Mt 28, 18-20 (keresztelés)

   Ritka alkalmak lettek a keresztelők. Ezért rendkívüli öröm mindig, amikor egy kisgyermek felvétetik az anyaszentegyház közösségébe. És minden keresztelő Isten ritka, azaz páratlan kegyelméről szól. Arról, hogy ő nemcsak keresztelésünk ünnepi pillanatát, hanem egész életünket össze akarja kapcsolni megváltó Urunkkal, Krisztussal…

   A szereztetési ige arra utal: a vele való találkozás személyesen történik: hozzájuk megy Jézus… Ez a leglényegesebb most is. Persze, sok fontos földi tényezőt is meg tudunk említeni: a szülők gondoskodó szeretetét, hitvalló engedelmességét, a gyülekezet befogadó közösségét, de a keresztelés igazi üzenete az, hogy Krisztus eljegyez minket magának. Hálával idézhetem fel, hogy hol és mikor kereszteltek, kik voltak a keresztszülők, esetleg a keresztelő lelkész, de a legmélyebb élmény az kell maradjon számomra: én a Krisztusé vagyok, mert az ő megváltásnak a pecsétje került az életemre.     

   Eljátszottam a gondolattal: vajon szeretnénk-e azt, ha gyermekeink valamelyik földi hatalmasság nevére kereszteltetnének meg: pl. a világ leggazdagabb embere, legnagyobb sztárja, leghíresebb sportolója, legbefolyásosabb politikusa? Mondhatnánk-e azt gyermekeinknek: ő fog téged megtartani, benne lehet minden bizodalmad és reménységed? Abszurd elképzelés. Milyen jó, hogy annak a Krisztusnak a közösségébe vétetünk fel, aki életét adta értünk, megváltott, üdvösséget szerzett nekünk, és aki a szeretet szolgálatára hív el minket. „Erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok…” Bár a fegyverek, a pénz, újabban a technika hatalmához képest ez a krisztusi parancs erőtlennek látszik, higgyétek el, mégis annak igazsága fog diadalra jutni, az fog az egyetlen megtartó erőnek bizonyulni. A nagyravágyás lelkülete pusztít, a szereteté az életet szolgálja.

   Tegyetek tanítványokká minden népeket… Tudjuk, ezt a felszólítást először az apostolok, Jézus tanítványai hallották meg. De mi is tanítványokként kell meghalljuk: ti is, szülők, keresztszülők, a jelenlevő gyülekezet, én is, aki most lelkészként vagyok jelen. Jézus, megváltó Urunk tanítványokként bíz meg minket azzal, hogy másokat – elsősorban hozzánk tartozókat, azokat, akikért kiváltképpen felelősek vagyunk – tanítványokká tegyünk. A régiek mondták: nem küldeni, hanem hozni kell őket, nemcsak biztatni a Krisztus követésére, hanem együtt járni velük az ő útjain. Keresztyénségünk nagy erőtlensége éppen az, hogy hitünk csupán egy tanítás, és nem egy életforma számunkra. Nem tanítványok vagyunk, csak résztvevők, vallásos hagyományokat gyakorlók. Pedig a mi Urunk már a keresztelésben is, és később Igéje által az ő állandó követésére hív el minket. A tanítvány az, aki mindenben engedelmeskedik, aki mindent félretesz, csakhogy Mestere akaratát cselekedje, aki minden körülmények között hűséges marad. Tudnunk kell: olyan Mesterünk van, aki mindent megtett értünk. 

Ő a legnagyobb küzdelmet vívta meg helyettünk. Erről szól a keresztség. A Krisztus bűnt eltörlő, üdvözítő áldozatáról.

    Megkeresztelvén őket... A keresztség külsőképpen egy vallásos szertartás, ami egy múltbeli üdveseményre, ti. Krisztus golgotai kereszthalálára emlékezet minket. De több ennél. A keresztség azt is hirdeti, hogy mindabban, amit Krisztus véghez vitt, nekünk is részünk van, az ő áldozatának áldásai, megváltó ereje kiárad ránk és gyermekeinkre. Házasság hete lévén hadd említsek egy példát erről a területről: a jegygyűrű egy múltbeli eseményre utal, de a jelenben is azt a tényt szimbolizálja, erősíti: van egy hűséges társam, akire mindig számíthatok. Persze, üdvösségünk garanciája nem a keresztelés, hanem az, amiről/akiről bizonyságot tesz: Krisztus önfeláldozó szeretete. (Egy király meglátogatott egy iskolát, és ott egyik gyereknek adott egy papírt, amit ellátott kézjegyével, és azt mondta, ha valamire szüksége van, menjen el nyugodtan a palotába, mutassa meg az írást, és teljesítik a kérését… Társai kinevették: te ebben a papírban bízol? Azt válaszolta: nem, hanem abban, aki aláírta.)

  Tanítván őket… Tudjátok, hogy ez mennyire fontos. Mármint az, hogy az evangélium igazságát megismertessük gyermekeinkkel. Egyre gyakrabban hallani szülőktől: ma már az internet neveli őket. Ne hagyjátok, kössétek lelkükre azt, ami számotokra is elemi, elsődleges, életbevágó fontosságú, ami tkp. az egy szükséges dolog: hogy a Krisztuséi vagyunk. Hogy hozzá tartozunk, mert ő nagy árat fizetett értünk, mert ő végtelenül szeret, és hogy drága reménységünk van őbenne, és szép megbízatásunk, nagyszerű küldetésünk őtőle. „Aki nem tanítja meg gyermekét az igazi célra, az ellopja a jövőjét.”   Ültessétek a szívükbe, tanítsátok őket, hogy megismerjék és megtartsák azt, amit Krisztus kijelentett. Higgyétek el, ma is érvényes, ma is szükséges, az igazi boldogság nélkülözhetetlen feltétele: a szeretet, jóság, becsület, igazság, békesség. Ezek örök értékek maradnak. Ezek igazi lelki gazdagságot jelentenek. 

   Nemzedékünknek több mindene van, mint elődeinknek, de a lelkünk üresebb. Csak akkor lesz beteljesedett, tartalmas, értékes az életünk, ha hűségesek maradunk Krisztushoz. Egészen tudatosan kell ezt tennünk, vigyázva arra, hogy ne vegyük át környezetünk közömbösségét, öncélú, vagy kizárólagos gondolkodását.

   Tiveletek vagyok minden napon… Drága biztatás. Szól ez konkrétan nektek, szülőknek, keresztszülőknek, mindnyájunknak, ennek a kisgyermeknek. Petra a Péter női változata: kőszikla. Akkor lesz tartása az életünknek, ha a Kősziklán állunk. Nem magunkban vagyunk erősek. Krisztus tart, vezet. Vele lesz áldott az életünk, és lesz részünk az üdvösségben. A keresztelési áldásban – amelyik tkp. ránk is vonatkozik - nemcsak a földi életre nézve kívánunk szerencsét, sikert, hanem az üdvösségre tekintve is megtartatást, örök boldogságot. Az Úr adja meg ezt e kisgyermeknek és mindnyájunknak! Ámen. 

Mt 28, 18-20 (keresztelés) 

18 Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ef 1,20-22; Dán 7,14 

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, ApCsel 1,8

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. 

    Emberi életünk – lényegét tekintve – a szeretetről tanúskodik. Először az Istenéről, aki már az anyaméhben való megformáltatásunk előtt elválasztott minket az ő megváltó közösségébe. Aztán a szülőkéről, akik a maguk nem tökéletes, esendő módján, de igyekeznek szerető gondoskodással körülvenni gyermeküket. És végül mindazokéról, akikkel valamilyen formában a szeretetnek az adok-kapok kapcsolatába kerülünk. Életünknek ez a legfontosabb biznisze. 

   A keresztelés is egy nagy szeretetre hívja fel a figyelmünket, a Krisztuséra, aki a halált is elviselte értünk. De az ő szeretete nemcsak az áldozatvállalásig jutott el - annál hatalmasabb, dicsőségesebb, istenibb volt -, hanem azon túli is, legyőzve a halált, nekünk új, élő reménységet ajándékozva. Gyermekeinket nem Isten Fia emlékére kereszteljük meg, hanem Krisztus élő, diadalmas, megtartó közösségébe kapcsoljuk be, az ő parancsa szerint. A szereztetési ige klasszikus húsvéti textus. Jézus feltámadása után bízza ezt a szentséget a tanítványokra, az ő egyházára az idők végezetéig. 

  Ismereteink szerint az első keresztyének húsvétkor keresztelkedtek meg, és ezzel azt juttatták kifejezésre, hogy ők maguk, gyermekeik az élő Krisztus szövetségébe lépnek be, a halált legyőző Úrhoz csatlakoznak. Tudjuk, hogy sok üldözéssel, elnyomással, szenvedéssel kellett szembenézniük. Ez az élő, rendíthetetlen hit-kapcsolat adott nekik erőt a kitartáshoz, hűséghez.

   A keresztség ezt a kapcsolatot pecsételi meg a mi életünkben is. Nem mi vagyunk a kezdeményezők (bár, kedves szülők, ti hoztátok el ezt a kisgyermeket erre az alkalomra, szükség van tehát a ti hitvallásotokra is), de a háttérben Krisztus örök irgalmassága, szeretete áll. Az, amit ő tett értünk. Az, amiben ő részeltet minket.

   A feltámadott Úr lép a tanítványokhoz ezzel a kijelentéssel: nekem adatott minden hatalom. Hatalmi harcok zajlanak a világon (látjuk, hogy mennyire zajos, véres, kegyetlen tud lenni az). Meg lehet mindenkinek a véleménye arról, hogy ki fog, vagy kinek kellene győzni. De számunkra sokkal fontosabb azt tudni, hogy Krisztus győzött. És mi – életünkben, halálunkban – az övéi vagyunk, és az ő megtartó oltalma alatt élünk. Rá bízzuk gyermekeinket. Külsőképpen nem alaptalan aggodalmainkban ez ad nekünk reménységet: győztes, triumfáló Megváltónk van, és aki hisz őbenne, annak élete van. Aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

   Érdemes ennek az Úrnak a tanítványa lenni. Érdemes benne bízni. Sőt, ez az egyetlen biztos dolog. 

Jézus nem kényszerít, hanem hív. Nem elvesz, hanem megajándékoz. Tőlünk csak azt kéri, hogy ragaszkodjunk hozzá, hogy engedelmeskedjünk neki. Hogy járjunk az ő nyomdokaiban, legyen bennünk az ő indulata.

  Megkeresztelvén őket az Atya, Fiú, Szentlélek nevében… Minden képzeletet meghaladó, hatalmas ajánlat tárul fel előttünk, ha meggondoljuk… A teremtő, örökkévaló Istennel kerülünk kapcsolatba, az élet örök forrásával, az ő adoptáló kegyelmében részesülünk, Krisztussal, az Atya egyszülött Fiával lesz sorsközösségünk, halálának érdemében és feltámadásának reménységében részesülünk, az ő drága szent nevét vesszük fel, és a Szentlélek megszentelő erejét, áldását kapjuk. A legmagasabb körbe, a legdicsőségesebb közösségbe kerülünk: Isten családjába. Ennek valóságát, ténylegességét hitelesíti a keresztség. (Egy lelki közjegyzői aktus ez.)

   Feladatot is kapunk: tanítván őket. Szól ez a felhívás nekünk, az egyház képviselőinek, nektek, drága szülők, keresztszülők. Annyi hatás éri gyermekeinket. Fontos, hogy mit ültetünk a szívükbe… Mi az, amire azt mondjuk: erről soha el ne feledkezzél, ehhez mindenáron ragaszkodjál, ezt soha ne add fel. Ez a legszükségesebb. Vajon a Krisztus tanítása lesz ez? Az életnek a beszéde? Vegyétek komolyan, gyermekeitek javára. Isten Igéje, Krisztus tanítása világosság, biztos tanács, a boldogság útja. 

  Drága ígéret is hangzik: tiveletek vagyok minden napon… Vannak szép és kevésbé szép napok. Van siker és csalódás, van öröm és bánat. De mindezek között nagy reménységünk az, hogy velünk van Krisztus. (Egy kisgyermek könnyen könnyekre fakad, de anyuka ölében rögtön elmúlik minden baj, kerek és szép lesz a világ.)  

   Ha ő velünk, akkor békességben, bizalomban élhetünk. Ő az út, az igazság, és az örök élet. 

Boldog szülők vagytok, hogy erre a Krisztusra bízhatjátok gyermekeiteket, magatokat! Az Úr áldjon gazdagon! Ámen.

Mt 28, 18-20 (keresztelés, átírva)

     Nem tudom, hogy kereszteltünk-e még anyák napján. Olyan szép így együtt a kettő. Amikor hálát adunk az édesanyákért, akkor hálásak vagyunk a gyermekben kapott áldásért is. Nincs egyik a másik nélkül… A mi örömünknél többet mondó az, hogy Isten is örül minden életnek, mindenkinek, aki Krisztus érdeméért az ő mennyei családjának a tagja lesz. A keresztség erről szól, ezt ábrázolja ki.

    Szép a szereztetési ige első gondolata: hozzájuk megy Jézus. Jézus keres minket, számára fontosak vagyunk. Nem akarja, hogy nélküle éljünk: lelki sötétségben, tudatlanságban, közömbösségben és reménytelenségben. Drága történet kezdődik ezzel számunkra: a megváltásé, az üdvösségé. Krisztusban felismerjük Megváltónkat, akire mindig számíthatunk, aki mindig velünk van. A legnagyobb lehetőség ez számunkra, gyermekeink számára.

    Krisztusé minden hatalom. Nemcsak a mennyben, a földön is. Hajlamosak vagyunk a hitet csak lelki dolgokra vonatkoztatni. Nem!  A leghétköznapibb dolgokra, gondokra nézve is igaz: Krisztus a mi segítségünk, támaszunk, oltalmunk. Családunkban, munkánkban, az élet kihívásai között.

   Megváltó Urunk be akar venni minket is megváltó hatalmának oltalmába, sőt azzal bíz meg, hogy másokat is az ő tanítványaivá tegyünk. Tegyetek tanítványokká minden népeket. Elsősorban a közvetlenül hozzánk tartozók iránt vagyunk felelősek. Kedves szülők, keresztszülők, azzal, hogy elhoztátok ide ezt a gyermeket, ezt a vágyatokat, szándékotokat  fejeztétek ki. Annak a Krisztusnak a közösségébe ajánljátok őt, akiben Isten az ő kegyelmének, áldásának a teljességét adja nekünk. 

   A keresztség azt fejezi ki: az ő megváltó közösségébe kapcsolódik az életünk. Ez nem természetes jogunk, ez nem jár ki nekünk. Ezt a lehetőséget Urunk az ő kereszthalálával szerezte meg számunkra. Eleget tett minden bűnünkért. Isten érte megbocsát, kegyelmébe fogad. A keresztség ennek a bizonysága, pecsétje, garanciája.

    Boldog, egész életünket meghatározó élmény ezt felismerni, elfogadni, ebben a hitben kitartani. Egyik evangéliumi énekünkben hangzik el: „mondjatok akármit, Jézusé vagyok”. Ha ez így van, akkor nem maradhatunk némák. Ezt a felemelő, felszabadító igazságot kell képviseljük családban, munkánkban, mindenütt.   Életünk bizonyságtétel kell legyen erről az örömről, békességről. Ezt tovább kell mondanunk, tanítanunk gyermekeinknek, hogy ők is a Krisztus parancsa és példája szerint éljenek. Ebből áldás, megtartatás származik. Ha jövőt tervezünk, akkor ezt az utat kell követnünk, illetve azt, aki maga az Út, az Igazság és az Élet. (Annyi mindenre oktatjuk, neveljük gyermekeinket, ez sokszor kimarad.)

   Egy ígéret hangzik el: tiveletek vagyok minden nap. Jó mindnyájunknak arra gondolni, hogy ez az ígéret személyesen is elhangzott fölöttünk a kereszteléskor, de azóta is érvényes, és Isten napról-napra megerősíti, megmutatja annak valóra válását mi életünkben. Jó nektek arra gondolni, hogy szól ez az ígéret gyermeketeknek is: Krisztus vele lesz minden nap, megőrzi, megáldja, és őt is – hit által – minden megváltottjával együtt az ő örök dicsőségébe vezeti. Áldott legyen az ő neve!  Ámen. 

Mt 28,18-20 (keresztelés)

   Kedves Szülők, Keresztszülők, Kisgyerek, a keresztelés óriási lelki eseménye az életünknek. Manapság nagyon a külsőségekre terelődött a figyelem, a hangsúly! Pedig a lényeg azon van, hogy a keresztelés az Istenhez tartozásunkat, megváltásunk tényét, igazságát erősíti és pecsételi meg. Egyik keresztyén szerző a keresztség jelentőségét ahhoz hasonlította, mint amikor a második világháború alatt valaki, akinek az élete – egy megszállt országban - halálos fenyegetésnek volt kitéve, barátja közbenjárására megkapta a svájci útlevelet. Ő igazából nem lett más ember, pillanatnyi helyzete sem változott, és mégis egészen új távlat nyílt előtte: az az útlevél az életet, a szabadulás lehetőségét jelentette számára.

   Azt hallottuk, hogy hozzájuk ment Jézus. És ez mindig személyesen szólal meg minden kereszteléskor. Kibeszélhetetlen dolog az, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia hozzánk jön, Igéje által megszólít, Szentlelke által megérint, a keresztség által eljegyzi életünket magának. Bár mi, emberek végezzük el a keresztelés szertartását, tudnotok kell, hogy a Krisztus parancsából történik, tudnotok kell, hogy ezáltal ő maga adja áldását, közli megtartó kegyelmét. A keresztség látható jele Krisztus megváltó szeretetének.

   A Krisztus szeretete legyőzhetetlen erő. Nekem adatott minden hatalom. Úgy szólít meg a mi Urunk, úgy pecsételi el életünket, mint mennynek és földnek Ura. Mint aki a kereszten bocsánatot szerzett nekünk, legyőzte a halált, és kegyelméből minket megőriz az üdvösségre.

   Minden megkeresztelt embernek tudni kell, hogy a legnagyobb Úr oltalma alá tartozik. Akármi történjen velünk, tőle senki és semmi el nem szakíthat minket. Megalázhatnak, bánthatnak, a keresztség szent jegye annak a bizonysága, hogy a Krisztuséi vagyunk. A leghatalmasabb Barát áll a mi oldalunkon.  Ezt a hitet nem szabad feladnunk. Luther Mártonról jegyezték fel, hogy amikor élete veszélyben forgott, felírta magának: meg vagyok keresztelve. Isten védelme alatt állok. Az ő ölelése oltalmaz. Semmiféle kísértés nem árthat nekem.

   Tegyetek tanítványokká minden népeket! Jézus ott és akkor a tanítványoknak mondja ezt. Most nekünk. Másokat csak az tud Krisztushoz vezetni, aki Krisztussal él. Csak a tanítvány lehet jó tanító. A keresztség ebben a tanítványságban erősít meg, hogy Krisztus követői legyünk. Nekünk, szülőknek, az egyház közösségének is fel kell vállalnunk ezt a szolgálatot. Életünk példája, engedelmességünk Isten kegyelmének eszköze kell legyen. De ez nemcsak egyik irányba hat: gyakran gyermekeink által nevel minket az Isten. Bennük ismerjük fel az ő kegyelmét. Nektek, kedves szülők, ez különösen megadatik, hiszen kislányotok neve az jelenti: Isten kegyelmes…  Tudnunk kell, hogy a tanítványság dolgában nincs középút (tegnap beszéltünk róla): vagy Jézus tanítványai vagyunk, vagy az ellentáborban harcolunk. Vagy Jézussal, vagy ellene. Az István, a király című rockoperában hangzik el: veled, Uram, de nélküled. A hitéletben ez nem egy valós lehetőség.

   Megkeresztelvén és tanítván őket… A keresztelés azt hirdeti, hogy mit tett Jézus értünk. „Homlokomon piros véred, tied vagyok, úgy ítélj meg.” Megváltásomnak nagy ára volt. Ez az útlevél sokba került valakinek. Krisztus Urunk tulajdon életét adta. Ez nemcsak az áldozat nagyságát, hanem a mi értékünket is mutatja. Krisztus minket drágábbnak tartott saját életénél. Soha ne feledjük, és erről tegyünk is bizonyságot, hogy ennyire értékesek vagyunk!

    A tanítás, a tanulás viszont a mi feladatunk. A szülőké és a gyerekeké. Valamit válaszolnunk kell a Jézus áldozatára. Nem maradhatunk közömbösek. Az ige szerint az a helyes válasz, ha megtartjuk azt, amit ő tanít nekünk. Ez a mi mennyei házi feladatunk. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy „kívülről fújjuk” a Jézus szavait, hanem igyekszünk azokat cselekedni. Megtanuljuk Jézustól a szelídséget, jóságot, tisztaságot. Azt, hogy az ő békességét hordozzuk. Azt, hogy ne a bűnnek szolgáljunk. Hogy engedelmesek legyünk. Egész életünkre szóló lecke ez. Felnőtteknek is. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy az evangéliumi egyszeregyet is elfelejtettük.

  Egy gyönyörű ígéret koronázza meg a szereztetési Igét: tiveletek vagyok. Együtt hallgatjuk. Szól nekem, szól a gyülekezetnek, szól nektek, szülők, keresztszülők, szól ennek a kisgyereknek is. (Emlékeztek: régebb kiskorú gyermekek nem kaptak külön útlevelet… a szülőké az övék is volt.) Veletek vagyok minden napon. Vannak nehezebb napok is, rosszkedvűbb napok, nyomasztóbb napok (igen, még Svájcban is): Krisztus mindig velünk van, és ha rá figyelünk, ha megnyitjuk szívünket előtte, betölt békességével, erejével, és élő reménységgel. És ezt tudjuk megosztani egymással. És akkor mindig eszünkbe jut a boldog igazság: mi az övéi vagyunk, megváltott gyermekei, akiket őriz hit által, megáld, és elvezet az örök életre. Áldott legyen az ő neve! Ámen.

Urunk, kegyelmes Istenünk, olyan csodálatos meglátni, átérezni kegyelmedet, közelségedet most a keresztség drága, mennyei pecsétjében is. Köszönjük, hogy az Ige, a Szentlélek és a keresztség vizének szent jegye által maga Krisztus szólít meg minket, jelenti ki nekünk is örök, megtartó szeretetét.  Köszönjük az általa szerezett váltságot, a te országodba szóló útlevelet. És hálát adunk azért is, hogy őtőle senki és semmi el nem szakíthat minket, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, hogy előtte minden térd meghajol egyszer: mennyeieké és földieké. Ő pedig hit által őriz minket az ő igazságában és a nekünk szerzett üdvösségben. Tedd erőssé ezt a bizalmat bennünk, és a most megkeresztelt kis testvérünk életében is! Hadd legyen rendíthetetlen meggyőződéssé benne is, hogy élete rendkívül értékes a te szemedben, hogy Krisztus Urunk nem aranyon, vagy ezüstön, hanem drága vérén váltotta meg őt is. Ebben végtelen szeretetben van a mi megtartatásunk. Segítsd őt, hogy hűséges tanítványod legyen, és egész életét ragyogja be a Krisztushoz tartozás öröme. Add, hogy növekedjék testben és lélekben! Áradjon ki a te kegyelmed őrá és szeretteire! Légy vele – szent ígéreted szerint – minden napon a világ végezetéig! Áldd meg a szülőket, a testvért, hogy a hit, szeretet és reménység példáját tudják nyújtani számára, hogy együtt járjanak a Krisztus útján! Munkáld családjukban a békességet, egyetértést, és adj nekik jó előmenetelt minden jóban! Áldd meg, tartsd meg a nagyszülőket, akik most meghatódott, hálás szívvel tekintenek legkisebb unokájukra, legyen áldott neved, hogy kegyelmed munkájában áldott láncszemek voltak és maradnak, adj nekik erőt, egészséget, hogy lelki ajándékaikkal szolgálni tudjanak övéiknek, áldd meg a keresztszülőket, hogy a te szereteted, dicsőséged tükröződjék az ő életükön is, legyenek biztatói, támogatói a hitben a rájuk bízottaknak! Légy velük a maguk családjában, őrizd meg őket hitben, békességben!

   Őrizd, védd, erősítsd anyaszentegyházunkat, adj jövőt, megtartatást számunkra a sokféle kísértés között! Legyen áldott háromszor szent neved, Atya, Fiú, Szentlélek! Ámen.  

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

    Minden keresztelés egy felemelő, ua. egy megható pillanat. Hálásak vagyunk egy új életért (akiben Isten kegyelmét, szeretetét csodálhatjuk), és azért, hogy már a földi út elején feltárul számunkra a menny ígérete, reménysége. Isten nem csupán éveket, évtizedeket akar nekünk ajándékozni, hanem az örökkévalóságot.

   Hallottuk az igehirdetésben, hogy hitünk fundamentuma Krisztus, alaptörvénye a szeretet (amit éppen egyszülött Fiában mutatott meg nekünk Isten). A nagy kérdés, hogy ráállunk-e erre az alapra, és engedelmeskedünk-e a Krisztus parancsának. Nem elég csak a felismerés, a hitvallás (bár döntő jelentőségű), hanem engedelmességre van szükség. Nem elég a legjobb iskolába beíratnunk gyermekünket, járatnunk is kell oda őket… Sokszor csak az első mozdulatot tesszük meg: rálépünk az útra, de nem járjuk azt! Isten nem az ő országa közelébe akar eljuttatni, hanem be akar vezetni a mennyei „ígéret földjére”.

   Az első (a mennyet a földdel összekötő) lépést ő tette meg. Valójában mindent ő végzett el érettünk. A keresztség erről szól, ezt pecsételi meg bennünk: Krisztus drága élete árán megváltott minket. Megtartó, hatalmas, dicsőséges Úrként szólít meg most is minket, titeket e keresztelés alkalmával. „Nekem adatott minden hatalom.” Az ő oltalma, védelme alatt élünk, és erről hitelesített bizonyítékunk, igazolásunk van. Ez maga a keresztség. (Milyen sokszor van szükségünk ilyen-olyan hatósági igazolásokra! Ezeknél messzemenően értékesebb a keresztségben kapott lelki tanúsítvány – földi életünkre és üdvösségünkre nézve.) Gyermekeink, unokáink, vagy egyáltalán gyülekezetünk gyermekeinek keresztsége ezt újból tudatosítja bennünk. Feltámadott, élő Urunk van. Benne bízunk, rá bízzuk, az ő megtartó közösségébe ajánljuk be gyermekeinket is.

   Tegyetek tanítványokká minden népeket!  Nagyon fontos parancsa ez Jézusnak. Elgondolkoztat. Igen, a tanítványsághoz hozzátartozik a keresztség mozzanata is, de az több egy szertartásnál, akármilyen komoly is annak az üzenete, a tartalma. Felvetődik a kérdés: milyen tanítványai vagyunk Jézusnak. Hűségesek vagyunk hozzá? Komolyan vesszük az ő hívását, a tőle kapott megbízatást? Szerinte élünk, tanításait, példáját követve, másokat is hozzá vezetve? Vagy csak formális a hozzátartozásunk.  

   Ha valaki ránk kérdezne, hogy a Jézus tanítványai vagyunk-e, furcsán néznénk rá. Miért: ez nem nyilvánvaló számunkra, nem így érezzük a szívünkben? Nem mindennapi örömünk, reménységünk, bizodalmunk és vigasztalásunk ez? 

  A keresztség elsősorban azt hirdeti, amit Isten tett értünk Krisztusban, de arra nekünk is válaszolni, reagálni kell: az ige szerint azzal, hogy tanítjuk és megéljük azt, amit Jézus parancsolt nekünk. Megkereszteljük gyermekeinket, ua. az Úr intése szerint neveljük is őket. A keresztség a Krisztus feltétel nélküli szeretetének, minden bűntől megszabadító, megváltó áldozatának megrendítő igazságáról tesz bizonyságot, mint kegyelembe fogadottságunk biztos alapjáról. Ám erre az alapra építeni kell, ezt a szeretetet meg kell élni: Isten fele, egymás irányába a családban, a gyülekezetben.

    Ez az igei felszólítás rámutat a ti felelősségetekre is, kedves szülők, akik bár nagyon fiatalok vagytok, de hit által Isten áldásainak drága eszközei lehettek, és kell is lennetek. Hitvallásotok része, hogy elhoztátok gyermeketeket megkeresztelni, de folytatódnia kell annak abban, ahogyan őt nevelitek, ahogy Isten dolgairól beszéltek neki, ahogy életetekben tükröződik az Úr jósága, igazsága. (Egy könyvet olvastam, a szerző gyermekkoráról ír, amit apa nélkül töltött, akit hittért több évi börtönre ítéltek. De édesanyja annyit beszélt neki édesapjáról, hogy valójában nem nélküle nőtt fel: megismerte jóságos természetét, határozottságát, igazságszeretetét. Amikor hosszú évek után találkoztak, akkor tulajdonképpen meglátta testben azt, aki ott élt az ő lelkében. Édesanyja ugyanakkor a mennyei Atyáról, Krisztusról is ugyanilyen hitelesen beszélt, és amikor később bajok, megpróbáltatások érték, rendre szüleit is elveszítette, nem esett kétségbe. Soha nem volt elhagyatott. Hitben élve, a Szentlélek erejét kapva Isten szeretete, jósága megtapasztalt igazság, élő reménység volt mindig számára).

    Csodálatos az ígéret: tiveletek vagyok minden napon. Egy nem látható, de valóságos jelenlét ez.  Szentháromság vasárnapja van… Hisszük (nemcsak ma), hogy minket Krisztus kegyelme, Isten szeretete vesz körül, a Szentlélek közösségében élünk. Isten áldó hatalmának oltalmába rejtve… Milyen jó így előre tekinteni, így rábízni Istenre gyermekeinket, így hálát adni értük, így végezni munkánkat, szeretni családunkat, reménységben, békességben élni! Őrizzen meg az Úr titeket is ebben a hitben, bizalomban! Ámen. 

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

   Egyházunkban egyre általánosabbá válik a gyakorlat: a keresztelést megelőzi egy beszélgetés a szülőkkel, keresztszülőkkel. A múlt napokban „szabályszerűen” megtörtént ez a találkozás.  Csupán azt akarom ezzel a hivatkozással kiemelni: milyen jó ilyen ügyben „menni a paphoz” (hogy ezt a köznyelvi kifejezést használjuk), ilyen hírt bejelenteni, az életről, gyarapodásról, és az ezzel kapcsolatos boldog megbízatásról szót váltani. Milyen jó, hogy vannak családok (ahogy ti is, fiatal szülőkként), akik többször is megteszik ezt az utat. Az élet mindig öröm. 

   Elsősorban nem is a lelkészhez, hanem Istenhez kell nekünk odafordulnunk. Minden helyzetben. Hozzá kell vinnünk egymást, gyermekeinket, vele kell hálánkat, örömünket megosztanunk. 

  Isten előbb osztotta meg az ő szívét velünk, előbb jelentette be nekünk Fia értünk történő megszületését, igen, megkeresztelését, halálát és feltámadását… Benne az üdvösséget.

   A szereztetési ige is ezzel kezdődik: Krisztus hozzánk jön… Ő megelőzött minket. Isten már megváltott. Előbb szeretett. A ti kis fiatokat is. Drága tudás ez! Gyermekeinket ebbe a megváltó szeretetbe kapcsoljuk be.

   Az Úré minden hatalom. Vajon így hisszük ezt? Nem a gonoszság uralkodik, nem az önzés, nem a hitetlenség, nem az erőszak. Pedig látszólag ezek a sötét erők irányítják a világot. Mi mégis azt valljuk, hogy Krisztusé – aki megalázta magát, aki elszenvedett minden igazságtalanságot, aki odahajolt minden bajban levőhöz, aki megbocsátott a hozzá térőknek, aki vállalta a keresztet a Golgotán, és aki Isten hatalma által felmagasztaltatott feltámadásában és újra részesült a menny dicsőségében - nos, az övé minden hatalom. Rá tekintve valljuk a szeretet győzelmét. Hiszünk a győzelmes Úrban. Ezért őt követjük, neki engedelmeskedünk, az ő igazságát, értékrendjét képviseljük.

  Tegyetek tanítvánnyá, az én követőimmé minden népeket. Kit követünk? Kinek a „vonásait”, a gesztusait, az indulatát fedezik fel a gyermekeink rajtunk? Mostanában a közösségi média világában is meghonosodott ez a kifejezés: az ún. influenszereknek is követőik vannak. Olykor több millióan. Néha egészen középszerű (kisszerű) személyek tudnak tömegeket befolyásolni. A követés azonban több szórakozásnál, nemcsak bizonyos tartalmak megtekintését, életstílus utánzását jelenti, hanem azt - amint a szó is  utal rá -, hogy valakinek a nyomában járva valamilyen cél fele haladunk. Ezért nem mindegy, hogy kinek a követői vagyunk, hogy merre tartunk. (Egy durva példát említek: egyik német család Hitler nagy rajongója volt, mind a 6 gyereküknek H betűvel kezdődő nevet adtak, végül a bukás után a szülők - előbb gyermekeiket is elaltatva - öngyilkosok lettek.)

  Krisztus követése, a tanítványág az áldásról, az életről és üdvösségről szól. Ahhoz ragaszkodni, aki megváltott, annak engedelmeskedni, aki a jóra tanít, abban bízni, aki szeret.     

   Megkeresztelvén őket… A keresztség Isten tettére emlékeztet minket. Vajon jut-e eszünkbe, hogy szent jegy és pecsét van az életünkön? Nem látható, de mégis olyan, ami mélyen a szívünkbe íródik. (Valaki elmondta: a felső karján van egy anyajegye, amit valóban édesanyjától örökölt, és amikor a szó szoros értelmében nekigyürkőzik valaminek, akkor mindig eszébe jut az édesanyja: vajon örülne-e annak, amit tenni szándékszik. A mennyei jegy is el kell gondolkoztasson. Ha az az Isten szeretetét hirdeti, akkor mindig a szeretet cselekvésére kell ösztönözzön.) Az övé vagyok, eljegyzett magának - ezért úgy is élek.                    

   És tanítván őket. Ezt az igazságot tudatosítanunk kell magunkban, gyermekeinkben. Drága lelki ajándékot adunk tovább ezáltal nekik. Kár lenne ezt a hitet, reménységet, bizalmat nem megosztani velük! Hiába adunk meg minden egyebet, ha ez hiányzik. Sok félrecsúszott életben ez a hiány mutatkozik meg. Ha nem erősítjük bennük az Istennel való élő kapcsolatot, akkor az élet forrásától szakítjuk el őket. 

   A tanítványság tanulásában, megélésében nagyon fontos az otthoni minta. Kétségtelen, hogy sok másféle hatás is éri gyermekeinket, de tudatában kell lennünk: amit tőlünk látnak, az mélyen a lelkükbe ivódik. Józsué azt mondta: én és az én házam az Úrnak szolgálunk… Rendkívüli jelentősége van a szülők, nagyszülők példájának. Ha egy láncszem kiesik, elszakad az egész lánc… Tanítsátok meg gyermekeiteket a bizalomra, ruházzátok fel a legértékesebb ismerettel! Indítsátok el őket a legbiztosabb úton: a Krisztus követésében!

  Mi nem tudunk mindig velük lenni, de hisszük, hogy a mi Urunk igen. El is hangzik az ígéret: én tiveletek vagyok minden napon… Kívánjuk, hogy érezzétek meg Krisztusnak ezt a jelenlétét, áldását, szeretetét, és ezt a hittapasztalatot adjátok át gyermekeiteknek is, hogy ők is Krisztusba oltassanak, benne növekedjenek, általa legyen áldott életük és üdvösségük. Ámen.

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

  A szereztetési ige első mondata arra utal: Jézus a kiindulópont, az alap, a legfőbb feltétel. Őreá nézve teremtetett minden. Benne nyeri el mindnyájunk élete (e kisgyereké is) az értelmét, a célját. Ő nemcsak a keresztség szerzője, de annak a nagyszerű ténynek a valóra váltója is, amiről a keresztség szól. Nélküle nincs elhívás, nincs megigazulás, nincs megváltás, nincs üdvösség. 

   Krisztus első kijelentése itt a hatalomról szól. Világunkban minden a hatalom, a pénz (és az élvhajhászás) körül forog: háborúk, politika. Hát Jézus is erről beszél? Az ő hatalma azonban nem uralkodni vágyást jelent, hanem szolgálatot, nem emberek leigázását, hanem szabaddá tételét, nem haragot, bosszúállást, hanem megváltást. Jó nekünk Krisztus megtartó hatalma alá tartozni, ott tudni családunkat, gyülekezetünket, népünket!  

   A halált legyőző, minket földi utainkon hatalmával megőrző, mennyei otthonunk felé vezető Úr az ő tanítványi körébe hív minket. Ez tőlünk odaszánást követel, elköteleződést Krisztus és az ő igazsága, az ő szeretete mellett. Az lenne a logikus, hogy mi boldogan csatlakozunk őhozzá. Mégis annyi minden visszahúz, annyi minden visszatart bennünket: a világ harsány hírverése, másféle értékrendje, csábító, ám hamis ajánlatai, céljai. A könnyebbnek, kényelmesebbnek tűnő utak. Vagy éppen az ún. tanítványok képmutatása, erőtlensége, megalkuvása.

  A sokféle kísértés, kiábrándulás, közömbösség közepette – úgy tűnik - egyre kevesebben vannak, akik őszinte szívvel vállalják a tanítványi sorsot és küldetést. Nézzük az okokat!

 1) Hivatkoztunk már rá: sokféle hang szólít meg minket. Mindenki tanácsolni, tanítani akar. Ilyen-olyan hírességeknek, kétes erkölcsiségű, vagy gyanús módon gazdaggá lett sztároknak, sztárocskáknak, influenszereknek milliós követőtáboraik vannak. 2) A belső meghasonlás, a széthúzás is gyengíti a tanítványok seregét. Egymás elleni harc, versengés, hitgőg, hamislelkűség, álszentség, önző érdekek… 3) Nagy a külső nyomás is. A keresztelési beszélgetés során egyik témánk ez volt. Helyenként üldözés, megtorlás, megfélemlítés van, máshol gúnyolódás, lejáratás, marginalizálás. Öreg kontinensünkön is a keresztyénellenes szellem elterjedését észleljük. 

   Az Úr mégis az ő követésére hív. Úgy, mint kétezer évvel ezelőtt. A kegyelem ugyanaz. Jézust követni ma is azt jelenti: elhagyni és elindulni. Odaszánni magunkat, engedelmeskedni.  Jó lenne egyedül megváltó urunkra, Krisztusra nézni! 

    Megkeresztelve őket…, és tanítva.  A keresztség - külső szertartásként – arra emlékeztet, azt ábrázolja ki, amit Krisztus vállalt értünk. Ez a jelképes cselekmény a megváltás valóságos igazságát hirdeti… Krisztus vére megmos, megtisztít minket. Ő az ő engesztelő áldozata által bocsánatot, békességet, halála által életet szerzett nekünk. 

  A tanítás pedig arra irányítja a figyelmünket, amit nekünk kell vállalni. Válaszolnunk, döntenünk kell! Tanulni, tanítani - fontos szavak ezek, kivált, ha gyerekeinkre gondolunk. Mit tanítunk, mit adunk tovább? Azt látjuk: sokszor a negatív tapasztalatok, minták mennek át egyik generációról a másikra. De vajon a jó hír? Az a tudás, meggyőződés, hogy Istennek megváltott gyermekei vagyunk. A legnagyobb „igen” kimondatott életünk fölött. Értékes az életünk, ezért nem tékozolhatjuk el. Az a tudás, meggyőződés, hogy nekünk fontos feladatunk, drága megbízatásunk van ezen a világon. És jutalmunk az elkövetkezőben.

   Nagy felelősség ezt gyermekeinknek átadni. Annyi információ zúdul rájuk: ezek közt ne mulasszuk el a lényegest a szívükbe ültetni, a lelkükre kötni. Tanítsuk meg őket bízni, kitartani, kiállni az igazság mellett! A hit, a hűség drága értékeit soha fel nem adni, lelki

identitásukat megőrizni. Akármi jön. Ismerjük a bölcsességet: amiről lemondunk, azt végleg elveszítjük. 

   Tiveletek vagyok minden napon. Drága biztatás… Akarjuk-e, hogy Krisztus velünk legyen, velünk jöjjön? Vagy nélküle akarunk boldogulni. (Megtörtént eset. Fiatalok kibéreltek egy sétahajót, nem akarták, hogy az idősebb, tapasztalt kapitány velük menjen, mert csak zavarná őket… A kaland tragédiába torkollott.) Akarjuk-e a tanácsot, az oltalmat? Nekünk van szükségünk rá. Éljünk a lehetőséggel! Krisztus azt ígéri (vagy inkább: kijelenti), hogy velünk van, napról napra szeretete hordoz, kegyelme véd a kísértések között, és őriz az üdvösségre. 

    Milyen jó, kedves szülők, hogy Krisztusra, megváltó Urunkra bízhatjátok kisgyermeketeket (neve a Krisztus születésére utal), rá bízhatjuk mindnyájan magunkat, családunkat. Mánkat, holnapunkat, földi életünket és üdvösségünket!  Áldott legyen az ő neve! Ámen.