ApCsel  2, 1-12   (pünkösd I./de., 2016)

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,  zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni?

    Nagy ünnepeink – amelyek között méltánytalanul a pünkösd kap a legkisebb hangsúlyt – megváltásunk evangéliumát, annak egy-egy fontos mozzanatát hirdetik: így csodálkozhatunk rá Isten önmagát adó szeretetének, halált legyőző hatalmának, és újjászülő kegyelmének munkájára, ahogy az megmutatkozott a testet öltés, a feltámadás és Szentlélek kitöltetésének eseményeiben. Szent irigységgel gondolunk azokra, akik átélték az üdvtörténetnek ezeket a rendkívüli pillanatait, karácsonyi, húsvéti, pünkösdi eseményeit.  Isten Igéje azonban azt tanítja, hogy mi – „kései tanítványok” – nem késtünk le semmiről. Bár nem lehettünk szemtanúi ezeknek a csodáknak, Krisztust nem láthattuk test szerint, a Lélek által részünk van mindenben: „Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Lélek által” (Róm 5,5), „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (Jn 20,29).

   A Szentlélek neve az Újszövetségben 70-szer fordul elő, ebből több mint 30-szor az ApCsel-ben. Már első fejezetben olvassuk (figyelemreméltó, még a pünkösdi csoda előtt): „be kellet teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által” (16. vers). Isten népe körében mindig munkálkodott az ő Szentlelke. Pünkösdkor ez rendkívüli módon és erővel lett nyilvánvalóvá.

Gyökössy Endre írja: az első gyülekezetben hatalmas, szinte ellenállhatatlan erővel fújt a Lélek szele. Változott a Szentlélek ereje? Úgy gondolom, mi lettünk közömbösebbek. Annyi minden betölti a szívünket, annyi minden elvonja a figyelmünket! 

    A Cselekedetek könyve első fejezetében a pünkösd előzményének két mozzanatáról beszél az Írás. Az első, a legfontosabb: a Jézus ígérete. „Vesztek erőt…”  A másik a tanítványok magatartása, ahogy nyitott szívvel, reménységgel és bizalommal vártak, imádkoztak, teljesen Istenre figyeltek. A pünkösd mindenképpen megtörtént, Isten Lelke mindenképpen munkálkodik, de nem mindegy, hogy mennyire vagyunk készek a megújulásra, az engedelmességre.

   A tanítványok tehát odaadóan vártak, közben nem toborozták az embereket, nem írták a pünkösdi prédikációt, nem a keresztelés kellékeit fényesítették. A szívüket készítették. Túl nagy hangsúlyt kapnak vallásos életünkben a külsőségek, a megszokások. Megvan a maguk helye, de hiába van minden előkészítve, istentisztelet, műsor, ünnepi ebéd, ha a szív nincsen. Ez a nyitottság, várakozás, önmagunk megüresítése a Szentlélek várásának az igazi jellemzője.

   Eljött a pünkösd napja. Nos, Isten hozta el, nem a tanítványok imádsága… Ők csupán készen álltak a fogadásra. A hajózásnál a szél fúj, ahonnan akar, de a vitorlák kifeszítése a hajósok dolga.

   Aztán hallottuk tovább: mindnyájan együtt voltak.  Szeretjük a magunk útjait járni. A lelki életben is egyfajta individualizmus lett divattá. Pedig a lelki életre vonatkozóan is igaz: együtt erősebbek vagyunk, csapatban sokkal jobbak vagyunk. Pedig Istennek különös ígéretei vannak a közösség számára. Jézus a lelki közösségről beszél, amikor azt tanítja: ahol ketten vagy hárman.

   „Együtt építtettek az Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2,22) Ezt semmiféle önzés, egyénieskedés, stb. miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Világi szervezetek felfigyeltek arra, mit az Ige évezredek óta tanít. Sokfele működnek ún. gyógyító csoportok, ahol hasonló nyomorúsággal küszködő emberek egymást támogatják, erősítik. Az anonim alkoholisták körében végzett felmérések szerint nagyban megnöveli a talpon maradás, kitartás esélyét, ha valaki bekapcsolódik egy ilyen körbe. (Van egy történet, ami a közösség erejéről szól.  Egy ember hatalmas farönköt vontat egy lóval, s közben nógatja a jószágot: hajrá, Vitéz, hajrá, Szellő, hajrá Fecske. Valaki megkérdi tőle, miért sorol fel három nevet, amikor csak egy lóval dolgozik. Az ember azt válaszolta: a lovam vak, nem látja, hogy a társai nincsenek vele, de sokkal jobban dolgozik, ha hallja a nevüket, és azt hiszi, itt vannak azok is. ) Micsoda erő származna abból, ha mindnyájan együtt Istenre figyelnénk, együtt kérnénk és fogadnánk el áldásait, tennénk az ő akaratát. A pünkösdi közösség ereje tkp. Isten ereje a közösségben.

   Krisztus születését, feltámadását, a Lélek kitöltetését is ígéretek előzték meg, mégis mindenik hirtelen, váratlanul, emberi képzeletet felülmúló módon történik… Isten nem kell megérkezzék: ő mindenütt ott van. Minket mindig meglep, térdre kényszerít hatalmának megnyilvánulása.

   A Szentlélek megjelenését külső jelek is kísérik: hatalmas zúgás és lángnyelvek. Ma így mondanánk: akusztikai és vizuális jelek. Azt jelzik, hogy a Szentlélek jelenléte, munkája nem elvont, absztrakt elmélet, hanem nagyon is valóságos. Az égből, hatalmas erővel jön, és felgyújtja a szívet, tüzes nyelvet ad a tanítványoknak a Krisztusról szóló bizonyságtételben.

Mindenki részesül a mennyei áldásban, de nem lesznek egyformák. Péter lesz a szóvivő, és mindenki a maga képességei szerint, teljes szívvel és lélekkel. Isten nem várja egyikünktől sem, hogy Péterek legyünk, hanem azt, hogy szívbeli engedelmességgel a Lélek eszközeivé váljunk.

    Megteltek Szentlélekkel… Milyen titokzatos dolog: Isten önmagát közli az emberrel. Tudományosan ezt nem lehet leírni. Ez nem egy általunk kiügyeskedett spirituális élmény: ez az élő Isten személyes ajándéka. Részesülök Isten szeretetében, békességében, szívemet (gondolataimat, érzéseimet, akaratomat) betölti Krisztus indulata. A legmélyebb személyesség ez. A teremtő és megváltó Isten adja az ő Lelkét nekem…

   A Szentlélek nem öncélú ajándéka Istennek… Tüstént folytatódik a mondat: és elkezdtek beszélni különféle nyelveken. 

  A történet nem említi azt a mozzanatot, amikor kimennek a nép közé… Ám a beszéd már nyilvánosság, a zúgás miatt összesereglett sokaság előtt hangzik. Nem belemagyarázás, ha azt mondjuk: a tanítványok félve bezárkóztak, de a Lélek úgy vezette ki őket, hogy szinte észre sem vették. Milyen sokszor vezet át Isten nehéz pillanatokon, hogy szinte azt sem tudjuk, hogy történt. Egy-egy kínos ügy, egy szorongással várt találkozás, stb.  A tanítványok azon kapják magukat, hogy kint vannak, és beszélnek, úgy, ahogy a Lélek adta. Csodálatos, hogy ki-ki a maga nyelvén hallja őket… Az evangélium mindenkié, túllép nyelvi akadályokon . Egyszerűen így  mondhatnánk: olyan nyelven beszéltek a tanítványok, hogy azt mindenki megértette. A Szentlélek összeköt, a nagyravágyás lelkülete elválaszt (lásd a pünkösd ellentörténetét: a Bábel tornyát).

   Az emberek megdöbbennek, zavarban vannak. Amit látnak, hallanak, ellenkezik tapasztalataikkal, előírásos, kegyes hitükkel is. A maga korlátai közt élő ember zavarba esik, ha Isten végtelen jóságával, kegyelmével szembesül. 

    Galilea – provinciális hely, de a tanítványokra bízott evangélium univerzális. 17 nyelvet, nyelvjárást ill. régiót sorol fel az Ige. De tudjuk, hogy ez egy nyitott lista. Reméljük, a mi gyülekezetünk is rajta van. Kedves mondat az egyik pünkösdi énekünkben: „Szentlelkednek erejét, valamint több más nemzethez, hozzánk is elküldéd.”Áldott legyen az Isten neve!

    Mi akar ez lenni? Mi mindig értelmezünk, pedig Isten ad értelmet. Mi magyarázatot keresünk, Isten megoldást nyújt. Nem baj, ha kérdéseink vannak, de el kell jutnunk a felismerésre. El kell jutnunk a pünkösdi döntésre: ha Krisztus értünk is meghalt, akkor tennünk kell valamit, akkor át kell adnunk az életünket, hogy Isten Lelke által a Krisztus arcára formálja azt, akkor meg kell hallanunk: néktek lett ez az ígéret és gyermekeiteknek, akkor meg kell értenünk, hogy Istennek megtartó, megváltó, jövőt nyitó terve van velünk. Őrizzen meg minket Isten a kicsinyhitű kételkedéstől, az ő akaratának semmibe vételtől, elzárkózástól, közömbösségtől! Engedjük, hogy ez kiteljesedjék bennünk, hadd legyünk Isten megtartásra való, neki engedelmeskedő, egymást erősítő népe. Ámen. 

 

 

ApCsel 2, 37-41  (pünkösd, ?)

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

   Az igefelolvasásban, az ún. lekcióban hallottuk Péter apostol pünkösdi beszédét. Nem mi vagyunk az elsők, akik megállapítjuk, hogy semmi szenzációs, rendkívüli nincsen benne. Az apostol röviden visszautasítja a vádat, hogy mámoros állapotuknak lenne betudható az, hogy más nyelveken szólnak (valaki azt mondta: legjobb bor az Isten szeretete), Jóel prófétát idézi a Szentlélek kitöltetésével kapcsolatban, és Dávid egyik zsoltárából kiindulva bebizonyítja, hogy Krisztus, akit megöltek, halálba küldtek (52 nappal vagyunk nagypéntek után) Isten Fia, aki nem maradt a sírban. És egy nagyon szép bizonyságtétellel zárja a beszédét: Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek (36. vers).

   Mondhatjuk: sem teológiai, sem retorikai szempontból nem kimagasló teljesítmény ez a pünkösdi bizonyságtétel, a Lélek mégis rendkívülivé teszi. Az Ige, ami máskor csak ismert idézetek gyűjteménye, most szíven találja a hallgatókat. Testvéreim, ha most magunkra vonatkoztatjuk ezt a bibliai helyzetet: egy jól ismert, sokszor előkerülő igeszakaszt hallottunk, én is több alkalommal prédikáltam már erről, azt is előre bejelenthetem, hogy a most következő igehirdetés nem kerül be a legszebb egyházi beszédek gyűjteményébe, mégis hiszem, hogy az ige Isten Szentlelke által köztünk is élővé és hatóvá lehet mind az igehirdető, mind az igehallgató számára. Szíven találhat. Tudjuk, hogy először a mi elesettségünk, elveszett állapotunk érintette meg az Isten szívét. Először ő indult könyörületességre irántunk, és küldte el Krisztust értünk. Isten benne a szívét adta, a Lelkét tette ki nekünk.  Ez az Isten szívéből fakadó megváltó szeretet és irgalom szól hozzánk. 

   Ez tesz megrendítő hatást az első pünkösdkor az emberekre: a Krisztus halálának súlya nehezedik rájuk, feltámadásának örömhíre rázza meg őket.  Ez a Lélek munkája. „Szívünkben felgerjeszti”, mondjuk a Kátéban. Valaki megérint, valamire ráébredek: felismerem Istenben mennyei Atyámat, Krisztusban megváltómat, a mellettem élőben a testvért, felebarátot.  Megértem, hogy életem minden pillanatát Isten örökkévaló kegyelme hatja át. Az üdvösség reménysége tölt el. Nem valami magamból kicsiholt spirituális élmény ez, hanem a Szentlélek gyújtja meg Krisztus világosságát bennem.

    Ezt nem lehet elrejteni. Nem lehet hallgatni erről. Nem lehet egy kicsit elgondolkozni, hümmögni magunkban, hogy ez tényleg érdekes, aztán tovább menni, mintha mi se történt volna. Mit tegyünk? - kérdezik a jeruzsálemiek.  Ha ez így áll, ha így belekerültünk a megváltás történetébe, ha Krisztus vére rajtunk – vádoló jelként, de bűnt megbocsátó erőként, bizonyságként is -, akkor valamit tennünk kell.  

   Ez a Lélek munkájának egy másik jele: a döntés, a tenni akarás, a szolgálat. Szoktuk mondani, nem elég megindulni, el is kell indulni. Ha belegondolunk, igazából komoly következményekkel járó kérdés ez a „mit tegyünk?”, mert ezzel feladjuk saját akaratunkat, komfortzónánkat, átadjuk, az Isten kezére bízzuk magunkat. Milyen nehezen tudjuk megtenni ezt a mozdulatot! Jézus a gazdag ifjúval való találkozása után mondja – éppen a vagyonhoz, az emberi biztonsághoz, saját elképzeléseinkhez való ragaszkodás/ kötődés feladásával kapcsolatban –: embereknél lehetetlen, de nem az Istennél. (Egy idézet szerint jobb Istennel a viharos tengeren, mint nélküle egy virágos mezőn.)

    Térjetek meg! Krisztus követése nem a világ megváltoztatásával kezdődik. Sokszor veselkedünk neki nagy felbuzdulással környezetünk, a világ jobbá tételének, de íme, magunkkal kell kezdenünk: térjetek meg. Nagyon fontos felhívása, nagyon komoly üzenete az igének, nagyon erős ösztönzése a Léleknek. Isten kegyelme betölt mindent, a szívünkig ér: azt azonban nekünk kell megnyitni. A megtérés mindenképpen Istenről és rólunk szól. Arról, hogy van, avagy nincs kapcsolatunk az élet forrásával. Kapunk, vagy nem kapunk az ige által életfontosságú tanácsot, biztatást, erőt.

   Ha igen, az csodálatos változást eredményez: áthangolódunk Isten hullámhosszára, kiárad ránk az ő békessége, betölt az ő világossága, ami kiűzi lelkünk sötétségét. Igaz, rájöttünk már, hogy a sötétség kiszorításának legjobb módszere a világosság befogadása. A megtérés igazából hazatérés, hazatalálás: az atyai ház békességének, Krisztus testvéri szeretetének átélése, megosztása.

   És keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.  A keresztség a Krisztus váltsághalálának és azáltal bűneink bocsánatának életünkön való kiábrázolódása, bekapcsolódás a benne hívők közösségébe. Egy szent pecsét az életünkön, ami megerősíti megkegyelmezett státuszunkat, Krisztushoz tartozásunkat. Ilyen-olyan jelképeket milyen büszkén hordanak az emberek!

   Vállaljuk-e ezt a külsőleg nem észrevehető, de belső meggyőződésben, hitben megnyilvánuló lelki bélyeget?  Olvastam, hogy Németországban az utóbbi években többen kérték különböző egyházaktól egykori keresztségük érvénytelenítését. Nincs szükségem Istenre, Krisztusra, megállok én a magam lábán. Vajon meddig? Isten kegyelme nem lesz kisebb azzal, hogy visszautasítom, az én életem lesz szegényebb. Jobb annak, aki nem ismeri Krisztust, mint annak, aki megtagadja őt.

   Megkapjátok a Szentlélek ajándékát: mintha feltételként hangzana. Megtérni, a keresztség által is eljegyeztetni Krisztusnak, és beoltatni az ő földi testébe, az anyaszentegyházba, és akkor… Isten kegyelmét, Szentlelkét feltétel nélkül adja, de nekünk csak ezekkel a feltételekkel lehet elfogadni. A Nap feltétel nélkül süt, de ahhoz, hogy világosság legyen a szobában, ki kell nyitnunk az ajtót, ki kell tárni a zsalugátereket.  Megnyitnunk szívünket, megüresítenünk magunkat, készen állnunk az engedelmességre - ez a mi felelősségünk a Szentlélek kérésében, befogadásában.  

    Az ígéret a miénk. Isten már elkészítette. Mindent elvégzett. Csodálatos örökséget készített számunkra. Örökkévaló rendelete szerint elhatározta megmentésünket az Egyszülöttben, amikor még bűnösök voltunk. Az ígéret gyermekei vagyunk (Róm 9,8). Erre az ígéretre is áll: csak személyesen vehető át. Nincs olyan, hogy az ígéret unokái. De van olyan, hogy az ígéret gyermekeinek gyermekei. A Szentlélek áldása egyértelműen megmutatkozik a családban, gyermekeink életében. Nem mindegy milyen lelkület uralkodik otthonainkban. Isten nem békétlenséget, nem viszályt ígér, hanem Krisztusban egyetértést, békességet. Látszik-e családi közösségeinkben a Szentlélek gyümölcsöt termő jelenléte?

   Az ígéret a távol valóké is. Pilinszky János egyik szép gondolata szerint: minél távolabb kerülök Istentől, ő annál közelebb van hozzám. A tékozló fiú a távolságban jutott lélekben a legközelebb az otthonhoz, ismerte fel, és ismerte be hazatérve apjának: vétkeztem az ég ellen és te ellened. Hallottuk, a Lélek munkájának, Isten kegyelmének, Krisztus megváltó szeretetének nincsenek nyelvi, földrajzi, vallási akadályai. Csak szívbeli akadályai lehetnek bennünk. „A Szentlelket ne űzzed el!”  

   Ezért beszél Péter a lelkükre – a Lélek által lélekből, lelkesen. Lehet, ez hiányzik sokszor. Olyan közömbösek vagyunk, érzéketlenek. Mindnyájunknak a magunk útja a fontos. Amíg meg nem ismerjük a krisztusi alternatívát.  

   Szabaduljatok meg ettől az elfajult nemzedéktől… Kemény mondatnak érzem, mintha igazolná azokat a vádakat, amiket gyakran fogalmaznak meg keresztyénekkel szemben: elkülönülés, elitizmus, vallásos gőg.  Az világos, hogy minden nemzedék elfajult Isten nélkül. Célt tévesztett, nem tölti be rendeltetését. Isten arra teremtett, hogy vele éljünk közösségben. Engedetlenségünk azonban elszakít, elvadít tőle. Számolnunk kell, hallottunk erről a bűnbánati héten, a tömeg vonzásának a törvényével is. A mások véleményének, magatartásának a hatásával.

   Ha olyan közösséghez tartozom, olyan baráti körben forgolódom, ahol hitetlenség, ahol könnyelműség van, akkor az befolyásol, és - talán észrevétlenül - átformálja értékrendemet. Van, amit ott kell hagyni, amiről le kell mondani, amitől el kell szakadni. Isten legnagyobb áldása, hogy elszakít a bűntől (Spurgeon). El akarok-e szakadni? Megszabadulni, hogy szabadon élhessek. Megszabadulni, hogy szabadon szolgálhassak éppen azoknak is, akiktől elszakadtam. Egyik filmben volt egy jelent: egy rabszolga, aki az őrhöz volt láncolva a gályán, egy kalóztámadás során kiszabadította magát, és megmentette a saját, de az őr életét is. Ha nem vagy szabad, nem tudsz segíteni. Ha együtt tévelyegsz, nem tudsz utat mutatni.  Nem megvetés, nem lenézés kell legyen benned, hanem egy más út, más cél víziója, bizonyossága, amit megosztasz környezeteddel.  

    Akik pedig hallgattak a szavára… Bizonyára, többen hallgatták a beszédét, de ennyien hallgattak a szavára. Nagy titok ez, a Szentlélek munkája. 3000 lélek.  Valóban, óriási hatása volt a bizonyságtételnek, a Szentlélek jelenlétének. Ha elgondoljuk, csak a környékünkön sokkal többen meg vagyunk keresztelve. Ott az életünkön ez a szent pecsét – csak a Lélek vezetésének kell jobban érvényesülnie, kiteljesednie, hogy ne tömeg, hanem közösség, ne csak egyház, hanem gyülekezet legyünk, hogy a pünkösd ne csak egynapos káprázat legyen, hanem állandó, lelkes szolgálat, kitartó követés, a Lélek kiáradó áldása, öröme, Krisztus köztünk uralkodó szeretete, az üdvösség mindenen átragyogó reménysége. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

legyen áldott szent neved, hogy először Téged talált szíven a mi nyomorúságunk, elveszett állapotunk, és könyörületre indultál, örökkévaló kegyelmed és végzésed szerint elküldted a mi Urunk Jézus Krisztust, hogy megkeressen és megváltson, eleget tegyen bűneinkért, megszerezze számunkra drága áron, élete árán a Te bocsánatodat és békességedet. Hálát adunk Neked, mert minden testi és lelki jó forrása Te vagy, és hogy kegyelemednek drága kincseiben részeltetsz minket bőséggel.

   Megváltó Jézus Krisztusunk, áldunk Téged engedelmes szeretetedért, hogy az ígéretek beteljesítője lettél, saját isteni, szent életeddel vállaltál kezességet azokért, azoknak beteljesedéséért. Megaláztad, megüresítetted magad, hogy minket, akiknek önmagunkban üres és céltalan, illetve rossz cél felé haladó az életünk, megajándékozz a te igazságoddal, érdemeddel, részeltess a te győzelmedben és az üdvösség útját nyisd meg számunkra. Köszönjük, hogy te lettél az út az igazság és az élet számunkra.

   Megelevenítő Szentlélek, kérünk, jöjj mihozzánk is, te töltsd be életünket mennyei javaiddal! Te űzz ki, győzz le minden sötétséget, erőtlenséget, kételkedést bennünk, juttasd teljességre szívünkben a Krisztus szeretetét, vezess minket csodálatos, hatalmas munkád által Megváltónk útján, és tégy késszé a megújulásra, az engedelmességre, a másoknak való szolgálatra! Tégy szabaddá, hogy mi is a szabadítás eszközei legyünk, tégy bölccsé, hogy el ne tévedjünk, sőt másokat is Krisztushoz vezessünk!

    Hála, dicséret, tisztesség és hálaadás legyen neked, felséges Istenünk! Könyörgünk, hatalmaddal, Krisztusban megjelent szereteteddel, a Lélek megújító munkája által áraszd ki megtartó, gazdagító áldásodat népünkre, Anyaszentegyházunkra, erre a gyülekezetre! Légy a betegek gyógyítója, erőtlenek erőssége, gyengéknek támasza, bűnösöknek reménysége! Ámen.

 

==============================================================================

 

ApCsel 2, 1-16 + 36-38 (pünkösd I./de.- 2017)

 

1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2Móz 23,14

2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Zsolt 33,6 ; 104,30 ; Jn 3,8 ; 20,22

3 Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

5 Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek.

6 Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?

8 Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?

9 Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, *

10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,

11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.

12 Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? 1Kor 14,23

13 Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.

14 Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez!

15 Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, *

16 hanem ez az, amiről Jóel így prófétált:

 

36 Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Fil 2,11

37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?

38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Lk 3,10

 

   Nem először halljuk a pünkösdi történetet, és igaz, ha valóban lélekkel figyelünk az Igére, mennyire újszerűen, a felismerés erejével hat ránk.  Azt érthetjük meg először, az tudatosodhat bennünk, hogy Isten azt akarja, Lelke által azt munkálja, hogy gondolkozásunk, magatartásunk – szent akaratához, igéjéhez igazodva - megváltozzon.  Hogy legalább egy kicsit másként menjünk haza, mint ahogy ideérkeztünk. Hitünkben megerősödve. Késszé válva a megbocsátásra. Kevesebb haraggal, nehezteléssel. Szeretetben gazdagodva. (Ha szeretetünk nem növekszik, akkor – akár a példázatbeli rest szolga - elástuk Istennek ezt az ajándékát. Vagyis egyre jobban kell szeretnem családom tagjait, embertársaimat.) Isten Lelke segít túllépni önmagunkon, előítéleteinken, sérelmeinken, életünknek magasabb (ill. mélyebb) igazságait tárva fel előttünk. A Krisztus szerintit. Pünkösd üzenete Krisztusra nézve formál át minket.

    Amikor eljött pünkösd, az ötvenedik nap. Ez a nap ünnep volt az Ószövetség népe számára, a három fő ünnep egyike. Az aratásért adtak hálát, ugyanakkor a Sínai-hegyi szövetségkötésre is emlékezetek. Azt látjuk: Isten Szentlelkének kitöltetése, kiáradása teszi élővé, személyessé, igazivá az ünnepet, tölti meg tartalommal a szokásokat, hagyományokat. Teszi gyümölcsözővé az életünket.

   Együtt vannak a tanítványok. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy milyen fontos ez. Tudjuk, ez csak az egyik az oldala, az emberi feltétele az ünnepnek, mégis rendkívül fontos. Szomorú az, ha egy gyülekezethez tartozunk, de nem vagyunk együtt, nem találkozunk, nem is törődünk egymással. Mi a véleményünk egy olyan seregről, amelyik annyira fegyelmezetlen, hogy nem tud összegyűlni? Hiába szól a toborzó kürt hangja, a katonáknak csupán egy része verődik össze. Igaz, úgy könyveljük el magunkban, hogy egy ilyen csapat nem tud helyt állni? Nem sok esélye van a győzelemre… 

   Kifogásunk ezer van, tennivalónk csupán egy: erősen összefogni, és együtt kérni Isten megújító Szentlelkét. Nem elég az emberi akarás, összetartás. A pünkösdi Lélek felülről adatik. Nekünk készeknek kell lenni befogadni.

   Hatalmas szélroham, zúgás támad. (A Sínai hegynél a törvény kijelentését hasonló jelenség kíséri.) Pünkösdkor az teljesedik be, amit Jeremiás próféta által üzen Isten: törvényemet az ő belsejébe helyezem, szívébe írom. Lángnyelvek jelennek meg látható formában. Isten Szentlelkének munkája láthatatlan, de mégis valóságos. A lángnyelvek képe ezt ábrázolja ki. A tűz tisztít, átalakít, meleget, fényt áraszt. A történészek szerint a tűz felfedezése meghatározó jelentőségű volt az ember számára: egy döntő lépés a civilizáció diadalútján. Vajon mi, akik a technikai fejlődésnek erre a szintjére jutottunk, ismerjük-e a belső tűz erejét, hatását?

    A pünkösd csodáját egyetlen rövid mondat írja le: mindnyájan megteltek Szentlélekkel. Isten mindenkinek adja ezt az ajándékát. Ő nekem is adatik, valljuk a Káté szavaival.

    Megtelni úgy lehet, ha előbb megüresítjük magunkat. Ha tele vagyunk előítélettel, képmutatással, kételkedéssel, akkor nem tudunk áldást befogadni. Ha ide úgy jöttünk, hogy nem tudjuk ezeket szívünkből kitessékelni (a Lélek ebben is segítségünkre van), akkor a legdrágább ajándék is fölösleges számunkra. Akkor azt visszük, amit hoztunk.

   A Szentlélekről azt valljuk (HK): ő egyenlő örök Isten az Atyával és a Fiúval.  Ha Krisztus, a testté lett Ige az örök isteni szeretet megtestesülése, a Szentlélek az örök isteni szeretet „meglelkesülése”, az Atya teremtő hatalmának, a Fiú megváltó kegyelmének személyes hordozója és ajándékozója. 

   Más nyelveken kezdtek szólni. Gyökeresen megváltozott a beszédük. A beszéd a gondolatok kifejezése. Valami áthangolódás történt, valami, ami meghaladta őket, ami több volt emberi erőlködésnél (pl. annál a törekvésnél, hogy „beszéljünk szépen”). A Lélek adta, magyarázza az Ige. Egyszeri jel volt, de nagyon mély igazságról tanúskodik: Isten Szentlelke új gondolkodással, beszéddel, attitűddel akar megajándékozni.

   Hát nem lenne valódi ünnep, igazi pünkösd, ha többet nem mondanánk rosszat egymásnak és egymásról, nem tennénk lekicsinylő, epés megjegyzéseket, nem rágalmaznánk senkit, nem panaszkodnánk sokszor ok nélkül, nem szidnánk másokat?! Rólunk legtöbbet a beszédünk árul el. Szeretnénk tudni, hogy mások mit gondolnak és mondanak rólunk? Hát körülbelül azt, amit mi gondolunk és mondunk másokról. Nincsen ez így rendjén. Új, krisztusi beszédre van szükségünk, ami biztat, felemel, bátorít. Népünk, egyházunk, ha meg akar maradni, meg kell újuljon ebben is.

  Olvastuk: mindenki a maga nyelvén hallotta őket. Kettős nyelvcsoda történik: az apostolok más nyelven szóltak, és mondandójukat mindenki a maga nyelvén értette. Ez azt is jelenti, hogy személyes üzenetként. Sokszor érezzük, hogy milyen nagy nehézségbe ütközünk, amikor valakivel a környezetünkben valami fontos, személyes gondolatot akarunk megosztani. Mintha lenne valami belső gát, ami megakadályozza az üzenet tiszta vételét. Mintha más hullámhosszon lennénk, más nyelvet beszélnénk. Vallásórán, ifi-órán, de istentiszteleten is sokszor azt látom, hogy a mondanivaló nem jut el megszólító módon a címzettekhez. Csak testileg vagyunk jelen, figyelmünk elkalandozik. Biztos, baj van a szólóval is, nem a Lélek erejével beszél, de talán a hallgatóval is: nem Lélekkel hallgatja. Csak a szavak csengését hallja, és nem azok tartalmát. 

   Az apostolok nem akármiről beszélnek, hanem arról a Jézusról, aki meghalt a bűneinkért, akit Isten Úrrá és Krisztussá tett. Milyen szép megfogalmazás!  A Lélek által lesz személyes felismeréssé. Jó tudni, hogy mit tanít az egyház, mik a hitvallásaink, de belső erővé, reménységgé, bizalommá, szívbeli vigasztalássá akkor lesz, ha személyessé válik. A bűn is, amit elkövettem, amivel keresztre juttattam Megváltómat, a bocsánat is, amit éppen Őérte ad nekem Isten, és a győzelem, a dicsőség, amibe – kegyelméből – felvett engem. Úr és Krisztus számomra. 

   Aztán pünkösd nagy lépése ez a kérdés: mit cselekedjünk? Fontos a megérintettség, a felismerés, de nélkülözhetetlen a konkrét változások bekövetkezése. Mit tegyünk? Megértettük, hogy benne vagyunk a történetben, hogy Krisztust mi feszítettük meg, hogy ő értünk halt meg, Isten érte könyörült rajtunk: akkor nekünk mit kell tenni? E nélkül a kérdés nélkül nincsen igazi pünkösd. Csak külső ünneplés. Minek kell változnia? Isten mit akar megváltoztatni bennem? A Lélek engedelmességre késztetet, Isten akaratára hangol rá.

   Térjetek meg! Gondolataitokat irányítsátok teljesen Jézusra! Isten akarata legyen a mérték számotokra.  Más a divat, más a világ értékrendje. A Sátán mindig nyomulni fog, igyekszik figyelmeteket, akaratotokat magához kötni. Fordítsatok hátat a sötétségnek, forduljatok a világosság felé! Kötelezzétek el magatokat Krisztus mellett! Éljetek az ő békességében. Keresztelkedjetek meg, kapcsolódjatok be az ő egyháza közösségébe. A 3. században egy arisztokrata írta Donatus nevű barátjának a következő sorokat: „A világ bajai közt fölfedeztem egy nyugodt és szent népet…, tagjai megtalálták azt az örömet, amely ezerszerte jobb, mint bűnös életünk bármelyik gyönyörűsége. Megvetik és üldözik őket, de nem törődnek vele. Urai a lelküknek. Legyőzték a világot. Ezek az emberek, Donatus, a keresztyének – és én is közéjük tartozom.”

    Bűnbocsánat és a Lélek ajándéka. Pünkösd nagy lehetősége ez. Bűnbocsánattal és a Lélek erejével indulhatunk tovább. Nincs mindig ünnep, de Isten Lelke által mindig velünk van, és segít abban, hogy Krisztust követve az áldás emberei legyünk: beszédünkben, cselekedeteinkben. Ámen.      

 

   (Barth Károly imádsága, átdolgozva) Mennyei édes Atyánk! Kérünk téged, újból és újból ajándékozzál meg mindnyájunkat a te Szentlelkeddel. A te Lelked ébresszen, világítson és bátorítson bennünket, ő tegyen képessé arra, hogy a kicsinek tűnő, de mégis oly nagy lépést végre megtehessük: hogy a Vigasztaló által, aki egyedül képes megvigasztalni, Benned való reménységre jussunk. Fordíts minket önmagadhoz! Ne engedd, hogy elrejtőzzünk előled! Ne hagyd, hogy nélküled cselekedjünk! Hadd lássuk, hogy mily fenséges vagy, és mily dicsőséges dolog benned bízni és neked engedelmeskedni! Adj nekünk új indulatot, új, építő, másokat biztató szavakat, hitet, reménységet.
Kérjük Tőled, hogy a népek és vezetőik a te igéd előtt meghajoljanak, és így szolgálhassák a földön az igazságot és a békességet. Add, hogy tanácsaik és cselekedeteik által is a te igédet hirdessék a szegényeknek, a betegeknek, a foglyoknak, a bánatos szívűeknek, az elnyomottaknak és a hitetleneknek! Add, hogy a te igédet sok-sok jajszavukra és sóhajukra válaszként meghallhassák, megérthessék és szívükbe zárhassák! Minden ember számára ugyanezt kérjük, éspedig azt, hogy egyházaink és felekezeteink keresztyén hívei a te igédet valóban megismerjék, hogy megtanulják szolgálni az Urat, megújuló hűséggel, hogy az ő igazsága itt és most nyilvánvalóvá legyen, míg végül mindenre és mindenkire a Te mennyei fényed hull. Téged dicsérünk, aki szent Fiadban, a mi Urunk Jézus Krisztusban hajlandóvá és késszé teszel arra, hogy mindezt valljuk, és az irántad való reménységben kitartsunk.

   Könyörülj gyülekezetünkön! Áldd meg ünneplésünket, áldd meg gyermekeinket, ifjainkat, hogy a Lélek tisztasága töltse be életüket, áldd meg családjainkat, azokat, akik távolról érkeztek haza erre az ünnepre, áldd meg betegeinket, Lelked által erősítsed őket, áldd meg gyászolóinkat, a Lélek erejével vigasztaljad, hogy el ne csüggedjenek, de Krisztusban igazi reménységet találjanak!

Hallgass meg imádságunkban! Ámen. 

 

 

 

 

ApCsel 15, 22-35 (pünkösd I./du.)

 

22 Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között.

23 Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük!

24 Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, Gal 2,12

25 egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,

26 olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.

27 Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban.

28 Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél:

29 hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”

30 Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet.

31 Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.

32 Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.

33 Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket.

34 De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. *

35 Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.

 

   A Szentlélek munkája nem mindig olyan látványos, mint az első pünkösdkor. Néha csak belülről hat, formálja, alakítja egy ember, egy közösség életét. Mindig az Isten akaratát kereső egység fele vezet. Nem a Lélek munkálkodik ott, ahol széthúzás, akarnokság van, a „csakazértis megmutatom” indulata uralkodik. Egyik barátom mondta: Isten kegyelme az, ha sokszor nem nekem lett igazam. Nem lett volna jó nekem. Egy bölcs gondolat szerint vagy mi mondjuk azt Istennek, hogy legyen meg a te akaratod, vagy ő mondja nekünk: akkor legyen az, amit te akarsz.

    Milyen szép arról olvasni: az apostolok, a vének, a gyülekezet tagjai egyetértésben tudnak ráhangolódni Isten akaratára a Lélek vezetése nyomán. Erre kell nekünk is törekedni. Tetszett mindnyájuknak (ez még a konszenzusnál is több), jónak látták, hogy vezetőket küldjenek le Pállal és Barnabással Antióchiába.      

   Provinciális ügynek tűnik, mégis az első jeruzsálemi zsinat végzése meghatározó lett a keresztyénség jövőjére nézve. Kis lépéseknek nagy következményei vannak. A nemzet sorsa a családokban dől el. A gyülekezeté a tagok életében. Néha nem is vagyunk tudatában, hogy milyen messze ható következményei vannak döntéseinknek.

   A levél tartalma nagyon érdekes. Kordokumentumnak is tekinthetjük, ugyanakkor sokat elárul az első keresztyén egyházban uralkodó légkörről is. Figyelemre méltó a megfogalmazás: testvéreitek a testvéreknek. A szíveket ismerő Isten semmi különbséget nem tett közöttünk és közöttük, mondja Péter néhány perccel előbb (8-9. vers). Egyenes, tiszta, direkt beszéd.

   Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást. Nem nevezik meg a zavarkeltőket, de elismerik: igen, a jeruzsálemi gyülekezetből indult ez a dolog. Most annak jóvátétele is.

   Szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal: milyen meghitt, bensőséges kapcsolatról árulkodik ez a megnevezés! Kikről beszélünk így? Legfeljebb családtagokról. (Pl. Petőfi: István öcsémhez.) Ez több mint tisztelet. Ez testvéri, őszinte szeretet. És hozzáteszik: ők az életüket tették kockára Krisztus nevéért. Elismerésként hangzik. Helye van… Mi reformátusok olyan visszafogottak vagyunk ebben. Persze, minden kegyelemből van, de az nem baj, ha egymás odaadását észrevesszük, értékeljük.

   Aztán a pünkösdi mélységű mondat: jónak látta a Szentlélek és mi is. (Ebben az igeszakaszban háromszor fordul elő a „jónak látta” kifejezés. A Szentlélek még a rossz gáncsoskodása mellett is a jónak a meglátására akar elvezetni.) Honnan olyan biztosak abban, hogy mit lát jónak Isten Szentlelke?

  Bizonyára imádkoztak, kutatták az írásokat, és saját hittapasztalataikat is számba vették. Mit mond az ige, mit igazolnak hittapasztalataim, és mire indít Isten az ő Lelke által?  Döntéseink döntő kérdései ezek. 

    Nem akarunk több terhet rátok tenni a szükségesnél. Mert – hallottuk – van, ami szükséges. Kellenek szabályok, kell a rend. Pl. rendszeres, meghatározott időben tartott istentiszteleti alkalmak, a gyülekezet működésének átgondolt megszervezése, anyagi ügyek. Jaj, de jó lenne. ha minden a krisztusi rend szerint történne!

   Pontosság, összeszedettség, fegyelmezettség – a Lélek munkájának eredménye ez is. Nem üdvösség kérdése, és mégis fontos. Isten a rendnek az Ura, nem a káosznak, az összevisszaságnak. Akár a napi időbeosztásról is beszélhetnénk, a keresztyén házirendről, stb.

    Az apostoli intő, bátorító levél négy kérdésben rendelkezik: bálványáldozati hús, vér és megfulladt állat (zsidók miatt), paráznaság. Ez utóbbi általános társadalmi jelenség volt, hozzátartozott a „normális” életvitelhez, nyilván sok nyomorúság származott belőle.

   Legyetek egészségben! Világias köszöntés. Benne van a testi és lelki egészség. Mindkettő Isten ajándéka.

   Amikor a küldöttek leérkeztek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet. Más idők voltak. Ma már nem tudnánk mindenkit egybegyűjteni. Akkor még együtt dobogott a szívük, még elkötelezettek voltak, még önként, sok kockázatot vállalva lettek keresztyének: a Krisztus szeretet szorongatta őket, Szentlélek lelkesítette. Megfáradtunk. Felfrissülésre, lelki regenerálódásra van szükségünk.

   A gyülekezet tagjai megörültek a biztatásnak, jó néven vették. Ami jó szándékból származik és amit hasonló módon fogadunk, az épít, az a jót munkálja. Aztán békességgel elbocsátották őket. Az igazi közösség jellemzőit ismerjük fel az antiókhiai gyülekezeten. Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.

Később, tudjuk, Pál apostol munkatársa lett. Csodálatosak az Isten útjai. Ha rá figyelünk, akkor lesz részünk csodáiban. Ámen.

 

 

2 Tim 1, 7-14 (pünkösd II./de., 2017)

 

7 Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

8 Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.

9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.

10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

11 Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 1Tim 2,7

12 Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 1Tim 6,20

13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.

14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által. 1Tim 6,20 ; 2Tim 1,12

 

 

 

    A tegnap hallottuk az egyik pünkösdi verset: Lélek nélkül a Biblia csak egy könyv, a hit csak emberi meggyőződés, az egyház egy intézmény, a megváltás csak emlék. Élővé, személyessé, igazi belső, megtartó erővé a Szentlélek által válik mindez.

   A tanítványok esete szemlélteti ezt a legjobban: ismerték Jézust, látták csodáit, hallották tanítását, tanúi voltak keresztre feszítésének, találkoztak a feltámadt Úrral, ott voltak, amikor megáldva őket felemeltetett a mennybe… Pünkösd előtt mégis elbizonytalanodott, célt tévesztett és cselekvésképtelen közösség képét mutatják, akik bár együtt vannak, de nem tudnak mit kezdeni önmagukkal, a rájuk bízott feladattal. Magunkra ismerünk. Gyakoroljuk a hitünket, eljárogatunk a gyülekezetbe, igét hallgatunk (talán olvasunk is), úrvacsorázunk, de szinte csak reflexszerűen, hiányzik életünkből, keresztyénségünkből az igazi lendület, odaadás, öröm.  Hiányzik a Lélek ereje.

   Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten. Bennünk pedig annyi félelem van. Nem csak a mindennapi félelmekre gondolok (nehézségektől, betegségektől, amik már-már természetes velejárói életünknek, persze, jó lenne több bizalommal élni ezekkel szemben is), hanem arra, hogy félünk igazán elindulni, szolgálni, lelki értelemben nagyot tenni, a ránk bízottakért többet vállalni. Félünk Istentől nagyot kérni, segítségével merészet lépni. Úgy beletörődünk bűneinkbe, állapotunkban, hogy ez már így van, erőtlenek vagyunk (ez nem is vitás, de erős Urunk van, aki Lelke által csodálatos dolgokat visz véghez), fogyunk, elidegenedünk, eltűnünk. Nincs mit tenni, a kedves veresegyházi testvérektől olyan sokszor hallottam ezt a mondatot.

   Hát saját erőnkből csakugyan! De vajon kihasználjuk-e az Isten ajándékait, ígéreteit? Nem úgy gondoljátok, testvéreim, hogy sokkal többet tehetnénk, sokkal erősebbek lehetnénk, sokkal jobban összefoghatnánk, sokkal szebben élhetnénk, sokkal több kísértést legyőzhetnénk? Mert nem a félelem, a beletörődés, a lemondás lelkét adta nekünk Isten. Nem a megalkuvásét és gyávaságét.

Hanem az erő, szeretet és józanság lelkét. Milyen hatalmas szavak ezek! Ha pedig Isten adja, akkor az rendkívüli segítség, élni lehetne vele.

   Erő… az én erőtlenségemben. Egy vékony drótszál - ha áram fut át rajta - óriási energiát képes közvetíteni.  Isten az én erőtlen életemben, életem által bámulatos dolgokat tud véghez vinni. 

A világon az igazán nagy dolgokat nem az önmagukban erős emberek vitték véghez (az erősek inkább a rombolásban jártak elől: Nagy Sándor, Napóleon, Hitler, Sztálin), hanem a gyengék. Ott van a Pál apostol példája: beteges ember volt, orvosilag alkalmatlan a hosszú utak megtételére, és a legnagyobb keresztyén misszionárius lett. (Ennek párhuzamaként hadd említsem meg Vámbéry Ármin, egyik leghíresebb Ázsia-kutatónk nevét, bal lába béna volt, így járta be egész belső-Ázsiát, Beethoven süket volt, amikor leghíresebb szimfóniáját alkotta.) Az erő Istentől van, Szentlelke által adja azoknak, akik kérik és elfogadják.

   Szeretet… isteni tulajdonság (v.ö. 1Jn 4). Honnan tudjuk, hogy Istentől ered az életünk? A szeretetből, a jóságból, ami ott van a szívünk mélyén. És honnan tudjuk, hogy sokszor a Sátán uralkodik rajtunk? A bennünk dúló haragból, gyűlöletből. A János leveléből azt hallottuk, hogy Isten a szeretet, és Lelke által (amit nekünk adott) ezt munkálja bennünk. Óriási hatalma van a gyűlöletnek, erőszaknak, hatalmas, félelmetes sikereket lehet elérni ezen az úton is, de a szeretet legyőzhetetlen.  A szeretet forrása Isten, a Szentháromság csodálatos szeretetközössége, ahonnan kiárad ránk ez a mennyei ajándék.

Egy bölcshöz elment egy testvér, és elpanaszolta: a testvérem meggyűlölt engem, bár én szeretem őt. Hogyan győzzem le rosszindulatát? Már mindent elkövettem. A válasz az volt: még több szeretettel. Ha mindent kipróbáltál, akkor még több szeretetre van szükséged.

   Józanság… bölcsesség, megfontoltság, önuralom (v.ö. görög szöveg). A Lélek erőt ad magunk legyőzéséhez. Elsősorban ehhez (nem a mások leuralásához). Nagy felismerés, hogy a legnagyobb akadályok a jó megvalósulásnak útján bennünk vannak. A bergenyei gyülekezet igazi felvirágzásának, hitben, közösségben való megerősödésének mi a legfőbb akadálya? Én, testvéreim, és ti, ez a 600 ember, akik a gyülekezetet alkotjuk. Nekünk kell változni, betelni a józanság, az önuralom, a lelki fegyelmezettség Lelkével, hogy azt gondoljuk,  szóljuk és tegyük, amit Isten vár tőlünk.

   Pál a fentebb elhangzott tanítást személyessé teszi a Timóteusnak címzett intésben és a saját szolgálatáról szóló vallomásban. Ne szégyelld a mi Urunkról szóló bizonyságtételt! Igaz, milyen megható megfogalmazás!  A mi Urunk: ebben a kifejezésben benne van a Krisztus áldozata (nem aranyon, vagy ezüstön). Arról a Krisztusról van szó tehát, akinek a legdrágábbak vagyunk, és akiben mi is fel kell ismerjük a legdrágábbat, a legszorosabban hozzánk tartozót. A tékozló fiú erre döbbent rá: íme, mindenkitől elvadultam, elidegenedtem, de van valaki, akit atyámnak szólíthatok.     

  Krisztus vállalt minket az Atya előtt, mi milyen könnyen megtagadjuk őt a bűnösök előtt.  Ő életét adta, és nekünk sokszor nincs egy óránk számára.

    És ne szégyellj engem se, az ő foglyát.  Isten Lelke szolidaritásra, együttérzésre indít. Kétségtelen, jobban fel kell vállaljuk egymást. A világban és – sajnos – a gondolkodásmódunkban  a közömbösség, az elhatárolódás a divat. Az én érdekem, az én életem, az én köröm.  Erő kell az egymás mellé álláshoz. A hűséghez, a kitartáshoz. A közösség támogatásához.

   Pál elmondja, hogy Isten hívott el, szabadított meg kegyelméből, örök időknek előtte Krisztus Jézusban. Üdvösségünk Isten örök elhatározásán nyugszik. Öröktől fogva elhatároztatott. Hát mit számít ehhez képest embereknek pillanatnyi rosszindulata, ellenünk való terve?

    Ez a kegyelem.  És kis történetet olvastam. Egyik idős szerzetes a kegyelemről beszél tanítványainak, és kéri, hogy mondjanak példákat. Egyikük azt mondja: a tegnap lent voltam a faluban, és a falu szélén álló ház udvarán láttam egy kisgyermeket, amint anyja ölében ült… szerintem az a kegyelem, hogy a gyerek oltalmat lel az édesanyjánál. Ez csak az egyik oldala a kegyelemnek, válaszolt a mester. Néhány nappal ezelőtt láttam, hogy ugyanez az édesanya kétségbeesve kereste az elkószált gyerekét, és amikor megtalálta, forrón magához ölelte. A kegyelem ez az összetartozás, az, hogy Isten könyörül rajtunk, de örül is nekünk, hiányzunk számára.  Mélyen a szívében gyökerezik irántunk való szeretete.

   Ez lett nyilvánvaló Jézus Krisztusban. Igaz, hitünknek, reménységünknek, amit Isten Lelke erősít bennünk, milyen biztos, mély, csodálatos alapja van?!  Üdvözítőnk megtörte a halál erejét, világosságra hozta az örök életet. Nos, ezt kell látnunk, hogy igazi reménységünk legyen, hogy csüggedéseinken erőt vehessünk, hogy mindig bizakodók maradjunk! Sajnos, mi örömünket, reménységünket pillanatnyi dolgokhoz kötjük, amik hamar változnak. Ezért reménységünk is.

   A Lélek ajándékozta belső derűhöz, bizakodáshoz hozzá tartozik a hivatástudat is. Pál azt írja: ennek a szolgálatára rendeltettem. Ennek a kegyelemnek lettem hírnöke, hirdetője, apostola.

Nem lehet boldog az az ember, aki nem tudja, hogy mi a célja. Sok ember nagy erőtlensége, tragédiája a céltalanság. Csak elvagyok. Csak magammal foglalkozom. Higgyétek el, testvéreim, rossz társaság vagyunk a magunk számára. Magunktól betegek leszünk. Ki kell mozdulnunk. A megbízatás lelkesít…

   Ezért hallottuk az utolsó versben, ahol újból a Szentlélek munkájára hivatkozik az apostol: a rád bízott drága kincset őrizd meg.  Drága kincset bízott mindnyájunkra Isten. Életünket, hitünket, családunkat, gyülekezetünket.  Olyan könnyen kiengedjük a kezünkből… sokszor csillogóbbnak tűnő, hamis, talmi értékekért. Az amerikai kontinens meghódítása történetében vannak olyan epizódok, hogy az indiánoktól tartomány nagyságú területeket vásároltak meg néhány csillogó üveggolyóval.

   Őrizzük-e, tovább tudjuk-e adni ezt a kincset? Azt, amit érdemes megtartani, ami megtart minket: hitünket, Krisztus szeretetét. Adjon az Úr nekünk bölcsességet, adja az Úr nekünk az ő Szentlelkét! Ámen. 

 

Urunk, mennyei Atyánk, teremtő Istenünk,

áldjuk és magasztaljuk háromszor  szent nevedet, hogy együtt ünnepelhetünk békességben ezen a pünkösdön, hálát adunk külső életünk áldásaiért, otthonainkért és ezért a szép templomért,

a nyári, ragyogó időért, földi javainkért,

hálát adunk családunkért, barátainkért, a gyülekezet közösségéért, a minket szerető embertársakért, akiket talán nem is tudunk eléggé értékelni,

hálát adunk szent Igédért, hitünkért, élő reménységünkért,

és Jézus Krisztusért, megváltó Urunkért, aki végtelen szeretettel könyörült rajtunk, élete árán szerezett nekünk bocsánatot, üdvösséget, aki érettünk szent színed előtt könyörög,

és a Szentlélekért, az erő, szeretet és józanság lelkéért, aki által bátorítasz minket,  hogy el ne csüggedjünk, utat mutatsz, hogy ne tévelyegjünk, emlékeztetsz csodálatos tetteidre, elhívásunkra, hogy ezekről el ne  feledkezzünk és örömet, lelkesedést adsz munkánkhoz, megbízatásunk teljesítéséhez, hogy életünk ezáltal is beteljesedjék, és egymás javát és dicsőségedet szolgálhassuk.

Adj bölcsességet, kitartást, hűséget nekünk, hogy a ránk bízott drága kincset megőrizzük, ne hagyjuk földre esni, ne tékozoljuk el, indíts szívünk önmagad felé, mert önmagunkban hiányos és szegény az életünk, egyedül Tebenned lehet igazi békességünk, igazi gazdagságunk! Adj megújulást, Krisztushoz térést, Lélekben való felbuzdulás gyülekezetünkben, anyaszentegyházunkban, te tudod, mennyi erőtlenség, közömbösség bénít minket. Lelkeddel segíts, vezess a jóra, egymás támogatására, és a megmaradásra! Egyedül Te tudod ezt megadni nekünk.

   Könyörülj gyermekeinken, ifjainkon, minden családon, gyülekezetünk minden tagján! Külön imádkozunk a betegekért, szenvedőkért, nyomorúságban levőkért, gyászolókért, magányban élőkért, elhagyatottakért, csüggedőkért, megfáradtakért, idegenben tartózkodókért, vizsgák előtt állókért - légy közel hozzájuk Lelked megvigasztaló, bátorító, bölcsességet adó, megerősítő jelenléte által. Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök igaz, Isten, hallgass meg minket, és maradj áldásoddal, megtartó kegyelmeddel velünk most és mindörökké! Ámen.

 

 

ApCsel 15, 36-41 (pünkösd II./du.)

 

36 Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk.

37 Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak.

38 Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába.

39 Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra.

40 Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult;

41 bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket.

 

 

    Egy tanulságos igeszakaszt hallottunk. Arra figyelmeztet minket, hogy a Lélek munkája mellett is megmarad emberi természetünk. Ennek tudatában kell lennünk! Sok olyan hívő emberrel találkoztam, aki nagyon is emberi ambícióit, akarnokságát a Lélek munkájának tulajdonította.

   A Lélek vezetése tökéletes, de engedelmességünk soha nem az. Másrészt azt is megérthetjük az Igéből, hogy Isten Lelke által különböző feladatokat oszt reánk. Lehet, hogy vannak véleménykülönbségek közöttünk, vannak temperamentumbeli eltérések, Isten ezek ellenére fel tud használni.

   Pál indítványozza, hogy látogassák meg az atyafiakat. A rá később még inkább jellemző atyai törődés munkál a szívében. Lássuk, hogy megy soruk. Jól vannak-e testben és lélekben? Ez a kegyelmi ajándék, a törődés úgy meggyengült egyéni és közösségi életünkben! A Lélek arra emlékeztet, hogy jobban figyeljünk egymásra.

   Barnabás azt szerette volna, ha maguk mellé veszik Márkot, Pál azonban azt látta jónak, hogy azt, aki elvált tőlük, nem ment velük a misszióba, ne vigyék magukkal. Gondoljunk bele, ez egy nyilvánosan, a gyülekezet előtt zajló tusakodás volt!  A Bibliába is belekerült. Erre csak azért hívom fel a figyelmet, hogy vegyük észre: milyen őszinte légkör uralkodott az első gyülekezetben: az egyenes beszéd volt szokásban. Nem hát mögött, nem diplomatikus cselekkel, hanem nyíltan.

    Pál felvállalta Márk és gyülekezet előtt, hogy nem látja jónak azt, hogy vele induljanak. Nem minősíti Márkot, nem kritizálja, egy tényre hivatkozik, aminek alapján úgy gondolja, hogy másnak kell ezt a szolgálatot felvállalni. Nem tudom, egy ilyen helyzetet hogy tudnánk megoldani? Kiment a divatból a direkt beszéd. Sok megalkuvó, elveket feladó kompromisszumot kötünk, hogy nehogy megsértődjenek az emberek.  Pál nem állít embereket maga mellé, nem lobbizik, nem indulatoskodik, hanem higgadtan elmondja egyszemélyes véleményét. 

   Meghasonlás támadt köztük. Egy repedés. Tudjuk, értelmetlen erről beszélni, de kérdés, hogy vajon az egyház mai szétszakadozottsága nem ezekre a már kezdetben jelentkező megkülönbözésekre vezethető vissza? Vajon, nem kellett volna a gyülekezetnek ebben az esetben is böjtölni, imádkozni?

   Nem pozitív mondat az, hogy különváltak. Nemcsak arról van szó, hogy Barnabás más szolgálatot vállal, hanem külön úton indul. Nem előzi ezt meg valamiféle megegyezés, hogy „jó, akkor te menj oda, én meg ide”. Ő csak elmegy, kicsit dacolva, érvényesítve az akaratát. Persze, nem könnyű döntés. Én pl. amellett érveltem volna, hogy Márknak kell még egy esélyt adni. De Isten tudja a legjobban. A későbbiek azt igazolják, hogy Pál volt az, aki engedelmesebben figyelt Istenre.

    Nem vagyunk egyformák, más és más megbízatásunk van, de azt jó lenne mégis egy Lélekkel végezni. Ott, akkor nem lesz egyházszakadás, megmarad az hitbeli egység, de mintha lenne valami rossz hangulata a történetnek. A szentíró azonban nem bírál, nem értékel: Krisztusnak két, áldott munkát végző tanítványáról van szó, akik a továbbiakban is az ő ügyét szolgálják, csak egy kicsit, egy kérdésben, egy időre nem értenek szót egymással.

   Barnabás Ciprusra hajózik… Szolgálat ez is, biztos, hogy sok gyümölcse volt, és talán később megértették mások is: hogy Isten a rosszból is jót tud kihozni.

   Pál Szilászt választja, aki éppen ott volt a szíriai Antióchiában (nem véletlen). A testvérek áldásával indulnak útra. Az Úr kegyelmébe ajánlották őket.

   Bejárta és erősítette a testvéreket a Lélek által. Többet vitt emberi biztatásnál. Az is sokat számít, de igazi erő, vigasztalás Isten kegyelmében van. Ámen. 

 

 

 

ApCsel 16, 1-5 (pünkösd III./de.)

 

1Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, 1Tim 1,5

2 akiről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek.

3 Pál magával akarta őt vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt.

4 Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat.

5 A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.

 

     Pál és Szilász a szíriai Antióchiából elindulva eljut Lisztrába és Derbébe.  Antióchiáról sokat olvasunk az ApCsel-ben. Ott nevezik először keresztyéneknek Krisztus követőit. Ez Pál kibocsátó gyülekezete. Innen indul a kezdeményezés, aminek az a következménye, hogy a pogányokból megtért keresztyéneket nem kötelezik a Mózes törvényeinek megtartására. Később is fontos szerepet játszik az első századok keresztyén egyházának életében. A keresztyénség egyik legfontosabb keleti központja lesz. Híres püspökei, teológusai vannak. Első püspöke maga Péter apostol, majd szent Ignác, az egyik vértanú. Egyébként is akkoriban a Kis-Ázsia egyik legvirágzóbb városa. Gyönyörű a fekvése ( az Orontesz folyó, Taurusz hegység). Később földrengések, a mohamedán törzsek támadásai során elnéptelenedik, az 1500-as években az Oszmán birodalom része lesz, ma Törökországhoz tartozik, Antakya néven egy újból fejlődésnek induló város.

   Pál innen indulva jut el Derbébe, majd Lisztrába, ahol megkövezték. Nem kerüli el a helyet. Mert nem csak ellenségei vannak ott (talán közülük is sokan megtértek), hanem egy keresztyén közösség. Találkozni akar velük, erősíteni őket a hitben, kitartásban, buzgóságban. 

    És kiderül, hogy a hittel végzett, vállalt szolgálaton áldás van. Tegnap a fiatalokkal erről beszéltünk: mindenkinek van feladata (Isten nem várja el tőlünk a Pál apostol szolgálatát, csak azt, amit a mi körünkben ránk bízott), és ha engedelmeskedik, akkor megtapasztalja az Isten csodálatos áldásait. Nagy örömet tapasztal az, aki elindul az Isten útján. Mi sokszor az út elején tétovázva sóhajtozunk.

   Ott találkoznak Timóteussal, aki egy hívő (Krisztus-hívő) zsidó asszonynak és görög apának a fia, akiről jó bizonyságot tesznek a helyi és környékbeli testvérek.

   Két dolgot szeretnék kiemelni: 1) a család jelentősége. Nem mindegy, milyen légkör, lelkület uralkodik egy családban. Hogy mit hallanak, mit tapasztalnak a család tagjai, elsősorban a gyerekek. Óriási a felelősségünk. Persze, a nevelés még nem 100%-os garancia, de fontos feltétel. Miben nőnek fel gyermekeink?  A lélektan kezdeti korszakának nagy felismerése az volt, hogy a gyermekkori élmények meghatározóak. Hogy ha egy gyerek nem bizalmi légkörben nő fel, akkor ő maga nagyon nehezen fog bizalmi kapcsolatokat kialakítani. Ha nem fedezi fel szülei életében a hit értékeit, ha lelki közömbösség veszi körül, akkor ő maga is ilyen magatartást alakít ki.

    A Biblia sokszor említi a gyerekeket. Nektek lett ez az ígéret és ti gyermekeiteknek, mondja Péter apostol pünkösdi beszédében. Krisztushoz és az egyházhoz való ragaszkodásom, Isten igéjének, a hit értékeinek tisztelete tehát nemcsak személyes ügyem: viszonyulásom kihat a környezetemre. Aki például nem szenteli meg az ünnepet, az nemcsak a maga számára nem teszi ezt, hanem – közvetett módon – családja számára sem. Másokat is elidegenít, eltávolít.

   Krízisben a család, gyakran halljuk ezt a kijelentést. Sajnos, nemcsak vészharangkongatás ez. Miközben egyre kevesebben alapítanak családot, nagyon sok a válás, a modern életforma miatt általános lett házasfelek eltávolodása, a gyerekek elhanyagolása (az elkényeztetés egyfajta kompenzálás akar lenni). Mit lehet tenni azon túl, hogy erről beszélünk? Úgy gondolom, fel kell ismernünk, hogy milyen csapdát, veszélyt jelent ez, hogy az anyagelvű, világias szemlélet igazából önmagunk, közösségeink felszámolásához vezet, és nagyon tudatosan törekedni ezt kivédeni.

    Egy gazdag amerikai vállalkozó Indiába utazott, egy kisvárosban voltak üzleti ügyei, estefele sétált egyet, és szánakozva, szinte undorral nézte, hogy milyen szegényesen élnek, egyszerű kunyhók előtt rongyos ruhákban, koszosan szaladgáltak a gyermekek. Amikor visszafordult, már sötét volt, az utca elcsendesedett, gyenge villanyfény szűrődött ki a házakból, és látta, ahogy a családok az asztal körül ülnek, élénken beszélgetnek: volt valami békesség, meghittség az egészben, és arra gondolt, hogy otthoni nagy, rideg házukban, a hatalmas ebédlőben szinte soha nem ülnek le már együtt ő, a mindig elfoglalt felsége és a már csak vendégként hazajáró egyetlen gyermekük.

   2) jó bizonyságot tettek. Timóteus, fiatal kora ellenére, példamutató életet folytatott. Nem tudjuk, hogy ez konkrétan miben nyilvánult meg. Hűségesen látogatta a közösség alkalmait, szolgált, becsületesen dolgozott, tanult, alázatos volt, odafigyelt másokra, bátran kiállt hite mellett (tegnap hallottuk: ne szégyelld…).

    Nem ő ajánlja magát Pálnak, mások tesznek jó bizonyságot róla. Egy ifjúsági órás tesztben mindenkinek le kellett írnia azt, hogy milyennek látja magát, és mindenkinek le kellett írnia, hogy egyenként milyennek látja a társait. Érdekes ezt egybevetni. Milyennek látom magam, és milyen vagyok a mások szemében? Mi szeretjük az énképünket kikozmetikázni, legtöbbször többet tartunk magunkról annál, mint amilyennek mások előtt ténylegesen mutatkozunk. Jó lenne úgy élni, hogy jó bizonyságuk legyen az embereknek… Akik tényleg tiszta szívvel, szemmel néznek ránk, azok meg tudják látni a jót, a szépet, a hitből fakadót.

   Pál magával akarja vinni Timóteust. Látta nyitott értelmét, szolgálatkészségét, és úgy gondolta: sok áldás fakadhat szolgálatából. Az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte. Ez azért érdekes megjegyzés, mert néhány héttel azelőtt született meg a döntés a jeruzsálemi zsinaton arról, hogy nem kell követni a mózesi külső, ceremoniális előírásokat. Pál el akarja kerülni a megbotránkozást. Nincs üdvösségre vonatkozó jelentősége (ezt Pál tudja legjobban, aki a kegyelem apostola), de másokra nézve mégis fontos lehet.

   Nem hitbeli, csupán formai kompromisszum. Elgondolkoztam, olyan ez, mintha - tegyük fel -  a bergenyei presbitérium elhatározná, hogy ezentúl férfiaknak és nőknek is egy kehelyből osztjuk az úrvacsorát, aztán a következő ünnepen mégis két kehely lenne az úrasztalán, és  a lelkész 2-3 asszonytestvérnek a második kehelyből adna úrvacsorát.  Utána pedig elmondaná a presbitereknek, hogy ez a 2-3 személy jelezte, hogy számára megbotránkoztató a régi hagyomány megváltoztatása, ezért csak akkor jön az ünnepre, ha külön kehelyből kaphatja z úrvacsorát. Nem üdvösség kérdése, ám amennyiben lehetséges, figyelni kell az emberek „érzékenységére”. 

   Végigjárták a városokat, tanították az evangéliumot, és átadták az apostolok határozatait.  Igen, lényegét tekintve, de szokásaiban is egységben kell maradni az egyháznak. Református egyházunk vezetői sokat vívódnak a lényegi és formai egység megteremtésén. Az utóbbit könnyebb elérni (közös énekeskönyv, liturgia), nehezebb az elsőt: hogy hitvallásunkban, de tiszta életformánkban az igazi, bibliai mércéhez ragaszkodjunk.

   Vajon, ha életünkre, egyházunkra néznek, a Biblia jut az emberek eszébe? Ha látják közömbösségünket, sokszor ige-ellenes életvitelünket, hallják káromkodásunkat…

   Az utolsó versben olvastuk: a gyülekezetek erősödtek a hitben, gyarapodtak lélekszámban. Talán a fent említett okok miatt nincs ez így. Ha minden bergenyei református kötelességének érezné az ünnep megszentelését (ha nem tesszük, magunkat szegényítjük meg), a közösség gyakorlását, a hitvallásokhoz való ragaszkodást, azok megélését, a krisztusi szeretet követését, akkor igaz lenne közöttünk is. Kérjük Isten Szentlelkét ehhez. Ámen.    

 

Teremtő mennyei Atyánk, megváltó Jézus Krisztusunk, megújító Szentlélek,

hozzád könyörgünk, Szentháromság Istenünk, hogy erősíts minket hitünkben, ne engedd, hogy elcsüggedjünk küzdelmeinkben, adj szívünkbe igazi örömet, reménységet, és nyiss számunkra utat a szolgálatban, munkáld megmaradásunkat itt a földön, és őrizz meg minket a nekünk szerezett váltságban és üdvösségben.

  Áldd meg családjainkat! Te látod, mennyi hitetlenség, békétlenség, harag, bizalmatlanság kap sokszor helyet ezekben a közösségekben, melyek az oltalom, a bizalom, a védettség otthonai kellene legyenek. Adj keresztyéni felelősségtudatot a szülőknek, indítsd egymás iránti megbecsülésre a családok tagjait, és ajándékozz hitet, őszinte, hűséges ragaszkodást tehozzád és egymáshoz! Segítsd gyülekezetünk családjait, hogy egymás és a nagy közösség javát szolgálják, a bajokat, gondokat a te erőddel hordozzák! Imádkozunk új családokért, munkáld a fiatalok szívében azt a komoly elhatározást, hogy családot alapítsanak, hogy a teremtés és megváltás parancsát követve áldásaidat elfogadják, gyermekeket vállaljanak, neveljenek! Ha visszautasítjuk áldásaidat, magunkra maradunk, ha magunkra maradunk, elveszünk.

   Taníts mindnyájunkat, kicsiket, nagyokat, fiatalokat, felnőtteket a példamutató életre, hogy jó bizonyságok legyünk mások számára: közösségünkben és a kívülállók előtt is, hadd lássák, hogy a te néped vagyunk, akik szavadra figyelünk, és Lelked erejét hordozzuk!

Segíts legyőznünk bűnt, kísértést, haragot, pártoskodást, hitetlenséget, közömbösséget!

Imádkozunk egész gyülekezetünkért, azokért is, akik elfoglaltság, betegség miatt nem tudtak eljönni az ünnepre, és azokért is, akik megtehették volna, de a szívük nem hozta őket. Mutasd meg számunkra, Urunk, Istenünk, hogy csak hitben hozzád térve, szeretetben összefogva maradhatunk meg! 

   Légy velünk megtartó hatalmaddal, mennyei Atyánk, megváltó irgalmaddal, Krisztus Urunk, és megújító, megerősítő, megszentelő erőddel, Szentlélek Isten! Ámen.

 

 

Róm 8, 9- 17 (pünkösd I./de. - 2018)

 

9 Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé. Jn 3,5-6

10 Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test halott a bűn miatt, a Lélek élet az igazság miatt.

11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ez 37,10 ; 1Kor 3,16

12 Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.

13 Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.

14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Jn 1,12

15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” Gal 4,5-7

16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.

17 Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

 

   Drága testvéreim, pünkösd, a feltámadás utáni ötvenedik nap ünnepét tartjuk. Tehetjük ezt megszokásból is (bár tudjuk, már a pünkösd külső megünneplésével is gondok vannak, legtöbb egyháztagunk számára úgy múlik el ez az ünnep, mint akármelyik hétköznap), de úgy is, hogy megnyitjuk szívünket Isten Lelkének megerősítő, megújító munkája, hatása előtt, hogy valósággá legyen feltámadott Urunk jelenléte életünkben.

   Lélek nélkül felújított templomunk csak kő, tégla, vakolat, mint akármelyik más épület, a Lélek tudja ezt a hajlékot a találkozás megszentelt helyévé tenni, betölteni együttlétünket örömmel, élő reménységgel, bizonyossággal. Lélek nélkül gyülekezetünk egy társadalmi szervezet csupán, működési szabályokkal, anyagi háttérrel, Lélek által az üdvözültek serege, megváltottak közössége…      

   Test szerint élni – Lélek szerint élni. Olyan kifejezések, amiket talán nem értünk egészen világosan. Hát nem testben vagyunk mindnyájan? Mit jelent Lélek szerint élni? Van ilyen? A természettudomány álláspontja az, hogy csak fizikai-kémiai - biológiai folyamatok léteznek, az ún. lelki jelenségek is ide vezethetők vissza. Kétségtelen, emberi gondolataink nem terjedhetnek ennél tovább. Feladatunk emberi mivoltunknak ezt a szintjét is minél jobban megismerni, rácsodálkozva Isten teremtő bölcsességére, de ezenfelül azt a lelki igazságot is, hogy Krisztus megváltott, általa Isten gyermekei vagyunk, és a Szentlélek munkálkodik bennünk.   

   Meglepő kijelentés hangzik el: nem test szerint éltek. Benne van ebben az, hogy több az élet a láthatónál, a vizsgálhatónál, ahogy Jézus mondja, az evésnél, ivásnál: felsőbb eredete, meghatározottsága és célja van. De az is benne van: nemcsak valljátok ezt, hanem törekedtek is Isten akarata szerint élni, nemcsak beszéltek egy fölöttünk álló erőről, hanem személyesen ismeritek Istent, tudjátok, mit tett Krisztusban értetek, és az ő Lelkének irányítása alatt álltok.

   Az Ige nem arról beszél, hogy bennünk lenne valami „lelki többlet”, hanem Isten Lelkének a munkájáról, aki – abban az állapotunkban, amelyben vagyunk – vigasztal, irányít, erősít. Nem leszünk szuper emberek, testi, lelki értelemben sebezhetőek maradunk, de Isten megtartó erejében tudunk megmaradni.

   Akiben nincs meg a Krisztus Lelke, az nem az övé. Nagyon határozott kijelentés… Aki nem fogadta el hit által Krisztust, aki nem engedte, hogy szeretete meghatározza gondolkodását, magatartását, viselkedését, az nem az övé. Az talán hallott róla, az talán tud róla ezt-azt, de nem az övé. A HK ezzel a vallomással kezdődik, és ennek jegyében áll az egész tanítása: Krisztusé vagyok. Nincs köztes állapot.

A tékozló fiú – a maga részéről - megszűnt apjához tartozni, mihelyt elhagyta az apai házat, és újból az atya közösségébe került, amikor elhatározta, hogy hazatér. Apja szeretete érintette meg, adott erőt ehhez a lépéshez. Nem az ő érdeme volt. Isten Lelke által  folyamatosan biztosítja nekünk a Hozzá tartozás lehetőségét(ez a kegyelem), de a mi lelkünk is meg kell megnyíljon.  (Isten Lelke a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot…)

   Ha pedig Krisztus bennetek van: a Szentlélek által tehát Krisztussal egyesülünk. Minél inkább átadom magam neki, annál inkább betölt az ő békessége, szeretete. Látva magunkban a sok gyűlöletet, irigységet, hitetlenséget, a Szentlélek segítségét kell kérnünk, hogy – pünkösdi énekünk szavaival – ezeket mennyei tűzzel elűzze, hogy Krisztus indulata uralkodjék bennünk. Ez a Szentlélek munkájának a lényege. A világ lelkülete világivá tesz, a Lélek krisztusivá.  Akarunk-e a békesség, a reménység, az alázat, tisztaság emberei lenni? A test halott a bűn miatt (bűnbánati héten sokat hallottunk erről), de a Lélek élet az igazság miatt. A Lélek az életre vezet Krisztus igazságában.

    A Krisztust feltámasztó Isten Lelke lakik bennetek, és ő életre kelti halandó testeteket. Kettős értelemben: a jónak a szolgálatára, és majd az örök életre. Az határozza meg, hogy az élet, vagy a halál állapotában vagyunk, hogy mit/kit szolgálunk. Minek/kinek az eszközei vagyunk? Valaki azt mondta: nem is arra kell törekednünk, hogy életünkben több imádság, jóság, szeretet, alázat legyen, hanem arra, hogy életünk egésze legyen imádság, jóság, szeretet, alázat. A Lélek munkája ez!

    Nem tartozunk a testnek.  Bár mindnyájan a bűn uralma alatt sínylődünk, de van szabadulás. Ha test szerint jártok, ha ösztöneitek, önzésetek, hatalomvágyatok, pénzsóvárgásotok irányítanak, akkor meg kell halnotok. Keményen hangzik. Ha ezek a mulandó dolgok a végső értékek számotokra, ha csak ezekhez kötődtök, akkor azokkal együtt elvesztek. (Zimányi József lelkipásztorról elmondtam már néhány történetet. Hitében kálvini módra szigorú és kérlelhetetlen volt. Ő mondta az egyik istentiszteleten: tudom, vannak itt olyanok, akik nem hisznek Krisztusban, azokat „halott testvéreimnek” szólítom.)

    De ha Lélek által megölitek a test cselekedeteit: harciasan hangzik. A belső harc elkeseredettségére utal. Élet-halál kérdése az, hogy gyökeret ver-e, virágzik-e a bűn bennünk, megteremve a maga mérges gyümölcseit, vagy Krisztus megváltó hatalma alá tartozunk. A szervezetünket gyilkoló vírusokat el kell pusztítani, hogy életben maradhassunk. Pedig beépülnek testünkbe, úgy viselkednek, mintha sejtjeink részei lennének. 

   Akiket Isten Lelke vezérel. Vagy a bűn, vagy Isten Lelke. Isten gyermekeinek lenni nem egy nyugalmi állapot, hanem vezetése alatt álló aktív élet. Vezess, Jézusunk! Nem a szolgaság lelkét kaptuk, hanem a fiúságét. Tegnap Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének közvetítését több millió ember követte végig a világon. Igazából két ember házasságkötése, ami attól lett olyan nagy szenzáció, hogy egyikük az angol királynő unokája. De mi Isten gyermekei vagyunk. Miért nem élünk ennek tudatában, méltóságában? Hány megnyomorodott élet van? Felemelt fejjel, öntudatosan élhetnénk Krisztusnak, járhatnánk az ő dicsőségében, és ehelyett a bűn megalázó szolgaságában sínylődünk. Bűnök, szenvedélyek, irigység, önzés kötöznek meg.

   Egyedül Krisztus tehet szabaddá. A civilizáció sok mindentől szabaddá tette az embert (előítéletektől, régi tévképzetektől) de nem a bűntől. Az igazi szabadság Istentől van. Egy szabadulása előtt álló fogvatartottnak mondta a lelkésze: ha magaddal viszed a gyűlöletet, megrögzött rossz szokásaidat, kint is rab maradsz. Engedd, hogy Isten belülről tegyen szabaddá. 

   A fiúság lelke. A gyermeki mivolt lelke az egyszülött Fiú által. Lényegünkhöz tartozik, hogy tartozunk valakihez. Nem vagyunk mi magunkéi. Gyönyörű mondat. Isten Lelke a mi lelkünkkel együtt... Érezzük ennek bizonyosságát, örömét, biztonságát?  Van-e csodálatosabb dolog ennél? Megerősít, talpra állít-e minket? Arra indít-e, hogy ehhez méltóan éljek? Nem illik hozzám a bűn szennye. A mennyei Atya gyermeke vagyok.

   Ugyanakkor örökös is. Aquinói Tamásról olvastam: azért imádkozott, hogy semmi tisztségre ne válasszák meg, és hogy soha ne legyen vagyona. (Mi az ellenkezőjét kívánjuk.) Mert a földi hatalom és vagyon elvonja az igazi kincsről és az igazi nagyságról a figyelmünket. Nem vagyunk szerzetesek, vannak anyagi ambícióink, karrierépítő terveink is. Isten áldást kérjük azokra is, de soha ne feledkezzünk el a mennyiről, az örökkévalóról, a dicsőségről, amit Krisztus szerzett meg számunkra. Isten Lelke ebben is segítsen minket! Ámen.

 

Mennyei Atyánk megváltó Krisztusunkban a megújító Szentlélek közösségében,

hálát adunk ezért az ünnepért, találkozásért, a gyülekezet együttlétéért, köszönetet mondunk a termékeny időért, a lelki áldásokért, azért, hogy gyermekeid vagyunk, és oltalmadban, örök kegyelmedben élhetünk. Magasztaljuk szent nevedet az Ige üzenetért. Hallottuk, hogy te azt akarod, hogy ne test szerint, azaz ne a bűn uralma alatt, ne az önzés, a harag, a hitetlenség szolgaságában éljünk, hanem Lélek szerint, Krisztus indulatát, szeretetét hordozva. Te tudod, mennyei Atyánk, szívünk mélyén ezt szeretnénk, talán sokszor el is határoztuk, de úgy visszahúz gyarlóságunk, régi természetünk, mindenféle földi kívánságunk, szenvedélyünk, hitetlenségünk. Add nekünk Szentlelked szabaddá tevő, Krisztushoz kapcsoló erejét, hogy egyre inkább hozzá hasonlítsunk, az ő arca ábrázolódjék ki rajtunk, és legyünk a reménység, a békesség, az áldás, a megtartatás emberei! Indíts a jónak a szolgálatára, tégy irgalmad, kegyelmed eszközeivé! És támogass Lelked által a bűn elleni, itt a földön soha véget nem érő harcban, hogy ne hátráljunk meg, ne adjuk fel, tudva azt, hogy te győzelemre rendeltél minket! És tégy szilárddá abban a tudatban, hogy mi a te gyermekeid vagyunk, hadd járjunk ebben a méltóságban, igyekezvén szent akaratodat cselekedni!  Hiszen nem a szolgaság lelkét adtad nekünk – hadd ne éljünk a bűn megalázó rabságában -, hanem a fiúságét, a hozzád tartozás örömét, békességét. És az üdvösség valóságos reménységét. Oltalmazd lelkünket, hogy a földi dolgok, gondok annyira meg ne vakítsanak minket, hogy elfeledkezzünk erről: te az üdvösségre, a dicsőségre hívtál el minket.

   Könyörülj gyülekezetünkön! Áraszd ki köztünk is Lelked megújító erejét, győzz le minden haragot, széthúzást, emberi gőgöt, adj ébredést, hogy meglássuk igazi küldetésünket! Áldd meg gyermekeinket, hogy a Krisztus ismertében nőjenek fel, fiataljainknak adj bölcsességet, hogy az élet útját válasszák, családokban adj békességet, szeretetet! Könyörgünk a betegekért, gyógyító, megtartó és életen-halálon keresztül üdvözítő hatalmaddal légy velük. Kiváltképpen a betegség súlyos megpróbáltatásába jutott férfitestvérünkért és családjáért könyörgünk. Légy a gyászolók vigasztalója, élő reménységre vezetője! Áldd meg gyülekezetünket, egész anyaszentegyházunkat!

   Szentlélek Isten, jöjj, és állíts talpra, bátoríts és adj erőt harcainkban, áldást szolgálatunkban, és vezess minket győzelemre! Ámen.            

 

 

Róm 8, 18 – 27 (pünkösd I./du.)

 

18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. * 2Kor 4,17 ; 1Jn 3,2

19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.

20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 1Móz 3,17-19

21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

23 De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. 2Kor 5,2-4

24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?

25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.

26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.

 

   Örökségről hallottunk az előző igeszakaszban, és arról: ha Krisztussal együtt szenvedünk, vele együtt dicsőülünk is meg. Ezt a gondolatot folytatja Pál apostol. A jelen szenvedései eltörpülnek ahhoz a dicsőséghez képest! De van-e lelki látás/készség bennünk ebben a reménységben élni, ebből valóságosan vigasztalást, erőt meríteni? A bajban, betegségben, a zűrzavarban? 

   A következőkben az ige a teremtett világ nyomorúságáról beszél. Háborúsága, kilátástalansága, problémái között (melyet sokszor hamis módon tagadni próbál maga előtt is) sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Érdekes kijelentés! A teremtett világnak üres dicsekedésében, magamutogatásában, bevallatlanul is, a visszautasítás ellenére is sóvárogva várja. Ennek a világnak arra a Krisztusra van szüksége, akit megfeszített és szüntelen megfeszít. (A pártütő matrózok története. Szükségük van a túszul ejtett kapitány tanácsaira.)

   Hiábavalóság alá vettetett. Önmagában ez a helyzete. Akármivel kérkedik, akármilyen nagy a külső csillogás. Hiábavalóság alá van vetve. De nem minden reménység nélkül. A bűn – a kegyelem szemszögéből - valójában egy reményteljes állapot. Jézus a bűnösökhöz jött. Bűnösnek lenni azt jelenti: a kegyelem, a bocsánat lehetőségét megkapni. Azt visszautasítani, a bűnben megmaradni: halál. Merre indulunk?

   A teremtett világ meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából … Isten úgy szerette a tőle eltávolodott világot, hogy egyszülött Fiát adta, utat nyitott önmaga felé. Nincs más iránya a menekülésnek. Vissza Istenhez Jézus Krisztus által. Megtérés. Hazatalálás.

    A teremtett világ sóhajtozik, vajúdik… Van valami érezhető nyugtalanság ebben a világban. Nincs békessége ennek a világnak. A jólét nem megelégedést hozott. (Megelégedett ember az, akinek nincs többre szüksége, mint amije van.) Soha ennyi panaszkodó, túlhajszolt ember nem volt. A teljesítmény, a többet szerzés ördögi köre. A gazdasági szakemberek azt mondják: ez a fejlődés hajtómotorja. Rámegy a lelkünk (sokszor a testi egészségünk is.)

   Jól látja Pál: ebben a világban a Lélek birtokosainak is ezer bajuk van. Nem vagyunk függetlenek a világban levő gondoktól. Ebben a világban élünk, még ha lelkiek is vagyunk. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból. Várjuk a megváltást. Tudjuk, hogy van, érezzük szívünkben az örökélet kezdetét… de még nem a mienk annak teljessége, valósága.

   Az üdvösség reménységről szól. Isten részéről elvégezett dolog Krisztus által, a Lélek megerősíti bennünk ezt az igazságot, de mi csak reménységben birtokoljuk. Még nem látjuk (ha látnánk, nem kellene reménykedjünk), de állhatatosan várjuk. Pál apostol egy másik hasonlata szerint olyan ez az állapot, mint a kiskorúé: övé jog szerint minden, de még nem élhet a lehetőséggel. De készülhet, de bizonyosságban élhet. Nem kell nyugtalankodnia. Az Atya ígéretén nyugvó békesség ez. 

   Ebben a helyzetben, erőtlenségünkben a Lélek segít minket. Felkarol, hordoz, vigasztal, az ígéreteket élővé teszi számunkra, igazi erőforrássá. Támogat, hogy el ne csüggedjünk, sőt másokat is erősítsünk.  (Sokat számít a bátorító szó, a szolidaritás.)

   Esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Még a kérésben, az imádságban is segítségünkre siet. Isten ismeri a szívemet, tudja, hogy a bűn még saját gondolataimat is kijátssza ellenem, még magamnak sem a jót kívánom, ezért a Lélek közbenjárásában „helyreigazított” könyörgésemet hallja meg, és részeltet megtartó szeretetében  Krisztusért. Ámen.

 

 

Róm 8, 28-39   (pünkösd II./de.)

 

28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. *

29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. Kol 1,18

30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

31 Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

33 Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít.

34 Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.

35 Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?

36 Amint meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” Zsolt 44,23

37 De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Jn 16,33

38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

 

    Csodálatos igeversek, hatalmas kijelentések. Belerendül a lelkünk. A Biblia nyolcezres hegycsúcsai közé sorolta valaki. Szép hasonlat: tényleg az Ige szédületes magaslatai ezek. Az említett hasonlatban az is benne van, hogy értelmünkkel nehezen tudjuk meghódítani. A hit bátorságára, a Szentlélek erejére van szükségünk. 

   A tegnap du. hallottuk: a teremtett világ vajúdik, vár, sóvárog. Várja a bizonyosságot. A bűn káprázata csak ideig-óráig, csak felszínesen tudja betölteni. Mi magunk is sóhajtozunk. Bajokkal, nyomorúsággal, gyásszal, betegséggel viaskodunk. Ez nem a mennyország még. Még nem. De reménység van a szívünkben. Ami a Lélek ajándéka. A Lélek segít erőtlenségünkön. Kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik értünk… Krisztus közbenjárása, a Lélek esedezése, Isten kegyelme: hát nem biztos a mi megtartatásunk? 

   Aki Istent szeretik, minden javukra van. Azzal a megjegyzéssel vezeti fel az apostol ezt a nagy horderejű, gondolkozásunkat teljesen átíró tanítást, hogy tudjuk, ez nem kétséges, ez kétségbevonhatatlan igazság. Nagy bizodalom származik ebből a kijelentésből ua. nagy kérdések ébrednek vele kapcsolatban. Szeresd az Urat, a te Istenedet (és felebarátodat, mert a kettő el nem választható egymástól), és minden javadra lesz. A szeretetből csak jó fakadhat. A szeretet a legfőbb érték, a legbecsesebb dolog ezen a világon. Az nem vitás, hogy Isten szeret minket (néhány verssel később el is hangzik: azáltal, aki szeret minket). Egyszülött Fiát adta. Ebben az egyetemes jelentőségű kinyilatkoztatásban létünk, küldetésünk, életcélunk titka tárul fel.

    De jönnek a kérdések is: akkor miért van betegség, szenvedés, gyász azok életében is, akik ezt a szeretetet hordozzák a szívükben. Miért? (Molnár Mária református misszionárius története: Új-Guinea Pitilu szigetén munkálkodott 1927-1943 között, példamutató alázattal, odaszánással gyógyított, tanított, 43 márciusában – több társával együtt - a japánok kivégezték.) 

    Az apostol úgymond az isteni oldal felől fogalmazza meg a választ, Isten örök kiválasztására hivatkozva: eleve elrendelt, megigazított (hogy hasonlók legyünk Krisztushoz), megdicsőített. Ebben az örök kegyelmi folyamatban nincs kockázati tényező, nincs helye a kételkedésnek, hiszen maga Isten az, aki azt véghez viszi. Kiválasztás, megváltás, megdicsőítés. Igen, a bajok, küzdelmek, megpróbáltatások részei emberi sorsunknak, de azokat teljes mértékben magába foglalja, integrálja ez a megtartó kegyelem.

   És ha birtokában vagyunk ennek a válasznak, a kegyelem bizonyosságának, amit a Szentlélek tesz élővé, erőssé bennünk, akkor sorakozhatnak a kérdések. 

   Mit mondjunk ezekre? Maradjunk tovább a bizonytalanságban? Hát nem haladja meg ez a tudás minden elképzelésünket, nem áll fölötte minden érdemünknek?  Az apostol a hívők nevében szinte elragadtatott hálával mondja ki: ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk. Az az Isten, aki égnek és földnek teremtője, aki mérhetetlen hatalommal rendelkezik, örök tanácsában a mi megváltásunkat, megtartásunkat határozta el. Akinek akaratát még a bűn sem tudta és nem tudja megváltoztatni. Semmi nem tudta eltántorítani.

   Ezért egyszülött Fiát sem kímélte, őt odaadta. Nincsenek szavaink, hogy kifejezzük ennek az áldozatnak a nagyságát, jelentőségét. A Szentháromság örök, kimondhatatlan szeretetközösségéből, tökéletes, dicsőült boldogságából indul el az egyszülött Fiú, és vállalja a szenvedést az ember megváltásáért.  Ha ez megtörtént, ha az Atya szívéből kiszakítva adja a Fiút, hogyne adna vele együtt mindent. Mindent! Minden a tietek Krisztusban, írja más helyen az apostol. Az egek magasságát, a föld szélességét átölelő valóság ez! Krisztusban a jóság, a békesség teljessége adatik nekünk. Ami rajta kívül van, az semmi.

   Ha Isten ezt tette velünk, így áll ki értünk, akkor kicsoda vádolhat? Milyen hatalom vonja kétségbe ennek az igazságát? A kegyelemmel szemben nincsenek érvek. Persze, ébredhetnek kicsinyhitű kétségek saját szívünkben is, mások részéről is hangozhat el sértő, gúnyolódó, lekezelő megjegyzés (úgy, ahogy Jézusnak is meg kellett hallania a kereszten: csak nem az Isten Fia vagy, ha szeret Isten, mért engedte ezt meg, ha bízol benne, akkor mutassa meg a hatalmát).

   Az ige válasza: Isten az, aki megigazít. A zsoltáros is ezt vallja: ügyem az Istennél van. Egyik keresztyén mártír mondta halálos ítélete kimondásánál: ti, földi bírákként, elítéltetek, a legsúlyosabb büntetést róttátok rám: de a per itt nem fejeződött be, nemsokára mennyi bírám előtt állok meg, aki hiszem, hogy kegyelméből felment és a menny dicsőségével kárpótol.

   Ki ítélne kárhozatra?  Krisztus meghalt, feltámadott, megdicsőült, esedezik értünk. Igen, ő a garancia, ő a kezesünk, ő a protektorunk. Eleget tett, senki nem terhelheti ránk bűneink átkát. Amikor Kolbe atya vállalta társa helyett a halált, akkor még a haláltáborban sem, még a kegyetlen, minden erkölcsi mérlegelést félresöprő náci igazságszolgáltatás sem vonta kétségbe a másik fogoly élethez való jogát. Valaki megfizetett.    

   Már csak egyetlen kérdés maradt. Ki választhat el őtőle?  Megszabadított, megmentett, a kegyelem részese vagyok, de elválaszthat-e valaki az én Uramtól. Az apostol sorra veszi a lehetőségeket, a legszélsőségesebbeket. Ezek nagy részét ő maga átélte. Nyomorúság, stb. - nem kívánatos dolgok. Irtózat fog el még a kimondásuktól is. Teérted gyilkolnak. Vágó juhok lettünk. Megkezdődött már az üldözés. Letartóztatások, bebörtönzések, kivégzések híre érkezett mindenünnen. (Nem tudunk hálásak lenni. Tényleg nem. Békességben élünk. Szabadon gyakorolhatjuk a hitünket. És nem gyakoroljuk. A legkisebb áldozatot sem vállaljuk.) Szörnyű idők voltak: és Pál mégis hitről, reménységről, győzelemről beszél.  Diadalmaskodunk az által, aki szeret. Azért szerethetjük Istent, mert ő szeret, és ha szeret, minden javunkra van. Értjük, igaz? Csak meg is kell élnünk.

   Egy gyönyörű, magasztos hitvallással zárul ez a rész. Egyik legszebb bizonyságtétel. Meg vagyok győződve: semmi sem választhat el minket. Valljuk mi is hittel, bizalommal, győzelmes reménységgel! Ámen.      

 

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében! Áldjuk háromszor szent nevedet ezen az ünnepen végtelen irgalmadért, hogy kiválasztottál minket örök időknek előtte, magasztalunk határtalan szeretetedért, hogy megváltottál minket egyszülött Fiadban és dicsérünk mindenek fölött való jóságodért, hogy Szentlelked által munkálkodsz bennünk. Köszönjük a drága kijelentést: ha a tied vagyunk, ha örökkévaló szeretetedben van elrejtve az életünk, és ha ebben a szeretetben járunk, akkor minden a javunkra van. Mert te mindent megtettél értünk, egyszülött Fiadat sem kímélted, így hát bizonyos, hogy megváltó akaratodat semmi sem hiúsíthatja meg. Ha te velünk vagy, akkor a világ összes hatalma sem lehet ellenünk. Bocsásd meg, hogy hatalmas ígéreteid ellenére mégis olyan könnyen elcsüggedünk, betegség, megpróbáltatás, gondok között elveszítjük bizodalmunkat, reménységünket. Legyen áldott neved, hogy Igédben biztatsz minket! Valóban senki sem vádolhat minket, senki nem küldhet kárhozatra, mert bűneink adósságát – nem aranyon vagy ezüstön, hanem drága vére árán - kifizette a mi Urunk, senki el nem szakíthat tetőled: sem élet, sem halál. Ebben a meggyőződésben, hitben, bizonyosságban tégy erőssé minket Szentlelked által!  Hálát adunk minden jóért, amit kaptunk és kapunk tőled naponként személyes életünkben, családban, a gyülekezetben. Minden kedves szóért, jó cselekedetért, szép napért, lelki örömért, szeretetért. Hálát adunk templomunk külső megújulásért. Áldásod legyen az adományozókon és a munkálkodókon! 

   Könyörülj gyülekezetünkön… Te ismersz minket, mennyei Atyánk, látod erőtlenségeinket, a  közömbösséget, hitetlenséget is közöttünk. Bár megmozdult a menny is érdekünkben, mi sokszor a legkevesebbet sem vállaljuk, úgy leköt a világ, a mindennapi élet, lekötnek szenvedélyeink, földi vágyaink. Adj lelki megújulást, ébressz rá arra, hogy akármit is érjünk el, nélküled üres, nyomorult marad az életünk! Imádkozunk a gyermekekért, hadd nőjenek fel a hit, szeretet, reménység légkörében, tanulják meg a Krisztus útját. Elődbe hozzuk fiataljainkat, ó, te vigyázz rájuk, hogy ne szakítsa el tőled őket a világ, hogy tiszta, mértékletes, lelki értékekben gazdag legyen az életük, szerinted alakuljon sorsuk, beépüljenek élő tagként közösségünkbe. A családokban adj békességet, egymás iránti szeretetet, türelmet, hogy áldásaid kibontakozzanak azokban. Könyörülj betegeinket, gyógyító hatalmaddal, kegyelmeddel állj melléjük, erősítsed őket testben és lélekben, hitben és reménységben, légy a szomorkodókkal, gyászolókkal, hadd érezzék meg a Szentlelked hathatós vigasztalását, tekints meg a gondok, nehézségek között élőket, és légy segítségük, oltalmuk, hajolj oda a bűneikkel küszködőkhöz: adj szabadulást, új életet! Kérünk, cselekedd Szentlelked által a Krisztus szerelméért, hogy megtartásra való néped legyünk! Ámen.

  

 

Róm 9, 1-8 (pünkösd III./de.)

 

1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,

2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.

3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, 2Móz 32,32

4 akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 2Móz 9,4

5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.

6 Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak,

7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 1Móz 21,12

8 Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Jn 8,31-44

 

    Az előző fejezetben megfogalmazott gyönyörű bizonyságtétel, hitvallás után az apostol tekintete az ő népe fele fordul. Ha Isten Krisztus által ilyen nagy kegyelemben részesített, akkor hogy van az, hogy sokan nem törődnek vele? Hogy van annyi hitetlenség, keményszívűség, közömbösség, elfordulás, pártoskodás, irigység? A mi kérdéseink is ezek. Mi is sokat vívódunk ezekkel. Miért nem akar népünk a Krisztus útján járni, belső békességben élni.

   Megszoktuk, hogy a történelmet, a körülményeket hibáztatjuk (amit részben mi is alakítottunk), pedig a legnagyobb gondok belül vannak. Ha ez a nép lelkileg önmagára találna és egymással testvéri közösségre jutna, ha öntudatosabb lenne, megbecsülve  a rábízott szellemi, lelki kincseket, ha feladná önpusztító életmódját, ha tagjai jobban tisztelnék kölcsönösen egymást (ezek olyan feltételek, amiket nekünk kell teljesíteni: román testvéreink nem foghatnak össze helyettünk, nem ragaszkodhatnak a mi nyelvünkhöz, Európa nem őrizheti meg sajátos értékeinket), akkor teljesen más lenne a helyzetünk, még nekünk, kisebbségi sorsban élőknek is.

    Ha gyülekezetünkben a hívek, a családok messzemenően becsülnék, támogatnák egymást, törekednének a legjobb, legigazságosabb indulattal lenni egymás iránt, ha több lenne köztünk a szeretet, és kevesebb a testvérharc, önzés, keményszívűség, érdektelenség, ha a hit útján járva a szolgálat vágya és nem az életet megnyomorító szenvedélyek töltenének be, akkor – emberileg – másak lennének a kilátásaink, más lenne a jövendőnk. Persze, Isten kezében van az, de vitán felüli a mi felelősségünk is. Istenkísértés növekedésért imádkozni ott, ahol mi semmit sem vállalunk. Isten csak az engedelmes életet tudja megáldani.

   Az apostol szinte fogadkozik, bizonyítva fájdalma őszinteségét. A Krisztusban való hitben mondom ezt, sőt lelkiismeretemben a Szentlélek tanúskodik kijelentéseim mellett. Isten előtt tusakodtam meg, legbelsőbb harcom ez, nem emberi bölcsesség eredménye az, amire jutottam, Krisztus megváltó szeretetébe vetett meggyőződéssel mondom, a Lélek belső tanácsára figyelve.

    Nagy az én szomorúságom és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Földre sújtóan nehéz és őszinte szavak ezek!  Pál ismeri a kegyelem nagyságát, a megváltás megtartó erejét, a Szentlélek megáldó munkáját, és látja, hogy népének szíve zárva marad ezek előtt. Hiába süt a nap több ezer milliárd x több ezer milliárd Watt energiával (1000 W/m2 jut a Földre), ha pár Watt erővel be tudom csukni fénye elől az ajtót, ablakokat. Krisztus hiába tett meg mindent értem, ha én semmit nem teszek jótéteménye elfogadásáért.

    Tegnap hallottuk a János 3-ból: szükség újonnan (felülről) születnetek. Isten Lelke tud bölcsességet adni, a helyes felismerésre elvezetni, és megerősíteni az elhatározásban, hogy Isten szerinti legyen az életem, az Életnek a szolgálatába álljon, a jónak az előmozdítója legyen, másoknak is a javát munkálva. De figyelünk-e? Mennyi minden megkötöz, megvakít, megkeményíti szívünket! Milyen általános és nagy mértékben uralkodó lett a közömbösség, az elidegenedés, a hátat fordítás, a „nem érdekel, csak a saját előnyömmel törődöm” szerű magatartás, vagy az irigység, az egymás becsmérlése, a sértés és sértődés, a hajthatatlanság.

    Nem akarom magamnak kisajátítani ezt a témát, biztos mások is bánkódnak, tusakodnak, emésztődnek emiatt… Általános, a családok, a baráti kapcsolatok, a faluközösség szintjén is érezhető jelenségről van szó. Lelkészként inkább ennek egyházi vonatkozású oldalát látom, és annak a fájdalmát érzem. Sokszor átélem tehetetlenségemet, azt, hogy már semmivel sem tudom megérinteni, megmozgatni az egyháztagok szívét. Külsőleg megvagyunk, még találkozgatunk is, köszönünk egymásnak, szót is váltunk (és ez is nagy ajándék), de nem indul meg semmi a lelkekben, a haragos felek nem jutnak békességre, alkohol vagy egyebek megkötözöttségében élők nem szabadulnak, közömbösek nem indulnak el a közösség fele… Amiről azt tanítja az ige, hogy minden, sokaknak semmit sem jelent.

   Nemegyszer könnyekig jutottam, amikor egy-egy ünnep után gondolatban végigmentem a falun (most néha még a gyülekezet névjegyzékét is előveszem), és szinte önkorbácsolásként soroltam azoknak a nevét, akik itthon voltak, akiknek egészségük, idejük is lett volna hozzá, de már nincs – talán teljesen kihalt – vágy és akarat. Konfirmandusok anyakönyvét lapozom, hányan vannak, akik fogalomtételük után teljesen eltűntek. Nem kell! Ki hitt a mi tanításunknak?

    Tudom, hogy nemcsak az evangéliumnak szól az elutasítás, hanem az azt hirdetőnek is. Megvannak a saját korlátaim, hibáim, a nem mindenkinek bejövő stílusom, és ami a legrosszabb: a menet közben kialakult bizonyos előítéleteim. Kezdő lelkészként több lelkesedés izzott bennem, és nem ismerve senkit, tényleg jóhiszeműen, elfogultság nélkül fordultam a hívek felé. Szent naivitással hittem abban, hogy mindenkit be lehet kapcsolni a közösségbe, hiszen jó Isten üdvösségre vezető, az élet gondjai közt is eligazító, megerősítő igéjét hallgatni, jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol szeretnek, megértenek. Jó megvallani azt, hogy együtt erősebbek vagyunk (a hitben is), egymás mellé állva megtart minket az Isten.

   Most már sok egyháztagot beskatulyáztam: ez vagy az ember soha nem fog jönni, kitehetem a lelkemet (érdekes párhuzam: Isten is kitette az ő Lelkét), úgysem fog változni már semmi. Sokat töprengek azon, hogy talán egy új lelkész jobban meg tudná szólítani a gyülekezetet, jobban össze tudná hozni a közösséget. Nem tudom. Biztos, hogy a gyülekezet lelki élete kell a legfontosabb szempont legyen. Isten könyörüljön rajtunk, és Lelke által indítson arra, hogy ezt engedjük, mi is akarjuk!

    Megrendítő mondatot ír le az apostol: inkább legyek én átok alatt, csakhogy népem megtérjen Krisztushoz. Krisztusi, a legnagyobb áldozatot vállaló gesztus ez, hiszen Róla mondja az írás: átokká lett érettünk. És közben nem adózott mindenki elismeréssel neki, nem tisztelet és rajongás vette körül, hanem – miközben engesztelő áldozattá lett a népért – gyalázták, káromolták. (A 48-as szabadságharc idején egy felvidéki kisvárosban egy honvéd csapat tartózkodott, amikor közeledett az ellenség, a hegyek közé menekültek… Senki sem árulta el, hol tartózkodnak, az ellenség ultimátumot adott a városnak. Másnap reggel látták az emberek, hogy egy zsidó polgár megy az osztrák katonák előtt. A város lakói szidták, gúnyolták, gyáva árulónak nevezték… Pedig ő, előre feltett szándéka szerint, kiérve a városból egészen más irányba fordult, és estig járatta az ellenséget… Rájöttek, és kivégezték. Megmentette a honvédek és a város életét is.)

   Testvéreim helyett, akik… És sorolja az apostol népe érdemeit… Mi is sok mindennel dicsekszünk: viharos történelmünkkel, konokságunkkal, nyelvünkkel, Nobel-díjasainkkal, sokszor bűneinkkel is. Vitathatatlan, vannak értékeink, vannak sajátos, ritka kincseink, van kiválóság bennünk, de sok-sok gyarlóság is…

    Az apostol hozzáteszi: közülük származik Krisztus test szerint. Vannak tetszetős elméletek a magyarok történelmi primátusáról: hogy a sumérok az elődeink voltak, minden nyelv a mienkből ered, a bibliai Nimród magyar volt, mi vagyunk a Bibliában (is) említett hős nép, a szkíták, szittyák utódai, stb. De mit ér, ha nem élünk a kiváltságokkal? Ha széthúzunk, ha feladjuk a harcot, ha nem Isten parancsát követjük.

   Isten Igéje nem veszítette el erejét. Krisztus áldozata igaz és érvényes marad. A Szentlélek munkálkodik. Vajon mi mit kezdünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel?

   Az apostol abban oldja fel a dilemmát, hogy megkülönbözteti a testi Izráelt a lelkitől. Nem elég a külsőség. Lelkünk szerint kell odatartozzunk. Így lehetünk az ígéret népe, gyermekei.

Egy királynak megakadt a szeme egy koldus szakadt ruháin. Saját ruhatárából küldött neki öltönyt, egyebeket. Néhány hét múlva a király a koldust ugyanolyan állapotban pillantotta meg. Kiderült, hogy sajnálta felvenni az ajándékba kapott ruhákat. Megszokta a gönceit. Megszoktuk az alacsony életformát, nem akarunk megújulni. Amit akarunk, az történik velünk. Hallottuk már: vagy őszinte szívvel mondjuk Istennek, hogy legyen meg a te akaratod, vagy ő mondja: legyen meg a te akaratod.

   Akarunk-e megújulni, megtérni, megbékélni, emberi, krisztusi minőségi életet élni, bűneinktől szabadulni? Akarjuk-e, hogy Krisztus megváltó ereje kiáradjon ránk, Isten békessége uralkodjék közöttünk, és megtartásra való népe legyünk! Mondjuk: igen, akarjuk. Ámen.  

====================================================================

 

 

ApCsel 2, 37 – 47  (pünkösd I./de., 2019)

 

37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?

38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Lk 3,10

39 Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

40 Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 5Móz 32,5

41 Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

42 Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

43 Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.

44 Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.

45 Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.

46 Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

47 dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

 

 

    Pünkösd a megváltás kiteljesedéséről, személyessé válásáról szól, mégis látszólag úgy elhanyagoljuk ezt az ünnepet. Bár nagyon gazdag üzenete van, még külsőségeiben is szegényesebb, mint a másik két nagy ünnepünk. Régebb a pünkösdhöz több népszokás is kötődött (pünkösdjárás, pünkösdi király választása), mára ezek kikoptak a gyakorlatból, és az ünnep szinte belevész a hétköznapok sorába. Pedig ha a lényegre tekintünk: a Szentlélek munkája nélkül üres tudás lesz a hitünk, élettelen a közösségünk. A szívünk marad ki az egészből, mert hiába történt meg minden, ha semmi hasznom abból, ha nem kapcsolódom bele, ha nem tölt el örömhíre.

   Azt hallottuk az Igében: mintha szíven találták volna őket. Az első pünkösd résztvevőit személyesen, belülről szólította meg a Péter által továbbmondott üzenet. Hallottunk egy részletet a Péter prédikációjából: a szavakban nem fedezünk fel semmi rendkívüli, és mégis rendkívüli hatást értek el. A hallgatók számára hirtelen nyilvánvalóvá lett az Isten akarata, Krisztus szeretete, és mélyen, átformáló módon érintette őket.  

  Ezért is kérdezik: mit tegyünk? A Szentlélek megújulást, változást idéz elő. Ha úgy gondoljuk, hogy minden rendben az életünkben, akkor nem tesszük fel ezt a kérdést. Szoktuk-e kérdezni: mit tegyek, mit vár el tőlem az Isten? Vajon helyes az, amit követek, ahogy másokhoz viszonyulok? Mert a Szentlélek ilyen kérdéseket ébreszt bennünk. Ne fojtsuk el ezeket! Itt kezdődik a hit, az új élet. Péter elmondja, mit tett Isten, mennyi mindent vállalt Jézus. És a szívekben – a Lélek ereje által - tovább munkál a meghallott üzenet: akkor nekem mit kell tennem, mit kell elhagynom, mit kell megkezdenem. Mire indít engem Isten Igéje? Ami nem mozgat meg, az nem érintett meg, az nem fontos igazán. Ki akar változást a családban, a gyülekezetben? És ki akar változni?

  Térjetek meg! Sokat hallottunk, és sokszor már türelmetlenül kérdezünk vissza: miből térjek meg? Nem szívesen szembesülünk ezzel. Megtérni egyet jelent: megváltoztatni a régi, bűnös gondolkodásmódunkat, életformánkat, Krisztus igazsága, tisztasága fele fordulni, átértékelni az életünket. Én úgy gondolom, ha most őszintén szembenéznénk magunkkal, akkor találnák olyan területeket, ahol változnunk kellene: beszéd, magatartás, cselekedet.  Amelyekkel kapcsolatban nem hibáztathatunk mást, csak magunkat. Amíg nem jutunk el ide, addig csak beszélünk a Szentlélek munkájáról, de nem engedjük azt valóban hatni magunkban. A megtérés átminősülés.  A bocsánat elnyerése a bennem levő, általam elkövetett rosszat illetően, és annak jóra változása Isten kegyelméből. (JT – történet.)

   A megkeresztelkedés az első keresztyének számára Krisztus váltsághalálának hittel való elfogadását, elköteleződést, de a közösségbe való bekapcsolódást is jelentette. És mit jelent számunkra az, hogy meg vagyunk keresztelve? Egy szertartásban való részesedést csupán? Vagy élő kapcsolatot. Milyen plusz üzenetet hordoz számunkra? Ha nem kapcsolódunk be Isten és a gyülekezet közösségébe, akkor formaság marad. 

   Ígéret is hangzik: a Szentlélek ajándékát kapjátok. Aki komolyan veszi Krisztus megváltó munkáját, az részesül annak megtisztító erejében, a bűnbocsánat békességében, az Istenhez tartozás örömében, a szolgálat kiváltságában.

   Mert nemcsak egyéni haszon származik belőle. Tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké. Sokat beszélünk (mint mindig az idősebbek) aggódva, kritikusan a fiatalokról. Igazából gyermekeinkről, akiket mi neveltünk. És akikkel sokszor nem vagyunk megelégedve. Nem tudom, hiteles életpéldát állítunk-e eléjük?   Formálisan keresztyének vagyunk, de nem mutatjuk fel a hit többletét. Elfeledkezünk lelki vonatkozású felelősségünkről.

    Ezelőtt 20 évvel szinte minden gyermek járt vallásórára, mára ez az arány 25%.  Gyermekeink eltávolodása velünk kezdődött.  (Egy mv-i férfi esete, aki egyik református gyülekezetben bejelentette édesanyja halálát, aztán kiderítették, hogy a néni katolikus volt. Ha egy gyermek nem tudja, hogy édesanyja milyen vallású volt, az nem csak az ő hanyagsága.) Persze, tudjuk, ma annyi minden van, már más szempontok jelentik a prioritást, és nyilván, hitetlenül is lehet gazdag, sikeres lenni.  De az életnek legfontosabb értékéről mondunk le. (Amikor bezárják az utolsó keresztyén templomot is Európában, akkor fogunk rádöbbenni, hogy Krisztusnak mégis igaza volt.)

    Az is elmondja az Ige, hogy végső soron Isten hív el (kegyelem), de nekünk is meg kell tennünk, ami ránk tartozik. Nekünk kell válaszolni, engedelmeskedni.

A Szentlélek munkája előtt nincs akadály: nincs távolság, nincs felekezeti, nyelvi, vagy más feltétel. Csak egyetlenegy: hallgassunk a Krisztus szavára.   

  Sokan hallgatnak a Péter szavára, bizonyságtételére, és megkeresztelkednek. Háromezren. Igazából hatalmas tömeg. (1525-ben kb. 5.000 lakták Jeruzsálemet.) Isten Lelke embereket érintett meg, kötelezett el, tett áldássá. Ó, bárcsak eljönne hozzánk is az igazi pünkösd, Isten Lelke hatna át, hozna megújulást, lelkesedést, összefogást, hitben való megerősödést! Ámen.

 

Róm 5, 1-5  (pünkösd II./de.)

 

Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.

 

   A Szentlélek kitöltetésének pünkösdi csodája Isten reánk vonatkozó, Krisztusban véghezvitt tervének, megváltó munkájának a döntő eseménye, üdvözítő akaratának a szívekbe történő célba érkezése.

   Az Ószövetség hite szerint Isten megközelíthetetlen szentségben lakozik, csak parancsain keresztül lehet kapcsolatot tartani vele. Mivel a törvény Isten akaratát képviseli, annak kell engedelmeskednem, hogy jó viszonyban lehessek vele. Pál előzőleg arról ír, hogy a bűn miatt ez a próbálkozás reménytelen, egy zsákutca…

   Isten számára azonban – érthetetlen, egyedül irgalmával magyarázható módon - fontos a bűn miatt a törvénytelenség állapotába jutott ember. Nem mond le róla, a legnagyobb áldozatot is kész meghozni érte. Eljön hozzánk egyszülött Fiában. Ez nemcsak karácsony alázatát, hanem nagypéntek áldozatát is jelenti (Róm 3,21). Istenhez immár nem a törvény járhatatlan útján, hanem Krisztusban, a benne való hit által lehet eljutni (Róm 4,24b-25).

   De vajon tudunk-e hinni, felismerjük-e a Krisztusban Megváltónkat, tudunk-e ragaszkodni hozzá, bízni őbenne? Isten ebben az erőtlenségünkben is segítségünkre siet. Eljön hozzánk Szentlelke által, akiben jelenlétének erejét, személyességét ajándékozza nekünk. Az ismert tanítás szerint: az Atya - Isten felettünk, a Fiú - Isten velünk, a Szentlélek - Isten bennünk.       

  Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor az örökkévaló Istennel rendeződik a kapcsolatom. Amikor sok hamisságomra, bűnömre bocsánatot nyerek, és igazzá leszek Isten előtt. Rám ruházódik Krisztus érdeme, méltósága. Békességem van Istennel, a világgal, családommal, önmagammal. Isten valóban új életet ajándékoz. Péter pünkösdi prédikációja így ér véget: „akit ti megfeszítettetek”. Aztán – hallottuk – jön az önmarcangoló kérdés: mit tegyünk. És a megoldás: térjetek Istenhez (mert ő kész szívvel vár), kapcsolódjatok Krisztushoz (általa bocsánatot nyertek), és vegyétek a Lélek ajándékát. 

   Egy történet arról szól, hogy egy istenfélő embernek a fiát felelőtlenségből megölte a barátja, az ügy a törvény elé került, az apára bízták a büntetés kirovását. Ő azt mondta a fiatalemberhez fordulva, aki gyermeke halálát okozta: elvesztettem azt, aki a legdrágább volt nekem, mától téged fogadlak fiammá: házamban laksz, gondoskodom rólad, mindenemet neked adom.

   Mit cselekedjünk? Legyünk az Isten gyermekei! Lélek által ismerjük fel gyermeki státusunkat, és kiáltsuk, Krisztusra hivatkozva: Abbá, Atyám!

   Kell-e külön hangsúlyozni azt, hogy ez kegyelem? Kell-e magyarázni azt, hogy erre a kegyelemre nincs más magyarázat, csak Isten örökkévaló szeretete, aminek csúcspontja Krisztus golgotai áldozata? Hogyne nyernénk kegyelmet Krisztusban, ha neki, akit az Atya szívének teljességéből szeret, annyira drágák voltunk, hogy kész volt életét adni értünk?!

   Innen ered az a reménységünk is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Nemcsak a békesség, nemcsak a bocsánat, hanem az üdvösség is a mienk. Isten valóban mindent nekünk akar adni, ami az övé (lásd a tékozló fiú történetét). Részesülünk az Isten dicsőségében. Pál apostol ezt leírja, de igazából nincsenek szavak arra, hogy ennek a ténynek a nagyságát kifejezzék.

   Ennél a kijelentésnél az apostol – a rá valló gyakorlatias gondolkodásmóddal -, pillanatnyi helyzetére tekint. Üldözés, megpróbáltatás, nélkülözés. Az első keresztyéneknek, akikre sokszor hivatkozunk, mint példaképekre, egyáltalán nem volt irigylésre méltó a helyzete. Pl. a tanítványok közül csak János halt meg természetes halállal (a hagyomány szerint őt is ki akarták végezni, forró olajba dobták, de csodával határos módon túlélte).

   Hát igen, van megpróbáltatás, vannak nehézségek, testi-lelki gondok, van betegség, baj, de mindez nem veheti el élő reménységünket, sőt – az apostol szerint – megerősíti. A megpróbáltatás állhatatosságot szül (ennek a hiánya nagy erőtlenségünk: imádságban, kitartásban), az állhatatosság kipróbáltságot (edzettség, a megküzdés kapacitása, lelki reziliencia: vagyis nem borít ki olyan könnyen minden, mert tudom, hogy kinek hiszek.) És a sorozat végén a reménység áll. Isten élő, valóságos, Krisztusra építő reménységre akar elvezetni.

   A reménység nem szégyenít meg. Nem idealizmusról van szó. Nem a mi emberi, sokszor önző elvárásainkról. Hogy ez meg amaz  fog sikerülni nekem. Az igazi reménység nem valamire, hanem valakire tekint. Számol az Isten hatalmával és szent akaratával. Isten nem ígéri sehol, hogy semmi gondja nem lesz az ő gyermekeinek, hogy minden vágyuk és álmuk teljesül, minden bajtól megszabadulnak, minden tervük valóra válik.

   Ám vannak Istennek drága, megingathatatlan kijelentései: hogy senki és semmi el nem szakíthat az ő szeretetétől, hogy minden javunkra van, hogy munkánk nem hiábavaló az Úrban. Érdemes tehát teljes odaadással szolgálni, Isten megadja az áldást a maga idejében. Az élő reménység teljes bizalmat jelent Isten iránt, az ő jóságában való rendíthetetlen hitet.

   Ennek a biztos reménységnek az alapja, a kiindulópontja, ereje, energiája az Isten szeretete. Nem szégyenít meg ez a reménység, mert szívünkbe áradt az Isten szeretet a Szentlélek által. Egyértelműen indoklásként áll itt. Pünkösd tehát az jelenti: telítődünk az Isten szeretetével.  Az ő szeretetével tudunk másokra tekinteni. Ebben mutatkozik meg a Lélek ereje. Nemcsak a magam kis szeretetével, jóindulatával (ami hamar megváltozik, csak jöjjön közbe egy kis valós vagy képzelt csalódás, és máris összetörik -  ez még nem a pünkösd dinamizmusa), hanem Isten örök szeretetének hatalmas, kiáradó erejével, amiben megbocsátás van, biztatás. Beleszeretni a jót a másik emberbe! Egyik hívő emberről mondták barátai: mellette nem lehetett gonosznak lenni. Megvan-e bennünk a Szentléleknek ez a győzelmes szeretetben megmutatkozó ajándéka?

  Isten ma is adja. A pünkösd – akár a karácsony, a nagypéntek, húsvét - egy egyszer s mindenkorra végment esemény. Isten nem vonja vissza a Szentlélek áldását. Csak sokszor nem használjuk, nem nyitjuk meg szívünket. (Két barát a Niagara vízesést látogatta meg. Az egyik megjegyezte: ez a legnagyobb kihasználatlan erőforrás a világon. A másik azt mondta: nem, a Szentlélek a legnagyobb kihasználatlan erőforrás a világon…)

   Miért van olyan kevés reménység az emberekben? Mert kevés a szeretet. Az igazi reménységnek az alapja az Isten szeretete, amit Krisztusban mutatott meg. Aki igazán hisz benne, az reménykedő ember: nem álomvilágban járó, nem illúziókat kergető, hanem a szeretet igazi, reális erejét ismerő ember. Ezt a szeretet a Szentlélek által árad ki a szívünkbe. Hát nyissuk meg szívünket, fogadjuk be, és legyünk a szeretet hatalmát ismerő, reménykedő emberek! Ahol reménység van, ott van szolgálat, építés, öröm. Legyen így köztünk is! Jövel, Szentlélek Isten! Ámen.

 

   Teremtő, megváltó, megszentelő Urunk, örökkévaló Istenünk, hálát adunk neked ezen az ünnepen a Szentlélek ajándékáért, aki által megérthetjük igazán és személyesen azt, hogy mit tettél értünk Krisztusban, hogy őbenne megbocsátottál nekünk, megigazítottál minket, gyermekeiddé fogadtál. A Lélek által kiáltjuk mi is: Abbá, Atyánk! A Lélek bizonyosságával valljuk: Krisztus a mi Urunk és Megváltónk.

   Hálát adunk, hogy ennyit érünk neked, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk, és benne megtartó kegyelmedet ajándékozod, sőt az üdvösségre rendeltél el. Milyen csodálatos dolog ez számunkra: a te dicsőségedben részesülhetünk. Pünkösd üzenete – karácsony, nagypéntek, húsvét történései után – ezt teljes bizonyossággal hirdeti számunkra.

     Köszönjük, hogy arra is emlékeztettél minket: ezen a világon bajokkal, kísértésekkel, megpróbáltatásokkal kell szembe néznünk. Valóban hiányos, tökéletlen ez a földi élet, de senki és semmi el nem veheti tőlünk azt az élő, igazi, valóságos, meg nem szégyenítő reménységet, amelyet tőled kapunk. Ennek alapja a te örök szereteted, amelyet megmutattál Krisztusban, és amelyet kitöltesz szívünkbe Szentlelked által. Tégy késszé minket e drága ajándék befogadására, hogy a reménység emberei legyünk, akik a te szereteteddel, Krisztus indulatával tudunk egymáshoz fordulni, akik ismerjük és gyakoroljuk ennek a szeretetnek hatalmát, és látjuk annak diadalát! A te Lelked ellenállhatatlan erejével, a minden rosszat legyőző szeretet és az élő reménység ajándékával áldd meg éltünket, családjainkat, gyülekezetünket!

   Könyörülj gyülekezetünkön, adj megújulást, győzd le a közömbösséget, hitetlenséget, békétlenséget, űzd el a bűnnek sötétségét, erősítsd a közösségben, tégy kitartóvá a Krisztus követésében! Könyörülj betegeinken, könnyebb és súlyosabb állapotban levőkön, gyászolókon, bajban levőkön, problémákkal küszködőkön, adj hitet, szeretet, reménységet! Könyörülj egyházunkon, népünkön, Jézus Krisztusért! Ámen.  

 

 

Róm 8, 9-17 (pünkösd III.)

 

9 Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé. Jn 3,5-6

10 Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test halott a bűn miatt, a Lélek élet az igazság miatt.

11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ez 37,10 ; 1Kor 3,16

12 Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.

13 Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.

14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Jn 1,12

15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” Gal 4,5-7

16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.

17 Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

 

    Nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint. Egy titokzatos, a mindennapi gondolkodás számára értehetetlen kijelentésnek tűnik ez. Vajon mit jelent konkrétan, valóságosan? Milyen minőségi többletet hordoz életfolytatásban, magatartásban az, aki „Lélek szerint” él?

   A tegnap du. a Nikodémussal való beszédében Jézus azt mondja: ami testtől született, test az, ami Lélektől, az lélek. És: aki nem születik víztől és Lélektől, az nem mehet be Isten országába. Testi, biológiai létünk is Isten ajándéka, de többre hívattunk annál, mint hogy csupán együnk, igyunk, vagyont gyűjtsünk, földi célokat kergessünk. Van egy magasabb rendeltetése az életünknek, egy felsőbb kötődése, kapcsolata. Krisztus megváltó áldozata meggyőző módon hirdeti: Isten kegyelmébe, közösségébe fogadott minket, bevett az ő isteni létébe. Szentlelke által – így hallottuk a tegnap - szívünkbe árad az ő szeretete.

   Lélek szerint élni tehát annyi, mint tudni mennyei kapcsolatunkról, a megváltás igazságáról, az üdvösség ajándékáról, és – éppen ebből kiindulva - komolyan venni a szeretet küldetését. Nem ragadni meg a földinél, csak a láthatónál, nem csak a kézzelfoghatókba kapaszkodni. Lesújtó dolog, ha valaki csak a testit ismeri. (Valaki vízbe esett egy folyó veszélyes szakaszán egy nagy zuhatag előtt… Sikerült egy gerendába megkapaszkodnia, de azzal együtt a biztos halál felé sodródott. Valaki beúszott hozzá, és meg akarta menteni, de emberünk nem volt képes elengedni a biztosnak, stabilnak látszó tárgyat.) Abban hiszek, amit látok, amit megfoghatok.

   Isten iránti bizalmat, bizonyosságot, Krisztus megváltó áldozatában való hitet a Szentlélek ajándékoz. Akiben nincs meg a Krisztus Lelke… Milyen elképzelhetetlenül csodálatos dolog: ugyanaz a Lélek lehet bennem, ugyanaz a Lélek hathat át, ami az Atyában és a Fiúban van. Ha nincs meg bennem, akkor nem vagyok a Krisztusé. Manapság genetikai teszttel mutatják ki, hogy egy gyermek egy bizonyos személytől származik-e vagy nem. A Lélek-teszt jelzi, hogy Krisztuséi vagyunk-e.

   Az, hogy Krisztus Lelke, indulata, gondolkodása hat át minket, nem azt jelenti, hogy minden testi dologtól, gondtól, gondolattól megszabadultunk. Testünkben munkálkodik a bűn. A bűn pedig nem fogalom, hanem mindig konkrét jelenségekben, cselekedetekben nyilvánul meg: harag, irigység, önzés, igazságtalanság, békétlenség, bántás, versengés, stb. (Mint a betegség : az sem elmélet, hanem tudjuk, fájdalmasan tapasztaljuk, hogy miben mutatkozik meg…)

   De a Lélek mégis az igazságban őriz meg minket. Emlékezetet arra, hogy a Krisztuséi vagyunk. Ebben a tudatban erősít, ezt az igazságot vitathatatlan érvénnyel fenntartja reám vonatkozóan. (Egy rabszolgát felszabadított egy király, azt mondta neki: ezt a döntésemet soha vissza nem vonom, akármit tégy, rabszolga már nem lehetsz. Élj ezzel a méltósággal! Kerülhetsz bajba, könnyelműséged miatt eladósodhatsz, esetleg börtönbe is juthatsz, de ne feledd: senki nem tehet már rabszolgává, szabad ember vagy!)

    Igen, kerülhetünk bajba, de Isten Lelke segítségünkre van. Mert annak Lelke lakik bennünk, aki feltámasztotta az Úr Jézust. Az apostol a legnagyobb csodára hivatkozik. Ennek a hatalmas Istennek a diadalmas Lelkét kapjuk a bűnökkel, bajokkal való küzdelmünkben. A világmindenség legnagyobb erőforrása áll rendelkezésünkre. A legnagyobb, legbefolyásosabb Párfogó. Ezért nem reménytelen a mi harcunk a kísértésekkel, még erőtlen, bűnre hajlandó testünkkel sem. Isten Lelke az életet munkálja bennünk – földi értelemben is: a kiteljesedett, szeretetben, békességben bővelkedő, növekvő életet, és az üdvösséget, örök megtartatást.

    Vajon megnyitjuk-e életünket az Élet Lelke előtt? Nem azért van annyi erőtlenség köztünk, nem azért mutatkoznak a hanyatlás jelei, mert elzárkózunk a Lélek munkája elől, mert csak a testi utakat ismerjük? Nem azért apadunk, nem azért hanyatlunk a közösségben is? Jobban ragaszkodunk bűneinkhez, kicsinyes terveinkhez, elképzeléseinkhez, gondolatainkhoz, a magunk útjához, mint Isten minden elképzelést felülmúló akaratához, minden gazdagságot felülhaladó dicsőségéhez.

   Mit akarunk? Hogy nekünk legyen igazunk (amikor azt mondjuk, hogy nem lehet, hogy ilyen a világ, stb.), vagy Istennek (amikor azt mondja: megáldalak és megsegítelek, Lelkemmel támogatlak téged)?

   Nem élhetünk csak a testnek. Adósok vagyunk – írja az apostol, azaz tartozunk, de elsősorban nem a világnak, nem embereknek, hanem annak, aki az ő csodálatos világosságára hívott el!  A test szerinti, csak a testi valóságról, szükségekről és célokról tudó, csak a földi horizontot ismerő gondolkodás a halált szolgálja. Beszűkíti, lekorlátozza életünket. Abban az értelemben is, hogy csak a földi élet végéig lát, nincs tovább reménysége. Minden ebből a földi életből akar kicsikarni, és beleroppan ebbe az erőlködésbe. Belefullad az élet habzsolásába.

   De ha a Lélek által túl tudunk nézni, lépni a csak testi, földhöz kötött, mulandó valóságon, akkor az élet eszközei és részesei leszünk. Akkor meglátjuk, hogy Isten kegyelme ragyogja be az életünket, megértjük, hogy neki milyen szép, bámulatos terve van velünk. Tartalmat nyer földi pályafutásunk is, munkánk, fáradozásunk, és feltárul előttünk az üdvösség távlata.

   Vagyis: Isten gyermekei leszünk Krisztus érdeméért, a Lélek által, aki vezérel, irányít minket. Nem céltalanul bolyongó, a vaksors hányta-vetette, hanem irányított élet a miénk. Ez engedelmességre kötelez. Isten nem erőszakkal vezet minket, hanem ráfigyelő engedelmességben. Ráhangolódásban.

   Isten nem szolgákat lát bennünk, hanem a gyermekeit. Mi pedig Lélek által Istenben nem a megközelíthetetlen fenségben lakozó, ítélő Urat látjuk, hanem irgalmas mennyei Atyánkat. Nem félnünk és rettegnünk kell tőle, hanem lehet őt teljes szívből szeretnünk, gyermekei rajongással csodálnunk és tisztelnünk. Nagyon szép, megindító ez a sor: Lélek által kiáltjuk, Abbá, Atyám. Nem mindenkinek engedjük meg, hogy kiáltson nekünk. Az már bizalmas viszonyra utal. Hát Istent kiálthatjuk. Mégpedig nagyon személyes, közvetlen módon. Ugyanúgy, ahogy Jézus is tette. Abbá, Atyám, Atyácskám.

   És még egyszer, mint a legnagyobb tényt leírja az apostol: Isten gyermekei vagyunk. Micsoda méltóság! Nem egy problémákkal terhelt ember, nem egy szenvedélyektől megnyomorított személy, nem egy elfelejtett öregasszony vagyok, hanem Isten gyermeke!

   Örökösök… ez a ráadás. Nagy örökség várományosai. Isten „adminisztrációjában” nincs bürokrácia. Csak agapékrácia van. A szeretet hatalma, mely mindent megtett megtesz értünk, hogy részesei legyünk Isten dicsőségének. Már most s majd egy kor odafenn. Ámen.