Lk 2, 1-14  / Jn 1, 14-18  (karácsony I./de.)   

 1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 

2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. 

3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 

4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 

5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 

6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 

7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 

8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 

9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 

10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 

11 üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ézs 9,5 

12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.

13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 

14 Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Lk 19,38 

14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 1Tim 3,16; Gal 4,4; Mt 17,2 

15 János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 

16 Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Kol 1,19-20 

17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. 

18 Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. 2Móz 33,20; Mt 11,27; 1Tim 6,16 

   A két evangélista egyugyanazon eseményről ír. Lukács a külső mozzanatokra figyel, János azok mennyei hátterét vizsgálja. Az Ige testté lett. Ennél tömörebben, döbbenetesebben nem lehet kifejezni karácsony csodáját. Az örök dicsőségben élő egyszülött Fiú szenvedő, törékeny (valójában mulandó, a halál törvényének alávetett) emberi létformát vett fel. Belépett szenvedő, zűrzavaros emberi világunkba, hogy megismerje létünk minden mélységét, és így könyörüljön rajtunk. Ebbe a világba jött, amelyikben erőszak, üldözés, elnyomás, igazságtalanság volt és van, ahol földi hatalmasságok fitogtatják mulandó hatalmukat. Ahol Augusztus népösszeírást szervez, talán az adózásért, vagy mert háborút készül indítani (tudni akarja, hány fegyverbe fogható férfi van a birodalmában), ahol mai diktátorok, vezetők minden áron  – nem törődve mások életével, mérhetetlen szenvedésével - saját uralmukat próbálják fenntartani, megszilárdítani. Tűzzel-vassal, háborúval. Az Ige testté lett, közénk született, vállalta sorsunkat. Testi mivoltunkhoz annyi fájdalom, lelkünkig ható gyötrődés, vívódás is kötődik: betegség, éhezés, fázás, fáradtság. Ez lett a Krisztus sorsa is.

   Lukács röviden bemutatja a császár parancsának engedelmeskedő szent családot, Józsefet, és jegyesét, Máriát, aki áldott állapotban van, és amikor Betlehembe, Dávid városába érkeznek, betelik szülésének az ideje. Egy gyerek világra jöttének története ez, aki az Atya Egyszülöttje. 

   Köztünk lakott. Nem egy villámlátogatás volt, hanem emberi életutunk végigjárása. Mindnyájunké. Megható emberi történetekről lehet hallani, olvasni. Valamennyi a Krisztusé is. Krisztus beköltözött a mi emberi létünkbe, hogy teljes együttérzéssel, empátiával állhasson minden ember mellé, hogy megszólítható és segítségül hívható legyen, hogy érezzük: megérti szomorúságunkat, fájdalmainkat. Azokat bizalommal megoszthatjuk vele. Köztünk lakott, szinte hajléktalanként. Első otthona a betlehemi istálló volt, majd a názáreti egyszerű házacska, aztán azok a helyek, ahová befogadták. Ő maga mondta: „a rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Ember fiának nincs hova fejét lehajtania”… Nem lehet senki olyan szegény, hogy azt gondolná: nem jöhetek hozzá… Köztünk lakott, fel lehetett keresni, találkozni lehetett vele, ahogy tették a pásztorok is, akik először hallották a nagy hírt. Az őrködők, a nyájra vigyázók mennek először hozzá, mert ő is Pásztorként jött el, hogy nyáját őrizze, élet árán megváltsa. 

    Láttuk az ő dicsőségét… A pásztoroknak angyalok jelentek meg, és „körülvette őket az Úr dicsősége”, Isten tündökletes közelsége, szeretetének kiáradása. Jézus egész földi szolgálatát csodák kísérték, irgalmának, alázatának, szeretetének megrendítő dicsősége ragyogott fel a golgotai kereszten, és feltámadásának mennyei, fényes győzelme ragyogott fel húsvét hajnalán. Láttuk, vallja János. Látták a pásztorok is. Vajon mi észrevesszük-e őt, az Isten Fiát, életünk Urát, nem vakította-e meg lelki szemeinket a világ hamis csillogása?  Milyen jó lenne látni őt! Elgondolkoztam azon: ha Jézus ma is nincstelenségben, alázatban, szerényen jelenne meg, lenne-e esélye, esélyünk arra, hogy felismerjük. Mire figyelünk? Nemde az impozánsra, a hivalkodóra, az erősre, a pompásra, a sikeresre? Nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy elmegyünk Krisztus mellett? Hogy éppen az Életet hagyjuk ki az életünkből.      

  Ő teljes kegyelemmel és igazsággal. Így lehetett a mi Üdvözítőnk. Minket csak teljes kegyelemmel és igazsággal lehet megváltani. Gonoszságunkat csak végtelen kegyelem tudja megbocsátani. Bűnünket csak teljes bűntelenség törölheti el. Hamisságainkat csak a teljes igazság teheti igazzá. Csak akinek makulátlanul tiszta a lelke, az gyógyíthatja meg sok lelki nyavalyánkat. Üdvözítő született ma nektek… 

   Nem volt könnyű a pásztoroknak ezt a kijelentést önmagukra nézve elfogadni. „Nekünk, szutykos pásztoroknak, akiknek a lelkünk is tele van bűnnel, bajjal?”  Ne feledjük: a pásztorok a társadalom legmegvetettebb, leglenézettebb rétegéhez tartoztak. Ma is. Mit szólnátok, ha meghívnánk egy pásztorembert, hogy itt a középre állva mondja el: hogyan éli meg a karácsonyt. Sokan fintorognánk. De Isten nem hazudik: Üdvözítő született ma nektek, nem számít, kik vagytok, csak az: hogy ő teljes kegyelemmel és igazsággal. 

  János azt hirdette róla: ő előbb volt. Az angyalok így mutattak rá: ő az Úr Krisztus. Isten örökkévaló Felkentje, az ígéretek letéteményese, beteljesítője. Ő volt az, akiről megmondtam… Bár az első karácsonykor kisgyermekként feküdt a jászolban, de örök Isten ő. Ő maga a jel: abban, ahogy megüresítette magát, abban, ahogy a kereszten elhordozza bűneinket. Ő maga a jel. 

(Egy tékozló fiú hosszú évek után hazaírt: anya, tudom, sok szenvedést okoztam neked, tönkre tettem jó hírnevedet, vagyonodat, nyugalmadat, börtönben is voltam… Nem érdemlem meg, hogy fogadj, de nagyon szeretnélek látni. Ha felkereshetlek, akkor a vasútállomáson az információs táblánál egy zöld papírlapon hagyj egy üzenetet. Holnap odautazom, ha nem lesz ott ez a lap, akkor a következő vonattal továbbmegyek. Teljes mértékben megértem, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz velem találkozni… Másnap a fiú szívdobogva szállt le a vonatról, és szorongva indult el az információs pannó fele. Amikor a közelébe jutott, a tábla előtt egy tetőtől talpig zöld ruhába öltözött, zokogó idős asszonyt pillantott meg. Az édesanyját.) 

   A jel maga a Gyermek, Krisztus az ő teljes szeretetével, bocsánatával. Az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyemért. Nem a feltételeket állító törvény, hanem a feltétlen kegyelem által, Krisztusban van megtartatásunk. Ez a kegyelem minden gátat, minden feltételt félresöpört, átszakított. Szívedben szakadnak-e a gátak? 

  Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú jelentett ki őt… Benne látjuk az Istent. Ilyen az Isten: mint a bölcsőben fekvő Gyermek, mint a kereszten gyötrődve agonizáló Messiás. Krisztusban látjuk: ilyen emberi, ilyen magunkféle Istenünk van, akinek vérzik a szíve értünk. Aki Úrrá és Krisztussá lett, hogy minket üdvözítsen. Az angyalok így énekelnek az első karácsony éjszakáján: dicsőség a magasságos mennyekben Istennek. Kapcsolódjunk be ebbe magasztalásba, és legyünk a békesség eszközei! Ámen.