Úrvacsora (böjtfő, 2017)

1 Kor 11,23-29

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Lk 22,19

24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 2Móz 24,8; Jer 31,31-34

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.

27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

   A konfirmandusokkal a tegnap az úrvacsoráról beszéltünk. Káténk azt tanítja, hogy az úrvacsora azt hirdeti és ábrázolja ki, hogy Krisztus golgotai áldozata valóságosan végbement, azon felül azt is, hogy Isten valóságosan részeltet engem annak áldásaiban: bocsánatában, kegyelmében, megtartó szeretetében. Isten végtelenül komolyan vesz engem. Egyszülött Fiát adta értem. Krisztus vállalta a szenvedések útját, böjtölt, imádkozott értem, és engedelmes volt a keresztfának haláláig. Vajon én mennyire veszem ezt komolyan?  Miben fejezem ki hálámat (v.ö. eucharisztia), mit vagyok kész feladni azért, hogy az ilyen áron számomra megszerezett váltság ereje megmutatkozzék bennem?

   A böjt nem a kenyér fölösleges voltáról beszél, ellenkezőleg, annak életfontosságú szerepét hirdeti. Éppen a böjtölésben érezzük meg, hogy mit jelent, mennyire értékes a földi táplálék.  Ua. a böjt mutatja a lelki kenyér nélkülözhetetlenségét. Ez az én testem. A legvalóságosabban szükségünk van Jézusra, megváltó szeretetére, akkor is, ha erről olykor elfeledkezünk. Békességünk alapja, örök életre tápláló eledelünk ő. Éhes ez a világ. Elsősorban nem arra a szívszorító (aktuális) hírre gondolok, hogy Afrika négy országában - Nigéria, Szomália, Jemen, Dél-Szudán - az idén 1,4 millió gyermeket fenyeget éhhalál. Közülük ezrek fognak elpusztulni (ez a tény a világ lelki ínségéről, nyomorúságáról is beszél)… hanem arról, hogy a nagy jólétben lelkileg kiéhezett az ember: önző, békétlen, aggodalmaskodó, célját tévesztett.  Európa hit szempontjából a végelgyengülés szélén áll, pedig szólnak a harangok, nyitva vannak a templomok, hangzik az Ige… Úgy vagyunk, ahogy egyik ázsiai ország szegény lakóiról olvastam: valami kábítószerfélét fogyasztanak, hogy ne érezzék az éhséget, de ez a módszer sokszor végzetesnek bizonyul. Észrevétlenül jutnak el a végkimerülés állapotába. Ez az én testem: lelki böjtünkben Krisztus önmagát kínálja. Igazából általa lakhatunk jól, kaphatunk erőre, hogy újból szép, áldott, Isten szerinti életünk legyen épülő közösségekben.

   A pohár az új szövetség… Az önmagát áldozó Krisztus szent vére a bocsánat pecsétje, a megtartatás ígérete. Nekünk elsősorban erre a pohárra, erre a garanciára, erre a kegyelemre van szükségünk. Arra a felismerésre, hogy egyedül az Istennel való közösségben maradhatunk meg. Minden úrvacsora a Krisztus engesztelő halálával és dicsőséges feltámadásával megpecsételt kegyelmi szövetség megújítása. Átérezzük-e, felbuzdul-e a szívünk?

   Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre… amíg eljövök. „Hirdetvén az Úr halálát, Uram neked adunk hálát” – valljuk egyik úrvacsorai énekünkben. Arra a Krisztusra emlékezünk, aki velünk van. Aki nemcsak a tizenkettővel, hanem velünk is közösséget vállal. Jelenléte betölti jelenünket, jövőnket.  Katolikus testvéreink a (konszekrált) kenyér és bor magasba emelését úrfelmutatásnak nevezik. Krisztus az Igében maga mutatja fel áldozatának szent jegyeit. Hit által az ő kezéből vesszük, fogadjuk. Soha ne feledkezzünk el erről! Ezt hirdesse életünk! Egyik szép népdalunkban így hangzik:

„Akkor jussak én eszedbe,/mikor kenyér a kezedbe./Akkor se jussak egyébről,/mint az igaz szeretetről”.    

   Az úrvacsora juttassa mindig eszünkbe Isten végtelen kegyelmét, Krisztus Urunk szeretetét, a Szentlékek megújító erejét! Ámen.

Mindenható Istenünk, áldjuk és magasztaljuk örök jóságodat irgalmadat, mellyel minket kiválasztottál, egyszülött Fiadban, Krisztusban megváltottál, dicsőségedre hívtál el.

   Köszönjük, hogy Megváltónk ennek megvalósulásáért vállalta a szenvedést, a megaláztatást, a megvettetést, a keresztet. A böjt mindenekelőtt arra emlékezet minket, amit Krisztus értünk tett.

De arra is, hogy nekünk – önmagunkat megüresítve, életünkben minden hívságos dolgot félretéve - el kell fogadnunk az ő szeretetét, be kell látnunk szükségeinket, és azt, hogy nekünk döntően, életbevágó módon szükségünk van az ő kegyelmére, megváltó erejére. Nincs más megoldás bűneinkre, csak az ő áldozata.

  Indíts arra, mennyei Atyánk, hogy ez a felismerés elmélyüljön bennünk, hogy naponta szívünkbe forgassunk, és szent elhatározással akarjuk Krisztust követni, aki út, igazság és élet számunkra! Adj erőt önmagunk megtagadásához, hogy soha ne váljon fontosabbá az, ami elszakít tőled, bármennyire vonzónak és kívánatosnak tűnik, annál, ami igazán hozzád kapcsol! Segíts, hogy ki tudjunk vetni az életünkből minden hitetlenséget, önzést, gonoszságot, amik uralkodni akarnak rajtunk, amik úgy mutatják, hogy általuk mi uralkodunk, mi vagyunk nagyok és erősek, miközben a bűn szolgája lesz az életünk. 

Adj erőt a keresztünk hordozásához, mutasd meg nemcsak terhét, de örömét, gyönyörűségét, áldását is!

Értesd meg velünk, hogy a Krisztus keresztje megváltásunkat jelenti, a mienk pedig az ő útján való járást, azt, hogy bár néha úgy érezzük, lehúz, mégis fölfele emel, az üdvösség irányába vezet!

   Szentlelkeddel vezess minket a Krisztus követésében, hogy az ő indulatát, szeretetét, lelkületét hordozva éljünk: családban, gyülekezetben, mindennapjainkban, iskolában, munkában, hogy azt a Krisztust, aki a keresztségben azt ígérte, hogy velünk van, áldó jelenlétét az úrvacsorában is megpecsételi, soha el ne hagyjuk, meg ne tagadjuk. Tudjuk, hisszük, valljuk, hogy egyedül benne van megtartatás számunkra itt e világon és az üdvösségben.

  Könyörülj gyülekezetünkön, vezess mindnyájunkat Krisztus világosságában, áldd meg gyermekeinket, fiataljainkat, hogy a sokféle kísértés között meghallják a jó Pásztor szavát, és azt kövessék! Imádkozunk a családokért, azokban a szeretetben, békességben való megújulásért, légy közel a gyászolókhoz, kiváltképpen azokhoz, akiket az utóbbi napok próbáltak meg, vigasztald őket Szentlelkeddel, imádkozunk a régebbi gyász emlékét hordozókért is, légy támaszuk, reménységük. Felemeljük szavunkat a betegekért, szenvedőkért, állj mellettük, erősítsd őket. Fohászkodunk a bűneikkel, nyomorúságaikkal küszködőkért, adj győzelmet nekik, és azokért, akik különböző testi, lelki nehézséget hordoznak, aggódnak, félnek.

   Tarts meg minket a Krisztus követésében, az ő drága megváltó szeretetében! Ámen.

Úrvacsora (böjtfő, 2018)

   Böjtfő - 40 nappal nagypéntek előtt - az érettünk szenvedő, Golgotára induló Krisztushoz, megváltó Urunkhoz visz közelebb, és szemünk elé állítja, átélhetővé, elfogadhatóvá teszi számunkra az ő bűnt eltörlő, megváltó áldozatát. Amiképpen magunkhoz vesszük a kenyér és bor szent jegyeit, azok testünk részévé válnak, úgy lesz hit által lelkünk részévé, reménységünk táplálójává Krisztus áldozatának érdeme, áldása.

   Azon az éjszakán… Napfényes tájakon kérdi meg Jézus tanítványaitól, hogy mit gondolnak róla az emberek, ők maguk, és a gyötrelmek éjszakáján mutatja meg ténylegesen és igazán, hogy ő mit tart róluk és rólunk, mennyire drágák vagyunk neki, majd ragyogó húsvét győzelmében azt, hogy ő valójában kicsoda, milyen hatalom adatott neki. Felismered-e az agyonkínzott és a dicsőséges, új életre Krisztusban megváltó Uradat?

    Küldetéséhez hozzá tartozott a szenvedés, az elárultatás, az értetlenség is. A gyógyulásra, megváltásra szoruló ember keményszívűsége, elvakultsága, bűneinek súlya. Egy orvost, aki afrikai bennszülöttek közt akart szolgálni, a törzs tagjai – ahova érkezett – elfogták, félholtra verték, megkínozták, elkergették… Ő pedig visszament, és elkezdte gyógyítani a betegeket.

   Jézus veszi a kenyeret. A böjt - hallottuk – nem Isten ajándékainak megvetését, hanem az azokért való hálát is jelenti. Mértékletes, minőségi, lelki töltetű életvitelt. Mert a könyörgés és hála révén minden megszentelődik.

   A kenyérben látnunk kell Isten gondviselő szeretetét (a pászka is ezt hirdette a választott nép tagjainak), de sokkal többet annál: megváltó kegyelmét. Testünk és lelkünk megtartatását. Ez az én testem, mely értetek megtöretik. Az úrvacsora kenyerében lássuk meg hit által Krisztus feláldozott testét, érezzük át megváltó, életre tápláló szeretetét! Krisztust hirdeti, és azt, amit értünk tett.

   A pohár az új szövetség… Régebb a békeszövetségeket ünnepélyes pohárürítéssel pecsételték meg, azt fejezve ki ebben a rituáléban, hogy „nem mérget adunk egymásnak, hanem éltető, a testi erőt szaporító, megtisztító bort.” A bizalom gesztusa volt.

   Az Istennel való békekötésünk ára a Krisztus vére volt. Az én vértem által. Valaki megfizetett, valaki megszenvedett. Erről soha nem feledkezhetünk el. Békességünk büntetése rajta van (Ézs 53,5). Nem élhetünk könnyelműen, bűnt bűnre halmozva, mert valaki életét adta életünkért.

   Az Úrnak megváltó halálát hirdessétek! Életünk Krisztusra mutató bizonyságtételéről van szó. Az úrvacsora – lelki értelemben - erre „vitalizál” minket. Vigyázzunk, ne legyünk méltatlanná! A katolikus, az ortodox egyházakban pontos rendelkezések szabályozzák, legalábbis a böjti időre vonatkozóan, hogy hogyan lehet illendő keresztyén életet folytatni. Nincsenek ilyen külső szabályaink. De a szívünkbe bele kell legyen írva Krisztus törvénye. Ne mondjunk rosszat, ne irigykedjünk, ne haragudjunk, ne bántsuk egymást, figyeljünk Istenre, használjuk ki az alkalmakat! Gyermekeinknek nem írunk törvénykönyvet, de elvárjuk, hogy engedelmesek, hűségesek legyenek.

   Éljünk megváltásunk igazsága, Megváltónk szeretete szerint! Ámen.  

Urunk, mindenható mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, áldjuk szent nevedet, hogy eljuttattál az egyházi évünknek erre az ünnepére, amely kiváltképpeni módon emlékezetet minket arra, hogy Krisztus Urunk elindult értünk a szenvedés útján magára véve bűneinket. Köszönjük, hogy vannak kiemelt pillanatok, alkalmak az életünkben, vannak események, ünnepek, amikor nagyon közelről, nagyon személyesen hallhatjuk Megváltónk hangját, hívását, kérdését: „ti kinek mondotok engem?”.

Hajlamosak vagyunk mások véleménye mögé bújni, vagy betanult tételeket hajtogatni, talán vitázni is, de te szívünk indulataira kérdezel rá, legmélyebb meggyőződésünkre, hitünkre. Szentlelked által add, Urunk, hogy Péterrel együtt mi is el tudjuk mondani őszintén, hogy megrendülten a vallomás nagyságától: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Te vagy egyedüli megváltóm, Üdvözítőm, társam minden helyzetben, győzelmes királyom a küzdelmek között, áldott orvosom, és megtartóm még a halál hatalmával szemben is. Hadd legyen a lelkünk igazán boldog ebben a hitben élvén, ezzel a meggyőződéssel járván: elválaszthatatlanul a tieid vagyunk: itt s túl ez életen.

   Könyörülj rajtunk, Istenünk! Áldd meg gyülekezetünket, szeretteinket! Áldd meg ezt az időszakot, segíts, hogy hálásabban, tudatosabban éljünk, jobban figyelve rád és egymásra, bűneiknek hátat fordítva! Győzd le a közömbösséget, keményszívűséget, gyógyíts meg lelki vakságunkat, indíts a megbocsátásra, békességre! Légy betegeinkkel, gyászolókkal, adj reménységet mindnyájunknak, és munkáld közöttünk az életnek kirügyezését, hogy a közelgő tavasz a lelki megújulást is elhozza! Hallgass meg Krisztusért! Ámen. 

Úrvacsora (böjtfő, 2019)

   Konfirmandusokkal tanultuk: az úrvacsora elemei látható szent jegyek és pecsétek… Isten kegyelmét, Krisztus szeretetét fejezik ki. Szimbólumok, de valóságos eseményre utalnak, egy élő, örökkévaló személlyel kötnek össze minket, az ő szüntelenül átélt és tapasztalt jóságát hirdetik, sőt közvetítik.

   Ezen az ünnepen az előzményekre is figyelünk. Isten örökkévaló tanácsában indult el a mi megváltásunk, ami Krisztus örök szeretetében és egy konkrét történelmi pillanatban bemutatott áldozatában valósult meg. Ami azon az éjszakán, azon a kereszten végbement, az meghatározza életünket, üdvösségünket… A Szentlélek által kapcsolódunk be személyesen a megváltás történetébe, részesülünk annak erejében, áldásában.

    Elgondolkoztam azon, hogy az úrvacsora parancsa különösen, furcsán hangzik a böjt kontextusában: vegyétek, egyétek. Nyilván, szüksége van testünknek az ételre és italra (még ha bizonyos ideig bizonyos ételektől esetleg tartózkodunk is), de lelkünk táplálása, erősítése mindenkor nagyon fontos. A böjt lényege az, hogy elfordulva a testiektől (úgy gondolom, hogy nem is a táplálkozás szabályozása a fő gondunk, hanem az indulataink kordában tartása, beszédünk megfékezése, szenvedélyekről való lemondás – jobban kell vigyáznunk arra, ami kijön a szánkból, ami kiömlik a szívünkből), minél jobban figyeljünk a lelkiekre. Jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szívünk. Hogy Isten békessége, hála, reménység töltsön be. Nemcsak a száj, de a szemek böjtjéről is beszélnünk kell, hogy figyelni tudjunk Isten dolgaira, a fülek böjtjéről, hogy hallgatni tudjunk az ő igéjére. Tarthatjuk a legszigorúbb diétát, ha ezek kimaradnak, lelki szempontból fölösleges az egész. Vegyétek, egyétek! Teljen be az életetek Krisztus önmagát áldozó jóságával, bocsánatával, békességével! Erősödjetek meg az ő követésében, az ő indulatai uralkodjanak bennetek!

   Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, és mégis az én jelenlétemben! Krisztussal együtt ünnepeljük az úrvacsorát, Kálvin János szerint: ő mi vendéglátó gazdánk. Bár emberek készítik elő, bár egy ember osztja ki, tkp. ő kínál meg megváltásunk szent bizonyságaival.

  Parancsként hangzik el: az Úrnak halálát hirdessétek! Mint akik részesültünk áldozatának megtisztító, megigazító erejében, mint akik megértettük Benne Isten üdvözítő akaratát.

Pál írja: magunkban hordozzuk a Krisztus halálát, hogy élete is nyilvánvalóvá legyen bennünk (2 Kor 4,10). Ne feledkezzünk el, hogy nagy ára volt, hogy valaki ártatlanul értünk ment halálba, és ne feledkezzünk arról, hogy mi az ő életét élhetjük: nem a bűnöknek szolgálva, hanem neki engedelmeskedve!

   Amíg ő eljön: mostani közösségünk kiábrázolása a mennyei vacsorának, ahol dicsőült örömben leszünk együtt.

  Vegyük komolyan, ne űzzünk csúfot Krisztus áldozatából, szeretetéből! Engedjük, hogy méltóvá tegyen! Ámen.

Úrvacsora (böjtfő, 2020)

    Böjtfő ünnepe van – ez az időszak a Krisztus áldozatra való felkészüléséről szól. De a mi lelki ráhangolódásunk alkalma is. HK azt tanítja: Krisztus egész életében, különösen pedig halálában elhordozta Isten bűn elleni haragját. Szolgálata a megkísértéssel indul, aztán Názáretben meg akarják ölni… Mennyi áskálódás, visszautasítás, keményszívűség, hitetlenség, gyilkos terv kíséri útját, a főpapok irigysége, állandó ellenkezése, Júdás árulása, Péter tagadása! Most pedig elérkezett a passió, a szenvedések ideje. Vajon miért vállalja ezt?  Kiért vállalja? Akármennyire érthetetlen: érted és értem.

   Amikor a zsidók a páska ünnepét tartották, az egyiptomi szabadulásra emlékeztek, felidézték Isten hatalmas, szabadító tetteit. Abban a történetben is volt áldozat: a bárányoké… Ám tudjuk, hogy a megmenekülést jelentő vér valami mélyebb igazságra utalt. Nincs bűnből való szabadulás áldozat nélkül. A bűn szívósabb valóság, sötétebb erő, semhogy könnyen megoldható lenne (ha egy óra késik, nem elég a mutatókat kicserélni, a baj bennebb van). Egy kis jócselekedet, törvénytisztelet nem szabadít meg minket. Valaki ki kell váltson. (Olvastam, hogy Pál apostol születése előtt volt egy törvény a római birodalomban: a szabad embert semmilyen körülmények közt nem lehetett rabszolgasorba taszítani, de azután ez megváltozott. Ha pedig valaki rabszolga státusba került, akkor csak kiváltással nyerhette vissza szabadságát.)

   „Ez az én testem, ez az én vérem”: az áldozat valóságos, amiként a jegyek is szemmel láthatóak, kézzel foghatóak.  Az úrvacsora drámáról, szenvedésről, megaláztatásról, önfeláldozásról szól.

   Másfelől örömről és háláról. Szabadok vagyunk, Isten gyermekei lettünk, nincs semmi kárhoztatásunk. Van-e valaki, aki nem örül ennek? (Gondoljunk arra: valakiért óriási áldozatot hozunk, nagy bajtól mentjük meg, és az ügybe sem veszi.) Az úrvacsora görög neve: eucharisztia (eu – jó).

   Akkor vesszük komolyan, ha ezzel az örömmel és hálával részesedünk belőle, ha megérezzük benne a kegyelem jó ízét, a reménység üdítő erejét. A szabadulás kenyere és a hálaadás bora ez.

   Vegyük őszinte, megtört bűnbánattal, és mély, örvendező hálával! Ámen.

Úrvacsora (böjtfő, 2021)

    A prédikációban egyúttal elhangzott az úrvacsorai beszéd is. Az áldozat teljes bizonyossággal végbement. De Krisztus szeretete nem lezárt dolog.  Ugyanazzal a keresztet vállaló szeretettel fordul ma is hozzánk. Ezért van értelme az úrvacsora gyakorlásának. Olyan Urunk van, aki addig akar keresni, amíg megtalál minket, amíg megnyitjuk a szívünket előtte.

   Az úrvacsorában nem a Krisztus emlékét idézzük, hanem élő jelenlétében emlékezünk meg az ő halálig menő engedelmességéről. Nem úgy kell fogalmaznunk, hogy ha itt lenne Krisztus, hanem úgy: ő itt van, és arra tanít, hogy aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.   Sőt ennél nagyobb ígéretet is kaptunk: az énbennem marad, és én őbenne. Az úrvacsora a Krisztussal, megváltó szeretetével való közösségünk megélése. Amit ő véghez vitt golgotai áldozatában, a megváltás egyszer s mindenkorra érvényes, mint minden isteni cselekedet. Akár a teremtés.

   Bennünk is érvényes kell legyen, ereje át kell járjon minket, hogy gyümölcsöt is teremjünk.

   A szereztetési Ige arra is rámutat, hogy Krisztus elárulva, keresztre feszítve is kitart mellettünk. Nem az kéri, hogy Atyám, veszítsd el őket, hanem bocsáss meg nekik.

Azért adom értük testemet és véremet, azért adom lelkemet is, hogy nekik bocsánatot szerezzek. Azért, hogy áldozatom megérintse a szívüket, hogy szembesüljenek megváltó szeretetemmel, és az megtartó erő, örök életre tápláló reménység legyen számukra.

  Ez az én testem, ez az én vérem, mindent odaadó, önfeláldozó szeretetem bizonyságai, szent jegyei.

Vegyétek, egyétek, hittel fogadjátok, és részesüljetek a bűnbocsánat örömében, a megváltás áldásában, az üdvösség reménységében! Ámen.

Úrvacsora (böjtfő, 2022)

   Pál apostol az úrvacsora gyülekezeti gyakorlatáról ír. Nyilván, a Krisztus parancsára hivatkozik, illetve feleleveníti az első úrvacsora eseményét. Azon az éjszakán, amelyen elárulták… Hányszor megismétlődtek a történelemben azok az éjszakák, amelyek könnyet, kínt, szenvedést, halált hoztak! (Akár a mostani háborúra is gondolhatunk.)

Jézus veszi a kenyeret… A kereszt gyötrelmes halálára készül, de ő Isten szabadító tettére irányítja  a tanítványok figyelmét. A kenyeret veszi (nem a kardot): lelki harcra akarja felkészíteni a tanítványokat. Vegyétek, egyétek!… Mintha azt mondaná: szükségetek van energiára, tovább kell menni, erősnek kell lenni, ki kell tartani, Isten kegyelmében meg kell újulni.

   Valószínű elhangzanak a páska szertartásának szokásos mondatai, Jézus a rítus megszokott mozdulataival fordul tanítványaihoz… Ám amikor a kenyeret adja, akkor valami egészen újat mond: ez az én testem, mely megtöretik.  Az úrvacsora nem emlékezés csupán, hanem élő üzenet, egy személyes áldozat elfogadása… Az én testem: Urunk magára vette földi létformánkat, megismerte annak minden szenvedését, nyomorúságát. Ebben a kijelentésben benne van a Don-kanyar, Auschwitz, Szibéria, Harkov, Kijev… Jézus az áldozatok oldalára áll. Kenyér lesz: táplálék, erőt adó példa, biztatás, melletted levő segítség… A böjt erre emlékeztet… Életünk nagy hiányaiban, kérdéseiben, megpróbáltatásaiban Jézus önmagát adja megoldásként. Kereszthalálából áldás, megváltás fakad. Megtöretik, hogy miénk lehessen, hogy általa bocsánatot, üdvösséget nyerjünk.

   E pohár az új szövetség az én vérem által. Vérrel megpecsételt békeszerződésünk van Istennel, ami az ő bocsánatát rögzíti, gyermeki jogainkat állítja helyre, az üdvösséget garantálja. … Ő azt egyszülött Fia érdeméért, iránta való szerelméért betartja azt.  (Az emberek milyen könnyen felrúgják!) Miért nem elég az embernek a Krisztus vére, Isten békeszövetsége? Miért vannak olyan hiábavaló, nagyzoló, bűnös tervei?

    Az úrvacsora az Úr megváltó halálát hirdeti addig… amíg visszajön. Olyan valakinek az életét odaadó áldozatára emlékezünk, aki a mi élő Urunk. Aki nemcsak megfizetett értünk, de legyőzte a halált.

   A böjt elfordulás minden önzéstől, haragtól, gyűlölködéstől, hogy az ő békessége, szeretet töltsön be. Elsősorban ne a húst, az édességet iktassuk ki étrendünkből, hanem kapcsolatainkból a haragot, az önzést, bántást, rosszindulatot.

   A prédikációban is hallottuk, a szereztetési ige is figyelmeztet: a legnagyobb kegyelemmel, áldozattal, szeretettel is vissza lehet élni. Ha semmibe vesszük, szeretetlenségünkkel megcsúfoljuk a minket méltóvá, igazzá tevő kegyelmet.

   Ne hozzunk ítéletet magunkra, fogadjuk el alázattal Istennek Krisztusban felénk kinyújtott kezét, és vessük alá magunkat Lelke irányításának! Ámen.

Úrvacsora (böjtfő, 2023)

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Lk 22,19 

24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 

25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 2Móz 24,8; Jer 31,31-34 

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. 

27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 

28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 

29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

    A konfirmációval kapcsolatban szoktuk mondani: annak egyik fő célja az úrvacsorára történő felkészülés. De igazság szerint soha nem tudunk teljesen felkészülni, nem tudjuk Krisztus áldozatának titkát megérteni, csak hívő szívvel elfogadni. 

    Jézusra kell szegeződjék a mi tekintetünk! Elárultatása éjszakáján vette a kenyeret, és azt mondta… Az ő szavait kell halljuk, mozdulatait lássuk. Vegyétek, egyétek, ez az én testem! A test szó a mi emberi mivoltunkat írja körül. Testben élünk, minden érzésünk, gondolatunk, cselekedetünk testi létformánkhoz kötődik. A Jób könyvében olvassuk: az ember mindent odaad, amije van, az életéért, a testéért. Jézusnál ennek az ellenkezője történik: ő a legfontosabbat, az ő egész valóját, létét, létezését adja oda - nekünk és érettünk. Az ő életét áldozza, hogy nekünk életünk legyen. Ha nem veszünk magunkhoz táplálékot (a böjt tapasztalata ezt az igazságot is felidézi), akkor előbb-utóbb belehalunk. Vennünk, ennünk kell a Krisztus testét, amely értünk megtöretett. Meg kell értenünk, hogy a golgotai üdveseményhez nekünk is közünk van. Ha valaki nekem adja a fél veséjét, és ő belehal ebbe, akkor nem feledkezhetem meg hálátlanul arról, hogy ez értem történt. 

   Azt is halljuk: e pohár amaz új szövetség az én vérem által. Jézus kiontott vére egy új szövetséget pecsételt meg Isten és az ember között. Kötelezheti-e valami jobban Istent a velünk kötött, drága ígéreteket magába foglaló szövetség megtartására, mint egyszülött Fia áldozata? Lehet-e szentebb egy szülőnek akármi, mint gyermeke önfeláldozó halála? Tudatában vagy-e annak, hogy mit jelent ez a szövetség számodra? Érzed-e a megtartó erejét? Erre nézve ad nekünk bizonyosságot az úrvacsora. Újból mondom: Krisztusra kell néznünk, az ő szavát kell meghallanunk, az ő kezéből kell vennünk a szent jegyeket!

   Ezt cselekedjétek, valamennyiszer eszitek, isszátok, és az ő megváltó halálát hirdessétek, amíg ő eljön. Urunk úgy erősít minket áldozata szent jegyeivel, drága megváltó jelenlétével, hogy közben készít az ő visszajövetelére. Kálvin: az úrvacsora örök életre tápláló eledel.

   Lehet-e ezzel visszaélni, ebből gúnyt űzni, képmutatóskodni? Sajnos, mi mindenre képesek vagyunk. Ezért figyelmeztet az ige: ekkora szeretetet nem lehet könnyelműen kezelni, nem lehet félvállról venni. Megváltónk isteni, szent életét áldozta… Engedjük, hogy ennek igazsága valóban ledöbbentsen, térdre kényszerítsen, és méltókká tegyen arra, hogy ezt a kegyelmet elfogadjuk, és ezután őneki éljünk. Ámen.   

Úrvacsora (böjtfő - 2024)

   A böjt mindenképpen lemondást jelent. Elsődleges értelemben ételről, italról, anyagiakról, de ugyanúgy rossz szokásokról, önzésről, haragról, indulatokról… A böjt célja az, hogy jobban odafigyeljünk a lelkiekre, Isten dolgaira, de egymásra is… Hogy ne az evés, ivás, anyagi gondok foglalkoztassanak elsősorban (persze, ezeket nem tudjuk kiiktatni az életünkből teljesen), hanem jusson időnk odafordulni Istenhez, az ő színe előtt, Igéje fényében önvizsgálatot tartani, és szeretettel szolgálni másoknak. Ez a lényeg, és ha ez nem történik meg, akkor lelki értelemben nem sok haszna van akármilyen böjtölésünknek. A Szentírás is a böjtnek ezt a lelki oldalát hangsúlyozza, amint hallottuk is az Ézsaiás 58-ból… Az igazi böjt önmagunk önzésének, nagyravágyásának, igazságtalanságának a legyőzése, hogy egyre inkább Isten kegyelme eszközei lehessünk.

   Lehet, hogy valaki nem eszik húst a következő 6 hétben, de mindennap veszekszik a családjával, rosszat gondol és mond másokról, elhanyagolja kötelességét, akkor lelki értelemben teljesen haszontalan ez a böjt, sőt bibliai értelemben nem is nevezhető annak. Mindent félretenni, ami megakadályoz abban, hogy teljes szívvel szolgáljunk Istennek, és krisztusi indulattal, szeretettel egymásnak! Lehet, hogy a szeszes italt kell félretenni, lehet, hogy a TV-t kell kikapcsolni, vagy az okostelefont kevesebbet használni, lehet, hogy kényelmemből kell feladjak, lehet, hogy anyagiakat kell odaáldozzak, a számra, sértő szavaimra kell jobban vigyázzak, fölösleges időtöltésemmel kell felhagyjak, hogy több időt tölthessek Istennel, családommal, hogy türelmesebb legyek, hogy jobban kihasználjam az alkalmakat a jónak cselekvésére.

   Jézus nem akaraterejét fitogtatta, amikor vállalta a szenvedést és a keresztet, hanem értünk tette, hogy bocsánatot és üdvösséget szerezzen. Lelki böjtünkben az ő testét és vérét kínálja nekünk, „szemünk elé állítja” szenvedéseit, keresztig menő szeretetét, sőt azt a szent jegyekben láthatóvá, megfoghatóvá és érezhetővé teszi. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre - ez nemcsak az úrvacsora gyakorlására vonatkozik, hanem Krisztus önfeláldozásának a követésére, szeretetének továbbadására. Ebben éri el a célját itt, földi életünkben az ő áldozata, teljességgel pedig majd az üdvösségben. 

  Vegyük komolyan ezt az áldozatot, becsüljük meg az Úr testét és vérét, soha ne feledkezzünk el az ő szeretetéről, és engedjük, hogy az formálja át gondolkodásunkat, viselkedésünket, és adjon erőt az Isten szerinti életfolytatáshoz, az igazság melletti kitartáshoz, a jónak cselekvéséhez. Ámen.