Ef 3,14-21 (pünkösd III.)

    A tegnap ifi órán a fiatalokkal a Szentlélekről szóló bibliai tanítást foglaltuk egészen röviden össze, és ott hangzott el, hogy a Szentlélek először is „éles tükörképet tart elénk”, szembesít önmagunkkal, Isten kegyelmének, Krisztus megváltó szeretetének a fényében hitelesen megmutatja, hogy kik vagyunk (igazi Isten – és önismeretre juttat).  Személyes belső élménnyé, tapasztalattá teszi Krisztusnak gyógyító, megáldó jelenlétét az életünkben, élő hitté, bizonyossággá megváltásunk igazságát.

   Másodszor közli velünk, közvetíti számunkra az Isten ajándékait. A HK így vall erről: engem igaz hit által Krisztusnak és minden ő jótéteményének részesévé tesz. Betölt szeretettel, reménységgel, örömmel (Róm 5,5/ 15,13/ 1 Thessz 1,6).

   Harmadszor pedig vezet, ébren tartja bennem küldetésem tudatát, erőt ad a szolgálatban, képessé és méltóvá tesz Isten akaratának cselekvésére.

   A Szentlélek munkájának ezt a hármas vonását fedezhetjük fel a felolvasott igében is. Egyik legszebb, legmegrendítőbb rész ez Pál apostol leveleiben. Valósággal roskadoznak a szavak az elragadtatott hála, a szívből fakadó fohász súlya alatt. Érezni a Lélek ihletését, amitől átizzik az apostol szíve.

   Az Isten végtelen hatalmát és az annál még nagyobb irgalmát átélő, attól megérintett, másokért szent szenvedéllyel közbenjáró ember mélyről feltörő imádsága ez. 

1. Azt kéri az apostol először a gyülekezet számára, hogy a Lélek által erősödjenek meg a belső emberben. Eszembe jutott az, hogy ezt a jelzőt – egyházi körökben - gyülekezetekkel kapcsolatban is szoktuk használni. Azt mondjuk: ez vagy az erős gyülekezet. Általában a lélekszámra, az anyagi tehetősségre utalunk ezzel. Vajon erős közösség vagyunk-e az ige szerinti, lelki értelemben? De személyesen is megkérdezhetjük: vajon a belső emberemnek milyen az egészségi állapota? Milyenek lennének az eredmények, ha a hitem, reménységem esne vizsgálat alá?

   Azt halljuk, hogy a Lélek által erősödhetünk meg, mégpedig annak a felismerése, magunkban való elmélyítése által, hogy a Krisztuséi vagyunk. Önmagunkban gyarló bűnösök, akik mégis kegyelmet nyertünk, akik Isten gyermekei lettünk, akik biztosak vagyunk abban, hogy Isten hatalma őriz és megtart a nekünk szerzett váltságban. Ebből a meggyőződésből származhat stabil belső egyensúlyunk, helyes önértékelésünk. Annyit harcolunk, hogy igazoljuk mások előtt, hogy nem akárkik, hanem fontosak, értékesek vagyunk! Krisztus ezt már megbizonyította, tulajdon életét adva értünk, nekünk már csak el kell fogadni, meg kell élni.

   A Lélek által láthatjuk meg világosan azt, hogy önmagunkban méltatlanok vagyunk, hajlamosak a rosszra (nem üres szavak ezek, hanem mindennapi fájdalmas tapasztalatunk), és csodálkozhatunk rá arra, hogy Isten számára mégis drága ez életünk, ő mégis sokra tart minket. Csodálatos ismeret ez!

   2.Aztán hallunk a Lélek ajándékairól. A legnagyobb az, hogy Krisztus hit által a szívünkben lakik. Ha pedig a legnagyobb megadatik nekünk, akkor általa minden egyéb is, ami lelkileg gazdaggá tehet minket. Isten minden áldása Krisztusban adatik nekünk. Ha őt igazán befogadjuk, akkor vele együtt otthonra talál bennünk a szeretet, a békesség. Ezeket a lelki javakat nem lehet külön beszerezni, kisajátítani.

  Ezt az egyszerű, evidens tételt olyan sokszor nem értjük meg. Békességre vágyunk, szeretnénk, ha több lenne bennünk a szeretet, áhítozunk az igazi örömre, törekszünk a jóságra, tisztaságra, de Krisztus nélkül. Mintha családi boldogságot akarnánk család nélkül.  A nap fényét, melegét a nap nélkül. Fogadd be a Fiút, és vele mindez megadatik neked! Akkor lesz békesség a házadban, otthonodban, ha Krisztus nálad lakik. Akkor lesz reménységed, örömöd, ha vele élsz, vele jársz.

    Érdekesen fogalmaz az ige: a szeretetben meggyökerezve és megalapozva. Krisztus nélkül a szereteted, az örömöd, békességed felületes lesz. Gyökértelen.

   Katonaságban történt, hogy magasabb rangú inspekció érkezett, a kaszárnya udvarán volt egy széles sétány, és a két szélét beültettük díszfákkal, amiket valahonnan kiszedtek, de szemmel látható volt, hogy nincs életképes gyökerük. Lejárt a látogatás, az egész elszáradt. Csak a látszat kedvéért voltak odatéve. Vajon, csak látszat hited van? Látszat békességed? Vagy Krisztusba gyökerező. A Lélek által táplált.

   A Krisztus szeretete – olvastuk az igében - minden ismeretet felülhalad, és Isten teljességéig vezet minket. Benne van ebben a szeretetben minden, amire szükségünk van megváltásunkhoz, boldogulásunkhoz itt a földön és az Isten országában. Benne van Istennek minden üdvözítő szándéka, irgalmassága, és minden erény, amivel minket akar felruházni (alázat, tisztaság, jóság, hűség). Ennek a szeretetnek az útján lehet nekünk egyre közelebb kerülni Isten teljességéig. Isten akarata, terve ebben a szeretetben teljesedik be. Ezért írja János: aki a szeretetben marad, Istenben marad.

3. És végül hallottunk a Léleknek cselekvésre indító szerepéről. A Lélek úgy munkálkodik bennünk, hogy vezet, irányít minket. Mi - Simon mágushoz hasonlóan – sokszor csak azért szeretnénk birtokolni a Lélek erejét, hatalmát, hogy azt saját céljainkra és dicsőségünkre használjuk fel. De nem ezért kapjuk a Lélek ajándékát. Isten sokkal bőségesebb áldást akar adni ennél, dicsőségesebb feladatot bíz reánk.

  Nem kicsinyes törekvéseinkben, önző vágyaink elérésében akar megsegíteni, hanem megmutatja igazi, mennyei rendeltetésünket. Mózes Egyiptom hercegeként élhetett volna fényűzésben, kényelemben, de egy nehezebb, ám nagyszerűbb megbízatást kapott Istentől. Egy nép megszabadítója, a törvény általi szövetség közbenjárója lett.

   Sokszor megragadunk a magunk alacsony szintjén… A sátán leszűkíti látókörünket, egy tiltott gyümölcsöt kínál, pedig Isten az egész Édent akarja nekünk adni, pillanatnyi, kétes sikerrel csábít, hogy megfosszon az üdvösség örökkévaló örömétől. (Egy történet szerint egy fiatal herceg elindul, hogy megkérje a király lányának a kezét. Útközben megszáll egy fogadónál, a gazda nagyon kedves, ellátja minden jóval, amit szeme szája kíván, étellel, itallal. Amikor másnap tovább indulna, vendéglátója szinte ellenállhatatlan nyájassággal marasztalja, hogy itt mindene megvan, maradjon még, kár sietni. Harmadnap a beborult égboltra mutatva kérleli, hogy ne induljon el a rossz időben.  Így aztán napról-napra mindig kerül valamilyen kifogás, magyarázat, a fogadós még azt is előhozza, hogy nem is biztos, hogy létezik az a királyi palota, ahova készült, talán csak mese az egész, a valóság itt van a szeme előtt. A herceg végül ott ragad, elveszi a fogadós lányát, de minden reggel azzal a nyugtalansággal ébred: nem oda érkezett, ahova indult.)

   Nem a mi gondolatunk, elképzelésünk, szándékunk kell érvényesüljön, hanem Istennek sokkal feljebbvaló akarata általunk. A bennünk munkálkodó erő szerint. A Szentlélek erejéről van szó, amit kapunk, ami képessé tesz minket arra, hogy „megálljunk útjainkban, ne csüggedjünk harcainkban”, ahogy énekeljük egyik pünkösdi dicséretünkben. Ami alkalmassá tesz saját képességeinket meghaladó feladatok elvégzésére is.

  Ezt az erőt kell kérjük, kell munkálkodni hagyjuk magunkban, hogy Isten akarata, terve valósuljon meg bennünk és általunk. Hogy Krisztus példája váljon láthatóvá életünkben. Hogy azt tegyük, amit Isten reánk bízott, amit elvár tőlünk. Így lesz áldás az életünk: ha hagyjuk, hogy Isten használjon minket.

  Át kell adnunk Istennek nemcsak bűneinket, de akaratunkat, képességeinket is… hogy ő belőlünk a legjobbat hozza ki. Azért van annyi erőtlenség köztünk, annyi megrekedt élet, annyi lelki nyomorúság, mert életünk irányítását mi akarjuk a kezünkbe tartani. Pedig Isten a mi alkotónk, ő tudja a legjobban, hogy mit akar kimunkálni bennünk, miben akar eredményessé tenni. 

  Ha engedjük, hogy Isten Lelke birtokba vegyen minket, használjon, irányítson, akkor leszünk a szeretet, békesség eszközei, Krisztus képviselői, akkor fogja életünk a mások javát szolgálni, és akkor valósul bennünk, általunk az ige gyönyörű kijelentése: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.