Mt 28, 1-10 (húsvét I.)

1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. 3 Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. 7 És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek. 8 Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. 9 És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. 10 Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

   Nagyon hétköznapian indul a húsvéti történet. Pár asszony indul el az hét első napjának hajnalán a kereszten kivégzett, és a sabbát beállta előtt sebtében egy üres sziklasírba helyezett Názáreti Jézus temetkezési helyének felkeresésére. A húsvéti csoda tehát – bár univerzális jelentőségű – egyszerű, földi keretek közt mutatkozik meg, és ezzel azt hirdeti, hogy földi életünk küzdelmei, nehézségei közt reménység az számunkra, a mi mulandó és gyarló életünket értékeli át teljes egészében. Kérdés, hogy most, amikor annyi pusztulás van a világon, annyi gyász, fájdalom, amikor a háború miatt városok válnak temetőkké, amikor egyéni életünkben is olyan sok a szorongás, vajon el akarunk-e indulni húsvét felé? Úgy, ahogy vagyunk: megterheltségünkkel, félelmeinkkel. Engedjük-e, hogy szívünk üressége, keserűsége elvezessen Jézushoz?

   Elmúlik a szombat, de íme, nemcsak a veszteségre utal ez a tény, hanem arra is, hogy a legsötétebb éjszakát is fényes nappal követi, hogy egyszer véget ér a félelem, kilátástalanság, és Isten kegyelméből valami új kezdődik. Máté leírása szerint húsvét első szereplői az asszonyok, akik először még mit sem sejtenek a világtörténelem legnagyobb eseményéről… A sírhoz indulnak sírni, emlékezni, visszatekinteni – és az élő Úrral találkoznak. Húsvét éppen ez a gondolkodásváltás: amikor a múltidézésből találkozás, a közös út fájdalmas lezárásából a folytatás felismerése lesz. Szeretteink sírjai nemcsak veszteségeinkről beszélnek, hanem Isten életet és majd üdvösséget ajándékozó kegyelmének is a bizonyságai.

   Énekeljük egyik énekünkben: „ha az Úr szava szól, belereng a világ”. A gonoszság hatalma is megmozgatja a földet: aktuális pl. a bombázásokra hivatkozni… Isten világot megrendítő megjelenése azonban nem pusztulást, hanem életet hoz. Nem lakóépületek, hanem sírboltok repednek meg. Az egyszerű földi történéseket mennyeiek hatják át. Egy angyal jelenik meg, aki a felülről való hatalmat és tisztaságot képviseli… Elhengeríti a követ, és ráül, jelezve, hogy legyőzetett a halálnak az életet fogva tartó, az embereket elválasztó hatalma. Vajon az angyal diadalmas megjelenése, a feltámadott Krisztusról bizonyságot tevő üzenete vigasztalást, bátorítást jelent-e nekünk most, amikor annyi rossz hír zúdul ránk? Amikor krízisbe jutunk. A kő sokszor a szívünkre, a gondolatainkra nehezedik. Nem tudunk kitörni a tehetetlenség, a keserűség, a bűn állapotából.

   Az őrökön félelem és rettegés vesz erőt: azzal szembesülnek (ami ma is tanulság), hogy Isten akaratának kiteljesedését nem lehet megfékezni, az ő igazsága végül diadalmaskodik, és bűneimmel el kell számolnom előtte. A feltámadás eseménye végzetes csapás halál számára. A halál uralma, az erőszak, a hamisság egyszer meg fognak semmisülni. Aki ezekben bízott, aki ezekre tette rá az életét, az süllyedő talajra épített. Az élet hírétől halálra rémülnek a halál napszámosai. Mit őrzünk? Krisztusi javakat, vagy csak mulandókat, amikért képesek vagyunk ölre menni, egymással harcolni? Olyan üres és értéktelen lesz minden! „Csak az boldog, csak az biztos”, ami Krisztustól van… Ó, milyen jó lenne ezt megtanulni! Milyen jó lenne emellett kiállni! Tudjátok, miért marad fenn a világon bűn, a hamisság, az anyagiasság diktatúrája? Mert mindenki behódol neki.

   Az asszonyokhoz személyes üzenet szól: ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Aki a megfeszített Jézust keresi, aki bűnbánattal jön, annak nem kell félnie. Meg lenne rá az oka bűnei miatt – de mégsem kell rettegnie, mert Krisztus békességet szerzett számára… Keresd a megfeszített Jézust! Lásd meg szenvedései okában a te bűneidet is! Nem tudom, nyilallt-e élesen belétek az a felismerés, hogy „a mások szenvedéséhez nekem is közöm van”. Én is hozzájárultam azokhoz. Vannak háborús indulataink. Aztán azok valahol kirobbannak. A bűn globális valóság – de (hála istennek) a megváltás is az. Mi sokszor megmondjuk, kiosztjuk másoknak az igazságot, pedig nyakig benne ülünk a hamisságban. Keressétek a megfeszített Jézust, kérjétek kínos kereszthaláláért Isten bocsánatát! Akiért egyszülött Fia megszenvedett, akiért ő az életét adta, azt a mennyei Atya szereti, kegyelmébe fogadja. Húsvét nagy híre: nekünk nemcsak a megfeszített Jézust lehet meglátnunk. Jó lenne legalább a keresztig eljutni. Akkor is szebb, tisztább lenne az életünk… De Isten valami nagyszerűbbet készített nekünk. Krisztus nemcsak elégtétel lett számunkra, hanem az új élet reménysége.

   Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. El lehet-e képzelni ennél drágább kijelentést! Ennél repesőbb örömet! Megváltó Urunk nincsen, nem maradt a sírban, hanem feltámadt. Krisztus él. És akkor él az is, aki őbenne hisz, mégha át is lépett a halál sötét kapuján. Krisztus által él az, akit elveszítettél, akinek hiányát fájó szívvel hordozod, és élet vár rád is: akkor is, súlyos a diagnózisod, vagy ha azt érzed, hogy napról-napra fogy az erőd () – Krisztusban hirtelen az élet távlata tárul fel előttünk. Minden, amit a halál felborít, fájdalmasan összekuszál - a helyére kerül: érdemes élni, szolgálni, munkálkodni… Élő Urunk van, aki a legnagyobb mélységeken át is az élet felé vezet. Feltámadt… isteni szó és tett ez (anasztázisz – felkel, talpra áll). Nem tudjuk megfejteni titkát, csak dicsőítve elfogadjuk igazságát. Okoskodhatunk, hogy miként függ össze a mi fizikai világunk törvényeivel (mi annak keretei közt mozgunk). Úgy, hogy Isten az ő világának törvényeit kiterjeszti ránk. Tapasztalataink szerint a halál megfordíthatatlan folyamat… Minden élőre ez a sors vár. Isten hatalma azonban képes tovább vinni azt, amit mi a mi emberi logikánkkal feladunk… A földi élet olyan, mint amikor a szülő elengedi a gyermekét… de az majd az ő ölébe szalad vissza.

   Az angyal odahívja az asszonyokat, hogy megnézzék a helyet. Nekünk fontosak a helyszínek… Talán van egy kis mennyei humor is benne: nézzétek, üres a Jézus sírja, azt kell hinnetek, amit nem láttok. És rögtön feladatot is kapnak. Húsvét nem önző ünneplés, privát hitélmény. Menjetek, mondjátok meg! Az élő Úrnak nem az emlékét kell ápolni, hanem szolgálni kell őt. Vajon húsvéti emberek vagyunk? Elindulunk-e, visszük-e húsvét lelkületét, bizonyságát, jó hírét, friss levegőjét? Akit megérintett húsvét evangéliuma, az másként fog viselkedni. Ha élet-halál közt vergődő gyermeked meggyógyul, akkor attól kezdve más lesz a hozzáállásod az élethez, másokhoz, nemde? Vagy ha reménytelen helyzetben te magad kapsz esélyt. Értitek, Krisztusban egy üdvösségnyi esélyt kapunk. Egy örök életre szólót. Hát akkor használjuk ki, nem lehetünk kicsinyesek, bezárkózók! Nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna… Meg kell látnia a világnak!

   Mit kell elmondaniuk az asszonyoknak? Hogy feltámadt a halottak közül. A lényeget. Hogy igaz minden szava, hogy valóban ő a Megváltó, hogy a halál sem tudta legyőzni, hogy semmi el nem választhat minket tőle, hogy hitünk, munkálkodásunk nem hiábavaló. Ha felakasztanak, akkor sem. (Bonhoeffert húsvét után egy héttel végezték ki.) Ellőttetek megy. Jézus már minden utat megjárt előttünk. A halálét is. A szolgálatét is… Őt követve - bár olykor nehézségeken kell átvágnunk – az üdvösségbe érkezünk. Galilea - az otthon, a szülőföld volt a tanítványok számára. Nem kell valahova messze elmennünk (mostanában divat a húsvéti kiruccanás). A húsvét örömét ott élhetjük meg teljesen, ahol vagyunk, ha az a szívünkben van. Ha nincs, akkor akárhová mehetünk. Galileában, otthon találkozz Jézussal! Fogadd be őt! Örömmel és félelemmel. Mennyire hiteles ez a mondat! Vegyes érzések kavarognak bennük. Érzéseink, gondolataink nehezen állnak rá a húsvéti evangéliumra. Futottak, olvastuk. Szinte illetlen dolog volt ez… De nem a mások véleménye a fontos… A nagy öröm nincs tekintettel a konvenciókra.

   A csodálatos hírt, a feltámadás evangéliumát a Jézussal való találkozás teszi teljessé. Az asszonyok tudták immár, hogy Jézus él, de a legszebb húsvéti élményük mégis az élő Úrral történt találkozás volt. Szembe jött velük. Az, akiről azt mondta az angyal: előttetek megy. Megható. Előttünk jár, és szembe jön velünk - ha kételyeink vannak, ha fáj a szívünk, ha meglankadunk, ha elbizonytalanodunk. Az előttünk járó, szembejövő Úrra figyeljünk! Adassék meg nekünk hit által ez a találkozás! Ha hiányozna az evangéliumból az asszonyok reakciójának a leírása, kitalálnánk. Mit lehetne mást tenni, ha meglátnánk a feltámadott, dicsőséges Krisztust, mint elébe szaladni, leborulni előtte, megragadni őt, örömtől, boldog-felszabadult sírástól elfúló hangon köszönteni őt…

   Újból hallják az asszonyok: ne féljetek… Én vagyok, ugyanazzal a szeretettel irántatok… Menjetek, szóljatok másoknak is! Legyetek a húsvét örömhírének továbbadói! Mondjátok meg testvéreimnek. A kegyelem szava ez. Jézus itt nevezi először testvéreimnek a tanítványokat. Megváltó halála által az ő mennyei Atyjának gyermekeivé, feltámadása által az ő örököstársaivá tett minket (Róm 8,17). Húsvét – mennyei Testvérünk győzelme révén – a mi nagy nyereségünk. Ámen.

 

Örökkévaló, dicsőséges Istenünk, mennyei Atyánk a mi feltámadott Krisztusunk által, a Szentlélek közösségében! Hálát adunk ezen a szent ünnepen az első húsvét csodálatos reggeléért, azért az egész életünket, sőt az egész világ sorsát meghatározó nagy eseményért, ami a Jézus feltámadásában történt. Hálát adunk, feltámadott Urunk, hogy rád tekintve tudhatjuk, hogy az éjszakát nappal követi, a sírást megvigasztaltatás, a háborúságot békesség, a halált élet. Köszönjük, hogy húsvétkor a te kegyelmed mennyei ereje lett nyilvánvalóvá a mi bűnös, mulandó földünkön, és ezáltal nekünk is új távlatot nyitottál… Nekünk életünkben, halálunkban benned lehet reménykednünk. Kérünk, dicsőséges, győzelmes Krisztusunk, tölts el ezzel a húsvéti hittel, bizakodással minket, akiknek szívünkben, gondolatainkban nehéz kövek vannak sokszor: aggodalom, félelem, szomorúság, betegség, hitetlenség és bűn terhel. Te mozdítsd el ezeket a nagy terheket, szabadíts ki minket, tégy téged látó, örvendező, reménykedő emberekké! Milyen jó, hogy nemcsak a kereszten láthatunk téged, bűneikért szenvedve és életedet áldozva, hanem húsvét felragyogó fényében is! Adj hitet, hogy benned valóban ne csak a Feláldozott Bárányt, de a feltámadott Urat, jó Pásztorunkat, örökkévaló Királyunkat is felismerjük. Úgy, ahogy megtörted a halál hatalmát, úgy vess véget bennünk a hitetlenség, a közömbösség uralmának, hogy ne álljunk ellent a kegyelmednek, ne tagadók, hanem hitvallók legyünk, ne tévelygők, hanem követők! Add meg nekünk is hit által a veled való találkozás nagy lelki élményét, a veled való közösség boldog tapasztalatát, hogy jelenlétedben járjunk! És legyünk bizonyságtevői csodálatos, szabadító hatalmadnak, hirdessük, osszuk meg másokkal az élet, a békesség, a bocsánat jó hírét, a te szereteted újjáteremtő munkáját. Mennyei Atyánk, áldj meg minket, akik együtt vagyunk ezen az ünnepen, áldd meg szeretteinket, családjainkat, egész gyülekezetünket! Legyen nyilvánvaló közöttünk a te szabadító, bűnt, halált, minden rosszat legyőző, békességet ajándékozó, egységet teremtő hatalmad beszédünkben, cselekedeteinkben, egymáshoz való kapcsolatunkban! Adj nekünk Lelked által megújulást, belső derűt, örömet, megtartatást, szerinted való növekedést, életet! Könyörülj a betegeken, légy velük gyógyító hatalmaddal, örök életre vezető kegyelmeddel, vigasztald a gyászolókat, az emlékezőket, hadd tudjanak elsősorban Krisztus Urunk halál feletti, megváltásunkat, üdvösségünket bizonyossá diadalmára emlékezni! Légy azokkal, akik ezt az ünnepet szomorúságban, egyedüllétben, bajokkal, problémákkal küszködve, békétlenségben, bűnök megkötözöttségében érték meg, segítsd őket kegyelmeddel, Krisztus érdemével! Áldd meg gyermekeinket, ifjainkat, felnőtt egyháztagjainkat, közösségünket, anyaszentegyházunkat! Könyörülj azokon, akikre rászakadt a háború szörnyűsége, pusztítása, rémsége: akik óvóhelyeken, ostromlott városokban étlen, szomjan, kimerülten percről percre az életükért rettegnek, akik menekülnek, akik megsebesültek, akik elveszített szeretteiket gyászolják. A feltámadott Krisztusért, az élet Uráért vess véget a halál aratásának, Istenünk! Az ő nevében kérünk. Ámen.

 

1 Kor 15, 1-8.12.19-20. (húsvét I/du., vázlat)

1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2 Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. 3 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, Ézs 53,5-12 4 eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, Zsolt 16,8-10; ApCsel 2,24-32 5 és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6 Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7 Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8 Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. 12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.

    Hogy mi történt az első húsvétkor és hogy mi van a szívemben, az két külön dolog. Egy japán katona (Onoda Hiroo) a Fülöp-szigetek őserdeiben még 30 évig „harcolt”a háború befejezése után. Jézus legyőzte legádázabb ellenségünket, nekünk békességet szerzett, és mi mégis harcban állunk. Nem könnyű elfogadni. Az emberek húsvét után is meghalnak. A Káté meg is kérdezi: ha Krisztus meghalt érettünk, miért kell nekünk mégis meghalnunk…

   Eszetekbe juttatom… Miért van szükség erre? Mert elfeledkezünk. Kis bosszúságok el tudják feledtetni a nagy örömöket… Valakit megműtöttek a szívével ( amolyan „100-ból 1 sikerül” operáció volt), de az ő nagy panasza az volt, hogy ottfelejtette a kórházban régi, kedvenc karóráját… Ezért emlékeztet ez az ünnep. Emlékeztet minden vasárnap (valójában feltámadást ünneplő emberek vagyunk!). Emlékeztet az ige. Pál apostol az evangéliumra hivatkozik, a megváltásunkról szóló örömüzenetre: hogy Jézus meghalt és feltámadott. Ez szól nekünk is, ezt fogadtuk be… Mennyire vert gyökeret bennünk, mennyire van ott szívünkben, tudatunkban, mindennapi gondolkodásunkban? Ezáltal üdvözülünk is… Az evangélium nem kisebb dologról szól, mint az üdvösségről. Krisztus nemcsak egy kis megnyugvást, kis jólétet biztosít nekünk, hanem örök életet.

   Ott van egy nyugtalanító feltételes kötőszó: ha. Minden elvégezetett, a győzelmet kivívta Krisztus, tudom, elfogadom, de vajon megtartom-e? Őrzöm-e úgy, hogy semmi ki ne ragadja azt a szívemből? Ha magunkra nézünk, ilyen, az evangéliumot megtartó keresztyéneknek látjuk-e magunkat? Ha csak külsőség, ha nem belső meggyőződés, nem személyes kapcsolat, akkor… hiába lettünk hívőkké. Akkor üres a mi vallásosságunk. Ez a hosszú fejezet azzal a kijelentéssel zárul: nem hiábavaló… Rábízzuk-e magunkat erre a győzelmes Úrra?

    A bizalomhoz biztos alapra van szükség. Pál erre hivatkozik, a Krisztus feltámadásának nyilvánvaló bizonyítékaira. A. Először az Írásokra: Krisztus feltámadásában Istennek az Írásokban kijelentett megváltó, üdvözítő akarata valósult meg. (Isten az ő világot teremtő szavát adta rá.) B. Aztán Jézus megjelenései… Nem azt írja Pál, hogy „látták”, hanem hogy „megjelent”. Megmutatta magát. Csak azoknak, akik hittek benne. (Pál kihagyja az asszonyokat – egyes magyarázatok szerint abban a korban rontotta volna beszámolója hitelességét, mintha mi azt mondanánk: „valami gyermekek”. Isten azonban rá merte bízni a húsvéti örömhírt az asszonyokra! ) Péter, az apostolok, 500 testvér. Csak itt olvasunk róluk… Pál korában éltek még olyanok, akik látták a feltámadott Urat. Megértjük az első keresztyének hitét! Vajon, változna-e valami, ha mi is ismernénk ilyen személyeket? Tamásnak 10 tanítványtársa tanúsította, és ő mégis azt hajtogatta: csak ha látom.

    Utoljára nekem is… Pál találkozása már nem test szerinti volt. Mégis látomása erős, megrendítő, valósággal fizikai élmény volt számára. Megható Pál alázata, amikor azt írja: mint egy torzszülöttnek („idétlennek”- a Károli fordításban). Elismeri: bár a törvény tisztelője volt, súlyos lelki deformációban élt. A bűn, a harag, a gyűlölet, az előítélet eltorzítja gondolkodásunkat, magatartásunkat. Gondoljunk csak erre a háborúra: micsoda vakság, manipuláció: egy nép testvérnépre támad. Ugyanaz a vallásuk, sőt, keresztyének, jövő vasárnap az Úr Jézus feltámadását készülnek ünneplik: bombákkal, aknavetőkkel, gyilkos támadásokkal.

   Ha tehát hirdetjük, tanúk bizonyítják, ha Isten Lelke hitelesíti… miért mondják egyesek? Sokan mondják: hitetlenül, kemény szívvel, tagadva. Félve mondom ki: reformátusaink közül is sokan ezek közé tartoznak. Persze, emberileg érthető: úgy ránk telepszik a világ sok gondja, terhe, kísértése. Ezért úgy élünk, mintha Krisztus nem is támadt volna fel. Ez a húsvét is sokak számára csak evés-ivásról szól. Semmi másról, senki másról… De az első húsvét is ilyen volt. Kevesen érezték át lényegét, örömét. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban… akkor csak a keresztig jutunk. Akkor küzdelmünk reménytelen, akkor a jó vesztésre áll. Akkor nem érdemes.

   Ámde Krisztus feltámadt… Diadalmas, mennyei közlemény, kiáltvány ez! Nem a mi felfogásunk, érzéseink a döntőek, hanem az Isten igazsága. Dacolva minden emberi véleménnyel, elképzeléssel, tapasztalattal, Krisztus feltámadt… (Ahogy a teremtésben a „semmi” nem tudta elképzelni a „valamit”, az Isten által megalkotott csodálatos valóságot, úgy a halál gravitációjában élő ember sem tudja elképzelni az élet győzelmét.) Az elhunytak életre kelt zsengéje lett… A zsenge után következik a termés. Én élek, ti is élni fogtok. (Jn 14,19) Ez a húsvéti dacoló hit legyen bennünk. A halál kultúrájában élünk, és mi mégis hisszük, valljuk az életet. Hisszük, valljuk a feltámadott Krisztust. Ő a mi reménységünk alapja, és a mi jövőnk kezdete és végtelensége. Ámen.

 

 

Lk 24, 13-34 (börtönprédikáció)

 

    Bibliaolvasó emberek jól ismerik ezt a történetet. Lehet, hogy számotokra új. Együtt van benne nagypéntek és húsvét. Jézus feltámadt, de ez a két tanítvány még nagypénteki sötétségben, szomorúságban él. Jeruzsálemből, a keresztre feszítés helyszínéről hazafele tartanak. Lelkük tele van borzasztó élményekkel. Lehet, hogy nektek is vannak ilyen élményeitek talán gyermekkorból, bántalmazásról, nélkülözésről, vagy arról, hogy valakit elveszítettetek, valamilyen nagy csalódás ért. Vagy a bűntudat érzése, hogy ti okoztatok bajt, csalódást másoknak.

Jó, ha van kivel megbeszélni problémáinkat. Ez is sokat jelent. Persze, mi emberek csak egy bizonyos szintig tudjuk segíteni egymást. Mi nem tudjuk egymás bűnét megbocsátani, nem tudjuk egymást megvigasztalni a halál tényével szemben. Az a szép ebben a történetben, hogy Jézus ott van velük, bár először nem ismerik fel. Jézus velünk van, csak sokszor nem figyelünk rá. Saját érzéseink, indulataink kötnek le, vagy bűnös vágyaink, gyűlölködésünk vakítanak el. Hitetlenségünk, közömbösségünk homályosítja el látásunkat. Húsvét ünnepének a lényege arról szól, hogy félre kell tennünk mindent magunkban, hogy Krisztust megláthassuk. Húsvétot nem a naptár hozza el, hanem a szívünk megnyitása. (Az ünnep az ünnepeltet kell a középpontba helyezze.)

   Jézus megkérdi tőlük, hogy miért szomorúak. Őt érdekli a mi sorsunk. Lehet, azt érzitek, hogy senki nem törődik veletek (sok embernek a keserűsége ez), de valaki számára biztos nem vagytok közömbösek. Isten Fia szemében mindnyájan fontosak és értékesek vagyunk. Ő mindnyájunkat saját élete árán váltott meg. A tanítványok elmondják, hogy mi bántja őket. Ha lenne idő, és egy beszélgetést indítanánk el arról, hogy kinek mi nyomja a szívét, az estét itt érnénk meg. Persze, és a történetet erre is tanít, sokszor nem helyesen látjuk saját gondjainkat sem. Csak az emberi oldalát látjuk, csak a saját szemszögünkből vizsgáljuk. Ilyenkor általában másokat hibáztatunk. Ezt mondják a tanítványok is: a főpapok, a főemberek átadták őt. Pilátus elítélte, a katonák kivégezték. Ez részben igaz... De szerepet játszott a tanítványok gyávasága is. Krisztus halálához hozzájárult az én bűnöm is. Három fontos szó: miattam, helyettem és érettem. Én okoztam, ő az én büntetésemet hordozta el, hogy nekem bocsánatom legyen. Mindenek fölött pedig ott van az egészben az Isten kegyelme.

   Érdekes, különös, hogy ez a két tanítvány hallott már a húsvéti hírről, de azt nem tudják elhinni. Ne csodálkozzunk rajtuk! A halál élménye olyan nyomasztóan nagy az életünkben… Olyan nagy az árnyéka, hogy nem tudunk túllépni rajta. Legtöbb keresztyén ember hite itt elbizonytalanodik. Minden hiszek, de ezt nem… Aki meghalt, az meghalt… (Németországban egy gazdag istentagadó ember feltámadás-biztos síremléket készítetett magának a 20. század elején. Nagy gránittömbökből készült, amit vastag acélpántok fogtak össze. „Ez a sír soha nem fog megnyílni”. De egy mag került a tömbök közé, elkezdett növekedni, nagy fa lett belőle, aminek a gyökerei szétfeszítették a sírkeretet.) Most ne csak a tanítványok kételkedéséről, ne csak ennek a gazdag embernek az ostoba hitetlenségéről beszéljünk, hanem arról is, hogy belőlünk is hiányzik az igazi, élő reménység. Csak magunkat, saját erőnket látjuk. Bűneitekkel, lelki problémáitokkal való tusakodásunkban soha ne felejtsétek el: van mennyei segítség. Ez a története azt is tanítja: nem a feltámadásról szóló tanításban kell hinnünk, hanem a Feltámadott személyében. Nem egy jó prédikáció, nem barátunk meggyőző beszéde, hanem a Krisztussal való hitbeli találkozás vezet el a húsvéti hitre…

   Jézus megfeddi, valósággal megszidja a tanítványokat. Ó, ti balgák! Ó, ti kételkedők! Hát Isten nem jelentette ki ezt előre a Bibliában?! Ti milyen Istenben hisztek? Akinek csak bizonyos helyzetekben van hatalma, aki csak a halálig tud megvédeni titeket? Hát nem ez volt az Isten terve? Krisztusnak nem ezeket kellett szenvedni? Isten örök tanácsa és elhatározása szerint az egyszülött Fiúnak az áldozatával kellett megváltani a világot. Krisztus így tett eleget minden bűnünkért, hogy mi ne annak uralma alatt éljünk.

   Elértek a faluhoz, Jézus tovább akart menni. Jézus nem erőlteti ránk magát. Csak azokhoz tér be, akik hívják, akik szívük szerint sóvárognak utána, akik készek megosztani vele életünket, akik átadják neki bűneiket. Értitek, a világ leghatalmasabb Ura nem vesz minket erőszakkal az uralma alá (a világ hatalmasai ezt teszik, hallottatok a mostani háború szörnyűségeiről). Ő csak nyitott szíveken lép be. Húsvét nagy kérdése: behívjuk-e Jézust az életünkbe? Vagy azt mondjuk, hogy mi meg akarunk maradni a gyűlölködésben, gonosz indulatainkban, bűnös gondolatainkban, vágyainkban, nem kell ő nekünk. Ezt a húsvétot is sokan ünneplik saját elképzeléseik szerint – Jézus nélkül. Ha befogadom őt, akkor rá kell figyeljek, akkor az ő akarata, békessége, jósága kell érvényre jusson bennem. Lehet, hogy sok mindenről le kell mondjak (rossz szokásaimról, szenvedélyeimről – arról, ami nincs a javamra), de felmérhetetlenül többet kapok: örömet, áldást, békességet, tisztaságot.

    Olyan szép, amikor azt mondja ez a két tanítvány: maradj velünk. Szükségünk van rád, tanácsodra, szeretetedre, békességedre. Mi veled akarunk lenni. Bárcsak ti is ezt mondanátok az Úrnak: maradj velünk - itt, ezen a nem túl vidám helyen is, ebben a nehéz helyzetben is -, és akkor az emberileg megpecsételt sorsunk megváltozik, jóra fordul. Ha te velünk vagy, akkor minden jól alakul, akkor nem a sötétség, hanem a te világosságod fog uralkodni az életünkben. Jézus bemegy, asztalhoz telepedik velük, megtöri és megáldja kenyeret – és erről a mozdulatról felismerik őt. Mire emlékezetet titeket Jézusnak ez a gesztusa? Arra, igaz, ahogy az úrvacsorát, tkp. önmagát adja. Felismered-e Jézust, a feltámadott Urat az ő szeretetéről, bocsánatáról? Egy gyerek egyszer egy nagy vásárban, ahol hatalmas tömeg volt, elkószált az apja mellől, és az, amikor észrevette, nyugtalanul elkezdte keresni. Hosszú percek teltek el, amikor egyszer csak meghallotta messziről a gyerek kiáltását: apa, az apa. Amikor találkoztak, megkérdezte a gyerekétől: honnan ismertél fel ilyen messziről, ennyi ember között. A gyerek azt felette: onnan, hogy kerestél engem. Erről ismerhetjük fel Jézust: hogy keres, meg akar tartani, áldozatának megtartó erejében akar részeltetni.

   Még csak annyit, hogy ez a két tanítvány nem marad ugyanaz. Nem mondják: milyen jó, örülhetünk, igazi ünnepünk lehet, hanem igyekeznek másokkal is megosztani a jó hírt. Húsvét bizonyságtevőkké tesz: az élő Krisztus jóságát, bocsánatát kell képviselnünk, továbbvinnünk. Legyetek ilyen húsvéti, a feltámadott Úr Jézus Krisztusnak engedelmeskedő, az ő békességét megélő és továbbadó emberek! Az Úr így adjon nektek lelki és majd testi szabadulást is! Ámen.

 

 

Lk 24, 36-49 (húsvét II.)

36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! 37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38 Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39 Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41 Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42 Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43 Elvette, és szemük láttára megette. ApCsel 10,41 44 Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46 és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48 Ti vagytok erre a tanúk. 49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.

 

   Húsvét a találkozásnak, az örömhír továbbadásának, a kételkedésből a boldog bizonyosságra jutásnak az ünnepe. Fordítva is igaz: ünnep, húsvét van mindig, amikor a feltámadott Krisztus szavára figyelünk, a vele való közösséget ápoljuk. Az előző versekben az emmausi tanítványok történetét találjuk leírva, akik – miután megjelent nekik Jézus – még abban az órában (pedig már este van) visszatérnek Jeruzsálembe, ahol együtt találják a tizenegyet, meghallgatják az ő bizonyságtételüket (valóban feltámadt az Úr!), és ők is elbeszélik, hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. Valami kifejezhetetlen, örök távlatokat nyitogató öröm feszül a szívekben…

   És akkor maga Jézus áll meg közöttük. A tanítványok számára ez a húsvét elérkezésének a pillanata. A mi gyülekezetünk is akkor válik húsvétivá, ha megjelenik köztünk a feltámadott Úr Jézus Krisztus. Az életünk akkor lesz húsvéti, ha vele járunk… A húsvét Krisztus nélkül absztrakció, elmélet, amiről szépen el lehet vitázni: ti úgy hiszitek, mi így hisszük, nálatok ez a szokás, nálunk pedig az. A lényegi kérdés ennél személyesebb: kiben hiszünk, kire figyelünk? Kiben van reménységünk életünkre és halálunkra nézve? Lehet, hogy a feltámadásról nem tudunk tudományos előadást tartani, de hit által együtt élünk a Feltámadottal. A hit vele való közösség. (A gyermekem egyetlen sejtjének a működését sem tudnám leírni, de senkivel nem vagyok közelebbi kapcsolatban, mint vele.) Milyen jó, hogy mi is megtapasztalhatjuk, elmondhatjuk: áldott légy, Krisztusunk, hogy velünk vagy! Most, és minden napon. Bajban, betegségben… Ebben a húsvéti hitben akar minket Isten most megerősíteni. Bizonytalan világban élünk, de Krisztusban nagyon biztos kilátásaink vannak. Emlékeztek, mit mondott Mózes Istennek? Uram, ha te nem jössz velünk, nem érdemes egy lépést sem tennünk tovább, de ha velünk jössz, akkor nehézségek, vereségek közt is nyert ügyünk van. Akkor…

   Jézus belép a tanítványok körébe (így lesz az igazán élő, összetartó, erős közösség), és elhangzik ajkáról a gyönyörű húsvéti üdvözlés: békesség nektek! Nekünk is ezt mondja, Igéje által ezt üzeni. Mennyire szükségünk van erre: gondjaink, elfoglaltságaink, aggodalmaink, terveink, betegségeink, csüggedésünk, félelmeink, megfáradásaink között! Mennyire szüksége van erre a világnak a háború, az erőszak, az igazságtalanság, gonoszság fenyegetettségében, az állandó nyugtalanságban! Ezek között nem elég az emberi biztatás. Tud-e valaki igazi vigasztalást nyújtani nekünk, ha hozzátartozónkat gyászoljuk, ha egy súlyos betegség testi és lelki erőtlenségét kell hordoznunk, ha valamilyen nagy csalódás ért, vagy nagy kihívás előtt állunk, üldöznek, ha a halállal kell szembenéznünk? Csak az segíthet, aki kész mellénk állni szenvedésünkben, képes elhordozni és legyőzni nyomorúságukat. Ilyen helyzetekben – s valójában mindig - csak a Feltámadott adhat igazi, belső békességet. A békesség nem attól függ, hogy könnyű vagy nehéz úton jársz, hanem attól, hogy kivel járod az utadat.

   Ezt a drága húsvéti üzenetet vigyük magunkkal! Ne csak a szavakat, hanem annak erejét, szeretetét, aki szólja azokat nekünk. Aki azt ígéri, hogy velünk marad minden napon. Benne van a mi békességünk. Ez jelenti az ő bocsánatát is, bűneink eltörlését, az üdvösség ígéretét.

   A tanítványok megrettentek. Furcsának találjuk ezt a reakciót. A rossz élmények nem tűnnek el egy pillanat alatt a szívünkből… Egy óvatlan mozdulat csupán, és eltörtük a lábunkat, a gyógyulás viszont ennél sokkal hosszabb folyamat. A tanítványok még nem jutottak túl a nagypénteki emlékeken, Mesterük megfeszített, halálra kínzott képe mélyen beivódott tudatukba, a másoktól hallott hír még nem űzte el megdöbbenésüket, nem vált személyes meggyőződésükké. Valójában már tudták, hogy Jézus feltámadt, de hiányzott a személyes tapasztalat, találkozás. Akár a tenger lecsendesítése történetében, azt gondolják, hogy szellemet látnak. Várjuk a csodát, és ha bekövetkezik, nem hiszünk benne. Nem a csodában kell hinnünk, hanem Krisztusban, az élő Úrban, aki halált legyőző, megváltó hatalma által mindent megtesz a mi javunkra.

   Jézus azonnal szól hozzájuk, csitítja, nyugtatja a megrémült tanítványokat. Miért támad kétség bennetek? Az Isten dolgaival, titkaival, munkájával kapcsolatban félre kell tennünk az emberi magyarázatokat, elképzeléseket. „Feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk…” (Ef 3,20). Meg kell értenünk, hogy sok minden érthetetlen számunkra. Nincs az a tudós, aki leírná, hogy mi történt a feltámadáskor, de egy kisgyermek is elmondhatja, hogy milyen jó Krisztussal élni, megtapasztalni szeretetét. (Egy híres riporter be akarta hívni a műsorába az egyik lelkészt, hogy egy ateista egyetemi tanárral folytassanak vitát a hitről. A lelkész azt mondta, elfogadja a meghívást, ha vihet magával 100 embert, akik bizonyságot tesznek arról, hogy milyen öröm számukra, hogy hihetnek Istenben, a feltámadott Krisztusban, aki megváltotta őket, és a tanár is hozzon 100 embert, akik elmondják, hogy az istentagadás mekkora boldogság számukra.) Mi nem a tagadásban hiszünk, nem is emberi ábrándokban, vallásos képzetekben, hanem a hús-vér testünket felvevő, értünk a Golgotán szörnyű kínok között kiszenvedő Jézusban, és a valósággal feltámadott Krisztusban, aki velünk hatalma, Szentlelke által minden napon.

   Nézzétek kezeimet és lábaimat! Igen, soha ne feledkezzetek el áldozatomról (az úrvacsora is erre emlékeztet), de lássátok meg, hogy élek, hogy kezeimmel fel tudlak emelni, ha elestetek, hordozni tudlak, ha erőtlenek vagytok, lábaimmal előttetek járok, hozzátok sietek, ha segítségre van szükségetek. Tapintsatok meg, nézzetek meg jól! Valósággal, érzékszerveitekkel is igazolható módon feltámadtam. Tudjuk, hogy Jézus nem ezt a romlandó, a mulandóságnak alávetett testet öltözte vissza, hanem egy dicsőségest (amit Pál – jobb kifejezés híján - „lelki testnek” nevez). Ám a feltámadás nem egy elvont, csupán spirituális, gondolati jelenség, hanem a teljes valóságot (a mennyeit és a földit is) átható esemény. Jézus mennyei testében is ugyanaz, aki volt földi szolgálata során, ugyanazzal a szeretettel van a tanítványok iránt. Feltámadása után, megdicsőült mivoltában sem egy idegen személy, ugyanazzal a jóindulattal, irgalommal fordul övéi felé.

   Megmutatta kezeit, lábait megváltásuk ua. feltámadása élő bizonyítékaként. Jézus önmagával bizonyítja feltámadását. Jelenlétével, közelségével, isteni hatalmával, megváltó szeretetével. Ha a gyerekeket megkérdezem, hogy hisznek-e családban, akkor azt válaszolnák (remélem): persze, hiszen benne élünk, annak védelmét élvezzük. Hiszen szüleink szeretetét tapasztaljuk.

   Jézus ennivalót kér. Az ő megdicsőült testének nincs már szüksége arra, de a tanítványoknak szükségük van a feltámadott Úrral való közösség megélésére. Igaz, milyen megható: Jézus feltámadottként is közösséget vállal az övéivel. Jézus példázataiban többször beszél az Isten országáról úgy, mint ünneplésről, vacsoráról, menyegzőről, ahol az ünneplők, a meghívottak boldogan együtt vannak. Ünnepi együttlétünk a családi asztal körül ennek az előképe. Milyen öröm találkozni azokkal, akiket szeretünk! Együtt egy ünnepi ebédet elfogyasztani.

   Jézus gondoskodik a tanítványok lelkéről is: tanítja, bátorítja, emlékezteti, neveli őket. Így volt megírva. A vele történteket, egész küldetését mennyei összefüggésekbe állítja. Húsvét adja meg a helyes távlatokat, koordinátákat. A húsvéti látással tudjuk igazán, reálisan felmérni feladatainkat, hívatásunkat, jövőnket. Sub specie aeternitatis - az örökkévalóság jegyében. Megóv a kisszerű, önző, szűklátókörű gondolkodástól. Attól, hogy a ma sokszor nyomasztó gondjaiba temetkezzünk. (Egy kisgyerek orvos szeretett volna lenni… Első osztályban valamelyik kacskaringós betű leírásával kínlódott, amikor megkérdezte tőle a nagymamája: mit csinálsz. Azt válaszolta: készülök, hogy le tudjam írni a recepteket.)

   Jézus megnyitja az értelmüket. A megvilágosodás (hitre jutás) nem belső igyekezetünk vagy készségünk eredménye, hanem Krisztus munkája bennünk. Ajándék. A feltámadott Úr taníthat meg minket arra, hogy higgyünk feltámadásban, őbenne.

  Olyan csodálatos, hogy Krisztus a saját sorsának, küldetésének a leírásába beleszövi a tanítványokét is. Már testet öltése, eljövetele értünk történt, miattunk, helyettünk és a javunkra adta magát (hogy hozzá térve bűnbocsánatot nyerjünk), feltámadásnak ereje minket kelt új életre, számunkra reménység. Húsvét a legszemélyesebben a mi örömünnepünk. A Feltámadott a mi megváltó Urunk, a róla szóló örömhír pedig személyes vigasztalásunk, és általunk a másoké is. Ti vagytok ennek tanúi. Egy fontos húsvéti mondat ez. Mi vagyunk a Krisztus bizonyságtevői. Ránk ruházta ezt a feladatot. A Krisztus áldozata mellett ez is benne volt Isten örökkévaló, üdvözítő tervében. Beleremeg a lelkünk ebbe a felismerésbe. Mi kell legyünk Krisztus kezei, lábai. (Ma reggel felhívott egyik barátom… köszöntötte a családot, és megkért, hogy a nevében öntözzem meg a lányokat. Megtettem.) Értitek?

   A bizonyságtételhez a mi Urunk mennyei erő ígér. Nem kell magunkra hagyatkoznunk, nem leszünk magunkra hagyatva. A Szentlélek erejével. Így induljunk! Ne zárjuk le az ünnepet! Holnap is húsvéti hitre van szükségünk, a következő vasárnap is, és életünk minden napján: küzdelmeinkben, nehézségeinkben, de örömünkben is. Egy biztos: Krisztus velünk van. Olyan drága igazság ez! Boldog ember az, aki vele jár, aki benne hisz: annak elrendezett a múltja, áldott a jelene, és boldog, biztos a jövője itt és az örökkévalóságban. Ámen.