Lk 21, 25-28 (húsvét nagyhete, 2020 - hétfő)

   És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.

     Az első három evangélista a közvetlenül a passió eseményei elé helyezi Jézus beszédét Jeruzsálem pusztulásáról, az utolsó időkről, az ő visszajöveteléről, illetve az arra való készülésről. (János személyesebb hangon tolmácsolja Jézus tanítását a tanítványokra váró nehézségekről, és arról, hogy az Úr ismét eljön az övéiért.)

    Beszélnek tehát az evangéliumok nemcsak a Jézus, hanem a világ szenvedéstörténetéről is. Kétségtelen, hogy volt, van és lesz baj, nyomorúság ezen a világon. Ez ma nem kell különösképpen bizonygatni. És ezektől a megpróbáltatásoktól nem kímél meg minket sem tudomány, sem technika, sem civilizáció. Bűvös szavak ezek, hálásak vagyunk az áldásaikért, de tudnunk kell: nem jelentenek végső menedéket.

    Krisztus azért vállalta sorsunkat a keresztig elmenően, hogy minden bajunkban, vívódásunkban, szenvedésünkben velünk legyen, megvigasztaljon, azért cserélt helyet mindnyájunkkal, hogy a legnagyobb kísértésben se maradjunk reménység nélkül, és az ne a büntetés, hanem a kegyelem megtapasztalása legyen számunkra.

   Jelek lesznek… A Szentírásban sokszor olvasunk jelekről (pl. a szivárvány, a páskabárány, a jászolban bepólyálva fekvő kisgyermek, a Jónás próféta jele). A jelek utalnak valamire, valakire, elgondolkoztatnak, eszünkbe juttatnak, figyelmeztetnek és bátorítanak. (Ismerhetjük a modern tékozló fiú történetét. Ellumpolt évei után szeretne hazamenni, és azt kéri, ha befogadják, kössenek egy fehér kendőt a házuk előtt álló fára… Közeledve azt látta, hogy tucatnyi fehér kendőt lobogtat a szél a fa ágain.)

  Itt a napban, holdban, csillagokban feltűnő jelekről olvasunk… Az égitestek a teremtésről, a teremtőről tesznek bizonyságot, Isten hatalmát tükrözik. A bennük feltűnő jelek is tőle származnak, az ő üzenetét közvetítik.

   A földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. A tenger az Ószövetség hitvilágában az ismeretlen, félelmetes, kaotikus erők jelképe.  Látjuk, mennyire retteg az ember az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, pedig már nagyon úgy gondolta, hogy kezében tartja a saját, sőt a felelősségére bízott Föld sorsát is.  Csak az válik tanácstalanná, aki a maga bölcsességében bízik. Az olvassuk, hogy az Úr értelmet ad az övéinek: „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged.”(Zsolt 32,8)

    Az emberek megdermednek félelemtől… Talán jelenlegi helyzetünkben jobban ráérzünk erre az evangéliumi kifejezésre: lelassul a gazdaság, lefagy a társadalmi élet, leáll a pörgés. Félelem és szorongató sejtés gyötri az embereket amiatt, ami a földre vár.  Be kell ismernünk, hogy mi, hívő keresztyének sem ismerjük pontosan, hogy mi vár a földre, az emberiségre, nincs a kezünkben az események forgatókönyve, de azt tudjuk, hogy kinek a kezében van. Tudjuk, hogy akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, az velünk van mindennap a világ végezetéig.  

    Lehetnek, lesznek nehézségek, jöhetnek, jönnek vészterhes, nehéz idők. De Isten nem a félelem lelkét adta nekünk. Nemcsak sejtelmünk van, hanem elő hitünk azzal kapcsolatban, hogy Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni (1Kor 10,13), hogy sem élet, sem halál el nem választhat tőle. Krisztus váltsághalála és feltámadása a garancia erre. A világ megérett az ítéletre, a megváltásra.

   Mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. Egy sokatmondó, és – nyilvánvalóan – jelképes kifejezés. Használjuk mindennapi beszédben is: pl. oszlopos tag. Egy, a világot fenntartó rendet, elvet, evidenciát idéz. Jézus halálakor is „bejelzett” a teremtett világ: földrengés lett, a nap elsötétedett. Ezek a jelek Isten bűn miatti haragjával kapcsolatosak… Igazából miattunk, égre kiáltó engedetlenségünk miatt rendül meg, borul fel a rend (gondoljunk a rengeteg erőszakra, gonoszságra, igazságtalanságra, haláltáborokra, stb.). Nem Isten fordul el teremtményeitől: Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre (Zsolt 100,5).

  És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. A felhő Isten jelenlétére (is) utal, de szimbolikus lepel is a mennyei és a földi világ között. Jézussal Isten országának tisztasága, igazsága érkezik. Másodszor már teljes hatalommal és dicsőséggel.     

   Olyan szép, biztató a mai igeszakasz utolsó verse: amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Ennél vigasztalóbb üzenetet senki sem mondhat nekünk. Az emberi értelmünket talán megrémítő jelek nem a pusztulás üzenetét, hanem a megváltás örömhírét közlik számunkra, és a minket külsőképpen lesújtó bajok között fel lehet egyenesedni, fel lehet emelni a fejünket, mert közeledik a mi megváltásunk.

   Nyilván, ez egyedül Krisztusban, Krisztusért igaz. Ő azért roskadt össze a kereszt alatt, azért hanyatlott le a feje haláltusája végén, hogy mi bizakodó hittel, felemelt fővel nézzünk rá, akiben megváltásunk, megtartatásunk és üdvösségünk van. Ámen.

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, áldjuk szent nevedet, hogy bár szorongatott helyzetben, nem gyülekezeti közösségben, de megkezdhettük húsvét nagyhetét. Köszönjük Igéd mai drága, biztató, figyelmeztető üzenetét.

   Köszönjük a jeleket, amiket adsz nekünk, amik szeretetedről, kegyelmedről szólnak. Köszönjük a kereszt jelét, amely megváltásunkat hirdeti. Hallottuk azt, és tapasztaljuk is, hogy vannak, lesznek bajok, nehézségek életünkben, Urunk, a te tanításod szerint: e világon nyomorúságotok van, de bízzatok, én meggyőztem e világot. Mégis, a megpróbáltatások között könnyen elfog minket a félelem és a rettegés. Olyan erőtlennek érezzük magunkat azokkal szemben. Taníts minket hozzád menekülni, kegyelmedben, bocsánatodban oltalmat keresni! Ez az egyetlen esélyünk.

  Olyan jó tudnunk, hogy az az Úr jön vissza hatalommal és dicsőséggel, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát adta értünk. Aki azért roskadt össze a kereszt és bűneink súlya alatt, azért lehelte ki lelkét fejét lehajtva, hogy mi felemelt fővel, reménykedve, bizakodással tekintsünk ránk, mint megváltó, megtartó Urunkra.  

   Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünkön együtt más gyülekezetekkel, készíts minket lélek szerint egyszülött Fiad halálának és feltámadásának ünnepére, légy a betegekkel, gyászolókkal, földi ínség, baj és lelki kísértések közt élőkkel, járvány sújtotta, sok mindenben tanácstalanná váló világunkkal, add mindnyájunknak bölcsességedet, békességedet, és minden által munkáld üdvösségünket! Oltalmazz az éjszakában végtelen irgalmad szerint, Krisztusért! Ámen.

 

Lk 21, 29-38 (húsvét nagyhete, 2020 - kedd)

Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár.  Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt. Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.

    Jézus nemcsak maga készül áldozata bemutatására, hanem tanítványait is készíti az eljövendő időkre, a megpróbáltatásokban is a hitben való kitartásra. Nem a rá váró szenvedések kötik le a figyelmét, hanem az övéit akarja erősíteni, gondolkozásukat Isten üdvözítő terveire ráhangolni. Egy példázatot mond el, Lukács evangéliumában ez az utolsó.

   A fügefa, amire Jézus ebben a példázatban hivatkozik, igénytelen haszonnövény, évente kétszer is hozhat termést. A szőlővel együtt Izrael jelképe. A fügefa gyakran szerepel az evangéliumokban: Jézus tanításában a hit erejével, a gyümölcstermés szükségességével kapcsolatban, a Zákeus történetében. Az Ószövetségben az ígéret földje gazdagságának a felsorolásában is ott találjuk. A Talmud hagyománya szerint a fügefa olyan, mint a Tóra: ahogyan a fügefán mindig van gyümölcs, amiben az ember kedvét leli, úgy a Tórában is.

   A rügyező, levelet hajtó fák jelzik, hogy itt a tavasz. Az emberiséget sakkban tartó világjárvány miatt többé-kevésbé kényszerű bezártságban élünk, mégis ha néha kisétálunk a szabadba, vagy kinézünk az ablakon, látjuk, hogy áldott, szép, zsendülő tavasz van. Kihajtottak, virágozni kezdtek a fák. És ez a látvány örömre, hálára hangol, valósággal feldobja kedélyállapotunkat. A természet kivirul, és tudjuk, hogy biztosan közeledik a nyár (és reméljük, hogy lassan túl leszünk ezen a mostani nehézségen is).

    Amikor látjuk világunkban, magunk körül a Jézus által említett jeleket, akkor tudnunk kell, hogy közel van az Isten országa. (Cáfolhatatlan bizonyíték már az is, hogy Jézus beszél róla.)  Igazából benne közelített el, hogy majd az idők végén teljességre jusson.  

    Kevés embert hallottam így sopánkodni: megint itt van ez a nemszeretem tavasz. A természet megújulása mindnyájunkat jó kedvre derít. Vajon ilyen fellélegző reménységgel (felemelt fejjel, ahogy a tegnap olvastuk) várjuk az Isten országát? A feltűnő jelek bizakodásra indítanak-e? Nagy kérdés, magamnak is felteszem. A jelenlegi világméretű ragályos betegséggel kapcsolatban találkoztam már fenyegető jóslatokkal, jövendölésekkel (világi és vallási hangszerelésben is), de kevés hittel, békességgel, és mások iránti szeretettel telt hangot hallottam, ami arról vallott volna: milyen jó és megnyugtató tudni azt, hogy minden nehézségen keresztül  Isten véghez viszi üdvözítő akaratát. Minden jel arra mutat, hogy Krisztus valóban elvégezte a megváltás nagy művét, és eljön majd a boldog teljesség ideje. Közel van az Isten országa! Erre azt mondjuk: jaj, Isten őrizzen?

    Nem múlik el ez a nemzedék („geneá” görög szó = generáció). Gondolhatunk arra, hogy már a Jézus kortársai idejében sok jelzés értékű, döntő esemény bekövetkezett abból, amiről ő beszélt (ami bizonyossá teszi az Isten üdvözítő akaratának célba jutását). Gondolhatunk a nemzedékek egybekapcsolódó sorára, vagy a végidőket majd megérő nemzedékre. De talán leginkább arra, hogy minden nemzedék számára sürgető a figyelmeztetés: az Isten országa várásának, a kegyelem elfogadásának kérdését a maga idejében rendeznie kell.  

   Az ég és a föld elmúlik. Egy romos szász templom belső falán láttam egyszer ezt a bibliai idézetet. Változó világban élünk. Krisztus szava azonban megmarad. Azt kell komolyan vennünk, abban kell bíznunk, arra kell életünket, jövőnket építenünk!

   Akkor tudjuk komolyan venni küldetésünket is. A Krisztus visszajövetelének várása, a készenlét nagy témája volt a mindenkori keresztyén egyháznak. Különböző módon értelmezték. Az igében a mi Urunk arra figyelmeztet, hogy őt terveinkből, gondolkodásunkból, életfolytatásunkból semmiképpen ne hagyjuk, ne zárjuk ki. Számoljunk vele, figyeljünk rá!  Fogadjuk el megváltó halálának érdemét, feltámadásának erejét, és legyünk szeretetének eszközei! Krisztussal élünk-e, neki szolgálunk-e?

    Vannak ránk bízott feladatok. Képzeljük el, kapunk valakitől egy szép lakást, telket, hogy gondozzuk, használjuk boldogan, magunk, mások javára, de soha ne feledkezzünk el arról, hogy mindez ajándék. Ne éljünk vissza jogainkkal. És amikor meglátogatna a tulajdonos, akkor kitoloncolnánk (saját birtokáról), és azt mondánk neki: nem akarunk tudni róla, mi már megszoktuk az egészet nélküle, hagyjon békén.

    Kisajátítottuk az életünket. Pedig – valaki így fogalmazott - rá vagyunk íratva az Isten nevére, ő Krisztusért saját nevére vett minket. A HK ezzel kezdődik: nem önmagamé. Óriási, egzisztenciális felismerés ez, kivált nagypéntek táján.

    Mámor, részegség, a megélhetés gondja… ezekbe belemerülve csak magunkról tudunk, magunkkal foglalkozunk. Uram, nincs időm rád, mert a tőled kapott időt ezer dologra akarom kihasználni.

  Vigyázzatok, az a nap ne keserű meglepetés, ne csapda legyen számotokra, ne érjen készületlenül! Krisztus minden elvégzett, benne minden készen van, ne utasítsuk vissza könnyelműen ezt a számunkra megszerzett kegyelmet. Ne adjuk fel mulandókért az örökkévalót!  

    Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt. Itt Jézus nem a fizikai megmenekülésről beszél elsősorban (az is fontos), hanem a lelki „túlélésről”, a hitben való kitartásról. Arra kell nekünk élő reménységgel, bizalommal ráébredni, hogy Krisztusban van elrejtve az életünk. Mellette kell kitartanunk, aki mindvégig kitartott mellettünk, hogy mi az övé maradhassunk.

   Jézus ezért könyörög az Atya előtt, ezt tanítja nekünk (is), ezért áldozta az ő életét. Legyen nyitott a mi szívünk! Ámen.     

    

Köszönjük, kegyelmes Istenünk, hogy közölted velünk szent igéd biztatását, figyelmeztetését. Megváltó Urunknak a halálra készülve is az volt a legfontosabb, hogy felkészítsen minket minden megpróbáltatásra, hogy mindvégig kitartsunk, és elnyerjük az üdvösséget, amit ő szerezett meg számunkra.

    Hálát adunk, mennyei Atyánk a tavasznak - ebben a nyomasztó helyzetben is megmutatkozó – térhódításáért: a napsütésért, a virágzó fákért, de azért is, hogy láthatjuk a te országod eljövetelének a biztos jeleit is. Köszönjük, hogy a te királyságod döntő módon Krisztusban kezdődött el, és napról napra közelebb vagyunk az üdvösséghez. Add, hogy ez reménységgel és hálával töltsön el minket, és a nehézségek, kísértések közt is erőt adjon. Mi nem a világ végét várjuk, hanem Megváltó Urunkat, aki azért váltott meg, hogy a menny örökségének részeseivé tegyen.

   Hálát adunk, hogy megbízatásunkra is emlékeztettél. Őrizz meg minket az önző, bűnökbe merülő, hitetlen élettől, hogy ne magunknak éljünk, mivel nem a magunkéi vagyunk! Őrizz meg, hogy kitartsunk a hitben, és megállhassunk Krisztusunk előtt, aki előbb érettünk – golgotai áldozatával - ítélőszéked elé állt, és rólunk elvett minden kárhoztatást!

   Áldd meg családjainkat, gyülekezeteinket, anyaszentegyházat, ebben a félelemmel, fenyegetettséggel, bizonytalansággal terhelt időben őrizd, oltalmazd mindenütt a te gyermekeidet! Légy azokkal, akik távol vannak az otthontól, hogy hozzád mindig közel maradjanak! Könyörgünk a betegkért, hozzátartozókért, az orvosokért, a járvánnyal küzdő szakemberekért, add meg ennek a világnak – Megváltója által - a kimenekedést, a békességet, a megtartatást. Ámen.

 

 

Lk 22,1-6  (húsvét nagyhete, 2020 - szerda)

   Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek.  Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.

  Egy német közmondás szerint az ünnep nem az időjáráshoz, nem a körülményekhez, hanem a naptárhoz igazodik. Az idő, amit a naptár leír, beoszt, Isten hatalmában van. Ő hozza el abban az alkalmakat, viszi véghez kegyelmi munkáját. Végső soron minden ünnepünk erről szól: Isten cselekvő, szabadító kegyelméről.

   A páska ünnepe is ezt hirdette a választott nép tagjainak. Isten erős kézzel, csodálatos módon kihozta őseiket Egyiptomból, a szolgálat házából. Olyan hirtelen, olyan váratlanul jött el a szabadulás órája, hogy még kenyérsütésre sem volt idejük. Kovásztalan páskát/pászkát készítettek, azt vitték magukkal az útra. Nem leleményes emberi stratégia, hanem Isten rendkívüli közbelépése hozta el a szabadság lehetőségét. Ez ünnepelték meg évente, nyilván annak az ismétlődő megtapasztalásával, amiről mi is sokat tudnánk beszélni, hogy a külső szabadság még nem jelenti a lelkit. Erre hivatkozva írja Pál apostol: Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (1 Kor 5,8)

   Mi általában a körülményeket okoljuk, a bajok azonban mélyebben vannak: bennünk. Hadd hivatkozzam aktuális helyzetünkre. Valamennyien nehéznek érezzük ezt az időszakot, sok bizonytalanság, aggodalom, félelem is van bennünk, de ha egyszer – reméljük a közeljövőben – „kiderül az ég”, újból beindul az élet, akkor vajon boldog, tiszta lélekkel fogunk egymás nyakába borulni, nem lesz több rossz szándék bennünk, hálás, engedelmes gyermekei leszünk Istennek?

   Hogy készül Jeruzsálem a páska ünnepére, hogy készülünk mi a húsvétra? Jézussal, vagy őt kiiktatva az életünkből? A nagypénteki Krisztus-gyilkosságnak finomabb módszerei is vannak. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Hát nagyon emelkedett ünnepei gondolatok és érzések foglalkoztatják a nép vezetőit! Testvérem, nézz a szívedbe! Milyen gyűlölködő indulatok, önző vágyak vannak benned, amik ugyanazt sugallják neked, amit a nép vezetői akkor terveztek? Vagy Uradnak vallod őt, vagy az ellensége vagy.

   A főpapok egyetlen gondja az, hogy tartanak a néptől. Nem Istentől félnek. Sőt, azt gondolják, hogy ezzel a „megoldást kereső” összetanakodással az ő ügyét szolgálják. Mennyi mindent elkövetett az ember Istenre hivatkozva! A hit vagy személyes kapcsolat, Isten akaratának az engedelmes keresése, követése, vagy egyéni ambícióink kiélése.  

   A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Mit jelent ez a mondat? Júdás nem kerülheti el sorsát, ki van szolgáltatva a gonosz hatalmának? Szükség volt egy árulóra a Jézus váltsághalálának történetében, és Júdásnak kellett „a piszkos munkát elvégezni”?  Van, akinek Isten ilyen negatív szerepet szán? A Szentírás nem ezt tanítja, sokkal inkább arra biztat, hogy szálljunk szembe a kísértéssel.

    Már Káint erre figyelmezteti Isten: a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!  (1Móz 4,7) Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja, olvassuk az 1Jn 3,8-ban. A Jakab 4,7-ben ez áll: Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Megint az a kérdés, hogy kinek adjuk át a kormányt. Krisztus nem Júdás árulása által, hanem az árulás ellenére beteljesítette küldetését. Minden feltétel a megváltás, a kegyelem imperatívusza alatt áll.

   Szíven üt ez a megjegyzés: egyike volt a tizenkettőnek. Szorosan Jézushoz tartozott, vele járt, vele élt. Látta, hallotta az Urat, aki vele is megosztotta szívét. De a Krisztussal való lelki kapcsolatában valami rés keletkezett: talán az anyagiasságé, egyéni elképzeléseké, türelmetlenségé, csalódásé. Ha nem gondolkozol, nem érzel együtt Jézussal, ha nem az ő indulata tölt be, akkor a Júdás nyomában jársz, mégha tanítvány is vagy.

   A gondolatokból tettek lesznek. Júdás elmegy, és felkínálja segítségét, szolgálatát az alkalmat kereső főpapoknak. Azok örömmel fogadják (nem neki örülnek, hanem annak, hogy a dezertőr tanítványt fel tudják használni tervük kivitelezésében), pénzt ajánlanak fel. Íme, Jézus szenvedéstörténetében is szóhoz jut a pénz. Fizetséget kap az áruló, hogy az ellenségei kezére adott, megkínzott, megfeszített Megváltó ingyen kegyelmében részesítsen mindenkit, aki hisz benne.

    Júdás elfogadja az egyezséget a főpapokkal. A gonosz mesterkedésekben is nagyon jól egyet lehet érteni. A hamis szándék is szoros szövetségbe vonja az embereket. Vajon Júdást Krisztushoz milyen egyezség kötötte? A megváltó szereteté: „mert (az Úr) szerette az övéit, mindvégig szerette őket”. Az üdvösségé: „annak örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben”. El lehet ezeket felejteni, fel lehet cserélni akármi mással?

   A külső, a belső kísértés (ezek megvalósulása a bűn) megvakítja az embert: vágyait űzve átgázol a legszentebb, a legdrágább dolgokon is. A pillanatnyi érdeket követve az örökkévalóról mond le. A végtelen szeretetet kiszolgáltatja véges, álságos erőknek.

   Pedig egyetlen esélyünk a bocsánatra, a megtartatásra éppen ez a krisztusi szeretet. Ami semmiért le nem mondana rólunk, amiről semmiért le ne mondjunk. Ámen.

 

    Kegyelmes Istenünk, hálát adunk azért, hogy ha természetellenesnek érzett helyzetben is vagyunk, közeledik az ünnep, a te kegyelmed munkálkodik. Hálát adunk, hogy a számunkra múló időben te elvégezted és elvégzed azt, ami örökkévaló üdvösségünket szolgálja. Hálát adunk, hogy nemcsak a külső események zajlanak, hanem azokat áthatva a megváltás csodás, drága története is Krisztusban, aki akkor, azon a régi páska ünnepén elindult a gyötrelmek útján, hogy számunkra szabadulást, bocsánatot és életet szerezzen.

   Ó, bárcsak a te kegyelmedre, szeretetedre tudnánk ráhangolódni, és ne saját gondolataink, indulataink, sokszor megtévesztő módon rád hivatkozó elképzeléseink vezetnének! Ó, bárcsak egyedül Krisztusra tudnánk figyelni, aki tagadásunkra, árulásunkra is jósággal, irgalommal felel! Hadd értsük meg, hogy vagy Urunk ő, vagy az ellenségeivé válunk, vagy elfogadjuk, vagy – saját életünkben- keresztre küldjük őt.

   Őrizz meg minket a földi siker, a pénz csalóka vágyától, hogy az örökkévalót soha fel ne adjuk a mulandóért, a végtelen szeretetet fel ne áldozzuk semmit sem érő emberi elismerésért, dicséretért. Erősíts minket hitünkben, hogy megállhassunk a Sátán minden kísértésével szemben! Ebben is Krisztus, ami megváltó Urunk legyen a példánk, támaszunk. Az ő szeretetének hatalma védelmezzen meg minket mindenben.

   Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünkön, gyülekezeteinken, közösségeinkben a betegeken, a gyászolókon, megterhelteken, megfáradtakon, nehézségek, gondok, bajok közt vívódókon, aggodalmaskodókon, csüggedőkön, a bűnök terhét hordozókon, azokon Istenünk, akik nem lehetnek együtt szeretteikkel, akiket – most már környezetünkben is – közvetlenül érint a világjárvány veszedelme!  Imádkozunk a mások gyógyulásáért önfeláldozó módon küzdő személyekért. Megtartó, oltalmazó, szabadulást adó kegyelmeddel légy mindnyájunkkal! Krisztusért kérünk. Ámen.

 

 

Lk 22,7- 38 (húsvét nagyhete, 2020 - csütörtök)

Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. Ők pedig ezt kérdezték tőle: Mi a kívánságod, hol készítsük el? Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát. Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni. Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét. Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. Azután ezt kérdezte tőlük: Amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben – válaszolták. Majd ezt mondta nekik: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: „És a bűnösök közé sorolták.” Mert ami felőlem megíratott, az most beteljesedik. Erre így szóltak: Uram, íme, van itt két kard. Ő pedig azt felelte: Elég!

   Minden szomorúság, drámai feszültség ellenére van valami meghitt abban, ahogy Jézus – egyben saját feláldoztatására készülve - a tanítványaival megtartja a páska ünnepét. Betelt az idő, az Páskabáránynak meg kell öletnie, hogy a nép szabad lehessen. Jézus tudatosan vállalt halálában mutatkozik meg legjobban irántunk való szeretete, és a cél is, amit számunkra nyitott.

   Olyan jól ismerjük a leírást, szinte lépésről lépésre mi is követni tudjuk a Jézus útmutatását. A városba, egy ember, aki korsóban vizet visz, és aki – amint hallja a Mester kérdését - egy nagy, berendezett emeleti termet mutat. Az utolsó vacsora helyszínét. Eszünkbe juthat Da Vinci híres festménye. De azon a részletek elvonják figyelmünket a lényegről. Az evangéliumban egyetlen fölösleges vonás, mozzanat sincsen. Minden tekintet Krisztusra irányul.

   Asztalhoz telepednek (amint már sokszor), és elmondja Jézus, hogy vágyott arra, hogy szenvedése előtt tanítványaival együtt legyen, együtt ünnepeljen, együtt mondjon köszönetet Isten szabadításáért. Jézus – mert szerette az övéit, mindvégig szerette őket – gondol arra a szabadításra is, amit ő szerez meg övéinek kínos halála által.

   Többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. Isten országában fog minden célt érni, beteljesedni. Az úrvacsora is erre emlékeztet minket.

   Jézus – a páskaünnep rendjéhez igazodva - kétszer is hálát mond, és nagyon személyessé teszi a régi szertartás fordulatait. Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa… Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! (…) E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. Krisztusban közel valóvá lesz Isten minden kegyelmi tette. Valamennyiben magunkat ismerjük fel, mint ami értünk történt.

  Jézus említést tesz arról, hogy valaki a tanítványok közülük el fogja árulni őt.  A tanítványok tanakodni kezdenek, hogy ki lehet (a lelki felocsúdás alkalma lehetett volna ez Júdás számára: Uram, látom, te mindent tudsz, bocsáss meg nekem!), aztán a vitából versengés lesz. Hát nem a magát legmélyebben megalázó, nem a legmagasabb áldozatot vállaló a legnagyobb?  

    Megható, hogy Jézus milyen türelemmel beszél a tanítványokhoz, mennyi szép dolgot mond el (ti vagytok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben…), hogy az áruló Júdást, a tagadó Pétert is belefoglalja ígéreteibe (meg vagyok győződve, ez volt Jézus legvégső akarata), hiszen 12 törzs fölötti uralkodásról beszél. Készen van az üdvösség, nem érdemes eljátszani.

   Egyetek, igyatok az én országomban… az üdvösség kimondhatatlan öröme jut kifejezésre ebben. A Golgota a zálog kifizetése.  

  Jézus személyesen szól Péterhez, kísértésről beszél, arról, hogy könyörög érte, és előre megbízatással ruházza fel. Azokat félti, akikért meghalni készül. Péter emberkedésére higgadtan válaszol, tényként közli a tagadás bekövetkeztét. Uram, te jól ismersz engem, jobban, mint én saját magamat. 

  Az Úr megerősítő, bátorító, bizalmat ébresztő emlékeket is felidéz: amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Ez a szolgálat kezdete volt. Az együtt töltött három csodálatos év eleje. Volt-e hiányotok, igaz, maradéktalanul boldogok voltatok, megtapasztaltátok Isten jóságát? Uram, az a legjobb, amit te adsz meg nekem, amit veled élek át!

  Semmiben, válaszolják a tanítványok kórusban. Jézus ekkor meglepő dolgot mond: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Nyilvánvaló, Jézus lelki dolgokról beszél. Eljön a megpróbáltatás ideje, őt a bűnösök közé sorolják. Hát nagyon szükség van a lelki tartalékokra, erősen kell az ige kardját markolni (az idézet Ézsaiás könyvéből szintén azt sugallja: mindennek Isten akaratából, a világ megváltásért kell így lennie)!

    A tanítványoknál két kard van. Fegyverből elég: annak demonstrálására, hogy karddal, erőszakkal nem lehet a problémák gyökerét kiirtani, a bűn kérdését megoldani. Arra egyedül csak Isten örök irgalmassága képes a Fiú engedelmes, önfeláldozó szeretete által. Ámen.   

 

Urunk, kegyelmes Istenünk, hálát adunk, hogy nemcsak az ünnep napjai érkeznek el, hanem Krisztusban a megváltás ideje is betelt, általa elközelített a te országod.

Köszönjük, hogy te örökkévaló, eleve elrendelő atyai akaratod szerint minden elkészítettél: a megváltás földi és mennyei feltételeit.

  Megváltó Krisztusunk, olyan közel érzünk téged magunkhoz a te szenvedésedben. Megható volt azt hallani, hogy te örülsz tanítványaid közösségének, pedig nekik, nekünk van rád szükségünk, áldó jelenlétedre, hogy mellénk állj, vigasztalj, bátoríts.

És szívet megindító, hogy olyan türelemmel beszélsz értetlen követőidhez, meglátod bennük – az árulóban, a tagadóban is - a jót, és drága ígéreted van számukra.  Segíts, hogy a nekünk megszerzett üdvösséget el ne tékozoljuk, el ne játsszuk! Add, hogy komolyan vegyük szavadat, akkor is, amikor gyarlóságainkról beszélsz, ingatag hitünkről… Akármennyire tiltakozunk, neked van igazad. Ezért indultál el értünk a Golgotára. Köszönjük a veled való közösség, kapcsolat szép, megerősítő emlékeit: talán régi ünnepek örömét idézzük fel, családi alkalmakat, amikor különösen megtapasztaltuk szeretetedet, közelséged melegét, boldog belső élményét.

   Szentlélek Isten, add kezünkbe a hit pajzsát, az ige kétélű kardját, tedd ránk az üdvösség sisakját, hogy el ne bukjunk, hogy kitartsunk a kísértések, megpróbáltatások között is!

    Örökkévaló Istenünk, könyörülj rajtunk, áldj meg, őrizz meg, tarts meg minket, könyörgünk, légy a betegekkel, a gyászolókkal, özvegyekkel, árvákkal, testi-lelki terhek alatt roskadókkal, félelmes szívűekkel! Irgalmazz bizonytalanságban élő, önbizalmát vesztett, hitét, reménységét kereső világunkon, hogy Krisztusban találja meg azt. Ámen.            

    

Lk 22,39-71 (2020 - nagypéntek du.)

Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje. Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt. Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt! Röviddel ezután más látta meg, és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok! Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment, és keserves sírásra fakadt. Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: Ki ütött meg téged? Prófétáld meg! És sok más szidalmat is szórtak rá. Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók. Jézust a nagytanács elé vezették, és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján. Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik. Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.

   Nagypéntek története nem fér bele egy napba. Üzenetét soha nem tudjuk kimeríteni, soha nem jutunk a végére. Az örök szeretet önmaga odaadásának titkát megérteni örök idők kellenek. Minden alkalommal fel-felcsillan számunkra valami a megváltás csodájából.  Mi csak az események lefolyását látjuk (ahogy az evangélium elénk tárja), és csak sejtjük azok mögött Isten végtelen kegyemét, szeretetét, eleve elrendelő bölcsességét.

   Jézus tanítványaival az Olajfák hegyére megy. A 21. rész 37. versében olvassuk: nappal a templomban tanított, éjszakánként az Olajfák hegyére ment és ott töltötte az éjszakákat.  Meghitt hely a Jézus számára. Az imádkozás, az Atya békességében való megpihenés helyszíne. Az idő, a tér a keret, a kegyelem és a szeretet tölti meg tartalommal.

    Megérkezve, Jézus imádkozásra szólítja fel a tanítványokat. Vannak olyan pillanatok az életünkben, amikor különösen fontos lesz az, hogy imádságban keressük az Istennel való kapcsolatot. Lélegeznünk mindig kell, de néha különösen szükségesnek érezzük.  

   Közben Jézus maga is imádkozik, lelkében gyötrődve, viaskodva. Elhangzik egy emberi mondat - ha akarod, múljék el tőlem e keserű pohár  –, és a fiúi engedelmesség ráhagyatkozó vallomása: legyen meg a te akaratod. Megváltónk vért verejtékezik. Ha valahol testünk külső felületén, bőrünkön előbuggyan a vér, az sérülésre utal, vagy valami iszonyatos erőfeszítésre.  Egy angyal jelenik meg Jézus mellett, hogy erősítse őt. Az ő gyötrődésében részt vesznek Isten világának képviselői is: a megváltás egyetemes küldetés, szívügye a mennynek.

    A tanítványok a szomorúságtól – Lukács mintha mentegetné őket, de, testvéreim, emberek vagyunk, számolnunk kell erőtlenségünkkel, korlátainkkal – elalusznak, Jézus újból imádkozásra szólítja fel őket, hogy kísértésbe ne essenek. Hányszor a szó valós értelmében belealudtunk eget ostromló könyörgéseinkbe. Vagy abbahagytuk az imádkozást, és kipróbáltuk a kísértést.

    Mindig belénk nyilall a kérés: hogy lesz Júdásból áruló. Hatalomvágy, pénzsóvárgás, egyéni ambíciók, „majd-én-megmutatom” keménykedés?  Hogy el tudják ezek téríteni az embert! Még Jézus mellől is. Júdástól úgy elhatárolódunk, de vajon soha nem árultuk el Jézust szavainkkal, magatartásunkkal, megalkuvásunkkal. (Emlékszünk a történetre: egy festő modelleket keres Jézust és tanítványait ábrázoló festményéhez egy távoli kisvárosban.  Meglát egy tiszta tekintetű fiatalembert, Jézust mintázza meg róla. Aztán félreteszi a munkát, pár év múlva újra nekifog, ugyanabba városba megy, már csak Júdás hiányzik a képről. Találkozik egy durva vonású, mogorva, sötét, gyűlölködő arcú férfivel. Igazi Júdás fenomén. Kiderül, ugyanarról a személyről van szó, akiről néhány évvel azelőtt Jézust formázta meg.) Vigyázzatok, és imádkozzatok! Akármi történik, maradj az ártatlan, a tiszta mellett! Nem könnyű nagypénteken hűséges maradni Jézushoz, a keresztre feszítetthez. Jézusnak még nehezebb volt hűségesnek maradni hozzánk, az őt keresztre feszítőkhöz. Mégis!

   Jézus nem hagyja szó nélkül, megkérdi Júdást: csókkal árulod el. Miért teszel a lelked ellen? Miért szakítod ki magad az élet vonzásából?   A bűn területén visszájára fordulnak a dolgok, a csók nem a ragaszkodás kifejezése immár, hanem az árulásé, az eltaszításé.

   Jézus rendreutasítja a harcias lelkületű tanítványokat: hagyjátok abba. Nem a kard küzdelme ez. Fegyverrel csak a fegyverek, az erőszak igazságát lehet kivívni. Az Úr a lelkit, a szeretetet, jóságot akarja győzelemre vinni.   

   Jézus konfrontálja önmagával a rá támadó tömeget. A bűn feje tetejére állít mindent az emberben. Veletek voltam, tanítottalak, jót akartam nektek, most mint valami rablóra, rám törtök. Vegyétek észre, mennyire fonák dolog az egész, gondolkodjatok el! Én nem változtam, milyen lélek uralkodott el rajtatok? Nézzetek magatokba, nézzetek az én lelkembe! Mit láttok?

   Látjuk Péter szerencsétlenkedő, tagadásba fúló próbálkozását, hogy szavát állja. Ott van a Jézus közelében, de aztán elhagyja a bátorsága. Látja a Mestert megkötözve, hallja, hogy halálra ítélik. A hit nem a láthatókra tekint. Nem azok alapján mérlegel…  Háromszoros botlás. Nem véletlen elszólás az első, nem egészen át nem gondolt a második, mert harmadszor is megerősíti.  A tagadás tudatos, ismételt elkövetése ez - nincs mentség. 

   Lukács leírja a pillanatot, amikor Jézus megfordulva ránéz Péterre. Vádlón és megbocsátón. „Szelíd szemed, Úr Jézus…”

    Péter kiment, és keserves sírásra fakadt.  Bátor lépés volt ez a részéről. A bűnbánathoz sokkal nagyobb erő kell, mint a bűn tagadásához. Nem is elég a mienk. Péter, a tagadását sirató, férfias tettet visz véghez.

   Nem úgy azok, akik csúfot űznek Jézusból, akik kínozzák őt. Micsoda perverz öröm: a teremtmény kínozza teremtő, megváltó Urát! Megmutatja, hogy milyen hatalma van a gyűlöletnek a szeretet, a bűnnek a kegyelem fölött. Húsvét majd ennek ellenkezőjét demonstrálja.

   Hajnalban Jézust a nagytanács elő viszik. Örökkévaló Tanácsos, írja róla Ézsaiás próféta. Most róla, felőle tanácskoznak. Arról tulajdonképpen, amit Isten örökkévaló tanácsában már elhatározott. Az ember gonoszsága nem nőhet túl Isten akaratán.

   Szívükben már eldőlt, hogy mit tesznek, csak a törvényes utat keresik. Nagy mesterek vagyunk ebben. Valami el akarunk érni, és átrendezzük az egész világot. Milyen akarat, indulat motivál minket?  

  Jézus szembesíti a tanácstagokat is hajthatatlan keményszívűségükkel: hiába mondom, hiába kérdezlek. Igazságos ítélet majd Isten színe előtt lesz. Ott nem a gyűlölet, nem valami érdek, nem a bosszú, hanem – Krisztus érdeméért, az elszenvedett igazságtalanságban megszerzett igazágáért - a kegyelem fog érvényesülni. Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk, amikor kísértések közé jutunk, adj nekünk kitartást az imádkozásban, a Krisztushoz való ragaszkodásban, közösséged keresésében. Könyörülj rajtunk, amikor a láthatók elbizonytalanítanak, add nekünk a hit látását. Könyörülj rajtunk, ha könnyebbnek, előnyösebbnek, ésszerűbbnek tűnik az árulás, őrizz meg minket kegyelmedből, hogy hátat ne fordítsunk neked, aki mindig előttünk vagy, irgalommal veszel körül minket. Könyörülj rajtunk, amikor képmutatás, megalkuvás, a félelem tagadásra bír minket, mutasd meg nekünk a hozzád visszavezető utat Krisztus megbocsátó, szelíd tekintete fényében. Könyörülj rajtunk, ha erősnek érezzük magunkat a bosszúra, az ártatlan megalázására, gonosz akaratunk érvényesítésére, ha bölcseknek gondoljuk magunkat az igazság kiforgatására, hamis szándékaink érvényesítésére. Szembesítsd magunkkal, de mindenek fölött a te igazságoddal, örökkévaló tanácsoddal, Krisztus szeretetével, jóságával.

  Könyörülj rajtunk, félelmek közt élő világunkon, családjainkon, szeretteinken, az ünnepre tétován készülő gyülekezeteinken. Áldj meg, tarts meg minket, és jutass el húsvét diadalmas hitére Jézus Krisztus, megváltó, a halált legyőző Urunk által! Ámen.      

     

Lk 23, 24-43 (húsvét nagyhete, 2020-szombat)

 

    Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal? Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

    Elgondolkoztam azon, hogy ha információs eszközeinkkel vissza tudnánk menni az időben, mit posztolnának Jézusról? Szegényes jászolbölcsőjét, szerény názáreti otthonát, azt, hogy nem volt hova fejét lehajtania, vagy azt, hogy bár tömegek hallgatták, soha semmije nem volt azon kívül, amit magán, amit magában hordott? Esetleg a nagycsütörtöki vacsorát, elfogatását, kihallgatását, azt, ahogy megverik, korbácsütésektől véresen, cafatokra szaggatott ruhában, majd a bíborpalást maskarájába öltöztetve lökdösik egyik helyről másikra? Ahogy Pilátus kivezeti a nép elé: ímhol az ember. Ahogy kereszt gerendái alatt roskadozik, amikor a kivégzőosztag kíséretében felbotladozik a Golgotára? Amint keresztre szegzik, ahogy ott vonaglik a kereszten?

   Hányan fűznének gúnyos, ironikus kommenteket a képekhez: kemény Megváltótok van!? És hányan írnák (miközben fájdalmában és örömében sírna a szívük) : milyen Megváltónk van!

    Hallottatok még olyant, hogy Isten egyszülött Fiát (benne önmagát) halálba küldi a világáért?

    A megrendítő látvány mögött nagy, kimondhatatlan, hallatlan igazság van. 2000 éve magyarázzuk Pál apostoltól kezdve, és nem tudjuk megérteni, gondolatokba, szavakba foglalni.  De felejteni sem lehet, azóta ismételgetjük: meghalt a mi bűneinkért. Elvette bűnöm és halálom, nekem adta igazságát és életét.

   Jézus küldetése rólunk szól, a mi küldetésünk, egyáltalán emberi mivoltunk elválaszthatatlan tőle. Hozzá, szenvedéséhez mindenkinek köze van. Ő az embert képviseli.

   Cirénei Simon, amint hallottuk,  ténylegesen Jézus mellé kerül a golgotai úton. A mezőről jön éppen. Véletlenül? Akkor nem tűnik nagy szerencsének, hogy arra kötelezik (római katonáknak joguk volt, egymérföldes törvény), de élete nagy élménye lett: földi és mennyei értelemben is.   

   A Jézust sirató asszonyok. Nemcsak erőszak, szívtelenség van a nagypénteki történetben, hanem együttérzés is. Mindig lesz. Az isteni szikra nem tűnik el legnagyobb sötétségben sem a lelkekből. Jézus az őt siratva kísérő asszonyoknak a gonoszság hatalmáról beszél. Magatokat és gyermekeiteket sirassátok… Nagyszombati énekünk: „Sirasd meg, sirasd meg bűneidet, ó, ember”. Ne ünnepelj együtt a gonosszal! Nehéz időkre utal Jézus, de ugyanő mondja: boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Számolni kell a rosszal.  A világon nyomorúságotok van. (Jn 16,33) Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul…(Jn 16,20)

  Két gonosztevőt is visznek, együtt szegzik őket Jézussal a keresztre, jobb és balkéz felől a Koponya-helynek nevezett emelkedőn. Nem szép a megváltás helyszíne. Nem szép a bűn, sem annak a következménye. Nem virágos réten halt meg Jézus Krisztus a világért, hanem ezen az utálattal,  borzongással emlegetett dombon. Itt virágzik ki a kegyelem.

    Jézus így könyörög:  Atyám, bocsáss meg nekik. Nem azért mondja Jézus, mert hallották, mert feljegyezték, hanem mert ez volt a szívében.  Jézus szívéből fakad az evangélium.

   Látjuk a gúnyolódók hadát. Ingyen cirkusz volt a nép számára, gonosz elégtétel a vezetőknek, a katonáknak pedig durva, nyers szórakozás. És mindnyájuknak megváltás, bocsánat. Mikor értjük meg Isten szeretetének mélységét, minket a bűn mocskában is megkereső szentségét?

   Az evangélium egyik legszebb, legmélyebb, legragyogóbb párbeszéde a legabszurdabb,  a legrettenetesebb helyzetben játszódik le. Igazából két keresztre feszített haldokló beszélgetése. Egy – egy mondat.

   Az egyik gonosztevő káromolja Jézust, iszonyatos szenvedése kínjai között tehetetlenségének keserűségét, kegyetlen indulatait ellene fordítja.

A másik (tettestársa is lehet) megrója, elgondolkoztató módon rendre utasítja…

   És akkor Jézushoz fordul. Kimondhatatlan fájdalmak között, amikor minden szó kipréselése rettenetes erőfeszítésbe kerül, kér valamit Jézustól. Az üdvösség utáni esdeklés ez. És Jézus válaszol. Talán a Szentírás két legmegrendítőbb és legcsodálatosabb mondata hangzik el. Emlékezzél meg rólam, és: ma velem leszel.

    Emlékezzél meg bűneimről, gonoszságomról, gyilkosságaimról, arról, hogy kioltottam mások életét, minden szörnyűségről, amit embertársaim kárára elkövettem,  amivel megtagadtam isteni küldetésemet, elrontottam az életemet, tönkretettem a másokét, és emlékezzél meg a te ártatlanságodról, értem is vállalt szenvedésedről, és hogy társad lettem ebben, igazából te lettél társam, nemcsak a fizikai fájdalmat szenvedted velem, vállaltad értem, hanem azt is, amit én soha el nem hordozhatnék.

Le van írva az üdvösség receptje.  

  Még ma velem leszel, mondja Jézus… Íme, nincs helyzet, amiben ne lenne vigasztalás, legyen az szenvedés, gyötrelem, kilátástalanság, üldözés, halál,. Ma velem leszel… nincs boldogabb ember annál, aki ezt hallja. Ki ne cserélne azzal a gonosztevővel, ki ne vállalná fel rettenetes múltját is, és iszonyatos jelenét ezért az ígéretért.

   Értitek, Jézus mellett megváltozik minden. Jézus mellett igaz lesz: még ma velem leszel a paradicsomban. A felmentett semmit jót nem tud tenni, semmivel sem tudja meghálálni, legalább megpróbálni, egyetlen parancsot sem tud már teljesíteni. Nagypéntek van, élete utolsó óráit tölti. És mégis: az üdvösség birtokosa. Nem látja a Jézus feltámadását, de hiszi, és ezért meg fogja látni azt, mennyei ragyogásában.

   Tanuljuk meg ezt a mondatot, a gonosztevőét, és halljuk meg hittel a Jézusét. Emlékezzél meg, még ma velem leszel. Köszönöm, Uram! Legyen áldott szent neved, legyen áldott sokak számára vigasztalást és boldog reménységet adó megváltó halálod és dicső feltámadásod.

   Ezért a mondatért érdemes élni, és hűségesnek lenni halálig.  Krisztusban ez azt jelenti: a feltámadásig. Ámen.         

 

Urunk, taníts minket elmélyülni Krisztus életének, tetteinek, szenvedésének, halálának a szemlélésében. Mert szenvedése szabadulás, halála élet számunkra. Egyszülött Fiadtól, aki az életét adta értünk, legyünk bár a legérdemtelenebbek, kérhetjük legnagyobbat, az üdvösséget. Mély bűnbánattal és az ő végtelen szeretetébe kapaszkodó hittel. Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban. Még ma velem leszel a paradicsomban.

   Nincs ennél drágább, édesebb ígéret, bizonyosság. A nagypénteki vetés a húsvéti aratás reménységét hordozza, halálunk az üdvösségét Krisztusban. Áldott légy ezért, Urunk! Ámen.