hogy mit okoz a gonosz beszéd.

   Mi van a szívünkben? Kezet könnyű mosni (jól tesszük, ha megmossuk), de a szívünk tisztasága számít igazán: akkor tiszta, építő, békítő beszéd származik belőle. Hogy lesz tisztává a szív? Biztos nem úgy, ha mások felett vádaskodva próbáljuk tagadni bűneinket. Dávid az ő vétkével (csábítás, hazugság, gyilkosság) Istenhez fordul: tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten. Összemocskoltam a lelkem, bajt okoztam másoknak – csak te könyörülhetsz rajtam. Ha gonosz a lelked, a legtisztább élelem sem teszi jobbá azt, ha tiszta a lelked, semmiféle élelem nem teszi fertőzötté. Minden tiszta a tisztának. (Történet a gazdagról és a szegényről: kosár szemét, kosár virág. Mindenki azt ad, ami a szívében van.)

   A farizeusok megbotránkoztak. Hogy mondhat ilyet, hogy nem tiszteli a hagyományokat?! Mégiscsak fontosak azok! Igen, a maguk helyén: de csak ha tiszta szívvel, élő hittel gyakoroljuk.  Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. Csak a jó gyümölcsöt termők maradnak meg. Néha a hiábavalóság lesz naggyá. Az pöffeszkedik. De ha nincs tartalom benne, ha nincs áldás rajta, nem marad meg. A kertben is a dudva nő nagyra, de sorsa a kitépetés.

   Világtalanok vak vezetői ők. Nem az Isten világossága irányítja őket. Nem akarnak a fényben járni. Sokkal fontosabb, hogy saját hatalmukban tartsák az embereket, minthogy Krisztus oltalma alá irányítsák. Kolumbusz első kolóniája a La Isabella szigetén jött létre. Egy indián törzs is lakott a szigeten. A honfoglalók egy flottával, tekintélyes számú helyőrséggel érkeztek. Két év múlva nyomuk veszett (a történelem egyik nagy rejtélye ez).  Állítólag egy trópusi járvány végzett velük… az indiánokkal pedig ők maguk… pedig azok ismerték az említett betegség gyógyszerét.

   A tanítványok is értetlenkednek. Jézus már-már iskolás szinten megmagyarázza nekik. Azon a lelki szinten tanít, amin vagyunk. Műveltségünk nem jelenti azt, hogy lelkileg is fejlődtünk. Néha sokkal több megértés, lelki bölcsesség van az egyszerű emberekben.

   A szívből származnak: gyilkosságok, stb.… Félelmetes felsorolás. Valóban vigyáznunk kell! József Attila írja: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem.”  Milyen indulatok töltenek be, milyen érzések irányítanak? Hogy mit játszunk meg az emberek előtt, hogy mennyire vagyunk frissen mosakodottak – nem bűn az! -: mellékes. „Ingem, akár egy tömeggyilkosé, fehér és jólvasalt” – írja Pilinszky. Egy valami döntő jelentőségű: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Uram!” Ámen. 

 

Mt 15, 29-39  (bűnbánati, péntek)

 

29 Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.

30 Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket.

31 A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.

32 Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton.

33 Tanítványai így válaszoltak: Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?

34 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők így feleltek: Hét, és egy kevés halunk.

35 Miután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre,

36 vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

37 Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele a maradék darabokkal.

38 Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

39 Ezek után Jézus elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére. *

 

   Nemrég hallottunk az 5.000 ember megvendégeléséről. Itt 4.000-ről van szó. Sok a hasonlóság, de érdekes különbségek is vannak a két történet között. A Galileai-tenger mellett történik ez is, Jézus félrevonul (ez esetben egy hegyre megy fel), sokan jönnek hozzá, hozva betegeiket is. Itt az evangélista fel is sorolja a betegségek nemeit… és el tudjuk képzelni, ahogy vonulnak az emberek Jézus fele, és viszik, emelik, támogatják beteg hozzátartozóikat. Megható kép. Az emberi szenvedésnek, nyomorúságnak egy megrendítő pillanatfelvétele. De szól az együttérzésről, és mindenekfölött Jézus gyógyító hatalmáról. Oda viszik eléje, ő pedig meggyógyítja valamennyiüket.

    Máté megjegyzi, hogy a sokaság csodálkozik a gyógyítás csodáján, és dicsőítik Izráel Istenét.  A sánták járnak, a vakok látnak, a siketek hallanak - bizonyára elközelített Isten országa. Annak dicsőségét sejtették meg, akik ott együtt voltak. A Jézus közelében teljesen belefeledkeztek ebbe a lelki élménybe. Biztos, a hálaadásnak, a csoda megtapasztalásának elragadtatott öröme hatotta át őket. Valami mély, lelki boldogság: Isten országának békessége tölti be őket. Ezért nem siettek otthonaikba, a meggyógyultak nem rohantak haza családjukhoz. Együtt maradtak, együtt örültek mindenki gyógyulásának. A menny gyönyörűségének előíze ez. 

   Mindazáltal még a földi valóság törvényei kötötték őket, amiképpen minket is. Haza kell menniük, enniük kell. Jézus veszi először észre: „szánakozom ezen a sokaságon…” Három napja nincs mit enniük. Három nap – hosszú idő. Jézus nem mondja nekik: kaptatok lelki táplálékot, a többi nem az én dolgom, nem érdekel. Ismeri esendőségünket. Tudja, hogy emberek vagyunk, hiányokkal, szükségekkel, erőtlenségekkel. Érdekes, aktuális kérdés, hogy ez a három nap böjtnek számított-e? Logikusan nézve az volt… de az történt, hogy valósággal belefeledkeztek a Krisztussal való közösségbe, elmerültek az ő szemlélésébe. A lelkük ünnepelt.  Ez az igazi böjt: közel lenni Krisztushoz. Félretenni mindent ennek érdekében. Megérteni, átélni, hogy az övéi vagyunk, és megérteni azt is: amíg időnk van, feladataink vannak még. A lelkinek és a testinek ezt az egyensúlyát kell megtalálnunk. Félretenni a munkát, elfoglaltságot, amikor fontos másra figyelni, és aztán újból felvenni.

  A tanítványok nem okultak a csodákból, mert kicsinyhitűen kérdezik: honnan lenne ennyi kenyér itt a pusztában. Nem számolnak Jézussal.  Csak az összeszámolt kevés kenyérrel és hallal. Látjuk, a hitnek nem csak a kézzelfoghatókra kell tekintenie. Többet kell látnia. A láthatókon túl kell tekintenie.

   Jézus itt is szól, leülteti a sokaságot. Nem értetlenkednek, azonnal engedelmeskednek. Valami nagy bizalom hatja át őket. Pedig éhesek, de nem türelmetlenek: Krisztusra nézve megnyugszik a lelkük. Krisztus pedig az égre tekint. Az áldás megsokszorozza azt, amink van. A sok sem tud örömöt szerezni áldás nélkül, a kevés is bőséges lehet Isten áldásával. Valami nagy békesség tölt be mindenkit.

Egy tanító történet egy faluról szól, ahol mindenki boldog, önzetlenül segítenek egymáson az emberek, mosolyognak, amikor találkoznak. Aztán jön valaki, aki elülteti a bizalmatlanságot a szívekben: te többet adsz, kevesebbet kapsz. Mások számításból teszik. Kihasználnak. Többre mennél, ha nem törődnél másokkal… Eltűnik a mosoly, mindenki komor arccal jár. Külsőképpen minden maradt a régiben, és mégis minden elromlott. Nem ilyen a mi világunk is?

     Ettek és jóllaktak. Hét kosarat szedtek tele a darabokkal. Itt sem tudjuk meg, mi történt a maradékkal. Hazaküldték az emberekkel a családtagoknak? Bizonyára nem veszett kárba. Egy kicsit erre is figyelmeztet a böjt: vigyázzunk, Isten áldását ne tékozoljuk el. Hallottam valakitől: inkább meggyújtom a pénzemet, mintsem hogy másnak adjam. Önző világ. Európa fölöslegéből jóllakna Afrika.

   Adjuk tovább – ne csak a maradékot -, hogy örömünk teljesebb legyen. Ne csak magunkban akarjunk boldogok lenni, mert a megosztott öröm az igazi. „Úr Jézus, kérlek, taníts meg örülni!” Ámen.     

 

 

Mt 16, 1-12 (szombat)

 

1 A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt, és kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik.

2 Ő azonban így válaszolt nekik: Napnyugtakor azt mondjátok, hogy szép idő lesz, mert vörös az ég. Lk 12,54-56

3 Reggel pedig, hogy ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég színét meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? *

4 Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Ezzel otthagyta őket, és elment.

5 Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.

6 Jézus így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!

7 Ők pedig így gondolkodtak magukban: Nem is hoztunk kenyeret!

8 Tudva ezt Jézus, így szólt hozzájuk: Miért gondolkodtok magatokban azon, ti kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek?

9 Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hány kosárra valót szedtetek össze?

10 A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hány kosár maradékot szedtetek össze?

11 Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek? Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!

12 Ekkor megértették: nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.

 

    A farizeusok Jézushoz mennek. Nem kezdődik rosszul ez a mondat. De a folytatás elárulja igazi szándékukat: hogy kísértsék őt. A kísérteni szónak van egy olyan jelentésárnyalata is, hogy próbára tenni, megvallatni. Mennyei jelt kérnek… Bizonyára hallottak a kenyér-csodákról, és ők is látni akarják és emberi ésszel kielemezni, a törvényre hivatkozva megvizsgálni, hogy mi történt. Ők a tudomány emberei, a vallási vezetők, nekik kell eldönteni, hogy szabályos volt-e vagy sem. 

   Érdekes választ ad Jézus. A természet jeleire hivatkozik. Azokat ismeritek… Valahogy messze került az ember a lelki törvényektől, a látszatokra figyelve az Isten láthatatlan, ám egyedül valóságos világától. Politikához, időjáráshoz, futballmeccshez, gazdasági kérdésekhez – mindenhez hozzá tudunk szólni, de Krisztus igazsága mennyire idegen számunkra. Azt csak hit által ismerhetjük meg. Nem bibliai idézetek ismétlését, vallásos elméletek hangoztatását jelenti ez elsősorban, hanem alázatos engedelmességet. Ezeket a titkokat csak elfogadva lehet megérteni. Biokémiai laboratóriumokban lehet kutatni, pszichológiai módszerekkel lehet vizsgálni, hogy mi a szeretet, de csak a valóságban, élő kapcsolatokban megélve fedi fel lényegét.  Az Isten kegyelmét is csak abban részesülve, azt megtapasztalva lehet megismerni.  „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád.” A böjt ennek a belső tudásnak a felfedezését jelenti, Istenhez fordulást, szívünk megnyitását Krisztus szeretete előtt. Különben képmutatás a hitünk, a vallásosságunk.

   Gonosz és parázna nemzedék… Keserűség van Jézus szavaiban az emberek közömbössége, keményszívűsége miatt. Csak a szenzációra kíváncsiak, a csodákra, de nem akarnak Istennek engedelmeskedni. Nem akarnak hozzá térni, feladva önteltségüket, elfordulva bűneiktől. Nekünk is meg kell hallanunk… Ha a hit csak elméleti kérdés, vitatéma, okoskodás, eszmék ütköztetése számomra, de nem szívbeli bizodalom, nem odaszánás, akkor tévelygésben élek. (Történet a szakadékba esett emberrel).

    A Jónás próféta jele… Ő úgy hirdette Isten törvényét, ítéletét, hogy nem ismerte az Isten irgalmát. Nem volt kapcsolata Istennel, csak megbízatása tőle. Botcsinálta próféta volt, amíg személyesen nem szembesült Isten személyes hatalmával... És emlékszünk a szavakhoz fűzött magyarázatra: amiképpen három napig... Krisztus a legnagyobb jel, az élő bizonyság. Ennél nagyobb jelet nem adhat az Isten!

    A tanítványok elfelejtettek kenyeret vinni magukkal… A bűnbánati héten gyakran előjött a kenyér-téma. Isten gondoskodására emlékezetet minket: arra, hogy a testi táplálékra állandóan szükségünk van, és arra, hogy soha ne feledkezzünk el a háláról. 

   Óvakodjatok a farizeusok kovászától… A kovász kultikus értelemben tisztátalan volt - gondoljunk a pászka-ünnepre. Pál apostol szóhasználatában is a kovász a bűn szimbóluma: kicsi kovász az egész tésztát megkeleszti (1 Kor 5,6). Jézus is erre utal: vigyázzatok a képmutatás kísértésére… nagyon ragályos tud lenni. Egy egész közösséget meg tud fertőzni… Vannak kialakult illemszabályok, elvárások, amiknek engedelmeskedünk, talán kegyeskedő szóhasználat, amit átveszünk, követünk, és közben gőg, ítélkezés van a szívekben. (Egyik elítélt náci tiszt mondta el: semmi nem bosszantotta jobban, mint az, ha egyenruháját valami összepiszkolta. A szíve szennye, tisztátalansága nem zavarta.)

   A tanítványok nem értik, mire céloz Jézus. Csak a földi kenyéren jár az eszük. Milyen kovászról beszél Jézus? Nincs is kenyerünk! Ugyanaz a gyarlóság, mint a farizeusok esetében. Minden eszükbe jut, csak a Krisztus szava, példája nem.  Másként látni, másként gondolkozni, vigyázni a lelkünkre is – erre tanít az ige. Ráhangolódni Krisztus akaratára.

   A tanítványok megjegyzésébe belevegyül az aggodalom is… Rájönnek, hogy nincs kenyerük, és elkezdenek aggodalmaskodni.   Jézus emlékezeti őket csodáira. És azok üzenetére. A csoda eredménye a jóllakás, a testi szükségek megoldása, de több annál: békesség, bizalom… Nem lehet ehhez farizeusi lelkülettel viszonyulni. Csak hívő, hálás szívvel. Ámen. 

 

Róm 12, 1-2   

Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

   Elgondolkoztam azon: milyen nagy ajándék az, hogy Isten Igéjének világossága adatik nekünk, hogy abból élő reménységet, biztatást meríthetünk, hogy van életünknek egy zsinórmértéke, amihez cselekedeteinket igazíthatjuk. Milyen nagy kiváltság, hogy ismerhetjük Isten irgalmasságát, megtartó kegyelmét, üdvözítő akaratát, tervét, ami nagyszerűbb minden emberi gondolatnál… Ami mögött ott van végtelen szeretete, Krisztus megváltó áldozata. Vajon az élet nagy hajszájában, forgatagában tudunk-e figyelni erre, közel engedjük-e magunkhoz? Meghalljuk-e, szívünkre vesszük-e?  Annyi minden leköti figyelmünket, megbénítja akaratunkat, lelkileg cselekvésképtelenné tesz minket. Van-e esélye a kopogtató Jézusnak?

   Böjtfő nagyhetén vagyunk együtt. Régi egyházi praxis, hogy húsvét előtt van egy hathetes felkészülési időszak. Tudjuk, különböző egyházak különbözőképpen tartják ezt, de ki kell mondanunk: nem katolikus, nem ortodox szokás, hanem hozzá tartozik a keresztyén ember életgyakorlatához, és nem csak az étkezésre korlátozódik, hanem az élet minden területére vonatkozik: gondolatokra, beszédre, magatartásra, egymással való kapcsolatra. Ez az időszak különösképpen emlékezetet minket arra, hogy sok mindentől el kell nekünk fordulni, hogy készek legyünk az Úrnak engedelmeskedni. (A rékábiták példája.)

   Hallottuk, hogy Isten semmi jótól nem akar miket megfosztani: azt akarja, hogy vágyainkat, szokásainkat az ő irányítása alá rendeljük, hogy szabaddá legyünk elfogadni, követni azt, ami igazán jó, ami épít, ami erőt ad. Hogy békessége irányítson…

   A böjt a Szentírásban az Isten tiszteltének, a bűnbánatnak, a valamilyen feladatra való felkészülésnek a külső formája… Mindenképpen az Isten előtti megállásnak a jele. Lelki összpontosítást, összeszedettséget jelent. Lemondást a fölösleges dolgokról, mindarról, ami akadály, ami energiát szív el, ami gyengíti akaraterőnket, ami időt rabol el, ami megterhel… azért, hogy készek lehessünk elhívatásunk szerint élni. Megmutatja, hogy életünknek nemcsak szélessége, hanem mélysége is van. A lelki élet fontossága kerül ilyenkor előtérbe. Nem kötelesség, hanem lehetőség. Testünk megköveteli a magáét… A világi dolgokért olyan sokat harcolunk, a lelkiekért olyan keveset!

   A böjt önmegtagadás, hogy magunknál fontosabb dolgokra figyeljünk. A pillanatnyi kívánság megtagadása valami magasabb cél érdekében. Uralkodás gondolatainkon, indulatainkon, hogy azokat Krisztus szolgálatába állítsuk. Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2 Kor 10,5). Ha egy gyerek a tanulásban eredményt akar elérni, akkor sokszor böjtöt kell tartania a játékban, hogy iskolai feladataival foglalkozzon. Ha egy sportoló babérokra tör, akkor sok mindenről le kell mondania. Ha valaki szakmailag akar előbbre jutni, akkor hasonlóképpen sok mindent háttérbe kell szorítania. Lehet, sokan azt mondják a lelki tusakodásoddal kapcsolatban: nincs elég eszed. Élj a mának! Azaz magadnak a mában. Ma, ha az ő szavát halljátok… (Zsid 3,7). A fő kérdés az, hogy mi a célunk… Éva egy almáért feláldozta az Édent.

   Igénk egy kéréssel indul: kérlek titeket… Az apostol először kérése jogosultságát fogalmazza meg. A legnagyobbra, az Isten irgalmasságára hivatkozik. Arra mutat, amit ő tett értünk. A Krisztus áldozatára. Ebben mindnyájan érdekeltek vagyunk. Istennek joga lenne hozzá, mégsem követelőző ez a hang. A szeretetre apellál. A sajátjára és a miénkre. Nézz a Krisztus keresztjére! Hogyan viszonyulsz hozzá, aki önmagát áldozta érted? Akinek vére felkerült ajtófélfádra, hogy megmenekülj. Szembeköpöd, meggyalázod Megváltódat? Semmibe veszed? Isten a Sátánnal való túszdrámában Fiát vetette be, hogy megszabadulhass. Erre csak vállat rántasz? Azt mondod, hogy nem érdekel, megvan a saját életed?

Egy orvos azt mondta egy apának: a gyermeke életére kérem, tegye le a szeszes italt… különben nem fogja felnevelni.  A bűn elfeledteti velünk az Isten irgalmasságát, sőt az ő ígéreteit is, mert a mi pillanatnyi érdekünkről, előnyünkről, igazunkról, elégtételünkről szól. Pedig Isten irgalmassága képviseli a leginkább az érdekeinket. Ő akarja igazán a mi javunkat. Ő tud igazi boldogságot adni. Benne lesz teljes az életünk. Minden más megnyomorít, kifoszt. Nagyon személyesen kell meghallanunk. Isten minket kér az Igén keresztül, irgalma bűnbánatra indít.

    Okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat. Akarjuk-e Istent tisztelni? Az életünkkel, beszédünkkel. Tarts távol mindent magadtól, amivel nem tiszteled Isten nevét! Hiábavaló beszédet, mértéktelenséget, gőgöt, anyagiasságot.  Szánjátok oda magatokat! Ezt nem szívesen tesszük meg. Jézus hasonlata szerint (v.ö. a gabonamag) azonban csak akkor lesz gyümölcsöző életünk. Amíg magunknak tartjuk meg, addig nem lesz érték belőle… Amíg magunknak élünk, addig nem sok haszna van belőlünk másoknak. A végeredmény nulla lesz. Milyen sok ilyen ember van: csak magának. Jim Elliot írja a naplójában: „nem bolond az, aki elengedi, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el”. Nézd a Krisztus példáját! Mi lett volna ezzel a világgal, ha Krisztus csak magának él, mi lenne ezzel a világgal, ha nincsenek másokért szolgáló emberek, gyermekeikért áldozatot vállaló édesanyák, harcokat kiálló elődök. Hol lennénk? Az életet az áldozat viszi előbbre. Az önzés életellenes.

   Élő, szent, Istennek tetsző áldozat. De ki akar áldozat lenni? Ki akar lemondani előnyeiről, előjogairól, kényelméről? Ki akar időt, anyagiakat, energiát áldozni? Azt hisszük, hogy az a mienk, amit magunkra fordítunk… Ez az önző személet egészen meghatározó, uralkodó… Pedig nem vagyunk mi magunkéi. Böjt nélkül, önkorlátozás nélkül elpusztítjuk magunkat és a világunkat: ha szabad folyást engedünk indulatainknak, vágyainknak, ha a gazdagok, az erősek gátlás nélkül megszerezhetnek, megkaparinthatnak mindent. Amit Istennek áldozunk, azt csak visszaadjuk neki, hogy igazán áldásként forduljon vissza nekünk. Abból lesz érték, amit továbbadunk. Amit leteszünk Krisztus kezébe. Az öt kenyér és két hal… Hogy mennyire fontos valami/valaki számunkra, azt az mutatja, hogy mit vagyunk készek érte adni. Pedig milyen kevés, amit adhatunk, milyen sok az, amit kapunk. Bűnért kegyelmet…

    Ne igazodjatok e világhoz! Böjt másféle gondolkodásmód. Belátás, felismerés. Meglátása annak, hogy elmúlik e világ dicsősége. Igaz, el tud bűvölni, le tud nyűgözni, de üresség az, amivel betölt. Önzés, erőszak, nagyravágyás. Ezekkel dacolva, ezeket megtagadva kell azt mondanom: „eldőlt a szívemben”. A világért élek, de nem a világ szerint. A világ maga körül forog. 

   Változzatok meg értelmetek megújulásával. A gondolkodásunk, az ítéletünk. Nehéz a régi sémából kitérni, a régi gondolkodásmódot elhagyni, megrögzött szokásainkat legyőzni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, megszólíthatók kell legyünk. Egyik szülő panaszkodott: nem tudok gyermekemmel beszélni. Vagy a szeme foglalt, vagy a füle, vagy az agya van tele mindenfélével. Mindnyájan így vagyunk. „Túl fiatal, túl szerelmes, túl elfoglalt, túl gondterhelt, túl késő.” Tegyünk félre mindent! Csendesedjünk el, vessünk számot! Jó, amit teszünk, tényleg ezt akarjuk? Isten színe előtt kell ez a számvetés megtörténjen. A böjt igazából diszkrét ügy. Isten színe előtt történik. Értelmünk felülről újulhat meg. Ha ráhangolódunk Isten akaratára. Engedni, hogy újra programozzon. Kiiktasson a szívünkből önzést, haragot, gyűlöletet.

   Külső segítség (gyámolító eszköz) lehet ebben a szokás. A böjt is. Igehallgatás, imádság, közösségbe járás. Elcsendesedés. Helyes megítélésre jussunk: belássuk, hogy mi az igazán jó. Néha - hallottuk – tragédiák döbbentenek rá: nem jó irányba haladok. Valamit elrontottam. Nem tudtam áldás lenni. 

   Ami neki tetsző és tökéletes, ami krisztusi, az a jó. Mind jó, amit Isten tesz, és amit mi teszünk az ő nevében. Őérte. Krisztus szerint, aki megalázta magát. Aki a böjt, a lemondás útját választotta, hogy nekünk Isten gazdag kegyelmét megszerezze. Ámen.