Júd 1, 1-25 (vas.de.)

   1 Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, köszöntését küldi az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és Jézus Krisztus megtartott: Mt 13,55; Mk 6,3

2 irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen. 

3 Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. 

4 Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. 

5 Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy bár az Úr egykor kiszabadította népét Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította. 2Móz 12,51; 4Móz 14,29-30 

6 Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva a nagy nap ítéletére. 

7 Ugyanígy Sodoma és Gomora meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. 1Móz 19,1-24

8 De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat. 

9 Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” Dán 10,13.21; 12,1; Jel 12,7; 5Móz 34,6; Zak 3,2

10 Ezek viszont káromolják azt, amit nem ismernek; amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak. 

11 Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el. 1Móz 4,3-8; 4Móz 22,1-35; 16,1-35 

12 Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak, és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; Ez 34,8 

13 mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygó csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár. 

14 Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, 1Móz 5,18.21-24

15 hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” 

16 Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, akik vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek. 

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak. 

18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. 2Pt 3,3

19 Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek. 

20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, 

21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. 

22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, 

23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett. 

24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: 

25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen. 

   Húsvét ünnepe után egy héttel (valójában ma is Krisztus feltámadására emlékezünk, sőt, minden napunkat meghatározza az ő élő jelenléte) az igében elsősorban a mi Urunkban győzelme által nyert új életre vonatkozó üzenetet keressük. Hogyan olvasnánk ezt a levelet, ha tényleg konkrétan nekünk címezték volna? Kedves bergenyeiek, az alábbiakat személyesen nektek írom, én, Júdás, Jézus Krisztus szolgája. 

    A nevet gyanakodva hallgatjuk, de hamar kiderül: egy másik Júdásról van szó… A megszólításban elhívottaknak nevez minket, ez hízelgőnek tűnik, de Júdás nem bókolni akar, mert hozzá is teszi: akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott. Igen, ezt hisszük és valljuk. Reménységünk hátterében egy nagy, isteni terv és áldozat áll.

   Szép a jókívánság: irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen. A levél szerzője szerint ezek a legfontosabb lelki értékek: irgalom (könyörület), békesség és szeretet. Ezeket úgy kapjuk Istentől, hogy ua. ezek cselekvőivé is kell válnunk. Az irgalom – Isten nagylelkűségének gyakorlása, a békesség – Isten örömének megosztása, a szeretet - az ő jóságának továbbadása. Ezek jellemeznek-e minket?

    Megtudjuk: az apostol azon fáradozott, hogy a közös üdvösség öröméről írjon nekünk (talán egy előző levélben), és ezzel biztasson, bátorítson, de most égetően aktuális, életbevágó intéseket fogalmaz meg. A legelső mindjárt: küzdjetek meg a hitért, amely rátok bízatott. Vajon ez lényeges szempont számunkra? Tényleg küzdünk a hitért, annak megőrzéséért? Vagy úgy gondoljuk: ez nem a mi harcunk. Egyre inkább a hittől való elfordulás jeleit látjuk magunk körül (magunkban). Lelki törvény: amennyire komolyan vesszük a hitünket (azaz Istennel való kapcsolatunkat), annyira lesz az erőforrás számunkra. A hit, a közösség, család nem önmagukban való értékek: annyira válnak értékessé számunkra, amennyire drágának, fontosnak tartjuk azokat. (Ha félvállról vesszük, kigúnyoljuk, akkor annyit is fognak jelenteni nekünk… Történet: egy gazdag ember – csak úgy nagyzolásból - megvásárolta a világ egyik leghíresebb nyomozókutyáját, aztán évekig egy szűk ketrecben tartotta. Ennyire becsülte, és ennyi hasznát is vette.) Ha valaki tehát azt mondja: őt nem érdekli a hit, az annak áldásai nélkül fog élni. Mérlegelnünk kell, hogy mit tartunk elsődlegesnek. (Azt tapasztalom, hogy könnyen lemondunk a lelki javainkról, és amiről lemondunk, azt tényleg elveszítjük. De mi az, amivel maradunk? Azzal maradunk, ami nem marad meg?) 

   Arra figyelmeztet Júdás, hogy bizonyos emberek belopóztak közénk. Nos, ezt hogyan vonatkoztatjuk saját helyzetünkre? Persze, mindig kerülnek rosszindulatú, önfejű, ártó szándékú embertársak, akik sokat tudnak ártani, képesek szétzülleszteni a közösséget, megmérgezni a légkört, stb. Kikre gondolunk? Másokra? Egyesekre? Én inkább arról beszélnék, hogy belopózott a szívünkbe, gondolkodásunkba ez a mentalitás, amit az említett személyek testesítenek meg. Ez a külön-utas hozzáállás. Istentelenségről, a kegyelemmel való visszaélésről, Krisztus megtagadásáról beszél Júdás, ezt azért kikérjük magunknak, de lényegében erről van szó a mi esetünkben is: egyre inkább Isten nélkül élünk, semmibe vesszük a kegyelmet, és nem követjük a krisztusi utat. A harcot magunkkal szemben kell megindítanunk. A mások gondolkodását amúgy sem tudjuk megváltoztatni. Ha gondok vannak közösségünkben, azt egyen-egyenként mi okozzuk…     

   A szentíró ószövetségi példákra emlékeztet, az Írást jól ismerő hallgatóságot feltételez („bár minderről tudtok” – a mi esetünkben ez nem annyira egyértelmű, a „keresztyén kultúra” fogalma már csak fenntartással használható velünk kapcsolatban. Pl. az idei kiskonfirmandus-csoportban senki sem tudta a Hiszekegyet.)

   Utalás történik az Egyiptomból való kivonulásra... Kiszabadultak, mégis meghaltak. A szabadság veszélyes állapot… A történelem bizonyítja: olyan időkben, amikor elnyomás volt, az emberek jobban ragaszkodtak egymáshoz, hűségesebbek maradtak hitükhöz (felidézhetnénk a kommunizmus éveit). A múlt napokban kérdeztem rá pár fiatalra, hogy mért nem jutottak el egész ünnepen egyetlen istentiszteletre sem (ritkán teszem ezt). Mindenkinek volt valami nyomós, megalapozott oka. Sok minden van, és még több minden lesz. A sorrendet nekünk kell felállítani. Egyre határozottabban. 

  Az angyalok esetét (pontosabban: elesését, bukását) is említi Júdás: akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem, elhagyták saját helyüket. Elgondolkoztató (a földiek számára)ez a mennyei példa: a megbízatást komolyan kell vennünk, különben elvétetik tőlünk. Ha Isten valamit ránk bízott, azt számon is kéri tőlünk... Két rabbi vitatkozik: mit tettél volna a Mózes helyében, amikor fellázadtak ellene. A másik bölcsen válaszolt: nekem az a nagy kérdésem, hogy mit teszek a saját helyemben. Isten ezért fog felelősségre vonni.  

   Sodoma és Gomora… Ennél a pontnál talán úgy érezzük: ez már sok. Talán abba is hagyjuk az olvasást. A mai ember nem szereti, ha figyelmeztetik, ezzel-azzal intik, riogatják, kötelességére, mulasztására emlékeztetik. (Gondoljuk el a következő jelenetet: pár kamasz fiú verődik csapatba vasárnap délelőtt. Azt kérdezik egymástól: focizni megyünk, vagy templomba, ahol a lelkész hosszasan részletezi azt, hogy minden mozdulatunkkal megsértjük Isten törvényét, és ezért ítéletet érdemelünk. Hogyan fognak dönteni?) 

  Ezek az álmodozók – folytatja az apostol - (és a belopódzott, idegen lelkű emberekről beszél, rólunk) beszennyezik testüket (vajon a kicsapongó életfolytatásra utal itt Júdás?), és káromolják a mennyei hatalmasságokat. Nagyképű, bősz, nyegle megjegyzéseket tesznek, mint akik semmit nem tisztelnek, semmit sem tartanak szentnek. Annyira jellemző ez mai önmagunkra: mindenből tréfát csinálunk, mindent kicsúfolunk, nevetség tárgyává teszünk. (Egy gyerek kihajtott kerékpárral egy mellékutcából, egy autó elé került, az idősebb sofőr, hogy mentse a gyermek életét, elkapta a kormányt, a túloldalon nekihajtott egy hídfőnek, a jármű összetört, ő maga is elég komolyan megsérült… A gyerek másnap röhögve mesélte el az iskolában, hogy az öreg tata milyen bunkón és idétlenül vezetett, és amikor kivették az összeroncsolt autójából, mennyire színészkedett, hogy ő milyen rosszul van… Sokszor erőlködünk, hogy viccesek és szellemesek legyünk, pedig csak szánalmas hálátlanságunkról, felületességünkről és jellemtelenségünkről teszünk tanúságot.) 

   Mihály angyal példája is előkerül, aki még az ördögöt sem átkozta (külön prédikációt lehetne tartani a Mózes holtteste fölötti perről – Krisztus Urunk tárgytalanná tette ezt a vitát), hanem Istenre bízta az ítéletet. Még a legádázabb ellenséggel szemben is „viselkednünk kell”, a krisztusi stílust kell képviselnünk. A heves indulatok, ha jogosnak is érezzük azokat, rombolóak tudnak lenni…

  A 10. versben olvastuk: azt káromolják, amit nem ismernek, amit ismernek, abba belepusztulnak. Kiveszőben az Isten ismerete (ha ismernénk az ő jótéteményét, másként viszonyulnánk ahhoz, egymáshoz), annál jobban ismerjük saját akaratunkat, kívánságainkat, anyagias, önző érdekeinket. Ezekbe, ahogy az ábra is mutatja, sikeresen bele lehet pusztulni. Mindent nagyon ügyesen csinálunk, csak a végeredmény lesz nullához közelítő érték.   

   Jaj nekik! – hangzik az ítéletes felkiáltás, és három névről hallunk, akikkel párhuzamban állítódik a magatartásunk: Kain, Bálám, Kóré. Észre kell vennünk ezeknek a negatív bibliai szereplőknek a sötét vonásait magunkon (testvérharc, átpártolás, lázadás), hogy sóvárogjunk Krisztus szabadítása, gyógyítása, világossága után. 

  Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken… Elég kemény megfogalmazás! Kikről van szó? Kikre kell gondolnunk? A következőkben négy hasonlatot találunk: szél sodorta, üres fellegek, gyümölcstelen fák, tenger hullámai (akik saját szégyenüket tajtékozzák), bolygó csillagok. Nem túl előnyös jellemzés: ürességről, állhatatlanságról, haszontalanságról, megbízhatatlanságról szól. A felhőktől esőt várunk, a fáktól gyümölcsöt, a tengertől, hogy ne legyen háborgó és viharos, a csillagoktól azt, hogy irányt jelezzenek. Ha nem ezt adják, akkor létük értelmetlenné válik, szolgálatuk hiábavalóvá és megtévesztővé. (Már Énók is szólt, jövendölt az ítéletről…)

   A 16. versben a szentíró konkrétabban körülírja ezt az ártalmas, nem Krisztus szerinti életformát: ezek (magunkat is közéjük sorolhatjuk) zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, akik vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek. Igaz, szeretnénk nem ilyenek lenni?! 

   Ennél a pontnál egy határozott fordulat áll be a levél üzenetében, hanghordozásában (valósággal fellélegzünk): ti azonban… másként viselkedtek, másként viszonyultok Istenhez és emberekhez. Más lelkületet hordoztok, más célt követtek. Efelé a más fele kell fordulnunk, a múlt példáiból, a jelen tanulságaiból fel kell ismernünk Isten akaratát. Ő elénkbe adja az élet és a halál útját, hogy az utóbbitól elforduljunk, és az előbbit válasszuk. Ehhez fel kell vennünk a harcot önnön magunkkal, közömbösségünkkel, hitetlenségünkkel. Mert nem erre rendeltettünk... 

   Ti emlékezzetek meg az apostolok tanításáról, figyelmeztetéséről! Határolódjatok el attól, ami rossz, istentelen. Ne kövessétek a világ hamisságát, de számoljatok azzal: az igéből tudjátok, hogy ezek bekövetkeznek, hogy az utolsó időkben csúfolódók támadnak,  akik testi emberek, akikben nincs meg a Szentlélek. Mindnyájan testiek vagyunk: a kérdés az, hogy milyen lelkület irányít. Álljon előttünk egy kiragadott példa: Enver Hodzsa (1908-1985) és Teréz anya (1910-1997) mindketten albán származásúak voltak, majdnem kortársai egymásnak, mindketten külföldön tanultak, és ismert személyiséggé váltak, de egészen más lelkület, hit mozgatta őket: Enver Hodzsa kommunista diktátor lett, Sztálin leghűségesebb barátja, több ezer embert végeztetett ki, Európa egyik legfélelmetesebb diktatúráját hozta létre, Teréz anya apácaként indiai szegények felkarolására, gyógyítására szentelte az életét, több ezer gyerek életét mentette meg.  Amikor haldokló édesanyját meg akarta látogatni, Enver Hodzsa nem engedte be az országba, csak a rettegett pártvezér halála után mehetett haza.  Ekkor ellátogatott a diktátor sírjához is, és ott imát mondott érte.) 

   Ti azonban - és gyönyörű buzdítás hangzik el: épüljetek szentséges hitetekben. Vagy épülünk, vagy leépülünk. Újból mondom: vagy fontos lesz mindaz, amit Isten ajándékoz nekünk, vagy elveszítjük azt. Bárcsak törekednénk arra, hogy megtartsuk magunkat az Isten szeretetében! Van egy nagy, megváltó szeretet: meg kell maradnunk abban. Hisszük, hogy így lesz áldott, másokat is gazdagító az életünk, így maradunk meg, és nyerünk üdvösséget. Nem biztos, hogy ez földi sikert, hírnevet is hoz. Nem biztos.

  Könyörüljetek azokon, akik kételkednek. Ha nem ezt tesszük, az már könyörtelenség. (Az iskolában szünetben az egyik gyereket bántották a nagyobbak. A tanító megkérdezte az osztályban: ki volt az, aki segített neki. Senki nem jelentkezett. Azután azt kérdezte: és ki volt az, aki nem segített neki. Megint nem akadt egyetlen jelentkező sem. Ekkor azt mondta a tanító: itt mindenkinek fel kell tartania a kezét. Mert ha semmit nem tetteket, akkor ez azt jelenti: nem is segítettetek.) Krisztus példája, hozzánk fordulása könyörületességre indít minket. Előítélet nélkül kell ezt végeznünk. Isten igéje megítél, de nem jogosít fel minket az ítélkezésre. Vigyázzatok, hogy ne környékezzen meg a bűn! Szeretettel, segítőkészséggel forduljatok oda mindenkihez, de a bűneikkel ne vállaljatok közösséget. Még a külsőségekben se azonosuljatok azokkal. Még a ruhát is utálva… - talán túlzásnak érezzük ezt a megjegyzést. Minden rossztól őrizkednünk kell. Ahogy az orvos vigyáz, hogy miközben gyógyít, ő el ne kapja a betegséget, mert akkor már nem tud gyógyítani. 

   Egy dicsőítéssel zárul ez a levél, ami az elhangzott üzenet összefoglalása is egyben. Isten az, aki meg tud őrizni botlástól, eséstől, elesve maradástól… Szebben nem lehet megfogalmazni. Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: 

az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen. 

Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, áldjuk háromszor szent nevedet ezen az ünnepnapon, amelyik újból a Krisztus feltámadását hirdeti számunkra. Hálát adunk megtapasztalt jóságodért, kegyelmedért, munkánkban nyújtott segítségért, a mindennapi erőért, reménységért. Segíts, hogy valóban őszinte szívvel tudjuk mindezt megköszönni neked. Hisszük, hogy akkor örömünk is teljesebb lesz. Köszönjük, hogy amikor áldásaidért dicsérünk téged, akkor nemcsak a mulandókra, a földiekre gondolhatunk, hanem az örökkévalókra is, mert Krisztusban azoknak is részeseivé, örököseivé tettél. Olyan jó hinnünk, vallanunk azt, hogy senki el nem szakíthat minket a te megváltó szerelmedtől, ilyenformán egymástól sem: a te kegyelmed őriz minket hit által az üdvösségre.

  Add, ahogy igédben is tanítottad, hogy a kísértéseknek, megpróbáltatásoknak ebben az időszakában hűségesek maradjunk tehozzád, a te gyülekezetedhez. Taníts és segíts a Krisztus példáját követnünk: irgalmasságban, békességben és szeretetben.

  Őrizd meg közösségünket rosszindulatú, képmutató, a maguk önző érdekét érvényesíteni akaró emberektől, de őrizz meg minket saját képmutatásunktól, önzésünktől, közömbösségünktől, elfordulásunktól, adj nekünk erőt az új életben járáshoz. Köszönjük, hogy bibliai személyek példájával intettél, add, hogy komolyan vegyük a figyelmeztetést, mert könnyen eleshetünk, könnyen feladhatjuk azokat az értékeket, lelki kincseket, amiket ránk bíztál. Szívünkre helyezted azt is, hogy megbízatásunkban legyünk lelkiismeretesek, mert te számon kérsz minket. Hadd mondhassad rólunk: jól van jó és hűs szolgám… 

    Adj nekünk növekedést hitünkben, őrizz meg minket kegyelmedben, tégy minket áldásaid eszközeivé, Krisztus irgalmát gyakorló emberekké. Köszönjük, hogy mindennek te magad vagy a garanciája, a véghez vivője, de az engedelmesség ránk tartozik. 

Őrizz meg botlástól, eleséstől, a lelki tehetetlenség állapotától, ruházz fel Krisztus érdemével, benne való élő, cselekvő reménységgel!

  Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünkön. Elődbe hozzuk betegeinket, támogasd, gyógyítsd, erősítsd őket egyen-egyenként testben és lélekben, vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat, a veszteség hiányát a szívükben hordozókat. Hadd fohászkodjunk elhunyt szeretteikre emlékező testvéreinkért. Ajándékozd meg őket élő vigasztalással, a feltámadás bizonyosságával, szereteted megtartó erejével. Légy társa az egyedül levőknek, támasza a gyengéknek, szabadítója a megkötözötteknek, bizodalma a csüggedőknek.

   Könyörgünk háborúskodó, lelketlenné vált, a maga igazát erőszakkal bizonygató, érdekeit másokat nem kímélve hajszoló világunkért, juttasd győzelemre a szívekben Krisztus igazságát, irgalmasságát. Ámen.