Karácsony nagyhete - 2021

 

2Pt 2, 1-9 (hétfő)

 

   1 De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

2 Sokan fogják követni kicsapongásaikat, és miattuk káromolni fogják az igazság útját,

3 benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.

4 Mert Isten nem kímélte a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.

5 Nem kímélte meg az ősi világot sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát. 1Móz 6,1-7,24

6 Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. 1Móz 19,24

7 Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. 1Móz 19,1-16

8 Mert ez az igaz ember, amikor közöttük lakott, gonosz cselekedeteiket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét.

9 Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára.

 

   Nem éppen karácsony nagyhetére való témát hoz elénk a mai (és a következő napokban sorra kerülő) ige. Hamis próféták voltak - és vannak ma is. A Sátán a nagy szétdobáló, összekavaró. Legszentebb ünnepünket is felforgatja. Nem szereti a békességet, az egyetértést. Az emberi önzést, irigységet, büszkeséget, nagyravágyást, okoskodást használja ki a leginkább. A kommunizmus korában – ami, nemde, diktatúrának nevezett államforma volt – tiltották a vallás gyakorlását, de megtűrték… Mai liberális világunk nem tiltja, de igazándiból nem tűri meg. (Mert más, mint a másság elfogadását hirdető ideológia.) Mindent megtesz ellene. Mintha bosszantaná a hit, a tisztaság, a jóság. Belülről támad, olykor vallásos köntösben jelenik meg. Minden oldalról próbál szétszedni minket. És mennyire hiszékenyek vagyunk! Milyen könnyen hátat fordítunk elhívónknak és elhívatásunknak, „peste noapte” úgymond felvilágosultak leszünk!

   Veszedelmes eretnekség – kissé patetikusnak érezzük ezt a kifejezést. Középkoriasnak. Pedig nézzétek a széthullt családokat, az elidegenedett embereket! Nagy a veszély, ha nem is látszik annak. Annál veszedelmesebb, minél észrevétlenebb…  

   A tévelygők legfőbb ismérve: megtagadják az Urat, aki őket megváltotta. Azt az Urat, aki a legtöbbet, önmagát adja. Lehet, hogy bibliai színezetű tanítást hangoztatnak, de nem a megváltás van a központban: talán valamilyen emberi tan, teljesítmény… Aki nem a testté lett, az életét áldozó Krisztust vallja, az nem Isten csapatában játszik, akármilyen mezt is hord. Isten mindent Krisztusban jelentett ki. Ehhez az igazsághoz nem lehet hozzátenni, és nem lehet elvenni belőle. A megváltás nem egy hatalmas uralkodóban, hanem egy kis gyermekben jelent meg. Milyen hihetetlen! És milyen boldog hit ezt felismerni! Sokkal látványosabb emberi elképzelések léteznek… Mégis az Isten terve áll meg.

   Gyors pusztulást hoznak magukra… Jézus az Üdvözítő. Rajta kívül a legfényesebb siker útja is a pusztulásba visz.

    Sokan fogják követni: mindig könnyebb valami új ideológiát felkapni, mint hűségesnek maradni, kitartani Krisztus mellett, akinek igazsága tegnap, ma és örökké ugyanaz. Persze, mindenki az igazságról beszél, de sokan csak szégyent hoznak az igazságra (a hamisított, rossz minőségű termék ellenreklám). Titeket is szép szavakkal próbálnak becserkészni, kifosztani. A Sátán nem azzal jön, hogy én vagyok a gonosz, aki el akarlak veszíteni, hanem kérdésessé teszi hitünket, kételyt ültet el a szívünkben, elbizonytalanít Krisztushoz tartozásunkban, egyáltalán az ő megváltói munkája jelentőségében.  

  Péter kemény hangot használ a tévelygőkkel kapcsolatban: készen van az ítélet számukra. Hallunk a bűnbeesett angyalokról (karácsonykor a mennyből érkezőkre gondolunk), az özönvízről (amit csak Nóé élt túl a családjával), Sodoma, Gomora történetéről. Intő példa valamennyi.

    Péter itt külön kitér a Lót sorsára, akit Isten megszabadított (ui. nem azonosult a környezetével, szenvedett kicsapongásuktól). Azt hiszem ez a kitartás esszenciája: nem azonosulni. Ha a zsidók beolvadnak (asszimilálódnak) Egyiptomban, akkor nem lett volna, kiket kivezetni. Benne vagyunk a világban, bennünk van a világ, de… határozottan tudnunk kell, hogy kiéi vagyunk.

   Karácsony a szabadulásról, illetve a Szabadítóról szól. A pusztulásra érett világba eljött valaki, aki magára vette bűneink, engedetlenségünk büntetését, ítéletét. Aki hozzá menekül, megtartatik. Látnunk kell, hogy mi fenyeget minket…

   Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből. Tegyük hozzá: az egyszülött Fiúért, aki mindent vállalt értünk. Ámen.      

 

 

 

2Pt 3,1-7 (kedd)

 

   1 Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat,

2 hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai.

3 Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, Júd 18

4 és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.”

5 Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. 1Móz 1,6-9

6 Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, 1Móz 7,11

7 a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.

 

   Karácsony előtt olvasva ezeket az igeverseket, egyre világosabbá válik előttünk: hangsúlyosan

 megváltásra szoruló emberek vagyunk. Szabadító nélkül nagy bajban, ítélet alatt lennénk!

Péter apostol hivatkozik arra, hogy ez már a második levele, amivel emlékeztetni akarja a hívőket, ébresztgetve tiszta gondolkodásukat. Ismételten szükségünk van erre! Emlékezni, felidézni, hogy mit tett az Úr velünk. Gondolatainkat – akár alvás után külső megjelenésünket – összeszedni. Ki az, aki azt mondaná: ó, én már egyszer jóllaktam, én már egyszer megmosakodtam, én már egyszer jártam otthon, ezeket ezután mellőzhetem. Isten újra és újra megszólaló igéje, az egyházi év ünnepeinek ritmusa is ezt hangsúlyozzák… a próféták tanítását, és Urunk és Üdvözítőnk élő, üdvösségre szolgáló üzenetét, parancsait elevenítik fel számunkra.

    Péter ebben az emlékeztetésben különösen a hamis tanítók ténykedésére, gonosz buzgólkodására akarja a gyülekezet figyelmét felhívni. Bizonyára ott és akkor ez volt az aktuális kísértés, ami a gyülekezet békességét, egységét, tiszta hitét fenyegette. Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek.     Korunkra is illik ez az apostoli jellemzés. Meleg Mikulást, transzgender Máriát népszerűsítenek a reklámok, keresztyén hitünk kicsúfolása, hagyományaink megszentségtelenítése zajlik sokfele, az ünnepek vásárlási akciókká deformálása, a keresztyén értékek kiszorítása a társadalomból… Európa lakosainak közönye vagy éppen kárörvendő asszisztálása mellett. Tényleg, saját kívánságaik szerint élnek. Eltűntek az erkölcsi korlátok. Csak gazdaságiak vannak. 

   Ezek a gúnyolódók lázadó indulattal, diadalmas hangon, epésen kérdezik: hol van az ő ígéretének eljövetele? Sehol semmi, minden megy a maga kerékvágásában, az egész csak a keresztyének „ejnye-bejnyézése”… Ez pár évtizeddel Krisztus után történt. Azóta két évezred telt el… A kérdések felerősödtek, még vitriolosabbak lettek. Adventi kihívás ez számunkra, akik Krisztust várjuk… nemcsak karácsony áhítatát, az ő születésének bájos ünnepét, hanem őt magát, aki hatalommal és dicsőséggel jön vissza. A tudomány kiiktatta rendszeréből ezt a bibliai tanítást, lassan a mi szívünkből is kikopott. Jó, hogy van ez az időszak, ami különösen emlékeztet erre. Krisztus jelenléte és dicsőséges visszajövetele felől nem lehet kétségünk. Eljött, velünk van, és el fog jönni.

  A tagadók elvakultságukban fontos tényeket hagynak figyelmen kívül. Jól fogalmaz az apostol: rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róluk.  Ha valamiről nem akarunk tudomást szerezni, akkor valósággal kikapcsoljuk figyelmünket. A posztmodern, posztkeresztyén ember nem akar emlékezni Istenhez tartozásáról, elkötelezettségéről. Isten nélkül akar élni, kivetni a szívéből, elfojtani magában a számonkérésnek még a gondolatát is.

 „A náci időkben történt: egy nőt vittek az egyik kórház szülészeti osztályára Németországban. Amikor meglátta Krisztus képét a kórteremben, azt kérte az ápolónőtől, hogy vegye le a képet a falról. Az ápolónő ezt mondta: “Nincs felhatalmazásom rá, hogy levegyem.” “Akkor szóljon a feljebbvalójának, hogy a lehető leghamarabb távolítsák el a képet” – mondta az asszony.  A kórházi felettes ugyanazt mondta, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy a Krisztus-képet levegye a falról. Ekkor a nő így fenyegetőzött: “A férjem katonatiszt, és amikor néhány nap múlva megérkezik, majd tesz arról, hogy lekerüljön a kép a falról.” Elmúlt néhány nap, és megérkezett a férj. A asszony szólt a férjének a képről. A férfi felrohant a kórház igazgatójához, és ordítva követelte: „Azonnal vegyék le azt a képet! A feleségemmel együtt nem akarjuk, hogy a fiunk annak a zsidónak a képét lássa!” Miközben így hangoskodott, az a hír érkezett, hogy fiúgyermekük született, aki teljesen és reménytelenül vak. Sohasem láthatta annak a zsidónak az arcképét.”

    Valóban régóta van az ég és a föld… Tudósok évmilliárdokról beszélnek (13,8 milliárd év?). Péter nem évszámokkal zsonglőrködik (sem egyik, sem a másik irányba), hanem azt hangsúlyozza: az Isten teremtő szavára álltak elő. Péter a föld létrehozásával kapcsolatban a sajátos „vízből és víz által” kifejezést használja. A víz az élet feltétele, de ha az élők elszakadnak Alkotójuktól, akkor a pusztulás elemévé válik. Ugyanez az isteni szó özönvízzel árasztotta el a földet… És megjelenik a tűz motívuma is, mint az ítélet jelképe ill. eszköze. Ha elfordulunk Istentől, a javunkra teremtett világ ellenünk fordul. Mintha ennek lennénk manapság a tanúi.

    Krisztusban Isten megtartó akarata öltött testet minden ember számára. Benne a szeretet, a kegyelem jelent meg: az élet vize, Szentlélek megmelegítő, megtisztító tüze, hogy elkerülve az ítéletet, általa üdvösséget nyerjünk. Ámen.

 

 

2Pt 3,8-13 (szerda)

 

    8 Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Zsolt 90,4

9 Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mt 24,43; Lk 12,39; 1Thessz 5,2; Jel 16,15

11 Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek,

12 akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

13 De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. Ézs 65,17; 66,22; Jel 21,1

 

   Isten másként számolja az időt, az órája másként jár… talán így foglalhatnánk össze röviden igénk első sorának üzenetét. Egy nap ezer esztendő, ezer esztendő egy nap: Isten mértéke – Péter szimbolikus körülírásában - 365.000 – szer nagyobb, 365.000-szer kisebb, mint a mienk. Döbbenetes számok: Isten hatalmát sejtetik, Isten dicsőségének dimenzióit érzékeltetik (ez nem a relativitás-elmélet, ez az örökkévalóság-axióma).  És ez a mindenható, végtelen fenségű Isten egyszülött Fia által mégis belépett a mi világunkba, a mi időnkbe. Testté lett, vállalta a mi sorsunkat. Hihetetlen!

    Péter azzal kapcsolatban hivatkozik Isten másféle időszámítására, hogy egyesek gúnyolódva kérdik: hol van az Úr eljövetelének ígérete. Mi csak a saját kicsinyes szempontjainkat ismerjük. Egy kicsiny szeletet az igazságból, a történelemből, a világból, és azt tekintjük abszolútnak, azzal érvelünk és vagdalkozunk. Igazából nevetséges, szánalmas ez a hozzáállás. Egy evangéliumi ének beszél az embernek erről a beképzeltségéről, aki kész Istent is kioktatni, aztán fokozatosan eljut a hit alázatáig: „Ó, de a hegyek magasak, tenger zúgó árja mély, ám de még nagyobb szerelmed…”!

   Isten nem késlekedik. Az Ószövetség évszázados ígéretei után elküldte egyszülött Fiát, megváltotta a világot… A legjelentősebb esemény megtörtént, a nagy csata eldőlt, a szeretet győzelmet aratott. Elérkezik majd a teljes dicsőség korszaka is… Amit Isten Krisztusban elkezdett, azt véghez is viszi.

  Isten türelmes hozzátok, írja Péter… Hozzánk? - kérdezzük. Pedig mi másokra gondolunk, akiket valóban nehéz kibírni. Mi rendes, jóravaló emberek vagyunk… Karácsony üzenete világos: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4, 4-5) Vagy a Róma 5, 8-ban: „Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” Ui. azért született nekünk, hogy meghaljon értünk. Karácsony nemcsak a mennyei fényességéről, hanem a földi sötétségről, nyomorúságáról is szól. Krisztusban láthatjuk meg Isten bűneinkkel szembeni türelmét, irgalmát.

   Mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. Karácsony Isten örök megváltó akaratának a kinyilvánítása. Egy nagy nem a halálra, a kárhozatra. Egy nagy nem a bűnre, gyűlölködésre. János evangéliumának ismert igeversében is ez áll: hogy aki hisz benne, el ne vesszen… Hiszünk-e Isten szabadító, elveszésünket megfellebbező szeretetében? Vagy ragaszkodunk ahhoz az állapothoz, ahonnan Isten ki akar menteni minket? A megtérés elveszettségünk felismerése, és a Krisztusban megjelent kegyelem elfogadása. Krisztus mindenkiért jött, de csak azoké lehet, akik befogadják. Akikhez ő betér – azok a megtértek.

  Az apostol minden kétséget kizáróan kijelenti: el fog jönni az Úr napja. Az evangéliumból veszi a hasonlatot (hiszen saját fülével hallotta): mint tolvaj, azaz kiszámíthatatlanul. A várakozóknak ez a nap a beteljesedést, a megváltás elérkezését hozza el (erőtlen párhuzam: mit jelenthetett a lágerben sínylődőknek a szabadító amerikai csapatok megérkezése!), a gonoszság zsoldosainak pedig ítéletet.

      Szuggesztív kifejezésekkel ábrázolja Péter a végidők jelenségeit: az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások megégnek. Döbbenetes! Ennek a megrendülésnek ad hangot az ismert spirituálé: „My Lord, what a morning”… Talán bevillan nekünk az is, hogy a nagyhatalmak (és a kisebbek is) esztelen fegyverkezési versenyében valóságos fenyegetéssé vált ez az apokaliptikus vízió.

    Kicsit illúzióromboló a kép a nagy robajjal összeomló egekről, ha pl. a karácsonyi fényes csillagra, tündöklő égboltra gondolunk. Krisztus a menny örökkévaló dicsőségéből egy változó, mulandó, véges világba jött el, hogy ebben megkeressen minket, megváltson, és átvigyen majd minket ama másikba.

  Péter konklúziója nem az, hogy ha minden elmúlik, akkor essünk neki a földi örömöknek, együnk, igyunk, hanem az, hogy akkor kegyesen és szentül éljünk, mert mi az örökkévalót várjuk. Mert Krisztusban megszentelődik, áldott lesz a mulandó, a véges földi lét is.  Az ő közénk jövetele, jelenléte széppé teszi az ideig való teremtett világot. Őt várva odaadással, reménységben munkálkodunk, és készülünk arra napra, amikor győzedelmeskedik a megváltás ügye.  Péter apostol a végén még egyszer utal a végidők félelmetes eseményeire. Mintha tudatunkba akarná vésni: ne a láthatókban, ne a kézzelfoghatókban bízzunk. Krisztus azoknál többet szerzett számunkra.

  Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Nem az önmagukban igazak, hanem a megigazítottak fogják örökölni. Ezért született nekünk a Megtartó. Ámen.            

 

 

2Pt 3,14-18 (csütörtök)

 

     14 Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.

15 A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint –

16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.

17 Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18 Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

 

   Az új ég és az új föld várásáról hallottunk a tegnap este. Az örök élet reménységéről. Erre nézve történt a mi megváltásunk. Ezért jött el Krisztus. Ezért volt karácsony, nagypéntek, húsvét… Ebben a távlatban rajzolódik ki világosan Isten üdvözítő terve, eleve elrendelő akarata, mutatkozik meg Krisztus küldetésének lényege, igazi tétje.         

     Minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket… Személyesre hangolt üzenet. Mi végső soron Krisztust várjuk… Ő kell minket alkalmasnak találjon. Ő, a tiszta és feddhetetlen kell miket ezekkel a vonásaival, érdemeivel megajándékozzon. Karácsonykor nem a szeretetet, nem a jóságot, nem a békességet várjuk – ezek maguktól soha nem fognak megérkezni,– hanem Krisztust, aki be tud ezekkel tölteni. 

     Az apostol hozzáteszi: békességben. Utal ez a szó először a belső, lelki nyugalomra, bizonyosságra. (Ismert lehet a történet: egyik amerikai kisvárost a közelgő tornádó miatt ki kell üríteni, nagy a rohangálás, pánik, kiabálás, miközben az egyik ház lépcsőjén egy kisgyerek gondtalanul játszik. A rendőr megkérdi: te mit csinálsz itt? A gyermek angyali nyugalommal válaszolja: várom anyumat, elment, hogy vásároljon valamit, mielőtt elutaznánk, azt mondta, itt várjam meg.)  Aztán arra is, hogy éljetek egymással is békességben. Annyi harcunk van egymással a mulandókért... Higgyétek el, semmi értelme. Marjuk, faljuk egymást a hiábavalókért, vagy ilyen-olyan rögeszmékért. Rosszul végződő történetek ezek. Minden elmúlik, hallottuk a tegnap. Karácsonyra készülve megkérdem tőletek: mekkora szeretet- vagyonotok?  

   Az Úr hosszútűrését üdvösnek tartsátok… Kegyelmi idő. Mire használjuk? Tud-e Isten annyi időt adni nekünk, hogy jusson abból számára is, másoknak is? Vagy csak önző céljainkra, emberi terveinkre futja abból? Tud-e Isten annyit tűrni, hogy hozzá térjünk? Vagy annál megátalkodottabbak leszünk elszakadásunkban, engedetlenségünkben? (Megfigyeltétek: minél többet kapunk, annál nehezebben adunk abból. )

    Kedves utalás történik Pál apostol leveleire (pl. „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?”- Róm 2,4). Péter azt is megemlíti, hogy Pál tanítását, írásainak nehezebben érthető részeit sokan kényük-kedvük szerint kiforgatják, tudatlanul vagy tendenciózusan félremagyarázzák. Saját érdekük szerint (ua. saját vesztükre). Hamar megkezdődött… Sajnos, az emberi akarnokság, okoskodás miatt az ige sok esetben nem összegyűjti, nem egymás mellé állítja, hanem szembefordítja egymással az embereket. Mindenki a maga igazát akarja azzal alátámasztani, pedig saját igazát félre kellene tegye, hogy egyedül a Krisztusé jusson érvényre. Ha Krisztus ma születne meg, ne gondoljátok, hogy együtt keresnék fel őt katolikusok, reformátusok, ortodoxok, baptisták, adventisták, és ne folytassam, azzal az örömmel, hogy megszületett mindnyájunk Megváltója! Szó se róla. Egymást ítélgetve, külön járulnánk az Üdvözítő elé, miközben a kárhozatba kívánnánk egymást. (Lehet, csak én látom ilyen sötéten a világosság ünnepét.)

   Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Őrizzen az Úr: ne engedjünk idegen, hitetlen befolyásnak, liberális fellengzősségnek, hanem álljunk meg saját – Krisztushoz kötődő – meggyőződésünkben! Csak benne való hitünket ne veszítsük el! Látjátok, korlátlanul szabadnak nevezett világunk sok mindent el akar venni tőlünk, lassan karácsonyunkat is, családi értékeinket, Istentől kapott identitásunkat. Csak Krisztust el ne veszítsük!   

    Péter áldással zárja levelét (amit intő formában fogalmaz meg). Növekedjetek a kegyelemben és Krisztus ismeretében! Minél jobban megismerjük őt, annál jobban rácsodálkozunk jóságára, alázatára. Így járuljunk jászlához, keresztjéhez, engedjük, hogy betöltsön szeretete (tudjátok, a megismerés legmagasabb szintje a szeretet).

    Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!  Ez jelent meg személyesen az első karácsonykor, ez ragyog körül Krisztus világosságában… és ebben fogunk gyönyörködni vég nélkül az örökkévalóságban. Ámen. 

 

Mt 1,1-17  (karácsony este)

 

1 Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. 2Sám 7,12; Ézs 11,1; Lk 2,4; ApCsel 2,30; Róm 1,3; Gal 3,16; Jel 22,16

2 Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei.

3 Júda fia volt a Támártól született Pérec és Zerah, Pérec fia Hecrón, Hecrón fia pedig Rám.

4 Rám fia volt Ammínádáb, Ammínádáb fia Nahsón, Nahsón fia Szalmón.

5 Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai.

6 Isai fia volt Dávid király.Dávid fia volt Salamon, Úriás feleségétől.

7 Salamon fia volt Roboám, Roboám fia Abijjá, Abijjá fia pedig Ászá.

8 Ászá fia volt Jósáfát, Jósáfát fia Jórám, Jórám fia Uzzijjá.

9 Uzzijjá fia volt Jótám, Jótám fia Áház, Áház fia Ezékiás.

10 Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia Ámón, Ámón fia Jósiás.

11 Jósiás fia pedig Jekonjá és testvérei, a babiloni fogságba vitel idején. 2Kir 24,14; Jer 27,20

12 A babiloni fogságba vitel után: Jekonjá fia volt Sealtíél, Sealtíél fia Zerubbábel.

13 Zerubbábel fia volt Abíhúd, Abíhúd fia Eljákím, Eljákím fia pedig Azór.

14 Azór fia volt Cádók, Cádók fia Jákín, Jákín fia Elíhúd.

15 Elíhúd fia volt Eleázár, Eleázár fia Mattán, Mattán fia Jákób.

16 Jákób fia volt József, férje annak a Máriának, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek.

17 Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságba vitelig is tizennégy nemzedék, a babiloni fogságba viteltől Krisztusig szintén tizennégy nemzedék.

 

    Születésnapokon gyakran ráterelődik a szó a családra, olykor még a felmenőkre is. Jézus születése napján – ha nevezhetjük így a karácsonyt – az ige ilyen vissza, ill. felfele tekintésre hív meg minket. A felolvasott nemzetségtáblázatot a Krisztus neve keretezi. Vele kezdődik, róla szól, hozzá érkezik meg. Ez a lényeg. Tulajdonképpen a hit útja ez, amelyik a hit „szerzőjéhez és bevégzőjéhez” vezet minket (Zsid 12,2). Látjuk, a nemzedékek egymásba kapaszkodó láncolatának van egy emberi és egy isteni vonala. Emberi ágon valójában Ábrahámtól Józsefig jutunk, akinek jegyese volt Mária, Jézus szülőanyja. Máté lényegében annak a családnak a nemzetségtáblázatát írja le (bizonyos hagyományok alapján), amelybe a Megváltó érkezett.

„Isteni ágon” a Krisztus származása nem a homályba vész, hanem az Atya kibeszélhetetlen, végtelen dicsőségéből és szeretetéből és indul, vagyis öröktől fogva van (Mik 5, 1). Krisztusban nyilvánvalóvá lesz a mi életünkre nézve is (hiszen általa Isten gyermekei lettünk), hogy van egy földi hátterünk, és egy mennyei küldetésünk. Vele belekerültünk a kiválasztás és az üdvösség csodálatos történetébe.

     A családfa ismert és kevésbé ismert neveket tartalmaz… Ábrahám az első: a hívők atyja. Hite az Isten akaratát követő cselekedetekben mutatkozott meg. Legmegrendítőbb módon ott, amikor kész volt az Izsák feláldozására (Ábrahám valójában fia iránti életre-halálra való ragaszkodását ajánlotta fel). Íme, már az első név, az első személy Krisztusról tesz bizonyságot, az Atya Egyszülöttjének, a végtelenül Szeretettnek végtelen irgalomból való odaadásáról.

   Aztán Izsák következik, Jákób, a csaló, majd Júda és testvérei. Ez az első toldalék a nevek mellett: Júda és testvérei. Pedig mennyi baj volt a testvérek közt, mennyi versengés, irigység, erőszak, keményszívűség, árulás! Igen, a Jézus családjában, ha szabad ezt így mondani, végig jelen volt a bűn sokféle formája. Ahogy ezeket az embereket a Bibliából ismerjük, egyikük sem volt szent, tökéletes.  Igaz az ige: Krisztus a bűnösök közé jött, közéjük született, hogy megváltsa őket bűneikből.

   Júda fia Támártól… Felbukkan a nemzetségtáblázatban az első nőnek, anyának a neve. Támár utcalánynak öltözve csábította el apósát, hogy jogainak érvényt szerezzen. Megítélésünk szerint nem a legdicséretesebb dolog ez. És Támár kiemelt helyet kap a kiválasztás történetében, mert mindenek felett hitt az Isten ígéretében.

   Mindkét fia neve megemlíttetik (ikrek voltak). Bár a Zerah kezére már vörös fonalat kötöttek, mint elsőszülöttére, mégis testvére, Pérec jött először világra. Utat tört magának. Isten országát az erőszakosok szerzik meg, olvassuk a Mt 11,13-ban.  

   A következő női név a Ráhábé, aki  Boázt szülte. Ő sem volt egy makulátlan múltú személy: pogány származása mellett hivatásos paráznának számított. De hitt Istenben, és élete kockáztatásával segített a kémeknek (bár emberileg nem nagy kilátás volt a választott nép győzelmére). A hit és a kegyelembe fogadottság szép példája ő.

   Boáz a moábita Ruthot vette feleségül. Megint egy pogány nő, akinek az evangélista megemlíti a nevét a Jézus családfájában. Megható hűsége, önfeláldozó ragaszkodása jutalmat nyert.

  Az ő dédunokája lett Dávid király, akiről sok mindent tudunk. Jót és rosszat is. Ismerjük egyeneslelkűségét és ravaszságát, nagylelkűségét és kicsinyes bosszúállását. Ember volt. Istenben való bizalma, bűnbánata, Isten igazságának elismerése, mindenek elé helyezett elfogadása tette őt naggyá. Zsoltáraiban a legmélyebb bizalom hangja szólal meg.

   Megint van egy női szereplője a férfiak által dominált nemzetségtáblázatnak, igaz, hogy Máté csak férje neve alatt említi: az Uriás felesége. Akivel Dávid házasságtörést követ el, akinek férjét biztos halálba küldi. A törvény értelmében akár ezen a ponton is (és szinte minden nemzedékváltásnál) megszakadhatott volna a sor, Isten kegyelme, irgalma, hűsége azonban tovább vezette.   

   Salamon személyéről is sokat tudunk, bölcsessége közismert, fia Roboám volt, akinek idejében kettészakadt az ország. Mennyi baj történik a mi ilyen-olyan természetű „uralkodásunk” alatt, ténykedéseink, fontoskodásaink miatt!

   Ezután valójában uralkodók, királyok sora következik… sokuk neve ismerősen cseng: Jósáfát, Jósiás.  Utána fia, Jekonjá és testvérei (megint szóba kerülnek a testvérek is…  talán azért, mert rendre mindhárman királyok lettek) Az ő idejükben hurcolják a népet a babiloni fogságba.

   A vége felé haladva kevésbé ismert nevekkel találkozunk, illetve régi nagy nevek ismétlődnek: Jákób, a József apja. Szó szerint: Jákób fia volt József, férje annak a Máriának, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek. A nemzetségtáblázatban az utolsó női név Máriáé. Az ötödik immár. Az Úr tiszta lelkű, alázatos szolgálólánya. Legfőbb erénye mégis az (akár elődeinek), hogy kegyelembe fogadtatott (Lk 1,28).

    Máté rendszerezi is a kimutatást: 14 + 14+ 14 nemzedék. Krisztusig. Általában egy-egy ember létének, szolgálatának a következő nemzedékekre nézve van jelentősége, de Krisztus személye meghatározza az előtte élt nemzedékek sorsát is. Krisztusban nyer – utólag is – értelmet az életük.

   A mi életünknek az értéke is az, hogy Krisztuséi vagyunk, hozzá tartozunk, nem geneológiai alapon, hanem kegyelemből. Akár az Ábrahámtól Józsefig terjedő nemzedékek ilyen-olyan tagjait, minket is sok bűn és gyarlóság terhel, tele vagyunk hiányosságokkal, és Krisztus mégis közösséget vállal velünk.

   Úgy született ő közénk, hanem valójában mi kerülünk az ő családjába, általa leszünk Isten gyermekei.

Ez a legnagyobb, ami velünk megtörténhet. Ez a legnagyobb, ami velünk Krisztusban megtörtént. Ámen.