Jn 1, 9-13 (kar.I./de.)

 

9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. *

10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.

12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, Róm 8,14-16 ; 1Jn 3,1

13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

 

   Karácsonykor szeretünk szépről, jóról hallani. Legalább ezen az ünnepen! Jó, ha ez a szívünk őszinte vágya sok külső, belső problémánk között. Jó, ha erre törekszünk is. De nem csak szavak által, hanem „cselekedettel és valósággal” (1 Jn 3, 18 - Károli), különben hamis képmutatás lesz belőle: a szépről beszélünk, és tele van az életünk gonoszsággal, ellenséges indulattal. Egy férfitestvér mondta: nem szeretem, hogy a prédikációkban mindegyre előkerül a bűn témája, engem zavar. De az nem zavarta, hogy szeretetlen volt a családjával, kritikus másokkal szemben. 

    Karácsony eseménye a végtelen isteni szeretetről szól, ami meghalad, felülír mindent. Én hiszem, hogy az képes minden gonoszságot, álnokságot legyőzni, ami jelen volt és van az ember életében. Nézzük csak a karácsonyi történetet: Augusztus erőfitogtató parancsa, Heródes mániákus hatalomféltése, az írástudók törvényeskedő gőgje, a vendégfogadók szívtelensége… Ennek ellenére megérkezik az Isten Fia, Benne kijelentetik Isten kegyelme, irgalma a világnak. Krisztusban Isten békejobbot nyújt a lázadó embernek, magára vállalja a kiengesztelődés áldozatát. Szívét, lelkét adja. Mit kezdünk mi ezzel az isteni szeretettel?  

    Azt írja János (ünneprontó mondat ez): az övéi nem fogadták be. A karácsonyban - a mi részünkről - ez a lehetőség is benne van. A legnagyobb kegyelmet is vissza lehet utasítani. Vannak, akik karácsonykor nem veszik észre a karácsonyt. Mert azt csak Krisztusban lehet felismerni.

   Meg kell vizsgáljuk magunkat: nyitott-e a szívünk Isten szeretetére, a Fiú befogadására? Hogy jöttünk ide, készek vagyunk-e megbocsátani, életünket átadni, hogy Isten formáljon, megújítson? 

   Az Ige az igazi világosság, ami képes megvilágítani minden embert. Az Ige Isten örök megváltó gondolata, akarata, Krisztusban feltündöklő kegyelme. Az Ige fénye sugárzik ránk, gyújt igazi reménységet bennünk. Különben sötétben maradnánk a karácsonyi csillogó fények ellenére. A karácsonyi történetben fényjelenségekről számolnak be az evangélisták, de a legcsodálatosabb az a fény, ami a szívekben ragyog fel.  Megvilágosított-e minket Krisztus szeretete? Világosság van-e a szívünkben? Ez azt is jelenti: látom bűneimet, hamisságomat, és engedem, hogy a megszületett Gyermek megtisztítson.

   Hatalma van rá. Általa lett a világ: teremtő, megváltó hatalommal jön. A világ nem ismeri meg teremtőjét és megváltóját. Vagy félreismeri őt. A világ ragaszkodik a maga útjához, elvan magával. Világos, egyszerű a karácsony üzenete, befogadása mégsem magától értetődő: sok embernek nem kell. Mással van tele az életünk, más köti le figyelmünket. Mint a betlehemi fogadó: idegen vendégek foglalják el Krisztus helyét. Az alázatban és szeretettel érkező Isten Fia kívül reked.

    Pedig csak általa lesz békesség a családban, szeretet, tisztelet egymás között, Ő tudja megszentelni ünnepünket, életünket, tud kimozdítani közömbösségünkből, ő tud megtanítani a szelídségre, jóságra, arra, hogy egymást felkaroljuk… Igaz, milyen szükségünk van erre?

   A karácsonynak két nagy feltétele van: az egyik az, hogy eljött Krisztus. Ezt Isten teljesítette. Nem tudjuk felfogni, megérteni sem igazán. A másik rajtunk múlik: hogy megnyissuk a szívünket előtte. 

   Akkor kezdődik el a karácsony számunkra. Akik befogadták… nekünk csak ennyit kell (lehet) tenni. Egy személyes, lelki történés ez. Találkozás, odafordulás Jézushoz és egymáshoz. Istennel való kapcsolatunk helyreállítása. Isten nem újabb törvényeket ad, hanem Egyszülött fiát küldi: hogy megmutassa igazi arcát, akaratát nekünk. Nézz Krisztusra, és megérted, mit akar Isten veled! Ne más kösse le figyelmedet!  (Történet: a király szolgájával lovagol, aki arról beszél, hogy az emberek a külsőségekre figyelnek, nem is a királyt tisztelik, hanem az őt körülvevő pompát. A király nem ért ezzel egyet. Aztán próbát tesznek. Ruhát cserélnek. A következő várnál az előresiető, egyszerű öltözetben megjelenő király hiába bizonygatta, hogy ő kicsoda, nem engedik be, meg is lökdösik, aztán jön királyi díszben a szolga, őt nagy ünnepléssel fogadják.) Vigyázzunk, ne hamis elképzelések és látszatok, hanem a bölcső alázatának, a kereszt áldozatának Krisztusa előtt nyissuk meg szívünket!

   Akik befogadták, azok Isten gyermekei lettek. A Gyermek által gyermeki jogokat kapunk. Általa hazaérkezünk, mint a tékozló fiú. Mit szólnánk, ha kiderülne, hogy a Rothschild család leszármazottai vagyunk, mesés vagyon örökösei? Biztos, hogy rögtön meglátszana az életformánkon. De kihasználjuk-e a lelki gazdagságot? Látszik-e, hogy Isten gyermekei vagyunk, bővelkedve kedvességben, jóságban, szeretetben, tisztaságban?   

   Isten befogad Fia által. Krisztus születésnapja a mi befogadtatásunk ünnepe. A Gyermekért Isten gyermekeivé tesz. Hozzá tartozhatunk. Csodálatos dolog ez! Mennyei Atyánk oltalma, védelme alatt élni. Szabad lélekkel, örömmel járni, mert Krisztusban minden a mienk. Nem aggódni, tudva, hogy az Úr betölti minden szükségünket. Még azt a rosszat is, amit reánk bocsát, javunkra fordítja, mivel ezt megcselekedheti (HK).

   Egymásra is így kell nézzünk. Így kell tiszteljük egymást. Ő egyformán szereti gyermekeit, előtte nincsenek kiváltságok, mégha – emberi nagyravágyásunkból fakadóan – tulajdonítunk is ilyet magunknak. Lenézzük egymást, kisajátítjuk Krisztust. Krisztus pont úgy elérkezik a mezőbándi telepre, ahol hívő szívvel várják, mint hozzánk. Nagylelkűségre, elfogadásra tanít.      

   Istentől születni… felette nagy titok ez. Az idei karácsonyi igém: aki szeret, Istentől született. Az tud szeretni, akit Isten szeret. Ez a legtökéletesebben Krisztusra illik. Benne és általa. A legfontosabb keresztyéni jellemvonásunk, karácsonyi kincsünk, ajándékunk a szeretet. A nagybetűs, és az, ami általa ott van a szívünkben. Minden egyéb mellébeszélés, jeruzsálemi megtévesztés.

   Járjunk, ünnepeljünk, éljünk szeretetben, ez legyen nagy örömünk, feladatunk, reménységünk! És ennek a szeretetnek a tökéletességében legyen részünk majd az Isten országában, a mennyei karácsonyban. Ámen.  

 

Urunk, mennyei Atyánk az értünk megszületett mennyei Testvérünk, Urunk, Jézus Krisztus által. Hálát adunk ezért az ünnepért, az ünnepnek emberi hátteréért, a család közösségéért, ahol megtapasztalhatjuk az összetartozás örömét,  gyülekezetért, ahol közösségben élhetjük át karácsony imádásra indító csodáját, hálát adunk a külső békességért, amiben részünk van, azért, hogy igazából mindenünk megvan. Csak sokszor a lelki javak hiányoznak, a békesség, a megelégedés, a reménység, igazi szeretet, belül érzünk ürességet. Krisztus azért, jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Segíts, hogy őt fogadjuk be, mert akkor telik meg lelkünk világossággal, derűvel, jósággal, szent békességgel. Hálát adunk karácsony mennyei hátteréért, örökkévaló kegyelmedért, mennyei Atyánk, Krisztusunk engedelmességéért, alázatos eljöveteléért. Hát érintetlen maradhat-e a szívünk? Mit adhatnál még nekünk ennél többet, ennél nagyobbat?

  Bocsásd meg, ha sokszor azt valljuk, hogy a te néped vagyunk, mégis visszautasítás van a szívünkben, mégis kitartunk a magunk gondolkodásában, a magunk útjain, mégis szembefordulunk egymással, szeretetlenek és ítélkezők vagyunk. Akit Krisztus jászolbölcsős alázata, keresztfás áldozata nem indít meg, az valóban kizárja kegyelmedet az életéből.

   Most újból megszólítottál, ezen az ünnepen újból elénk állítottad Krisztusban kegyelmed kétségtelen bizonyságát. Munkáld bennünk Lelked által, hogy bűnbánó, hívő szívvel megragadjuk azt, meglássuk megváltó irgalmadat a betlehemi Gyermekben, és befogadva őt engedjük, hogy akarata, tisztasága, jósága uralkodjék bennünk! Általa lehetünk a te gyermekeid, általa tudjuk egymást is szeretni, megbecsülni, felemelni, lehetünk dicsőséged hordozói ebben a világban.

   Könyörülj gyülekezetünkön, győzd le világosságoddal minden lelki sötétségünket, Lelkeddel minden közömbösségünket, szereteteddel minden meghasonlást, minden ellenségeskedést közöttünk! Könyörülj betegeinken, gyógyító, megerősítő  hatalmaddal öleld körül őket, könyörülj a gyászolókon, akinek az ünnep napjaiban különösen fáj a hiány, gyógyítsd lelküket a te szereteteddel, légy azokkal, akik ezen az ünnepen is különböző gondok terhét hordozzák, jelenj meg a bűn sötétségében szenvedőknek, ragyogtasd fel rajtuk szabaddá tevő világosságodat! Imádkozunk gyermekeinkért, a fiatalokért, minden családért, azokért is, akiknek nem sikerült összegyűlni, vagy együtt vannak, de nincs igazi békesség, egyetértés közöttük. Ajándékozz karácsonyi örömet az egyedülvalóknak is, minden embernek, aki Krisztust várja! Áldd meg ünnepünket, életünket! Ámen.

 

               

Lk 2, 15-20 (kar.I./du., gyermekek ünnepe)

 

15 Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.

16 Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.

17 Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek,

18 és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

19 Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.

20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.

 

    Angyalokról hallunk ebben a szép történetben. Gyermekkoromban nagy vágyam volt az, hogy egyszer a karácsonyi angyalnak legalább a szárnyát megpillanthassam. Nem tudjuk, milyennek látták őket a pásztorok. Mindenképpen csodálatos élmény, esemény volt számukra.

   Ti mit kérdeznétek az angyaloktól? A pásztorok annyira meg voltak lepődve, hogy semmit nem kérdeztek, szájtátva hallgatták éneklésüket.

   Aztán elmentek az angyalok, de ez nem azt jelentette, hogy lejárt az ünnep. Az csak ezután kezdődik igazából. Jézus megszületett, új életet hozott. Az ünnep vele kezdődik és folytatódik. Sok karácsonyi vers szól erről. „Elmúlik az ünnep, a sok finom falat, Jézus mindörökké a szívemben marad.”

   Nagy kérdés, hogy a csodára hogyan reagálunk, válaszolunk. Csak annyit mondunk, hogy szép volt, érdekes volt, és az élet megy tovább? Csak a hangulat, a szenzáció, a csillogás ragadja meg a figyelmünket? Egy gyerektől megkérdezték: örülsz a kistestvérednek? Nem nagyon, felelte, egyetlen jó dolog, hogy a szülinapján kapok a tortából. A többi nem érdekel.

   Jézus születésnapján nemcsak ennyit kapunk. Nem is csak földi ajándékokat. Sokkal többet: békességet, hitet. Ne felejtsük el ezen az ünnepen: a hangsúly a megszületetten van!

   A pásztorok nem elégedtek meg a kísérő jelekkel. Látni akarták a Megváltót. Menjünk, nézzük meg, mi az, amit tudtunkra adott! Isten ebben a Gyermekben valami fontosat jelent ki nekünk, valami boldog üzenetet akar a szívünkbe írni, a lelkünkre kötni. Érdekel-e titeket, gyerekek? Hogy Istennek nagyszerű terve van veletek is. Annak első állomása a karácsony.

   Menjünk, lássuk! Legyen folytatása!  A karácsony ne csupán egynapos csoda és ünnep legyen! Állandó öröm az, hogy Üdvözítő született nekünk. Ő örökre a miénk. Ebben az Üdvözítőben érdemes bízni, neki örülni, szolgálni.

    Elmentek és megtalálták. Nemcsak az angyalokat látták, hanem azt, akiről az angyalok szóltak. Ha valaki barátságot akar kötni valakivel, nem elég, ha megnézi a házat, ahol az lakik. Találkoznia kell vele. 

   Olyan szép mondat: megtalálták Józsefet, Máriát, de a jászolban fekvő kisgyermeket is, akiben Isten szeretete jelent meg. Jézust megtalálva, egymással is szeretetben tudtak együtt lenni. Jézus Krisztus személye összeköt.

   Amikor meglátták őt… Mondhatjuk, hogy a pásztorok mindenről megfeledkezve szinte csak Jézust látják. Mi is őt kell meglássuk, világosságával kell a szívünk beteljen. Hogy ne a harag, ne az irigység, ne az önzés uralkodjék bennünk. (Ismeritek a történetet a régi, szegény világból? Élt egy idősebb házaspár, szomszédságukban fiatal család lakott egy kisgyerekkel. Az apa bányaomlásban életét vesztette, az édesanya tüdőbajos lett, meg is halt. Az öregek magukhoz vették a gyereket. Az addig durva beszédű, káromkodós férj - tekintettel a törékeny gyermekre – szelídebbre fogta a hangját, és lassan megváltozott minden, békesség költözött a házukba.)

   A pásztorok papok lesznek. Ők az elsők, akik az angyali üzenetet továbbadják. Tőlük tudjuk. Kár lett volna, ha nem mondják el. Karácsonyi küldetés: megosztani a jót.

   A pásztorok örömmel térnek vissza. A munkát folytatni kell, feladatainkat végezni, tanulni kell, de reménységgel, Krisztussal a szívünkben. Ámen.

Megváltó Jézus Krisztusunk, hogyan köszönjük meg neked azt, hogy elhagytad a menny fényességét, dicsőségét, boldogságát, és eljöttél kisgyermekként értünk? Ebből tudjuk, hogy te mennyire szeretsz, mennyire fáj a szíved értünk. Azt akarod, hogy elfogadjunk téged, és veled együtt öröm, békesség, szeretet töltse be az életünket.

   Köszönjük, hogy ha ma már nem is látjuk az angyalokat, de üzenetük ott cseng a mi fülünkben is: született nektek ma a Megtartó. Segíts, Urunk, hogy ne elégedjünk meg a külsőségekkel, hanem veled akarjunk találkozni! Mert Veled kezdődik és folytatódik az ünnep, te teszed azt és egész életünket széppé, boldoggá.

   Milyen sokan csak a földi ajándékokat látják, a külső ünneplést, de egy lépést sem tesznek érted. Pedig karácsonykor te vagy a legfontosabb. Te érints meg életünket, és formálj át a te jóságoddal! Te légy a mi példaképünk, sőt, a mi Urunk, a mi királyunk!

   Hallottuk, hogy ha a te szereteted tölt be minket, akkor azt másokkal is meg tudjuk osztani: a családban, barátok közt. Adj erőt és bölcsességet, hogy az angyali üzenetet továbbadjuk, hogy nemcsak karácsonykor, de mindig a te békességedet, indulatodat, világosságodat hordozzuk!

   Ajándékozz meg igazi, szívbeli örömmel, áldd meg mostani együttlétünket, ünneplésünket, otthonunkat, életünket! Vezess a hit, szeretet, reménység útján! Ámen.

 

    

       

Jn 1, 1.14. (kar II./de.)

 

1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

 

    Isten minden művében ott találjuk az egyszülött Fiút. Hallottuk, az Efézusi levél a Szeretettnek nevezi őt (Ef 1,6 - Károli Szerelmesnek fordítja). Isten szívében örök szeretet izzik az egyszülött Fiú iránt, benne gyönyörködik a lelke. A teremtés és az üdvösség is hozzá kötődik. Értitek, mi történt karácsonykor? Az Atya a legdrágábbat küldte. Szeme fényét, a szíve kincsét. (Idéztük a tegnap is egyik karácsonyi éneket: ha lett volna valami értékesebb, azt is adta volna.) Érthetetlen. Hát nézzünk magunkra! Értem tette ezt Isten? Értem vállalta ezt Jézus? Az örökkévaló, hatalmas Isten szeretetének legnagyobb, legmélyebb titkával állunk szembe. (És itt – érezzük – nem kérdezhetjük: mivel szolgálhatom vissza. Akár anyagiakban, akár vallásos előírások megtartásában. Hát nem lenne sértő ez? Hasonló lenne ahhoz, hogy a király egyszülött fia meghal értem, családomért, és azt mondom, nem baj, hetente 1-2 órában ledolgozom. Önmagamat adni: ez a legkevesebb és a legtöbb, amit meg kell tennem.)

    Kezdetben. A teremtés története is ezzel a szóval kezdődik. János ezzel indítja evangéliumát, a Krisztusról szóló bizonyságtételét. A teremtés pillanatáig megy vissza, hogy a megváltásról beszélhessen. Az elindulásról szól, hogy a megérkezésre mutathasson rá.

    A karácsonyi történet mennyei előzményéről hallunk itt. Isten a történelmi idők előtt, a Szentháromság örökkévaló közösségében előkészítette azt.  Karácsony benne volt atyai tervében és szeretetében. És íme, mi szintén belekerülünk. Így hallottuk: Őbenne kiválasztott minket magának a világ teremtése előtt (Ef 1,4). Mi volt a teremtés előtt? Isten örökkévaló szeretette, megváltó irgalma.

   A tudósok az univerzum korát illetően 13,8 milliárd évről beszélnek. Az örökkévalóságban nincsen idő.  Isten a teremtéssel kegyelmi tervét indította el, biztos irányt szabva annak. Isten a világ megváltására eleve Egyszülött Fiát választotta ki. A teremtés tehát Krisztusban a megváltásra tekint.

   A láthatók létrejöttének a kezdetén, az elején – írja János - az Isten teremtő szava, Igéje volt. A szó valakinek az akaratát fejezi ki. Kezdetben volt Isten teremtő és megváltó akarata.

   Isten teremtő, szerető, megváltó akarata Jézus Krisztusban valósul meg. Ha Isten Igéjéről beszélünk, akkor Krisztusról beszélünk.

    Az elképzelhetetlent próbáljuk elképzelni: amit én mondok, a fiam mondja, amit ő mond, én mondom. Isten üzenete, mondanivalója a világ számára, teremtésének és kommunikációjának lényege: Jézus Krisztus.  Ha meg akarjuk ismerni Isten szándékát, akkor Krisztust kell megismernünk. Nem kőtáblákra, hanem Krisztus arcára, szívébe, lelkébe van írva az.

   Ő Istent képviseli. Ő és az Atya egy. Benne Isten maga jött el. Ilyen az Isten: a jászolbölcsőben látjuk őt, a visszautasításban, a kereszt megaláztatásában. Ilyen az Isten. Ilyen nagy az alázata, irántunk való szeretete. Érthetetlen. A mindenható, nagy Isten kicsivé lesz, hogy a magukat nagynak képzelő embereket megmentse.

  Az Ige testté lett. Ebben a rövid mondatban benne van karácsony csodája. Az angyalok, a bölcsek és pásztorok. (Egyik kutató az angol király támogatását kérte egy felfedező úthoz, hosszú, körülményesen megfogalmazott levélben. Hatalmas összegről volt szó. Egyszavas válasz érkezett: megadva. Ebben minden benne volt.) Az Ige testté lett. A teremtő felvette a teremtményei formáját. Közéjük lépett. Jézus nem hatalmas hősként, lenyűgöző, emberfeletti erővel érkezett, hanem kisgyermekként, Mária testén keresztül. És mégis mindegyre átragyogott rajta Isten végtelen dicsősége és szeretete.

   Az Ige testté lett - íme, a szeretet nem szép tanítás, hanem Isten személyes hozzánk hajlása, közösségvállalása, értünk való kiállása, kezeskedése. Hitünk nem elmélet többé, hanem személyes kapcsolat. Testi létünk, emberi mivoltunk is felértékelődik: ebben kell Istennek szolgálnunk.

   Köztünk lakozott. Karácsony családi esemény, egészen konkrét következményekkel. Nem egy népünnepély, ami lecseng. Nem egy nagy előadás, ami után mindenki hazamegy magának. Krisztus marad. Velünk lakik. Karácsony az az ünnep, ami nem ér véget. 

   Ott lakik-e nálatok? Van-e helye? Megtűritek-e? Vagy az istállóba kerül, a hideg garázsba? Nem neki való a benti hangulat. Ott veszekedés van, harag, ellenségeskedés, tisztátalan gondolatok, szándékok a szívekben. Úgy viselkedtek-e, hogy Krisztus otthont találjon nálatok? Isten Fiában velünk akar lakni.

    Reggel és este. Munkánkban, pihenésünkben. Ez nyilvánvalóan változást hoz. (A tegnap hallottuk a történetet a kisgyermekről, akit – szülei korai halála után – a szomszéd család befogadott. És elkezdtek másként beszélni egymással is. Mert ott volt a gyermek.) Igen, gyermekeinkben, unokáinkban, a kicsinyekben (hogy az Újszövetség nevezi őket) is Jézus jelez nekünk. És egymásban is. Sokszor elfeledkezünk erről. Érezd magadon Jézus szelíd tekintetét? Minden durva szóra összerezzen a lelke, minden szeretetlen, önző gondolatra, megnyilvánulásra megerednek a könnyei.

   Szörnyű történeteket olvashatunk kirakott, kukába dobott gyermekekről. Mi a sorsa köztünk az Isten Fiának?

   Meglátni a dicsőségét. Az ünnep csak imitáció. Krisztusban van a dicsőség. Hit által vehetjük észre. Ne csak a külső csillogást lássuk, de azt, ami „égi, belső”. Benne Isten dicsősége közelített el hozzánk... tele kegyelemmel és igazsággal. Babits írja egyik versében: Krisztus egyik kezében szeretet van, a másikban igazság.  A kettő együtt jár. Kegyelem nélkül az igazság elviselhetetlenül nehéz, igazság nélkül a kegyelem értéktelenül könnyű. Az igazság nekünk kegyelemből adatik. Nem tőlünk van, nem a mi teljesítményünk, nem parancsok betartása, ünneplés vagy nem ünneplés kérdése. Az igazságot Krisztustól kapjuk kegyelemből. Minden tőle van. Benne valóban minden a miénk itt és az örökkévalóságban. 

   Ezért hadd legyen a mi életünkben minden Érte. Róla, a nekünk született Egyszülöttről, a miattunk feláldoztatott Isten Bárányáról és a visszajövő dicsőséges Úrról – kegyelméről, igazságáról – szóljon ünnepünk, munkánk, családunk, egyházunk. Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen.

 

Örökkévaló, dicsőséges Istenünk, mennyei Atyánk egyszülött Fiad által, akit elküldtél, hogy közénk szülessen, köztünk éljen, meghaljon értünk és feltámadjon a mi reménységünkre.

Hálát adunk neked ezen az ünnepen minden áldásodért: családunkért, szeretteinkért, az együttlétért, a találkozásért, a gyülekezet közösségéért, anyagi javainkért, amiket – bár sokat panaszkodunk miattuk – mégis bőséggel kirendelsz nekünk, feljebb, semhogy megérdemeljük. Hálát adunk testi egészségünkért, és ha jelentkeznek is ilyen-olyan gyengeség tünetei, hisszük, hogy azok között is te adod meg a szükséges erőt.

   Ezen az ünnepen azonban mindenekelőtt a lelkiekért mondunk hálát és dicséretet. Olyan csodálatosak a te tetteid, olyan nagy a te szereteted, olyan drága a te kegyelmed! És köszönjük, hogy mindezt nekünk ajándékozod Krisztus Jézusban.

Ő a te örökkévaló Igéd, tökéletes képmásod, szereteted teljességének képviselője, kijelentett megváltó akaratod, a világnak felmutatott, sőt a világért feláldozott Egyszülött Fiad, üdvözítő kegyelmed.

  Soha nem tudjuk megköszönni, hogy ő testté lett, vállalta emberi sorsunkat, mellénk állt, magára vette bűneiket, hogy így szerezzen megváltást nekünk. Mennyei Atyánk, Lelked által segíts, mert még erre is képtelenek vagyunk a bűn miatt, hogy ekkora szeretet megérintse szívünket, hogy befogadjuk őt, valóban otthont leljen szent Fiad, megtartó Urunk nálunk, életünkben, családjainkban. Rá hallgassunk, neki engedelmeskedjünk, engedjük, hogy békessége, jósága irányítson. Akkor lesz szép az ünnepünk, akkor lesz áldás rajtunk, családunkon, népünkön. Mivel ő teljes kegyelemmel és igazsággal, irgalommal és szentséggel, csak benne és általa igazulhatunk meg és nyerhetjük meg kegyelmedet. A Krisztus jászolbölcsője és keresztje ezt hirdeti nekünk.

   Áldd meg életünket, családjainkat, gyülekezetünket! Ragyogjon fel közöttünk mennyi világosságod, hadd éljünk gyermekeidhez méltóan dicsőségedben és dicsőségedre! Hadd legyen Krisztus a mienk és mi az övéi, akkor lesz békesség, egyetértés, szeretet köztünk, akkor tudjuk építeni egymást, akkor lesz megmaradásunk.

   Imádkozunk a betegekért, a gyászolókért, az emlékezőkért, megpróbáltatásban levőkért, kísértések közt vívódó testvéreinkért, de azokért is, akik jól vannak, akik örvendeznek. Add, hogy a szívekben legyen minden rendben! Segíts, hogy semmi el ne szakítson tetőled! Könyörgünk világszerte a nélkülözőkért, a háborúságot szenvedőkért, azokért, akik ezt az ünnepet is nyomorúságban, elnyomásban, üldözésben érték meg. Krisztus szeretetét, gyógyító, szabadító hatalmát, az evangélium jó hírét tedd valósággá életükben!  Kérünk, szent Fiadért hallgass meg! Ámen.

 

    

Jel 4 (kar. II./du.)

 

1 Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezután meg kell történniük.

2 Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Ez 1,26-28 ; 10,1

3 Aki ott ült, úgy ragyogott, mint a jáspis és a karneol; és a trón körül szivárvány ragyogott, mint a smaragd.

4 A trón körül láttam huszonnégy trónt, és a trónokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona.

5 A trónból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trón előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. Ez 1,13 ; Jel 1,4 ; Zak 4,2

6 A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Ez 1,22 ; 1,5-10 ; 10,14

7 Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlény arca olyan volt, mint egy emberé, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított.

8 A négy élőlény mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő! Ez 1,18 ; 10,12 ; Ézs 6,2-3

9 És amikor csak dicsőséget, tisztességet és hálát adnak az élőlények a trónon ülőnek, aki örökkön-örökké él,

10 leborul a huszonnégy vén a trónon ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trón elé, és ezt mondják:

11 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.

 

 

    Mai igeszakaszunk egy látomást ír le. Az első mozzanat: nyitva van egy ajtó. Karácsonykor „megnyílt az ég harmatozva”. Krisztusban Isten dicsősége jelent meg személyesen.

   Egy hang szól, egy kijelentés hallatszik. A hang, az üzenet mögött ott van valaki, aki kijelenti, hogy minek kell megtörténniük. Krisztus az Isten akaratát jelentette ki, sőt vitte véghez. Benne lett nyilvánvaló, hogy Isten felvett minket megváltó, kegyelmi tervébe.

   A legfontosabb megtörtént a testté lett Fiúban: megváltásunk. Ezért jó reménységgel vagyunk. A lelki harc azonban még nem zárult le, még itt élünk ebben a testben, még nem értük el a mennyei célt, de jó irányba, biztos úton haladunk.

   Tudjuk, sok küzdelmen át kell nekünk célba jutnunk. Sok fenyegető jelenség mutatja magát környezetünkben is, forrong a világ. Kísértések ostromolnak, a nyugtalanság, a hideg közömbösség, másrészt a forrófejű rajongás jeleit látjuk. Jó nekünk Isten békességében élni.

    János egy trón előtt áll. „Elhagyta dicső trónusát”, énekeljük. A trón az uralom, a hatalom jelképe. A szentíró erőtlen hasonlatokkal próbálja megragadni a trónon ülő dicsőségét… Csak emberi szavaink vannak. Néha szánalmasan erőtlenek. Krisztusban a kifejezhetetlen lett kifejezhetővé, a láthatatlan láthatóvá. Istent leírhatatlan fenség, ragyogás, tisztaság, szentség jellemzi. És kimondhatatlan szeretet.

    Aztán János a királyiszék körül 24 trónt vesz észre, és azokon fehér ruhában, koronával 24 vént.  Jelképes szám, a vén főnév pedig bölcs, tisztességet hordozó személyre utal… A korona a méltóság szimbóluma. Hét lobogó lámpás… égő, élő láng. Jelképek ezek, mély tartalmuk van. A hetes szám a teljes bölcsességre utal. (Hallottuk a bűnbánati héten Ézsaiás könyvéből: az Isten Lelke nyugszik meg rajta.)

   Csodálatos kép, sok énekíró, költő fantáziáját megragadta: az üvegtenger. Gondoljuk el, amikor az üveg abszolút luxuscikk volt, a fényűzés netovábbja (az emberek olyan házakban laktak, ahol az ablakréseket hártyákkal zárták le), János egy tengernyit lát belőle. Az üvegkristály a gazdagság, az elegancia, ua. az átlátszóság, tisztaság kifejezője.   Négy élőlény jelenik meg, négy lelkes állat: oroszlán, bika, ember, sas. Nagyon szürrealista (mindennapi valóságot meghaladó) kép ez. Látomásokra jellemző. Érdekes, a négy evangélista jelképeit ismerhetjük fel, amelyek mindenike kötődik Jézus születéséhez (oroszlán - Márk, bika - Lukács, ember - Máté, sas - János). Mennyen és földön minden Krisztusról tesz bizonyságot. Őt kell meglátnunk (mert aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete van). A négy lelkes állat teljes figyelemmel és odaadással állandóan Istent magasztalja. „Örök éltem sem lesz elég zengnem az ő dicséretét” – hangzik az egyik hallelujás énekben.

   Minden Isten dicsőségét kell hirdesse. Kálvin szerint ez a teremtés célja, ugyanakkor a mi életünk kiteljesedése. Soli Deo Gloria. Karácsonyi himnusz. (Azért lett olyan céltévesztett az ember, mert a maga dicsőségét keresi.) A huszonnégy vén is szüntelenül magasztalja az örökké élőt.   Hatalmáért, a teremtésért (a következő fejezetben a megváltásért). A kettő összetartozik. A teremtés – hallottuk a délelőtt - a megváltásra néz. Áldott legyen az Isten neve! Ámen.

 

 

 

Jel 5, 1-11 (kar. III./de.)

 

1 És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; Ézs 6,1 ; Zsolt 47,9 ; Ez 2,9-10 ; Ézs 29,11

2 és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit?

3 De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba.

4 És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen.

5 Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét. 1Móz 49,9 ; Ézs 11,1.10

6 És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. Ézs 53,7 ; Zak 4,10

7 A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből;

8 és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, Zsolt 141,2

9 és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; Zsolt 33,3 ; 98,1 ; Ézs 42,10 ; 2Móz 19,6 ; Jel 1,6

10 és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. Dán 7,10

 

   Karácsony mennyei és földi történet egyszerre. Istennek Krisztusban megjelent szeretetéről szól, megváltásunk tervéről, és arról a csodálatos világról, amelyet Isten készített számunkra, amilyent szem nem látott, fül nem hallott…

Ebbe a világba földi embernek csak látomásban lehet betekinteni… Csak a szimbólumok nyelvén lehet róla beszélni.  A szimbólumok inkább csak érzékeltetik, sejtetik, nem képesek leírni a teljes valóságot. Pl. azt mondom: olyan drága a gyermekem, mint a gyémánt… Akármennyire szép szavakat mondunk, az csak beszéd lesz. Csak Isten beszéde azonos a valósággal. Az Ige testté lett. Krisztus a mi személyes mennyei élményünk.

     A Jelenések könyvében a tegnap olvasott 4. fejezettel indul tkp. - hét levél üzenetének megfogalmazása után - a mennyei látomások sora. Hallottuk: János egy nyitott ajtót lát. Eszünkbe jut: karácsonykor „megnyílt az ég harmatozva”. Nemcsak egy kulcslyukon, hanem egy szélesre tárt ajtón árad ránk Isten dicsősége. Krisztusban Isten szívét nyitotta meg. Általa menetelünk van a kegyelemhez. 

    Ránk is – akár a pásztorokra, ez a mennyei fény ragyog, amely megvilágosít minden embert. Csak szívünket kell megnyitni. Ebben a fényben földi küldetésünk is világossá lesz. Nyilvánvalóvá lesz az Isten akarata. Krisztus lesz az utunk és a célunk… 

    A trónon ülő kezében egy hétpecsétes könyv van. Valljuk, hogy Isten Krisztusban az ő üdvözítő akaratát tökéletesen kijelentette. De a hogyant még nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy mivé leszünk, írja János. Azt sem, hogy mikor. Vannak titkok. Vannak nem -ek a Bibliában, amiket tiszteletben kell tartanunk. Ha ott is szólunk, ahol hallgatni kell, akkor emberi okoskodás és megtévesztés lesz belőle.

   A könyv rendeltetésénél fogva információt tartalmaz, lényege, hogy olvasni lehessen. A látomásban megjelenő erős angyal is ezt a kérdést teszi fel: ki méltó arra, hogy felnyissa? Kicsit mérlegeljük ezt a szót. Krisztus méltatlanságunkban keresett meg. Arra sem méltatták őt, hogy tisztességes szállást adjanak neki. Kereszten végezte földi pályafutását. Pedig ő az egyetlen, aki méltó. Aki életét áldozta, aki szeretetét megmutatta.

   Megható a leírás: olyan volt, mint akit megöltek… Krisztus a mennyben is földi áldozata, megöletése, kereszthalála jeleit viseli, értünk vállalt szenvedésének pecsétjét! Áldozatának stigmáit. Ez az ő örök jellemzője. Vajon felismerjük-e? (Van egy történet… Egy szerzetes elment lelki vezetőjéhez, és elmondta:, hogy álomban megjelent neki Krisztus, és azt parancsolta, hogy menjen ide és oda. „Milyen volt?”, kérdezte a vezető.  „Mint egy hős, egy tökéletes kiállású férfi”, hangzott a válasz. Az apát erre azt mondta: nem Krisztus volt, rajta láttad volna a sebeket!)

   János keservesen sír. Hát senki sem méltó? A kegyelem végzését senki sem olvashatja föl? Senkinek nincs joga, hogy Isten igazságát nyilvánosságra hozza? Érezzük ezt a szomorúságot. Személyesen érint. Ki fog kiállni mellettünk, ki fog könyörülni rajtunk?

   Egyik vén szól Jánoshoz: ne sírj, mert győzött az oroszlán Júda törzséből. Az evangélium szavai ezek. Először ezt kell meghallanunk. A váltság készen áll, győzött Krisztus. Az evangélium rá irányítja a figyelmünket. Ebben a mennyei jelenetben ott áll a Bárány is, de először az igének kell elhangzania. A bizonyságtételnek. Krisztus az ige által érkezik el hozzánk. Karácsonykor az Ige lesz testté.

    Igen, a Bárány. Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, kiált fel Keresztelő János.  Az Isten szent, nagy elégtétele a világ bűnéért. Nekünk kellett volna áldozatot bemutatni, Isten teszi meg helyettünk. A legtökéletesebb ajándékot adja.

   Ő átveszi a könyvet, az Igét.  Ő az Ige, aki testé lett. Ő, akiben minden beteljesedik. Isten az ő kezébe adta át üdvösségünket. Hát nem ott van a legjobb helyen? Az én ügyem Megváltóm kezében van! Vallására büszke ember azt mondta ismerősének: nem ismered a törvényt. Az azt válaszolta: de ismerem a legjobb ügyvédet.

   Leborulnak előtte, elébe viszik a szentek imádságait áldozatként, új éneket énekelnek. (Az új ének egy előzőnek a folytatása: az ó szövetség  az új szövetséggel folytatódik.)

   A tegnap hallottuk: Istent teremtő hatalmáért magasztalják. De a teremtés a megváltásra néz. A megváltásban éri el Istentől rendelt célját. A teremtett világ sóhajtozik, írja Pál…míg elnyerjük a fiúságot.

   Méltó vagy, mert megölettél ó… Véreddel vásároltad meg. Ez a legnagyobb, ebben ért célba megváltásunk, ezért volt karácsony is.

Akiket megvásárolt. Azok az övéi. (Schindler listája… szó szerint megvette őket.) De Krisztus nem aranyon vagy ezüstön. Életét adta. Úgy tekinteni Krisztusra, mint aki maga a váltságdíj. Képzeljük el, halálra vagyunk ítélve, a legszörnyűbb gyötrelmek várnak ránk, jön valaki, és azt mondja: én meghalok helyettetek, szabadok, boldogok lehettek, békességben élhettek. Hogy fogadnánk?  Nem törődnénk vele, elküldenénk? Vagy utána nem akarnánk vele találkozni?

   Minden törzsből, nyelvből… papokká, országa népévé tette őket. A papok feladata az Isten szolgálata, akaratának közlése, az ő dicsőítése. Papi megbízatásunk van. 

  Uralkodni fognak a földön – messiási időket idéz, a békesség korát. Erre kell már most törekedjünk. Ámen.

 

 

1 Jn 4, 7-11 (kar. III./du.)

 

7 Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent;

8 aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.

9 Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.

10 Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Mk 10,45 ; Róm 3,25

11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

 

 

     Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Karácsony üzenetét lehet-e ennél jobban kifejezni? Ebben a rövid mondatban háromszor fordul elő a szeretet szó. Mindennek ez a lényege és teljessége. Krisztus születésének az oka és a célja is ez.

Az ő eljövetele, egész szolgálata, életének minden mozzanata Istennek mindent legyőző szeretetéről szól. Ez kell betöltse a szívünket!

   Szeretteim. Kedves ez a megszólítás. Az apostol szavaiban nincsen mesterkéltség, képmutatás. Így érez, ilyen közel vannak hozzá a gyülekezet tagjai. Általában ezt a kifejezést családtagokra vonatkoztatjuk. De kérdés, hogy legalább irántuk valóban őszinte jó szándék van-e a szívünkben? Mennyi baj, feszültség, civakodás, neheztelés kaphat helyet még a családokban is! Még karácsonykor is. (Valaki így fogalmazott a tegnap: karácsony egy problémás ünnep. Hát igen, ha nincs szívünkben szeretet, akkor nehezen tudjuk azt megosztani. Akkor mást osztunk meg.) A szeretet magába foglal mindent, ami jó a másik számára: megbocsátást, megértést, támogatást, szívességet, segítségnyújtást.

   Azt is meg kell gondolnunk, hogy a gyülekezet is egy család. Sok ellentétnek le kell épülnie, önzésnek, irigységnek el kell tűnnie ahhoz, hogy valóban Krisztusban testvérekként nézzünk egymásra. Tudjuk, nem vagyunk tökéletesek. De a Krisztus szeretete igenis tökéletes, és ha az köt össze, akkor megtaláljuk az összhangot. Ha akaratunkat az övéhez igazítjuk, akkor egyetértés születik. Szeretetének mágneses ereje maga körül egymáshoz kapcsol. Egy Urunk van, egy megváltónk, egy üdvösségre készülünk – hát így tekintsünk egymásra.

   Szeressük egymást, mondja ki nagyon egyszerűen és határozottan János apostol. Hát lehet így, parancsszóra? Lehet, sőt kell is rá törekedni! Tudatosítani, hogy Krisztus példája is erre tanít. Fájna néki, aki eljött közénk, aki életét adta, ha idegenként vagy ellenségként élnénk egymás mellett. A szülőnek is ez a legnagyobb fájdalom. Engedjük, hogy Krisztus szeretete irányítson! Figyeljünk érzésinkre, gondolatainkra, megnyilvánulásainkra: ne mondjunk rosszat felebarátainkról (mégha kikívánkozik is belőlünk), tiszteljük és támogassuk egymást, tegyük félre sérelmeinket! Ó, milyen kicsinyesek tudunk lenni! Akár az adós szolga.

   Mert a szeretet Istentől van. Ez azt jelenti, hogy Isten a szeretet forrása. Minden jó tőle származik. De karácsonykor arra is gondolnunk kell, hogy a testet öltött szeretet, Krisztus Istentől adatott számunkra. Rá valóban igaz, hogy Istentől van: ő Istennek a legnagyobb ajándéka számunkra. Ha egy ajándékot kapunk, de nem tudjuk pontosan, hogy ki készítette azt nekünk, akkor találgatjuk: ez biztosan ettől a személytől van. Ha Krisztusra nézünk, akkor biztosan tudnunk kell: Ő Istentől van!   

   Aki szeret, az Istentől született. Csodálatos mondat. Születésről szól, mint a karácsony. Olvassuk el még egyszer. Elsősorban valóban Krisztusra vonatkozik. Kire illene jobban rá az, hogy szeret? Szeretetből jött el, hagyott mindent, vette fel emberi, szenvedő testünket, vállalta sorsunkat, bűneink büntetését is. Az ünnep előtt néhány presbiter testvérrel a marosvásárhelyi börtönben jártunk. Kinek a büntetését vállalnánk át? Melyik elvetemült gonosztevőnek? De Isten előtt mindnyájan azok vagyunk. „Sok a bűnöm, bánatom, átok ül a vállamon.”

Hát ezt csak végtelen szeretetből lehet megtenni. Aki szeret, az Krisztus. Ő az, aki a szó legmélyebb, legérthetetlenebb értelmében Istentől született. Örök időknek előtte. (A szeretet végtelen titka ez.)    Eljött erre a bűntől, gyűlölettől, erőszaktól megrontott földre. Istennek nincs más válasza, csak a szeretet. Csak az egyszülött Fiú. Gondoljátok el, mi lesz velünk, ha ezt visszautasítjuk? Ki fog rajtunk könyörülni?

    Aki szeret, Istenhez tartozik. Az kapcsol minket Istenhez. Istent is a szeretet kapcsolja hozzánk. Semmi más tartozása nincs velünk szemben. Istent szeretete indítja, hogy ne mondjon le rólunk, hogy keressen, biztasson, magához öleljen. A szeretet az Istennel való találkozás feltétele. De ezt a feltételt is ő teljesíti, ő ajándékoz meg minket. Nekünk meg kell nyitni a szívünket és elfogadni. Gyűlölettel, haraggal nem lehet közeledni hozzá. Nem lehet karácsonyt ünnepelni…

    Krisztus aláhajló, megbocsátó szeretete minket is szeretetre tanít. Szeretetre hevít fel. És ha engedjük, hogy áthasson, engedjük, hogy betöltsön, akkor Krisztusért Istentől születettek leszünk. Akkor ő formál át, akkor belekerülünk csodálatos közösségébe, családjába. Akkor megértjük, mit jelent az ő szeretete. Azért vagyunk olyan kicsinyesek, azért méricskéljük, hogy a másik mennyit és én mennyit, mert nem értettük meg igazán, mert nem érintett meg igazán.  A bűn elszigetel.

    Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent. A szeretet nélküli ember is sok mindent tudhat, mondhat Istenről… de nem ismeri őt. (Film: egy nagyon híres ember egy kis faluba költözik… nem fogadják be, sok ellenségeskedés veszi körül, akármit akar, gáncsoskodnak … mindenki ismeri, de senki nem ismeri igazán. Krisztus sorsa.)  A világosságot csak világosságban lehet meglátni, az örömöt csak örömmel lehet átélni. Istent csak szeretetben lehet felismerni.

   Mert Isten szeretet. Ez a lényege, ez minden cselekedete. Teljes szeretet. Karácsony, nagypéntek ezt hirdeti: az Isten szeretet.

   Isten szeretete nem marad egy szép gondolat csupán. (Vannak szép gondolataink nekünk is. Ady írja: de jó volna!) Isten szeretet nem csak szó és beszéd. Hanem megnyilvánul, megmutatkozik, cselekszik, vállal, kiáll, önmagát adja. Nem tételen, nem önmagában ragyogó szeretet, hanem önmagát megalázó, hozzánk eljövő, minket felemelő szeretet. Mindig személyes en fogalmaz János: irántunk való. Van úgy, hogy nagy meleg érzés fogja el a szívünket, a jóság vágya tölt el, de ha senkihez sem fordulunk oda, akkor csak egy tűnő érzés marad... Ha mindenkit kihúzunk a listáról: ezt ezért nem, azt azért. Isten is kihúzhatott volna, engem legelőször. Hát méltó vagyok? Nem!

   Ő mégis egyszülött Fiát küldte el, hogy éljünk általa. A legnagyobbat adta. A maximumot. Nem egy kis karácsonyi könyöradományt. A legdrágábbat. Akit legjobban szeretett, aki a legjobban szeret. Odaadnád-e azt, akit a legjobban szeretsz? Súlyos kérdés. Isten halálba küldi egyszülött Fiát, hogy éljünk általa. Életünk életbe kerül. Krisztus a váltságdíj számunkra. Képzeld el, egy bűnöző túszul ejtene téged és azokat, akiket a legjobban szeretsz, és egyetlen módon menekülhetnétek meg a biztos haláltól: ha lenne valaki, aki helyet cserél veletek, aki átvállalja a halált. Reménykedhetnél ilyesmiben? Kerülne valaki?

    Igaz, értitek, testvérek, ezért írja János, hogy nem az a szeretet, ahogy mi szeretjük Istent, hanem ahogy ő szeret, ahogy ő adta engesztelő áldozatul az ő Fiát. Karácsony volt az első lépés. Valóban, a szeretet ünnepe, az Isten szeretetéé, amit Krisztusban ennek a világnak adott, hogy mi is ebben a szeretetben éljünk. Ámen.