Kol 1, 19-23 (nagypéntek de.)

    Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Ef 1,10; 2,16 

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, 

22 most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. 

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. 

   Egy hét alatt immár harmadszorra halljuk ezt az igeszakaszt. Konfirmandusok köszöntésekor, egy temetésen, és most… Ezt az üzenetet nem lehet csak úgy a hátunk mögé vetni: elkísér, szívünkbe íródik… Nem lehet elfelejteni, ami a kereszten értünk is történt. (Luther Márton…). Annak kihatása van egész életünkre, sőt üdvösségünkre. Pál így írja (Gal 2,20): most az Isten Fiában való hitben élek, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. „1941. augusztus 1-jén az ausschwitzi tábor 14-es barakkjából megszökött egy rab. A tábor parancsnoka bosszúból a barakk tíz lakóját éhhalálra ítélte. Ekkor Kolbe atya önként vállalta a halált egy kétgyermekes családapa, Franciszek Gajowniczek helyett. A tíz foglyot egy félig földbe ásott bunkerbe zárták össze, hogy lassú éhhalál végezzen velük. A bunkerből mindvégig hallatszott az imádság és az ének, amit Kolbe atya vezetett a halálraítéltek között. Két hét után már csak ő volt életben (böjthöz szokott szervezete bírta az éhezést). Augusztus 14-én egy injekcióval oltották ki életét. Franciszek Gajowniczek túlélte a tábort, 53 év múlva, 93 éves korában halt meg. Egy napig nem felejtette el, hogy ajándékba kapott élete van. A Kolbe atya önfeláldozó tettének a hírnöke lett.”

  A Kolossé levél első fejezetében egy ún. Krisztus-himnusz hangzik el. Hogyan szóljunk arról, aki úgy szeretett, hogy kínt, megvetést, halált vállalt értünk, ha nem a vallomás hangján? 

   Az egész Teljesség benne lakott. Itt Krisztusnak Istennel való örök, maradéktalan közösségéről beszél az apostol, és arról, hogy ebben a végtelen szeretetben nem volt semmi hiány. És Krisztus mégis – önmagát megüresítve, a teljességet levetkőzve – elindult megváltani a bűnbe jutott embert. Mekkora szeretet kell ehhez a lépéshez! Mekkora irgalom kellett legyen az Isten szívében, aki egyszülött Fiára ráruházta a küldetést, hogy megbékéltessen minket önmagával! Nem értjük, hogy miért voltunk ilyen fontosak Isten számára. Sokszor panaszkodunk, mert úgy érezzük, hogy Isten elfeledkezett rólunk, de rácsodálkozunk-e arra, hogy ő egyáltalán gondol reánk, hogy nem közömbös az életünk számára? Hogy ő akarja jóvátenni azt, amit mi elrontottunk, ő vállalja az áldozatot azért, amiért nekünk kellene megfizetni.  Ha nekünk olyan hatalmunk lenne, mint neki, törődnénk-e ilyen kis, porszem, lázadozó, hitetlenkedő, egymással állandóan torzsalkodó teremtményekkel? Ki adná oda egyetlen gyermekét ellene gonoszul acsarkodó, ellenséges indulatú emberekért? 

   Úgy történt, foglalja Pál össze röviden a nagypénteki eseményt és annak következményét, hogy megbékéltetett minket a keresztfán kiontott vére által. Egy rövid mondat, amiben minden benne van… Krisztus küldetése, egész földi életének szenvedése, megaláztatása, az iszonyatos testi és lelki kín, amit ő megváltásunkért magára vett. Olyan ez, mint amikor egy édesanya szerényen, derűs arccal azt mondja: megszültem, és felneveltem ezt a gyermeket… és nem vár semmi elismerést, de tudjuk, hogy mennyi fáradozás, éjszakázás, aggódás van e mondat hátterében. 

   A kijelentés azt is hangsúlyozza, hogy itt teljes odaadásról van szó, helyettes áldozatról, hogy valakinek valakikért kiontják a vérét, elveszik az életét. Krisztus átvállalta a halálunkat, hogy mi megkapjuk az ő életét. Az ószövetségi áldozatbemutatásban is ez a gondolat ábrázolódott ki: az elsőszülött kellene meghaljon, és egy ártatlan állat fizet az életével… Isten azonban nem kímélte meg elsőszülöttjét, a törvényt – a mi javunkra maga ellen fordítva azt – betölti. Feláldozza az Egyetlenegyet, hogy mi elsőszülött, másodszülött, vagy akárhányadik bűnös emberek megmeneküljünk. 

  Titeket is - ez személyesen hangzik. Nagypéntek nemcsak egy kis részvétre kell indítson Jézus iránt, esetleg a világ szenvedőivel történő együttérzésre (arra is!), hanem kikerülhetetlenül bűneinkkel való szembenézésre is. Énekeinkben gyakran előjön az a tanítás (hogy ti. mi okoztuk a Krisztus halálát), kicsit túlzónak is érezzük. De ismerjük-e igazán önmagunkat, lelkünk mélységeit? „Én nem tudtam,” - írja József Attila - „hogy annyi szörnyűség barlangja a szívem.” (Jézus így imádkozik a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.) 

   Nem hízelgő, szinte ünneprontó, amit az ige itt rólunk felsorol (de mi már eléggé elrontottuk a Krisztus ünnepét), és akkor tudunk méltón ünnepelni, ha bűnbánattal tesszük… Elidegenültek, ellenséges gondolkozásúak, gonosz cselekedetekben járók. Elidegenültségünket mutatja távolmaradásunk, távolságtartásunk, az, hogy nem engedjük közel a szívünkhöz a megváltás evangéliumát, hogy az hidegen hagy. (Karácsony után kérdezte valaki egyik lelkésztől: milyen volt az ünnep. A válasz meglepő volt: 10-1 a közömbösök javára). Ellenséges gondolkozásúak. Jézusnak ma sem lenne nagyobb esélye: saját igazságainkat követjük, saját identitásunkat építjük, nem kell a Krisztus tanítása, nagyon indulatosan tudunk reagálni (egyik amerikai egyetemen a tegnap a hallgatók egy hangos csoportja a szólásszabadság nevében széttépett egy Bibliát, mert egyik tanár a keresztyén értékekről akart előadást tartani), nekünk ne mondja meg Isten se, hogy mit tegyünk…. Gonosz cselekedetekben járók. Kegyelem, ha tudunk jók lenni, megbocsátani, de „a mégis fennálló emberi gyarlóság” bőven elég ahhoz, hogy megérdemeljem a gonosz jelzőt. Egyedül is felhalmoztam annyi bűnt, hogy azok eltörléséért Krisztusnak meg kelljen halnia… 

  Most megbékéltetett… Mikor kezdődik a megváltás? Megtörtént a golgotai kereszten, de számomra most, amikor elfogadom a kegyelmet, amikor letérdelek, bocsánatot kérek. Eljutottál-e nagypéntekig? Nem a naptárban, a szívedben! 

   Halála által megbékéltetett (ó, a békesség - amikor nyugodtan hajtod le a fejed, nem kell támadástól tartanod sem kívülről, sem belülről, nem kell a harag pusztító terhét hordoznod, boldogan nézhetsz a holnap fele) a halála által. Krisztus az ő halálával szerzett életet nekünk. (Meghalt, hogy megszerezze számunkra a halál ellenszerét.) „Cu moarte pe moarte calcand” (az ortodox liturgiából) – halálával győzte le a halált. Vállalta, megjárta.  Megkóstolta érettünk annak keserű, gyilkos mérgét (Zsid 2,9), hogy mi megízlelhessük az Isten jóságának, kegyelmének édességét (1 Pt2,4).  

   Hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Miről, kikről van itt szó? Hiszen azt hallottuk, hogy ellenséges gondolkozásúak, stb. Hogyan nevez az ige hirtelen (pedig igaz az, fel nem bontható) szenteknek? Krisztusért. Ő teljesen átvállalta bűneinket, teljesen nekünk ajándékozta igazságát. (Tudományos-fantasztikus film: az emberekbe chipek, „alaplapok” voltak beültetve, amik mindent rögzítettek, kihágásokat, annak lapján lehetett vagy nem lehetett ide vagy oda menni, ezt vagy azt megtenni.  Egy fiatalember megszeretett egy lányt – hisszük, hogy szerelem/szeretet minden társadalomban lesz - de a „rendszer” nem engedte, hogy kapcsolatban maradjanak. Volt egy barátja, aki átadta neki tiszta, hibátlan adatlapját. Az életébe került…)

  Olyan szép: hogy a maga színe elé állítson. Az üdvösségről van itt szó. A Krisztussal való örök közösségről. A Szentírás szerint (igen, mi, bűnös emberek) az ő menyasszonyai vagyunk… Értitek: megtisztít szeretete által, hogy az övéi lehessünk, hogy az Atya jóváhagyja ezt a szent frigyet. 

  Nagypéntek megbízatás is. Megmaradni. Nem válni hűtlenné ahhoz, aki így szeretett. Szilárdan, nem tántorodva, nem adni fel ezt a reménységet sem magunk, sem mások miatt elkeseredve. Krisztusra nézve. Ha bűneid szorongatnak, ha közömbösség kísért, ha nagyravágyás csábít - emlékezz az ő keresztjére! Ezért szól Isten hozzánk, ezért vannak ünnepeink, mint a mai is… Ezért voltak Krisztus nyomdokain járó tanítványok, mártírok, hitvallók. Engedjük, hogy bizonyságtételük megérintsen, és legyünk ennek a Krisztusnak holtig hűséges, engedelmes követői, és részesei annak az üdvösségnek, amit – önmagát adva váltságdíjként - ő szerzett meg nekünk. Ámen.