Jn 1, 19-34 (kar. II.)

19 János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? 

20 Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok. 

21 Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. 

22 Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? 

23 Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. Ézs 40,3 

24 A küldöttek között voltak farizeusok is, 

25 és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta? 

26 János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, 

27 aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. 

28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 

29 Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ézs 53,4-7 

30 Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 

31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 

32 Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 

33 Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 

34 Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. 

   A tegnap János gyönyörű, mély titkokat fejtegető karácsonyi bizonyságtételét hallottuk: az Ige testté lett… Ő nem a Jézus születésének külső körülményeit vizsgálja, hanem belső lényegére, céljára mutat rá. Így egészítik ki egymást az evangéliumok. Máté beszél József álmáról, Heródesről, a keleti bölcsekről, az egyiptomi menekülésről, Márk csupán egy mondatban ír a Jézus evangéliumának kezdetéről, Lukács megemlíti az Augusztus császár elrendelte összeírást, beszámol arról, ahogy a pásztorok mennyei angyalok jelenését látják, énekét hallják, aztán elmennek Betlehembe, megtalálják Jézus, és örömmel, Isten magasztalva térnek vissza.  Mindenki más- mást emel ki. János számára a legnagyobb csoda az, hogy Jézus, aki megjelent testben, az Isten Fia, aki Isten teljes kegyelmét és igazságát hozta el.

  Hallottuk: a pásztorok voltak Jézus első bizonyságtevői, aztán a keleti bölcsek, majd Simeon, Anna. Keresztelő János, akit útkészítőként ismerünk, akinek születése is kapcsolódik a Jézuséhoz (még inkább élete, szolgálata), immár a felnőttként munkálkodó Krisztust hirdeti. A születés az egyetlen esélyünk az életre (aki nem születik meg, az nem él). A Krisztus születése az egyetlen esélyünk az üdvösségre. János ennek a bizonyságtevője. A kegyelem és az igazság Krisztusban van.

   Jánost megkérdezik: ki vagy te? Elgondolkodtató az, hogy önmagát, identitását teljesen Krisztushoz méri. Még nyilatkozata tagadó formája is rá vonatkozik: nem én vagyok a Krisztus. De a Krisztusé vagyok. Egy megszületett gyermeket a szülők – általában, ritka, szomorú kivételektől eltekintve - magukénak tartanak. Sőt büszkén mondják: ez a gyermek a miénk. Jézus azért született, hogy mi legyünk az övéi. Hogy megváltson, saját tulajdonaivá, és így – önmaga által – az élet részeseivé tegyen.

    Egy születésnél esszenciális kérdés a gyermek kiléte, neve, származása, hovatartozása. Később pedig a felnövő gyermekben kell tudatosodjék az, hogy ő kicsoda. Te ki vagy? Mit mondasz, mit tartasz magadról? Hogyan határozod meg magad? Mit gondolsz fontosnak, mi adja igazi identitásodat? Sok mindenre szoktunk hivatkozni. Elődeinkre, nemzeti, közösségi kötődéseinkre, megszerzett tudásunkra, kivívott pozíciónkra, vagyonunkra. Ezek bizonyos értelemben fontosak lehetnek. De tudjátok, mi a leglényegesebb? Amit Káténk így fogalmaz meg: nem önmagamé (azaz nem magammal dicsekszem), hanem (és ez a legfőbb értékem) az én hűséges Uramnak és megváltómnak a tulajdona vagyok. Egy kedves tanító történet arról szól, hogy egy híres igehirdető halálát követően a menny kapujához érkezik. Ki vagy?, kérdi az ott álló angyal. XY, a híres igehirdető. Az angyal átnézi a listát. Sajnos, nem talállak. Nem létezik, válaszolja emberünk, több könyvem jelent meg, ismert keresztyén író is vagyok. Ez egy új információ, mondja az angyal, lássuk, talán így eredményt hoz a keresés. Sajnos semmi, mondja rövid szünet után. Képtelenség, szép családom van, felségem egy ismert szeretetszolgálatot vezet, fiaim mind tanult, tisztességes emberek. Jó, hogy mondja, örül meg az angyal, hátha így rábukkanok valamire. De sajnos, most sem találom. Emberünk kétségbe van esve. Végül azt mondja: egy bűnös ember vagyok, aki egyedül Krisztus irgalmában bízom. Az angyal belelapoz a könyvbe, és szinte azonnal válaszol: így már megtaláltam, Isten hozta a mennyek országába. 

  Kiáltó hang vagyok, mondja János, a Krisztus bizonyságtevője. Róla szól az életem… Rá irányul minden gondolatom. A János vallomása kétszeresen is elgondolkoztat. Egyrészt: a Krisztusra mutatásban olyan néma az életünk. Egyik lelkész mondta: ha egy gyülekezetben csak a templomban hangzik az ige, de az otthonokban, a szívekben nem, annak a gyülekeznek nincs jövője. Másfelől: mi nagyon magunk körül forgunk, saját magunk bizonyságtevői vagyunk, egész aktivitásunk saját elképzeléseinkről, érdekünkről szól. Semmi és senki másról. János evangélista említi Jézus tanítását a búzamagról. Ha magában marad, ha csak magára gondol, ha el van telve magával, akkor nem fog termést hozni… Oda kell adnia magát ahhoz, hogy áldás legyen belőle.    

   Készítsétek az Úrnak útját! Karácsonykor is aktuális felszólítás. A külső utakkal – hála Istennek- nálunk nincsen baj. Sem nagy havazás, sem árvíz, háború, világjárvány nem akadályoz minket, de a belső utakkal sok gond van, azokon sokszor nagy akadályok tornyosulnak: közömbösség, hitetlenség, kényelem. 

   Az, hogy megérkezik-e hozzánk a karácsony, attól függ, hogy megérkezik-e Krisztus. Lehet-e születésnapot ünnepelni, ha nincs jelen az ünnepelt? Sokszor hallottuk a napokban a kérdést (versekben, énekekben, prédikációkban): vajon befogadjuk-e a hozzánk érkezett Isten Fiát, otthont biztosítunk-e neki. Furcsállnánk, ha egyik barátunk, akinél kopogtatunk, azt válaszolná nekünk belülről: sajnos, nem tudlak beengedni, mert be van zárva az ajtó. Hát nem neki kellene kinyitni azt?

  Miért keresztelsz, ha nem te vagy Krisztus… Keresztség a bűnbocsánatról szól. Tudjuk, hogy Krisztus azért jött, hogy eltörölje a bűnt, benne pedig nincsen semmi bűn. „Ő engesztelős áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” – írja János az ő levelében. Mit gondoltok, napjainkban kevésbé van szüksége a világnak erre az áldozatra, ma – a kvantumszámítógép, a MI korában - már jobbak vagyunk? Túlléptünk a bűn témáján? Törölhetjük a szótárunkból? Nem úgy néz ki. És a megoldás ma is az, akiről János prédikál. És a mi életünk is arról kell tanúskodjék, hogy Krisztus meg tud tisztítani, meg tud szabadítani. 

     Én vízzel keresztelek, de ő majd Szentlélekkel. Én csak kiábrázolom, amit ő valósággal megcselekszik. Én azt hirdetem, azt akarom személyes bizonyosságotokká tenni, hogy Krisztus megújult élettel akar megajándékozni. János hozzá teszi: köztetek van, de nem ismeritek. A karácsonyi történetek egy fájó motívuma az, hogy sokan nem ismerték fel Jézust: sem Betlehem lakói, sem jeruzsálemi főpapok és farizeusok, sem Heródes. De akik megismerték, azoknak örömmel telt meg a szíve. János megvallja: én sem ismertem őt, de Isten kijelentette… Azon múlik tehát, hogy figyelek-e Isten kijelentésére, komolyan veszem-e azt, engedelmeskedem-e annak? A keleti bölcsek ezt tették, és bár messziről indultak, mégis elérkeztek Jézushoz, és megváltott, boldog emberekként tértek vissza hazájukba (és készültek a mennyei hazába). A „jeruzsálemi bölcsek” pár kilométerre voltak a helytől, ahol megszületett a Megváltó, még a rá vonatkozó az ígéreteket is ismerték, és mégsem jutottak el hozzá: szívük keménysége, makacssága megakadályozta őket. Melyik bölcsekhez hasonlítunk? 

  János látta, hogy Jézus hozzá jön. Mert ő azért jött a világra, hogy hozzánk jöjjön, egészen személyesen. Látja János Jézust hozzá menni, és átforrósodik a szíve, áttüzesednek a szavai is. (Egy kis írás arról szól, hogy egy árvaházba gyakran jöttek gyerekeket befogadni kívánó felnőttek, volt egy csúnyácska, félszeg gyerek, aki megszokta, hogy őt senki nem akarja, mégis mindig hevesen vert a szíve, ha újabb látogatók érkeztek… És egyszer egy mosolygós, idősebb nő egyenesen hozzá ment. Szinte elájult örömében: ő – a félrelökött, a mellőzött - lett a kiválasztott. )

    Gyönyörű bizonyságtétel hangzik el: íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Olvastam, hogy Betlehemben volt egy nagy istálló, ahová azokat bárányokat gyűjtötték össze, amiket a páska ünnepén felvittek a jeruzsálemi templomhoz, és ott feláldozták őket engesztelésként a nép vétkeiért. Jézus talán éppen abban az istállóban született. Mint aki a világ bűneiért áldoztatik fel. Igen, Jézus Isten Bárányaként jött el a világra, született meg egy betlehemi istállóban… hogy Megváltó legyen. Hogy elvegye a világ bűneit. Az enyémet, a tiedet is.

   Iszonyatosan nehéz küldetés. Elvenni, magadra venni a világ minden gonoszságát, aljasságát: csalókét, tolvajokét, káromlókét, másokat bántalmazókét, erőszakosokét, tömeggyilkosokét… Mennyi vétket lehet ráterhelni az Isten Fiára? Csak az enyém is elég lenne neki! Ő tehát áldozatként érkezett, már születése is mártírium volt, majd egész élete, golgotai halála. Mit adhatunk neked, Jézusunk, ezért a mérhetetlen jóságodért?

  János bizonyságot tesz: láttam a Lelket, mint egy galambot Jézusra szállni.  A galamb – tudjuk az Ószövetségből – a szegények áldozati állat volt… Ua. a szelídség, a békesség jelképe. Krisztus nem a bosszúállás indulatával érkezett, nem mennyei dicsőségének minden bűnös embert elpusztító kérlelhetetlen igazságával (akkor karácsony az ítélet napja lett volna), hanem a kegyelem megváltó alázatával. 

  Bizonyságot teszek, hogy ő az Isten Fia… János hitvallásának a közepe, a magva, a lényege, a summája ez. Ki van ott a jászolban, ki függ ott a kereszten, ki az, akinek adatott minden hatalom, és aki előtt egyszer minden térd meghajol? Isten egyszülött Fia, akiben megjelent a kegyelem. Akiben van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, akit Isten odaadott ezért a világért, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen… Ámen.