Reformációi nagyhét (2023)

Ez 36, 22 -38 (csütörtök, vázlat)

22 Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyre gyalázatot hoztatok a népek között, amerre csak jártatok. 5Móz 9,5; Ézs 48,11 

23 Majd én megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatot hoztatok rá közöttük. Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy én szent vagyok! Zsolt 126,2; Ez 37,28; Mt 6,9 

24 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 

25 Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 

26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Jer 31,33; Ez 11,19-20; 2Kor 3,3 

27 Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Ézs 44,3; Ez 39,29; 1Thessz 4,8 

28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. 

29 Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. 

30 Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek. Ez 34,29; Jóel 2,19 

31 Akkor majd visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt. Ez 20,43 

32 Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr –, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza! 

33 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 

34 Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára. 

35 Akkor majd ezt mondják: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje; a rommá lett, elpusztult, a falaitól megfosztott városokat pedig megerősítették, és újból laknak bennük! 

36 Akkor majd megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr megmondtam, és meg is teszem! 

37 Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat. Mik 2,12 

38 Úgy megtelnek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! 

   A reformáció alaptétele, lényegi felismerése: a megújulás Isten műve, amit Igéje és Szentlelke által visz véghez Krisztusban kijelentett és beteljesített kegyelmi akarata szerint. Az egyház mindenkori reménysége ez. 

   Ezékiel prófétának a nép felé elmondott üzenetében is hangsúlyos: „nem tiértetek” (bár rajtatok) viszi véghez az Úr. Nem a ti érdemetekért, hanem szent nevéért. Izrael Isten választott népeként leszerepelt, megtagadta elhívását, gonoszságra adta magát, bálványozott, szégyent hozott Teremtője nevére. 

   Magunkra ismerünk: az Ige egyházaként lelki sötétségben tapogatózunk. Az evangéliummal szembeni közömbösség, elidegenedés jellemez minket, másrészt mindenféle képtelen vallásos vagy vallásellenes tanításra vevők vagyunk. Szenvedélyek kötöznek meg, hamisságnak, káromlásnak adunk helyet a szívünkben. Ha a próféta végigmenne a falunkon, benézne otthonainkba, vajon mit állapítana meg? Miben különbözünk akármelyik hitetlen közösségtől? 

    Vajon erre hívott el a mi Urunk? Vajon ezt fogadtuk meg (sokszor) az ő színe előtt? Hiszünk-e a megújulásban, vagy beletörődtünk kiüresedésünkbe? 

  Bámulatos, hogy ő mégsem mond le rólunk. Majd én megmutatom, hogy szent az én nagy nevem. Isten maga áll ki ügye mellett, maga állítja helyre dicsőségét. Kegyelméből rajtunk, közöttünk is. Mintha azt mondaná Isten: szembeszegülésetek ellenére meg fogjátok látni szeretetem győzelmét! A megújulás felülről jön. Nekünk azonban kérnünk kell, törekednünk kell rá! 

  Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok... Az Újszövetségből tudjuk: Krisztus áldozata, annak hittel történő elfogadása által mosattatunk meg (1 Kor 6,11)… Ez a belső megtisztulás tesz alkalmassá a szolgálatra, egyáltalán arra, hogy értelmes és elhívásunkhoz méltó életet folytassunk. Megérint-e az, hogy ennek érdekében mit vállalt értünk a mi Urunk? (Egy hivatásos tűzoltó gyakran nézett a pohár fenekére, egy este riasztás érkezett, ő alig állt a lábán, 16 éves fia öltözött be és ment el helyette, ismerte a tennivalókat, mert apját párszor elkísérte. Nagyon nehéz bevetés volt. A fiú az oltási munkálatok során életét vesztette. Vajon ennek az apának kell tovább italozni, vagy fia iránti tiszteletből meg kell változzék az élete?)

  Olyan sokatmondó az ismert igevers: új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Nem anatómiai, hanem pneumatológiai beavatkozásról beszél az ige. Érzéseink, indulataink, gondolkodásunk megváltozásáról. Valóságos újjáteremtésről, amelynek az az eredménye, hogy Isten szeretete lesz életünk mozgató ereje. 

    Isten ezen felül, ráadásul áldást, gazdagságot ígér. Valósággal örömét lelki abban, ha megbocsáthat, ha megtisztíthat, ha bőven ránk áraszthatja kegyemét. Vajon elzárhatjuk-e szívünket ekkora jóság elől? Mennyivel szebb, gazdagabb lehetne az életünk! 

   A 31. vers a lényeget mondja ki. Akkor meggondoljátok… Isten könyörül rajtunk, felemel, bizalmat szavaz nekünk, megvált (nem a mi érdemeinkért). Irgalmas hozzánk fordulása el kell gondolkoztasson. Ez a reformáció emberi feltétele. Isten mindent megtesz értünk, de ezt a mindent is vissza lehet utasítani. Megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt… Vagy megundorodunk bűneinktől, vagy belepusztulunk azokba. Első kérdés úrvacsoraosztáskor: hiszed-e, hogy te is bűnös, méltatlan vagy? Azt feleljük, hogy „hiszem, és vallom”, de ki az, aki bevállalja: baj van velem, indulataimmal, gondolataimmal? Senki. 

  Még egyszer elhangzik: nem tiérettetek. Tudjátok, jegyezzétek ezt meg! És szégyenkezzetek! Amíg nincs mély bűnbánat, nem lesz megújulás, nem lesz megtisztulás sem. A mai ember különösen nem szeret szégyenkezni. Mindent megtesz, hogy elkerülje ezt. Inkább átírja az erkölcsi törvényeket.

  Akkor újjáépülnek a romok… Megújultak az épületeink, de romos állapotban maradtak közösségeink. A mienk is. (Persze, nem baj, ha külsőképpen is épültünk, hálásak kell legyünk ezért, de nem elég.) Évek telnek el úgy, hogy gyülekezetünkből sokan nem jutnak el egyszer sem a templomba. Nincs ez jól így. Ez nem vezet jóra. Vagy akkor ne nevezzük magunkat keresztyénnek. A meghasonlottság a legrosszabb állapot. Vagy jobb lett volna pogányoknak maradnunk, akkor nagyobb esélyünk lenne a megtérésre? 

  Isten azt ígéri, hogy a városokban, a falvakon újból élet lesz, felépülnek a romok, és újra művelni fogják a földeket. Éden kertjévé változik az ország. Mindenki csodálkozni fog rajta. Mutatkoznak-e ennek az életnek a jelei közöttünk? 

   Isten ígérete szerint azt is kérni lehet tőle, hogy megsokasítson. Tele lesznek a települések emberekkel, mint ünnepkor Jeruzsálem áldozatra szentelt juhokkal… A hasonlat azt érzékelteti: az emberek élete Isten dicsőségét fogja hirdetni. Ebből békesség, öröm származik. Reformátori felhívás: soli Deo gloria. Törekedjünk erre, és akkor meglátjuk Isten áldásának kiáradását! Ámen. 

Mt 9, 1-8 (péntek, vázlat)

  1 Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. 

2 És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. 

3 Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! 

4 Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? 

5 Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? 

6 De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! 

7 Ő pedig felkelt, és hazament. 

8 Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek 

   A reformáció, a megújulás szükségét érezve, annak titkát keressük. Hogyan indult el, és hogyan történhet meg újból? Isten a kezdeményező, hallottuk. Egyedül a kegyelem. Egyedül az, ha Krisztushoz fordulunk. Életbevágó az, ahogy hozzá viszonyulunk. Ha van egy súlyos betegségben szenvedő ember, akinek a családtagjai találnak egy orvost, aki hozzátartozójukat meg tudja  gyógyítani… ez még mindig nem jelenti azt, hogy sikerül őt megmenteniük: ui. visszautasíthatja a segítséget. Miért tenné? De hát miért tesszük mi, miért nem kell nekünk a Krisztus igazsága, békessége? 

   Az előző fejezetben hat csodáról olvasunk, ebből öt gyógyulásról szól: Jézus egy leprást tisztít meg (aki maga fordul hozzá), majd a pogány százados szolgáját gyógyítja meg (közbenjárnak érte), a Péter anyósát (Jézus maga lépett oda hozzá), aztán több beteget, akiket hozzá vittek, végül a gadarai megszállottakat (akik elején kézzel-lábbal tiltakoztak a gyógyítás ellen)… A város lakói pedig látva váratlan gyógyulásukat, megkérik Jézust, hogy távozzon határukról. Van, akiknek nem kell az ő jelenléte. A maguk útját akarják járni, a maguk bűneiben, megkötözöttségében.  Nem akarnak gyógyulni, tisztulni, változni.

   A reformációnak nem úgy általában, hanem rajtunk és bennünk kell megtörténnie. Különben csak emlékezés lesz belőle. Ma sem kell egyebet tennünk: elindulnunk a Krisztus követésére. Ha rá nézünk, megvilágosodik a tekintetünk, ha rá hallgatunk, megtisztulnak indulataink, ha őt befogadjuk, meggyógyul a szívünk.  

    Jézus eljön Gadara vidékéről, és a maga városába (Kapernaumba) érkezik. Márk részletesen leírja ezt a történetet, Máté csak a főbb mozzanatokat rögzíti. Hozzá vittek egy bénát. Aki egyedül nem is tudott volna menni. Tehetetlen volt. Állapota hitelesen írja körül a lelki megkötözöttséget. Jövünk, megyünk, intézkedünk, de bénák vagyunk. Képtelenek vagyunk Isten akaratát megérteni, még inkább cselekedni. Képtelenek vagyunk az igazságot követni,  megbocsátani. 

  Mások viszik oda… Beszélnünk kell erről: felelősek vagyunk egymásért. Aki felébredt, az kell ébresztgessen másokat. Többet vétkezünk azzal, amit nem teszünk meg (pedig ránk bízta az Isten), mint azzal, amit mint rosszat elkövetünk. (Cserbenhagyásos történet.) Jézus látta a hitüket (hitük megnyilvánulását). Vajon a mi hitünk látszik-e? A hit kapcsolat Istennel, és ebből kiindulva egymással is. Amikor nem vagyunk jól az emberekkel, akkor Istennel sem. 

  Jézus azt mondja: bízzál, megbocsáttattak a bűneid. Nemcsak a hitet, a bűnöket is látja. Olykor testi bajok hátterében is, de lelki nyomoróságunk hátterében mindenképpen bűnök állnak: keményszívűség, hitetlenség, bosszúvágy, makacsság, lázadás.  Jézus minket is biztat: van bocsánat. Van újat kezdés… Nem kötözhet meg annyira a Sátán, hogy ő ne tudna feloldozni. Ő mond le a legutoljára rólunk. 

   A farizeusok megbotránkoznak. Magunkban istenkáromlónak nevezik Jézust. (Hiszen egyedül Isten az, aki „megbocsátja minden bűnödet” – 103. zsoltár). Jézus rákérdez: miért gondoltok gonoszt (miközben azt hiszitek, hogy a legnagyobb igazság mellett álltatok ki)? Okoskodásotokkal miért akarjátok akadályozni, hogy ez az ember megszabaduljon?  A mások véleménye nagyban befolyásolhat, korlátozhat. Láthatatlan börtönné válhat számunkra. 

  Mit könnyebb kimondani: megbocsáttattak bűneid, vagy azt: kelj fel, és járj. Kimondani könnyebb az elsőt, de megtenni, azaz igazi bűnbocsánattal ajándékozni meg valakit a legnagyobb dolog. Egyedül Jézus teheti meg. Az életébe került. Itt megmutatja gyógyító hatalmát is: hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön.(Az a fő cél, hogy ezt meglássátok, megtapasztaljátok. Ez Krisztus igazi küldetése, ebben mutatkozik meg igazi isteni nagysága. A gyógyulás csak jel, ami erről tanúskodik). Kelj fel, vedd ágyadat, menj haza… 

  Jézus az ő szavával legyőzi a bénultság, az erőtlenség állapotát, talpra állítja, szabaddá teszi, rehabilitálja ezt az embert, és visszaajándékozza őt a családjának. Ez egyben megbízatás is. Lelkileg az az ember egészséges, aki szolgálni tud. 

   Menj haza! Otthon kell megélned a hitedet. Ugyanott, mint eddig, csak másképpen. Ha a bergenyei református gyülekezet minden tagja valóban református, azaz „az evangélium szerint megreformált” életű lenne, az meglátszana közösségünkben, otthonainkban is. Békesség, megértés, egyetértés, öröm és hála töltene be. Ezek hiánya mutatja: mekkora szükség van az egyének és a családok reformációjára.

  A sokaság dicsőítette az Istent. Soli Deo gloria… A reformáció egyik „mottója” ez: Isten dicsőségére élni. Ne a magam önérzete, érvényesülési vágya a fontos… Amit teszek, szólok, az hirdesse az Isten dicsőségét. Ebből gazdag áldás származik ránk is. Ámen. 

Ef 4, 17-32 (szombat, vázlat) 

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. Róm 1,18-24 

18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 

19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 

20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 

21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 

22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; Kol 3,9 

23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 

24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Kol 3,10 

25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. Zak 8,16; Kol 3,9 

26 Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, Zsolt 4,5 

27 helyet se adjatok az ördögnek. 

28 A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 

29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 

30 És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. Ef 1,13 

31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 

32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kol 3,13 

   A belső reformáció megvalósulásáról beszél az ige. Hallottuk: Isten munkálja azt „kegyelemből, hit által”, és egyének és közösségek megújulása, sokakra kiáradó áldás származik belőle. 

   Ma a személyes következményekről hallunk. Nem élhettek úgy, mint eddig. Aki meggyógyult, az nem folytathatja régi, betegségében kialakult életmódját. Aki kijózanodott, az nem kell többé tántorogjon. Aki Krisztushoz tért, nem járhat hamisságban, tisztátalanságban, tagadásban. A „hiábavaló gondolkodás” (amiről itt az apostol beszél) csak emberi szempontokat, érveket, célokat ismer. 

    Sötétség borult az elméjükre, elidegenedtek… Miért írja le ezeket az apostol, miért beszél úgymond a mások bűneiről? Azért, hogy figyeljünk a tünetekre saját életünkben is.  Az erkölcsi kisiklásokra, elhajlásokra, megalkuvásokra. Arra az önhittségre, amikor azt hisszük, hogy mindent megengedhetünk magunknak, senki nem mondja meg nekünk, hogy mit tegyünk. Ma már nemet is lehet választani (többfélét), és akármilyen vallást, akármilyen ateizmust...  

  De nekünk van egy mértékünk: Krisztus. Vajon „megtanultuk-e”, ismerjük-e őt? Élő személy számunkra, akire figyelünk, vagy csak egy emlékkép. (Ady: „Szép elgondolás, volt egy Jézus…”)

  Krisztus világosságában, jelenlétében meglátjuk magunkon azt, amit le kell vetnünk. Ami nem illik hozzánk, mert Hozzá tartozunk. Amit nem menthetünk át őt követő életünkbe. Egy zsidó filozófus mondta az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban: túlságosan ragaszkodunk emberi identitásunkhoz, múltunkhoz, ezért meglátásunk egyoldalú lesz, és csak a saját sérelmeinkre reagálunk. Van, amit meg kell tagadni, amitől el kell határolódni. (Képzeljük el: egy magas beosztású vezető egyik reggel így szól a munkatársaihoz: a tegnap este barátaimmal ünnepeltem, alaposan felhajtottam, ittasan ültem a kormányhoz, úgy indultam haza, meg is érkeztem. Nem állított meg senki. De úgy gondolom, az a becsületes, ha bevallom ezt előttetek, mert a lelkiismeretem előbb kell figyelmeztessen, mint  a hatóság emberei. A bűnbánatot nem a leleplezés szüli, hanem a szívünk mélyén ébred fel…  Sajnos, ez csak ez tanító történet. ) 

    Vessétek el, ami csalárd, gonosz, megromlott! Nem kívánatos jelzők ezek. Magunkban kell felismernünk az ezek által körülírt magatartásformát, és magunkban kell harcot indítanunk az ellen. 

    Aztán a személyes reformáció szép mondatai következnek: újuljatok meg, öltsétek fel.

Isten a megújító, mi a megújulók. Lélekben, elménkben történik ez. Amikor megérint az ige, elgondolkoztat, megváltozásra késztet.  Isten rá akarja hangolni lelkünket a sajátjára, elménket az ő gondolataira, át akar „programozni” minket az ő szent terve szerint. Engedjük-e? Az új ember felöltése tudatos döntés.

   Általában tudjuk, hogy milyen ruhába öltözünk reggel. Lelkiekben odafigyelünk-e erre? Az új embert vesszük-e fel? Ami Isten szerint teremtetett. Nem a mi produktumunk, alkotásunk, nem a mi teljesítményünk. Isten teremtette, Isten alakította, tisztította meg egyszülött Fia által… Énekeljük: „Új szívet adj!”. Mi nem tudjuk, és nem mi fogjuk megújítani. Csiszolgathatom, fényesíthetem, sokat nem tudok módosítani rajta.

  Konkrét dolgokat említ az ige. A reformáció, a református lét nem szép szavak gyűjteménye, nem csak bibliai igékre történő hivatkozás (jaj nekünk, ha ennyiben kimerül!), hanem életforma, Krisztus-szerűség.

   Ne hazudjatok, ne tartsatok haragot, ne rövidítsétek meg egymást!  Könnyen kijelentjük, hogy ezekkel nincsen bajunk. Pedig bajunk van mindenikkel. Hazudunk (sokszor magunknak is), mellébeszélünk, nem vállaljuk az igazságot. Nagy erőtlenségünk ez. A haragtartás szintén… Sok jogos vagy jogtalan neheztelést hordozunk a szívünkben, amik megterhelnek, megnyomorítanak. Ha rendelkezésünkre állnának statisztikai adatok a lelki problémákról és azok pusztító következményeiről, elborzadnánk! És sok bomlasztó beszéd is elhangzik közöttünk.  

    Ne szomorítsátok meg Isten Lelkét… Ez a felhívás elvontnak tűnik: Isten akaratára figyelést jelent, az ő vezetésének elfogadását, engedelmességet. A gyermek mikor szomorítja meg szülei lelkét? Ha rossz utakra téved. 

  Minden keserűség, harag legyen távol tőletek… Indulataink kezelése mindegyre fejtörést okoz nekünk. Sokszor elveszítjük a kontrollt. Hamar kimondjuk a bántó szavakat. Tartsuk távol magunktól ezt a negatív lelkületet! Ne adjunk neki belépőt a szívünkbe… mert ott egyre több teret követel.   

   Egy szép, bizakodó tartalmú mondattal zárul az a rész: legyetek jóságosak, irgalmasak (krisztusi vonások ezek), megengedvén egymásnak, mert ezt kaptátok. Ahogy Isten viszonyul hozzánk. Nem azért, hogy Isten megbocsásson, hanem azért, mert már megbocsátott. Már kegyelemben részeltetett Krisztus által. Nem is tehetek mást. A belső reformáció útja lenne ez. Bárcsak elindulnánk rajta! Ámen.