Mt 28, 18-20 (keresztelés)

18 Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ef 1,20-22; Dán 7,14 

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, ApCsel 1,8

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. 

  A prédikációban a kicsinyekről hallottunk. Itt most a gyerekekre vonatkoztatjuk az igét. Milyen jó, hogy Isten adta őket nekünk! Gondolom, testvéreim, a ti szívetekbe is örömet, hálát hozott ez a kis élet.  Dosztojevszkij írta le: a gyermekek társasága gyógyír a léleknek. Ha már idézeteknél tartunk, akkor hadd hivatkozzam még egyre: az anyák csak egy darabig fogják gyermekeik kezét, de a szívüket örökké. (Az unokák nevelnek igazi szülőkké minket). A legfontosabb azonban Krisztus tanítása: engedjétek hozzám jönni…

   De előbb Jézus jött és jön hozzánk. A szereztetési ige is ezzel kezdődik: hozzájuk megy Jézus.

Nagy utat tett meg értünk. Elhagyta a menny dicsőségét, kisgyermekként megszületett, hogy a mi születésünk ne legyen hiábavaló (hogy benne új életet nyerhessünk). Megjárta a Golgota nehéz, töviskoronás, keresztes útját, életét áldozta bűneinkért, és feltámadt…

   Az, hogy hozzánk jön, hogy keres, hogy tanít, hogy a keresztség által elpecsétel, azt jelenti, hogy terve van velünk. Jézusi elhívása érvényes mindnyájunkra. Neki fontosak vagyunk, ő megmutatja, hogy mi a küldetésünk. Nemcsak földi, hanem mennyei is. 

  De a földi az első. Ha nincs földi, nincs mennyei sem. A meg nem születetteknek nem szól az ígéret. Ha nincsenek gyermekek, akkor nincs, akinek továbbadni, továbbmondani az evangéliumot, nincs, akiket a Krisztus útjára irányítani.  Sajnos vannak gyülekezetek, ahol már egyáltalán nem olvassák a szereztetési igét. Milyen jó, hogy nálunk – bár ritkán – de előkerül. Így most is. Minden születés csoda, de ezét a gyermekét különösen annak nevezhetjük. Tényleg nem mindennapi a története: csak az Úristen tudott róla egészen világra jöttéig. Azt olvassuk Jeremiás prófétánál (1,5): mielőtt az anyaméhben megformáltalak, ismertelek téged. Isten már tudott rólunk,  és elhívott az üdvösségre. 

  Olyan jó nekünk meghallanunk, hogy erős, győzelmes Urunk van. Ez az első, amit itt Jézus kijelent magáról: nekem adatott minden hatalom. Az ember sem tartja kicsire magát. A mai ember kivált sokat képzel magáról. Határait feszegeti: tudományban, erkölcsben… De mindegyre szégyent vall nagyra törésében, hatalmaskodásában. A Krisztusé minden hatalom. Diadalmas, megtartó Úr ő élet és halál fölött. És ez nem zsarnokoskodást jelent, hanem bocsánatot, békességet, üdvösséget. Jó nekünk oltalma alatt élni! 

   Mi az életünk célja? Mire születünk, mire kell törekednünk? Sok mindent lehetne itt említeni: munka, érvényesülés, család. Krisztus Urunk azt tanítja: a legfontosabb, az elsődleges az, hogy a tanítványai legyünk. Hogy tudjuk, hogy kihez tartozunk, kinek szolgálunk, kinek az oltalma alatt áll az életünk, hogy kitől kapjuk földi feladatainkat, és kinek a megváltott gyermekei vagyunk, ki hívott el az üdvösségre. Tegyetek tanítványokká minden népeket. Sok áldás, békesség származna abból, ha ezt mindenki megértené, komolyan venné. 

   Megkeresztelvén őket… a keresztség a maga teljes értelmében nemcsak ezt a templomi szertartást jelenti. Ez valójában csak kiábrázolása annak, amit Krisztus tett értünk. És azon van a hangsúly, az a lényeges. Az a fontos, hogy ő meghalt a kereszten, nekünk bocsánatot, engesztelést szerzett, békességet…

    A keresztség erről szól, ezt hirdeti. A keresztség igazából Isten cselekedetét fejezi ki, az Isten részét mutatja, amit ő a velünk való megváltó szövetség megkötésében vállalt értünk egyszülött Fia áldozata által. Íme, ezt fizettem érted, ez volt megváltásod ára, megtisztulásod egyetlen módja, és ez egyben üdvösséged garanciája is: az, amit Krisztus elhordozott, bemutatott a golgotai kereszten. Ettől bizonyos az üdvösséged, kétség nélküli a megtartatásod. A keresztség ehhez az ígérethez kapcsol, ebben a reménységben erősít meg. 

   Ezt nekünk meg kell ismernünk, el kell fogadnunk. Ezért fontos a tanítás… A keresztség, a megváltás igazságát annyi minden próbálja elhomályosítani, bizonytalanná tenni. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt… A tanításra mindnyájunknak szükségünk van, nemcsak gyermekeinknek. A keresztség egész életünkre, sőt, az üdvösségre szóló elpecsételés, a tanulás is egész életünket szóló feladat. Isten Igéje tanít minket, és nekünk felelősségünk azt megosztani gyermekeinkkel, őket hitben nevelni. Most személyesen nektek szól tehát ez az intés, kedves édesanya, nagyszülők, keresztszülők. Arra kell tanítanunk gyermekeinket, amit mi is tanultunk, és tanulunk folyamatosan… 

   Egy szép biztatás, ígéret hangzik el a végén: tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Soha nem vagyunk magunkra. Nem tudjuk, az új nemzedékre mi vár, lehet, a Marsra fognak szabadságra járni, de az biztos, hogy szükségük lesz hitre, szeretetre, reménységre, ezt pedig nem kaphatják meg sehol, egyedül Krisztusnál. 

  Ő a mi Megváltónk, Világosságunk, áldásunk, üdvösségünk. Ámen.       

Keresztelés

    A Máté evangéliuma utolsó előtti fejezetéből hallottuk az alapigét a Jézus szenvedéseiről, az utolsó, a 28. rész elején az ő feltámadásáról olvasunk, és – nem véletlenül itt - a záró sorokban a keresztség szereztetési igéje hangzik el… A végén minden találkozik:  áldozat, megváltás, elhívás, az üdvösség ígérete. Ám olyan befejezés ez, ami a folytatásról szól, a Krisztus követéséről, neki szentelt, áldott életről.  Isten nem akarja soha a kapcsolatot velünk lezárni. Amiképpen a szülő sem a gyermekeivel.

  Jézus a tanítványokhoz lép, hozzánk jön győztes Úrként, és kijelenti: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Nem akármilyen Urunk van. (Történet: egy árva, tehetséges gyereket a nagybátyja fogadott örökbe, és egy elit iskolába íratott be… Híres szülők csemetéi jártak oda. Egyszer a gyermek sírva érkezett haza: mindenki dicsekszik a szüleivel, és én nem tudok mondani semmit. A nagybácsi nagyon bölcsen így szólt hozzá: a te szüleid a mennyben vannak, és bár én vagyok a te nevelő apád, de igazi gyámod, támogatód, mentorod, atyád maga az Isten. Neked van a legbefolyásosabb összeköttetésed. Ezt soha ne feledd!)

  Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön... Krisztus mennyei hatalmát inkább elhisszük, mint a földit. Pedig Krisztus itt is meg akarja mutatni az ő diadalmas jelenlétének erejét a mindennapokban, a szeretetben, a békességben… Látszik-e ez rajtunk, közöttünk itt nálunk, vagy éppen ott Svájcban? Minden más hatalom leigáz, megkötöz, a Krisztusé gyógyít, szabaddá tesz. 

  Ennek a Krisztusnak a követésére hív el, a neki engedelmeskedő tanítványságban erősít meg minket a keresztség. Tudatában kell lennünk annak, hogy mi az ő hatalmát, tekintélyét, igazságát képviseljük. Az ő követei vagyunk. Ez lendületet, motivációt, bátorságot ad. Az első keresztyének korában a keresztség életre-halára való elköteleződést jelentett. A sákramentum szó eredeti jelentése: hűségeskü. A keresztségben a Krisztus megváltó tette az elsődleges, de fontos az is, amit nekünk kell vállalni. A katona mindig vezetője rendelkezésére áll. Krisztus az ő életével váltott meg, és életünk szolgálatát várja. A legtöbbet adta, mi sem adhatunk kevesebbet.

   A tanítványság nemcsak erkölcsi tartás (az is), nemcsak tantételek ismerete, hitbeli tudás (az is), hanem sokkal inkább az, ami ezeknek az alapját, forrását jelenti: egy nagyon közeli, személyes, bizalmas kapcsolat. Jézus tanítványai közös életvitelt folytattak Mesterükkel, elhagyták otthonukat, vele együtt jártak, együtt ettek, együtt szálltak meg. Ma is – ha nem is ilyen formában - életközösséget kell vállalnunk Krisztussal: elfoglaltságainkban, munkánkban, döntéseinkben.

   Megkeresztelvén őket… A keresztség jel, jelkép.  Jegy, ahogy hitvallásaink – valóban annak legbensőségesebb, legmélyebb, legszemélyesebb jelentésére rámutatva – nevezik. (A jegy személyünket beazonosító, megkülönböztető, meghatározó „tulajdonunkká, tulajdonságunkká” válik). Önmagában nagyon egyszerű ez a jel. Tiszta víz, amivel leöntjük egy gyerek (vagy akár egy felnőtt) fejét. Nem is marad nyoma. Édesanyánk csókjának sem, de a szívünket melegíti az, vigaszt ad. Nem látványos ez a szimbólum, de csodálatos az az igazság, amit hirdet, kifejez, kiábrázol, amit életünkre pecsétel. Hogy valaki (akinek adatott minden hatalom), úgy szeret, hogy életét adta, és azt ígéri, hogy megtart élő, örökkévaló közösségében. (A régiek még ismertek olyan történeteket, hogy a gyerekek nyugodtabbak lettek a keresztelés után. Úgy gondolom, hogy inkább a szülők. De ezt pozitív értelemben mondom: van-e megnyugtatóbb, mint azt tudni, hogy gyermekünket Isten megváltotta, őrzi, megáldja ebben az életben, és nekik üdvösséget ajándékoz?)

  Tanítván őket… A mai szülők nagy dilemmája: mit tanítsunk a gyermekeinknek. Annyi lehetőség van! Az alapképzés mellett annyi mindent jó lenne még elsajátíttatni velük! Egy videót néztünk otthon a napokban, amelyik egy 5 hónapos gyerek zongora produkcióját mutatta. Pár éves gyerekek programoznak már. És már mindent csinálnak. Igen, egyre nagyobb a kihívás. Mit tanítsunk tehát? Sok mindent, kedves szülők. De feltétlenül azt is, amit itt Jézus a lelketekre köt: amit én parancsoltam nektek. Jézus parancsa az életről szól. Annak teljességéről. A szülő is azért parancsol, azért követel, azért kér számon, mert jót akar. Ettől a krisztusi értéktől ne fosszátok meg gyermekeiteket! Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall… Vigyáznunk kell arra, hogy miközben sok minden elérünk, a lelkünk ne maradjon üres!

   Szép ígéret hangzik a végén: tiveletek vagyok. Ez szól nektek, a családnak, a nagyobb családnak, gyülekezetünknek… Uram, ha te velem vagy, aki senki sem lehet ellenem, nemde? Akkor a nehézségekből is kivezetsz, sőt a rosszat is javamra használod. 

   A keresztség – amint elmondtuk – egy jel… És a mi életünknek is jellé kell válnia, amelyik Isten irgalmasságáról, jóságáról tanúskodik  a családban, a közösségben. Ilyen jel, jelzésértékű és minket is erősítő bizonyságtétel az is például, hogy ti a messzi Svájcból eljöttetek ebbe a kis faluba, ahol egyikőtök szülei laknak, hogy fontos volt nektek, hogy gyermeketeket megkereszteljétek, „beírassátok” látható módon is az Isten szövetségébe. Hogy ő is egyre tudatosabban élje meg: Isten megtartó közösségéhez tartozik.  A Vince név a latin Vincentius névből származik, és győztest jelent. 

  Az Úr adjon neki (és mindnyájunknak) testi és lelki értelemben is győzelmes, hitben, szeretetben, áldásban gazdag életet a mi győzelmes Urunk által. Ámen.