Jn 16, 21 (anyáknapja, 2019) 

Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

   Vannak kiemelt alkalmak, jelentős ünnepek, amelyek életünk lényegére, legmélyebb kötődéseinkre mutatnak rá. Olyan alapvető tényekre, amiknek igazi jelentőségéről könnyen el is tudunk feledkezni a mindennapokban. Ilyen pl. Isten szeretete, tőle kapott megbízatásunk, megváltásunk igazsága, az üdvösség reménysége, vagy – földi kontextusban – hozzánk közelálló személyek ragaszkodása, jósága.

     Mondhatni, ezekre együtt emlékeztet a mai ünnep, az anyák napja. Szeretettel gondolunk azokra, akik még köztünk, értünk végzik édesanyai szolgálatukat, és azokra is, akik már nincsenek velünk, de akiknek szeretetéért mindig hálásak lehetünk. Jó, ha tudatosítjuk, ha időt szakítunk, ha megállunk és köszönetet mondunk. Valójában fel sem tudjuk mérni, mit kaptunk őbennük… Ha nem is sikerült mindenben tökéletesnek lenniük, de bizonyára a javunkat akarták.  Hány ember sorsa alakult volna másként, ha egy-egy döntő helyzetben közel engedte volna szívéhez édesanyja intését, féltő szeretetét. 

   (Olvastam egy történetet. Egyik fiatalember heves felindulásában párbajra hívta ki az őt megsértő férfiismerősét, amikor pedig édesanyja ezt meghallotta, elment hozzá, és azt mondta neki: fiam én szültelek téged, az életed nem a tied, kölcsön kaptad, nem bánhatsz vele önkényesen, saját tetszésed szerint.) Hány fölösleges harcot, kockázatot el lehetne kerülni, ha az anyák oda tudnának állni minden ember mellé, és a lelkükre tudnának beszélni: ezt gondold meg, erre vigyázz, ezt ne tedd, azt pedig ne tagadd meg. Egyik háború után írta le valaki: minden gyilkos golyó két szívet érintett egyszerre: a katonáét és az édesanyáét. Vajon, az édesanyák könnye tisztábbá teszi világunkat? 

   Az anyaság küldetésének vállalása földi létezésünk alapfeltétele. Gyermekként döbbentem rá, hogy az egyik templomi énekünkben szereplő „kit anya szült a földre” megfogalmazásba mindenki beletartozik. Mindenkinek volt vagy van édesanyja. Krisztus Urunk sem vonta ki magát e törvény alól: ahogy az írás mondja, ő maga is asszonytól lett. Ő is ismeri a gyermek-anya kapcsolatot. Számára is fontos volt az örökkévaló Atya végtelen szeretete mellett az anyai szeretet, törődés megtapasztalása.  Nem véletlen, hogy tanításában, példázataiban gyakran előjön a szülő-gyermek viszony.

  Az Ószövetségben is központi téma, gyakori hivatkozási alap ez. Pl. a Hóseás 11, 3-4 –ben ezt olvassuk… Nagyon szép, megindító kép ez. Az anya gyöngéden arcához emeli gyermekét, hogy gyönyörködjön benne. „Hát elfeledkezhet-e anya gyermekéről?”, kérdezi Ézsaiás próféta is  (49.rész). Vannak nemtörődöm anyákról szóló történetek is: valóban a legmagasztosabb megbízatást, legnemesebb hivatást is meg lehet tagadni.

    (Egy legenda arról szól: hogy egy anya kincset talál egy barlangban, kisgyermekét leteszi öléből, hogy minél több aranyat és drágakövet vihessen magával, és ahogy kiér a barlangból, annak bejárata bezáródik.  Akkor veszi észre kétségbeesetten, hogy a gyermekét bent felejtette. És rádöbben: a legértékesebbet veszítette el. Mindenét adná immár, minden vagyonát, saját életét is, csakhogy gyermekét visszaszerezze). Másfelől  hányan vállalnak anyaságot akkor is, ha biológiai értelemben nincsenek gyerekeik. 

Sok ilyen lelki édesanya él gyülekezeteinkben.

   Amikor az asszony szül … egy csodálatos mondat ez. A születés: új élet, ígéret, misztérium. Isten életet teremtő, megváltó és megszentelő hatalmáról tanúskodik. És mindnyájan részesültünk ebben. Mielőtt valamit tennénk, szólnánk, jó lenne ezt a csodát mindig újból átgondolni. Igen, az élet, amire a születés révén jogot kaptunk, küzdelmet is jelent. Születésével kezdődött Megváltónk szenvedése is („földi életének egész idejében”, tanítja Káténk).  A születéssel kapcsolatban az egzisztencialisták a létbe taszítottságról beszéltek. Inkább lehetőségnek nevezném, esélynek, az Istennel és egymással való kapcsolat gazdagító, létezésünk értelmét, szépségét felmutató megtapasztalásának.  Látnunk kell a láncolatot, nemzedékek sorát, visszamenve az élet forrásáig. A szeretetig. Nagy titok ez! 

   Az anyáknak adatott meg a kiváltság, hogy e titok eszközei legyenek. A férfiak terveket, nagy ötleteket és műveket szülnek, de az élet letéteményesei az anyák. Ismerjük a mondást: minden sikeres férfi mögött … és most fogalmazzuk át: minden egyes ember mögött egy édesanya áll. Meghatározó az, hogy milyen ez a háttér: szeretet, bizalom, felelősség van-e benne, vagy ezek hiányt szenvednek.   

  Az édesanyai küldetés áldozattal jár.  Áldozat nélkül nincs élet.  És ez nemcsak annak kezdetére, hanem megóvására, fenntartására is vonatkozik. Nemcsak a földi életre, hanem – itt Krisztus váltságot szerző áldozatára gondolunk – az örökkévalóra is.

    Fájdalommal szülsz … a bűneset történetében  a szülés fájdalma a büntetés jele. Úgy is mondhatnánk: megváltásra szoruló emberi mivoltunk adottsága. Teher, amiből áldás lesz. Kérdezd meg az édesanyákat, melyik volt életük legemlékezetesebb órája: sokan gyermekeik világra jöttének élményét, eseményét fogják említeni. Ők is attól kezdve lettek anyák. Minden születés – a Krisztus testet öltésének mintájára – karácsony.  A kegyelem jegyében áll és az üdvösség ígéretét hordozza. De vajon minden élet a Krisztusét fogja-e kiábrázolni? 

  Amikor megszülte gyermekét.  A gyermek a földi lét folytonosságának garanciája. Ha nem lennének gyermekek, csak néhány évnyi, évtizednyi jövőt állna előttünk. Minden átértékelődne, leszűkülne, értelmét veszítené. Kár lenne építeni, tanítani, alkotni. Munkánknak senki nem venné hasznát. (Félelmetes, úgy tűnik, hogy világunk vezetői ilyen jövőt terveznek.) Ebből a szemszögből még inkább értjük: a gyermek áldás, jutalom. Miért gondoljuk mégis másként: mi programozta át tudatunkat, agyunkat, értékrendünket? Vajon mi a természetes számunkra? Az áldás szűkkeblű visszautasítása? 

  Gyakran hallottam: jaj, elég egy! Ha szüleim is így gondolkoztak volna, akkor én nem lennék ezen a világon. Talán nem sokan látnák kárát, éreznék hiányát ennek, de négy gyermekem mindenképpen. Ám sok híresség sem született volna meg. Bach a nyolcadik gyerek volt a családban,  Dosztojevszkijnek 7 testvére volt, Mel Gibson hatodiknak született a 11 testvér közül … 

    Beszélhetnénk modern korunk spártai kegyetlenségű gyakorlatáról, az abortuszról. Holnapunkat fojtjuk meg. Reménységünket, bizodalmunkat vonjuk meg a kiszolgáltatott érkezőtől és önmagunktól.  A nehézség vállalása előre visz, az áldozat megtagadása holtpontra juttat. Csak a megszületett gyermekekkel lehet jövőt tervezni. Csak nekik szólhat az evangélium, csak nekik adhatjuk tovább földi lelki kincseinket. Az már a mi felelősségünk, hogy hogyan tesszük.       

     Nem emlékszik a gyötrelemre. Jelképes megjegyzés. Az édesanya elfelejti a rosszat… 

Egy gyermekkori szidás után elhatároztam: itt nekem nem lesz maradásom. Vettem magamhoz egy kést (olvasmányélményeimből úgy tudtam, hogy az nélkülözhetetlen a túléléshez), és elmentem világgá. A barátokkal átjátszottuk a délutánt, de a betyárként kint töltendő este elvette a kedvem az egész világjárástól. Szorongva mentem haza: vajon hogyan fogadnak. Kiderült: édesanyám jobban várta, hogy hazaérkezzem, mint én.   

    Evangéliumi ez a mondat: Isten sem emlékszik bűneinkre. Krisztusért úgy tekint ránk, mintha soha nem vétettünk volna ellene, mintha semmi bűnt nem követtünk volna el.  Teljes megbocsátással fogad. Az anyák sokszor gyakorolják ezt gyermekeikkel szemben. Hallottam egy esetről, egyik édesanyja mondta az őt bántalmazó gyermekének: gyere fiam, bent a házban üssél meg, hogy ne lássanak a szomszédok, nehogy valaki feljelentsen. Nem emlékszik a rosszra: a szeretet képes átírni, átformálni, megtisztítani azt. 

   A szülő anya nem emlékszik a gyötrelemre az öröm miatt … A legnagyobb öröm számára gyermeke, és a neki való szolgálat. Nincs az a tengerparti élmény, wellness nyújtotta élvezet, bármilyen szenvedély adta mámor, ami ezt túlhaladná … Az anyák legnagyobb öröme (igaz, szomorúsága is) a gyermekekhez kötődik, legnagyobb kérésük velük kapcsolatos. Egy idős asszony mondta gyülekezetünkben: kész vagyok meghalni, egy dolgot sajnálok: itt hagyni gyermekeimet, mert szeretem őket.  Miben leljük örömünket? Örülünk-e igazán gyermekeinknek? Sajnos, sok örömtelen, a gyereknevelés gondjaiba belefásult, belefáradt, megkeseredett szülőt is látni. Talán nem értékeljük eléggé a gyermekben kapott ajándékot, nem engedjük, hogy az igazi örömmé növekedjék bennünk. Amit szívből, szeretetből teszünk, az megszépül, könnyebb lesz.

     Talán saját gyermekeinket illetően önzés is van bennünk, nagyravágyás, másokét tekintve pedig irigység és a versengés szelleme. Meg kell tanuljunk a gyermekekért nagyon hálás, nekik nagyon örülő közösséggé, néppé válnunk! Sokatmondó az, hogy Mária dicsőítő éneke így kezdődik: „magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben”. A próféták látomásában a boldogság netovábbja az, amikor megtelnek az otthonok, az utcák, a terek vidám gyereksereggel. A mi falvainkra, városainkra is ráférne ez a változás. 

   Nem lehet nem észrevennünk, hogy társadalmunk – a külső látszat ellenére – alapvetően gyerek – és anyaságellenes. Olyan életmodellt kínál, amiben az érvényesülés, a karrier a legkívánatosabb, a legfontosabb. Fiatalokkal beszélgetve, szinte soha nem hallani: az én álmom az, hogy nagy családom legyen. 

  Az ige nem öncélú örömről beszél. A Jézus tanításában megjelenő édesanya nem annak örül elsősorban, hogy gyermeke született, hanem, hogy ember jött a világra. Korunk uralkodó szülői gondolkodásmódja az, hogy mindent a gyermekért. A sajátunkért. Akiből – úgymond – a maximumot akarjuk kihozni, akiben saját félbe maradt életcéljainkat próbáljuk megvalósítani, aki majd sztárügyvéd, miniszter, tudomisén mi lesz. És annyira hiányzik a közösségi szemlélet! A függőleges és vízszintes irányba is elkötelezett magatartás. 

   Gyermekemet ajándékba kaptam, de nem csak saját használatra. Nem lehet saját dicsőségem megmutatásának eszköze. Felelős vagyok érte, hogy szeretetben és felelősségre neveljem. Hálával tartozom érte Istennek, aki minden élet, minden áldás forrása. És nem feledkezhetem el a közösségről, ahova tartozom, ahol nekem és gyermekemnek is kötelességeink vannak. Mert emberek vagyunk, Istennek az ő képmását hordozó, Krisztusban megváltott gyermekei, a szeretet követei. Megváltó Urunk azt tanítja: aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám. (Mk 3,35)

   Íme, az édesanyai, a családi küldetés mennyire kiszélesedik, krisztusi magasságokra emelkedik. Aki gyermekét, testvérét, szüleit szereti, gyöngéd kedvességgel öleli át, szíve jóságát osztva meg velük, az Krisztussal teszi ezt meg.

   Édesanyák, szülők: örüljetek gyermekeiteknek, tartsátok őket a legnagyobb értéknek, áldásnak, életetek legnagyobb ajándékának, megkoronázásának, neveljétek őket felelősséggel, hittel, bizalommal. Gyermekek, szeressétek, tiszteljétek édesanyátokat, szüleiteket, legyen mindig nyitott a szívetek feléjük, szabad a kezetek segíteni, támogatni őket, mert ezáltal Isten örökkévaló, megtartó szeretetének lesztek a részesei! Ámen. 

 Mindenható Istenünk, teremtő mennyei Atyánk, megtartónk Jézus Krisztusban, megújítónk a Szentlélek által. 

   Hálát adunk e mai napért, ünnepért, mindenekelőtt végtelen kegyelmedért, amely által minket gyermekeiddé fogadtál, Krisztusban megváltottál, és szeretetedben, gondviselő jóságodban hordozol. Hálát adunk ezen az alkalmon örök szereteted leghűségesebb képviselőiért, az édesanyákért: azokért, akiket még magunkhoz ölelhetünk, akiket megcsókolhatunk, és azokért is, akik már nincsenek közöttünk. 

   Megköszönjük áldozatos szeretetüket, törődésüket, jóságukat, értünk vállalt fáradozásukat, értünk mondott imádságaikat. Megköszönjük azt, hogy lépteinket a hit útjára igyekeztek irányítani. Ó, Istenünk, segíts, hogy ne tékozoljuk el soha a tőlük kapott lelki örökséget, vegyük komolyan hozzád tartozásunkat és tőled kapott megbízatásunkat. Azt, hogy a Krisztuséi vagyunk. Hadd legyünk az ő békességének eszközei. Mennyei Atyánk, te látod, hogy a világ a maga békétlenségével, nagyravágyásával, önzésével mennyire próbál elidegeníteni minket tőled, egymástól. Adj egyetértést, bizalmat, békességet, egymásban való örömet a családokban, hogy ez legyen jelen a házastársak, a szülők életében, ennek légkörében nőjenek fel a gyermekek. Ó, mennyi baj származik abból, ha ez hiányzik, ha a szeretet helyét más tölti be: önzés, harag, hitetlenség. 

  Részeltess minket kegyelmedben, és segíts minden családot, minden embert, hogy mindenekelőtt lelki gazdagságra törekedjék … mert ez a boldogság, ez a megmaradás útja.  Te légy velünk a nehézségek, megpróbáltatások között is. Imádkozunk, óvd gyermekeinket, unokáinkat a kísértésektől, bajoktól, testi-lelki veszedelmektől, adj nekik bölcsességet, rád figyelő értelmet, neked engedelmeskedő szívet: hisszük, akkor tőled senki és semmi el nem szakíthatja őket, és szép, áldott életük lesz. Ez a legnagyobb kérésünk! Segítsd őket tanulásban, adj jó előmenetelt földi pályafutásukban is.

   Áldd meg, mennyei Atyánk, az édesapákat is, segítsd őket munkájukban, a családért való fáradozásukban. Imádkozunk a nagyszülőkért is, áldd meg szolgálatukat. Légy oltalmazója minden családnak, Lelked által cselekedd, hogy mindenütt valóban a békesség, a szeretet uralkodjék. És vezess minket, mint megváltott népedet, reménységben az üdvösség fele. Hisszük, tudjuk a te szent igéd alapján, Krisztus áldozatára tekintve, hogy ez a te legfőbb akaratod velünk. Add, hogy – az életet szolgálva - mi is erre törekedjünk.

   Könyörülj betegeinken, légy közel gyászolóinkhoz. Hadd könyörögjünk most világszerte azokért, akik az árvaság keserűségét, terhét hordozzák, te légy oltalmazójuk, pártfogójuk. Imádkozunk azokért a szülőkért, akik gyermekeiket veszítették el, te gyógyítsd lelküket, adj benned való reménységet nekik. Hadd hozzuk elődbe most a Bán családot, vigasztald, öleld át őket végtelen irgalmaddal. Imádkozunk azokért a fiatalokért, akik házasságra készülnek, azokért a családokért, ahol öröm van, áldd meg tiszta, hálás boldogsággal őket. Egyházmegyénk egyik gyülekezetéért, mezőmadarasért is imádkozunk, te munkálkodj ott is Lelked által, adj megújulást, növekedést a hitben, szeretetben. Légy megtartónk most és mindörökké. Krisztusért. Ámen. 

Zsid 11, 23-29 (2020. május 3. - anyák napja)

     Drága testvéreim, különös, zűrzavaros időket élünk, felborult életünk megszokott ritmusa, rendje, a félelem, bizonytalanság, aggodalom érzései hullámzanak bennünk. Arany János baljós verssora ötlik fel bennünk: íme, a szép tavasz kiesett az évből.  

    Ebben a feszültségben élve biztos igazságokat keresünk, amik betájolják az életünket, irányt szabnak, célt mutatnak nekünk. Jó, ha megbízható üzenetekre figyelünk… Isten Igéje olyan, mint a sötét helyen világító lámpás (2 Pt 1,19). Nem a kíváncsiságunkat elégíti ki, hanem hitünket erősíti meg. 

   A János evangéliuma utolsó fejezetében, amikor Péter a jövőre vonatkozó kérdést tesz fel az Úrnak, Jézus azt válaszolja, anélkül, hogy belemenne a részletek ismertetésébe: te kövess engem. Ha Krisztust követjük, akkor szinte mellékes, hogy milyenek a körülmények. (Egy híres sarkkutató munkatársát kérdezték meg egy expedíció után: mi volt számára a felfedező út legnagyobb élménye. Rövid válasz érkezett: az, hogy vele lehettem. Ennyi. A legnagyobb bizonytalanságban, a legnagyobb értékválságban, a legnagyobb fenyegetettségben is velünk van az, aki az Út, az Igazság és az Élet.)

     Két kulcsfogalma az Újszövetségnek, megváltásunk történetének a kegyelem és a hit. Az első az Isten irgalmas cselekedetét írja le, a másik az ember elfogadó, engedelmes válaszát. A kegyelem örök, változhatatlan, hitünk olykor ingatag lehet, de ehhez a soha meg nem rendülő kegyelemhez kötődik. 

    Valljuk, hogy minden kegyelemből van: életünk, családunk, üdvösségünk.  Az is, hogy tudhatjuk ezt, ismerhetjük, elfogadhatjuk. A nehézségek között és azok által is ez a kegyelem jut érvényre. Megmutatkozik minden lélegzetvételünkben.  

   Az egész Szentírásban talán egyetlen igeszakasz sem beszél többet a hitről, mint a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete. Ebben a részben harmincszor fordul elő a szó. Visszatérő formula: hit által… Hit nélkül is lehet nagy, elképesztő tetteket véghezvinni, de olyanokat, amikből jó, áldás származik, csak hit által, csak Istenre nézve. Ő minden jónak a forrása.  Ami nem hitből van, az bűn (Róm 14,23). Aminek nincs köze a világossághoz, az sötétség. 

    A hit bizalom, meggyőződés, szögezi le a 11. fejezet első verse. Személyes vonzatú tehát. Mennyei Atyánk van, bízunk benne. Életünket, gondjainkat letesszük az ő kezébe, és vele indulunk tovább. Elrejtettséget, erőt jelent ez!  Ehhez mindvégig ragaszkodnunk kell. Ha eldobjuk bizodalmunkat (mint mentőkötelet), akkor saját csüggedésünk vagy mások rossz szándékának könnyű prédáivá leszünk! 

  Irigyeljük Pált, aki ilyeneket ír: meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység… nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, ami Urunkban. Tiszta beszéd. Sok minden fenyeget, de mi Krisztusért Isten szeretetének biztos oltalmát élvezzük.  Az ember minden gonoszra képes, Isten minden jóra. 

    A hit hőseiről szóló fejezetből a Mózes életéről, szolgálatáról szóló szakaszt hallottuk… Az Ószövetség legnagyobb egyénisége volt. Azzal indul karrierje, hogy halálra ítélten születik (ahogy - lelki értelemben - mindannyian). A fennálló törvények értelmében meg kellett volna halnia. Értitek? A Mózes élete törvényszegés, kegyelem. Öt fontos dolgot mond el vele kapcsolatban az Ige.

    1)Hit által rejtegették a szülei három hónapig... Nem adták be derekukat a gonosz hatalomnak. A hit bátorságával, életük kockáztatásával védték, óvták a rájuk bízott életet. Ebben a nehéz helyzetben, nyomorúságban, szolgaságban, életveszélyben megszólal a Szentírás egyik legszebb mondata: mert látták, hogy szép a gyermek. Töretlen reménységről vall. Látjuk-e, hogy szép a gyermek? Édesanyák, szülők, látjátok-e, hogy milyen mennyei szépség ragyog gyermekeitek arcán? Felismeritek-e, hogy mekkora értéket bíz rátok Isten gyermekeitekben? Vagy szebbnek tartod a sikert, értékesebbnek a pénz? Akire szeretettel nézünk, azt szépnek látjuk. A szeretet pillantása széppé tesz, és látó szíve is örömmel telik meg. (Megértjük az ézsaiási igét, ahol Isten azt üzeni: drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged.) 

   Nem hallgathatjuk el, hogy a fenti kijelentés mindenekfölött Krisztusra vonatkozik (el is hangzik a neve). Aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete van (Jn 6,40). A látás hitté válik. Látjuk-e, hogy milyen gyönyörű, elragadó az Egyszülött Fiú, hogy ott ragyog rajta Isten teljes dicsősége, jósága, kegyelme, irgalma? Nyissátok meg szemeiteket, szíveteket, hogy elbűvöljön, betöltsön Krisztus tündöklő szépsége! Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!  (Zsolt 34) Ez a rácsodálkozás erőt a küzdelmekhez, az ellenálláshoz. 

  Így olvastuk: és nem féltek a király parancsától. Akit betölt, elkápráztat a Gyermek, az Isten Fia szépsége, azt nem földi félelmek irányítják. Az mindenen túl a mennyei király megtartó hatalmát látja. A félelem megbénít minket, úgyhogy képtelenek vagyunk azt tenni, amit valójában szeretnénk. Ezt a negatív érzést nem tudjuk kiiktatni az életünkből, de le tudjuk győzni. Egy tanító történet szerint a kis eszkimó gyerek azt mondta az apjának: félek a jegesmedvéktől. Nem baj, fiam, válaszolta az apa, tartani is kell tőlük, de vigyázz, hogy ne költözzenek a szívedbe. Ne engedd, hogy a félelmek a szívedbe költözzenek, életed részévé váljanak! Nem engedheted meg azt a fényűzést, hogy energiádat félelemre  pazarold. Szívedet töltse be a Gyermek iránti szeretet, ami kiűzi a szorongást, aggodalmat, rettegést!

   Nézz a Gyermekre, és ne a problémákra szegezd tekinteted! Ez a hit perspektívaváltása. Persze, tudomásunk kell legyen arról, ami körülöttünk történik, de annál tovább kell látnunk. Családlátogatáskor történt: valaki panaszkodott, hogy nem tud aludni, annyi szörnyűséget mutatnak a tévében. De nem mi döntjük el, hogy mit nézünk, mire figyelünk? Szemeimet a hegyekre emelem! (Zsolt 121)Engedjük, hogy Isten világossága, szeretete, békessége töltsön be! 

    Ez kihat gyermekeinkre, családunkra is. Mózes a hit bátorságának a légkörében nőtt fel. Mit tanulnak tőlünk a körülöttünk levők: panaszkodást, kicsinyhitűséget, meghátrálást? Ne feledd, szülőként, családtagként, egy közösséghez tartozva nemcsak magadért hiszel vagy nem hiszel, félsz vagy nem félsz. 

    2)Másodszor azt olvastuk: Mózes hit által tiltakozott, hogy a fáraó leánya fiának nevezzék.  Nem makacsságból, nem lázadásból, hanem Istenre nézve, a hozzá tartozás szabadságában élve. Jók kell legyenek a kiindulópontjaink. Sok szép törekvés van, amelyeknél bizonytalan az alap. Mózes a könnyebb, kényelmesebb, kiváltságnak számító, sikerrel kecsegtető út ellen tiltakozott, protestált. Pedig legtöbben ezt akarják követni. Inkább vállalta a népével való együttszenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét... Nem akarta, hogy földi hatalom, csillogás, gazdagság kitörölje a szívéből azt az igazságot, hogy ő az Isten kiválasztott gyermeke! A kényelmes utak veszélye: elfeledtetik az igazi célt. 

    Egyiptom kincseinél többre becsülte a Krisztus gyalázatát. Hát nem tűnik előnyös cserének! Mózes nem körülmények kínálta lehetőségeket akarta kihasználni tervei megvalósításához, hanem Isten tervében akart hasznossá válni. Kereshetett volna kifogásokat: jobban tudom segíteni a népemet, ha a Fáraó udvarában maradok.  De annak megalkuvás, meghasonlás lett volna az ára. Mózes egész élete ebben a belső viaskodásban, tépelődésben őrlődött volna fel. Az ördöggel, a hamissággal kötött alkuban a győzelem hamis ígéretével áltatott ember lesz a vesztes. A kétfelé sántikálás eredménye: huzavona, erőlködés, kudarc.  Vannak csábító kompromisszumok, amikkel szemben nem ismerhetünk kompromisszumot.  Mit adunk fel az Istennel való kapcsolatért, Krisztus követéséért? Mennyire fontos számunkra? Amennyit áldozunk valamiért, annyit ér az számunkra.  Isten egyszülött Fiát adta. Ennyit érünk neki.   

     3)Harmadszor hallottuk: Mózes hit által hagyta el Egyiptomot. Egyiptom – jelképesen - a bűn felségterülete. Hit kell ahhoz, hogy szakítsunk vele. Miért? Mert nagyon megkötöz az, amit megszoktunk, ami beidegződött. „Mi már így élünk. Nekünk jól van így a húsos fazekak mellett.” Ezzel a mentalitással nagyon nehéz felvenni a harcot. Nincsenek ellenérvek.  Csak az, hogy hit által lehet mást, lehet többet, hogy Isten szabadságra hívott el. A vele való közösségre.  

   Visszaköszön a szülők hite, kiállása gyermekük életében. Mózes nem fél a király haragjától. Vajon egy bátor, öntudatos, hitvalló nemzedék követ minket?  Gyermekeinkre, közösségeinkre nézve a legveszélyesebb a mi közömbösségünk, megalkuvásunk, érdektelenségünk lehet. Olyan lesz a holnap, amilyennek előkészítjük, olyan lesz az aratás, amilyen a vetés. 

    Mint aki látja a láthatatlan Istent. Mózesnek megrendítő Isten-élményei voltak. Isten barátjának nevezi őt az Írás. Mégis az áll itt, hogy Isten láthatatlan maradt számára. Nekünk Krisztusban több adatik. Fülöpnek mondja Jézus: ki engem lát, látja az Atyát. Látnunk kell a láthatatlan Isten láthatóvá lett szeretetét. 

   Mózes kitartott az engedelmességben, a hűségben. Az út igazából a célig tart, de egyeseket csak addig, ahol feladják. Hol álltál meg, hol akadtál el, hol győzött hitetlenséged? Kitartunk-e, hűségesek vagyunk-e egymáshoz, közösségeinkhez? Izrael népe Egyiptomban, később Babilonban hosszú évekig, évtizedekig volt „karanténban”, mozgásában, közössége gyakorlásában korlátozva, de hitét nem veszítette el. Volt, akivel újat kezdeni. Egyik ismerősöm írta: „Elhatároztam, hogy ha lejár a járvány, meglátogatom jó barátaimat, de a járvány ideje alatt kiderült, hogy nincsenek igazi barátaim!” 

  4) Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést. Hitt abban, amit Isten mondott. Készpénznek vette az Isten ígéreteit. Hitt a szabadulásban, a jelekben, a jelek mögött munkálkodó Istenben. Mózesnek Isten hatalmába vetett hite életeket mentett, egy népet tett szabaddá. A hitnek óriási hatása van. Afrikában egy orvos szembetegségeket kezdett gyógyítani. Így számolt be tapasztalatairól: sok beteg volt a környéken, aki ismerősei beszámolóinak hitelt adva jött el hozzám, de olyan is volt, aki 30 betegtársát is magával hozta. Hiszed-e, hogy Krisztus megváltott: vérrel, szenvedéssel, kereszttel? Nincs más útja az üdvösségnek, Isten Egyszülött Fia életével szerzett életet. Ezt az igazságot képviseled, hirdeted, ezt éled-e meg? Nem elvi állásfoglalásról van szó, hanem életről-halálról: csak így munkálhatjuk utódaink megmaradását.   

    5) Hit által keltek át a Vörös-tengeren. Radikális, határozott lépésről szól ez megállapítás. A hit cselekvés. Aktivitás, elszakadás és újat kezdés. Ha minden úgy marad, mint eddig, akkor csak egy érzelmi vihar volt. Fellelkesedés a Lélek ereje nélkül. Akinek a szíve, annak az életformája is megváltozik. Átkelni, túllépni félelmeken, bűnökön, visszahúzó erőkön. Mit kell a hátad mögött hagynod: rossz szokások, tisztátalan kapcsolatok, hűtlenség, ítélkezés, panaszkodás, kicsinyhitűség? Nem könnyű nekivágni. De ami bizonytalannak, a félelmet keltőnek tűnik, az járható út lesz. Ha Isten ki akar vezetni valahonnan, el akar juttatni valahova, akkor utat is nyit. 

   Az egyiptomiak elmerültek. Az ellenség feletti győzelemről van szó. Itt nincs is harc, csak menni kell előre, követve Isten útmutatásait. Van, amit egyszerűen a hátad mögött kell hagynod: harag, gyűlölet. Engedd elsüllyedni! Isten kegyelme eltakarja azokat. 

   Hit által, minden félelmet legyőzve ragaszkodni ahhoz, aki a legszebb, a legértékesebb, Krisztushoz, benne vállalni önmagunkat, Istenhez tartozásunkat, tiltakozva a hamis identitás kényelme ellen, elszakadni a húsos fazekaktól, rábízni magunkat Isten megváltó szeretetére, és elindulni a lelki úton, amerre ő akar vezetni. A többi kegyelem, isteni oltalom, szeretet, üdvösség. Ámen. 

   Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, köszönjük, hogy a sok homályos hír között a te igéd tiszta beszéd, a sokféle bizonytalanságban, fenyegetettségben te kegyelmed biztos, megtartó erő. Köszönjük, hogy Egyszülött Fiadért a tieid vagyunk, velünk tervezed a jövőt, az üdvösséget. 

Téged kérünk, hogy segíts minket hitetlenségünkben, kétségeinkben, és jutass el a hit meggyőződésére, a benned való bizalom lelki magaslatára, hogy helyesen lássunk! Lássuk azt, hogy milyen szép a nagybetűs Gyermek, akin ott ragyog irántunk való irgalmad, szereteted világossága, fénye, dicsősége! És Általa lássuk meg egymáson is – elsősorban gyermekeinken, de családtagjainkon, a valami módon hozzánk tartozókon embertársainkon – a te mennyei jóságod tündöklését, kegyelmed visszatükröződését!

Megvalljuk előtted, hogy sokszor uralkodik bennünk a félelem, a hitetlenkedés, a csüggedés és aggodalom, és úgy megbénít minket cselekvésünkben, szolgálatunkban, szeretetünkben. Vezess minket engedelmességben, a te félelmedben, hogy szívünket semmi ne tarthassa fogva.

   Add nekünk a hit bátorságát, hogy azt tegyük, amit te vársz tőlünk. Add nekünk a hit helyes döntését, hogy az örökkévalót ne cseréljük fel pillanatnyi előnyökkel, add nekünk a hit határozottságát, hogy elhagyjuk azt, ami megkötöz, előre tekintve arra a nagyszerűre, amit te kínálsz nekünk, add nekünk a hit ragaszkodását, hogy Krisztusba kapaszkodjunk, aki szenvedéssel, vérrel, kereszttel megváltott minket, szabaddá tett, a békesség részeseivé, az ígéretek örököseivé, és add nekünk a hit cselekvőkészségét, hogy meglépjük azt, amit meg kell lépnünk: határozottan, teljes odaadással. Olyan csodálatos, hogy ráadásul még ellenségeinket is legyőzöd, a legnagyobbakat is: kísértést, bűnt, halált, kárhozatot. 

   Reád bízzuk magunkat, szeretteinket, családjainkat, azokban a gyermekeket, szülőket, testvéreket, nagyszülőket, rokonokat – őrizd őket békességben, egyetértésben, reménységben. Reád bízzuk idős, beteg egyháztagjainkat, szereteteddel, jóságoddal öleld őket körül, légy támaszuk, és rendelj számukra emberi segítséget is. Reád bízzuk a gyászolókat, szomorkodókat – vigasztald őket közelségeddel, mint anya gyermekét. 

Reád bízzuk a nehézségben, kísértések, megpróbáltatások közt levőket, kegyelmed erejét áraszd rájuk, adj nekik szabadulást, megtartatást. Reád bízzuk egész vajúdó világunkat, irgalmazz nekünk, óvj meg minket minden fenyegető testi, lelki vésztől, veszélytől, és nyisd meg számunkra a békesség útjait!

Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk, Krisztusunk, kegyelmezz nekünk, Szentlélek áldj meg minket és őrizz meg az üdvösségre! Ámen.         

2 Tim 1,5   (anyák napja, 2021) 

Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. 

    Kell-e beszélni arról, ami nyilvánvaló? Kell-e külön alkalma legyen az édesanyákért való hálaadásnak, az ő köszöntésüknek, vagy éppen drága emlékük felidézésének? Hiszen természetes, hogy ragaszkodunk hozzájuk, hogy szeretjük őket. Vagy mégsem? 

   Agyonzsúfolt életünk kihívásai között  nagyon fontos dolgok szorulnak háttérbe vagy éppen merülnek feledésbe. Eltelik az év karácsony, húsvét, anyák napja nélkül… Persze, nem omlik össze a világ - csak közben sokkal szegényebbek leszünk, csak valami nagy drága kincset vesztünk el, aminek a hiánya tragikusan meg fog mutatkozni. Már látszanak a jelei…

   Jó pár évvel ezelőtt, amikor a mostani fiatal szülők voltak gyerekek, és anyák napi ünnepélyt tartottuk, az akkori közel 80 gyerekből egyetlen fiú hiányzott: neki nem élt az édesanyja. Ma már a gyerekek fele sincs jelen… Tudom, járvány van, sok-sok elfoglaltság van, tudom, nemcsak a templomban lehet köszönteni az anyukákat. De valamit kihagyunk, valamit elhanyagolunk, aminek kárát fogjuk látni: mi és gyermekeink. Az elidegenedés a szívünkben kezdődik el.   

   Eszembe jutott, írja Pál apostol, egyúttal fiatal munkatársát, Timóteust is emlékeztetve. Mire emlékezünk, mit hoz a felszínre tudatunk napról napra? Csak evilági tennivalókat, anyagi vonzatú ötleteket, kedvtelések tervezgetését, vagy eszünkbe jut Az is, akitől mindent kaptunk, és akinek gondviselő jóságát szüntelen tapasztaljuk. Abban is, hogy a legtisztább, a legönzetlenebb földi szeretetet plántálta el az édesanyák szívébe. A magunkba szállás, a hála alkalma ez. 

  Kedves gyerekek, és ti, régebbi gyerekek is, gondoljátok el, hogy mit kaptatok édesanyátok által! Dsida Jenőtől kölcsönözve a szavakat: az ő áldott teste és lelke mennyit fáradt értünk! Nyilván, az anyák is emberek, nem tévedhetetlenek, mégis az ő szívükben tükröződik a leghitelesebben Isten tökéletes szeretete. Az ő önzetlenségükben mutatkozik meg a legjobban az ő irgalmassága. 

   Mit kaptunk tőlük? Mindenekelőtt Isten legdrágább ajándékát, az életet. Ha nincsenek édesanyáink, ha nem vállalnak minket, akkor mi sem vagyunk. Mindnyájunk mögött – akárkik is legyünk - ott áll (helyettesíthetetlenül) egy édesanya. Kijózanító, alázatra indító felismerés ez. A mai nap tehát az élet ünnepe, amelynek édesanyáink, szüleink által részeseivé lettünk, az életé, melyért mi is felelősek vagyunk, amelyet Isten ránk (is) bízott. Az életé, amely Jézus Krisztusban az üdvösségre tekint. Az édesanyák Isten örökkévaló kegyelmének emberi eszközei. 

   Aztán szeretetet, törődést, ragaszkodást kaptunk tőlük. Elfogadást. Valaki úgy talál szépnek, jónak, szeretnivalónak, ahogy vagyunk. Nem kell ezt kiharcoljuk, megszerezzük, nem kell külön feltételeknek eleget tennünk. (Valaki leírta, hogy elment egy iskolai műsorra. Mellette egy anyuka ült, aki szóba elegyedett vele. Előadás közben odasúgta neki, miközben izgatottan mutogatott a gyerekek fele: nézze, az ott a fiam. A legügyesebb valamennyi között. Melyik az, kérdeztem. A legszélső az első sorban… Odanéztem. Egy aranyos, de megítélésem szerint csámpás gyermek állt ott. Megértettem: egy anya, aki rajongó szeretettel néz, másként lát.)  

  Az édesanyák biztosítják az otthon éltető melegét, a család összetartó erejét, ha abban - az emberi gyarlóság miatt - vannak is hiányosságok. A múlt vasárnap egy internetes családi találkozón köszöntöttük édesanyámat… Azt mondta: jaj, drágáim, nem tudtam ideális anya lenni. Többet kellett volna tennem értetek… Ő mondta, akinek az élete rólunk szólt. Igen, az édesanyák érezhetik így, de hisszük, hogy Isten a legjobbat adta nekünk bennük. 

   Az apostol az édesanyáktól, nagymamáktól (hadd általánosítsunk: a szülőktől, nagyszülőktől) kapott kincsek közül egy lelki értéket említ meg: a képmutatás nélkül való hitet. Ez nem az anyai ösztönből fakad, hanem Isten továbbadott ajándéka. Ó, mennyire fontos, hogy ismerjük ennek a forrását, hogy élő kapcsolatban legyünk az élet Urával, hogy az ő áldásait éljük meg, osszuk meg a családban! Hiába tanítjuk meg mindenre gyermekeinket, hiába biztosítunk számukra mindent, ha ez kimarad. Ha nem visszük az Úrhoz, ha nem íratjuk be a Krisztus iskolájába, ha nem tanítjuk az ő útjaira. Az Újszövetségben olvasunk arról, hogy anyák a gyermekeiket Jézushoz vitték, Jairus haldokló lányához hívja őt, a pogány asszony beteg gyermekének az ügyét tárja elébe – és így lett mindenikből egy-egy csodálatos, jó történet: gyógyulás, öröm, békesség.  

   Sok rossz történetet látunk szűkebb, tágabb környezetünkben: félrecsúszott életpályákat, csalódást… Pedig – tesszük hozzá – az illetőnek mindene megvolt, ami kellett. Talán még több is. És mégis tékozlás, hálátlanság, békétlenség lett belőle. Egyre több mindenünk van, egyre gazdagabbak vagyunk, mégis pusztul a közösségünk, erőtlenedik, üresedik az egyházunk… fogy a népünk. Vajon van-e, aki jó példát mutasson, és vajon van-e, aki figyeljen arra? 

  A hit nem örökölhető, szoktuk mondani: Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei, de készíthetjük az utat gyermekeink számára. Őszinte, képmutatás nélküli hitünkkel biztatjuk őket, hogy a Krisztus követését válasszák. Hangsúlyos szó ez: képmutatás nélküli. Ami nemcsak formaság, nemcsak látszat. Nemcsak üres hagyomány vagy egyháziasság. Mindez önmagában nem elég: a meghallott ige megélésében, a Krisztus követésében válhat életünk igazi példává. Nem tudom, hogy otthon a családokban mi hangzik el Istenről, Krisztus megváltó szeretetéről, az egyház közösségéről, és nem tudom, hogy mi látszik meg hűségünkből, hitünkből – de úgy érzékelem, egyre nagyobb mértéket ölt a közömbösség, eltávolodás.  

   Felelősek vagyunk a családban hitünk őszinte megéléséért, megmutatásáért, mert az nyomot hagy gyermekeink szívében. Ha képmutatás van a kapcsolatokban, ha cselekedeteinket hátsó szándékok mozgatják, akkor az meghasonlást szül.  Ha szépeket mondok Jézusról, de szidom a szomszédot, ha kifele megjátszom az igazságost, de otthon nem riadok vissza kicsinyes hamisságoktól - akkor abból nem származhat egészséges hit. Akkor épp abból ábrándítom ki gyermekeimet, ami igazi tartalmat és tartást adhat életüknek, mert én annak a hamis, a visszatetsző formáját képviselem. Akkor az én hiteltelen magatartásom miatt elegük lesz az „egészből”, és minden más érdekesebb lesz annál… A bent tapasztalt képmutatás hamarabb kiábrándítja gyermekeinket a hitből, mint a kívülről érkező támadás. Kedves szülők, óriási a felelősségünk! Gyermekeink lelke formálható. Lelkük tiszta lap, amire mi írunk… 

  Ha a körülöttünk levőket próbáljuk megtéveszteni, akkor mi magunk fogunk a legnagyobbat csalódni. A képmutatás mindig visszájára fordul. Eljátszod szeretteid bizalmát, megakadályozod abban, hogy igazi bizalmi kapcsolatot alakítsanak ki Istennel és emberekkel (ezt nevezi Jézus megbotránkoztatásnak), és te sem fogsz megbízni senkiben. Ha csak mímelted a vetést, akkor tudod, hogy hiába mész aratni.  „Ahol a külső cselekedetek belső jóindulat nélkül vannak,képmutatás vagyon ott és a jó magaviselésnek csak árnyékja.” (Apáczai Csere János)

    Isten nem képmutatásból könyörült rajtunk, hanem egyszülött Fiát adta. Akkor benne való hitünk sem lehet csak színlelés. Az édesanyák sem képmutatásból szeretik gyermekeiket, ezért a mi ragaszkodásunk sem lehet csak látszat. Egyenesbe kell kerüljön bennünk ez az igazság! Akkor jelenthet az fogódzót, útmutatást mások számára: nemzedékről nemzedékre.

   Milyen áldás az, ha egy családban – amint Timóteus esetében is történt – ez a tiszta, őszinte, egyenes, becsületes hit van jelen! Változhat a világ, ez az érték akkor is kívánatos marad, akkor is tiszta szépségében ragyog. Mint az arany. Jöhetnek inflációk, pénzbeváltások, kripto-valuták:  az arany arany marad. Vajon hallanak-e gyermekeink otthon az élő Istenről, az ő hatalmáról, a benne való bizalomból fakadó erőről, békességről, bátorságról? Megváltó Urunk mindent felülíró igazságáról, mindent legyőző szeretetéről? Vannak-e ilyen élményeik? (Van-e kulcsa Krisztusnak a lakásotokhoz?) 

  Meg vagyok győződve, hogy benned is, írja Pál. Nem azt emeli ki, hogy tőlem hallottad az evangéliumot, hanem azt, hogy ezt a nyitottságot, ezt készséget otthonról hoztad. Szíved otthon vált előkészített, jó termőfölddé Isten Igéje befogadására. Vajon akarunk-e olyan gyermekeket, unokákat nevelni, mint Timóteus? Hitelessé, vonzóvá, kívánatossá tudjuk-e tenni előttük a Krisztus igazságát, az ő követését? Öntudatos hitre neveljük-e őket, hogy megismerjék: mi az Isten akarata. Minden kereszteléskor elhangzik: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Ma, amikor annyi mindenfélét tanítanak, amikor felvilágosultnak nevezett korunkban annyi sötét eszme hódít! Megtanítom-e a kitartásra, arra, hogy az Úrnál van az élet forrása? Hogy „csak az boldog, csak az biztos, ki hű volt az Istenhez”. Az tud helyt állni, azt becsületes maradni. 

  Az igei példában a nagymama a lányát, az pedig a fiát vitte az Úrhoz… és Timóteus hite, szolgálata sokak számára lett áldás, vigasztalás… A szeretet az igazi Szeretet fele irányítja a rábízottakat. Ne legyünk önzők, ne legyünk képmutatók! Erősödjünk meg a hitben, hogy egymást is erősíteni tudjuk: gyermekeinket, családtagjainkat, gyülekezetünket! Hogy áldássá legyünk egymás számára, Isten dicsőségére. Ámen.

    Urunk, mindenható mennyei Atyánk, köszönjük ez az ünnepet, amikor az édesanyákért mondunk neked hálát. Tudjuk, hogy ők a te kegyelmednek drága eszközei, aki által élettel ajándékoztál meg minket, akikben megmutattad szeretetedet, jóságodat,…, akiknek önfeláldozása a legjobban példázza egyszülött Fiadat odaajándékozó irgalmadat. Mi lenne ezzel a világgal édesanyák nélkül?!

  Szent Lelked által indíts arra, hogy meg ne feledkezzünk arról, amit megváltó könyörültedből cselekedtél értünk, és emlékezzünk arra is, amit édesanyánk tiszta szándékú szolgálatában adtál és adsz nekünk: testiekben és lelkiekben, törődésben, kedvességben, megértésben, és a benned való hit és bizalom erősítésében. Köszönjük az ő életükben a képmutatás nélküli, önzetlen, még viszonzást sem váró szeretetet, elfogadást, és kérünk, tégy minket hálás gyermekekké. Adj nekünk engedelmes, hűséges szívet, hadd tudjunk örömet okozni nekik, hadd legyen elégtétel számukra az, hogy gyermekük élete jól alakul, előre halad nemcsak külső szempontból, de a hit útján is! 

   Tartsd meg, mennyei Atyánk, családjainkat, adj azokban egyetértést, békességet, örömet! Hadd ragyogjon fel otthonainkban a te dicsőségednek, Krisztus jelenlétének világossága! Győzd le a világ sokféle, minket tőled és egymástól elszakítani próbáló kísértését, és nevelj tudatos odafigyelésre, ragaszkodásra egymáshoz! Őrizd, kegyelmeddel vedd körül, áldd meg a szülőket, nagyszülőket, gyermekeket, unokákat, mutasd meg nekünk a biztos alapot, amelyen megmaradunk. Építs köztünk Lelked által erős, összetartó, neked szolgáló családi közösségeket.

   Imádkozunk azokért, akik ezen az alkalmon fájó hiányt éreznek szívükben, akik már nem ölelhetik át, nem köszönthetik édesanyjukat. Áldd meg emlékezésüket, és adj erőt, hogy a kapott hittel, szeretettel menjenek tovább! Világszerte imádkozunk az árvákért, a széttört családokban élőkért, gyermekeiket sirató, gyermekeikért aggódó édesanyákért, szülőkért. 

    Könyörülj rajtunk, tarts meg minket örök kegyelmedben! Légy betegeinkkel, a gyászolókkal, a kísértések, megpróbáltatások közt levőkkel, az otthonuktól távol élőkkel… erősíts mindnyájunkat abban a hitben, hogy akik téged szeretnek, azoknak minden a javukra van! Krisztusban ezt a jót, a te áldásodat és az üdvösséget munkáld mindnyájunk életében!  Ámen.                 

Róm 9, 6-9  (anyák napja, 2022) 

6 Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 

7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 1Móz 21,12 

8 Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Jn 8,31-44 

9 Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának.”

   Ünnepi textusokat keresgéltem, végül a mai újszövetségi igeszakasznál, annak első verseinél kötöttem ki. Hallunk itt szülőkről és gyermekekről, Istenhez tartozásunkról, a jövőre vonatkozó ígéretről. Végül is életünk legfontosabb tényei ezek. 

   Az anyák napja ezekre a mély összefüggésekre mutat rá: kettős értelemben vett gyermeki mivoltunkat, szülői vagy egymásra vigyázó megbízatásunkat és Istennek reánk vonatkozó üdvözítő tervét tudatosítja bennünk. Emlékeztet arra, hogy életünk földi és mennyei kapcsolatok feltétele alatt áll, nem előzmények és nem következmények nélküli. Nem vagyunk csak a magunkéi: adósságaink, kötelességeink vannak. Ezért nem mindegy, mit kezdünk magunkkal. (Ha valaki kijelentené, hogy senkinek nem tartozik felelősséggel, legalább 3 személyre mégis gondolnia kell: Istenre, édesanyjára és saját magára). Ha küldetésünket nem akarjuk megtagadni, akkor erre tekintettel kell lennünk. Különben vaskos, érzéketlen önzés, szánalmas céltévesztés lesz az életünk.  

   Egy figyelemreméltó mondatot hallottunk az első igeversben. Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Jó meghallani ezt a minden kicsinyhitűséggel dacoló kijelentést. Mert néha úgy tűnik, hogy Isten szava már nem a régi. Ma még inkább, mint a Pál apostol korában. 

    Úgy tűnik, hogy mi már függetlenítettük magunkat Istentől, kezünkbe vettük sorsunkat, szabad, felvilágosult, modern gondolkodású emberek lettünk… miközben a legrafináltabb, legsötétebb megtévesztés áldozatai vagyunk. A kényelemszeretet, az anyagiasság, az önzés csapdájában élünk, és mégcsak nem is érzékeljük ezt. (Egy fiatalokból álló csoport hajózott ki bulizni a tengerre, amikor a legjavában folyt a mulatság, a parti őrségtől viharjelzést kaptak, de nyeglén azt válaszolták: mi jól érezzük magunkat, nem érdekel a vihar... Tragédia lett belőle.) 

   Hadd kérdezzük meg ezen a különleges alkalmon, hogy mit tanít Isten igéje a gyermekről. Azt, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom. Kiváltság, ajándék. Öröm. Áldás. És hogy az Úrhoz kell vinnünk őket, tanítva őket az ő parancsaira. És mit sulykol belénk korunk ideológiája, vagy éppen liberális neveléstana? Hogy a gyermek költség, teher, vesződés. És ha már megvan, akkor mindent meg kell engedni neki, rábízni, hogy azt tegye, amihez kedve van, vagy amire hitetlen környezete tanítja.    

   Mit olvasunk a családról? Hogy az egyetértés, a kölcsönös tisztelet, a bizalom és békesség szigete kell legyen, ahol egymásra figyelés, törődés van. Áldozatvállalás. És mindenekfelett hűség és szeretet. És mivé lett? Egy bizonytalan érdekszövetséggé, amelyik akármikor felbomolhat… ahol gyakran versengés, vita, bántás kap teret.   

   A gyülekezettel, közösséggel kapcsolatban arra int Isten igéje, hogy egymás javára fáradozzunk. Hogy ki-ki az Istentől kapott ajándékok mértéke szerint munkálkodjék (mert egy test és tagjai vagyunk). Törekedjünk az összefogásra, egymásnak a hitben való támogatására. És mi van? Közömbösség, egyéni utak, elidegenedés, szétesés. Fogyás, hitehagyás… Mi majd eldöntjük... 

   Érvényét, erejét veszítette Isten igéje, kérdezzük újra? Nem, csak bennünk. Ezért váltunk erőtlenné. (Egy bölcs mondta a hozzá látogatónak, aki arra panaszkodott, hogy környezete lehúzza, csupa rosszkedvű ember veszi őt körül, akik elszívják energiáit: azért van, mert te sem mosolyogsz. ) Nem élünk a lelki lehetőségekkel, a hit erejével. Más, vonzóbb, instans eredménnyel kecsegtető eszközökhöz nyúlunk: pénz, szenvedélyek… Jobban élünk, mint elődeink, de rosszabbak lettünk, gazdagabbak vagyunk, de szegényebbé váltak a közösségeink… könnyebben kommunikálunk, és nehezebben értjük meg egymást.

  Mert nem tartoznak mind Izraelhez. Értjük: nem elég a külső, hivatalos odatartozás. A szívünk kell odakössön. Fel kell ébredjünk az öntudatlanságból. Vállalnunk kell azt, ami reánk bízatott! A külsőségek nem fognak megtartani. Kérdés: akarunk-e Isten népe lenni, akarunk-e neki szolgálni, áldássá lenni, a ránk bízott értékekkel gazdálkodni? Mert ha nem, akkor nem kell meghallanunk az igét. (A világ egyik legveszélyesebb területén túrákat szervező híres idegenvezető ajánlotta így szolgáltatását: „azoknak, életben akarnak maradni”.)

   Nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik tőle származnak… Furcsa mondat. Miről van szó? Elítéljük azt, ha a szülő különbséget tesz gyermekei között. A Sámuel második könyvében megható, hogy Dávid lázadó gyermekeit is mennyire szereti, megsiratja, meggyászolja őket, amikor haláluk hírét veszi. Ez így természetes. Isten egyformán szeret, de mi nem egyformán viszonyulunk hozzá. A szétválasztást nem Ábrahám végzi el, hanem leszármazottai szívében megy az végbe  (és felülről is megerősítést nyer). Ezt mi is így éljük meg: ha gyermekeink megtagadják a lelki örökséget, amit megpróbálunk szívükbe ültetni (kérdés, hogy adunk-e nekik valamit), attól még a gyermekeink maradnak, de valami belső szál megszakad. Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, de nem mindnyájan élünk az ő gyermekeiként. Ő nem tagad meg, mi sokszor megtagadjuk. Ő vállal minket, mi elszakadunk tőle. 

  Jelképes értelmű a kijelentés: aki Izsáktól származik… Izsák az ígéret gyermeke. Emberi reménységet felülhaladó isteni ígéret alapján született. Értjük az újszövetségi áthallást: mi Krisztus által lettünk az Isten gyermekei. Mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, de a belső emberünk vajon kire hasonlít? Kinek a vonásait, az indulatait hordozzuk? Lélek szerint kinek a leszármazottai vagyunk?

   Kedves édesanyák, nagymamák, nagynénik, asszonytestvérek! Gyermekeink vagy a reánk bízottak tekintetében nem elég a földi, vérségi kapcsolat. Persze, fontos… Persze, nagyon mély és őszinte érzelem van abban, amikor azt mondjuk, hogy az enyém: az én gyermekem, unokám, rokonom (vagy akár: az én keresztgyermekem… régebb egy komoly megbízatásnak számított, ismerünk történeteket, hogy a szülők elhaltak, a keresztszülők felnevelték az árvákat!) És szeretjük őket, és fáradozunk értük, mindent vállalunk (ó, ki tudná szavakba foglalni az édesanyák áldozatát!). 

   De ez csak az összetartozás egyik (bár jelentős) feltétele. A másik lélek szerinti. Vajon gyermekeink egy lelki családban vannak és maradnak velünk? Vajon kitartanak a hitben, megváltó Urunkhoz való ragaszkodásban, akiben életünk és üdvösségünk van?  

   Kedves gyerekek! Szüleink tisztelete isteni parancs, de ne csak színből történjen. Mélyüljön igazi elkötelezettséggé. Sok vers szól majd arról, hogy a gyermek az élet harcában eltávolodik azoktól, akik az otthont, a védettséget teremtették meg számára (nemcsak fizikai értelemben). Öreg szülők panaszkodnak: mindenről gondoskodik a fiunk, leányunk, csak a szeretet hiányzik. Ne felejtsétek el, hogy kézzel fogható javaknál többet kaptatok… Bárcsak hálásak lennétek szüleitekért, családotokért! Elsősorban édesanyátokért, aki nemcsak a szíve alatt hordott, hogy életének, testének-lelkének mindig a részei maradtok. 

   Kétféle leszármazottról hallunk az igében: a testi származás szerinti utódokról és az ígéret gyermekeiről. Testi származásunk adva van. Nem tudjuk megválasztani. Nemcsak szüleinket, hanem gyermekeinket sem. Jó, ha értékeljük őket, ha hálásak, megelégedettek vagyunk. Amíg időnk van, amíg együtt lehetünk, fejezzük ki szeretetünket: szóban, tettekben. Ne mellőzzük szüleinket, ne hanyagoljuk el gyermekeinket! A legdrágább kapcsolat ez! 

   És szó van az ígéret gyermekeiről is. Akik Krisztus által Isten családjának tagjai. Benne rokoni viszonyunk elmélyül, mennyei perspektívába állítódik. Isten országában is együtt akarunk lenni. Micsoda jövőre nyit kilátást Isten ígérete! Annál komolyban kell vegyük a jelent.  

   Életünk Istentől indul… és hisszük, hozzá érkezik  Ne tévesszük soha szem elől mennyei származásunkat, és mennyei célunkat! Édesanyák, ne felejtsétek el: nemcsak a mulandóság, hanem az örökkévalóság titkának eszközeivé tesz titeket az Isten. 

    Végül hivatkozásként a Sára nevét említi az apostol. A név jelentése: fejedelemasszony.

Minden édesanya, nagymama, mindenki, aki gyermeket nevel, támogat, szeret, megérdemli ezt a titulust.  Édesanyák, nagymamák, nagynénik, asszonytestvérek, leendő anyukák, a szeretet, a nagylelkűség fejedelemasszonyaivá tesz titeket az Isten. Gyermekek, ti pedig mindig így nézzetek rájuk, így köszöntsétek őket! Ámen.  

Mindenható Istenünk, teremtő mennyei Atyánk, megtartónk Jézus Krisztusban, megújítónk a Szentlélek által!  Hálát adunk e mai napért, ünnepért, mindenekelőtt végtelen kegyelmedért, amely által minket gyermekeiddé fogadtál, Krisztusban megváltottál, és szeretetedben, gondviselő jóságodban hordozol. Hálát adunk ezen az alkalmon örök szereteted leghűségesebb képviselőiért, az édesanyákért: azokért, akiket még magunkhoz ölelhetünk, akiket megcsókolhatunk, és azokért is, akik már nincsenek közöttünk. 

   Megköszönjük áldozatos szeretetüket, törődésüket, jóságukat, értünk vállalt fáradozásukat, értünk mondott imádságaikat. Megköszönjük azt, hogy lépteinket a hit útjára igyekeztek irányítani. Ó, Istenünk, segíts, hogy ne tékozoljuk el soha a tőlük kapott lelki örökséget, vegyük komolyan hozzád tartozásunkat és tőled kapott megbízatásunkat. Azt, hogy a Krisztuséi vagyunk. Hadd legyünk az ő békességének eszközei. Mennyei Atyánk, te látod, hogy a világ a maga békétlenségével, nagyravágyásával, önzésével mennyire próbál elidegeníteni minket tőled, egymástól. Adj egyetértést, bizalmat, békességet, egymásban való örömet a családokban, hogy ez legyen jelen a házastársak, a szülők életében, ennek légkörében nőjenek fel a gyermekek. Ó, mennyi baj származik abból, ha ez hiányzik, ha a szeretet helyét más tölti be: önzés, harag, hitetlenség!

   Mennyei Atyánk, hálát adunk minden asszonytestvérünkért, áldd meg őket, hogy megbízatásukban, családjukban, környezetükben valóban Sárák, a szeretet és hit fejedelemasszonyai legyenek.   

  Részeltess minket kegyelmedben, és segíts minden családot, minden embert, hogy mindenekelőtt lelki gazdagságra törekedjék… mert ez a boldogság, ez a megmaradás útja.  Imádkozunk, óvd gyermekeinket, unokáinkat a kísértésektől, bajoktól, testi-lelki veszedelmektől, adj nekik bölcsességet, rád figyelő értelmet, neked engedelmeskedő szívet: hisszük, akkor tőled senki és semmi el nem szakíthatja őket, és szép, áldott életük lesz. Ez a legnagyobb kérésünk. Segítsd őket tanulásban, adj jó előmenetelt földi pályafutásukban is!

   Áldd meg, mennyei Atyánk, az édesapákat is, segítsd őket munkájukban, a családért való fáradozásukban! Imádkozunk a nagyszülőkért is, áldd meg szolgálatukat. Légy oltalmazója minden családnak, Lelked által cselekedd, hogy mindenütt valóban a békesség, a szeretet uralkodjék! És vezess minket, mint megváltott népedet, reménységben az üdvösség fele! Hisszük, tudjuk a te szent igéd alapján, Krisztus áldozatára tekintve, hogy ez a te legfőbb akaratod velünk. Add, hogy – az életet szolgálva - mi is erre törekedjünk!

   Könyörülj betegeinken, légy közel gyászolóinkhoz! Hadd könyörögjünk most világszerte azokért, akik az árvaság keserűségét, terhét hordozzák, te légy oltalmazójuk, pártfogójuk. Imádkozunk azokért a szülőkért, akik gyermekeiket veszítették el, te gyógyítsd lelküket, adj benned való reménységet nekik. Imádkozunk, légy a háború nyomorúsága, pusztásai, veszteségei között szenvedőkkel, vess véget a gyűlölet, az erőszak hatalmának, hozd el a békesség győzelmét!  Munkálkodj Lelked által egyházunkban, adj megújulást, növekedést a hitben, szeretetben. Légy megtartónk most és mindörökké! Krisztusért. Ámen. 

Mk 5, 35-43 (anyáknapja, 2023) 

35 Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? 

36 Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! 

37 És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. 

38 Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, 

39 bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Jn 11,4.11 

40 Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. ApCsel 9,40 

41 Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! 

42 A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. 

43 Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának. 

    Anyák napját ünnepeljük, de hála Istennek, ezen az istentiszteleten nem csak ők vannak jelen. Vannak itt gyerekek is, édesapák, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, rokonok. Így, együtt van értelme. Így, együtt adunk hálát édesanyáinkért… Ebben a témában mindnyájan érintettek vagyunk. 

   Egy megrendítő történet került elénk… Bár részletekbe menően ismerjük, mégis mindig felkavar. Jézus egy nagybeteg kislányhoz igyekszik az édesapa kérésére, közben egy asszony tartóztatja fel tizenkét éve hordozott, fájdalmas, szégyenteljes bajával. Jézus szót vált ezzel az asszonnyal, meggyógyítja, és ekkor érkeznek néhányan a rossz hírrel a zsinagógai elöljáró, Jairus házától… Nemrégiben egy mo-i férfival készült riportot láttam, akit egy cég több mint 100.000 euróval csapott be. A beszélgetés végén azt mondta a könnyeivel küszködve: egy dolog számít, hogy a gyermeke egészséges. Ez fordított irányba is igaz: hiába van egyébként minden rendben, ha baj van a gyermekkel - testi vagy lelki értelemben. 

   Leányod meghalt… Döbbenetesen hangzik. Mérhetetlen keserűséget hordoz ez a mondat. Ez az a pont, ahol nincs már emberi remény, mert ami bekövetkezett, az visszafordíthatatlan… A szülő az életre nézve vállalja, neveli a gyermekét/gyermekeit,  az életet akarja átadni, biztosítani számukra. A gyermek a jövő. És ez nem közhely. Testvéreim, ha nem lennének gyermekek, ha csak egy generációban kellene gondolkodnunk, akkor sok minden (amiért olyan vehemensen harcolunk) értelmét veszítené. Ha tudnánk, hogy velünk befejeződik a földi élet, akkor egészen másként terveznénk és munkálkodnánk, mert – ugye - ez a világ csak minket kell kiszolgáljon. 

    A Biblia beszél a lelki halálról is, arról az esetről, amikor valaki elszakad az élet forrásától, megszűnik a kapcsolata Istennel és valójában másokkal is. Sok családban – hála Istennek - nincsenek egészségügyi problémák, a családtagok mégis „kóros állapotban” vannak. Minden rendben van: ház, autó, szakma, társadalmi elismertség, csak élő közösség nincs. Igaz, milyen rettenetes, ha gyermekeink, családjaink a lelki haldoklás stádiumába jutnak, ha akut szeretet-, hit- és bizalom- hiányban szenvednek, ha már nem reagálnak Isten szavára, és hideggé vált a szívük egymás iránt is! 

   Miért fárasztod a Mestert? Ez a kérdés valósággal lemondásra buzdít. Vége, bele kell nyugodnod! Ezen nem lehet változtatni! Ne Jézusnál, esetleg máshol keress (látszat)megoldásokat, vigaszforrásokat! Tettesd az életet ott, ahol halál van! Vajon tényleg bele kell törődnünk a lelki halálba: legyen szó önmagunkról, gyermekeinkről, közösségeinkről? Nem éppen akkor kell-e az Úrhoz kiáltanunk, amikor a halálos veszély tünetei, jelei mutatkoznak? (Igaz, mindannyian látjuk?!) Amikor emberileg lehetetlen visszafordítani a helyzetet.

    Ha testi gondok jelentkeznek, orvoshoz megyünk, és aggódva keressük a megoldást. Ha a magunk esetében olykor talán még halogatjuk is, de gyermekünket – ha komoly a baj - mindenképpen visszük. Vajon lelkileg megteszünk-e mindent értük? Észrevesszük-e, ha válságos helyzetben vannak? Ha nem működnek lelki életfunkcióik: nem imádkoznak, nem érdeklődnek, szívük megkeményedett, elidegenedtek. Megkapnak-e minden támogatást a részünkről, hogy Krisztusban igazi életet nyerjenek? 

  Jézus azt mondja ennek az apának (): ne félj, csak higgy. Azt hallod másoktól, hogy meghalt a lányod, én azt mondom: ne félj, csak higgy!  Az apa kétségbeesésének, az elkeseredésének biztos alapja van, mert hallja a rettenetes hírt. Lehet ebben a helyzetben nem félni, és lehet hinni? A tapasztalat azt sugallja, hogy semmi esély… A hit nem azt jelenti, hogy nincs okod kételkedni. De igen, nagyon alapos okod van!  Azonban van egy erős indítékod arra, hogy mégis reménykedj: Jézus maga.  

   Jézus maga mellé veszi három tanítványát… Sőt, másoknak nem is engedi meg, hogy vele menjenek. Most nem kíváncsiskodó, sopánkodó emberekre van szükség, hanem olyanokra, akik rendületlenül hisznek Isten hatalmában, amit Jézus képvisel. Akik készek vele együtt tusakodni egy gyermek megmentéséért. 

   Megérkeznek a házhoz, a siratóasszonyok lármája fogadja őket. Akkori szokás szerint ők a család veszteségének, fájdalmának adnak hangot. (A halál abszurditásával szemben egyetlen cselekvési mód marad: a sírásé, jajveszékelésé…)  

  Jézus megkérdi: miért csináltok ilyen zűrzavart, miért sírtok, a gyermek nem halt meg, hanem csak alszik. Jézus nem a fájdalmat vonja kétségbe, nem síráshoz való jogot vitatja: a hitnek a szemünk előtt levő tényeken túlmutató látására, tudására hivatkozik. (Mi csak a földit látjuk, annak törvényeit ismerjük. Furcsa ebben a történetben, hogy a siratók felnevetnek. Ez a keserű, kételkedő, gúnyos nevetés a kicsinyhitűség reakciója a Jézus szavára.) Isten az élet forrása, és ez a forrás soha el nem apad. Isten az életet akarja, és ha életre hívott, akkor megőriz abban: földi és mennyei értelemben. 

  Ott, akkor megadatott a földi csoda is… Jézus tanítványai mellett behívja a szülőket is. Az ő szívükben a legőszintébb a fájdalom, és a legégetőbb a vágy: Isten mutassa meg ő hatalmát. Állítsuk meg egy pillanatra ennél a jelenetnél a történetet: ott van Jézus, a három tanítvány, az élettelenül fekvő gyermek és annak szülei. Értjük ennek a mozzanatnak az üzenetét: az életért folyó harcban mozgósítani kell az erőket, a földieket és a mennyeieket, egymás mellé kell állni. Másrészt: ha ott van Jézus, akkor abból mindenképpen élet származik. Jézus nem olyan orvos, aki a halál beálltát, hanem aki az élet kezdetét jelenti be. 

   Jézus megfogja a lányka kezét, és így szól hozzá: „talitha kúmi”. Nem véletlenül maradt benne a Szentírás szövegében ez az arám kifejezés. Ez volt a kislány anyanyelve (a Jézusé is). Az élet akkor kezdődik, amikor személyesen szólít meg minket a mi Urunk: nem elvont teológiai fejtegetésekben, hanem egyszerű, emberi szavakban, talán egy hétköznapi biztatásban. (Kata lányunkat műtötték kiskorában… ott toporogtunk a folyosón, műtét után kijött az orvos, pár szót közölt velünk, aztán elment, és még sokáig nem történt semmi, majd nyílt az ajtó, és megjelent az altató orvos, és szólt, hogy menjünk be, meglepődtünk, de csak annyi volt, hogy megkért: szóljunk a gyermekhez magyarul, mert az ő hiába hajtogatja neki, hogy „scoate limba”, semmit nem reagál. Amikor viszont tőlünk hallotta, hogy „Kata, nyújtsd ki a nyelved!” – akkor félkómás állapotába is azonnal engedelmeskedett.)

   A Jézus szavára meg kell mozduljon, fel kell melegedjék a szívünk, el kell kezdjen dobogni, szeretni, hinni, engedelmeskedni. Ó, bárcsak gyermekek és szülők, és mi mindnyájan meghallanánk az ő szavát!

   Nagy a csodálkozás… Egészen hihető az az evangéliumban, hogy nem hiszik el. (A hit olykor nem tud lépést tartani a tapasztalattal.) Jézus nem népszerűséget akar. És megint annyi kedvesség, figyelmesség van abban, amit mond: adjatok enni.  Megéhezett, erőre kell kapjon… 

   Az élet feltétele – lelki értelemben is – a táplálkozás: találkozni, ünnepelni, odafigyelni, Isten igéjét hallgatni, azt cselekedni. Ezen az alkalmon tehát hálát adunk a földi életért, amit Istentől kaptunk ajándékba, ami az ő védelme alatt áll, és aminek drága eszközei az édesanyák. Gondolunk azokra is, akik már nincsenek velünk. Ua. hálát adunk az üdvösségért is, amit mennyei Atyánk egyszülött Fiában ad nekünk, és ami soha nem ér véget. Legyen áldott mindezért az ő neve! Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, annyi mindenért hálát kellene neked adnunk: kegyelmedért, végtelen szeretetedért, életünkért, gondviselő irgalmasságodért, Krisztusért, a megváltás drága igazságáért, Lelked oltalmazó vezetéséért, de hadd magasztaljunk téged most elsősorban az édesanyákért, az ő szeretetükért, az ő fáradozásukért, áldozatukért, amit értünk hoztak, és hadd köszönjük meg könnyes hálával azok szolgálatát is, akik már nincsenek közöttünk. Legyen áldott szent neved, hogy az édesanyákra bíztad a legdrágább kincset, az életet, amit ők gyermekeikben ápolnak, oltalmaznak, táplálnak, és rájuk bíztad legnagyobb ajándékodnak, a szeretetnek a művelését, és a nagybetűs Szeretetnek, Krisztusnak a képviseletét. Áldd meg őket erővel, kitartással, reménységgel, bizalommal, és cselekedd, hogy lássák odaadásuk gyümölcsét gyermekeik életében!

  Áldd meg családjainkat! Munkáld azokban a békességet, egyetértést, az egymásra figyelést, önzetlenséget, a hitet! Látva a világméretű elidegenedést, a közösségek széthullását, tanítsd meg nekünk azt, hogy csak hozzád ragaszkodva, csak az élet forrásával, Krisztussal kapcsolatban maradva lehet nekünk megmaradni, lehet nekünk növekedni. 

Adj lelki megújulást, gyarapodást családjainkban, örömet, életkedvet, nyitottságot a te

áldásaid elfogadására! Rendelj minél több gyermekeket szerető, vállaló családot, add, hogy parancsod szerint gyarapodni, sokasodni tudjunk, és ne az önzés, a nagyravágyás gondolkodását kövessük! 

  Áldd meg gyermekeinket, akik most itt vannak, akiben gyönyörködünk, szívünk melegével vesszük őket körül, és azokat is, akik nincsenek itt! Segítsd őket, hogy növekedjenek testben, lélekben, adj nekik jó előmenetelt a tanulásban! Őrizd őket bajoktól, kísértésektől, hogy ragaszkodó, engedelmes gyermekei legyenek a szülőknek, Krisztusnak pedig hűséges követői. Hadd fohászkodjunk a megszületendőkért is, hogy megtartó kegyelmed, dicsőséged bennünk is nyilvánvalóvá legyen közöttünk. 

   Könyörgünk gyülekezetünkért. Elődbe hozzuk betegeinket, itthon, vagy kórházban szenvedőket. Légy vigasztalója a gyászolóknak, támasza a magukra hagyottaknak, megtartója az erőtleneknek! Szabadítsd meg a megkötözötteket, vezesd magadhoz a tévelygőket! Szereteteddel, kegyelmeddel gyógyítsd lelkileg is sokszor beteg, elgyengült közösségeinket! 

  Könyörülj egész világunkon, munkáld a békességet, és szüntesd meg az édesanyák, a családtagok könnyének hullását, amit háború vagy akármilyen gonoszság okoz. Krisztusért, egyszülött Fiadért kérünk. Ámen.         

1 Jn 2, 12-17 (ápr.28. - anyáknapja)

    12 Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. 

13 Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. 

14 Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt. 

15 Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. 

16 Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. 

17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. 

   Talán az első kérdésünk (különösen a mai napon) a felolvasott igeszakasszal kapcsolatban az, hogy hol maradtak az édesanyák? Hallunk a gyermekekről, ifjakról, az apákról, de éppen a mai nap ünnepeltjeiről nem.

   Enne egyik oka az, hogy a levél megírásának korában – bár a családban betöltött szerepük vitathatatlan volt - a társadalmi életben háttérbe szorultak az anyák, a nők. Nem tanulhattak, nem vehettek részt a törvénykezésben, a gazdasági életben. Annyira az érzelmek, a szív szerepét szánták nekik, hogy a ráció területéről ki akarták őket szorítani. Ma ennek a folyamatnak az ellenkezőjét látjuk.  

    Talán azért sem hangzik el a nevük, merthogy őket nem kell inteni, ők tudják, mi a feladatuk. Isten mélyen belekódolta a lelkükbe. A híradókban mostanában gyakran látunk megrázó képsorokat: bombázások, támadások elől menekülő embereket, köztük egészen fiatal anyukákat, akik kétségbeesetten szorítják magukhoz kisgyermeküket. Eszük ágában sincs külön menekülni. Már összetartoznak életre-halálra. Sorsuk egy a gyermekükével…

   Szóval, ha az ige nem is említi külön őket, odaértjük az anyákat is, akiket ma köszöntünk, akikért kimondhatatlanul hálásak vagyunk. De az ige talán arra is figyelmeztetni akar, hogy beszéljünk az apákról is. Nagy előjogaik mellett (amik azért mára már jócskán megkoptak) sokszor háttérbe szorulnak a családban. Pedig jó, ha egyensúly van. Hamis szemlélet az, hogy az apák dolga csak az anyagiak előteremtése, az anyáké pedig a kedvesség, a szeretet légkörének a biztosítása a családban. 

   Az apák magatartása, családban elfoglalt helye meghatározó. Egy felmérésben fiatalok templomlátogatási szokásaikat vizsgálták, és meglepődtek az eredményen: az apák példája sokkal hatásosabbnak mutatkozott, mint az anyáké... Ahol az apa rendszeresen részt vett a gyülekezeti alkalmakon, ott később nagy valószínűséggel a gyerekek is. 

  Értsük jól: a család egészét megszólítja az Ige. Valamiképpen mindnyájan érintettek vagyunk: akár régi családunk révén, akár gyakorló szülőkként, nagyszülőkként, rokonokként. (A magyar nyelvben sok szóösszefüggésben szerepel az anya szó: édesanya, nagyanya, keresztanya, öreganya, örömanya, gyámanya, akár a Szűzanya.) 

   János először a gyermekeket szólítja meg: írok nektek, mert megbocsáttattak a ti bűneitek az ő nevéért. Jézus nevéről, érdeméről, önmagát adó áldozatáról van szó. Vajon gyermekeinknek ez a legelső, a legégetőbb kérdése? Nem gondolom. Sőt manapság egyenesen illetlenségnek tűnik bűnről beszélni a gyermekeinkkel kapcsolatban… Pedig fokozatosan bennük is kell tudatosuljon, hogy mi az, amivel másokat megbántanak, és hogy milyen öröm az, hogy van megbocsátás, újat kezdés. El kell mondanom, hogy bár vallásórákon a fegyelmezéssel alapvetően nincsenek gondjaink, mostanában voltak nézeteltérések, voltak szeretetlen megnyilvánulások… Meg kell tanítanunk gyermekeinket a lelki értékek fele tájékozódni (megértés, segítőkészség, őszinteség)! Ha csak egy kicsit is rossz az irány, rossz lesz a cél is… Két intést igyekszünk a lelkükre kötni. Az egyik: ne vegyék túl komolyan azt, amit másoktól kapnak (megjegyzések, sértések formájában). Igazi értéküket nem másik határozzák meg. A másik: vegyék nagyon komolyan, amit ők adnak. (Kisiskolás voltam, egyik barátomat – akinek nagyon szigorú szülei voltak – hazafele tartva belelöktem a sáncba, nyakig sáros lett, egész délután rosszul éreztem magam, mert arra gondoltam, hogy - miattam - biztos meg fogják büntetni.) 

   Annyi minden érzéketlenné teszi a lelkünket. A virtuális világ relatívvá teszi a valóst, a másoknak okozott, vagy a mások által elszenvedett fájdalmakat. Vicces videókban mutatják, ahogy pl. egy idős személy megcsúszik, legurul a lépcsőn, jót derülünk rajta, pedig az is lehet, hogy az esetet követően az illető kórházba kerül, az pedig már nem annyira nevetséges. 

   Az igében igazából egy felszabadító üzenet hangzik: megbocsáttattak… Valaki elrendezte, halálával megfizette az árát, valaki eleget tett, mi tiszta lappal indulhatunk. Ez nem hagyhat érintetlenül minket. Kedves gyerekek, igaz milyen jó átélni a szülők mindent elnéző, és jóvá tevő szeretetét, ami azonban titeket is arra kell indítson, hogy igyekezzetek kerülni azt, amivel megszomorítanátok őket! () A megbocsátás gyógyítja a lelket, hogy egészséges legyen, alkalmas a szeretetre. 

   A második megszólítás után az „apostol bácsi” hozzáteszi: mert ismeritek a mennyei Atyát. Mi, földi szülők olyanok vagyunk, amilyenek. Sok jót, áldást, szeretet, gondoskodást kapnak gyermekeink tőlünk, de kétségtelenül vannak hibáink is. Ismernünk kell mennyei Atyánk szeretetét is! Valójában a szülők szeretetében is az van jelen. Egyik vers arról szól: édesanyám a Krisztus szeretetét, jóságát mutatta meg nekem. Ez az ismeret egy életre szóló kapcsolat, erőforrás, reménység. Tudom, hogy valaki minden körülmények között a kezében tart.   

   Az apák fele elvontabb üzenetet hangzik: ismeritek, aki kezdettől fogva van. A levél elején olvassuk: ami/aki kezdettől fogva volt… az élet igéjéről. Szóval, kedves apák (és édesanyák), ismeritek Isten Igéjét, igazságát, bölcsességét, ez tesz titeket igazán megbízható, felelős szülőkké. Ismeritek Isten életet munkáló akaratát.  Ami van – nem csak volt, nemcsak lesz. Nagy bölcsesség ez (a családunkra vonatkozóan is): Isten jelenlétében élni, kihasználni a mát, az alkalmakat. Mert az idő gyorsan eltelik. Hamar megnőnek gyermekeink, és ami elmúlt, azt nem hozhatjuk vissza. 

   Külön üzenet hangzik az ifjaknak is. A gyermekekből maholnap ifjak lesznek. Olyan hamar! Készülünk a jövő heti ünnepre, fényképeket válogattam… Legényeink, nagylányaink 12 évvel ezelőtt kis, aranyos gyerekek voltak… Szóval, ifjak és leendő ifjak: János optimista veletek kapcsolatban! Az írja rólatok: erősek vagytok, legyőztétek a gonoszt. Sok kísértéssel kell szembenéznetek: erőre van szükségetek. Örülünk annak, ha azt látjuk, hogy külsőképpen erősek, egészségesek vagytok, de lelkiekben is szükségetek van tartásra, állóképességre. Nem az odaütésben, hanem a szelídségben, nem az önzésben, hanem a segítésben. Ez az igazi erő. Nem az az erős, aki együtt úszik az árral, hanem aki árral szemben teszi ezt. Aki a forrás irányába halad… Aki hűséges, becsületes marad, aki mer szeretni ebben az ellenséges világban. Istentől kapott erővel le tudjátok győzni a gonoszt: a belülről és a kívülről jelentkezőt. (Három asszony ment a kúthoz vízért. Vedreiket tele merítve és hazafele tartva fiaikról beszélgettek. Az én fiam nagyon erős, megnyerte a súlylökő versenyt az iskolában, mondta az első. A második megtoldotta: az én fiam egy malomkövet is képes megmozdítani.  A harmadik nem jutott szóhoz, mert közben elébe szaladt a fia, és elvette tőle a vedret. Ő azt mondta: látjátok, az én fiam ennyire erős.)  

    A másik megállapítás: Isten igéje megmarad bennetek… Fontos, hogy Krisztus igazságát mindig szem előtt tartsátok, abban megmaradjatok. Legyen egy biztos értékrendetek. Ne mások véleménye befolyásoljon, hanem az Istené. Akkor is, ha a világé menőbbnek és népszerűbbnek tűnik… 

   A végén mindenkihez szól az ige, mindnyájunkat elgondolkoztat: ne szeressétek a világot. Olvassuk a János evangéliumában: úgy szerette Isten e világot… Mintha ellentmondás lenne itt… Úgy is érthetjük a János intését: ne szeressétek a világot az Istennek kijáró szeretettel. Viseljétek szíveteken a világ sorsát, de ne legyetek belebolondulva a világba. Isten által tudtok mást, másokat is helyesen szeretni. Még gyermekeinkkel kapcsolatban is megszívlelendő ez a tanítás. Gyakran hallani (elsősorban elérzékenyülő nagyszülőktől): imádom az unokámat… Aztán az imádott unokák nem mindig viszonozzák szeretettel ezt a ragaszkodást. 

    Ha a világhoz kötődsz, a világért rajongsz, akkor nincs meg benned Isten szeretete. Valakit megkérdeztem, hogy miért nem jön istentiszteleti alkalmakra, azt válaszolta: tudja, még mennyi minden van a listámon?  A kérdés az, hogy Isten hányadik helyre kerül. A világ Isten alkotása, de a világ sokszor elfeledkezik teremtőjéről. Kisajátítja azt, amit kapott. Nem örülnénk, ha gyermekeinket csak az érdekelné, amit adunk nekik, és velünk egyáltalán nem törődnének.  

   Mi van a világban? A test kívánsága, a szem kívánsága, a gazdagsággal, az élettel - a jó megélhetéssel, ügyeskedő életrevalósággal - való dicsekvés, hencegés… A magunk kényelmének keresése, az anyagiak mámora, a birtoklás, az érvényesülés szenvedélye. Ez nem Istentől van. Sőt, elválaszt tőle. Ha önző vágyaimat, érdekeimet követem, akkor azok eltávolítanak az Úrtól. 

   A világ elmúlik, annak kívánsága is… Életünk egy hajóút: amikor a kikötőbe értünk mindnyájunknak ott kell hagynunk a hajót, annak is, aki közben mindent felvásárolta az egész rakományt. 

    De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Az Isten akarata a szeretet. Visszaérkeztünk fő témánkhoz. Kedves édesanyák, édesapák, ha szeretitek gyermekeiteket, a legdrágább kincset ültetitek a lelkükbe! A szeretet egyetemes érték. Kiderült, hogy semmi más nem az (sem vagyonunk, sem társadalmi rangunk), de a szeretet igen. Megmarad örökre. Sőt az isteni szeretet meg is tart örökre… A „túlélés” útja tehát a szeretet! Legyen áldott az Isten édesanyák, szülők életet biztosító drága szeretetéért, és Krisztusban üdvösséget ajándékozó örök kegyelméért! Ámen.