Mt 1,18-25 (kar. I.)

 

18 Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Lk 1,27.35

19 Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja.

20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

21 Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Lk 1,31.77; 2,21; ApCsel 4,12

22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:

23 „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. Ézs 7,14

24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt,

25 de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el. Lk 2,7.21

   

   Máté a krónikaíró tárgyilagosságával kezdi a Jézus élettörténetének ismertetését. Valóban, az első a biztos ismeret, ami szívbeli bizonyossággá kell váljon. Egy friss karácsonyi idézet: „Jó megközelítéssel a történelem 2021-dik karácsonyát értük meg. De számunkra ez nem csupán egy históriai tény (az is), hanem személyes élmény. Nem egy dátum, hanem egész életünket meghatározó esemény. Akár saját születésünk. Vagy gyermekeinké. A karácsony a szeretet jelen-idejű realitását és az üdvösség jövőre tekintő reménységét hirdeti.” Le lehet írni, hogyan születik meg egy kisgyermek akár egy orvos, akár egy „külső” megfigyelő szemszögéből, de ha a te gyermekedről van szó, ha a te Megváltódról van szó, akkor egészen más értelmet nyer az egész.

  A Jézus Krisztus neve emberi nevek közt tűnik fel (előző versekben találjuk nemzetségkönyvét), az evangélista megnevezi anyját (akitől emberi genetikáját kapta, aki gondoskodott róla, akitől beszélni tanult), a tényt, hogy Mária a József jegyese volt, és azt, hogy mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.

   Az emberi történetbe belevillan, belesugárzik az Isten kegyelme. Mennyei Atyánk megváltó szeretete összefonódik földi életünkkel a legszemélyesebb értelemben. Az Egyszülött Fiú testet öltésében a Szentháromság csodálatos együttmunkálkodást látjuk.  Ez a titok már fölötte áll minden felfoghatónak, bár Máté objektíven, tényszerűen igyekszik beszámolni róla. Az Isten örökkévaló kegyelmén nyugvó mennyei terv, eleve elrendelésének háttere érthetetlen marad, és de a következmény kézzelfogható, letagadhatatlan: egy kisgyermek fekszik bepólyálva a jászolban. Isten közénk érkezik megváltásunkra.

    Hogyan reagál erre ember? Önmagához mérten. József igaz ember, jegyzi meg az evangélium. Ez a kifejezés istenfélőt is jelent. A lehető legkorrektebb, legigazságosabb módon akarja a helyzetet megoldani. Nem sejti, hogy itt nagyobb igazságról van szó. Önzetlen elhatározásra jut: nem magát igyekszik kímélni, hanem a másikat. Magatartása példaként áll előttünk. A saját érdekünk, önérzetünk, „becsületünk”, indulatunk, akaratunk, kényelmünk, érdekünk szokott az első lenni… Ezért nem értjük sokszor karácsony lényegét. Csak a felszínig jutunk el.

    József tehát tisztességesen próbál eljárni, ám mégis csak emberi szinten képes mozogni. Még nem tudja, hogy mi megy végbe… Már ez is sokat jelent: emberségesnek lenni. Óriási kihívás ez önmagában is. Karácsonynak jobbik emberi énünket is ki kell hoznia belőlünk. Jézus először erre akar megtanítani. Segítőkészségre, jólelkűségre, becsületre. De ennél tovább akar vezetni.  Krisztusban túl tudunk lépni önmagunkon, emberi mértékeinken, el tudunk indulni a menny fele…

  Az Úr angyala megjelenik Józsefnek álmában, és világos üzenetet fogalmaz meg: ne félj, a Szentlélektől van. József a felfoghatatlanból annyit megért, hogy Isten cselekszik. Ez elég volt számára ahhoz, hogy bizalommal elfogadja. A Szentlélek munkájáról tudós teológusok vitatkoznak, József engedelmeskedik. A megismerés legbiztosabb módja az engedelmesség. Ha közel akarsz kerülni a jászolhoz, akkor tedd azt, amit Jézus kér tőled. Légy megbocsátó, légy jóságos! Egy lelki út ez. Külsőségekkel fokozni lehet a hangulatot, de a hitet nem.  Engedelmesség által kerülünk bele a történetbe, nem okoskodással. Karácsony titkát ebben az odaadó igent-mondásban ismerhetjük meg.

  Elhangzik a drága jövendölés (ez a legutolsó prófécia Isten Fia testet öltéséről): fiút fog szülni, és te Jézusnak nevezed (nem parancs, hanem megállapítás), mert megszabadítja népét annak bűneiből. Nem szívesen beszélünk még karácsonykor is erről a témáról. Pedig lényegéhez tartozik. Ennek felismerése nélkül nem lesz teljes az örömünk. Csak az, aki átéli az elveszettség rettenetes állapotát, vágyik teljes szívéből a megváltásra, és boldog, hogy eljött a Megváltó. Talán ez a belső megrendülés, felismerés hiányzik belőlünk.  

   Isten az ő Fia világra küldésében az emberi ritmushoz igazodik.  Várandósági időre van szükség… Ebben a szép magyar szóban benne van a készülés, a várakozás. Örvendetes hír… valójában minden gyermek születése. Mindig új ígéretet, reménységet jelent egy család, egy közösség számára. Mostanában hallottam ezt a kifejezést: „egygenerációs mentalitás”.  Azokra vonatkozik, akik csak magukra gondolnak, akiket csak saját jólétük, boldogulásuk érdekel. A Krisztus születése az egész világ számára nyitotta meg a békesség, az üdvösség távlatát. Nemzedékről nemzedékre.   

    Az angyal idézi a prófétát: Isten tervében minden benne van… Íme, a szűz fogan méhében. Ez felül van a természet rendjén, ez csoda.  Ez fokozódik abban, hogy Fiút szül. Az Ószövetség gondolkodása szerint egy fiú világra jötte az isteni ígéret beteljesedésének, az ő áldásai kiáradásának bizonyítéka. A félbe nem szakadó jövő garanciája.  Milyen jó tudni: van örökös, van folytatás! Ám a prófécia utolsó megjegyzése még tovább vezet: ez a reménység nemcsak földi vonalon valósul meg, hiszen az Érkezőt Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: velünk az Isten. Isten immár nem ígéretek ad, nemcsak áldásokat juttat, hanem ő maga jön el. A legnagyobb ajándékként.  A Teremtő felvállalja teremtményei sorsát, közéjük születik, hogy utat nyisson számukra önmagához.

    József felébredt álmából… és úgy cselekedett. Vonakodás nélkül. Ez az egyetlen helyes viszonyulás. Feleségül vette Máriát, és alázattal, lelki tisztaságban és készenlétben várta a Jézus születését, aki az ő Megváltója is lett. Istennek az ő egyszülött Fiában véghezvitt örök akarata engedelmességünk, alázatunk révén lesz a mi életünk eseménye is. Fogadjuk mi is a József készségével, hitével Isten megváltó ajándékát, Krisztust! Ámen.

 

   Hálát adunk, mennyei Atyánk, hogy megértük ezt az ünnepet. Köszönjük, hogy együtt lehetünk hitben, szeretetben. Áldunk téged, felséges Istenünk, hogy a karácsony csodálatos története már rég megszületett a te atyai szívedben, örökkévaló üdvözítő tervedben, és amikor elérkezett, betelt az idő, Egyszülött Fiadban testet öltött. Valójában nem értjük, nem tudjuk felfogni ennek a titkát, csak ámulva szemléljük következményét, a mennyei gyermeket a jászolban. Magasztaljuk háromszor szent nevedet, hogy ebbe a hihetetlen, ebbe az emberi elképzeléseinket meghaladó történetbe minket is felvettél kegyelmedből, hiszen Krisztus a mi megváltásukért is jött.

  Őrizz meg minket hitetlenségtől, keményszívűségtől, és taníts – éppen a József példáján keresztül is – emberségre, egymás iránti jóindulatra, tiszteltre, és tanít mindezek fölött irántad való engedelmességre, alázatos elfogadásra, készségre.

Hadd valljuk mi is boldog hittel: mindaz, ami Krisztus által történt, az szent, kijelentett akaratod beteljesedése, az a mi békességünkről, megtartatásunkról, bűneink bocsánatáról szól. Segíts ezen a szép ünnepen nem annyira szép bűneinkkel is szembe néznünk, hogy ne csak otthonunkat takarítsuk ki, hanem engedjük, hogy szívünket is megtisztítsa Urunk szeretet, jósága, kegyelme!

Őrizz meg attól, hogy csak egy szép regének, álomnak tartsuk a Krisztus születését, hanem valóban legyen annak drága üzenete erő, biztatás számunkra, világossága valóban ragyogja be az életünket! Munkáld Lelked által, hogy amit egyszülött Fiadban elkezdtél, az kiteljesedjék mibennünk! Áldd meg ünnepünket, családjainkat, életünket! Ámen.  

 

Mt 2, 1-10 (kar. I./du., gyerekek)

 

    1 Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,

2 és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.

3 Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.

4 Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak.

5 Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:

6 „Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” Mik 5,1-3

7 Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag,

8 majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!

9 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.

10 Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.

 

  A Jézus születése nemcsak pillanatnyi öröm, nemcsak az angyalok mennyei kórusának gyönyörű, de aztán véget érő hangversenye (vagy vajon most is hangzik, csak nem halljuk?), nemcsak egy szép történet, ami aztán idő multán megkopik, hanem olyan kezdet, aminek drága folytatása van egészen az örökkévalóságig. Karácsony nagy kérdése az, hogy mi bekapcsolódunk-e megváltásunknak a Jézus születésével kezdődő történetébe? (Kimaradni saját élettörténetedből?)

  Amikor Jézus megszületett… Vajon mi következik azután? Egyik karácsonyi vers arról szól, hogy sokak számára semmi nem változott: Heródes, Pilátus tovább szövi gonosz terveit, és az emberek is zavartalanul hódolnak saját önzésüknek. Mégis, vannak olyanok, akiknek az életét gyökeresen átformálja karácsony. Nemcsak akkor, hanem kétezer év után is. A kérdés az, hogy a bölcsek útját követjük-e, akik nagyon messziről indulnak, és mégis elérkeznek Jézushoz, és benne megtalálják életük boldogságát, reménységét, vagy pedig a jeruzsálemi főpapok írástudók magatartását, akik közelről (néhány kilométerről) nem jutnak el a Megváltóig. Elveszítik az üdvösséget, ami pedig az orruk előtt van. A kegyelem, a szeretet, akár a fény (földi viszonyaink között), nem ismer távolságot, csak a bezárt, lesötétített ablakot, ajtót, szívet.

    Amikor megszületik Jézus, aki Isten kibeszélhetetlen dicsőségéből érkezett, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, amikor Izráel földi királya Heródes, aki nagyon félti nyomorult kis hatalmát, akkor napkeletről bölcsek érkeznek Jeruzsálembe. Tudós delegáció jelenik meg a fővárosban. (Ha egy nemzetközi kutatócsoport érkezne a vidékünkre, mert széles e világon elterjedt a híre annak, hogy az emberek itt különösen békességben élnek, megbocsátanak egymásnak, mindenkinek segítenek, önzetlenek, angyali szeretetben élnek, vajon egyenesen Bergenyébe jönnének?)  

   Jó hírt hoznak, de (talán) rossz helyen kopogtatnak. Hol van a zsidók királya? Hát nem egy egész ország öröme, ha igazságos, bölcs vezetője van, ha egyetértés, jólét, boldogság köszönt az emberekre? Ezek a bölcs mágusok nyilván tisztában vannak azzal, hogy van egy személy, Heródes, akit zsidók uralkodójának tartanak (főként ő saját magát). De nem tudják elhallgatni, hogy az égen feltűnő csodálatos jel valami többről szól. Valaki másról tesz bizonyságot: aki fölötte áll Heródes féltékeny hatalmának, egyáltalán minden földi uralomnak.

  Vajon kit, mit tartunk királynak? Csak embereket (legyenek akárkik), a hírnevet, a gazdagságot, a hatalmat, a sikert, a fényűzést? Ezeknek a csillaga hamar lenyugszik, leáldozik. Ezek mulandóak, ezért nem imádhatjuk. A bölcsek egy másik királyról beszélnek, akinek fényes jele napkeleten tűnt fel, akinek ragyogása felfele ível, soha nem ér véget. Akit egyedül érdemes imádni, mert ő az örökkévaló Isten testet öltött szeretete.

   El tudjuk képzelni, hogy Heródes milyen zavarba esett, amikor ezt meghallotta. A gonoszságot jósággal lehet valóban zavarba hozni. Hát nem én vagyok a király? Krisztus megjelenése kimozdít hamis magabiztosságunkból, a bűnre, önzésre alapozott egocentrizmusunkból… Kiderül: nem mi vagyunk a központ. Gazdagságunk látszólagos, hatalmunk üres pöffeszkedés, sikereink ideig-óráig valók… Valaki felülírja, valaki átértékeli. Nem azért, hogy leforrázzon, hogy kedvünket szegje, kiábrándítson, hanem azért, hogy igazi kincsekkel, és igazi örömmel ajándékozzon meg. Ha Krisztus kerül a trónra, akkor igazi rend és békesség születik bennünk.

   Heródes szívében megszületik a gonosz gondolat (valaki azt mondta: olyan jók vagyunk a rosszban!), ám nagyon diplomatikus úton igyekszik azt véghezvinni. Összehívja a papokat, írástudókat, hogy megtudja, hol kell Krisztusnak megszületni. Tud tehát a próféciákról. És elhatározza, hogy megakadályozza az Isten tervét. Hát képes erre az ember? Indulata szerint igen, de véghezvitelben nem. A megváltás munkáját csak magunkban tudjuk meghiúsítani. Aki Isten megmentő kezét nem fogadja el, az saját bűnei vermében marad. (Pókhálós történet.)

  A papok, írástudók azonnal idézik, valósággal mantrázzák: a júdeai Betlehemben… Milyen szép, megható jövendölés ez! Legeltetni fogja… mint jó pásztor. Szinte biztatnánk Jeruzsálem elöljáróit, de minden lakosát: induljatok, keressétek meg, lássátok, örvendjetek!  Vajon mi megtesszük-e ezeket? Heródes tanácsadói tudják az igazságot, és mégsem ismerik (fel). Nem elég tudnom, hogy egy gyógyszer meggyógyít, azt be is kell vennem, nem elég tudnom, hogy valaki segíthet rajtam, hozzá kell fordulnom. Nem elég szép énekeket énekelni, verseket mondani, hittel meg kell nyitnunk szívünket Krisztus előtt, engedelmeskednünk kell neki. Mit gondoltok, miért nem mentek el Betlehembe? (Én azt mondom: gőgjük miatt… másként képzelték el. Rangjukon alulinak tartották... Tegyük fel, hogy nagy árvíz van, életetek veszélyben forog, hívjátok a 112-t, és elképzelitek, hogy jön egy luxusjacht érftetek… és megjelenik egy ütött-kopott kis motorcsónak… És azt mondjátok: ezzel nem megyek… Pedig az életeteket az mentené meg.)

  Heródes fondorlatos, galád tervének szálait mozgatja: hívatja titokban a bölcseket, megkérdezi, hogy mikor tűnt fel a csillag, és elküldi, hogy menjenek el, és majd jöjjenek vissza, hogy majd ő is elmenjen tisztességet tenni a Gyermeknek. Milyen szomorú, hogy amikor Isten a világ megváltását készíti elő, egyesek hatalomféltésből, mások nyereségvágyból vagy hitetlenségből mindent megtesznek, hogy szeretetének útját állják. Képzeljétek el, mi történt volna, ha Heródes király valóban elmegy, és letérdel Jézus jászolbölcsője előtt! Ő lesz az első Krisztust követő király. Nem kegyetlen leszámolások, erőszak kísérte gyűlölködésben telik tovább az élete, hanem (legalább a végén) jócselekedetek gyakorlásában, nagylelkű adományozásokban. Boldogabb lett volna ő és az országa is. 

   A bölcsek (tiszteletből) meghallgatták a királyt, de a csillag vezeti tovább őket. Ez nagyon fontos. Sokan megpróbálnak minket befolyásolni. Még Istennel való kapcsolatunkban is. A csillag, Isten világossága, a hit belső fénye vezethet el a Gyermekhez, a mi Megváltónkhoz… Ez a lényeg. Karácsonykor, a Jézus születésnapján, hozzá kell eljutnunk. Ha ez kimarad, akkor nem ér az egész semmit. Hát induljunk, induljatok a bölcsek útján, vigyázzunk, vigyázzatok, hogy ne fogjon vissza semmiféle okoskodás, semmiféle büszkeség vagy közömbösség, és érkezzünk, érkezzetek meg Krisztushoz, aki azért jött, hogy örömünk, életünk legyen! Ámen.

 

 

Mt 2, 11-12 (kar. II.)

 

   11 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

 

    Az előző rész ezzel a verssel zárult: amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Ismerjük, csak sokszor nem követjük az igazságot: örömöd legfontosabb feltétele másokban van elrejtve. A mások öröme az alapja a tiednek is. Jézus születése erről az ajándékozó örömről szól: hirdetünk nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Hadd említsük meg – hiszen ma egyben a feltámadás napja is van -, hogy amikor az első húsvétkor Jézus megjelent a tanítványoknak, azok (így olvassuk az evangéliumban) örültek, hogy látják az Urat. Karácsonyi boldogságunknak, reménységünknek ő kiindulópontja és kiteljesedése.       

   A mai igeszakaszban nem hangzik el a látogatók neve, sőt, még az ünnepeltté sem, de tudjuk, kikről, illetve kiről van szó. Vajon ismerjük is őt? Hosszú vándorút van a bölcsek mögött, több száz kilométer. Nem kis fáradságot vállaltak, mi sokszor még pár métert sem teszünk meg, ők hosszú heteket, hónapokat szántak arra, hogy találkozzanak Jézussal, mi olykor még egy órácskát is sajnálunk. Ha keveset adunk (önmagunkból), ha keveset fektetünk be - lelki értelemben -, akkor szegényes lesz eredmény is… Csak annyiban lehet valami, valaki fontos, drága számunkra, amennyiben mi is készek vagyunk érte áldozatot hozni.

  Tudjuk, hogy a bölcsek egy csillagot követtek. Csillagászok régóta vitáznak azon, hogy vajon milyen égi jelenségről tudósít az evangélium. Egyesek szerint egy üstökös tűnt fel, mások úgy vélik, hogy bolygók együttállása okozta a nagy fényességet, vagy egy szupernóva megjelenése. Egy régi keresztyén tanítás szerint az égitestek járása valójában Isten keze írásának tekinthető… Én úgy gondolom, hogy ha Istené az egész univerzum, akkor ő annak a teremtés utáni legfontosabb eseménye bekövetkezésekor egyik csillagát ráállíthatta az ügyre (a Jézus születésére), ami elvezette ezt a néhány bölcset egészen a helyig, egészen őhozzá. Nincs szebb küldetés: Jézushoz vezetni valakit. Kissé költőiesen fogalmazva: egy hatalmas csillag számára is a legmagasztosabb cél…

   Az a kérdés is felötölhet bennünk: vajon nem túl nagy ráfordítás ez néhány keleti tudós érdekében?  Isten, tudjuk, kész mindent megtenni értünk. Isten csillagokat mozgat, az egeket indítja meg földi gyermekeiért. Nem vonakodott tulajdon, egyszülött Fiát odaadni. Ő a legfényesebb, élő bizonyítéka Isten szeretetének. Hozzá kell elérkezzünk. Figyelünk-e a jelekre?

   A csillag megállt a hely fölött, és a bölcsek szíve elkezdett hevesebben dobogni, és megtelt örömmel. Nem volt hiába a sok-sok fáradozás. A Megváltó megtalálása mindenért kárpótol. Nem ír róla a Biblia, de a hosszú úton adódhattak megtorpanások, elbizonytalanodások, talán egymással szembeni vádaskodások is fellobbantak  a szívekben.  Vajon nem fogunk megszégyenülni? Vajon vezet egyáltalán valahova ez csillag? Nem lett volna jobb kényelmes otthonunkban maradni? De hitük, reménységük mindig túlsegítette őket a kételyek hullámvölgyein. Kitartásuk mindenképpen bámulatos. Soha nem adták fel azt a meggyőződésüket, hogy Isten jóságos, megtartó akarata – amit ők a tudomány révén sejtettek meg, ismertek fel – nem torpan meg félúton, biztos cél felé halad. És most itt van előttük testet öltött, élő igazságként. Azt is el tudjuk képzelni, hogy könnyek csorognak szemeikből.    

    Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával… Ezt az utolsó lépést nem lehet kihagyni. Bemenni, odalépni, meglátni. Megbizonyosodni… Egy karácsonyi riportot olvastam: gyerekektől kérdezték, hogy a mi a legnagyobb kívánságuk az ünnepre. Egyikük azt mondta: szeretném Jézust látni… Igaz, ott van a mi szívünkben is ez a sóvárgás? Szinte irigyeljük a bölcseket, akik életüket kockáztatva, vagyonukat ráfordítva, idejüket rááldozva, hosszú, viszontagságos út után mégiscsak találkoztak Jézussal. Urunk tanítása szerint mi szívünknek ez a nagy vágya is teljesül (ha őszinte, ha kitartó): hit által találkozhatunk vele, sőt, vele járhatunk minden nap (milyen sok szép bizonyságtételt hallottunk erről a tegnap!). Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

   Ezek tekintélyes, tudós emberek önkéntelenül leborultak Jézus előtt, és imádták őt. Meglátták (és ezt ők is csak hit által tehették meg) a gyermekben a királyt. A földiben a mennyeit. A láthatóban a láthatatlant, a pillanatnyiban az örökkévalót. Az imádás a köszönet legmagasabb formája. Csak Isten méltó rá. A bölcsek tehát Isten szeretetét érezték át, azt, hogy most már biztos a megváltás, az üdvösség. Boldogan, reménységben lehet élni. Isten végtelen kegyelme művelte ezt. Erre ma sem lehet másként reagálni, mint úgy, ahogy a bölcsek tették: leborulni és imádni.

  Nemcsak lelkük nyílt meg, hanem kincses ládájuk is. Eleve így indultak el otthonról. Előkészítették ajándékaikat. Mit adunk mi, mi van előkészítve a szívünkben? Alázat, jóság, bűnbánat, megbocsátás mások fele, szeretet? Ott vannak ezek? Vagy csak ürességet hozunk. (Olyan megható egyik karácsonyi novella, amelyik arról szól, hogy volt egy negyedik bölcs is, aki lemaradt, aki eltékozolta, elszórakozta a Jézusnak szánt kincseket, és későre, rongyosan érkezik, és csak könnyeit tudja adni már. És Jézus számára ez a legdrágább ajándék. A hozzá térő szív.)

   Kelet titokzatos képviselői különleges, értékes, nemes ajándékokat adnak át a Megváltónak: aranyat, tömjént, mirhát. Ezek szimbolikus üzenetét is megemlíthetjük (mások után, szabadon) Jézus hármas tisztségére utalva: arany a királyoknak jár, a tömjén a templomi, az Isten dicsőségét kiábrázoló kultikus esemény kelléke, a főpap szolgálatát idézi, a mirha illatos, gyógyhatású gyantáját az Ószövetségben a felszentelésre használták, de az áldozat jelképe is volt. Jézusnak a kereszten mirhával elegyített bort adtak, és keresztről levett testét is mirhás balzsammal kenték be (Jn 19,39). Értjük, ezekben az ajándékokban benne van a Jézus küldetésének, önmagát adó, megváltó áldozatának az üzenete is.

   A bölcsek álomban kijelentést kaptak. Ez arra is utal, hogy megszálltak ott… Talán a szent család látta szerényen vendégül őket. Gyakorlatból tudjuk: a szűkös, szegény otthonok ajtaja könnyebben kinyílik, mint a luxuslakásoké. Krisztust nem fogadta be a világ, mindenkit befogad. Az a mennyei utasítás szól hozzájuk, hogy ne menjenek vissza Heródeshez. Ha megismerjük Krisztust, ha ő lesz az Úr számunkra, ha ő irányít – soha nem erőszakkal, hanem szelídségével –, akkor megértjük: vannak személyek, vannak szokások, indulatok, magatartásformák, amiktől el kell fordulnunk. Amik többet nem lehetnek befolyással ránk. Krisztus születése nemcsak a történelembe, de az életünkbe is új időszámítást hoz. Testvérem, Krisztus utáni, őt követő, neki engedelmeskedő időt számolsz? Csak azt érdemes számolni.  

   Az utolsó mondatban ezt hallottuk: más úton tértek vissza hazájukba. Ua. másként, Krisztussal. Ő az út… (Egy történet: egy kisvárosban gyerekek egy csoportja az iskolából hazafele menve mindig megállt egy idős néni háza előtt (maguk közt csak „őrült banyának” nevezték), csak úgy heccből becsengettek hozzá, megkopogatták az ablakát, és hangos kacarászással szaladtak el, amikor az magából kikelve, egy bottal hadonászva kijött a lakásából… Egyik anyuka megtudta ezt, és elbeszélte kisfiának, hogy a néninek milyen nehéz sorsa volt… Egy nap mindenüket elvették, kilakoltatták, akkor roppant össze, és lett ilyen furcsa szerzet belőle. Másnap, amikor a haverek hívták, ez a gyerek azt mondta társainak: nem, és a másik utcán megyek haza.) Más lelkülettel, más gondolatokkal, más tervekkel. Ő, de jó lenne, ha elkezdődne így bennünk a karácsony!

  Gyerekek kérdezték vallásórán (zseniális kérdés): visszafele is volt csillag? Ti mit gondoltok? Szerintem nem. Először is ismerték az utat hazafele (ha más útvonalat választottak is), de ami fontosabb: már a szívükben vitték a mennyei csillag fényét. Vigyük Krisztust, és mindig világosságban fogunk járni! Ámen.

 

Istenünk, mennyei Atyánk az értünk született Úr Krisztusunk által, Szentlelkednek szívükben örömet gerjesztő közösségében, hálát adunk neked ezért az ünnepért, együttlétünkért, mindenkiért, aki eljött erre az alkalomra (gyerekekért, felnőttekért, panasszal és hálaadással érkezőkért). Jó nekünk együtt lenni, mert ünnepelni igazából csak együtt lehet: együtt Krisztussal, megváltó Urunkkal, szeretteinkkel, és mindazokkal, akik a te gyermekeid.

Hálát adunk, hogy minket, akik lelkileg sokszor olyan tudatlanok, ostobák vagyunk, a bölcsek útján indítottál el igéd által. Hallottuk, hogy csak akkor kaphatjuk meg karácsony ajándékát, ha mi is készek vagyunk adni: önmagunkból. Ha fel tudjuk adni keményszívűségünket, makacsságunkat, zordságunkat, hitetlenségünket, ha áldozni tudunk időnkből, anyagi javainkból is, ha kitartunk a Krisztus keresésében, követésében, nem hagyjuk, hogy világi csábítások megállítsanak, magukat „fő”-nek mutatva mellékútra térítsenek. Köszönjük, mennyei Atyánk, hogy te legnagyobbat, a legdrágábbat, egyszülött Fiadat adtad nekünk. Segíts, hogy őt teljes szívvel elfogadjuk, benne felismerjük Üdvözítőnket, Királyunkat, Urunkat, Megváltónkat! Hadd tudjuk őt teljes odaadással imádni, aki önmagát megüresítette, hogy mindenét nekünk adja, hogy örökkévaló, mennyei kincseket szerezzen számunkra.

   Kérünk, Istenünk, hogy abban is adj nekünk bölcsességet, hogy felismerjük azt az új utat, életformát, azt a másféle, krisztusi gondolkodásmódot, magatartást, reménységet, békességet, igazi, önzetlen szeretetet, amit nekünk ezután követni kell, ha Krisztusnak akarunk engedelmeskedni.  Hadd legyen ő a szívünkben, mert akkor mindig világosságban járunk. Benne adj nekünk igazi örömet külső szomorúságaink között is, gyógyulást betegségeinkben, vigasztalást veszteségeinkben, szereteteddel ölelj át, ha magányosak vagyunk, bátoríts, ha félünk, aggódunk, szabadíts meg, ha kísértésekkel viaskodunk!

  Könyörülj rajtunk! Imádkozunk azokért, akik ezt a szép, meghitt ünnepet is betegségben, testi-lelki szenvedések közt, gyászban, csalódásban érték meg, imádkozunk értük egészen személyesen, Krisztusban, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet, felemelje az elesettet, békességet adjon a békétleneknek, áldd meg őket irgalmaddal, kegyelmeddel. Légy világszerte a nélkülözőkkel, egyedül levőkkel, üldözöttekkel, sírókkal, a bűn önkéntes fogságában vergődőkkel! Irgalmadat, szeretetedet, világosságodat áraszd ki egész világunkra! Ámen. 

 

Mt 2, 13-15

 

13 Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.

14 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.

15 Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam el a fiamat.” Hós 11,1

 

   A gondnokunk említette a tegnapi köszöntőjében, hogy Heródes jelenléte beárnyékolja a karácsonyi történetet. És hogy Heródes árnyát, a Gyermeket szem elől, láb alól eltüntetni próbáló szándékát ma is fel lehet fedezni. Valóban, a rossz soha nem szűnik meg harcolni a jó ellen. A legalattomosabb, a legtalálékonyabb módon teszi ezt. A Máté evangéliuma 2. fejezetét valósággal Heródes sötét alakja uralja, 12-szer fordul elő a neve, ott van minden mozzanatban a bölcsek érkezésétől kezdve, még halála után is ott marad az emberekben a tőle való félelem reflexe.  

    Komolyan kell vennünk Krisztus Urunk tanítását: e világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem e világot. Igen, van kísértés, sötétség, gonoszság, de van egy nagy jó-hírünk is, ami mindig reménységet, sőt örömet jelent számunkra: van Megváltónk.

   Elmennek a bölcsek, és Józsefnek megjelenik az Úr angyala álmában… Eszünkbe juthat (vagy csak nekem vannak ilyen csapongó gondolataim?), hogy Isten ezt az angyalt Heródeshez is elküldhette volna egy hirtelen lesújtó agyvérzés, tüdőembólia hírével… De más az ő terve, útja… Sokszor nem értjük. Miért nem szerez azonnal érvényt akaratának, miért engedi meg a gonosz grasszálását? Az biztos, hogy Isten az ő megváltó akaratát - tűnjön az akármennyire reménytelennek, esélytelennek is - véghez viszi. Igen, emberi körülményeink között, sokszor a gonosz halálos fenyegetésétől kísérve.

  József a családfő, neki kell a rábízottakról gondoskodnia, az életüket védeni. Isten nem hárítja el egy gigantikus mozdulattal az akadályokat, de erőt ad azok kikerüléséhez, legyőzéséhez. Isten örökkévaló, testet öltött Fiának végig kell járnia ezt a nehéz utat. A próféciának be kell teljesednie! Jézus meg kell ismerje a kitaszítottságot,  a menekült státusz”kiváltságát”. Isten mélységekben járatja egyszülött Fiát. Szíve így kerül közel a bajban levőkhöz, az üldözöttekhez, a földönfutókhoz.

   Menekülj Egyiptomba! Egyiptom az idegen ország, már a neve is rossz csengésű a Mózes törvényeit ismerő ember füle számára (a tízparancsolatban Egyiptom a szolgálat háza). Értjük: Krisztus szolgálni jött, hogy szabaddá tehessen. Aláhajolt, hogy felemelhessen. Menekült lett, hogy befogadhasson.

   Azt látjuk, hogy Józsefnek teljesen rá kell hagyatkoznia Istenre, az ő utasításaira. Maradj ott, amíg nem szólok neked… Meddig, Uram? Krisztus mellett meg kell tanulni a felfele figyelést, az engedelmességet. Ez számunkra is fontos üzenet. Krisztus mellett rá kell hangolódnunk Isten akaratára. Alá kell rendelnünk magunkat a mennyei irányításnak. Nem gondtalanságot, könnyebbséget jelent, de biztos oltalmat, megtartatást.

   Ha a külső fejlemények mögé nézünk hit által, akkor felfedezzük: igazából Isten irányítja azokat. Minden (még az is, ami nem tűnik kívánatosnak) az ő hatalma alatt áll. Ő kormányozza (a gonoszság minden erődemonstrációja ellenére) a világot. Heródes őrjöng, parancsokat osztogat, gyermekeket ölet meg, de csenden, a látszat-események mögött az történik, amit Isten a Gyermek által véghez akar vinni. Reményteljes felismerés ez!

  Heródes tényleg el akar indulni a betlehemi Gyermekhez, ahogy a bölcseknek ravaszkodva, álnokul mondta, de nem hódolni akar, hanem – milyen rettenetes kifejezés – halálra keresni őt. A sötétségnek nem kell a világosság, és mindent megtesz, hogy azt elfojtsa. Az erőszaknak nem kell a szelídség, a zűrzavarnak a rend, a hamisságnak az igazság, a bűnnek a kegyelem,. Európának lassan nem kell karácsony, nem kell Krisztus… Pedig ez a kifejezés, hogy „halálra keresi”, bár szándékában a Jézus megöletésére vonatkozik, mégis visszafele fordulva válik ítéletesen igazzá. Aki Krisztust, benne az életet visszautasítja, aki ellene támad, az a saját maga halálát keresi.

   Vajon halálra vagy életre keressük Krisztust? Kizárni akarjuk őt, a békességet, az üdvösséget, amit ő hoz, vagy befogadni? Emberi keményszívűségünkkel elnémítani őt, vagy emberi  keményszívűségünkön uralkodni engedni. Ha Jézust halálra keressük, akkor nem az ő élete forog veszélyben, hanem a mienk.

Csak megjegyzem: ismerjük a folytatást: ennek az indulatnak gyermekek esnek áldozatául. Akár jelképesen is érthetjük ezt: gondoljunk a széthullt családokra, hitetlenségben felnőtt nemzedékekre, kallódó lelkekre, születésük előtt halálba küldött életekre. Pedig a gyermek (mind a nagy, mind a kisbetűs) Isten ígérete - úgy kell rá tekintenünk.

  József szó szerint úgy tesz, ahogy az angyal mondja. Nemcsak megérti, hanem komolyan veszi, és végrehajtja Isten utasítását. Nem volt könnyű: elindulni a bizonytalan fele (ez a fordulat gyakran előjön a Bibliában), szembenézni a hányattatással.  

Karácsony konkrét lépésekről szól: Isten valóban elküldte, „odatette a betlehemi jászol szalmájára” egyszülött Fiát, a pásztorok felkerekednek és felkeresik őt, a bölcsek több száz kilométert vándorolnak, zarándokolnak, míg Jézushoz érnek. Konkrét lépéseket kell nekünk is megtennünk: szeretettel, segítőkészséggel egymás felé, bocsánattal, a jóvátétel őszinte szándékával haragosaink fele. 

   Karácsony nemcsak múló hangulat, hanem olyan döntés, aminek messze ható, áldott következménye van. Jézusnak naggyá kell nőnie (régebb a felnőttek köszönési formulakánt használták gyermekek felé: nagyot nőj!), szeretete, jósága egyre jobban be kell töltsön minket.

   Még éjnek idején… Vagyis nem halogatva. Külső sötétségben is belső világossággal.  Isten gyermekei a bűn, a gyűlölködés sötétségében is „látják”, hogy mit kell tenniük.

   Ott maradnak Heródes haláláig. Várni kell... Ha Jézus életéről az eseményeket reális időben követő dokumentumfilm készült volna… és az emberek azt követhették, sőt, kommentálhatták volna, akkor sokféle vélemény gyűlt volna össze. „Uram, hogy nem tudtad elintézni, hogy legalább egy szerény szoba jusson a te születendő fiadnak?” „Uram, nem értem, egyszülött Fiadnak menekülnie kell, mint egy jött-mentnek? Kockán forog az élete? Mért nem lépsz fel határozottabban?” „Mi lesz ebből? Hogy lesz ő a világ megváltója?” Értjük, hogy mennyi értetlenség van bennünk Isten megváltó munkájával kapcsolatban.  

  Ám ott áll az utolsó mondatban ez a szó: beteljesedik. Mi csak a részleteket látjuk, és sokszor kétségeskedünk és kétségbe is esünk. De beteljesedik! Krisztusban minden a teljesség fele halad. Ez a kisgyermek - Úrrá és Krisztussá lett, aki legyőzte a halált, kárhozatot, aki nekünk örök üdvösséget szerzett. Semmi ne ejtsen zavarba, higgyünk rendületlenül Krisztusban, megtartó Urunkban, Királyunkban!  Igazsága, szeretete győzelemre jut. Ámen.