Mal 1, 1-5  (karácsony bűnbánati – 1. nap)

1 Fenyegető jövendölés.Az Úr igéje, amelyet Malakiás által jelentett ki Izráelnek. 2 Szeretlek benneteket – mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? Abból, hogy Ézsau testvére volt Jákóbnak – így szól az Úr –, mégis Jákóbot szerettem, 3 Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztasággá tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam. 4 Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! – a Seregek Ura azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az Úr. 5 Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is!

   Az Ószövetség utolsó könyvéből hallottuk az igét. Malakiás  neve azt jelenti: Isten király, Isten az én királyom. A próféta Isten hatalmát, nagyságát mutatja be, amit a nép sokszor figyelmen kívül hagy. Nem Isten dicsősége lesz kisebb ezáltal, hanem a nép küldetése, identitása kerül veszélybe. Ha félreismerem Istent, akkor szükségszerűen magamat is félreismerem.

  Isten első üzenete népének ez: szeretlek. Karácsonyra készülve át tudjuk érezni ennek a kijelentésnek a súlyát, látjuk messzemenő következményeit. Istennel való kapcsolatunk alfája ez. Innen indul ki minden: kegyelem, bocsánat, megváltás, üdvösség. Isten végső soron Krisztusban mutatta meg szeretetét – s abban önmaga lényegét – ennek a világnak.  

   Ti azt kérditek: miből látjuk? Az egész könyvre jellemző ez a párbeszédes, inkább visszakérdező, feleselős stílus.  Isten kiválasztotta Ábrahámot, vezette, őrizte, nagy néppé tette, Egyiptomból szabadulást, a pusztai vándorlás alatt oltalmat nyújtott, országot adott, vezetőket rendelt, prófétákat küldött, mégis elhangzik a kérdés: miből látjuk. Annyira emberi! Magunkra ismerünk. Olyan hamar lenullázódik bizalmunk, egy-egy csalódás következtében összeomlik a hitünk. Ha szeret az Isten, akkor miért nem sikerült ez és ez a tervem, miért ért ilyen vagy olyan próba? 

Az ige Krisztusra mutat. Az ó szövetség végéhez közel van az újnak a kezdete. Az Egyszülött Fiú alázatos eljövetele, önmagát adó áldozata a legnagyobb bizonysága Isten irántunk való szeretetének, irgalmának. Karácsony kétségbe nem vonható esemény. Krisztus vállalta emberi sorsunkat, hogy megszabadítson bűnünk fogságából.

Sokszor ébrednek kételkedő kérdések bennünk: tekintsünk Krisztusra!

   Malakiásnál itt még szó szerint nem az eljövendő Messiásra történik utalás, hanem Isten kiválasztó kegyelmére. Onnan tudjátok meg, hogy szeretlek, hogy kiválasztottalak. A próféta Jákób és Ézsau példájára hivatkozik. A szeretet kiválaszt. Ószövetségi értelemben mások közül, újszövetségi szerint a bűn, az engedetlenség állapotából. Krisztusban általános érvénnyel szól: úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne … Egyetlen feltétel van: Isten feltétlen, mindenkire kiterjedő szeretetének elfogadása.

(Egy uralkodónak szemére vetették, hogy személyválogató, csak azokkal szemben nagylelkű, akik közel állnak hozzá. Azt felelte: a Nap is azokra ragyog rá, akik világosságában járnak, akik sötét szobákba húzódnak, azokra nem tudja fényét kiárasztani.)

  Másodszor Isten szeretetét a szabadulásban mutatja meg. Lerombolom Edom építményeit. Legyőzöm ellenségedet. Krisztus egyik neve: szabadító (ének: Isten testbe szállt szerelme). Számíthatunk Krisztus oltalmára külső ellenségeinkkel szemben is, de mindenekelőtt a bűntől, kárhozattól mentett meg.  Edom, a Gonosz mindegyre kiépíti állásfőit, újra és újra támadást intéz. Harcban vagyunk, az ünnepen is sok külső, belső kísértéssel kell nekünk megküzdeni. Krisztus  győztes Urunk: benne reménykedünk, benne van békességünk.

   Harmadszor: Isten szeretete az ő hatalmában szemlélhető. Nagy az Úr túl minden határon. Nemcsak a mennyben, a földön is. Karácsony Isten megtartó hatalmának ezt a határtalanságát hirdeti. A határtalan alázatban önmagát megüresítő, szolgai formát felvevő, a keresztig engedelmes Fiú ruháztatik fel ezzel a határtalanul dicsőséges hatalommal: „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. Milyen jó, hogy az ő megváltó hatalmának fennhatósága alatt élhetünk! Ámen. 

Mal 2, 10 – 16 (2. nap)

10 Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket! Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget? 11 Hűtlenné vált Júda, utálatos dolgokat követtek el Izráelben és Jeruzsálemben. Meggyalázta Júda az Úr szent helyét, mert idegen isten leányait szerette meg, és velük házasodott össze. 12 Irtson ki az Úr mindenkit Jákób sátraiból, aki ilyet követ el, a csábítót, és aki hallgat rá, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának! 13 Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az Úr oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek. 14 Ezt kérdezitek: Miért nem? – Azért, mert az Úr a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ahhoz, akit ifjúkorodban feleségül vettél, pedig ő a társad, a feleséged, akivel szövetség köt össze. 15 Egy ember se tesz ilyet, akiben maradt még lélek. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ahhoz, akit ifjúkorotokban feleségül vettetek! 16 Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől – mondja az Úr, Izráel Istene –, mert erőszak tapad a ruhájához – mondja a Seregek Ura. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!

    A hűtlenség ellen szót emelő próféciát hallottunk. Biztatást a hűségben való kitartásra. Bár emberi példát hoz fel a próféta, alapvetően a nép és Isten kapcsolatáról van szó.

Krisztus eljövetele Isten hűségét bizonyítja: önmagával (örök kegyelmével) és az engedetlenné lett emberrel szemben. Hűtlenségünkre is hűséggel, lázadásunkra is kegyelemmel válaszolt.

  Egy atyánk van, szólal meg a vallomás. Hát miért lettünk hűtlenek hozzá és egymáshoz? Miért vesszük semmibe a szeretet szövetségét? A kérdés minket is elgondolkoztat. A hűség és megbízhatóság a család, a baráti közösségek, a társadalom alapja. Ha hiányzik, bizonytalanná válnak a kapcsolatok. A hűség nélkülözhetetlen (az életfontosságú H- vitamin). 

Mai világunkban nem a hűségre alapozó értékrend uralkodik. A hasznosabbnak mutatkozó, a jobbnak tűnő előnyének elve érvényesül. Addig vagyunk hűségesek, amíg az érdekünk így kívánja, aztán hátat fordítunk egymásnak. Politikai paktumok, barátságok, házasságok is így működnek. 

   Hűtlenné vált Júda, idegen isten leányait szerette meg. Szó szerint azt jelenti: pogányokkal keveredett, asszimilálódott, jelképesen pedig azt: hitét tagadta meg, más isteneket szolgál. Mindkettő érint minket. Azt hiszem, nincs még nép, amelyik ennyire könnyen feladná magát, lemondana kötődéseiről, önmagáról, mint mi.  Mostanában hallottam a történetet (de ezer ilyen eset van): egy magasan képzett szakember vegyes házasságban él, egy szerényebb végzettségű nőt vett el feleségül. Olyan faluban élnek, ahol magyar többség van, a gyerekük mégsem beszél egy szót sem az apa nyelvén. Persze, tudjuk Krisztus nem azért született, hogy mi magyarok maradjunk, hanem az Isten gyermekei – de ő maga is hűséges volt a választott néphez, amelynek körében élt. A másik: hitünk megtagadása. Akár az áttérésekről is beszélhetnénk, de elsősorban egyháztagjaink hitevesztéséről kell szólnunk, a közömbösségről, elfordulásról. Hűtlenek lettünk az Isten szeretetéhez, Krisztushoz, aki születésében és megváltó halálában is hűségét mutatta meg. Vajon karácsony egy kicsit el tud-e indítani Isten és egymás felé?

   Csak az Istennek való közösségben tapasztaljuk meg áldásait. Ha hátat fordítunk neki, örömünket, békességünket veszítjük el. Ezek a lelki javak csak hitbeli kapcsolatban adatnak nekünk. A szeretetet sem lehet egyedül átélni (boldogságod a másik ember szívében van elrejtve). Ha mindenkit elmarok magam mellől, vagy mindenkitől elzárkózom, akkor nem várhatom, hogy jóságot, megértést kapjak másoktól. Egy nemes növény akkor hoz termést, ha ápolják. Kapcsolataink is csak akkor lesznek gyümölcsözőek, ha ápoljuk. Ha kérünk, keresünk, zörgetünk. „Ó, ha hinni mernél, ragyogna rád csoda!”  A gyülekezet közösségétől nem kap sokat az, aki nem jön, aki nem vesz részt. Miért nincs életemen az Isten áldása? Azért mert hűtlen lettél! Miért erőtlenek közösségeink?  Mert elidegenedtünk, elfordultunk egymástól, mert saját kicsinyes érdekeink kerültek az első helyre. (Egymás ellenére akarjuk megszerezni azt, amit csak együtt érhetünk el.)

   Itt a próféta konkrétan a férj-feleség kapcsolatáról szól, de tudjuk, hogy ez az Istennel való közösség kifejezője. Megtagadtad a szövetséget ifjúkorod feleségével… Ilyet nem tesz ember, akiben lélek van. Nem valami simogató szavak ezek! Ézsaiás jövendöl úgy Krisztusról: rajta az Úrnak Lelke nyugszik meg. Erre a Lélekre van szükségünk. A gyermek összeköt, szokták mondani házastársak.  Az isteni Gyermek kell valójában összekössön minket.

   A hűtlenség, tanítja az ige, erőszakkal jár. A régi kötelékek elszakítása, harag, csalás, az egymással szembeni felelősségtudat megfojtása magunkban.  Az erőszak a gyengék reakciója.

   Még egy utolsó mondattal a szívünkre helyezi az ige: vigyázzatok, legyetek hűségesek! Ámen.

Mal 3, 1-4   (3. nap)

1 Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura. 2 De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja. 3 Ahogyan nekiül az ötvös, hogy megtisztítsa az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak. 4 És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években.

   Az Ószövetség utolsó fejezetéből szólt az ige.  Az Úr eljöveteléről hallunk. Már érződik az újszövetség szele, karácsony csodájának fénye már ott dereng a történelem horizontján. Milyen jó tudni, hogy minden biztosan halad a cél felé. Isten elhozza a kegyelem napját.

   Elküldöm követemet … ezt a prófétai mondatot idézik az evangéliumok Keresztelő Jánosra vonatkoztatva. Figyelemre méltó az, ahogy Malakiás fogalmaz: az én utamat egyengeti. Isten maga jön el Fiában, Krisztusban. A nép, a világ hűtlenségére ez az Isten válasza. A legdrágábbat kínálja! A legtöbbet adom, amivel rendelkezem!

   Hamar eljön templomába az Úr. Újszövetségi füllel figyelve benne cseng ebben a mondatban a Krisztus második visszajövetelének várása (az Újszövetség könyvének utolsó fejezete is hasonló módon fogalmaz, v.ö. ott is a párbeszédes forma). Karácsonyvárás. Gyermekkorunkban olyan lassan érkezett az ünnep, nem győztük számolni a napokat. Annyi türelmetlenség van most is bennünk. A mai világ a hamar megoldásokról szól. Az azonnali sikerekről, azonnali hozzáférésről. Isten biztos kézzel cselekszik, nem késik.  Közel van szabadítása, olvassuk.

   Krisztus a szövetség követeként érkezik … megújítani a kegyelem, az élet szövetségét. Vérrel megpecsételni. Itt Isten mondja: jön már! (Bizony, jövel, hangzik a Jelenések könyvében.) Isteni küldetése van. Ez az én szerelmes Fiam, őt hallgassátok!

   De eljövetele következményekkel jár. Akár egy gyermek megszületése, vagy egy király megérkezése. Megjelenése uralomváltást jelen. A békesség fejedelme Ő, tűnnie kell a békétlenségnek és háborúságnak, az igazság megtestesítője, tűnnie kell minden igazságtalanságnak, szentséges Úr, pusztulniuk kell a bűnöknek. Tűzzel és hatalommal. Keresztelő János tanítja Jézusról: ő tűzzel és Szentlélekkel keresztel. A Kisgyermek a dicsőséges Úr, akinek adott Isten minden hatalmat. Ötvösök forró tüze, ruhatisztítók égető lúgja. Egyik adventi énekünkben kérjük, hogy égesse le lelkünkről a kérget. Krisztust, az igazságában bűneinket leleplező, de kegyelmében azokat megbocsátó királyt kell várnunk, fogadnunk! Még az egyházban is eltündérmesézzük karácsonyt, pedig nemcsak Jézuskát, a törékeny kisgyermeket kell látnunk (igen ezt az alázatot is), hanem azt, akinek neve minden név fölött való, aki megtisztít, akik újjá teremt. Karácsony nemcsak egy gyermekei történet, hanem  (földi és mennyei) világra szóló nagy tette Istennek. A kicsiben lássuk meg a nagyot!

   Isten fényessé akar tenni. Megkopott a hitünk, a reménységünk, a szeretetünk. Ünnepre készülve otthonunkat kifényesítjük, de a lelkünk sokszor koszos, porral lepett marad. Engedjük, hogy Isten kirámolja mindazt, ami kacat, ami fölösleges teher, bűn.

   Áldozatot visznek, és kedves lesz. Miért lesz kedves, kiért lesz kedves? Azért, annak az érdeméért, akit elküldött az Isten. A nagybetűs Áldozatért. Karácsony személyes elérkezése ezen áll vagy bukik: befogadjuk-e a Kisgyermeket és a dicsőséges Urat. Tudjunk kedves áldozatot vinni, kedves ajándékot adni Istennek (szívünk háláját), és egymásnak! Ámen.

Mt 1, 1 (4. nap)

1 Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.

   Az elmúlt estéken az Ószövetség utolsó könyvéből hallottuk az igét az Úr eljöveteléről. Most az Újszövetség első fejezetéből olvastam fel az első verset. Tudjátok, mi van a két testamentum között? Egy üres lap. Az én Bibliámban az 1023. és 1024. oldalakon egyetlen betű sincsen. Testvéreim meglepődtek volna, ha innen olvasok fel. Erről az üres lapról még soha nem prédikáltam.

  Úgy gondolom, hogy a csendről szól, önmagunk megüresítéséről, megtisztításáról. „Tabula rasa”, mondták a régiek. Annyi mindennel tele van az értelmünk, a lelkünk! Annyi mindennel el vagyunk foglalva. (Egy bölcshöz elment valaki, elkezdte előadni, hogy mennyi mindent olvasott. A bölcs teát ivott, hallgatta és hallgatott. Másodszori látogatásakor emberünk azt újságolta el, hogy még jobban utánajárt a dolgoknak, harmadszor azt, hogy kérdésével több tudóst felkeresett. A bölcs semmit nem szólt. Egyszer aztán úgy jött az illető, hogy leült a mester mellé, és figyelmesen nézett rá. Az megkínálta teával, és azt mondta: csak üres edénybe lehet tölteni valamit.)

Jaj, mennyi minden megtölti a lelkünket, értelmünket, szívünket! Tervek, anyagias gondolatok, önzés, irigység. Tud-e Isten valamit adni, ez a karácsony valamivel megajándékozni?  Ha a bosszú gondolatai foglalkoztatnak, akkor nem figyelünk a békesség szavára. Sokszor az ünnepre való megfeszített készülés teszi tönkre az ünnepünket. Legyen minden kész, legyen 10 féle sütemény, lehetőleg másokat licitáljunk túl. Jusson eszünkbe az üres lap, az Isten előtt megüresített lélek! Várja lelkem az Urat. Érzem: 100%-ban szükségem van rá. Békességére, megváltó szeretetére.

   Mivel kezdődik az Újszövetség első mondata?  A Krisztusról szóló jó hírrel.  Nem a szerző mutatkozik be, nem a császár nevét halljuk először (Lukács azt is feljegyzi), hanem a megváltó Úr nevét. Akiről szól az egész karácsony, a megváltás története, de tkp. az életünk is!

   Jézus Krisztus … égi, szép, tündöklő fényű név. De annál is több. Egy élő személy, aki a menny dicsőségét elhagyva kisgyermekként e világra jött, élete által megváltott, Igéje és Szentlelke által most is velünk van. Aki az út, igazság és élet, üdvösségünk megadója. Akiben kiteljesedik emberi sorsunk.

   Miért nevezi őt Máté Dávid Fiának? Ő az Isten Fia! Igen, aki mégis emberi formát vett fel. Aki vállalta földi mivoltunkat, sorsunkat, genetikánkat, szenvedéseinket. Ez a kifejezés arra is utal, hogy ő a megígért Messiás. Aki nem véletlenül született.  Akit Isten Dávid igaz utódjaként ígért. Ábrahám nevével a kiválasztásra történik utalás. Ábrahám, Dávid és sokan mások (alább a Jézus nemzetségtáblázata következik) Isten választott eszközei voltak. De ebben a vonalban Krisztus az, akiben Isten kiválasztó terve célba jut: benne pedig mindenki kiválasztatik a kegyelemre.

   Az Isten Fiának nemzetsége. Furcsán hangzik. Hát van Krisztusnak nemzetsége? Nem a mennyből jött ő? Gondoljunk arra, hogy minden őbenne és őreá nézve teremtetett. Azok is, akik testet öltése előtt, azok is, akik az után éltek, élnek és fognak élni, hozzá tartoznak. Az övéi. Itt Máté egy földi felmenőágat ír le, de sokkal fontosabb a lelki „nemzetségi” kötelék. Isten nemzetsége vagyunk, tanítja Pál Athénben. Krisztusért bekerültünk az Isten családjába. Rólunk szól az evangélium. Csodálatos dolog ez! Ámen.

Mt 1, 18-20 (5. nap)

18 Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19 Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. 20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

    Egy száraz történelmi adatközlésnek tűnik Jézus születésének a bejelentése. De sokkal több annál. A Jézus földre érkezésének messze menő, a mennybe vivő következményei vannak. A krónikák általában nem számolnak be a híres emberek születésének részleteiről. A később naggyá lett személyek nem szívesen dicsekszenek azzal, hogy magatehetetlen, kiszolgáltatott kisgyermekként kezdték pályafutásukat. Voltak diktátorok, akik a gyermekkoruk tanúit megölették. Néró saját édesanyját is. Jézus születését részletesen leírja az evangélium. Isten Fia nem szégyelli, hogy kisgyermekként jött erre a világra, hogy ennyire megalázta magát. Sőt, ő az egyetlen a történelemben, aki tudatosan vállalta ezt. Valóban, ez maga az evangélium, a jó hír.  Milyen szép történet!

   Eljött a történelmi időben az a pillanat, amikor Isten megváltó akarata elkezdődött: megszületett Krisztus.

   Hallunk Máriáról, aki jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, amikor nyilvánvaló lett, hogy a Szentlélektől áldott állapotban van. Nem könnyű mondat!  Akár a világ teremtéséről szóló. Emberi oldalról megmagyarázhatatlan, kizárólag Isten kegyelme felől, hit által érthető. Isten rendkívüli utakat választ. (Az is rendkívüli, hogy a Jézus megszületése körülményeiben – aki örökkévaló Isten - nincs semmi rendkívüli, hogy az annyira egyszerűen történt.)

   József igaz ember. Ismeri a törvény magasabb értelmezését. (Az ószövetségi törvények szigorú, csak a szemmel láthatóra, kézzel foghatóra alapozó értelmezése szerint Máriára halál vár volna.) El akarja Máriát titokban bocsátani. Igazából egy korrekt, de emberi szándék. Persze, jó, ha korrektek vagyunk, ha tisztességesen járunk el, de még jobb, ha Istenre tudunk figyelni. Karácsony erről a többről szól. Ebből fakad a megbocsátás, a békesség, szeretet.

  Az Úr angyala megjelent álmában, és azt mondta neki: ne félj. A jó hír felkavaró hatású a rossznak a világában. Isten kegyelme zavarba ejti a bűnös embert. Ezért kell lecsendesítse a szívünket. A pásztorok is ezt hallják: ne féljetek. A bűn miatt tele vagyunk félelemmel, szorongással. A szeretet kiteljesedésének, a jó cselekvésének is nagy akadálya ez. A félelemből, bizalmatlanságból sok rossz dolog származik. (Vaszilij Alekszandrovics Arhipov.) Ne félj!  Figyelj Istenre, Isten Szentlelkére!  Arra, amit Isten a te életedben is el akar kezdeni.

   Csodálatos gondolat: Krisztus bennünk is a Lélek által születhet meg. Lehet, ezt a megállapítást elcsépelt, sokszor ismételt egyházi (karácsonyi) szólamnak tartjuk. Ha csak beszéd, szöveg marad, akkor valóban az is. De ha hitbeli élménnyé válik, akkor egy új élet örömét, békességét jelenti számunkra. Kételkedésemből el kell jutnom tehát a felismerésre: ő az én Uram, Megváltóm és Istenem. A pásztorok, a bölcsek útját kell megtennem lelki értelemben a Lélek által. A Krisztus világosságában kell megvilágosodnom. Amit Isten Lelke által kezd el, amit szent Fia által visz véghez, abból nagyszerű, bámulatos dolgok lesznek. Micsoda kiváltság, hogy részem lehet ebben!

Az evangélium számomra is jó hír a legszemélyesebb értelemben. Karácsony a legmélyebb értelemben az én ünnepem is. Ámen.

Mt 1, 21-23 (vas.de./ advent IV. ) 21 Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. 22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23 „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.

    Amikor Máté és társai megírták beszámolójukat/bizonyságtételüket Kr. születéséről, életéről, tanításáról, megváltó haláláról, feltámadásáról, akkor nem véletlenül nevezték el írásaikat evangéliumnak, azaz jó hírnek. Jézus maga ezzel kezdi tanítói szolgálatát: higgyetek az evangéliumban, azaz bennem. Krisztusban az Isten jó híre, üdvözítő akarata valósult meg. Ezzel a jó hírrel szólít meg minket Isten – életünk sokféle rossz híre között.  

    Fiút fog szülni! Ez a mondat – kivált ha egy orvosi vizsgálat során hangzik el  a várandós anyukával kapcsolatban - sok család esetében örömteljes, boldog bejelentésként hangzik. Emberi kontextusban is van valami nagy titok, ígéret ebben. A jövőről szól, a lehetőségről, az élet továbbvitelének garanciájáról. Reményekről, tervekről. Nyilván, az emberi élet feltételei között.

De a karácsonyi hír ennél többet jelent. Ez a Fiú, akiről az angyal szól, az Isten Fia. Az Egyszülött, aki Isten végtelen irgalmából, aki mindent odaadó szeretettel érkezett erre a világra.

Születés: az élet kezdete. De – halandó emberek számára - a halál bélyegének felvétele is egyben. Aki megszületett, az a halál felségterületére lépett. A Krisztus születésében is benne van mindez. Osztozott teljességgel a sorsunkban, szenvedésünket, bűneinket, halálunkat is magára vette. De az ő születése túlmutat a földi kereteken, a halálon: az üdvösség felé. „Született, hogy meg ne haljunk, született, hogy feltámadjunk, született, hogy szülessünk, új életet nyerhessünk.” Krisztus beleszületett a halál világába, hogy minket életre vezessen. (Születés és feltámadás napja a mai).

   Látjuk a karácsonyi csodás eseményben az emberi eszközöket: Máriát, aki Isten örök titka és akarata szerint világra hozza Egyszülött Fiát, aki által Krisztus földi testbe öltözik, és Józsefet, aki azt a feladatot kapja, hogy Isten parancsára nevet adjon az újszülöttnek. Megnevezze a született isteni gyermek küldetését, akiben a mi emberi küldetésünk is eléri célját: a Máriáé, a Józsefé, a Péteré, mindnyájunké.

Jézus, azaz Szabadító … mert megszabadítja népét annak bűneiből. A legnagyobb gondunk nem az, amit mi tartunk annak. Legnagyobb problémánk a bűn, a gonoszság. Biztos, hogy akkor Izrael népe, most a mi népünk, egyházunk sokféle külső bajjal küszködik: ha most egy listát állítanánk fel arról, hogy mitől szeretnénk megszabadulni, akkor arra sok minden felkerülne. De legnagyobb nyomorúságunk (HK) a bűn, és annak következménye. Karácsony, Krisztus születése a bűn elleni győztes harcot hirdeti meg. Bennünk elsősorban.

   Mindez Isten kijelentett, próféták által meghirdetett akarata, örök rendelése, Kálvin szóhasználatában: dekrétuma. Minket, akik 1967-68-ban születtünk, „dekrétes” nemzedéknek neveztek. Ismerjük a történelmi hátterét ennek. Krisztus is „dekrétes” gyermekként született: Isten örök rendelése szerint, annak engedelmeskedő szeretettel. Nem véletlenül. Milyen jó így látni életünket, az isteni irgalomnak ebben a végtelen összefüggésében! Nem véletlen a mi életünk sem, Krisztusban ezt egészen biztosan tudjuk.  Karácsony mindnyájunk születésnapja: Krisztus által Isten kegyelmébe születtünk bele.  Krisztus születése az új időszámítás kezdetét is jelenti. Személyes életünkben is. Igazából minden, ami jó, ami említésre méltó, ami értékes, ami megmarad, az „utána”, szerinte, általa és reá nézve történik.

   Máté idézi Ézsaiás prófétát: szűz fogan méhében. Fogan (gör. „exo”: birtokol, fogan, közel van) … a mennyei közel jön a földihez (azonosul vele?), áthatja, megszenteli a földit. Ez az igazi élet feltétele. Készek vagyunk-e megtisztítani önmagunkat? Vajon beszélhetünk-e lelki érintetlenségről: hogy ebben az állapotban érintsen meg Isten Lelke?  „Sok a bűnöm, bánatom”, mondja az egyik karácsonyi vers. Ez a mi helyzetünk, lelki diagnózisunk. Isten tisztíthat meg. Kérnünk, kívánnunk, akarnunk kell.

   Immánuel. Krisztusban ez lett valósággá, kézzel fogható és lélekben megtapasztalható bizonyossággá. Hogy Isten velünk van, mellénk áll, vállalja sorsunkat, segíteni akar. Közösségébe hív.

  Karácsonynak ez a legnagyobb kínálata. Ez a legnagyobb tétje. Vele együtt kapunk mindent: akié a Fiú, azé az élet. (Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta …)  Fogadjuk, legyünk hálásak! Ámen.

Imádság

   Urunk, Istenünk, hálát adunk neked ezért az alkalomért, találkozásért, szent Igéd drága, biztató üzenetéért, áldásaidért, amikben részeltettél minket. Hisszük, hogy minden, ami jó, Tőled származik. Áldunk Téged mindenekfölött azért, hogy Krisztusban megváltott gyermekeid lehetünk, hit által (mind testestől, mind lelkestől) hozzád tartozunk, és szeretetben egymáshoz is: egy családhoz, egy gyülekezethez. Köszönjük, hogy a te kegyelmed, szereteted eljut nemcsak a nagy helyekre, hanem a legkisebb közösségekbe is, a legárvább lélekig is.

   Úgy megtelt a mi szívünk Igéd jó hírével: Máriával együtt mi is meghallhattuk, hogy fiú születek nékünk, akiben bűnbocsánatot és életet nyertünk, ezért nincs okunk a félelemre, aggodalomra, csüggedésre. Te látod, mennyei Atyánk, hogy ezek az érzések még az ünnep napjaiban hányszor eluralkodnak rajtunk.  A csodálatos hír pedig az, hogy elérkezett az idő teljessége, hogy Egyszülött Fiad testet öltött, eljött erre a világra, hogy megkeressen, könyörüljön raktunk, felemeljen, megváltson minket. Ó, segíts, Istenünk, hogy nyitott szívvel, hálával, imádattal fogadjuk el ezt a te nagy ajándékodat. És adj erőt ahhoz is, hogy a te kegyelmednek eszközei legyünk, Krisztus Urunk szeretetének továbbadói, békességének hordozói. Hadd legyen ő naggyá a mi életünkben! Miközben valljuk, hogy ő a világ Ura, megváltója, engedjük, hogy az ő megtartó, szent akarata uralkodjék bennünk. Így áldd meg ünnepünket, egész életünket.

Könyörgünk, hozzád, mennyei Atyánk, kegyelmedet áraszd ki erre a gyülekezetre. Légy gondviselője, megtartója itt élő népednek, segítsd őket, hogy megálljanak a hitben, reménységben. Segítsd őket, hogy ragaszkodjanak Urukhoz, egyházukhoz, egymáshoz. Hisszük, hogy aki a te nevedet hívja segítségül, az megmenekül. (Adj bölcsességet Lelked által). Gyógyító, vigasztaló kegyelmeddel vedd körül a betegeket, gyászolókat, légy az egyedülvalókkal … éreztesd meg mindnyájunkkal a hozzád tartozás örömét, Krisztus közelségének karácsonyi örömét már itt, majd az örökkévalóságban, az ő nevéért: Ámen.

Mt 1,24 (karácsony este)  

24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt.

    Az az igevers van a bergenyei szószékterítőbe szőve: az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Isten Igéje megmarad az örökkévalóságban is. Ezek az igeversek – Megváltónk születéséről – a mennyben is felcsendülnek tehát. Akkor fogjuk megérteni igazi mélységüket, és tudunk majd teljes csodálattal, imádattal hálát adni megváltásunk nagy történetéért, Isten végtelen kegyelméért, Krisztus – az örökkévaló Ige – testté lételéért, karácsony drága titkáért. Ott – visszatérve a szószékterítő példájára – az üdvesemények színét fogjuk látni, ahogy kirajzolódik azokban Isten megváltó akarata.

   Valószínű, hogy József sem értette egészen, hogy mi történik vele, jegyesével, ezzel a világgal (nagyobb az, hogysem ember felfoghatná), de engedelmeskedik. Úgy tesz, ahogy az Úr angyala parancsolta neki.

   Karácsony az engedelmesség története. Szólnunk kell először az Egyszülött engedelmes szeretetéről, aki vállalta az Atya örökkévaló akarata szerint megváltásunkat. Pál írja megrendítő erejű bizonyságtételében: engedelmes volt halálig, a keresztfa haláláig. Micsoda szeretet az, ami őt erre indította!?

   Aztán engedelmeskedik Mária és József, az angyalok serege, a pásztorok, bölcsek, Simeon és azóta is olyan sokan. Karácsony csodája, öröme, békessége az engedelmességben adatik nekünk is. Karácsony a csend, az áhítat, de nem a mozdulatlanság, a visszafogottság, de nem a tétlenség ünnepe. Úgy kell tennünk, hogy Isten parancsolja, ahogy Krisztus példája mutatja. Úgy kell elindulnunk egymás felé, úgy kell megbocsátanunk, úgy kell túllépnünk sérelmeinken, a mások gonoszságán is, úgy kell megtennünk az odafigyelés, a szeretet gesztusait, úgy kell meglátogatnunk egymást, megbékülnünk egymással. Úgy kell a Krisztus erejével, az ő tisztaságára tekintve kivetnünk gondolatainkból, szándékunkból, beszédünkből, cselekedeteinkből mindazt, ami rossz, ami békétlenséget szül, amiben rosszindulat van, irigység, bántás.

   Karácsony megtörtént, Krisztus eljött, de hozzánk csak akkor érkezik, akkor telhet be életünk áldásaival, örömével, jóságával, békességével, ha megtesszük, amit – immár nem az angyal, hanem - karácsony Ura parancsol nekünk.

   József a törvény szerint feleségül veszi Máriát. Különös fordulata ez az igének. Jézus minden emberi törvényt meghaladó, felülíró módon érkezik erre a világra, de alá veti magát a törvény hatályának, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. Jézus teljességgel vállalja sorsunkat, csodálatos megszületése és dicsőséges feltámadása között teljes alázatban, kiszolgáltatottságban él (önmagáért soha nem tesz csodát).

   József alázatban, kegyes, tiszta lélekkel fogadja el a Messiás születésének titkát … az isteni csodához istenfélelemmel viszonyul. Milyen jó lenne így cselekedni. Isten szerint dönteni, várni, ha kell, belesimulva az ő akaratába.

   Egy mellékmondatban mondja el Máté, hogy Mária megszülte fiát – Megváltónk emberi sorsunkat magára vevő alázatához ez is hozzá tartozott: ő a Mária fia is -, és József Jézusnak nevezte el. Jézus születése küldetés: megszabadítani az embert. Utat mutatni Isten országa fele, megajándékozni a békesség, szeretet szabadságára és mindenekelőtt bűneitől megváltani.

  Legyen áldott Isten, hogy ismerhetjük szent Fiát, érte igazságának részesei, az örökélet várományosai vagyunk! Ámen.