ÚJZSENGE – bűnbánati

 

Ésaiás 55, 1-5 (újzsenge  - kedd)

 

    Ruth történetét hallottuk a tegnap este.

Néhány gondolatot idézek fel:

• Betlehemből, a kenyér házából kellett kenyér szűke miatt elmennie Elimelek családjának. Jézus Krisztus, aki Betlehemben öltött testet, az a lelki kenyér, akit ha valaki hit által elfogad, soha meg nem éhezik.
• Naómi családjában nemcsak a földi kenyér, de a lélek alaptápláléka, a szeretet sem hiányzott, ez tette igazán erőssé, összetartóvá ezt a kis közösséget, azért ragaszkodtak menyei annyira hozzá. A Naómi életében volt valami/Valaki plusz, akinek jelenléte áldást sugárzott.
• Ruth kedves, szolid hűsége megható, példaértékű: nem földi célok, hanem az anyósa iránti tisztelet, Istenben való hit motiválta.
• Boázzal való megismerkedése után a férfi – otthagyva az aratást – elmegy a város véneihez, hogy az örökség megváltását, illetve a Ruth törvényes feleségül vételét elérje. Az élet fontosabb, mint a haszon, az élet fontosabb, mint a külső sikerek. Az utóbbiakat sem kell elhagyni, de az első kell legyen a meghatározó.
• Hallottuk: olyan szép áldást mondanak rájuk a város kapujában összegyűlt emberek: „legyen olyan az asszony, mint Rákel és Lea, akik ketten építették fel Izráel házát”. A közös öröm az, ami annyira hiányzik köreinkből. A kenyérnek is édesebb az íze, ha békesség van, ha másokkal való egyetértésben használjuk.

   Mai igénkben – ebből a jól ismert igeszakaszban – a próféta által Isten a lélekben szomjazókat és éhezőket hívja. Óriási válsága ez mai világunknak. Persze, rettenetes a fizikai szomjúság, a testi éhség is …  Arra kell gondolnunk, hogy milyen sokan vannak, akik naponta nélkülözi a tiszta ivóvizet vagy az elegendő táplálékot. Az ENSZ adatai szerint 950 millió ember a létminimum alatt él (napi 2 dollár alatt), gyakorlatilag éhezik, naponta 25.000 – en halnak éhen, minden 10. embernek gond a napi ivóvíz beszerzése, évente 3,5 millió ember hal meg vízhiány vagy a szennyezett víz miatt, Pápua Új-Guineában pl. az emberek a fizetésük felét ivóvízre költik.  Súlyos kérdések, és ritkán gondolkozunk el, ritkán jutnak eszünkbe a nélkülözők.

 Hasonlóképpen súlyos kérdés a lelki éhség és szomjúság, a céltalanság, a lelki üresség. Roskadásig megrakott asztalok mellett is sínylődik a lélek. Szegény gazdagok, írja Jókai. A Hegyi beszéd egyik boldogmondása jut eszünkbe: boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.

    Erre szólít fel az ige is: jöjjetek. Még ha nincs is pénzetek. Nem pénzért, nem rang, származás, érdem alapján, hanem … kegyelemből adatik. Csak ki kell nyújtani a kezünket, csak el kell fogadni az Isten áldását. Nem pénzért, nem fizetségért, hangsúlyozza az ige. A legértékesebb dolgok vámmentesek, pénzen nem vásárolhatóak meg, illetve költség nélküliek: a szeretet, kedvesség, jóság, egy biztató mosoly. És itt csak az emberi vonatkozásokról szóltunk. De ingyen van Isten kegyelme, bocsánata, gondviselő jósága, ingyen van az üdvösség. Van-e hitünk elfogadni???

   Egy elgondolkoztató kérdés hangzik el: miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér. Értjük igaz: Isten kegyelme és sok más lelki érték ingyen van, mindazáltal – nyilván - vannak pénzen megszerezhető szükséges dolgok is. A HK azt tanítja: hűségesen munkálkodjunk, hogy a szűkölködő szükségében segíteni tudjunk. Azonban sokszor olyasmiért adunk pénzt, amik hiábavaló, fölösleges. Ami nem kenyér. Mennyit költünk ártalmas szenvedélyeinkre, nagyzolásunkra, könnyelmű kívánságainkra!

   A kenyér a Bibliában nemcsak a testi táplálékot jelenti, hanem összefoglalólag minden földi szükségletet. (Régi történet. Diogenész a piacon: csak nézem, hogy mennyi mindenre nincs szükségem. ) A mai piacgazdaság pedig még több olyan igényt ébreszt, ami mesterséges, rengeteg olyan hiányt generál, ami idegen igazi mivoltunktól. Sok mindenre gondolhatunk itt. Én személyesen szeretném, ha visszakapnám azt a pénzt, amit erre-arra fölöslegesen kiadtam. A kóla, stb.  nem létszükséglet. Beszéltünk már arról, hogy ha minden háztartásban nullára redukálnák a fölösleges kiadásokat (miközben életminőségünk nem csökkenne), a megmaradó összeggel kórházakat, öregotthonokat lehetne fenntartani.  Lázár Ervin mondta: a szív a fontos, minden egyéb fölösleges.

   Szinte könyörgő a próféta hangja: hallgassatok reám, finomat ehettek. Isten az Igéjében kínálja ezt a lelki finom eledelt, amitől megvidámodik a szív, életre kap a reménység, felderül a tekintet, és gyönyörködik a lélek. Jöjjetek hozzám, és élni fogtok.  Isten az életet akarja. Erről szól a kenyér, erről a lelki kenyér, Krisztus küldetése, munkája, megváltó szeretete. Akarunk-e élni? Ó, ha igazán akarnánk, ha Istenhez fordulnánk, mennyi áldás származna abból! Ha a családokban a békesség, a gyülekezetekben az egymás támogatása programjára fordítanánk a legtöbb energiát.

   Örök szövetség. Istennél a szavak elnyerik igazi értelmüket. Nála az élet annak teljességét jelenti. Aminek a halál sem vet véget. Akik csak a földi kenyeret (mannát) eszik, azok meghalnak. De aki abból a kenyérből eszik, örök élete van.

   Isten hűsége cselekszi ezt. Isten hűsége rendeli kenyerünket napról napra, hordoz minket, tart meg Krisztusban az üdvösségre. Ámen.

 

Urunk, Istenünk,

ezen a bűnbánati alkalmon megvalljuk előtted mindenekelőtt azt, hogy éhező, szomjazó gyermekeid vagyunk. Nélküled nyugtalan, üres a mi életünk. Lehet-e boldog a teremtmény a Teremtő nélkül, az elveszett az őt megtaláló megváltó nélkül?

Bocsásd meg nekünk, ha büszkeségünk miatt ezt nem akarjuk beismerni, és mindenféle pótlékokkal akarjuk jól tartani a lelkünket. Hányszor adunk pénzt, áldozunk időt, energiát arra, ami nem kenyér, ami nem táplál, ami nem épít!

Köszönjük, hogy hallottuk: kegyelmed ingyen van. Olyan nagy az, hogy nem lehet megfizetni, csak hittel elfogadni. És lelki ajándékaid is ingyen vannak, hogy ugyanúgy adjuk tovább készséges szívvel: a szeretetet, kedvességet, jóságot, biztató szavakat.

Urunk, mennyei Atyánk, köszönjük a testi kenyeret, a mindennapi táplálékot, a tiszta, fizikai szomjunkat oltó ivóvizet. Könyörgünk, rendeld ki azoknak is, akik szűkölködnek ezekben, akik nélkülözik ezeket! Imádkozunk a több százmillió alultáplált gyermekért és felnőttért, azokért, akik naponta a szomjúság epesztő kínjait szenvedik … Bocsásd meg közömbösségünket!  Adj bölcsességet a gazdag országok vezetőinek, hogy együttérzésre indulva keressék a megoldást.

    Add, Urunk, hogy hallgassunk szavadra, hogy életünk, megtartatásunk legyen! Köszönjük, hogy Jézus Krisztus a mi örök életre tápláló eledelünk. Őbenne adj nekünk békességet, áldást, hadd erősödjünk hitünkben, szeretetünkben, egymást is erősítvén!

   Reád bízzuk magunkat az éjszakában, légy oltalmunk, Krisztusért! Ámen.

 

  

Ámósz 8, 11-14/ 9, 13-15 (újzsenge – szerda)

 

   A kenyér szent dolog. Az Úrvacsorában Krisztus testének a jegye, de a mindennapi kenyér is Isten gondviselésére és megváltására emlékeztet.  A napokban olvastam egy riportot, egy pékmester beszélt arról, hogy a kenyér tkp. csoda. Három elemből áll: liszt (eget szimbolizálja, mert a gabonát a nap melege érleli), só (földet jelképezi), víz (az életnek a feltétele) … Ebből a háromból ízletes,  testünket-lelkünket erősítő táplálék lesz. Lehet, túlspiritualizált körülírása ez a kenyérnek, de ha hittel nézzük, abban mindenképpen Isten jóságának bizonyságát láthatjuk meg. 

    Akkor, ha hálával vesszük. Ez azt is jelenti ugyanakkor: örömmel. Keresztyén hagyományaink szerint az étkezéseinket imádság fogja közre. Szent cselekmény az,  ua. a közösség kifejeződése.

   A Biblia beszél a lelki kenyérről is. Elvontnak tűnik. Papos beszédnek. Olvastam valahol, a Sátán két dolgot próbál elhitetni velünk: először, hogy a lelkünk nem éhes, nem kell törődnünk ezzel a kérdéssel,  másodszor azt -  ha netán mégis éreznénk valami belső hiányt -, hogy nincs is lelki eledel.

De ha éreztük igazán üresnek a lelkünket, ha voltunk kétségbeesve, elkeseredve, és ebben az állapotban kaptunk Isten igéjéből reménységet, biztatást, megbékélést, megnyugvást, akkor tudjuk, hogy miről van szó.  Akkor tudjuk: Isten igéje ilyen erőt adó kenyér. Jézus Krisztus a mi örök életre tápláló eledelünk. Kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad, mondja Péter Jézusnak.

   Az evangéliumokban mindkettő együtt van: a testi és a lelki táplálék is. Jézus megsokasítja, megszaporítja a kenyeret, az éhezőknek enni ad, de lelküket is jól tartja, hirdeti Isten országát.

   Ámós próféta ítéletet hirdet. Éhínség jön a földre. Nem kenyérre, nem vízre sóvárognak az emberek. Az Úr igéjére. Biztatásra, reménységre. Támolyognak, mint az éhségtől elerőtlenedett ember. Nagyon kifejező kép ez.

Ha nincs belső bizonyosság, ha nincs világos cél, akkor bolyongás az élet. (Akár a sivatagban tévelygők, akik napok múlva reménytelenül visszaérkeznek ugyanoda.)

   A földi kenyér, vagyon, gazdagság tehát nem elegek. „Szükségesek, de nem elégségesek.”

Ha bent gyengék vagyunk, tanácstalanok, reménység nélkül valók, akkor nem tudunk talpon maradni. A gazdag Európát demográfiai összeomlás fenyegeti … Úgy gondolom,  a belső erőtlenség, bizonytalanság miatt van. Csak gazdagságunk van, nincsenek értékeink.

    Különös az Ige szava: az emberek az Úr Igéjét keresik.  Tudják, hogy mire van szükségük. De nem találják! Miért? Az előző versekben olvassuk: azért, mert visszautasították, mert semmibe vették. Mert elfordultak Istentől, mert keményszívűek voltak egymással szemben. A gazdagok kifosztották a szegényeket. „Mikor múlik el az újhold?” A kenyér, a gabona nemcsak áldás lehet, hanem az igazságtalanság eszköze is, a hamisság tárgya.

   A másik ok a bálványozás. Samária bálványai, Dán istene … hamis bizodalom. Ma nem ezek a nagy kísértések, de van sok egyéb: vagyon, karrier …  Minden, amit az ember Istennek tart, bizalmát abba helyezi. A lelkünket egyedül az élő Isten mentheti meg. Krisztus a mi megváltónk.

   Eljön az idő: az ige második felében a kegyelmi időről hallottunk. Érdekes, újból a vetés és aratás képével él a próféta. A szántó ott éri az aratót. Bőség van. Must csorog a hegyekről. Isten jóra fordítja népe sorsát. Szól az ige, és hallgatnak arra. Áldás követi. Ott van élet, megmaradás.

   Szőlőket ültetnek. Ruth könyvéből hallottuk: az élet a legfontosabb. A tegnap este Ésaiás könyvéből: Jöjjetek hozzám, és élni fogtok. Isten az életet akarja. Az élet teljességét. A földit a mindennapi kenyér által, és az örökkévalót Jézus Krisztusban.

   Elültetem őket … megmaradnak földjükben. Ámen.

Áradj belénk hát, óh örök                 hogy szellem és ne hús tegyen
igazság és szent szeretet!                  magyarrá, s nőjünk ég felé,
Oldozd meg a bilincseket                 testvér-népek közt, mint a fák,
amikkel törzs és vér leköt,                kiket mennyből táplál a Nap.           (Babits Mihály: Eucharistia)

 

 

Jn 4, 31-37 (újzsenge – csütörtök)

 

    Egy nagyon szép a bibliai rész ez. Magukban a Jézus által mondott szavakban, hasonlatokban is van valami megragadó, de még gazdagabb azoknak tartalma. Akár egy kenyér, ami a szemet is gyönyörködteti, de igazi természete szerint táplál, erősít.

   Jézus a samáriai asszonnyal beszélget … ez az előzménye ennek a jelenetnek. A tanítványok közben elmentek ennivalót vásárolni. Szükséges, hallottuk, de nem elégséges. Úgy kell nekünk törekedni a fontos dolgokra, hogy a legfontosabbról ne feledkezzünk meg.

   A tanítványok felszólítására, felajánlására különös módon válaszol Jézus: van nekem, amit ennem. A tanítványok csak a földire gondolnak itt. De nincs mit csodálkoznunk.  Ha pl. gyülekezeti kirándulást szervezünk, és megegyezünk abban, hogy mindenki elegendő ennivalót hoz magával, akkor nem a lelkiekre gondolunk, nem a békességre, a szeretetre, az egymásra figyelésre.

   Jézus azt mondja: az az én eledelem, hogy teljesítsem annak akaratát, aki küldött engem. Olvasunk arról az evangéliumokban, hogy Jézus megéhezett. Testi létében szüksége volt táplálékra. Jézus itt nem azt mondja fölényesen: megvagyok anélkül is, hanem azt hangsúlyozza, hogy élete fő tápláléka, azaz erőforrása az Isten akaratának cselekvése. Az Istenre figyelés, a vele való kapcsolat.

   De megszólal bennünk a ráció: ahhoz, hogy Isten akaratát cselekedjük, erő kell. Nem is kevés! Azt tenni, amit Isten kíván: az olyan nehéz sokszor. Ez belső energiaráfordítást, odaadó, kimerítő munkát jelent, ez semmi esetre sem feltöltődés. Vajon?

   Azt tanítja az ige: aki másokat felüdít, maga is felüdül. Azt tanítja az ige, hogy aki a jó pásztor szavát követi, azt ő füves legelőkre, csendes vizekre vezeti. Az Istennek való szolgálatban van küzdelem, de van erő-utánpótlás is. Van felülről való segítség és áldás. Ésaiás prófétánál olvassuk: akik az Úrban bíznak, futnak, és nem lankadnak, járnak, és nem fáradnak. Simulj bele Isten akaratába, járj a Krisztus nyomdokaiban, és csodálatosan megtapasztalod azt, amiről az ige beszél! Az a legkönnyebb a lelkednek, amit Isten akar veled, a legnehezebb az ő akarat ellen rugódozni.

   Jézus az aratásról beszél. Valószínű, kora tavaszi időszak volt éppen, mert a gabona learatásáig még 4 hónap van. De Jézus meg akarja nyitni a tanítványok szemét a lelki aratás meglátására. Fehérek a mezők! Juhász Gyula verse jut eszünkbe: „de azt tudom, hogy szőkék a mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár”. Krisztus szeretetére, Isten kegyelmére mindig meg van érve a szívünk és a világ. Látjuk-e a lelki aratás roppant mezőit?

   Az arató jutalmat kap … mert nem a mulandóságnak dolgozik, hanem a termést az örök életre gyűjti. Jó hallani, hogy vannak értékek, amik örökké megmaradnak, van munka, ami nem bizonyul hiábavalónak!

   És egy mély értelmű mondattal toldja meg Jézus ezt a tanítást: hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Ez hiányzik sokszor az életünkből. Nem tudunk együtt örülni, ezért a mi örömünk kicsinyes, önző. (Kisfiús történet.) Régebb az aratás egy egész közösség ünnepe volt … táncolva mentek végig a falun a fiatalok, búzakalász bokrétával, azt meglocsolták … együtt örültek, hogy Isten mindenkinek kirendelte.

   Testvéreim, újból meg kell tanulnunk – Krisztus köré gyűlve – együtt örülni, együtt hálát adni. Hatalmas erő van ebben, hatalmas öröm. Mi ellenkező úton indulunk sokszor: egymás ellen akarjuk kicsikarni az örömet.

   Ehhez hozzátartozik sajátosságok felismerése. Más a vető, más az arató. De ugyanaz a cél. Ugyanaz az áldást adó Isten. Másak a feladataink, talentumaink, nem vagyunk egyformák, de egyaránt fontosak vagyunk. El lehet-e dönteni, hogy ki a fontosabb: a vető, vagy az arató? Értelmetlen ezt a kérdést vitatni. A cél összeköti, egyesíti őket.

   Adja Isten, hogy ilyen önzetlenül, így együtt örülve végezzük azt, amit Isten ránk bízott az ő dicsőségére! Ámen.

     

 

ApCsel 2, 42-47 (újzsenge – péntek)

 

    A kenyér nem privát ajándék. A mindennapi kenyerünket kérjük. Így, többes számban. A tegnap hallottuk: a vető és arató együtt örül.  A közös cél – Isten országának szolgálata – összeköt minket. A kenyér a gondviselés, a megváltás, de a közösség szimbóluma is.   Ezek összetartoznak, nem választhatók el egymástól. Isten gondviselésében mindnyájan benne vagyunk, sőt, eszközként fel akar használni gondviselő munkájában.

   A megváltás sem egyszemélyes élmény, miként a bűn sem  (mindnyájan vétkeztünk, mondjuk, és ebben az van benne: saját gyarlóságainkra tekintve jobban meg tudom érteni a másikat is. Mert, ugye, sokszor azt kifogásoljuk a másik emberben, ami bennünk is ott van, és azt ítéljük el, amit az adott körülmények között mi sem tennénk másként).

   A kenyér a közösség jelképe. Mai igénknek ez a központi üzenete. Maga kenyér is sok gabonamag közös áldozatának, odaadásának a terméke, de a  kenyérért való munka is közösséget feltételez, és annak elfogyasztása is mint közösségi cselekmény él a tudatunkban. Egyik idős néni mondta: én már régóta egyedül eszem a kenyerem. Egyedül … az Úristennel, tette aztán hozzá.

    Az első keresztyénekről hallunk … Nem kell idealizálnunk őket, de meg kell látnunk azt, amiben hitelesebbek, őszintébbek, tisztábbak voltak, mint mi.

A közösségnek négy fontos tényezője, jellemzője volt, amihez kitartóan ragaszkodtak. Ragaszkodunk-e kitartóan a lelki értékekhez?

1. apostolok tanítása: a lelki táplálék, az ige – amiről hallottuk: világosság, biztatás, tanács, stb. Támolygunk, bolyongunk csak, ha ezek hiányoznak. Nincs bennünk tartás.
2. közösség: az egymáshoz való ragaszkodás, egymásra figyelés, együtt örvendezés. Ellenséges világban élünk, a szomorú, ha saját magunk ellenségei vagyunk. Annyi családi, gyülekezeti problémáról hallunk, ki-ki a maga igazáért harcol, mindenki maga akar fontos lenni, mindenki mindenki ellen. Nincsenek már nagy közös célok, eszmények, igazságok.
3. a kenyér megtörése: a kifejezés maga is elsősorban az úrvacsorára utal, ami a kenyér legszentebb megünneplése, ami arra emlékeztet, hogy Krisztus teste megtöretett értünk. Ha ezt szüntelen tudatosítanánk, átélnénk, akkor megváltoznánk. Nem a kenyér, mi kell átalakuljunk.
4. imádkozás: kritikusan szoktuk mondani, hogy az emberek csak a bajban szoktak imádkozni. Ez nem baj! De ne csak a mi bajunkban. Aki a bajban imádkozik, az igazából szüntelen ezt teszi. Vigyük mások ügyét is Isten elé!

   Hallunk ennek az odaszentelt életformának kifele történő hatásáról: sok csoda és jel történik. Nem részletezi a Szentírás. Biztos, testi csodák, de lelkiek is. Testi és lelki gyógyulások. Kérdezem, nem történhet, történik-e meg ez közöttünk is? Nem csoda-e, ha összefog egy közösség, és megmenti egy beteg kisgyermek életét? Nem csoda-e, ha ebben az önző világban tudunk adakozni, önzetlenül jót tenni, másokért fáradozni?

   Félelem támadt. Kettős értelmű kifejezés. Itt mindenekelőtt a tiszteletet jelenti. A tekintélyek lerombolásának korát éljük. Mindenki csak magának fontos. De vannak értékek. Tisztaság, békesség, becsület. Világunk ezeket mellékesnek állítja be …, de a szíve mélyén tiszteli. Jézus azokat nevezi lúzereknek, akik a lelküket veszítik el.

   Külön hallunk a közösségről. Vagyonukat is megosztották. Vajon nem túlzás ez?  Biztos, hogy szokatlan, természetellenes. Megromlott természetünk elleni. Pedig Isten a szeretet és önzetlenség Lelkét akarja nekünk adni.  Amikor engedünk, akkor tudunk Isten szerint cselekedni, akkor leszünk igazán önmagunk. Mi csak jónak akarunk tűnni, de nem teszünk meg mindent, hogy jók legyünk.

   Egy szívvel-lélekkel a találkoztak a templomban. A templomok már csak a falvaink-városaink külső képét uralják, és nem a falvak, városok lakóinak mentalitását, magatartását.

   Megtörték házanként a kenyeret … Ez az otthoni szeretetvendégségekre utal, ahol ugyanúgy tiszta szívvel és örömmel voltak együtt. A vendégszeretet – mondta valaki - a nyolcadik szentség. A befogadás, Isten áldásainak a megosztása jut kifejezésre benne. Rögtön utána: dicsérték az Istent. Isten dicséretének legjobb módja, ha egymást szeretjük, jót teszünk, befogadjuk. Ebben segítsen minket az Úr! Ámen.

 

 

Jak 2, 14-17 (újzsenge – szombat)

 

   Jakab gyakorlati teológus. A hitről úgy beszél, mint Istentől kapott lelki ajándékról, aminek cselekedetté kell válnia. Nem csupán egy szép elmélet. A kenyér sem az … Mit érne, ha egy akadémiai előadást tartanék a kenyérről, az abban található vitaminokról, ásványi anyagokról, miközben halnánk éhen körülöttem az emberek. Krisztusban hinni azt jelenti: életre, halálra őt követem, akaratát cselekszem, szeretetét hordozom.

   A hit nem használ semmit cselekedetek nélkül, mondja ki az apostol. Összetartozik, mint vetés és az aratás. Hittel vetünk, de a cél, a lényeg az aratás, a termés. Ha üres, nem csíraképes (léha) magvakat vetnénk el, semmi nem kelne ki, értelmetlen lenne egész fáradozásunk. Az üres hit … csak szavakból áll, nincs benne Isten ereje, Krisztus szeretete.

   Nem is üdvözít az ilyen hit. Hit által kegyelemből üdvözülünk, valljuk az Ige alapján hitvallásainkban. Ez csak egyféleképpen értendő: Krisztushoz kötődve. Nyilván, nem elég csak beszélni róla: Uram, Uram …. Olvastam egy találó hasonlatot: a formális, csak elméleteket ismerő hit olyan, mint a fel nem kapcsolt villany. Igen, éppen a kontaktus, a közösség hiányzik belőle az élet forrásával.

   Jakab apostol egy szemléletes, kézzel fogható példát említ. Beszéltek az Isten szeretetéről, jóságáról, és ott van mellettetek a gyülekezetben egy testvérünk (így mondja Jakab, arra intve: ne felejtsétek, Isten gyermeke ő is), akinek nincs öltözete, nincs meg a mindennapi kenyere (Miatyánkból vett kifejezés ez). Értjük, igaz? Jakab félreérthetetlenül arra emlékezeti a hallgatóit, hogy egy mennyei Atyát imádva testvérek vagyunk, és arra, hogy Megváltónk szeretet-törvénye alá vagyunk rendelve. Szóval, megjelenik ez a testvér, és csak tovább beszéltek neki szép kegyes dolgokról, magasröptű prédikációt tartotok, de nem segítetek, nem osztjátok meg, amitek van, akkor nem ér semmit. Akkor hitetek gyümölcstelen. Akkor Krisztust, akiről beszéltek, a testvérrel együtt kizártátok az életetekből. Beszélni és megvalósítani. Ez együtt jár. (Történet Indiából, 200 millió éhező.)

   Mit jelent ez a példa a mi helyzetünkben. Cselekvő egyházzá, cselekvő keresztyénekké kell legyünk. Fontos az igehirdetés, fontos a hitvallás (tudnunk kell, hogy kinek hiszünk), de Isten ereje is meg kell mutatkozzék bennünk, cselekedeteinkben, felelősségvállalásunkban. Az emberek a különbséget nem hallani, hanem látni, tapasztalni akarják.  Vagy vállaljuk ezt, vagy a levegőbe fogunk beszélni! Nagy kérdés, hogy megteszünk-e mindent, ami lehetőségünkben áll? Sokszor a mentalitással van baj. Gyermekek éheznek a könnyelmű szülők miatt!!! Megadni az éhezőnek, amire szüksége van. Kézzelfogható módon.

  Régi példa, de nagyon aktuális. Ma is igaz: nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben: cselekvő szeretetben. A hitből engedelmesség származik. Ha elfogadom Isten kegyelmét, magam is a kegyelem eszközévé válok.

   Egyébként nagyon szép ez a mondat: eredj el békességgel, csak egy hibádzik belőle: az én személyes odaadásom, elköteleződésem, annak felismerése, hogy Isten engem is fel akar használni a békesség munkálásában (3, 18).

   A hit – foglalja össze Jakab – halott cselekedetek nélkül. Mint a folyó víz nélkül, az aratás termés nélkül. Isten őrizzen az üres élettől, hanem adjon szolgáló, áldásait továbbadó, békességet, örömet ajándékozó életet! ÁMEN.

 

 

 

ÚJZSENGE – bűnbánati hét

 

1Móz 1, 29 (hétfő)

 

    Újzsenge ünnepére készülünk, ez a hálaadás alkalma Isten testi-lelki áldásaiért. A hálaadás személyessé teszi a kapott javakat. Tudom, kinek kell megköszönni. Valójában nekem van szükségem erre. Hogy a lelkem is jól érezze magát (jóllakjék). Ez a nagy kérdés: miközben sok minden megszerzek (ház, stb.), örül-e a lelkem. Hálaadás nélkül csupán vágyaitól irányított fogyasztó vagyok.

   A Bibliában a felolvasott versben olvasunk először eledelről. Rögtön az elején. Olvassuk: Isten megteremtette az embert, megáldotta (itt hangzik el a parancs: szaporodjatok és sokasodjatok), és eledelt rendel számára. Testi mivoltunkban/létünkben elengedhetetlen a táplálék (v.ö. Mi Atyánk). Isten csodálatos gondoskodásáról szól. Mintha minden az ember körül forogna. Mintha erre menne ki az egész teremtés, és megváltás. Pál apostol írja: minden értetek van! (A kegyelem humanocentrikus.) Vajon, nem élünk-e vissza helyzetünkkel? Nem formálunk-e kizárólagos jogot arra, amit kaptunk? (Akár a természet kizsákmányolására gondolva, akár arra, amit a tegnap hallottunk: hogy Európa maradékával jól lakna Afrika.) Figyeljünk a többes számra. Isten gondoskodik rólunk. Ez minket is kötelez.

   Érdekes megfogalmazás: maghozó fű. Élet van benne, csíra, az új, gyümölcsöt termő növény ígérete, programja. Sokszoros termés (30x, 60x, 100x), csoda.

Ugyanakkor Isten kegyelmét hirdeti, ami megújul minden nap, minden évben, vetésben és aratásban.

   Isten szaporodó és sokasodó áldást ad (testieket és lelkieket is). Vajon nem a mi szívünk keménysége miatt szakad meg a csoda? (Történet a molnárral. A nagyobbik a házat, a középső a malmot, a kisebbik fiú egy zsák búzát kapott örökségül.)

   Mindez legyen eledeletek. Nincs szó külön a lelkiekről. A bűneset előtt vagyunk. A testi áldásban benne van a hála, az öröm, a közösség. Úgy kérjük/fogadjuk a testi ajándékokat, hogy a lelkiek is benne legyenek.  A kenyérrel együtt békességben, reménységben, szeretetben is részesüljünk. Ámen.

 

 

1 Móz.3, 19 + 14, 18 -19a   (kedd)

 

    Tegnap hallottuk: mindjárt a Biblia elején olvasunk arról, hogy Isten eledelt ad az ember számára. Ez az Ő messzemenően gondoskodó szeretetéről tanúskodik.

Emberi mivoltunkhoz, létünk fenntartásához hozzátartozik a kenyér, a táplálék. De nem csupán a testi: lelkünknek is szüksége van örömre, békességre, reménységre. Isten akarata szerint a kettő összetartozik és kiegészíti egymást.  A mindennapi kenyér kérésében benne van a mindennapi hit, szeretet, erő is, ami nélkül elsorvad az életünk.

  Hivatkoztunk a többes számra. Együtt kapjuk, azaz ajándékként, megbízatásként. Sem jelképesen, sem valóságosan nem lakhatunk jól egymás rovására. Mert áztatok és fázattok és éheztetek bennem, írja Pilinszky. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy Isten önmagához és egymáshoz kötötte sorsunkat.

   Maghozó fű. Élet van benne.  Isten folyamatosan kiáradó kegyelmét fejezi ki, ami megújul minden nap, minden vetésben és aratásban. + áldásai sokasodni akarnak általunk is. Vajon mi szaporodik beszédünk, cselekedeteink által ezen a világon?

   Ma két igeverset hallottunk. Az elsőt azért olvastam fel, mert ebben fordul elő legelőször a bibliában a kenyér szó. Nem a legpozitívabb összefüggésben. Igazából egy ítéletről szóló mondat ez.

   Arcod verítéke … a munka terhét jelenti, a kínlódást, a küszködést a kenyérért, a megélhetésért.  Nem a munka a büntetés, hanem annak súlya, sokszor hiábavalósága, keserve.

   A bűneset után elhangzó isteni szentencia ez. Arra figyelmeztet, hogy Isten áldása nélkül a legjobb dolog is nehézzé, izzadságszagúvá, szenvedést okozóvá válhat. A kenyér s minden anyagi javunk -  ajándék, de ha a kapzsiság, az önzés, az irigység gondolata társul hozzá, ha másoktól kizsákmányolt haszon az, akkor csak az ürességet fokozza bennünk. Ajándék a közösség, a család is, de ha meg-nem-értés, békétlenség, gonoszság van, akkor pokollá válik az élet.

   A második igevers arról szól, hogy ez az állapot, a verítékkel szerzett kenyér újból igazi öröm forrásává lehet – Isten áldásával. Azon, amit elrontottam újból felragyog Isten kegyelme. Melkisédek az ószövetség titokzatos király-papja. Az Újszövetség Jézus Krisztus előképének tartja. Ő kenyeret és bort visz Ábrahámnak, a kiválasztottnak, és megáldja őt. Kenyér és bor – a megváltás szimbólumai. A kenyér testi mivoltunkat, a bor spirituális nyitottságunkat jelképezi. Mind testestől, mind lelkestől megváltásra szoruló emberek vagyunk. Anyagi javaink Isten áldásával lesznek igazán hasznossá, szolgálják életünk kiteljesedését. (1Tim 1, 5 – Isten minden teremtménye jó, mert megszenteli az ige és a könyörgés). Úrvacsorában a kenyér és a bor – Krisztus áldozatának drága, szent jegyei, amik Isten gondviselő jóságát, de megváltó szeretetét is hirdetik. Ámen. 

 

 

Zsolt 23 (szerda)

 

    Megközelítőleg annyiszor olvasunk kenyérről, táplálékról a Szentírásban, ahány napja van az esztendőnek. Valóban: napról napra gondoskodik rólunk a mi mennyei Atyánk. 

Ebben a jól ismert zsoltárban nem fordul elő a kenyér szó, mégis a Szentírás egyik legszebb vallomása Isten gondviselő szeretetéről.

   A jó pásztor hasonlatával él a zsoltáros, hogy elmondja: milyen csodálatos Isten kegyelmében élni. Az Úr az én pásztorom … boldog ember az, aki ezt felismeri. És boldog, aki megelégedéssel el tudja mondani: nem szűkölködöm. Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel (1Tim 6,6). A két fogalom összetartozik. Van, akinek sok van, és nincs öröme benne, más a kevéssel is boldog. A kulcsszó itt a megelégedés. 1947 óta (70 éve) nem volt nagyobb éhínség nálunk. Persze, voltak idők, amikor szűkösebb volt a kenyér, de még a szerényebben élők asztalára is kikerült a legszükségesebb. Senki nem halt éhen. Ma pedig tényleg dúskálunk az ételben, egyenesen pazarlóan élünk, mégis milyen elégedetlenek vagyunk. Mennyit panaszkodunk. Nem baj, ha többre törekszünk, de úgy, hogy legyünk hálásak azért, amink van.

   Füves legelőkön, csendes vizekhez … beszél ez a kép a testi jólétről is, az étel, ital bőségéről, de beszél a békességről is. Megkeseredik a legfinomabb étel is a szánkban, ha nincs békesség.

   Milyen fontos, hogy lelkünk is felüdüljön, hogy lelkünk is jól lakjon. Ez az, amit Isten adhat egyedül. Lehet akármennyi pénzünk, vagyonunk, lehetünk akármennyire sikeresek, a lelki örömet Istentől kapjuk. Igaz ösvényen vezet … hozzá tartozik ez is az élet teljességéhez. Igazságban élni, igazságosnak lenni.  „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra” …  Lelkünk alapvető vágya ez.

   A békében és igazságban elfogyasztott javakban telhet igazán kedvünk. Nem lehet boldog a lelkünk, ha javainkat nem tisztességes úton szereztük, ha másokat kihasználtunk, stb.

   Isten legnagyobb ajándéka az ő jelenléte. Az, hogy Ő velünk van. A házi áldás erre a bibliai igazságra érez rá: hol Isten, ott szükség nincsen. Még a halál árnyékának völgyében is (akár élek, akár halok, mondjuk a HK – ban). Jobb Istennel még a bajban is, mint Isten nélkül a pillanatnyi jólétben. Istennel a viharban, mint Nélküle a szélcsendben.

   Asztalt terítesz nekem. Olyan szép ez a mondat! Isten gondoskodó atyaként asztalt terít … Nemcsak eledelünk biztosítását jelenti ez: benne van a közösség is ebben, benne van a békesség, a nyugalom, a derű. Pedig ott van az ellenség, a külső, és a belső is: a gondnak, aggodalomnak a kísértése.

   Megkened fejem olajjal … az Ószövetség idején az ünneplés jele volt. Isten áldásait elfogadva ünnep az élet. Szegények lettünk az ünnepekben. Újzsenge vasárnapja is olyan elhanyagolt, elfelejtett ünnep lett. Pedig hálaadás nélkül nem teljes az örömünk.

   Csordultig van a poharam: azaz bővelkedem. „Azért jött az ember Fia, hogy életük legyen és bővelkedjenek.” Testi, de a lelki élet ígérete is. Kenyér, anyagi javak, de a hit, békesség, reménység „ráadása” is.

   Mindez azért van, mert jóságod és szereted kísér … mert Isten oltalma ölel körül, és én az Úr házában lakom, a kapott áldásoknak örülök, és azokkal szolgálok másoknak is. ÁMEN.

 

 

Mt 6, 25-34 (csütörtök)

 

    Jól ismert tanítást hallottunk a Hegyi beszédből. Ez a szakasz egy nyomatékos felhívással kezdődik: ezért azt mondom nektek. Képesek vagyunk úgy belemerülni az aggodalmaskodásba, hogy képtelenek vagyunk meghallani a tanítást arról, hogy miként győzhető le ez az életérzés.

   Ne aggódjatok azért, hogy mit egyetek, mit igyatok, mibe öltözzetek. Lehet, hogy anyagi gondjaink átfogalmazódtak, de végső soron ezekre az alapvető dolgokra vezethetők vissza: akkor is, ha azért aggodalmaskodunk, hogy a számlákat nem tudjuk törleszteni, hogy adósságainkat nem tudjuk rendezni, nem lesz pénzünk gyógyszerre, egyebekre.

   Jézus először arra tanít, hogy több az élet a tápláléknál, a test a ruházatnál. Hogy értsük ezt? Igen, tudjuk, a héten is hallottuk: Isten lelkünk jólétéről is gondoskodni akar …, de a testi szükség kényszere nem kerülhető meg. Az éhezőnek kenyérre, a szomjazónak vízre, a mezítelennek ruhára, a betegnek orvosságra van szüksége. Megváltó Urunk nem becsüli le ezeket a gondjainkat. Sőt, testet öltvén ő maga is megismerte a testi lét valóságát, ő is éhezett, szomjazott, sírt, gyötrődött. Az valljuk hitvallásainkban, hogy mind testünket, mind lelkünket megváltotta. Testi mivoltunk – és szükségeink is – a megváltás fényében állnak. Éppen ebben kell meglátnunk azt a többet, többletet, amiről Jézus az Igében beszél.  Többek vagyunk az Isten szemében, mint csupán táplálásra szoruló teremtmények. A gyerek is több a szülő számára egyszerű kenyérfogyasztónál.  Mivel ennyire fontosak vagyunk, ezért hinnünk, tudnunk kell, hogy nem feledkezik el rólunk.

    Másodszor Jézus az égi madarakra, a mező liliomaira irányítja figyelmünket. El tudjuk képzelni, hogy amikor Jézusnak ez a tanítása elhangzott a Genezáret tó melletti hegyen, akkor Jézus ténylegesen rámutatott a levegőben repdeső madarakra, a mezei liliomokra.

A madarak nem vetnek, nem aratnak … Isten táplálja őket. Ti vettek és arattok, és sokkal értékesebbek vagytok azoknál: hát hogy ne gondoskodna rólatok.

   A mező liliomai nem fonnak, mégis csodás sziromruházatban, gyönyörű színekben pompáznak. Ti fonni, szőni tudtok, és Isten előtt összehasonlíthatatlanul drágábbak vagytok. Azok egyik napról a másikra elszáradnak, titeket az Úr örök életre rendelt. Annak része a földi életszakasz is, ami szintén Isten hatalma és szeretete feltétele alatt áll.

Jézus, akit a kereszten lemeztelenítettek, kegyelme ruháját adja ránk. A mit vegyek fel (voltak idők, amikor ez égető kérdés volt) kérdésnek van egy mennyei vetülete: kedvességet, szívességet, jóságot. Szép ruháink nem pótolják ezt a lelki öltözetet.

    Harmadszor arra emlékezetet Jézus, hogy az aggodalmaskodás ellenszere nem a bebiztosítottság, nem a pazarló gazdagság, hanem a hit, a bizalom. Hiszitek-e testvéreim, hogy a holnapban sokkal jobban bíznak a nagyon szerény körülmények között élők, sokkal nagyobb meggyőződéssel mondják, hogy Isten majd kirendeli, mint a gazdag vállalkozók, bankárok? Az életünk minősége kevésbé függ attól, hogy mink van, mint attól, hogy hogyan élünk azzal, hogyan használjuk. Van, aki nagy vagyon mellett is panaszkodással, kicsinyes aggodalommal, rossz kedvvel tölti napjait, más a keveset is boldogan, hálával, derűs lélekkel használja. Az előbbit nevezi Jézus pogányos magatartásnak. Hitetlenségnek. Az utóbbi a hit királyi útja. A hívő ember tudja, hogy mennyei Atyánk tudja, hogy mire van szükségünk. Bizalomban él. Nem pánikol, és nem görcsöl az anyagiak miatt.

   Hanem jut ideje, energiája keresni az Isten országát. Akiknek nagyon sok van, azoknak nincs idejük erre, mert még többet kell szerezniük. Milyen szép, mély értelmű: keressétek először … Mi megfordítottuk. Először legyen meg minden, azután talán. Szeresd először a családodat, aztán kerül megélhetés. A régiek életfilozófiája, hite ez volt. Számunkra nem tűnik racionálisnak. Mégis: áldás volt rajta. Sok gyerek született, és kirendelte az Úr a szükséges dolgokat. Most mindent megtervezünk, mégis valami hiba csúszik számításainkba. Kifelejtjük Istent, kifelejtjük egymást. Tárgyakat gyűjtünk … élet helyett.

   Elég minden napnak a maga baja. Nem marad más, holnapunkat is Istenre bízzuk, azzal a hittel: ő megadja, ami javunkra szolgál. Ámen.   

 

 

Jn 4, 31 -36 (péntek)

    

   Tegnap a Hegyi beszéd egyik ismert tanítását hallottuk: ne aggodalmaskodjatok.  Jézus nem üres biztatásként, vállveregetésként mondja ezt, hanem meg is indokolja. Mert 1) több az élet, mint az eledel (Isten többet akar adni nekünk …, akkor tehát a kevesebbet is megkapjuk), 2) gondoskodik minden teremtményéről, de mi vagyunk a legdrágábbak neki 3) a pogányos aggódás ellenszere nem a birtoklás, hanem a bizalom (jól tudja mennyei Atyátok), így leszünk szabaddá arra, hogy Isten országát keressük, és megtapasztaljuk a ráadást.

   Ez az igazság villan fel abban az evangéliumi jelentben, amiről hallottunk.

   A samáriai asszonnyal történt találkozás és beszélgetés az az élethelyzet, amelyben elhangzik ez a párbeszéd. A történet elején olvassuk, hogy Jézus az úttól elfáradva, leült a Jákób kútjához, közben a tanítványok bemennek a városba ennivalót vásárolni. Mennyire emberi ez az epizód, milyen jó Jézust így látni … magunk mellett a megfáradásban is, a gondok között, erőtlenségünkben. Úgy, mint aki vállalja sorsunkat.

    Míg a tanítványok oda vannak, Jézus beszélgetni kezd a kúthoz érkező samáriai asszonnyal, és élő vizet ígér neki, amitől nem szomjazik meg az ember, ami belső forrássá válik. A hit, reménység, szeretet forrásává, amire éppúgy szükségünk van, mint a szomjat oltó vízre.

   Mai igeszakaszunkban arról hallunk, hogy megérkeznek a tanítványok, és étellel kínálják Jézust. A helyzet kiélezett: Jézus nyilvánvalóan éhes. Annál nyomatékosabb, amit mond.

   Van nekem eledelem, amit egyem. Jézus az étel, ital, pénz, vagyon, a földi dolgok abszolút dominanciája ellen emeli fel szavát. Manapság az még egyoldalúbb. Az számít értéknek, amit látsz, amit használni tudsz, amit megvásárolhatsz. Van más is, tanítja megváltó Urunk, vannak magasabb rendű javak. Nem a földit minősíti le, de emlékezetet a többre, amire rendeltettünk. Nem az „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” sorsot szánta nekünk Isten, és valami fontosról, lényegesről mondunk le, ha csak ezt ismerjük, csak ez tölt be.

   Nemcsak kenyérrel él az ember: kenyérrel is, de emberi mivoltunk méltóságához, Krisztustól kapott dicsőségéhez hozzá tartozik emellett a szeretet, a békesség, a hit

Isten akaratának cselekvése. Urunknak ez a kijelentése ellentmond a mi logikánknak, a termodinamika 2. főtételének is: belső energiafelhasználással nem lehet egy rendszert energiával feltölteni. Hogy lehet erőt adó eledel az, hogy engedelmeskedünk, munkálkodunk?

   Isten országának másak a törvényei. Azáltal, hogy szeretsz, gazdagodsz a szeretetben, azzal, hogy adsz, lesz nyitott a szíved arra, hogy el is fogadj, ha felüdítesz másokat, te is felüdülsz, olvassuk az Igében.  Szolgálsz, és erőt kapsz. Tapasztaltad már, hogy megvigasztaltál valakit, és te magad is szárnyakat kaptál? A lelki kenyeret nem lehet egy sarokba húzódva elfogyasztani, önző és féltékeny módon vigyázni arra, hogy nehogy valaki profitáljon a hitünkből: ellenkezőleg, akkor laksz jól, ha másokat jól tartasz, akkor gazdagodsz, ha másokat gazdagítasz.

(Mese a gonosz királyról, akinek egyetlen fia megbetegedett, napról-napra fogyott. Bölcsek, orvosok, kuruzslók, míg végül az ország legöregebb embere érkezett a palotába, aki azt mondta: uram, királyom, engedelmeddel, de a kicsi királyfi akkor fog megerősödni, ha adsz a szegényeknek, akkor fog nevetni, ha örömhírt közölsz a népeddel, akkor fog megszabadulni nyavalyáitól, ha te is szabaddá teszel minden igazságtalanul  elítéltet.)  Mi az Atya akarata a Fiútól? A megváltás! Ez a küldetéstudat adott erőt, hogy engedelmes legyen halálig. A kereszten nem a szögek, szeretete tartotta.

    Jézus ránk testálja ezt a szolgálatot. Egyik legköltőibb sora az evangéliumoknak. Fehérek a vetések az aratásra. „Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de tudom, hogy szőkék a mezők, ha dús kalásszal jó a sárguló nyár …” (Juhász Gyula). Gyönyörű ez a szolgálat. Így látni a világot, környezetünket. (A művész mindig az alkotásra gondol, elmereng egy-egy esőcseppen, hulló falevélen, a hívő ember mindenben a szolgálatot látja). 

   Ígéret: örök élet, mind a vető, mind az arató számára. A lelki vetésnek más a rendje. Nem mindig elvárásaink szerint alakul a helyzet, de vetni kell: gyermekeink lelkébe, szolgálni kell: eljön az idő, hogy együtt örvendezünk, mert nem hiábavaló - áldás lesz rajta. Ámen. 

 

Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

 

hálát adunk a mindennapi kenyérért, egészségünkért, a földi javakért, amiket kirendelsz nekünk és meg is áldasz számunkra. Hálát adunk, hogy nemcsak ennyit akarsz nekünk adni, hanem lelkiekben is gazdaggá, bővelkedőkké akarsz tenni. Meg akarsz ajándékozni napról napra hittel, bizalommal, reménységgel és szeretettel. Értesd meg velünk azt, hogy a Te világodban más törvények uralkodnak, hogy aki ad, az kap, aki szeret, arra árad ki szereted, aki vigasztal, maga is megvigasztalódik, aki felemel mást, maga is új lendületet nyer. Ó, milyen csodálatos ismeret ez! Köszönjük, hogy Krisztus példájára tekinthetünk, akinek a mi megváltásunk volt a legfontosabb, ebben a küldetésben legyőzött minden kísértést, és volt engedelmes halálig, a keresztfának haláláig. Szent Lelked által indíts az ő követésére, hadd uralkodják bennünk az ő indulata, szent szenvedélye a szolgálatra, a szeretet gyakorlására! Hadd legyünk áldásaid eszközei, mennyei Atyánk!

   Légy velünk az éjszakában, adj megújító pihenést, őrizz, oltalmazz bennünket, áldd meg szeretteinket!

Tarts meg mindnyájunkat örökkévaló kegyelmedben, Krisztus Jézusért! Ámen.

 

 

Jn 20, 9-14 (szombat)

 

    A csodálatos halfogás történetének egyik mozzanatáról hallottunk az Igében. A tanítványok elmennek halászni, és egy egész éjszakán át kínlódnak eredmény nélkül, hiába. Hajnaltájt összetörve, kimerülten, csalódottan eveznek kifele, amikor Jézus, a feltámadott, megjelenik a parton, és azt mondja nekik, hogy vessék újra be a hálót. Bár szívükben kételkedés van, engedelmeskednek, és a háló megtelik halakkal.

   Amikor a partra érnek, látják, hogy parázs ég ott, és rajta kenyér és hal van. Sokatmondó fordulat ez a történetben. Az áldás megelőzi a munkát, annak gyümölcsét. Egész héten erről hallottunk: Isten áldása nélkül (HK) nincs íze a kenyérnek, nincs öröm a sikerekben, nincs békesség a vagyonban. Jézus azonban szól hozzájuk: hozzatok a most fogott halakból. Isten áldásai készen vannak, de ő fel akarja használni a mi fáradozásunkat is. Spurgeon: mivel Isten mindent megtett, ezért nekünk is mindent meg kell tennünk. Isten gondoskodik, de a mi munkánkra is szükség van. Isten áldását az elvégzett szolgálatra adja.

   Péter ugrik is, vonszolja a halakkal telt hálót.

   Jézus megkínálja a tanítványokat. Ő az, aki ad, aki kenyeret oszt, sokasít, aki életét áldozza. Kedvesség, szeretet sugárzik a szavakból: jertek, egyetek. A vendéglátás isteni parancs a Szentírásban …, és gyakorlásában van valami isteni vonás. Akkor tudunk Isten szerint, a misztikusok nyelvén szólva Istennel egyesülve élni, ha parancsait követjük.  (A Bibliában sok történet van: Ábrahám és a három angyal, Elizeus és súnemi asszony, Mária és Márta. Máramarosi eset: vendéglátónk büszke volt, hogy befogadhatott. A világunkban uralkodó gonoszság miatt eluralkodó gyanakvás…)

   Mielőtt János, az evangélista leírná a tkp. étkezést, kicsit rávilágít a tanítványok lelkére. Hallottuk a héten: az étel elfogyasztása, de egyáltalán Isten javaival való élésünk nemcsak testi esemény kell legyen: lelkünk is be kell teljen hálával, reménységgel.  Nos, a tanítványokban kételyek vannak. Senki sem merte megkérdezni. Ott volt a szívükben a kérdés. Hogy van ez? Ki vagy te tulajdonképpen. Ki vagy te, Jézus, hogy keresztre mész, hogy legyőzöd a halált, hogy asztalt terítsz, hogy mindig mellettünk vagy? Az Úr ő.

   Végtelenül tömör mondat ez, benne van az egész teológia.  Az – határozott névelő: nem egy, nem párját ritkító, szokatlan, figyelemreméltó, hanem az. Nincs más. Úr, Küriosz. Mennyből való, aki földivé lett, szolgává értünk, aki szenvedést, halált is megkóstolta, de legyőzve azt, valóban megbizonyította dicsőséges Úr voltát. Aki előtt minden térd meghajol. Ő – akire rá lehet mutatni, akivel szóba lehet állni. Aki itt van köztünk.

  Jézus odament, vette a kenyeret, odaadta. Személyes gesztusok. Ő a gazda, a mester, a családfő. Úrvacsorában is ő az, aki asztalához hív, aki kenyér és bor színében önmagát kínálja, megváltó kegyelmét.

   Harmadik alkalom ez, amikor nyilvánvaló lett Jézus jelenléte. Megbizonyította, hogy ő él, megerősítette a tanítványokat is hitükben, bizodalmukban. Az Úr adjon nekünk is bizonyosságot! Ámen. 

 

 

ÚJZSENGE – bűnbánati

 

Lk 13, 6-9  (hétfő)

 

     Újzsenge ünnepe … Ha megkérdeznénk a fiatalabb generáció tagjait, hogy hallottak-e róla, akkor – úgy gondolom – már a fogalommal is gond lenne. Újzsenge: az első termés, ami még üde, ami még hamvas, amiben benne van az első élménynek, az először érzett íznek a varázsa, az aratás boldog fáradsága, az élet ígéretének öröme, a friss kenyér illata, puhasága, testet, lelket jóltartó ereje. Aztán- ennek tisztázása után - a következő kérdés az lenne: ezt miért kell megünnepelni. Miért kell megköszönni a mindennapi kenyeret, az otthont, a családot? Leszoktunk a háláról …, és ennyivel is sivárabb lett az életünk. Nem kell megköszönni a kenyeret annak, aki sütötte, a tiszta ruhát annak, aki megmosta, a …

Mert elgépiesedett a világunk. Miközben mi ugyanazok maradtunk. Ugyanúgy szükségünk van puha kenyérre, szeretetre, megértésre, bocsánatra és kegyelemre.

   A mai igénk, ez az ismert példázat az üres, a terméketlen élet veszélyére figyelmeztet. Hadd kezdjük a következtetéssel: talán azért vagyunk gyümölcstelenek, mert nem vesszük észre azokat az áldásokat, amiket Isten nekünk adott, nem tudatosítjuk azokat az értékeket, amelyeket reánk bízott. Amink van, amit megszereztünk, az – úgy véljük – kijár nekünk, sőt több is annál. A piacgazdaság törvénye: teljesíts, és sok anyagi vágyad teljesül.

Isten másként számol. Másként ad, és mást vár el tőlünk.

   A példázatbeli embernek egy fügefája van, ami – per definitionem – fügét terem. Ez az ő sajátossága. Ettől az, ami. Mivel életünk Istentől származik, mivel hozzá tartozunk, ezért meghatározás szerint áldás-hordozók vagyunk. Nem vagyunk egyformák, de mindnyájunk életében Isten javainak kell megmutatkoznia. Krisztus szeretetének, jóságának, békességének. Ez lenne a természetes… A bűn, az Istentől való elszakadás borítja fel ezt a belső, felső rendet. És amit mi sajátosságunknak vallunk, természetünknek tekintünk (én már ilyen vagyok: ilyen összeférhetetlen, ilyen keményszívű, ilyen megátalkodott), az igazából egy eltorzult arc, egy beteg megnyilvánulás.

   Kimegy a gazda, nem talál gyümölcsöt. Ez a legnagyobb csalódás. Napfényt adtam, esőt bocsátottam rá …, és semmi. Vajon nincs-e a fának joga semmit sem teremni, nincs-e jogom magamnak élni, senkivel sem törődni? Kérdezzük meg ezt Brüsszeltől? Csak akkor önmagamat tagadom meg, tulajdonképpeni létemet, emberi mivoltomat, küldetésemet. Csak akkor semmi hasznomat nem veszi a közösség, akkor semmit nem adok tovább abból, amit reám bízott az Isten, magamnak élő gazdagságomban nyomorultul sivár lesz az életem és szegényebb a másoké is…

   A három év Isten türelméről szól. Rá akar ébreszteni. Ezért szól, ezért döbbent meg. Azonban lejárt ez a türelmi idő is: a vincellér parancsot kap: vágd ki. Ráérzünk a finom utalásokra. A mennyei gazda és a megváltásunkra elküldött egyszülött Fiú dialógusát halljuk. Hagyd még ebben az évben: mindent megteszek, körülások, megtrágyázom, bekötöm, tanítom, keresztre megyek érte.  A végső érv: a Krisztus példája, önfeláldozása, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, aki életét adta váltságul sokakért.

   Krisztusi, gyümölcstermő, másoknak szolgáló, áldott élet, vagy önző, csak a maga érdekeit ismerő, mással, barátok, nemzet sorsával nem törődő üresség, tékozlás. Szent István királyunk ünnepén ezt kérdi meg tőlünk a mi Urunk. A fejsze a fák gyökerére vettetett, teremjünk a megtéréshez méltó gyümölcsöket!  Ámen. 

           

Urunk, örökkévaló, kegyelmes Istenünk, hálát adunk, hogy az idén is volt aratás, van új kenyér: gondoskodásod, szereteted bizonysága ez … Hálát adunk ezzel együtt minden testi és lelki ajándékodért, amellyel gazdagítod életünket.

És valóban megköszönjük, hogy Igédben emlékeztettél arra, hogy tanuljunk meg hálásnak lenni. Vegyük észre életünk, minden munkánk hátterében a te örök jóságodat, reánk kiáradó áldásodat. És köszönjük, hogy figyelmeztettél: te minket is áldásul rendeltél. Hogy tőled kapott javainkat, tehetségünket mások javára és a te dicsőségedre kamatoztassuk. Hogy ne legyen üres, önmaga körül forgó, terméketlen az életünk. Ez a legnagyobb csalódás neked. Őrizz meg ettől! Az önzéstől, a kicsinyes szemlélettől, az elvakultságtól és minden megkötöző bűntől. Mutasd meg nekünk Lelked által a szolgálat, a szeretet drága lehetőségeit, a gyümölcstermés örömét, hogy ebben találjunk magunkra, és érezzük meg a te jótetszésedet, kegyelmedet! Csak aki ad, az kaphat igazán, aki világít, az járhat világosságban, aki szolgál, az tud úr lenni a kísértések fölött.

   Hálát adunk a Krisztus példájáért, szeretetéért, segíts, hogy őt követve áldott, másokat tápláló, építő legyen az életünk. Reád bízzuk magunkat, szeretteinket az éjszakában, te őrködj fölöttünk örök hűségeddel! Ámen.

 

 

Lk 13, 10-17 (kedd)

 

     Jézus tanít. Valamelyik zsinagógában. Nem is annyira fontos, hogy hol, hanem az, hogy ő ott van. Mindenütt, ahol hallgatnak rá. Jézus tanít, lelki táplálékot kínál a lélekben nélkülözőknek. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. Valaki azt mondta: a mai világ nagy hitetése az, hogy nincs szükségünk lelki eledelre, sőt: nincs is lelki eledel. Csak az van, amit kezedbe foghatsz, amit megehetsz, ami pénzen megszerezhető. Ezért lesz üres az életünk, gyümölcstelen, hiányos a külső bővelkedés ellenére is. Add, Uram, hogy gyötörni kezdjen a lelki éhség! Hogy hozzád forduljunk!

   Ott van egy meggörnyedt asszony. Az ige így írja le a diagnózist: a betegség lelke volt benne. Nem hangzik túl tudományosan, mégis igaz: testi nyomorúsága már a lelkét is megterhelte. Talán ez a súlyosabb. Amikor az embernek a lelke, vagy a lelke is beteg lesz. Ismerünk testben erőtlen, lélekben erős embereket, és fordítva. Egyáltalán nem volt képes felegyenesedni … ez a jellemzés reményvesztettségről is szól, a belső összeroskadásról, önfeladásról, tehetetlenségről. Amikor nem tudunk azok lenni, akiknek teremtett az Isten. Nem vagyunk képesek bizalommal előre nézni, Isten áldásait észrevenni, elfogadni és tovább adni.  Sok ilyen lélekben megtört ember van. Aki csak a következő lépést látja, csak a földet … nincsenek tervei, álmai, nincs reménysége.

   Jézust sem látja (csak hallja talán), de Jézus meglátja őt. Ez mindnyájunk nagy esélye. Magához hívta … megrendítő pillanat, ahogy ez az asszony szégyenkezve, botladozva, és mégis valami belső ébredező reménységgel odamegy Jézushoz. Különös orvos Jézus. Először bejelenti: megszabadultál betegségedből. Jézus szava belülről old. Az asszony még kétrét görnyedve áll előtte. Vedd észre: Isten belülről szabadnak, egyenesnek, szépnek, jónak teremtett. A külső néha eltakarja ezt a lényeget.

  Jézus rátette kezét … Jézus gyógyító keze: a menny érintése, szeretet ölelése, az áldás drága súlya, ami gyógyít. Érzed-e, hogy szeretetre rendelt az Isten, hogy áldás van rajtad? Áldott vagy, és ez a tudat felemel, erőt ad, lelkesít. Áldott vagy, ne engedd, hogy keserűség, akármi elvegye ezt a hitet tőled. Jézus maga mondja. Újzsenge erről is szól. Az áldásról, aminek mi hordozói vagyunk. Régebb olyan természetes módon hangzott ez a mondat: ha van nekünk, akkor neked is akad. Az asszony első dolga, miután felegyenesedik …, hogy dicsőíti az Istent. Soli Deo gloria … Ha minden erről szól, akkor legjobb, a legésszerűbb dolog bekapcsolódni ennek az igazságnak a sodrásába. Ha körülvesz az Isten jósága, akkor a leglogikusabb afele fordulni, élni vele.

    Látjuk, a hála, az öröm mellett jelentkezik a harag, a rosszindulat is. A külső törvény értelmében itt szabálytalanság történt. A törvény az önigazolás eszköze lesz. Fegyver a presztízskérdés elintézésében. Tudunk-e egymásnak örülni? Ilyen szempontból nem túl jó vélemény alakult ki rólunk, magyarokról. (Poklos történet. A magyarok visszahúzzák egymást.) Persze, nem szívesen halljuk, de szembe kell nézzünk magunkkal. Az igazságot magunkkal kapcsolatban is ki kell mondanunk. Ez a legnehezebb. Az én ütésem is nehezíti a földet.

   Örülünk-e, ha valaki meggyógyult, előbbre jutott … vagy bizalmatlanság van a szívünkben. Csak szabad lelkű ember tud örülni másnak. Nem tekinti vetélytársnak. Rossz beidegződés az, hogy a más sikere csökkenti az enyémet. Egymás lépcsőfokai vagyunk (Sütő). Ha az ökröt, a szamarat eloldod, ha a kutyádat, cicádat megeteted…, akkor hogy ne kellene feloldozni Isten teremtményét, Ábrahám lányát (ez a kifejezés arra utal: aki Isten szövetséghez tartozik). Néha szükségünk van kijózanító szavakra, megdöbbentő összehasonlításra. Egyszer valakinek azt mondta az ismerőse: még a növények is félnek tőled. 

   A sokaság örült. Örült Isten szabadításának … Minden gyógyulás egy kicsit a mienk is, minden, ami jó, a mi lelkünket is vidámabbá teszi. Áldott legyen az Isten neve! Ámen.   

         

 

Lk 13, 18-21 (szerda)

 

     Jézus gyakran beszél hasonlatokban. Emberi megértésünk törvényeihez igazodik. Keresi az utat az értelmünkhöz és a szívünkhöz… Mi tapasztalataink alapján tájékozódunk, döntéseinkben felhasználjuk előző élményeinket, összehasonlítunk, egybevetünk, analizálunk. Persze, minden ember külön világ, mégis vannak közös emberi vonásaink, szükségeink, gondolkodásbeli sajátosságaink.  Mindnyájan éhezünk, szomjazunk, ha nem jutunk táplálékhoz, ivóvízhez, és fáj, ha bántanak, megaláznak, kigúnyolnak.

   De Isten országát mihez is lehetne hasonlítani? Vannak kapcsolópontok még bennünk az elveszett paradicsommal összefüggésben? Sejtjük-e, mit jelent az Isten kegyelme, milyen csodálatos az ő bocsánatában és milyen fenséges az ő dicsőségében részesülni?

(Örkény: haláltáborban az édesanya meséli gyerekének, hogy milyen az otthon: virágok nyílnak, puha takaró, meleg étel, együtt a család. Nincs drótkerítés? Nincs. Milyen jó, akkor onnan el lehet szökni.)

   Jézus két nagyon mindennapi, és mégis bámulatra indító, a csodák levegőjét hordozó példát említ. Mindkettőnek fontos szereplője a gazda ill. a gazasszony, akik tudatosan munkálkodnak a termésért ill. a mindennapi kenyérért… Ennek a világnak gazdája van, aki örök akarata szerint gondoskodik teremtményeiről, az életről, és a saját képére és hasonlatosságára teremtett, Szent Fiában megváltott embernek üdvösséget készít elő. 

   Mindkét példának tipikus mozzanata a növekedés, ill. minőségi változás. Az Isten alkotta természet csodálatos erői révén történik ez. Így lesz a magból újabb magot hozó növény, a csiriz így erjed finom kenyértésztává. Ez a fordulat kegyelem titokzatos és valóságos hatását példázza, amely új erőt, hitet, reménységet, bizalmat teremt bennünk, lelki növekedést ad.

    Minden magban benne van az élet programja, az új növény, a jövő ígérete.  A mag nem egy statikus, hanem egy dinamikus, magában erőt hordozó, végtelenül komplex szervezet. Nincs az a vegyi üzem, kémiai laboratórium, ami élettelen anyagból képes lenne létre hozni egy csíraképes magot. A katolikus lexikon szerint: a „fekete mustár (lat. Brassica nigra): a keresztesvirágúak családjába tartozó növény.  A Genezáret-tó környékén elterjedt vadnövényt a bibliai idők lakói földjeiken is termesztették értékes magjáért, amelyből gyógyhatású olajat préseltek. Az egyéves, tövétől dúsan elágazó lágyszárú növény a Szentföld kedvező éghajlati körülményei között 3-4 m-es magasságával kiemelkedik minden más itt termesztett lágyszárú növény közül. Karvastagságú, elfásodó „törzséből” elágazó, 5-8 cm átmérőjű erős ágai és sűrű lombozata madárfészkek építésére is kiválóan alkalmasak. Szőrös, hosszú nyelű, durván és szabálytalanul fogas, nagy tojásdad-elliptikus levelei alul csaknem épek, feljebb mind erősebben osztottak. A dús lombozat hűs árnyékot teremt a rekkenő hőségben a madaraknak, amelyek sűrűn látogatják nemcsak fészekrakás céljából, de főként gyorsan megérő magvaiért. Élénksárga virágai tavasszal az egész bokrot beborítják, majd hamarosan szinte szemmel látható gyorsasággal fejlődnek ki 2 cm hosszú, vékony, hengeres becőtermései. Mákszemnél is kisebb, gömbölyű, fekete magvai a legkisebbek a Palesztinában akkoriban termesztett növények magjai között.”

   A szakirodalom a következő gyógyhatásokról tud: a mustármag jó kiütéses bőrre, érelmeszesedés, magas vérnyomás, epe- és májbántalmak, emésztési panaszok, reuma, isiász (idegbecsípődés) esetén is. Értjük: Isten a jónak, igéjének, igazságának, szeretetének a legkisebb formáját is megáldja szívünkben kegyelme által, és naggyá lesz, élő reménységgé, bizalommá, másoknak is szolgáló békességgé, áldássá. Laknak-e madarak a szívedben?

    A kovász példája: a 3 mérce liszt (3 x 12=36 liter) 30 kg. Nem kis mennyiség, 40 kg kenyér lesz belőle … Egy kisebb falunak elég. Lehet, épp egy ekkora faluban mondta el Jézus ezt a példázatot. Egy kicsit arra is utal (tegnap is hallottuk), hogy közös a kenyér. Nem lakhatsz jól, ha embertársad éhezik melletted. (A gazdag nem volt boldog, rémálmok gyötörték, a pokol látomása.) Azt is tanítja Jézus, hogy világméretekben kell gondolkozni, de a közösségek szintjén cselekedni. Ennek az asszonynak a kenyérbeli felelőssége a rábízott közösség határáig terjedt. Ha lelkileg megerősödünk a családokban, gyülekezetekben, akkor népünk is erősebb lesz, a földkerekség is élhetőbb, jobb.

   Kihalljuk a figyelmeztetést is: sok minden belekeveredik a lelkünkbe … engedjük, hogy Isten szava, akarata, tanácsa, igazsága alakítson, formáljon. Ne felejtsük: Jézus ezekben a példázatokban az Isten országáról beszél, amely – ha befogadjuk életünkbe szeretetének, jóságának magvát – már most elkezdődik bennünk, közöttünk. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen.

          

Urunk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

ebben az esti órában hálát adunk gondviselő jóságodért, amelyet a mai napon is tapasztalhattunk, érezhettünk. Köszönjük, hogy szívedben hordozol minket, fontosak neked mind testi, mind lelki gondjaink. Köszönjük, hogy most mi lehettünk a mi Urunk példázatának hallgatói, és csodálkozhattunk rá a te országod titkaira, amelyet bennünk is munkálsz. Bocsásd meg, ha – másra figyelve, a világ dolgaival lévén elfoglalva - olyan nehezen értjük meg dolgaidat. Pedig a te akaratod velünk élet és békesség. Csak általad tud áldás lenni az életünk. Csak kegyelmed által újulhat meg a mi lelkünk, növekedhet a mi hitünk, és bontakozhat ki, lehet nagy fává megtartó akaratod. Hálát adunk, hogy újból hallottuk: arra rendeltél, hogy a te áldásaidat befogadjuk, hordozzuk, tovább adjuk. Így lesz boldogabb, gazdagabb a mi életünk, így lesz szebb és jobb környezetünk, világunk. Arra is emlékezettél, hogy elsősorban azért a közösségért vagyunk felelősek, ahova állítottál, ahol munkát bíztál reánk. Családunkért, egyházunkért, barátainkért. Munkáld bennünk az engedelmességet, hogy a szívünkbe fogadott ige, krisztusi szeretet, jóság átformáljon minket, általunk másokat is, hogy a te országod dicsősége, világossága már most felragyogjon közöttünk. Áldd meg éjszakánkat, őrizz minket, légy szeretteinkkel közelben-távolban! Krisztus Jézusért. Ámen. 

 

 

Lk 13, 22 – 30 (csütörtök)

 

    Jézus Jeruzsálem felé tartott … ez a mondat a tudatos áldozatvállalást jelenti. Jézus nem sodródik: életét teljesen a mennyei Atyára bízza. Akkor tudunk – lelki értelemben is – eredményeket elérni, ha következetesen szem előtt tartjuk - minden csalódás ellenére – azt, hogy küldetésünk van.

   Falvakon halad át, és – olvastuk - mindenütt tanított … Az út is része a célnak, összetartozik azzal. Ha fontos a cél, komolyan kell vegyük az utat is: élethelyzetünket.

      Kérdések hangzanak el Jézus felé… A kérdezés az egészséges lélek megnyilvánulása. Gyerekek tesznek fel aranyos kérdéseket. Istennek is. Pl: Láttad-e az új ruhámat? Te csinálod a szivárványt, nagyon vagány? Ha nincsenek kérdéseink … nem érdekel az, ami velünk történik, vagy úgy gondoljuk, mindent tudunk. Jézus kérdezhető.

    Kevesen vannak-e? Kérdésben benne van egy kicsit a válasz … Kicsinyhitűségről árulkodik. Kicsiben gondolkodunk. A kicsi naggyá lesz, hallottuk a tegnap. Kevés … gyakran használjuk ezt a szót. Kevés a fizetés, a nyugdíj, az erő, az idő … Gazdag az, aki meg van elégedve. (Mezőveresegyházi példa: mindenünk megvan.) Mivel van több nekünk?  Mikor beszéltél egy jót a szomszédoddal, ültél le a testvéreddel, adtál hálát, stb.? Azért jött az embernek Fia, hogy bővelkedjenek.

   Jézus nem egy számot közöl, nem arról beszél, hogy sokan vagy kevesen vannak, hanem arra mutat rá: az elsődleges az, hogy mi igyekezzünk. Igazából ez a lényeg …

   A szoros kapu az Újszövetség egyik ismert képe, metaforája. Azt sugallja: nem könnyű bemenni, nem kényelmes, csak úgy esetlegesen nem jut át rajta az ember. Csak határozott szándékkal. Csak erőfeszítéssel. Lemondással. Ismert gondolat: a szoros kapu előtt sok mindent le kell tenni. Lehet ez gőg, lehet valamilyen szenvedély, valamilyen emberi ambíciónk, más fele vivő vágyak. A kapun való átlépés belső döntés kérdése. Utána más életforma vár … Krisztus követése.

   A sürgetés arra vonatkozik: nem áll korlátlan idő a rendelkezésünkre … Sokan akarnak majd, de nem tudnak. Az idő törvénye alatt élünk. Ez hozzá tartozik teremtettségünkhöz. Lehetőségek, alkalmak adatnak számunkra, amik soha nem térnek vissza, amiket nem szabad elszalasztanunk. Ez a ma felelőssége: ma megmondhatod, ma megbocsáthatsz, ma elindulhatsz, leteheted életed Isten kezébe. Minden pillanat nyitott az örökkévalóságra. A külső életben ismerjük a pillanat komolyságát. (Repülő.) A lelki életben könnyebben vesszük. (Egy evangélizátor bezárta az ajtót: gondoljátok meg, hogy le lehet késni.)

   Jézus egy példát említ: ha felkel a ház ura, bezárja az ajtót. Lejárt a meghatározott idő. A szerződés, a szövetség alapján. Belátjuk, hogy ez az igazságos. Ha ránk lenne bízva: amikor akarsz, igaz, hogy soha nem tennénk. Ha csak akkor ünnepelnénk, amikor mindenki elkészült, soha nem ünnepelnénk. A legjobb inspiráló a határidő.

   A kint rekedtek ismeretségükre hivatkoznak: előtted ettünk, ittunk (nem veled!), az utcáinkon tanítottál. Nem elég ismerni Istent, közösségben kell lenni vele, nem elég hallani: hallgatni, figyelni kell szavára.

   A válasz visszautasító: nem tudom, honnan valók vagytok. Nem tartoztok hozzám … távozzatok. Mi a bűnük, miért nevezi őket a gazda gonosztevőknek? Isten nélkül akarnak élni. Bejutni csak azért akarnak, mert fenyegeti őket a kint maradás veszélye. Isten nélkül, aki a jó forrása, az ember feltétlenül a gonosz uralma alá kerül. Beszél Jézus a késői felismerésről, amikor a kinn rekedők már csak azt látják, amit elveszítettek. Aki semmibe veszi Isten szavát, aki könnyelmű, az igazából magát zárja ki. Mit tudsz tenni azzal, akit féltő szeretettel figyelmeztetsz valamire, és szembenevet, és kigúnyol, és leseper az asztalról?

   Egyszer egy orvosnak mondta valaki, aki életmentő életmódváltást ajánlott számára: doktor úr, maga csak foglalkozzon a saját életével, én is az enyémmel. Mit tud tenni Isten azokkal, akik semmibe veszik szavát, kegyelmét, Krisztusban megmutatott szeretetét? Elmond nekik egy példázatot, ami a visszautasítás következményéről beszél. Isten annak örül, ha eljönnek, ha meghallják a hívását. Azt akarja, hogy belátva, hogy utolsók vagyunk, kegyelme által elsőkké legyünk … szeretete elfogadásában. Ámen.

 

 

 Lk 13, 31 – 33 + Jn 4, 35-36  (péntek)

 

    Menyire emberi sors a Jézusé: megéhezik, elfárad, üldözik. Valóban mindenben hasonlóvá lesz hozzánk, vállalja teljes létünket. Minden helyzetben magunk mellett tudhatjuk. Néhány farizeus megy Jézushoz, úgy tűnik, segítő szándékkal. Közlik vele, hogy Heródes (Heródes Antipászról van szó, Nagy Heródes fiáról … Galilea és Pérea tartományainak negyedes fejedelméről, Tibériás alapítójáról, aki Fülöp nevű testvérének feleségét vette el) meg akarja öletni. Heródes előzőleg Keresztelő Jánost fejezteti le. Saját hatalmát féltve igyekszik elnémítani minden bíráló, visszaéléseit emlegető hangot.

   Innen érthető Jézus kemény válasza: mondjátok meg annak a rókának. Elgondolkoztam, hogy ennek hatalom-ittas embernek milyen jellemzőjére mutat rá Jézus ebben a nem túl hízelgő összehasonlításban? Az Ószövetségben 6-szor olvasunk rókákról … Sámson történtében (330 rókát fogdos össze, csóvát köt a farkukra … felgyújtja a filiszteusok búzatábláit). Az Énekek énekében a szőlőket pusztítják, a Siralmak és Ezékiel könyvében a romok közt futkosnak. Megjelenésük a pusztítással van kapcsolatban.

   A Lk 11, 23-ban olvastuk: aki nincs velem, ellenem van, aki velem nem gyűjt, az tékozol. Vagy az építés, vagy a pusztítás emberei vagyunk. Vagy a szeretet, vagy az önzés, irigység eszközei. Mit igazol az életünk?  Jézus üzenete: neki megbízatásom van: ma és holnap gyógyít, ördögöket űz, harmadnapra bevégzi … Sokat mondó itt a harmadnapon kifejezés, ami a feltámadás ígéretére emlékeztet. Jézus életét teljességgel a mennyei Atya akarata irányítja az, és az ő terve akár Heródes gonoszsága által is megvalósul. A kereszt nem a vereség, hanem az bevégzett szolgálat bizonyságává lesz. Jézus tudatosan halad ezen az úton, és jut el értünk az áldozat és a megdicsőülés harmadnapjáig.

   A második ige gondolatisága ide kapcsolódik. Emeljétek fel szemeteket … meg kell látnunk a szolgálat lehetőségeit. Az aratás feladatát, elhívatásunkat arra, hogy áldást örököljünk (1Pét 3,17).  Ha csak magunkra nézünk, magunk körül forgunk, akkor nem ismerjük fel igazi küldetésünket. Ha az orvos reggeltől estig saját látleleteit vizsgálja, nem tud másokon segíteni … (Két gyertya története: a világ hideg, az embereknek nem volt szükségük rám … A másik: én az ellenkezőjét tapasztaltam. Ez utóbbi égő gyertya volt.)

   Ég-e a szívünkben? El kell szakadjunk magunktól, kis ügyeinktől, a szó szoros értelmében is fel kell nézzünk, hogy megbízatás széles területeit felfedezzük. Ebben a mozdulatban döbbenhetünk rá arra, hogy milyen értékeket, áldásokat bízott ránk az Isten! (Egy embernek egy angyal jelent meg. Azt mondta neki: vigyél a világ legszebb helyére! Gyönyörű vidékek tárultak a szemük elé … túl ridegek, túl különösek, furcsák, idegenek voltak … végül egy szép, meghitt táj tűnt fel előttük, megdobbant a szíve: ez lesz az. Éppen az otthona volt.) Annyi minden kötve tartja figyelmünket, megakadályoz az igazi látásban! Abban, hogy észrevegyük Krisztust, egymást, egymásban a testvért, mennyei tennivalóinkat.

    Fehérek a mezők az aratásra. Egy költői szépségű mondat. A mi dolgunk a vetés és az aratás … a többi az Isten munkája, a többi csoda, kegyelem. Mivel Krisztus mindent megtett, nekünk is mindent meg kell tennünk.

   Szép a befejezés: az arató jutalmat kap. Pedig csak arat. Jutalom az aratás, a munka öröme, az, hogy láthatja az áldás gazdagságát, részesülhet abban, másokat is megajándékozhat. De Jézus az örök élet témájára vált át … Az örök életre gyűjtünk termést. Minden, ami jó, szép, ami szeretetből fakad, beépül az Isten országába. Nem megy kárba. Együtt örül a vető és az arató … Isten áldásának. Töltse be a szívünket az áldásokért való hála! Ámen.

 

       

Lk 13, 34-35  (szombat)

 

     Egy fájó sóhajtás hangzik el Jézus ajkáról. Újzsenge tkp. hálaadó ünnep, talán kérdezzük is, hogy nem erről kellene-e beszélni: Istennek sokszor megtapasztalt gondviselő jóságáról, bőkezűen ajándékozó kegyelméért. De élünk-e valóban az Isten áldásaival? Úgy vesszük-e azokat, mint amik kezéből, szívéből származnak. Olyan személytelen világban élünk, amelyben minden csak úgy kijár nekünk. A mai ember nem gondolja azt, hogy valakinek köszönettel tartozna. Nem tudom – ha szabad nekünk számokról beszélnünk -, hogy híveink hány százaléka csendesedik el egy pillanatra ezen az ünnepen, ad hálát Istennek testi-lelki javakért. „Ezért, azért, egyszóval mindenért”, ahogy Pilinszky János írja. A tíz leprás történetében 10% az arány… Bergenyében, Vácott, Kalocsán, Verőcén, Budapesten? Jeruzsálem a béke városa … De valóban azzá lesz-e? Próféták küldetnek hozzá, kiváltságos helyzetben van. Kihasználja-e?

   Akár a magunk helyzetére is gondolhatunk: sokat szoktunk panaszkodni (székely adoma: milyen szomjas voltam …), pedig kivételes módon sok áldást kaptunk Istentől (gondoljunk a Himnusz szavaira:
Őseinket felhozád/ Kárpát szent bérczére, /Általad nyert szép hazát/Bendegúznak vére…
Értünk Kunság mezejin/Ért kalászt lengettél,/Tokaj szőlőveszszejin/Nektárt csepegtettél.) A délután beszélgetünk a kisgyőri gondnok úrral az „apostoli királyság” fogalmáról … sok mindent takar, egyházpolitikai nyomatéka is van, de azt biztos, hogy Krisztusban mi is megismerhettük a megváltás reménységét. Vajon mit kezdtünk/mit kezdünk vele? Méltók vagyunk a Krisztus nevére?  A kérdésről eszünkbe jut sok hitetlenségünk, egymás ellen hadakozásunk. („Bocsásd meg, Úristen…”)

   Isten akarata, amit az egyszülött Fiúban jelentett ki, egyértelmű: hányszor akartam … Újabb és újabb esélyt kaptunk. Voltak-e halló füleink, látó szemeink, érző szívünk, az Úrra figyelő értelmünk?

   Itt konkrétan arról beszél Jézus, hogy össze akarta gyűjteni. Ami szétszóródott, ami szétfutott a bűn, a pártoskodás, a vetélkedés útjain. Még a népdal is azt mondja: „Indulj el egy úton, én is egy másikon”, és így folytatja: „azt fogják mondani, idegenek vagyunk”.

  Idegenné lesz a teremtő Isten, a Megváltó, a testvér. A széthúzásra ezer okunk van, az összefogásra egyetlen, de az mindennél nagyobb: a Krisztus által képviselt szeretet.  Egy hasonlat is elhangzik: mint a kotlós a csibéit. Értjük … a csibék javára történek. A kotlós (kotló) akár élete árán is védelmezi fiókáit (ezért akarja maga körül látni), míg azok szívesen elszaladgálnak. Ki-ki a maga útjára tértünk (És 53). Isten nélkül próbálunk boldogulni. Vajon boldogulunk? Látszólag igen. A bűn, a hamisság lehet sikeres is. Csak áldásos nem.  Messze juthatunk az önzés, a tagadás útján is, de valami nagyon hiányozni fog. Valami lényeges … Jézus szavaival önmagunkat, lelkünket veszítjük el. Nem ismerlek titeket, mondta a gazda a szolgáinak.  

   Ti nem akartátok. Ti szembeszegültetek saját károtokra. Mostanában olvastam a következő meglepő kijelentést: amikor azt kérjük, hogy szabadíts meg a gonosztól, akkor itt nemcsak a külső gonoszra kell gondolni, hanem a belsőre, ami bennem van. Istenem, szabadíts meg a rossz uralma került énemtől …

   A szabad akarat sokat vitatott kérdésénél vagyunk. Isten nem automatikus engedelmességet, hanem szívbeli odaadást vár. Megtehetjük, hogy elzárjuk az életünket… A nap elképzelhetetlen energiával sugárzott fényét egyetlen mozdulattal kizárhatjuk a szobánkból.  „Ma, ha az ő szavát halljátok …”

   Sok minden ígér szabadságot … csábít az elszakadás öröme. Nem tartozni sehová, felelősség nélkül élni, kívülről szemlélni. Milyen könnyen megy a gyülekezet elhagyása, a nemzet megtagadása… Egyetlen lépés, és fiataljaink, akik itt voltak, már kívülállóként néznek ránk.

   Elhangzik egy ítéletes mondat is: elhagyottá lesz házatok. Augustinus írta: rettenetes dolog távol lenni attól, aki mindenütt jelen van. Vajon nem emiatt maradnak a szó igazi értelmében is üresek a házaink?

   Isten azt akarja – hallani fogjuk – hogy megteljék a háza. Megteljék szívünk hálával, otthonaink reménységgel. Hogy - az ige utolsó üzenete szerint – megtanuljuk kimondani: áldott, aki jön az Úr nevében. Ámen.