Ézs 3, 1-15 (hétfő) 

Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér nyújt, minden támaszt, amit a víz jelent, 3Móz 26,26; Zsolt 105,16; Ez 4,16 

2 a zsoldost és a sorkatonát, a bírót és a prófétát, a jóst és a véneket, 

3 a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt. 

4 Ifjoncokat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk. 1Kir 12,8-10; Préd 10,16

5 Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre. Mik 7,5-6

6 Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson!  

7 akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé! 

8 Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek. 

9 Személyválogatásuk ellenük beszél, vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, még csak nem is titkolják. Jaj nekik, mert maguknak okoznak bajt! 1Móz 19,5; 5Móz 1,17

10 Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét élvezhetik. Jer 17,10; Mt 16,27; Róm 2,5-11; Gal 6,7-8; Zsid 6,10 

11 Jaj a gonosznak! Rossz dolga lesz, mert saját tettei szerint bánnak el vele. 

12 Ó, népem! Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó, népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged! 

13 Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött. Ézs 5,7; Ám 4,1 

14 Törvényt tart az Úr népének vénei és vezérei fölött: Letaroltátok a szőlőt, szegényektől elrabolt holmi van házaitokban! 

15 Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nincsteleneket?! – Az Úrnak, a Seregek Urának szava ez. 

    Ézsaiás az Ószövetség evangélistája… Könyvében lépten-nyomon a Felkentre (Krisztusra) vonatkozó jövendöléseket találunk. Prófétai szolgálatának a fő érdeklődése, irányultsága maga a Messiás. Az ő eljövetelének bizonyosságában a bűn miatt állandóan fenyegető ítélet sötét felhői között mindegyre feltündökölnek a megváltás reményt hozó napsugarai. 

   Ézsaiás világosan látja népe romlottságát, megrögzött ellenszegülését, és azt is, hogy ebben az önpusztító helyzetben csak Isten személyes közbelépése, a Messiás elküldése hozhat gyökeres változást. (Világunkban is a Krisztus visszajövetele?)

   „Jeruzsálem és Júda” elfordult Teremtőjétől, keze szerzeményeiben gyönyörködött, emberi segítségben bízott - Isten válasza pedig az volt, hogy eltávolította ezeket a külső támaszokat, hogy az emberek rádöbbenjenek: bizonytalan értékekre építettek, nem ezekben van a megtartatás… Szembe kell néznünk magunkkal. Bizodalmunknak mi az alapja? Miből merítünk erőt? Mibe kapaszkodunk? Isten a gyakorlatban sokszor az utolsó a listánkon: a pénz, egyéni ambícióink, ügyeskedéseink, stb. után… Amikor minden gazdagság és emberi segítség odalesz, minden (földi) kötél szakad, akkor derül ki, hogy milyen lelki tartalékokkal, erőforrásokkal rendelkezünk, és az is, hogy mennyire szükségünk van a felülről való oltalomra és megváltásra. 

   Éhség, szomjúság pusztít, az ország vezetők nélkül marad, sőt: bíró, próféta, mesterember nélkül… Vajon ilyen szorultságban mihez, kihez lehet mentségért, pártfogásért fordulni? Ti, akik annyira bíztatok magatokban, ha valóban magatokra maradtok, mihez kezdtek magatokkal? 

   Az Isten ítélete sújtotta országban a társadalmi káosz jelei mutatkoznak: éretlen gyermekek lesznek az elöljárók, komolytalan suhancok uralkodnak, ember az emberre támad, minden a feje tetejére áll. A hitványok fognak hatalmaskodni… Félelmetes kép: a belső rendetlenség külső kivetülése ez. Jeleit mi is látjuk: lelkileg infantilis, felelőtlen államfők (akiket kicsinyes indulatok, érdekek irányítanak) feszítenek országok, világhatalmak élén, kórként terjed az ellenségeskedés (az országok közt zajló véres fegyveres háború, és a közösségekben pusztító békétlenség, versengés), a divat, az uralkodó ideológia formálóinak nincsenek erkölcsi gátlásai.

   Olyan nagy lesz a nyomorúság, hogy akinek tisztességes ruhája van, az már tehetősnek fog számítani, és rokonai rögtön felettesüknek akarják választani, hogy rendet teremtsen a nagy zűrzavarban. De senki nem akar „sebkötöző” lenni… Ezer sebből vérzünk, csak nem látszik a sok flancos, cifra tapasz alatt… Vajon ki vállalja fel nyomorúságunkat, gyógyításunkat? Az, aki „megsebesíttetett a mi bűneinkért”.  

   A bukás biztos tüneteit írja le Ézsaiás. És felemlegeti az okokat is. Maguk hozták a bajt saját fejükre, mert igazságtalanok voltak, semmibe vették az Úr intéseit, sőt beszédükkel és tetteikkel ellene fordultak. Személyválogatók voltak, szégyentelenül vétkeztek, mint Sodoma. Az a világ ez, amelynek nem kell Isten igazsága, nem kell Krisztus jósága. Nem az adventi úton, hanem ellenkező irányba indul.

   Az általános ítélethirdetés közben – szinte váratlanul – ígéret szólal meg az igazak számára: jó dolguk lesz, tetteik áldott gyümölcsét fogják élvezni. A legnagyobb összeomlásban, értékválságban, elvetemültségben is meg lehet maradni hűségben, engedelmességben. Ha minden rend borul is, nekünk következetesen ragaszkodni lehet ahhoz, aki út, igazság és élet számunkra. 

  A gonoszok fele figyelmeztető jajszó hangzik el… Ők is cselekedeteik (keserű) termését aratják le. Saját tetteik köszönnek vissza rájuk.  

    Isten szívében azonban sajnálat, irgalom van az. Ó, népem! A büntetések hátterében Isten igazságát fedezzük fel, de ő szeretetével mégis mellénk áll.  Előáll perelni az Úr, törvényt tart. Olvassuk az Újszövetségben: az ítéletet a Fiúnak adta, akiben végtelen kegyelmét jelentette ki… A bűnnek le kell lelepleződnie ( a gyilkos szívű Heródes nem tartozhat a választottak közé – bár hivatalos volt ő is), de van bűnbocsánat, van menekvés.   

   A bejelentett ítélet büntetés az igazságtalanság, a túlkapások, a szegények kizsákmányolása miatt. Azt kérdi Isten: hogyan meritek összezúzni népem? Ő a jogfosztottak pártjára áll. Krisztus születése a legmeggyőzőbb bizonyítéka ennek. Egy kisgyermekkel szemben akármit el lehet követni (jót és rosszat is), de tudnunk kell: a mindenható Istennel szembesülünk benne. Úgy viszonyuljunk a kicsinyekhez, és a kicsinnyé lett Egyszülötthöz! Ámen.   

 Ézs 4, 2-6 (kedd)

2 Azon a napon ékes és dicső sarjat támaszt majd az Úr, a föld gyümölcse pedig pompás és díszes lesz azoknak, akik Izráelből megmaradnak. 3Móz 26,1-13; 5Móz 28,1-14; Ézs 30,23; Hós 2,23-24 

3 Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül. Ézs 52,1; 62,12; Mal 3,16; Lk 10,20; Róm 11,5; Jel 13,8; 21,27 

4 Ha lemosta az Úr Sion leányainak a szennyét, és leöblítette Jeruzsálem vérét ítélő lelkével, megtisztító lelkével, Ézs 1,27; Mal 3,1-3; Mt 3,11-12 

5 a Sion-hegy egész területe és a gyülekezet fölé nappal felhőt és ködöt teremt az Úr, éjjel pedig lángoló tűz fényét. Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz majd az oltalom. 2Móz 13,21-22; 4Móz 9,15-22; Zsolt 91,1-3.9 

6 Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és az eső ellen. 

   Egy sarjról, friss hajtásról beszél az ige, aki ékes és dicső lesz. Olyan megkönnyebbülést hozó, vigasztaló ezt hallani a súlyos ítélet után. A sarj a jövő ígéretét hirdeti, az élet fakadását, megújulását, a növekedést, a kikelet örömét. Ékes és dicső – külső és belső szépségről vallanak ezek a szavak. Néztünk reá, nem volt ábrázata kívánatos, olvassuk az 53. fejezetben. Megüresítette önmagát, alázatos formát vett fel, engedelmes volt a kereszthalálig, írja Pál apostol. Mégis: senki sincs ékesebb és dicsőbb Krisztusnál, aki otthagyott minden mennyei gyönyörűséget, ragyogást, hogy sorsunkat vállalva minket megváltson.   

   Egy új kezdet bejelentése ez, mert megjelenik valaki, aki átformálja az emberek szívét, legyőzi a bűnt… A megoldás személyhez kötött: felülről jön, és bennünk valósul meg. Képtelenek vagyunk önmagunktól megújulni, megtisztulni, igazságosak lenni. Advent nem arról szól, hogy „jertek, próbáljunk meg jobbak lenni”. Hanem arról: „jöjjetek, nyissuk meg belső ajtónkat a nagybetűs Jóság előtt”. Öltsük magunkra az ő alázatát, békességét. Csak Krisztusban lehet igaz ez, és csak akkor, ha szívünkbe fogadjuk őt. Amíg csak (egy) külső ünnep a karácsony, amíg nem belső történés, addig nem lesz a miénk annak öröme, igazi áldása. (Ha halljuk a hírekben: egy erdélyi kisgyermek megnyert valamilyen világversenyt, akkor – persze - megmelegszik a szívünk egy pillanatra, átsuhan rajtunk, hogy milyen boldogok lehetnek a szülők, a család, de ha épp az én gyermekemről, unokámról van szó, akkor az teljesen eltölt örömmel, lelkesedéssel. Értitek, mit jelent a személyes érintettség?)

    Még a föld gyümölcse is pompás és díszes lesz… Egyik karácsonyi gyerekének kezdődik így: „Jaj, de pompás fa a karácsonyfa”. Feldíszítjük, felcicomázzuk. Vajon életünk fáján vannak-e lelki díszek, gyümölcsök? Vajon családjaink, közösségeink, világunk milyen díszekben pompázik? Minden bizonnyal ezen az ünnepen a Putyin rezidenciáján is karácsonyfát fognak felállítani. Érzitek a fájó, a felháborító ellentmondást? Vajon családunkban, gyülekezetünkben milyen gyümölcsöt terem a karácsonyfa? A szeretet, tisztelet, aláztat, békesség gyümölcseit? (Nyilván, Isten egész évben termő fává akar tenni).  

  Aki megmarad, azt szentnek mondják. Nekem kérdésem az, hogy kik maradnak meg. A jók elmennek, szoktuk mondani. Nem a szelíd természetet kódoló gének hordozói élnek túl, hanem az erőszakosak, a rámenősek, a ravaszok, az élelmesek… Isten mégis másként kalkulál. És higgyétek el, neki lesz igaza. Ő tisztítja meg az ő népét. A szent azt jelenti: Isten számára elkülönített, az ő dicsőségét szolgáló. Ez a küldetésünk. Reformációi örökségünk is. Az Isten dicsőségét szolgálni. Az a jó, az építő és áldásos. Az állja ki az idők próbáját. Meg kell értenünk: minden más hiábavalóság, nem marad semmi eredménye… Higgyétek el, semmi eredménye nem marad.  

  Akik fel vannak írva az élők közé. Nemrég hallottuk a Malakiás könyvéből (ismert fordulat a Bibliában): Isten felír az ő könyvébe, nem felejtkezik el rólunk. „Uram, emlékezzél meg rólam.” Krisztus eljövetele, küldetése ezt az igazságot hangsúlyozza: Isten megemlékezik elesettségünkről és az ő örök irgalmáról. Azt is sugallja az ige: nem vagyunk automatikusan a listán. Fel kell írattatnunk. Isten át kell írjon a büntetést érdemlők névsorából a kegyelemet nyertek közé.  Ami megíratott Krisztusról, ami beteljesedett benne, azért történt, hogy – jelképesen szólva – mi felírassunk az élet könyvébe. Tudjuk, hogy mit érdemlünk. Ua. bizodalmunk van. 

(Mesélik, hogy egy gazdag királynak volt egy kisfia, aki nagyon szeretett segíteni az embereknek. Gyakran közönséges ruhába öltözve eltűnt a palotából, és felkereste a főváros szegénynegyedét. Ha valakin nagyon megesett a szíve, akkor kitépett egy lapot a zsebében levő kis füzetből, ráfirkantotta a nevét, és azt mondta, hogy menjenek ezzel az írással a királyhoz, mondják el kérésüket, és segítséget fognak kapni. Sokan hitetlenül nézegették a kis papír fecnit, s azon az ákom-bákom betűket. Mit fecseg ez a gyermek? De akik komolyan vették, és elmentek, azok a papírt mutatva egészen a királyig jutottak, aki meglátva egyetlen, szerelmes fia saját kezével rótt nevét az összegyűrt papírdarabon, a hozzáfordulók minden kérését teljesítette). Sokfele felírják a nevünket, végül fejfára, sírkőre vésik… de az a biztos, amit Isten jegyez fel rólunk… a Krisztus neve mellé.

    Ha lemosta az Úr Sion leányainak a szennyét, és leöblítette Jeruzsálem vérét ítélő lelkével, megtisztító lelkével… Az irgalom tette ez (az irgalmas samaritánus képe villan be), mégis ítéletről hallunk. Isten irgalmas ítéletet gyakorol. A bűn szennyét nem hagyhatja rajtunk. Az orvos el kell távolítsa testünkből a fertőzést, a kelevényt, akármennyire fájdalmas is az. Az ítélet tisztít, csakhogy mi nem hordozhatjuk el. Olvassuk:  az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért… Kérjük Isten tisztító Lelkét, Krisztus vérének bűnt lemosó, gyógyító erejét! Milyen jó tudnunk, hogy ilyen, minket a saját vérével, saját áldozatos szeretetével megtisztító Megváltó jött el hozzánk!  

  Akkor Isten kiterjeszti oltalmát. Felhőről, köd-és tűzoszlopról olvasunk. Visszautalás ez az egyiptomi nagy szabadulásra. Jelképes üzenet: Isten szeretete, dicsősége ölel körül. (Nagy fényesség vette körül a pásztorokat is… A világosság biztos pajzs a sötétség ellen. Ha világosságban vagyunk, nem kell félnünk, hogy a sötétség csak úgy eláraszt minket.)

  Ó, be szép mondat: Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és az eső ellen! Krisztusban teljes körű biztonság ígértetik nekünk. Testi-lelki próbák, kísértések között, földi-mennyei céljaink követésében, egészen megérkezésünkig. Ámen.    

Ézs  5, 1-7 (szerda) 

1 Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Zsolt 80,9-16; Jer 2,21; Mt 21,33-41 

2 Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vadszőlőt termett! 

3 Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! 

4 Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? 

5 Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! 

6 Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! 1Móz 3,18; Ézs 7,23

7 A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! 

   Az Ézsaiás 5. részének első verseiben egy ismert, költői szépségű, de szomorú csengésű, szimbolikus értelmű tanítást találunk. Tkp. egy szerelemes ének ez. Dalt éneklek kedvesemről… Luther karácsonyi énekében fogalmazódik meg a szenvedélyes kérés: „Ó, én szerelmes Jézusom, édes megváltó Krisztusom, jövel, csinálj csendes ágyat, szívemben magadnak házat!”... Ő valóban Isten egyszülött, szerelemes szent Fia, aki a Szentháromság Isten legforróbb, legszemélyesebb szeretetével jött el hozzánk. Belerendül a lelkünk: Krisztusért mi is Isten szerelmesei vagyunk. Nézz magadra, testvérem! Mit szerethet benned az Isten? Meg tudsz valamit említeni? Jóságodat, tiszta érzéseidet, ártatlanságodat, önzetlen szeretetedet? Hamisan csengenek ezek a szavak velünk kapcsolatban. Az ok tehát nem bennünk van, hanem benne, Krisztus szeretetében. Így viszonyul ő hozzánk. Bárcsak a mi szívünkben is égő vágyakozás, szent, szerelmes epekedés gyúlna iránta! 

   Isten Szerelmesének, Választottjának szőlője van kövér hegyoldalon. Mindent neki adott az Atya, olvassuk az Újszövetségben. És ő mindent megtett övéiért, az ő a szőlőéért. Fölásta, körbekerítette… Megkereste, megváltotta. Lehet-e ennél többet? Mennyit tehet értünk a kegyelem? Tudjuk: a keresztig ment el, a legnagyobb mélységig. 

  Isten Szerelmese jogosan várta, hogy szőlője jó gyümölcsöt teremjen, mégis rosszat termett. A szőlő nem viszonozta az áldozatot. Nem volt hálás, engedelmes. Részt akarsz-e venni megváltásod történetében? Karácsony a naptár szerint mindenkihez elérkezik (van, aki észre sem veszi), de igazi lelkülete, mennyei hangulata csak azokhoz, akik befogadják Krisztust. Az első karácsony is csak kevesek szívében lett ünnep. 

  Isten a népet hívja tanúnak… valójában saját perében. Szolgáltassatok igazságot! Mit tehettem volna még a szőlőmért? Isten a legnagyobb áldozatot hozta meg, egyszülött Fiát adta… Képzeljétek el: van egy tékozló barátotok, akit mégis mindenképpen meg akartok menteni, utolsó lépésként drága, ártatlan, tiszta szívű gyermeketek életét teszitek kockára, akit magatoknál is jobban szerettek. Ennél többet nem tudtok tenni… Isten a legtöbbet adata. És mi sokszor a legkevesebbet sem vállaljuk. Egy óra hálaadást ezen az ünnepen. Egyszer egy évben. Ha háború lenne, akkor nem tudnánk jönni, ha járvány tombolna, akkor sem… Most mi a kifogás? Az okokat a szívünkben kell keresni…

   Ha nem kell a kegyelem, akkor Isten felfüggeszti azt. Ha gúnyt űzünk jóságából, áldozatából, ha semmibe vesszük őt, akkor megvonja tőlünk az ő irgalmát… Ha nincs kerítés, ha nem gondoznak egy szőlőt, az – akármilyen sokra is tartja magát – tönkremegy. Nem tudjátok, hogy ez a nagy külső apadás, ez a nagy lelki hanyatlás, pusztulás, elidegenedés, amit magunk körül látunk, minek a következménye? Végig kell gondolnunk bűnbánattal... Felveri a tövis és a gaz. Ha nem kell az Isten segítsége, áldások nélkül maradunk. Sok mindent szerezhetünk, magasra kapaszkodhatunk, de nem lesz örömünk, békességünk. 

  Az utolsó versben az ige megfejti a jelképes beszéd értelmét. A Seregek Urának szőlője Izrael háza, az Júda férfiai ő gyönyörű ültetvénye… Megható ez a meghatározás: Isten gyönyörködni akar bennünk, úgy, ahogy egyszülött Fiában kedvét leli. Örülni akar nekünk, és örömünket teljessé tenni. Ezért küldte az ő Fiát hozzánk. Ha Krisztus beköltözik hozzánk, általa megvalósul bennünk is az Isten akarata. Miért ne fogadnánk be, miért ne biztosítanánk helyet számára? Fontosabbak nekünk bűneink, haragunk, makacsságunk, hitetlenségünk? 

    Megdöbbentő volt az utolsó versben az ellentétes tartalmú szavak összerímelése, amiből a tagadó, lázadó ember visszafeleselését halljuk ki: Isten törvényességet vár – és önkényességet tapasztal, igazságra számít – és gazságot fedez fel. Mi melyik oldalra akarunk állni, mit akarunk választani? Bárcsak Krisztus szeretetének törvényét követnénk és az ő igazságában járnánk! Ámen.        

Ézs 5, 8-16 (csütörtök)

 8 Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! 2Móz 20,17; Mik 2,2 

9 Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. 

10 Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! 

11 Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket. Zsolt 28,5; Péld 23,29-32; Ézs 28,7-8; Ám 6,4-6

12 Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg. 

13 Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped. Hós 4,6

14 Ezért tátja ki torkát a sír, mérhetetlen nagyra fölnyitja a száját. Odakerül az előkelő és a köznép, a zajongók és a vigadozók. 

15 Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, a kevély tekintetű embereknek meg kell alázkodniuk. Ézs 2,11.17

16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten megmutatja szentségét, mikor igazságot tesz. 

    Jajszóval kezdődik az ige.  Nem szívesen halljuk ezt, így karácsonyra készülve. Inkább örömről, békességről, áhítatos hangulatról szóló üzenet után vágyakozunk… De mindez nem lehet csak máz. Isten drága lelki ajándékai a szívünkben kell helyet kapjanak, ahhoz pedig nyíltan szembe kell néznünk azzal, ami bennünk van. Ezt az ünnepet is sok „jaj” fogja beárnyékolni: gondoljunk arra, hogy sokan betegen, talán kórházban fogják tölteni, vagy éppen gyászban, szomorúságban, stb., de gondoljunk azokra a szenvedésekre is, amit ember okoz az embernek. Először a háború jut eszünkbe, amit, nyilván  – kivált karácsony fényében - elítélünk, de mégis fenntartjuk a családokban a békétlenséget, kapcsolatainkban a keményszívűséget, meg nem bocsátást… A mennyei örömöt földi bűnök sötétítik el. Ha a pásztorok Betlehembe készülve hajba kaptak volna, ha a bölcsek számára menet közben fontosabbá vált volna a hírnév, a biznisz… nem jutnak el Jézushoz, és nem lesz örömük, reménységük, üdvösségük.

   Ézsaiás társadalmának igazságtalanságaira mutat rá (azokat ostorozza), az emberi mohóságra, kapzsiságra, nagyravágyásra, és ez sajnos nem csupán az akkori kor problémája volt, hanem a mienk is, fokozott mértékben. Szemléletes a leírás: házakat házakhoz ragasztotok, kiszorítjátok az embertársat, még a levegőt is elvennétek egymástól. Szívtelenség, harácsolás, mértéktelen önzés. Ellentéte annak, amit Isten tett, ahogy ő viszonyul hozzánk…

  Az ítélet nem késik: romba dől a sok ház, terméketlenek lesznek a mezők, szőlősök. Az Isten akaratával dacoló, embertárssal nem törődő terveink hozhatnak profitot, de örömöt, békességet nem. A többől kevesebb lesz… 

   Aztán az ember mégis ki akarja csikarni magának az elveszített, a visszautasított boldogságot: borral, mámorral, szenvedélyekkel. Egy második „jaj” is elhangzik azok felé, akik így, Isten nélkül akarnak boldogulni. Ha aktualizáljuk: ha valakiknek csak ennyi az ünnep: evés, ivás, mulatozás, akkor valami nagy baj, nagy zavar van a lelkükben. Nagy keserűség, amit nem akarnak Istennek átadni, elfogadva tőle a megváltás örömét, békességét… (Jó, ha van terített asztal, ajándék, jókedvű baráti találkozás, de ha csak ennyi, ha ezekből akarunk mindent „áldást” kipréselni, akkor a lényeg kimarad. Egyik fiatal mondta: azért várja a karácsonyt, mert akkor a csapból is pia folyik… Szomorú és szánalmas az, ha valakinek a szerek adta kábulat jelenti az ünnep csúcsát.) Ez a tragédia: nem vesszük észre az Úr tetteit, nem látjuk meg kezének munkáját. Már a karácsony se Krisztusról szól, nem az ő szeretetéről, megváltó munkájáról.

    Felrémlik a fogság ijesztő, szörnyű lehetősége annak minden borzalmával… Mi most a lelkiről beszélünk: hogy ti. bűneink, haragunk, indulataink rabjai, megkötözöttjei vagyunk. Ha ezen az ünnepen sem tud elmenni testvér a testvérhez, szomszéd a szomszédhoz, ha most sem tudunk megbocsátani, ha szívünkben rosszindulatot, sötét gyűlölködést őrzünk, akkor ez arról árulkodik, hogy hitünk, szeretetünk, jobbik énünk tömlöcben sínylődnek ezen a szép ünnepen is. 

   Félelmetes a kép a száját kitátó sírról… Mégis ebben a helyzetben, ahova az ige állít, meg kell látnunk azt, Aki vállalta értünk a halált, aki harmadnap megnyitotta az ő sírját, hogy az ne nyeljen el minket végképp… Büntetésünket magára vette. Aki hisz a Fiúban, örök élete van. Halált érdemel, mégis életet nyer általa.

   Talán éppen ez a kiélezett helyzet indít arra, hogy Isten intését és kegyelmi ajánlatát szívünkre vegyük. (Egyik lányunk úgy 6-7 éves fejjel egyszer megneheztelt ránk, és kijelentette, hogy elköltözik tőlünk, világgá megy. A felségem sebtében készített neki egy kis „útravalót”, kivittük a kapu elé… otthagytuk. Néhány másodperc múlva zokogva futott vissza a házba, és édesanyja ölébe borult …) A legnagyobb sötétségben jelenik meg a világosság, a pusztulás pillanatában ismerjük fel a Megmentőt. 

  De ehhez meg kell hajolnunk… A bölcső is lent van. Az istálló ajtaja alacsony. Isten lehajolt hozzánk, mi nem lehetünk olyan büszkék, önteltek, hogy magasabbnak képzeljük magukat nála, egymásnál. Be kell látnunk, hogy kik vagyunk, mennyit érünk. Sokra tartjuk ugyan magunkat, pedig csak egy fuvallat az életünk (mennyi tragédiáról hallunk a hírekben).

  Isten pedig magasztos lesz… Igen, övé a hatalom és dicsőség mindörökké. Igen, Krisztusnak kell növekednie. (Ha egy gyermek megszületik, annak fejlődnie kell, ez az élet törvénye). Karácsony következménye: a Krisztus növekedése bennünk. Hogy elvegye fejükről az ítéletet, és megajándékozzon az ő igazságával. Ahogy a román kolinda üzeni: „si sa creasca, sa ne mantuiasca” (és hogy növekedjen, (nekünk) megváltást szerezzen). Részesítsen az ő teljes kegyelmében és igazságában. Ámen.    

Ézs 6 (péntek)

   1 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. 2Kir 15,1-7; 2Krón 26,1-23; Jn 12,41; Jel 4,2.9-10; 5,13; 7,10.15; 19,4 

2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. 1Kir 22,19; Ez 1,4-24; Jel 4,8

3 Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! 

4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. 2Móz 20,21; 1Kir 8,11; 2Krón 5,14; Ez 10,4; Jel 15,8 

5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! 2Móz 33,20; Bír 13,22; Jak 3,2-12

6 Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. 

7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Jer 1,9; Dán 10,16

8 Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! 

9 Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 5Móz 29,3; Ézs 42,20; Jer 5,21; Mt 13,13-15; Jn 12,40; ApCsel 28,26-27; Róm 11,8 

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon. 

11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak és lakatlanok nem lesznek a városok, a házak elhagyatottá nem lesznek, a föld pedig pusztává nem válik. 

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. 

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik! Ézs 4,3;

   Ézsaiás elhívásának történetét hallottuk. Valójában egy megrendítő látomás leírása ez. A jelképek közvetítésével betekintést nyerünk Isten csodálatos mennyei tanácsába, dicsőségébe… Tkp. a karácsony kiindulópontjánál vagyunk. Ha egy próféta elküldése ilyen jelentős mozzanat – Ézsaiást tekinthetjük Krisztus ószövetségi előfutárának, ő ír a legdöbbenetesebben a Messiás szenvedéseiről -, milyen univerzális esemény lehetett az egyszülött Fiú elbocsátása! 

   Ézsaiás a mennyei királyt látja, aki trónján ül. Magasztos és felséges. Ennyi fér bele az emberi szavakba. Pál így magasztalja Isten bölcsességét: Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! (Róm 11, 33-36).  Eszünkbe jut a Krisztus-himnusz a Filippi levélből: amikor Istennek formájában volt… 

   Akár a karácsonyi történetben, angyalok, szeráfok tűnnek fel a próféta látomásában… Ez utóbbiak – nevük jelentése alapján – tüzes fényességében megjelenő mennyei lények. Isten közvetlen dicsőségében részesülnek, annak tanúiként teljesítenek szolgálatot. () Érdekes a leírásban a hat szárny: az arc eltakarása az Isten szentsége, ragyogó dicsősége előtti tisztelet, alázat kifejezése, a láb eltakarása szolgálatuk tisztaságára, makulátlanságára utal (v.ö. 2 Móz 22,23), lebegésük pedig azt sugallja, hogy nem földi lények, illetve azt, hogy állandóan készek az engedelmességre.

   Hangos szóval dicsérték, illetve hirdették Isten szentségét… Kiáltásukba beleremegett a mennyei templom. A látomásnak ennél a mozzanatánál Ézsaiás is felkiált. Első szava a bűnei, gyarlóságai miatti rettegő felismerésé: jaj nekem! Tisztátalan ajkú vagyok. Karácsony nem egy királyi díszlátogatás, hanem bűneinkből való megváltás. Ha karácsonyról beszélünk, bűneinkről sem hallgathatunk. Rádöbbenünk-e Ézsaiással együtt a mi méltatlanságunkra? Hogy mennyire belebonyolódunk vétkeink, hamisságunk, egoizmusunk labirintusába. 

   A próféta elsőként a tisztátalan ajkúságát említi. Nem véletlenül. A szív teljességéből szól a száj (Lk 6,45)… Hát igen, ajkunk, beszédünk árulkodik a leghitelesebben bennünk levő indulatokról, érzelmekről, gondolatokról. Egyszóval rólunk: úgy, amint vagyunk. Mi fakad fel belőlünk? Hála, dicséret, biztatás mások fele, vagy keserű panasz, indulatosság, bántás? Tisztít, vagy szennyez a beszédünk? 

   Ézsaiás a sajátjával együtt népe bűneit is említi. Ez nem hárítás, hanem közösségvállalás. Rossz hatással vagyunk környezetünkre, ami ugyanúgy hat vissza reánk. Nagy közös nyomorúság. „Beteg világban béna ember”, írja Dsida. Háború a családtagok és országok között, hazudozás, félrevezetés alacsony és magas körökben… és mindezek a továbbgyűrűzése. Jaj nekünk, elvesztünk önmagunkban! 

    Isten egy angyalt küld, aki a mennyei oltárról parazsat vesz, odaérinti a próféta ajkához. Hozzánk egyszülött Fiát küldte, aki által ugyanazt üzeni: „bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva”. Mennyei beavatkozásra van szükség ehhez. Krisztus a Golgota oltárán önmagát adva, szeretete forrón izzó tüzén mutatta be áldozatát. Minden bűntől megtisztít annak heve. Csodálatos örömhír ez! Amikor azt mondjuk, hogy eljött a Megváltó, erre gondolunk.

   Megváltásunk ua. küldetés is számunkra. Nemcsak szűkkeblű örvendezés, hogy „szerencsére én megszabadultam”. Krisztus eljövetele, Isten szeretetének testet öltése felszólítás: menni, vinni, megélni annak bizonyosságát. Elköteleződés. Ézsaiás nem ellenkezik, nem sorolja a kifogásokat. Legtöbb (lelki és testi) kudarcunk a döntő jelentőségű, de meg nem tett lépésekhez kötődik.

   Furcsa a megbízatás: tedd keménnyé az emberek szívét. Tedd nyilvánvalóvá, hogy amit viszel, nem kell az embereknek. Karácsony annak megmutatkozása is, hogy milyen sok embernek nem kell Isten jósága, aláhajlása, Krisztus megváltó szeretete. Hogy milyen sokan nem fogadták és nem fogadják be őt. A világosság megmutatja, hogy kik akarnak a sötétben maradni. A pincebogarak menekülnek a fény elől. Te viszont – amúgy sem tehetsz mást - vigyed, képviseld Isten világosságát! 

  Ítéletes mondat hangzik el: lakatlanná lesznek a városok, a házak és az ország elhagyottá. A keményszívűségnek, kicsinyhitűségnek, tagadásnak, engedetlenségnek, hitetlenségnek következményei vannak. Nézzetek körül!

  De egy hajtás szent maggá lesz… Krisztus a világ reménysége. Karácsony a nagy ígéret és beteljesedés. Annyi áldás lesz a mienk, amennyit elfogadunk Krisztusban. Ámen. 

Ézs  7, 10-15 (szombat)

    10 Ezután így szólt az Úr Áházhoz: 

11 Kérj egy jelet Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! 

12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat! 5Móz 6,16; Mt 4,7 

13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? 

14 Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el. 

15 Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. Ézs 8,4

   Karácsonykor Isten egy élő jelt helyezett el a világban, szeretete, irgalma bizonyítékaként egyszülött Fia személyében. Képzeljük el: nagy bajban vagyunk, valaki megígéri, hogy segít. Kételkedve, gyanakodva fogadjuk az ajánlatot, mert már annyiszor becsaptak, annyiszor becsaptunk mi másokat. Erre jótevőnk saját, egyetlen gyermekét adja nekünk kezesként. Hihetetlen történet.   

    Szól az Úr a királyhoz: kérj egy jelet… Kegyelmi ajánlat. Áház nem éppen istenfélelméről ismert vezetője a népnek. Júdában uralkodott, a nagyhatalmak kegyét keresve megtűrte, pártfogolta a pogány vallások jelenlétét az országban. Mégis esélyt kap… Krisztusban mindenki esélyt kap, mindenkihez odahajol az Isten: hatalmasokhoz és kicsikhez. Karácsony egyetemes ünnep. Egy kisgyermeket bárki befogadhat, vagy visszautasíthat (hátborzongató történeteket hallunk kitett csecsemőkről), egy kisgyermek előtt senki nem szégyelli magát…

   Kérj egy jelet! „Ez lesz néktek a jele”, visszhangzik a fülünkben a Lukács evangéliumából a születéstörtének egyik kedves mondata. Milyen jelet kérsz Istentől? Gyógyulást, gazdagságot, problémáid megoldását? Adja meg az Úr neked! De ne feledd: a legnagyobb, a mindent felülmúló jel a bölcsőben fekvő Gyermek. Benne minden nekünk adatik. Benne mindent megnyerünk. A kegyelem, az igazság teljességet, az üdvösség kimondhatatlan boldogságát. Ne elégedj meg kevesebbel Krisztusnál! Ne legyen neked elég az ünnep külsősége, minden szépsége, hangulata, a világ sokféle kínálata, gazdagsága. Kérd a legnagyobb kelet, ajándékot: Krisztust. (Ismerjük a mesét: a királynál felfogadott szolgálatra egy talpraesett, szép lányt, aki nagyon ügyesen végezte a munkáját, közben a király fiának is nagyon megtetszett, amikor pedig lejárt a szolgálat három napja, a király felajánlotta neki, hogy a palotából egyetlen valamit magával vihet. Tudjátok, mit választott a lány? Igen, a királyfit. Vele együtt minden az övé lett.) Aki Krisztust választja, az az örök karácsony részesévé lesz.   

  Áház azt válaszolta: nem kérek. Még magyarázza is: nem kísértem az Urat. Aház nem foglalkozik Isten ajánlatával. Nem érdekli a jel. Jobban érdekli a hatalom, a gazdagság, a nagy birodalmakkal kötött okos szövetség… Hány embert nem érdekel a legnagyobb ajándék sem! Csak földi dolgok. Érthetetlen: semmibe vesszük Isten kegyelmét, amit egyszülött Fiában kínál nekünk. Miközben a kisbetűs, mulandó életért harcolunk, a nagybetűs Életet utasítjuk vissza. Karácsony csak szabadnap, mulatozás, pihenés, semmi több… Valaki így dicsekedett: én nem sokat zavarom az Istent. Pedig, igaz, ez a legzavaróbb. Ha valaki, akiért mindent odaadtunk, azt mondja: nem akarja, hogy valami köze legyen hozzánk…Van valami gonosz, lelketlen, mélyen hálátlan cinizmus ebben. Elképzelitek, hogy valaki hazajön külföldről karácsonyra, és nem keresi fel szüleit, mert nem akarja zavarni őket?

    A próféta felháborodva mondja: nem elég, hogy embereket, még Istenemet is fárasztjátok. Ézsaiás kiáll Isten ügye mellett. Nem emberi túlbuzgóság ez, hanem szívbeli fájdalom: hogyan lökitek félre Isten kegyelmét, mint valami ócska tárgyat? Tudjátok, mivel fárasztjuk a leginkább Istent? Közömbösségünkkel. Hitetlenségünkkel. Nemtörődömségünkkel. Keményszívűségünkkel. Azzal, hogy a legkisebb fáradságot sem vállaljuk érte. Gondoljunk a bölcsek, a pásztorok áldozatára. Nekünk is kérni, tenni kellene valamit. 

   A jelt mégis megadja az Isten. Hűségből, mert megígérte, irgalomból, mert szüksége van rá azoknak is, akik visszautasítják. Isten jele: egy fiatal nő, aki várandós, és fiút fog szülni, és azt Immánuelnek nevezik… Kérdezhetjük: mi ebben a nagy dolog? Hiszen ez az élet rendje. Naponta ezer és ezer gyermek születik… De nem csoda minden születés? Hát az Isten Fia testet öltése?! 

   A prófécia háttérben elsődlegesen egy, az Áház király idejében megtörtént esemény állhat, de ez az ige (is) teljes értelmét Krisztusban nyeri el. 

   Az Isten által adott jel az életről szól. A mi születésünkről (is), ajándékba kapott földi létünkről, de mindenekelőtt a Krisztus eljöveteléről, messiási munkálkodásáról, megváltó haláláról és feltámadásáról. Benne lesz mindnyájunk élete áldott és az üdvösségre rendelt. Az Immánuel név beszédes, azt jelenti: velünk az Isten. Máté idézi Ézsaiást a Krisztus születésének leírásakor. Minden születésben ez ábrázolódik ki: Krisztusban mienk az élet jele, ígérete.  

   A Megszületendő ártatlanságát, tisztaságát hangsúlyozza az ige: tejszínt és mézet eszik, ua. ez az Isten áldásainak a körülírása is, sőt ígéreteinek beteljesedése ebben a Gyermekben (v.ö.: tejjel és mézzel folyó föld), aki Isten kegyelmének, igazságának, ígéreteinek teljességét hordozza, és azt adja tovább. A rosszat megveti, a jót választja… Fontos ez a különbségtevő képesség. Egy gyermek életében a növekedés (a belső is) biztos fokmérője. Egy kisgyermek nem tudja felmérni, hogy mi a jó és mi a rossz, ahogy nőnek, egyre felelősebben tudnak dönteni és cselekedni (aztán ezt a felelősségi görbe mintha újból lefele tartana). Krisztus Isten teljességéből jött, neki csak a földi szóhasználat szerint kellett naggyá, éretté válnia… Arra is utal az ige: rossz és jó döntéseink a Krisztushoz való viszonyulásunkon múlnak. Benne a jót választjuk, nélküle mindig a rosszat (ha jónak is tűnik).  

  Karácsony döntés is: Krisztus, az élet szerzője és ajándékozója, és Benne a jó követése és szolgálata mellett. Legyen ott ez az élő jel a szívedben, fogadd be Krisztust, és általa tied lesz Isten áldásainak teljessége. Karácsonyi örömöd soha nem ér véget. Ámen.