4.nap – ApCsel 22, 3-10 (Pál apostol élet-útja: találkozás az Igazsággal)

 

3 Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel, Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, Isten buzgó híve voltam, ahogyan ma ti mindnyájan.

4 E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is. *

5 Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől leveleket is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az ott lévőket is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket.

6 Történt pedig, hogy amikor úton voltam, és Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből.

7 A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Saul, Saul, miért üldözöl engem?

8 Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt hozzám: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.

9 Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották.

10 Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit Isten elrendelt, hogy megtedd.

 

    Pál apostol megtérése előtti életéről nem tudunk túl sok mindent. Apostolsága, szolgálata valójában a damaszkuszi fordulattal kezdődött. Isten különös módon megáldotta munkáját. Többek között az a tény is ezt hangsúlyozza, hogy az Újszövetségnek szinte a felét ő írta. Bár leveleiben nem tér ki konkrétan a karácsonyi történetre - ő már a dicsőséges Úrral találkozott -, a Jézus megszületésének, testet öltésének, a világért vállalt küldetésének talán legszebb, legmélyebb értelmű bizonyságtételei tőle származnak (pl. Fil 2, Kol 1, Tit 2). Nem karácsony eseményének földi mozzanatait, hanem annak mennyei hátterét próbálja leírni, annak titkát, hogy Isten Fia megüresítette önmagát, alázatos szolgai formát vett fel, és engedelmes volt halálig. Az istálló, a jászol, a kereszt alázata és megdicsőülése ez.      

   Nyilván, ha nem is ismert előttünk, Pál apostolnak is volt gyermek és ifjúkora. Hála Istennek, megszületett, felnőtt. Mai igeszakaszunkban röviden bár, de nagyon személyesen vall önmagáról, származásáról.

   A jeruzsálemi templom küszöbén hangzik el ez a beszéd (miközben a tömeg azt skandálja, hogy „végeztesd ki!”). Zsidó ember vagyok… Krisztus is - test szerint, földi „ágon” - zsidóként született meg. (Olvastam, hogy a náci hatalomátvétel után az egyik németországi nagyvárosban a templom bejáratához a hatóság ki akarta tenni a már mindenfele megjelenő feliratot: „ide egyetlen zsidó sem teheti be a lábát”. A lelkész tiltakozott: ez azt jelenti, hogy a zsidó származású Jézusnak sincs keresnivalója a templomunkban, akkor pedig másoknak is fölösleges jönni, akkor nincs mit ünnepelni, lefújhatjuk az egész karácsonyt.)

   Megtudjuk, hogy Pál (Saul) a kilikiai Tarzuszban született, ott is nevelkedett fel. Emiatt tarzuszi Pálnak nevezték.  Jézust is Názáretinek, illetve az Ember Fiának, mert ő értünk jött, közénk született. Belépett történelmünkbe, földrajzunkba (társa lett minden embernek, bárhol éljen is e földön).

   Halljuk, hogy Pál – valószínű jobb módú, vallásos szülők gyermekeként – kora egyik leghíresebb tanítójánál tanult… Az ősi törvény szigora szerinti neveltetést kapott, Isten buzgó híve (így!), a törvény elkötelezett, harcos védelmezője lett. És ellenségnek tekintett mindenkit, aki másként gondolkodott, aki másban reménykedett, aki az evangélium örömhírét vallotta. Krisztus azért jött, hogy - a törvényt betöltve - kegyelemből megtartsa azt, aki benne hisz.

   Pál, aki földi időszámítás szerint pár évvel volt fiatalabb Jézusnál, az ő követőinek elszánt, halálos üldözője lett. A törvényért való elvakult lelkesedésében nem ismerte fel a megjelent kegyelem lehetőségét. Nem vette észre a Krisztus világosságát.    Önigazultságunk kizárja az igazságot. Karácsony Saul számára (bizonyára hallott róla egyet s mást) egy hamis messiás homályos születéstörténete volt…

  Az apostol Istenért rajongó, Krisztus ellen lázadó múltja bizonyítására komoly tanúkat nevez meg: a főpapot és a tanács tagjait. Izrael népének legnagyobb tekintélyeire hivatkozik. De máshol azt is ki tudja mondani (az univerzum legnagyobb tekintélyére hivatkozva): tanúm az Isten… (Róm 1,9).

   Vajon nem Saul módjára viselkedünk? Sok mindent tudunk, beképzeltek vagyunk, ismerjük és magyarázzuk az igazságot, de mindez rólunk szól, nem a karácsony csodájáról, nem az Isten kegyelméről. Ha beleolvasunk az ünnep előtti internetes kommentekbe, kiposztolt véleményekbe, annyira az embert látjuk középpontban, és nem az Isten Fiát. Magunkról fecsegünk, pedig őt kellene dicsőítsük: mint a bölcsek, mint a pásztorok.  

  Úton voltam, folytatja Pál apostol, saját, sötét utamon, amikor felülről vakító fényesség vett körül… Az igazi világosság felülről jön. Karácsony fényjelenségei azt hirdetik: Krisztusban a világosság jelent meg.  / A neki szegeződő kérdés a lehető legszemélyesebb: miért üldözöl. Te – engem. Karácsonykor valami nagyon személyes történt: személyesen köztünk és Isten között. Hogyan reagálunk erre? Visszautasítással, védekezéssel, támadással? Heródes, a főpapok, stb., miért üldözték Jézust, Isten ártatlan, tökéletes Bárányát? Miért űzzük ki az életünkből, miért kap minden egyéb helyet bennünk, csak Krisztus nem? Születésnapját miért akarják sokan nélküle ünnepelni? „Mi majd megszervezzük magunknak”: templom-, közösség-, imádság-, Krisztus- és evangélium-mentesen.

  Én vagyok a názáreti Jézus. Isten Fia földi nevén mutatkozik be. Miért? Miért nem azt mondja: én vagyok a dicsőséges Úr? Nekem adatott minden hatalom. Pál később azt az Urat is megismeri. De itt alázatában jelenik meg… Nem fölényes hatalmát, hanem megüresedését nyilvánítja ki. Ez Krisztus nagysága, utolérhetetlen dicsősége. A jászol, a kereszt.

    Mit tegyek? Karácsony kérdése is ez. Mit tegyünk érte, ha ő ezt tette értünk? Ha nem akarunk semmit sem tenni, akkor legfeljebb az ünnep hangulatát kapjuk, nem az erejét. Mit teszünk Jézusért, aki mindent megtett értünk? Legalább egy lépést segítőkészséggel mások fel, legalább egy órát az ige hallgatására? Áldott ember az, aki azt teszi, amivel Isten megbízta, amit Isten számára rendelt. Krisztus is Isten rendelése szerint vállalta a mi megváltásunkat, hogy így nyilvánvalóvá legyen a mi elrendeltetésünk a neki való szolgálatra és a vele való üdvösségre.  Drága (áldozatot követelő) küldetésünk van, drága (nagy áron megszerezett) jutalmunk. Ámen. 

   

              

 

 

5.nap – Lk 1, 13- 17 (Keresztelő János születése)

 

13 De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak.

14 Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének,

15 mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 4Móz 6,3 ; Bír 13,4-5

16 Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, Mal 3,1.24

17 és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

 

    Lukács evangéliuma első része az Újszövetség egyik leghosszabb fejezete. Krisztus születésének az előzményéről szól. Hosszas az előkészület. Meg kell érnie az időnek, meg kell nyílni a szíveknek. Időre van szükség. Őszinte kell legyen a várakozás, hogy őszinte, igazi lehessen a találkozás

   Mai igeszakaszunk szokatlan mozzanattal kezdődik. Egy angyal megjelenésével. Nem egyszerű földi események kiindulópontjánál állunk. Bár ízig-vérig evilági történetet hallunk, nem lehet nem észrevennünk annak mennyei összefüggését, hátterét.

   Az angyali híradások a Lukács evangéliuma 1-2 fejezeteiben „ne félj!” biztatással kezdődnek (Mária üdvözlése, a pásztoroknak szóló üzenet). Talán arra utal ez, hogy annyira bizalmatlan világban élünk, hogy már a jótól is félünk.

   Megható arra gondolni, hogy az angyal által hozott hír Keresztelő Jánosról, a Krisztus útkészítőjéről, valójában a mi megváltásunkról szól. Meghallgatta Isten a könyörgésedet. Zakariás neve azt jelenti: Isten megemlékezett (rólad). Csodák úgy történnek, hogy Isten meghallja a kiáltást, könyörületre indul, és kimondja a szabadítás igéjét. Krisztus Istennek nagy, győzelmi kijelentése a világ számára, Isten válasza a bűnben, nyomorúságban megszólaló, esengő fohászkodásainkra.

   Feleséged, Erzsébet fiat szül néked. A születés a jövő garanciája. Isten ígéreteiben is sarkalatos jelentőségű: pl. Izsák, Sámuel születése. Minden testi születés az életről szól (de a halált is magában hordozza), Krisztusé – testet öltése és áldozata által – az üdvösséget hirdeti.

   Megvan a név is: János, azaz Isten megkegyelmezett. A név hordozójának majd ezt kell a világ tudomására hozni. Drága küldetés ez. Mennyei elrendelés. Azóta mindnyájunké. Nemcsak beleszületünk ebbe a világba, hanem feladataink vannak: legyünk Jánosok, Józsefek, Máriák, Annák, vagy éppen Beáták, Anettek, Tímeák, Kincsők, Ádámok vagy Lórántok.

    A gyermek születése örömöt jelent a szülőknek, és másoknak is. Nagy lesz - nem gazdagságban, hatalomban -, hanem az Úr előtt. A szolgálatban, élete odaszentelésében. Isten másként méri a nagyságot. Mi sokszor eltorzul, hamis mértéket használunk. A világét. Karácsonyunkat is így értékeljük. Vajon mit terveznek gyülekezetünk tagjai – gyermekek,  fiatalok, felnőttek - erre az ünnepre, vajon Isten szerint akarják-e azt szépnek megélni?

Az angyal azt jövendöli Jánosról, hogy nem iszik bort és részegítő italt (a nazírság, az odaszentelés jele volt ez), és anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Krisztus Szentlélektől fogantatott, és általa ránk árad a Lélek ereje - akik bűnben születtünk -, hogy újjá legyünk.

   Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz. Karácsony egy nagy fordulópont Isten üdvtervében, ezért a mi életünkben is. Ha nem gondolkoztat el, nem változtat meg, akkor a szíveddel van baj: hideg, közömbös az… Isten Krisztusban a legnagyobbat, önmagát adja. Teljes, összes szeretetét, irgalmát. Térjetek hát meg, mert elközelített az Isten országa! A szeretet kapuja szélesre tárul. Ha kívül, ha távol maradsz, az egyedül a te visszautasításod miatt van.

   Hallottunk arról, hogy János az Illés lelkével jár az Úr előtt (a nép hitte, hogy Illés vissza fog térni, hogy a Messiás előfutára legyen), és egymáshoz téríti az atyákat és a fiakat, az engedetleneket elvezeti az igazságra. Ha Krisztust várjuk, akkor meg kell bocsátanunk egymásnak, akkor el kell fordulnunk minden hamisságtól. Nem nekünk kell tanítani a Gyermeket, ő tanít minket.

    Karácsony a megbékélés, a kiengesztelődés idejét hirdeti meg: nem csupán néhány napra, hanem a következő karácsonyig. Elsősorban az Isten részéről. A mi kicsinyhitűségünkre, bizalmatlanságunkra, gyanakvásunkra ő azzal felelt, hogy egyszülött Fiát adta, bízta reánk. Vajon nem kellene nekünk is megtenni a magunk lépéseit?

    Ha tudnád, hogy itt a földön nem lesz több karácsonyod, sietnél-e megbocsátani felebarátodnak, igyekeznél-e jóvátenni hibáidat? De akkor is, ha még sok karácsony van előtted, tudva, hogy a mennyei karácsonyra készülsz. A mi Urunk alkalmassá teszi szívedet a békességre, a szeretetre.  Fogadd be a Szabadítót, és élj az ő szabadságában! Ámen.      

 

6.nap – Mt 1, 20- 23 (Jézus születése)

 

20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

21 Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Lk 1,31.77 ; 2,21 ; ApCsel 4,12

22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:

23 „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten

 

    Emberi gondolatokkal, töprengéssel indul a mai Ige, és isteni csodával zárul. Nem tudom, mit terveztünk erre az ünnepre? Talán sok minden nem sikerült. Lehet, pénz dolgában nem ütötte a széle a hosszát, vagy családtagok nem jöhettek haza. Fájdalmas dolgok ezek. Kedves gyerekek, még a ti szívetekben is lehet csalódás (pl. amiatt, mert nincsen hó). És arra is gondolunk, hogy hány ember életét forgatta fel ez a ránk telepedett világjárvány.  2020 karácsonyát nem felejtjük el…

   József is kiagyal egy emberi tervet, és akkor Isten közbe szól. Karácsony az Isten nagy közbeszólása. A félelem, a bűn, a harag útján menetelő ember számára megszólal a szeretet hangja. Másként kell folytatni, másra kell odafigyelni, más kell elsődleges legyen!

Egy angyal jelenik meg Józsefnek álmában. Mégcsak álom, de nemsokára valóság lesz: a betlehemi mezők fölött megszólal az angyalok kórusa. Amit Isten elkezdett, azt véghezviszi…

   József, Dávid Fia. Nemcsak földi származására emlékezeti az angyal Józsefet, hanem Isten tervére is. Az ígéretek szerint Dávid házából származik a szabadító. József, ne feledd, te is eszköze vagy ennek! Az ígéretek részese. Felelős is, hogy azok végbemenjenek. Isten nem a fejünk fölött intézkedik. Várja engedelmességünket: kicsiktől, nagyoktól. Karácsony engedelmességünkben éri el célját. Akkor nyílik meg áldása, csodája számunkra, ha mi is elindulunk, mint a bölcsek, a pásztorok. Ha semmit nem teszünk, ill. a magunk elképzeléseit követjük, akkor nem érkezünk el ahhoz, aki értünk jött.   

  Egy titok hangzik el: akit Máriának meg kell szülnie, az a Szentlélektől fogantatott. Értelmünk számára hitvallásunknak ez az egyik legnehezebben érthető mondata: „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”. Mi mindenre tudományos magyarázatot akarunk. Isten bölcsessége megszégyeníti a világ öntelt okosságát. Karácsony fölötte áll a tudománynak: többről szól, többet ad. A hit, szeretet, reménység nem mutatható ki műszerekkel, véreredményből – mégis életünk legdrágább értékei ezek.

  Fiút szül… a Szentírásban többször elhangzik ez a mondat, ez az ígéret (pl. Keresztelő Jánossal kapcsolatban). De így még soha. Ez nagyobb hír minden eddiginél. A legnagyobb evangélium, aminek következtében minden születés jó hírré válhat. Krisztusban nyilvánvaló lett: az üdvösségre rendelt minket az Isten.

   (Gyerekek, szeretnétek, ha Krisztus ma születne meg? Tudjátok: a szívünkben akkor születik meg, amikor befogadjuk. Aranyos volt egyik kisgyerek, aki a karácsonyi vásárláskor azt mondta szüleinek: vegyünk babaruhákat a kis Jézusnak… Ő a menny Királya, neki nincs ilyesmire szüksége: szeretetünkkel, jóságunkkal, megbocsátásunkkal tudunk a kedvébe járni. )

   Jézusnak, Szabadítónak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Karácsonykor kikerülhetetlenül a bűnről, ennek az életünket megbénító erőnek a legyőzetéséről is szó esik. Ha egy orvos téged valamilyen súlyos betegségből gyógyított ki, akkor valahányszor találkozol vele, akkor mindig eszedbe jut a nagy baj, amiben voltál, és amitől megmenekültél. Ha eljött a Szabadító, akkor szabadok vagyunk.

   Krisztusban drága ígéretek teljesednek be, ahogy a próféta mondta: Immánuel, velünk az Isten. Karácsony nem egy villámlátogatás.  Ha valamelyik családban gyermek születik, akkor ez nemcsak abból áll, hogy örülnek az érkezőnek, mert gondoskodni is kell róla, törődni vele, rá figyelni. (Karácsony egész éves program: nem az ünneplésben, hanem a szolgálatban, szeretetben.)

  Aki hiszi, hogy a Fiút az Atya küldte megváltásunkra, az Istent fogadja be. Velünk az Isten. Karácsony eseményében ez különösen nyilvánvaló. De látszik-e családjainkban, beszédünkben, indulatainkban? Ott van-e Krisztus szeretete, felsejlik-e az Isten dicsősége? Milyen félelmetes, ha kizárjuk szívünkből azt, aki a teljes mindenséget betölti hatalmával és jóságával, és milyen örvendetes, ha befogadhatjuk az örökkévaló szeretetet, aki – erőtlenségünkben, kicsiségünkben – elfogad minket, bocsánatot, békességet ajándékoz nekünk. Vele, Benne legyen áldott az ünnepünk, az életünk! Ámen.