Reformáció bűnbánati hét (2021)

 

2 Thessz 1  (csütörtök)

 

1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban:

2 kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól.

3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban,

4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek.

5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.

6 Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,

7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,

8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ézs 66,15; Jer 10,25; Zsolt 79,6

9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától,

10 amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. Ézs 49,3

11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan,

12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből. Ézs 66,5

 

   Több bibliakutató szerint a második thesszalonikai levél nem sokkal az első után keletkezett valamikor Kr. u. 50-52 között, ugyanazon a helyszínen, azaz Korintusban. E levélnek az előzőt követő gyors megírását az tette szükségessé, hogy sok hamis, közeli vagy éppen már elkezdődő világvégét jósló tanítás kapott lábra a gyülekezet körében/környezetében, és ezek megzavarták a hívek hitét és békességét. Pál apostol ebben a helyzetben szükségesnek tartotta azt, hogy világos útmutatást adjon, rámutasson a Krisztus várásának helyes formájára, a szolgáló, munkálkodó élet bizonyságtételének a jelentőségére.

   A hívő ember szívében erős bizalom van Isten iránt (énekeljük is: „azért a mi szívünk nem félne, ha az egész föld megrendülne…), és úgy várja reménységgel az üdvösséget, hogy közben felelősséget vállal Isten teremtett világáért.

   A bevezető rész hasonlít az első levél kezdő soraihoz: Pál és munkatársai köszöntik a gyülekezetet, emlékeztetik a tagokat Istenhez tartozásukra, Krisztusban megnyert békességükre. Itt is megszólal a hálaadás a gyülekezetért, mert a tagok hitben növekszenek, szeretetben gazdagodnak. Dinamikus lelki fejlődés van… Irigyeljük tőlük.

   Pál és munkatárasai valósággal dicsekszenek másoknak a thesszalonikaiak hitével, az üldözések közt megmutatkozó állhatatosságával. Bizonyára nem volt könnyű a támadások, kísértések közt hűségesnek maradni Krisztushoz. Ma sem az. Nem könnyű időt szakítani, nem könnyű a magunk kényelméről lemondani. Az anyagi javakért sokat fáradozunk, a lelkiekért szinte semmit. Amiért nem hozunk áldozatot, az nem is lesz fontos számunkra. Megváltó Urunk mindent feladott értünk. Mennyire érint meg az ő személyes példája, önfeláldozása? A reformáció ünnepe - elődeink kitartását is idézve - „megvallatja” a mi személyes hozzáállásunkat, odaadásunkat.

   Pál – nyilván, vigasztaló szándékkal – azt írja: Isten igazságosan cselekszik, amikor méltónak nyilvánít titeket az üdvösségre, amiért szenvedtek is. Isten igaz, és igazságot szolgáltat. Ti az ő igazságát Krisztusban elfogadtátok, azt „viselitek” mindenki előtt, és annak jutalmában részesültök is majd. A titeket üldözők, nyomorgatók pedig annak büntető hatalmával fogják szembetalálni magukat.

   Akárhogy próbálnánk szalonképessé tenni az igében felcsendülő, ítéletről szóló tanítást, például Pál szent haragjának tulajdonítva azt, itt ilyen kifejezéseket találunk: gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen/ tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent/ ezek majd örök pusztulással bűnhődnek.

   Ha elhallgatnánk ezt a figyelmeztető üzenetet, az olyan lenne, mintha egy, az út közepén húzódó veszélyes, mély árkot terepszínű lepedővel takarnánk le, hogy az arra járó emberek ne ijedjenek meg. Az nem baj, ha beleesnek… Ezt a halálos szakadékot nem Isten ásta, hanem a bűn, az engedetlenség, a keményszívűség. Egyetlen átvezető híd rajta a kegyelem.

    Aki gonoszul gyötri, bántja Isten gyermekeit - akik drágák nekik, szeme fényei -, az meglakol. Aki megalázza a megváltottakat (és bennük a velük közösséget vállaló Isten Fiát), annak szembe kell néznie az Úr megemésztő haragjával. A kavicsot félrerúgod, a sziklában összezúzod magad. Aki megátalkodottan kitart gonoszságában, azt megsemmisíti a jóság diadala. A kérdés az, hogy melyik oldalon állsz.

  Örök pusztulással bűnhődnek – kemény mondat. Az örök szót az ítéletben nem Isten mondja ki. Az ő üzenete ez: „örök szeretettel szerettelek téged” (Jer 31,3). „Isten kegyelmi ajándéka az örök élet” (Róm 6,23). De ha te erre azt mondod: soha nem kell ez nekem, többet hallani sem akarok róla, akkor kizárod magad az örök szeretetből. Akkor az örök pusztulást választod. Akkor saját bűneid miatt - melyekhez körmöd szakadtáig ragaszkodsz - fogsz bűnhődni. 

  Van egy éles határvonal az Igében: ti azonban gyönyörködni fogtok az Úr dicsőségében, mert az Úr napja megváltásotokat hozza el… De már most méltók kell legyetek az elhívásra, már most, ebben a földi életben gyönyörködnötök kell minden jóban. Már most meg kell dicsőüljön a Krisztus neve bennetek. Aki Krisztust várja, az az őszerinte valót sóvárogja és cselekszi. Aki az olimpiára készül (versenyzőként), annak életvitelében mindenképpen megmutatkozik ez. Aki az üdvösségre készül, az már most annak békességét hordozza. Így van-e ez?

   Megdicsőültök ti is… Figyelemre méltó: üldözés, nyomorúság, és mégis - dicsőséges élet. Az igazi dicsőséget nem a világ hatalmasai, gazdagjai, hírességei, hanem azok képviselik, akik a Krisztuséi, akiknek arcán az ő világossága tükröződik. Ámen. 

 

 

2 Thessz 2,1-12 (péntek)

 

1 Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 1Thessz 4,15-17

2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna.

3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia.

4 Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. Dán 11,36; Ez 28,2

5 Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?

6 És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg.

7 A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból.

8 És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. Ézs 11,4

9 Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával Mt 24,24

10 és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek.

11 Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak,

12 és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.

 

     Reformáció ünnepe nemcsak a múltba tekint vissza: nemcsak az 504 éve elkezdődött egyházi megújulást idézi fel, hanem annak mai szükségességét is hangsúlyozza, a ma ránk háruló feladatokat juttatja az eszünkbe. Hitünk sem csupán értelmezi a 2.000 évvel ezelőtt végbement golgotai áldozatot, hanem annak megváltó erejét képviseli, és lesz annak - itt és most - a bizonyságtevőjévé. A reformáció ugyanakkor a jövő fele is irányítja a tekintetünket: emlékeztet földi holnapunk iránti felelőségünkre, és az üdvösségre vonatkozó élő reménységünkre.

   Mert mi Krisztust váró emberek vagyunk… Az ő eljövetele bizonyos, akár a hajnal megérkezése egy sötét éjszaka után. Bizonyos hozzá gyülekezésünk is, vagyis az, hogy az övéit önmagához veszi (Jn 14). De nem mindegy, hogy miként készülünk erre.

  Ne veszítsétek el józanságotokat!  - figyelmeztet az apostol. A hívő ember józan: azaz (lelki értelemben is) megfontolt, kiegyensúlyozott, bölcs, nem ingadozó. Se világi, sem vallásos tartalmú hírek nem ejtik zavarba. Sokféle elmélet kering pl. az interneten: vallásos vagy pszeudovallásos csoportok bibliai szövegezésű, de nagyon is emberi indítékú tanításokat propagálnak (nem is kevés sikerrel)… Hogyan reagálunk ezekre? Azt tudjuk-e mondani, annak a belső bizonyosságnak tudunk-e hangot adni– nem feltétlenül vitába szállva másokkal -, amire Isten Igéje tanít minket?

   Akadtak Thesszalonikában olyanok, akik álnok szándékkal próbálták a gyülekezet tagjait félrevezetni. Különböző módszerekkel, még az apostol „aláírásával ellátott”, hamisított levél által is. Ez a fiatal gyülekezet, akiknél Pál néhány hetet szolgált csupán, vajon meg tud-e állni krisztusi hitében a durva próbatételek között? Vajon eléggé mélyen, eléggé személyesen megismerték-e az Urat, hogy tőle senki el ne szakíthassa, vagy az ő nevében egymással szembe ne állíthassa őket? A mi esetünkben talán az a gond, hogy túl régen vagyunk már keresztyének, belefásultunk…

   Elgondolkoztató, hogy a gyülekezetet sem a hitben való növekedés, sem a szeretetben való gazdagodása nem kíméli meg a kísértésektől. Sőt, talán emiatt annál inkább azoknak célkeresztjébe kerülnek. A gonosz megpróbál befurakodni Krisztus földi testébe, a szentek közösségébe (a kártevők is az egészséges növényeket kedvelik).

  Úgy tűnik, hogy ezek a rajongók (bomlasztó szándékkal agitáló személyek) azt a hírt terjesztették, hogy az Úr napja eljött már (Pálnak tulajdonított levél - Krisztusnak tulajdonított eljövetel)… Azóta is sok ilyen emberi jóslat született. A Krisztus eljövetelét azonban – gondoljunk az evangéliumok tanítására – egyrészt nem tudjuk előre prognosztizálni, másrészt egyértelmű jelek előzik meg, és maga a parúzia nem lesz félreérthető. Az jelenik meg, a kié minden hatalom mennyen és földön. (A Nap felkelte felől sem lehet bizonytalankodni.)  

   Az apostol beszél ezekről a jelekről: elszakadás, elpártolás, hitehagyás, meghasonlás. És a törvénytipró, a bűn embere, a kárhozat fia megjelenése, az Antikrisztus színre lépése (János szerint is megmutatkozása az utolsó idők jele – 1 Jn 4,3). Emberi képviselői feltűntek már (a történelem istentelen hatalmasságai), van fogalmunk gonosz erejéről. Amikor teljes hatalmával lép fel, hallottuk, akkor elfoglalja az Isten templomát, istennek mutatja magát. A bűn alaptermészetéhez tartozik ez: átvenni az Isten helyét…  Pál ezzel a körülírással nem ködösíteni akar, hanem minél általánosabban fogalmazni. 

   Most még valami visszatartja, de miután az félretétetik az útból, a törvénytipró – egy időre –szabad kezet kap. Ezzel a visszatartó erővel kapcsolatban egyesek a (hitvalló) egyházra gondolnak. Jézus azt tanítja: azon a pokol kapui sem vesznek diadalmat. Ha félreállíttatik, akkor a pokol erői fog előtörni. Mások a körülírásban a fennálló világi rendet vélik felismerni, mert a közhatalom - minden igazságtalansága ellenére- mégis véd a káosztól. A Jelenések könyvét idézve némelyek egy erős angyalra gondolnak…

    Titokban már folyik a törvénytiprás, írja az apostol. Mi úgy tapasztaljuk: egyre nyíltabban… Krisztus legnagyobb törvénye, a szeretet ellen: az elhatalmasodó önzés, a gátlástalan nagyravágyás, az erkölcsi értékek semmibevétele világjelenség lett. Azt is látjuk, hogy az egyház visszaszorulóban van. Kevesen vállalják hitüket, a krisztusi utat. Isten helyét sokan át akarják venni: tömegeket befolyásoló személyek, hangzatos ideológiák. Az állami intézmények is mintha az igazságtalanságot pártfogolnák… szélsőséges, Isten- és ember-ellenes nézetek nyernek polgárjogot.

   És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró – félelmet keltő bejelentés. Ám rögtön a következő mondat azt sugallja: nem tart sokáig… Bár nagy garral és gőggel történik a fellépése, és imponáló arzenállal érkezik: (hazugság, csalás, minden gonoszság), mégis legyőzetik… És azok is, akiknek nem kellett az igazság, hogy azáltal üdvözüljenek.

    Ezért szolgáltatja ki őket Isten… Isten – úgymond - enged a makacs tagadók, az ellene lázadók kívánságának: ez volt az életformátok, ez lesz az osztályrészetek. Elveszik ítéletüket… Egy érdekes idézet: „Nem kell sajnálni a kárhozatba jutókat, hiszen azok kerülnek oda, akik annak gyötrelmei között  is inkább a poklot választják, mint Isten kegyelmét.”

    Idéztük már az egyik „reformációs” igeverset: a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet. Fogadd el ezt a kegyelmet, válaszd az életet! Ámen. 

         

 

2 Thessz 2,13-17  (szombat este)

 

   13 Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

14 Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.

15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,

17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

 

    Az ítélet sötét színekkel történő leírása után Pál hálát ad Istennek a gyülekezetért, akiket szeret az Úr. Döntő felismerés, tapasztalat ez: szeret az Isten. Lehet, sokszor az ellenkezőjét érzed, és talán ki is mondod, de ez csupán saját emberi véleményed, amit ezerszeresen felülír Isten irgalma. Értékes, drága vagy. Nem elhanyagolható az életed. A világ legfontosabb (vagy magát legtöbbre tartó) személye sem drágább nálad az Isten szemében. A legnagyobbat adta érted. Igazi VIP vagy.

   Mert kiválasztott az Isten. A reformáció egyik nagy bibliai felismerése éppen ez a kezdettől fogva történő isteni kiválasztás. Nem érdemed miatt (akkor tényleg naponta emésztődnöd kellene), hanem az ő örök kegyelméből. Nincs szükséged erőlködésre, nem vagy semmiféle teljesítmény-kényszer alatt, neked tényleg csak a hála marad. (Ölünkbe hull az üdvösség. Mekkora igazságtalanság! - mondhatná valaki. Milyen csodálatos isteni igazság! – válaszolod te.)

   Elhívott – és ez tudatta is velünk. Az evangélium ezt hirdeti. Sokféle „evangélium” kínálja magát: a pénzé, a sikeré, a hírnévé, a mámoré, stb. De az igazi Krisztusról szól (Pál nem vonakodik a „mi evangéliumunk”-nak nevezni: Isten kegyelmét illetően nem kell szerénykednünk), és arról, hogy részesülünk az ő dicsőségében. Theszalonikában – hallottuk - üldözték a keresztyéneket, kiszorították a társadalomból, elkobozták vagyonukat, börtönbe zárták őket. Akkor hát hogyan mutatkozott meg ebben a helyzetben az ígéret igazsága: a vereségben a győzelem, a nyomorúságban a dicsőség? Hit által. Tudták azt, hogy Krisztus győzelme az övék. Ezért reménységben éltek, felemelt fejjel jártak. A Római levél 8. részének ismert versei szerint: üldöztetünk, de el nem veszünk. Belső bizonyosság, szívünkben megpecsételt bizalom ez – a gonoszság tombolása ellenére…

  Hát akkor álljatok szilárdan, ragaszkodva Krisztushoz, megkapaszkodva a szabadító kézben! Érdekes, Pál itt hagyományt említ. Ez a kifejezés negatív csengésű a mi református fülünk számára… Kiskáténk szerint az egyházi tradíció általában valami hozzátoldás Krisztus tanításához, ami nem egyezik meg az eredeti (bibliai) üzenettel. Van azonban jó hagyomány is! Ami krisztusi értékeket őriz. Pl. a közösség, az igeolvasás, az imádság. Meg ne restüljünk ezekben! Ne hanyagoljuk el az igei gyökerű, szép református szokásokat!

   A mai világ a hagyományoktól való elszakadást szorgalmazza - a személyi jogok, a szabadság nevében. Szabad vagy azt hinni, azt tenni, amit jónak látsz… Úgy gondolom, a Sátán kedve szerint való ez! Ne törődj régi tanításokkal, igazságokkal, ne érdekeljen senki érted vállalt áldozata és szeretete sem: csak saját (belső, önző) hangodra figyelj! Én majd megsúgom, hogy mit akarj, mit tarts jónak. Élj szabályok nélkül – kötetlenséged megkötözöttségében! Értjük, igaz?  Ha semmi nem fog össze, akkor összeomlik minden: felbomlanak a családok, közösségek, feladjuk hitünket. (Szabadon) bolyongó porszem leszünk… Ezért hangzik az intés. Bárcsak komolyan vennénk!

  Az apostol végül Isten áldását kéri a gyülekezetre. Nagyon szép áldásformula hangzik el: maga Krisztus, és Isten, aki szeretett – ezt soha nem szabad elfelejtenünk hozzátenni, hozzáérezni -, és jó reménységgel ajándékozott meg. Reménykedő emberek vagyunk. Földiekre és mennyeiekre nézve. Tényleg szakítani kell a már parttalanná váló panaszkodással. Ártalmas reflexszé alakult bennünk. Ömlik a negatív tartalom mindenünnen, a szívünkből is. Persze, van oka és alapja, de mi ismerjük Krisztus mindezt meghaladó igazságát... Alkalmi beszélgetőtársak közül mondja egyik a másiknak: „a múlt héten 4 napot töltöttem a kórházban”. „Borzasztó”, érkezik a gyors, együttérző reakció. „Nem könnyű”, válaszolja emberünk, „de ez a szakmám, orvos vagyok”. Egyre gyakrabban hozzá kell tennünk: hála Istennek… Vagy azt: de az Úr erőt adott. Cseréljünk helyet képzeletben Észak-Koreában, Afganisztánban élő keresztyén testvéreinkkel, és rögtön eszünkbe jut, hogy miért lehetünk hálásak. Illetve az, hogy mennyi mindenért nem vagyunk hálásak. Reménységünk azonban túlmutat ezen a földi életen: az üdvösség bizonyosságát hordozza magában.      

    Vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. Mert el-elcsüggedünk. Mert nekikeseredünk. Kérjük, hogy az Úr erősítsen meg nemcsak önmagunkban, elhívatásunkban, hanem kifele, küldetésünkben is: a jó cselekedetben és beszédben mások előtt, másokért. Feladatunk – a reformáció nagyon hangsúlyossá tette ezt - nemcsak a vegetálás, hanem a világítás, Krisztus szeretetének megmutatása. Az erő felülről van, és az a természete: akkor növekszik bennünk, ha szolgálunk vele. Az Úr adjon ilyen másokat megújító megújulást nekünk! Ámen.