2024/1

Nem tudom, más mit ért az „Isten kegyelme” kifejezésen: én az Isten kegyelmét értem.

A fény nem elegyedik a sötétséggel, a tűz a vízzel, harag a szeretettel. Egy tárgy „nem felejt el” leesni, ha kiengedjük a kezünkből, így mi sem felejtjük el - egy pillanatra sem – gyűlölni ellenségünket.

Annyira megtéveszthetnek, hogy szabadságodat rabságnak, rabságodat szabadságnak képzeled…

Az emberek menthetetlenül elfogultak önmaguk mentegetésében. Ha olyan élességgel látnánk saját hibáinkat is, mint a másokét, akkor nagyon közel kerülnénk az igazsághoz. 

A nagyon gyors repülőgépeket nagy lassú (alapos) munkával tervezték meg.

Tudnod kell: ha jót teszel is másokkal, az érintettek nem fogják azt minden további nélkül jónak tartani, és te sem fogod feltétlenül jobban (és jobbnak) érezni magad. 

 Motiválhatóbbak vagyunk, ha úgymond a „saját becsületünkről”, mint ha a mások javáról van szó.

Ami igazán jó volt a múltunkban, az nemcsak szép emlékeket, hanem erőt adó reménységet is ébreszt bennünk… 

Ha valamelyik terjeszkedni kívánó nagyhatalom meghódítaná az egész Földet, a világ urává lett nemzet következő generációja ezt a tényt már természetesnek venné, ez a „dicsőség”nem jelentene számára különösebb örömet, és valami még nagyobb győzelemre vágyna.   

Legfőbb vágyam: nem félni a haláltól, nem megbántódni mások keményszívűsége miatt, mindenkinek jót akarni… Íme, Krisztus evangéliumánál vagyok. 

A gonosznak ugyanazok az érvei, mint a jónak. Nem lehet kifogni rajta…

A másikat elnyomó, leigázó ember (vagy rendszer) is kényszerhelyzetben van. Az igazi szabadság a szeretetteljes együttélésben valósulhat meg. 

 Fogadd el a világot, és ne várd el tőle ugyanezt a hozzáállást! (Fogadd el azt is, hogy a világ nem fogad el!)

Hiába jó hozzád valaki, te úgyis szíved gonoszsága szerint ítéled meg őt. Nagylelkűségéhez csak kicsinyességed szűkkeblűségével tudsz viszonyulni. 

Végül még az lesz a gazember, aki leleplezi a gazemberséget. (A gonoszt nem a gonoszság elkövetése zavarja, hanem az, ha valaki azt, amit elművel, gonoszságnak meri nevezni.)

Az idő sok mindent hoz és ragad… És sok mindent mi adunk oda neki önként. 

Igyekszem jó és korrekt lenni hozzá, ő majd azt kezd ezzel a ténnyel, amit akar.

A fény Isten árnyéka?

Egyetlen kincsem a hiányod.

Az igazságért való harcnak olykor semmi köze az igazsághoz.

A világítótorony fénye nem luxus-megvilágítást biztosít a hajóknak, hanem tájékozódni segít nekik.

A másokért végzett szolgálatot tízszer nagyobbnak véljük, mint azok, akiért – állítólag – vállaltuk azt.

Ha lenne egy olyan fordítógépünk, ami a szavakat – ugyanazon a nyelven – „igazra” fordítaná! 

Isten igéje mindig felülbírálja a hagyományokat: az önzés, a harag, az irigység „régi”, velünk egyidős hagyományait is. 

Ha teljes erőddel másoknak szolgálsz, az a legnagyobb áldozat, ha magadnak, az a legkicsinyesebb önzés.

Vajon a halálnak kell végül bebizonyítania, hogy nem éltünk jól, helyesen? Szakadékba zuhanásunknak, hogy rossz irányba haladtunk?

 Szavaink darabokra hullnak Isten dicsőséges tettei előtt. Kiderül: amit mondtunk róla, az a roskatag állványzat volt a kegyelem katedrálisa körül. (Talán ez a gondolat test-lélek mivoltunkra is alkalmazható.) 

Minél kevesebbet érzékelsz a világból, annál kevesebbet kívánsz, annál kevesebb elég belőle. Ezen a skálán a nulla érték a teljesség elérését jelenti.

Igazi megdöbbenéssel csodálkozunk rá: milyen töredékes a szeretet bennünk. Mennyi önzés, számítás keveredik abba! Milyen messze vagyunk annak a krisztusi mértékétől!

Tudnál-e szeretni valakit, aki bánt, ócsárol, minden gonoszságot elkövet ellened? Vagy azt, aki elgáncsol, miközben segíted őt? Azt, aki kicsúfolja (iránta való) jóságodat, hűségedet? Be kell ismernünk: a szeretet csak nyomokban van bennünk. Legyen áldott az Úr a töredékért is!  

Csak ami létezett, válhat „valóban” nem-létezővé. (A nemlétezés magán hordja az egykori létezés vonásait?)

Az élet a halál magasabb, a halál az élet alacsonyabb szintje?

(Nem tudod, mi az élet, amíg meg nem haltál.)

Ha életed nagy részét teljes egészségben töltenéd, majd a fináléban egy év súlyos betegség következne, akkor keserű panasszal távoznál ebből a világból. Viszont ha életed java súlyos betegségben folyna le, de a végén meggyógyulnál, és egy évig egészséges lennél, akkor halálodig nem győznél ezért eleget hálálkodni. 

Az a bölcs ember, aki úgy veti bele magát a heves küzdelmekbe, hogy az a pillanat is szüntelen a szeme előtt, a tudatában van, amikor majd kiesik kezéből a fegyver. Aki azt, ami most számára nagyon kell, ahhoz méri, amikor már semmire nem lesz szüksége.  

 Isten világosságot gyújt nekünk, és hozzánk sietve felébreszt, mielőtt annak fénye hozzánk érkezne… 

Pénz nélkül nem lehet, szeretet nélkül nem érdemes élni.

A tudást csodáljuk, de szívünk szerint gyönyörködni a szeretetben tudunk. Ahhoz, hogy „jó” légy, mindenkit túl kell szárnyalj az ügyességben, rátermettségben, jártasságban… A szeretetben csak önmagadat. 

A leopárdokat nem zavarja, hogy körülöttük csurom vér minden. 

Csak a cipőt keressük, amivel, és nem az utat, amin járnunk kell.

Aki nincs tudatában annak, hogy mit tett, az sem fogja tudni, hogy mit kell tennie… 

Ne várd, hogy mindenki szeressen… Te attól még szerethetsz mindenkit. 

Inkább halj bele a szeretetbe, minthogy a gyűlölet éltessen. A harag óriási energia: sajnos, negatív.

Szükséged van önismeretre. Régebb bűnbánatnak nevezték.

Ha az utat keresed: nem az veszett el, hanem te.

“Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt” (Gal 5,24). Vagy a keresztre viszed, vagy az fog neked keresztbe tenni. 

Arról kellene meggyőzni az embereket, hogy tagadják meg magukat, hagyjanak fel eddigi gondolkodásukkal, hogy valami jobbat, értelmesebbet, nemesebbet kezdhessenek el… Mintha arra akarnánk rávenni egy diktátort, hogy – uralma csúcsán -  az igazság nevében mondjon le hatalmáról (ilyen még nem történt, igaz?). Egyáltalán kit érdekel az ilyen igazság? Valójában mindannyian kiépítjük a magunk ilyen-olyan kis önkényuralmát, és saját énünk kerülne veszélybe, ha feladnánk azt.

A sértődések lelkünk allergiás reakciói. Igen, védekeznünk kell, de szervezetünk olykor ezerszeres mennyiségű ellenanyagot termel, ami már minket is tényleges veszélybe sodor. 

Ha ismerném az igazságot, nem kellene annyit beszéljek róla.

Az életüket feláldozókat kellene megkérdezni, hogy megérte-e vállalni a mártíriumot.  Jézus Krisztus az egyetlen, aki erről nyilatkozni tud. Feltámadásával azt is üzeni: a szeretet soha nem bánja meg tetteit. 

A (segítségemre szoruló) felebarátra úgy gondolok, mint egy másik emberre, pedig úgy kellene gondolnom, mint saját magamra. Mint akinek arca az én arcom, lelke az én lelkem.  Aki teljesen egyenlő velem. Aki én vagyok, egy másik helyzetben. Több jót kellene tennünk magunkkal mások megsegítése által!

A másik hiheti, de te egy percig se hidd, hogy hatalma van fölötted!  

Ne mondj többet (nagyobbat), mint amit gondolsz, ne tégy kevesebbet, mint amit mondasz.  

Atomokat hasítunk, géneket módosítunk, űrutazásokat szervezünk, de önzésünkben, kicsinyes sértődéseinkben egészen primitívek maradtunk. 

Egy beteg embertől egy használt csészét kaptam ajándékba… Alaposan megmostam, fertőtlenítettem, de minden egyes használat előtt kényszeresen újból átmosom. Nem a csésze koszos, hanem az elmém… 

Nincs különbség a keresztyének és a „pogányok” által kilőtt bomba között: mindkettő egyformán rombol, gyilkol, pusztít. Az érintettek, az áldozatok szempontjából mindegy, hogy milyen „igazság” (keresztyén, kommunista, muszlim, stb.) nevében követnek el erőszakot, igazságtalanságot velük szemben, hogy mennyire „szent” vagy éppen istentelen elvekre hivatkozva zúdítanak rájuk szenvedést, gyötrelmet.  

Bűneink tetteit – mint sötét relikviákat - úgy hagyjuk magunk mögött, ahogy elkövettük azokat. (A helyszínt átrendezheted, a helyzetet kimagyarázhatod, a bűntényen szemernyit sem változtathatsz.) Csak a bűnbánat és a megbocsátás képes azok utótörténetét átértékelni. 

Akinek szívéből nyársak állnak ki, az növekvő értetlenséggel és felháborodással azt fogja tapasztalni, hogy mások összeférhetetlenek, kibírhatatlanok és ellenséges indulatúak. 

Ez a bonyolult világ „igen-nem”-ek sokaságából áll.

Tudásban professzor, jóindulatban (erkölcsiségben) analfabéta.

Az igazság nem fárad el igaznak lenni, nem kopik meg. 1+1 milliomodszor is 2 lesz.

Aki magát nagyon komolyan veszi, az általában meglepő könnyelműséggel kezel másokat.

A bűn belső, bennünk kiépült küszöbén nagyon nehéz visszalépnünk. A beismerés, alázat, bűnbánat hatalmas lelki (mennyei) energiáira lenne szükségünk ehhez. Mi egyébként is nem a bűnt, hanem a bűnbánatot tartjuk szégyennek.

Használjuk a kifejezést: valaki rosszat tesz. Pedig a maga szemszögéből - akármennyire torz vagy gonosz is az - mindenki a neki jót (a számára annak tűnőt) teszi, vagy azt, amitől magának valami jót/hasznot/előnyt remél.

Világi megítélés szerint Krisztus a vesztes oldalra állt. A szegények, az üldözöttek, jogfosztottak, a megfeszítettek mellé. Vállalnod kell a vereségét, hogy győzelmében is részesülhess.

Csak akkor érkezik a mennyei segítség, ha bejelentés van?

Szomorú szemmel nézve a vidám képek is végtelenül lehangolónak tűnnek. 

A mámort, felejtést keresők nagy ellensége a kijózanodás. Ezért harcolnak olyan keservesen ellene, ha kell, önmagukat pusztítva, mindenüket feláldozva. 

A legnagyobb élményem a múlt évből? Hogy a hitvestársam minden nap kedves volt hozzám. 

A régi gyermeket kellene magadban megvigasztalni, félelmei, szorongásai között mellé állni, kézen fogni. Fájó tehetetlenséggel nézed, ahogy az idő üvegfalán túl (amin átszűrődik szívedbe a szenvedése) magára hagyva, reménytelenül zokog. 

A szeretet a 100% - os természetes örömszerzés egyetlen formája…  

Legtöbbször a földre tiportakon látni meg a „felemelt fej” tartását, méltóságát.

A múlton semmit nem tudunk változtatni, míg az állandóan formál minket. Elfojtott sikolyok visszhangját, régi ütések tompa - néha benyilalló - fájdalmát, tegnapi szégyenek égető érzését, múltbeli örömök rezdülését őrzi a lelkünk, bár ezek változtathatatlan képekké merevedtek egyszer s mindenkorra mögöttünk maradt életutunk filmszalagján.   

Csak személyes kapcsolatban lehet hozzá férni valaki szeretetének, jóságának erőforrásához… A Krisztus irgalmához is.

A megpróbáltatás - minden mélység, nehézség - nemcsak része az útnak. Maga az út.

A Sátán meggyőz: a bűn mákonyos álma az igazi felébredés.

Akármennyire hosszú az életed, a halálod hosszabb lesz. :(

Sajnos, nagyobb és mámorosabb örömöt okoz nekünk a bosszú, mint a megbocsátás. A lelki kinetika törvénye: a gyengébb erkölcsök és az erősebb érzelmek irányába mozdulunk el… 

A folytatással van baj… Megrendülve hallgatjuk, hogy milyen jó lenne megváltozni, aztán „a magunk módján” tesszük tovább a dolgunkat. Isten igéjének saját belső sablonjainkat követve, öntörvényűségünk szerint „engedelmeskedünk”.  (Akár a mesében: a rókafiú az iskolában mindegyik tantárgyból a csirkefogás technikáját „sajátította el”.)

Megszégyenülsz a jót hirdetve és szolgálva: szelídségre oktatott tanítványaid küldenek keresztre, szemberöhögnek azok, akikhez együttérzéssel fordultál oda, jámborságod példáját kitörő dühvel tüntetik el a szívükből… Csak a tiedből ne törölje ki senki!

Történet. A király megkérdezte az árulót: szerinted mit fogok tenni veled. Példásan megbüntetsz, válaszolta az. Nem, mondta a király, a bosszú a kisemberek módszere. A kegyelem gyakorlása a királyoké. Nem hozzád, hanem magamhoz méltóan cselekszem veled.

Mindenkinek magához képest van igaza.

A nagy harcot néha kis csetepatékba keveredve veszítjük el. 

Az ideológiák sterilek és magasztosak, csak gyakorlatba ültetésük jár sokszor rengeteg vérrel, sebbel, könnyel. A parlamenti dísztermek csillogóan fényesek, tiszták, az ott született döntések következménye azonban nemegyszer szenvedés, nyomor és pusztulás. A vezetők makulátlanul elegánsak, csak határozataik árasztják el szennyel, bajjal, borzalommal az emberek életét.     

A vihar Jónásnak ítélet volt, Ninivének menekvés. 

A bajokban nem feltétlenül bűneidet kell keresned, hanem a kegyelmet. (A hozzáállás a mi felelősségünk, az értelmezés nem.)

A töréseken csillan meg a fény.

A tékozlás „beteljesedése” a hazaérkezés. Ne sajnáld azt, amit elveszítettél, ha azáltal mindent megtaláltál. 

Lehetett volna több hittel, bátorsággal, örömmel élni, de a lényeg végül is a kegyelem. Az életed nem rólad szól, hanem Istenről.

Akármilyen kiváló tulajdonságaid is vannak, azok valaki(k) számára ellenszenvessé válhatnak. 

Olyan világot élünk, amikor bűnözők szólalnak meg „az igazság nevében”, és mondanak ki fölényes, diadalmas ítéletet az ártatlanok fölött. 

Néha a semminek is hatalmas árnyéka lehet. 

Sokkal nagyszerűbb, dicsőségesebb a mártír gyötrelmes halála, mint a diktátor pöffeszkedő élete.

A kisstílű ember a nagy történetekben is a kisszerűt látja meg. 

Csak nekünk lelkiismereti kérdés, hogy a gonoszok miként számolnak el a lelkiismeretükkel.

Ritkán csordulnak könnyeink az igazság győzelme feletti örömben, inkább súlyos vereségeit siratjuk. 

Mire győz az igazság, a gonoszság mindent elpusztít. Az igazságot a kitépett nyelvűek vallomásában, kiszúrt szeműek látomásában, a megcsonkítottak táncában keresd. 

Tízszer jobban felháborodok valamilyen kihágás megtörténte miatt, ha ellenszenves szomszédom a tettes, mint ha azt jó barátom követte volna el. Nem beszélve saját magamról.

A (manipulált) közhangulattól függ, hogy egy sorozatgyilkos vagy pl. egy idős személyt kifosztó személy bűntettén (vagy megkegyelmezésén?) háborodnak fel jobban az emberek.

Szónoklatot tartok a kisebbségiek hátrányos megkülönböztetése ellen, de magas kerítéssel védett udvaromon elengedem a kutyákat, ha a lakásom körül látom kószálni őket. Az elveinkért készek vagyunk mindet felforgatni, a személyekkel nem törődünk.   

A gonoszt nem meggyőzi, hanem feldühíti, ha az ártatlan üggyel-bajjal végül bebizonyítja saját, kétségbe vont igazát. 

Az igazság győz, hangzik a régi szentencia.  Ami győz, az az igazság, mondjuk manapság. 

Nem jó, ha valakit csak azért támogatsz, mert a barátod, vagy ha valakit csak azért gyűlölsz, mert az ellenséged. 

A gyanakvó embernek minden gyanús. 

Ha maradt még valami szent világunkban, rosszalló (gyanakvó) tekintetünk menten beszennyezi.

Ártatlanságod nem(csak) tőled, hanem a rád alkalmazott törvényektől függ.

A disznó csak a bendőjére gondol, így akár az igazgyöngyöt is harapnivalónak nézi. (Ezért mondja Jézus: ne dobd eléjük.)

Ha a bűnnek nem látod (be) a következményét, miért tartanád bűnnek?

A diktatúra nagy veszélye (azon kívül, hogy jó eséllyel nem éled túl) az, hogy megszokod.

A jogtalanul rád sütött bélyeget is hordanod kell.

Ha megvádolnak - akár a legalaptalanabbul is -, vádlott vagy, és legjobb esetben felmentett vádlott leszel (mert, ugye, ki tudja, hogyan sikerült kicsikarnod a felmentő ítéletet). 

A gyávákat onnan ismerni meg, hogy – ha a hatalom vagy a közhangulat azt díjazza – bátran rugdossák az elesett hősöket. 

Dúsgazdag bírák vádolnak anyagi visszaéléssel földönfutó zsebtolvajokat, tömeggyilkos diktátorok „emberi életek veszélyeztetésével” jámbor tiltakozókat.

Amint lehetetlen a bűnt elválasztani az elkövetőtől, úgy a jóságot is attól, akivel szemben gyakoroltad. Azt mondod: semmiféle elvárás nincs benned. De annyi mégis, hogy ne viszonozza gonoszsággal.

Ha valaki ellenségeddé válik, akkor az egykor vele szemben megmutatott jóságod is tehertétellé válik. (Idegesíti, hogy jó voltál vele.)   

Az ember általában akármekkora - és akármennyi - igazságtalanságot képes elkövetni saját igaza érvényesüléséért. (Személyfüggő, hogy kinek mennyi igazságtalanság hozza egyensúlyba az „igazságérzetét”.)

Saját, önérzetes igazságáért beáldozza a mások igazát. 

Fejlődési rendellenességünk (ami főként másokat veszélyeztet): egónk túlnő identitásunkon. 

Van, akinek a hazugság az igazsága.

Tudjátok, kik szidják leggyakrabban az embereket? Akik semmit nem tettek értük. Akik valamit is adtak a szívükből embertársaiknak, azoknak fáj (bár ismerik gyarlóságaikat), ha bárki is rossz hírüket kelti. 

Az igazság győzelméből sokakat csak a győzelem érdekel. Pl. a nemzet-szocialista párt népszerűségvesztésének okát nem a lakosság erkölcsi öntudatra ébredésében, hanem a Hitler vereségében kell keresni. 

Folyamatosan csúfolta, megalázta kissé félszeg osztálytársát. A szerencsétlen gyereket leszámítva senki nem vette szívre az ügyet. Kicsi még, „nem tudja, mit cselekszik”, majd megjön az esze, mondta mindenki. Mindig jól helyezkedett. Ahogy kitört a háború, sorozó-tiszt lett. Élet és halál ura. Egyik ismerőse kereste meg. A fiát behívták. A fél vagyonát odaadná, ha nem vinnék el. Összeget is mondott. Aztán át is adta. Az alkalmatlanná nyilvánított fiatalember helyett azonban valakit találni kellett. Akárkit. Akit ő megnevez. Nemsokára megkapta a behívót egykori, kissé félszeg osztálytársa. 

 Mért van az, hogy az erőt csodáljuk. Szuperlatívuszokat használva emlegetjük Nagy Sándor gaugamélai csatáját… Hódító háborúja e kiemelkedő ütközetében a híres hadvezér 46 ezer katonával 90 ezres sereget futamított meg, 60 ezer ellenséges katonát gyilkolt le. Hát nem több ennél egyetlen emberi élet megmentése?

Korlátlan hatalmú diktátorok univerzális módszere a teljes körű korlátozás. 

A megakadályozott háború következményeit nem lehet felmérni.

A mi állapotunk mindig köztes. Múlt és jövő között, bizonyos körülmények között, hullámzó érzelmeink között…   

Az ütésed nyoma, ténye, emléke megmarad, de bocsánatkérésed, simogatásod gyógyítja a lelkemet. 

Aki törvényével a halálba küld, az kegyelmével az életre hív… 

Semmit sem tudtam tenni a tétlenség ellen… (Nem volt mit tenni: a törvény kimondta, hogy semmit sem szabad tenni.)

Hova menekítjük a sötétség elől a világosságot?

Hiába bizonyítod be az igazad, ha az senkit nem érdekel…

A feltámadás valós fenyegetést, reális kockázatot jelent a halál számára… 

2024/2

Az élettelen sodródik, mindig a könnyebbet „választja”, az élő harcol, a nehezebbtől sem riad vissza. „Energetikailag” könnyebb meghalni, mint élni… 

Nem tudhatom, milyen a világ, csak azt, hogy én milyennek látom, érzékelem.

Csak ha tartozol valahova, lehet közöd minden egyébhez. Csak ha otthonod van, találhatod meg a helyed ezen a világon. 

Ha elestél, eljutottál a földig, nem kell tovább küzdened a gravitációval. (Uram, a földed is úgy megnyugtat, hát még a mennyed!)

Lejárhat az örökkévalóság ideje?

Nemcsak a jótól, széptől nehéz megválni, hanem a szenvedéstől, a nehézségektől is. Úgy összenövünk a keresztjeinkkel!

Ahogy zsendülnek, kizöldülnek a temetők... Mennyi fájdalom van a halálban, mennyi fájdalom van az életben!  (Sírok, mert minden elmúlik, sírok, mert minden megmarad.)

Az óceán békés tükre nem árulja el, hogy hány áldozat merült el benne, a halál sem, hogy mennyi szenvedés ért véget általa. 

Amíg élsz, az élet jelei vesznek körül, az élet üzenetét olvasod ki a madárcsicsergésből, a rügyező fákból…

A helyek – mert valahol mindig vagyunk – átmeneti fogságban tartanak.

Minden utam - a tékozlásé, a tévelygésé is - a te birtokodon vezet át, Uram.

A mámor lerombolja a racionalizmus korlátait, ilyenképpen spirituális élmény lenne? 

Mit hoznak a nagypénteki esték?

Nem mondasz semmit, és ebben minden benne van.

A fájdalomban jobban megismered a világot, mint az örömben.

Nagyra nőnek a fák, velük együtt szívedben az emlékek. 

Ha élsz, tudod, hogy meg kell halnod, ha meghaltál, nem tudod, hogy éltél. 

Mindenkinek azt ordította a képébe: manapság már senkitől nem hall az ember egy kedves szót. 

Magamba menekülsz. Csak saját kiáltásod visszhangját hallod.

Benne vagy minden keresésemben… 

Ha nincs megbízatásod, elveszíted tartózkodási engedélyedet a világon.

Annyira személyes, mint egy ölelés… 

Amíg kérdéseim vannak, még nem jutottam el a válaszhoz…

Van, aki olyan tágan értelmezi az igazság fogalmát, hogy a hazugság is kényelmesen belefér benne.

Van, aki a történeteket írja át, van, aki a történelmet.

Látjuk, így működik a világ: nemcsak idegen, elnyomó hatalmak fosztanak meg minket szabadságunktól, hanem mi is saját magunkat…

Félsz szembenézni a félelmeddel.

Egy olyan történetet szenvedtem végig, ami meg sem történt.

Jézusnak igaza van: a gonosz nem hasonulhat meg önmagával… Nem létezik vegytiszta formában, szüksége van bizonyos jóra, akár – hogy robbanni tudjon - a benzinnek oxigénre. A gonoszban is van egyfajta koherencia, becsületesség, bajtársiasság. 

A megvilágosodás: a világ Világosságának megismerése.

Országom nem e világból való, mondja Jézus. Mi marad a világon kívül? 

Ha meghaltál, akkor már mindegy, hogy mennyi időre.

Annyi halálélmény terhel minket: szükségünk van életélményekre! 

Nagypéntekünk még nem ért véget, de a húsvét már elkezdődött.

Boldogok a lelki szegények, mert… Fordítva is igaz: nincsenek lelki szegények, mert nincsenek boldog emberek. 

A tévutak is szépen ki vannak jelölve.

Sztálinnak is igaza volt: Sztálin-arcú. A Krisztus-arcú igazságot szeretem.

Ahhoz, hogy az igazad győzzön, a végsőkig és minden áron ki kell tartanod mellette, 

ahhoz, hogy az igazság, le kell mondanod róla.

Nemcsak barátainkat, ellenségeinket is rosszul válogathatjuk meg olykor. 

Bocsánatot kérni azért nehéz, mert fel kell adnod büszkeségedet, megbocsátani azért, mert le kell mondanod igazságérzetedről, a neheztelés jogáról. Mindenképpen magaddal kell megküzdened.

Ha jobban ismernénk, jobban el is fogadnánk egymást. Az előítéletek mesterséges módon távol tartanak, külön csoportokba, kasztokba zárnak. Ha ismernéd, hogy mit tett Isten érted, akkor lenyűgözne a szeretete. Ismerd meg az Istent!

A farkas néha talán könnyeket hullat titokban, mert szeretne szelíd lenni, mint a bárány.

A hamis világ előtt akarjuk igazolni magunkat: mi sül ki ebből?

Két dologtól tartok: ha figyelmek rám, és ha nem… 

Nagyon rossz hírt közölt. Szerencsére mindig hazudik. 

Egy súlyos vétket nem lehet egy könnyed bocsánatkéréssel elintézni. A bűn megbánása a bántás feldolgozásával egyenértékű energiát követel. 

Vigyázok a sebeimre. Nem hagyom begyógyulni őket.

Nem az az igazság bajnoka, aki diadalmasan közli: látjátok, igazam volt, 

hanem az, aki diadalmasan be is ismeri: látjátok, nem volt igazam (de győzött az igazság).  

Isten, azzal, hogy szabad akaratot adott nekünk, bevállalta a csalódás, lemondás tapasztalatát. (A végtelen kegyelem Istenének vérző szívvel el kell engednie a maga végzetes útjára a megváltásból nem kérő embert.) 

Mondd szépnek a halált! 

A kereszten Isten igazsága találkozott az ő szeretetével. 

A Sátán profi a kísértésben: teljesen összezavar, és abban fogod a kísértő szándékot felismerni, aki meg akar óvni a kísértéstől.

A kegyelmi időre gonosz napok járnak.

Igaz az ige (tévedtek az énekszerzők): túl az életen Isten nem kell megóvjon a rossztól, mert egyszer s mindenkorra megszabadulunk attól.

Szenteljétek meg Krisztust a szívetekben!  Vannak buzgón vallásos emberek, akik készek elzarándokolni a világ túlsó végére, hogy egy szent tárgyat megszerezzenek… Pedig az ige szerint Krisztust magát szentelhetjük meg a szívünkben, és nem tesszük.

Uram, panaszt nyújtok be hozzád: a szabad konkurencia- harcban látható világod tisztességtelenül kiszorítja láthatatlan világodat. 

Szomjúhozom, mondta Jézus. A szomjúság életjel, a mély, ösztöni élni akarás megnyilvánulása. Igaz, minden mennyire az életről, és minden mennyire a halálról szól?!  

Ha egy takaros kis házat akarsz építeni, ne a felhőkarcolókat bámuld! 

Megjelenés jelenlét nélkül.

Ha gazdag (hatalmas) vagy, még a múltadat is ki tudod kozmetikázni. 

Kifogásolod, hogy mások kifogásokat emelnek. 

Ha nem látja soha senki, akkor is szép.

Vitáinkhoz a mérget sokszor mi magunk adjuk, a másik ember csak az oldat… 

A teljes szabadság nemcsak illúzió, hanem félelmetes gondolat is. Nem szívesen laknék egy olyan országban, ahol úgymond „minden szabad”… Isten törvényt szabott az anyagnak, és minket is törvény alá helyezett (bár azzal szemben bizonyos mértékig szabad mozgásteret biztosít nekünk). Még az ő hatalma is csak a jóra nézve korlátlan. Szabadságom a tőle való függőségemen alapszik.

Ha elgázolod a király (akármilyen rühes) kutyáját, királyi kárpótlást kell fizess érte.

A durva ember egy angyallal is tud ordibálni. Amilyen a stílusod… 

Aki a szemétből él, az azt tartja értékesnek.

A kísértés mögött a kísértő áll, a kísértett (személy) mögött pedig a törvény.

Istent ismerni nem azt jelenti, hogy egyre többet tudok róla, hanem azt: egyre jobban tudom, hogy ő mit tud rólam. 

A bűnt nem, annak kibontakozását le lehet győzni. 

Egy szűk pincében az eukaliptuszok sem nőnek nagyra…

A gonosztevőt nemcsak a másik ember sorsa nem érdekli, hanem lényegében a sajátja sem.  

 Van, ami képtelen felfogni azt, amit mond.

Az igazság feje tetejére állítja hazugságra épített életünket. Hiányzik ez nekünk?

A semmi elől hozzád menekülök.

A legracionálisabb dolog: hinni.

Előfordul, hogy az ellenségedtől kapsz jó tanácsot.

Gazdagságunk akadálya annak, hogy segítsünk másoknak. (Ki ültet be ultra-elegáns autójába egy hajléktalant?) 

„Az élet halála a halál élete.” 

Életünk cikk-cakkos kitérői, kacskaringós ügyeskedései kiegyenesednek egyszer, akár a szívdiagramunk. 

Adj Istennek 1%-ot, 100%-os siker lesz belőle, kínálj fel neki egy kicsit a szívedből, megváltoztatja egész életedet. 

Nem hiszek az igazság beigazolódásában.

Hazugságainkkal akarjuk kivívni az igazság győzelmét. (Legyőzettetésem az igazság diadala.)

El kell döntenem: kilépek a világba, vagy kilépek a világból.

Csak úgy vissza-visszajár a valóságba…

Nincsenek rá szavak, és ennek kifejezésére is szavakat használunk.

A porból látszik igazán az ég dicsősége.

Én csak így halandóként akarok élni. (Csak amíg élünk, addig vagyunk halandók.)

Halandó létünk is mulandó. 

Nehéz alkalmazkodni akkor, ha nincsenek elvárások…

Milyen kiskaliberű (a szeretet szempontjából mindenképpen), pitiáner emberek uralják ezt a világot!

Nagyratörő vágyaidat tálald úgy az embereknek, mint felemelkedésük lehetőségét – tömegeket fogsz irányítani. 

Mindenféle igazságot be lehet bizonyítani, csak eszköz kell hozzá.

Isten nyugodtan kivárja, míg a gonoszok rendre kimúlnak, de mi (korlátos idővel rendelkezvén) mindeközben hogyan viszonyuljunk hozzájuk?

Miközben a lehetőségek végtelenén ámulsz, elszalaszthatod egyetlen esélyedet.

Az a megtévesztő, hogy élünk (szakadatlan tervezünk, lázasan tevékenykedünk), és nem az, hogy meghalunk.

Inkább hallgatjuk a dicsérő szavakat, amik nem igazak (és ezt tudjuk is), mint a feddést, ami igaz (és ezt tudjuk is).

Az igazság okoskodását saját magunkban is igyekszünk elnémítani.

Megakadályozni a törvénytelenséget minden áron: akár törvényes, akár törvénytelen eszközökkel ().

Ha Hitler kancellárként valamelyik német város főterén gyanútlanul játszadozó, ártatlan zsidó kisgyerekeket lő agyon, galád tettén felháborodik az egész társadalom, de azt, hogy - egy beteg ideológia mentén hozott - sunyi törvényekkel, intézkedésekkel ezer-szám küldte őket halálba, majdnem az egész társadalom a nemzet megmentéseként értelmezte, és az „Endlösung” szadisztikus kiagyalóját hősként ünnepelte.

A diktátorok azzal áltatják magukat és környezetüket, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül akármikor abbahagyhatják az általuk elindított háborút, de ha ezt valóban megtennék, akkor ez a lépés tévedésük vagy melléfogásuk beismerése lenne, erre pedig – rögeszmékbe merevedett személyiségük miatt is – abszolút képtelenek.

A tolerancia gyilkos elvvé válhat, ami az ún. hagyományos értékek „erőszakos továbbélése” ellen foglal állást a véleményszabadság álságos örve alatt, türelmetlen vehemenciával, a saját „másként gondolkodásához” képest másként gondolkodókat maradinak tituláló, lekezelő fölényességgel… A kommunizmusról tudni lehetett, hogy ideológia, a liberalizmus egy(etlen) jogszerű életformaként értelmezi magát. 

A gonoszság, elnyervén örök büntetését, örökre véget ér.

A vádlottak szuper autókkal érkeznek a tárgyalásra, a sértett fél ócska járgányból kászálódik ki, már körvonalazódik, hogy merre dől el a per.

Egyetlen szent dolog van manapság: a profit.

Nem érdekel, hogy egy gazember mit tart úriemberségnek.

Mindenki saját véleményét, meglátást kiáltja ki – teljes meggyőződéssel - igazságnak. Egy gondolkodási rendszert épít köréje, elhelyezi azt a világban, abban a világot…   

Valamit rosszul csináltunk: ahogy öregjeink a kocsmaasztaloknál súlytalan, olykor indulatosan vitákat folytattak, ahogy szomszédasszonyok veszekedtek egymással vagy pletykáltak másokat, ahogy a tanítók kioktattak, a papok papoltak, szülők saját kificamodott becsvágyukat igyekeztek gyermekeiben megvalósítani, ahogy az evangéliumot értelmeztük vagy éppen kigúnyoltuk. Valamit rosszul csináltunk.  

Aki a kegyelemről tanokat gyárt, az semmit nem tud a kegyelemről.

A szavak mulandóak, az igazság (amiről szólnak) örökkévaló.

A bárányok közt felnevelkedett farkas, ha egyszer „testvéreire” támad, örökre elveszíti ártatlanságát azok szemében, és a saját szívében is.

Néha a semmiben kell megtalálnod a helyed.

A minket nyugtalanító kérdés nem az, hogy mi az élet (bár úgy tűnik, ez az egyetemes dilemma foglalkoztat), hanem ennél sokkal szűkkörűbb (és mélyebb?), az ti., hogy mi az életem. 

Néha megrendítő titkokat mondunk ki, de a legmegrendítőbbek azok, amik bennünk maradnak, amiket nem tudunk kifejezésre juttatni.  (Minél több szavunk van rá, annál nagyobb az esély arra, hogy mellébeszélünk, hogy félreértsük a titkokat, az élet lényegét – amit nem a szavak hordoznak.)

Nemcsak nekünk van problémánk a törvénnyel, a törvénynek is velünk.

Aki örülni tud a bajoknak is, annak mindig lesz örülnivalója.

Az önző ember meg van győződve, hogy minden joga megvan a másik ember kihasználásához, és semmi köze nincs annak bajához, fájdalmához. 

Ha már létezünk, örülni akarunk. 

Az élet elkeseredetten igyekszik elodázni a megoldást, amit a halált jelent.

Egyetlen mérték áll rendelkezésedre a világhoz való viszonyodban: te magad (v.ö. „szeresd felebarátodat, mi magadat”). Mi van, ha hibás, hamis ez a mérték? 

„A rendetlenség nem lesz magától, csak ha nem csinálsz semmit.”

Nem bocsátod meg, hogy meg kell bocsássanak neked.   

Az emberek nem az igazságos, hanem a működő elveket részesítik előnyben.

2024/3

Érzékenységem érzéketlenné tesz másokkal szemben…

Óriási külső-belső energiákat fordítunk arra, hogy bebizonyítsuk: vagyunk valakik. Úgy látszik, ennél is többe kerülne elismerni: senkik vagyunk.  

Van, aki úgy érzi: légynek sem ártó, puszta létezéséért is magyarázattal tartozik mindenkinek, van, aki úgy, hogy akkor sem senkinek, ha szétveri a fél világot.    

A vágy színessé, a birtoklás kopottá teszi „kincseinket”.

Az alázat akkor igazi, ha nyertes pozícióból gyakorlod… Ha te lettél az „isten”, akkor mutatkozik meg, hogy milyen ember vagy. 

Sokan felfigyeltek Mona Lisa szépségére, da Vinci megfestette. 

A kárhozat – az igazságszolgáltatás győzelme?

Soha nincs késő: mindig most van.

„Ó, milyen szívszorító, sötét fájdalom szakadt rám ezen a sugaras derűvel ragyogó napon” - szép költői mondat ez neked, aki hallod, agonizáló szenvedés annak, aki mondja. 

Sajnos, a legértékesebb a magad szemében vagy.

Legnagyobbat a saját megítélésedben tévedsz.

Az élő nem ismerheti teljesen az élet titkát. 

Önmagad értékének felbecsülését le kell redukálnod arra a posztulátumra: feltételezzük, hogy csak te vagy és az Isten…

Az idő összeér, mindent magába gyűjt.

Ki felelhetne meg rapszodikus elvárásaidnak? 

A mag árnyékában nem tudsz hűsülni. Előbb el kell ültetned azt.

Ami megtörtént, ami megtörténik, tetteid valósággá válása okoz gondot, és akadályoz meg abban, hogy törvények, kötöttségek - de ilyen módon tapasztalatok nélkül is – élj. 

Sokszor nem a bizalom, hanem a bizalmatlanság ereje tart össze minket.

„Ez a két dolog egyedül a fontos.”

Rögeszméink túlélik a valóságot.

Komolyan veszem, hogy te nem veszed komolyan.

Mennyire alakítja meggyőződésünk a valóságot? Tegyük fel: meg vagyok győződve arról, hogy a jónak meglesz a jutalma. Mit igazol vissza a valóság, mennyiben változtat meg engem ez a felfogás?

Lovagias, fennkölt szólam: „a dicsőségért harcolni”. De milyen áron, és mekkora áldozatot hozva illetve hozatva? Nem vall-e szánalmasan gyáva, alattomos jellemre, ha nagyravágyásom adóját másokkal fizettetem meg? 

„A jó ember örül a jónak, a gonosz a gonosznak”, de ez utóbbi is jónak tartja magát, és kicsoda bírálja el (és milyen szempontok alapján), hogy így van-e ez, vagy pedig nincsen? 

„ ’Vétked szüntelen előttem forog. ’ ”

Földi paradicsom és paradicsomi (mennyei) „föld”, birtok… Boldogok, akik átengedik másoknak az elsőt, mert – Jézus tanítása szerint - ők öröklik a másodikat.

Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet.

Nem a halállal, az élettel állunk állandó harcban… Az élettel kell megküzdenünk, amíg egy szikra is van belőle bennünk.

Gyakran a kicsi veszély jelenti a nagyot.

Néha magasröptű érvek nagyon alacsony, földhözragadt igazságokat, célokat szolgálnak.

A rossznak legtöbbször jobb érvei vannak.

A közösségi élet kemény küzdelem: nem mások ellen, hanem önmagaddal.

Ne élj ábrándokban: csak a magad számára vagy pótolhatatlan!

Sajnos, jobb esetben is csak istentiszteleteink szólnak Istenről, életünk többi része önmagunkról. 

Az álláspontodról való lemondást összetéveszted az igazság vereségével.

Az egyik legveszélyesebb rögeszme az, amikor meg vagy győződve: neked nincsenek rögeszméid. 

Egyszerű: ugyanazokat az elvárásokat támaszd másokkal, mint önmagaddal szemben. És légy objektív! 

Saját agyunk programjából nem tudunk kilépni… 

Az, hogy megbízom valakiben, nem azt jelenti, hogy rá is bízom magamat.

Sokat emésztődünk azon, hogy mit nem kaptunk meg (egymástól), keveset azon, hogy mit nem adtunk meg (egymásnak). 

Miért a mások rovására bizonygatjuk mindegyre igazunkat, morális fölényünket? Miért nem vállaljuk a kudarcból a saját részünket, anélkül, hogy a másikét mindenáron túlhangsúlyoznánk? Miért nehéz beismernünk: hibáink vagy sikertelenségünk oka nem másokban, hanem mélyebben, azaz bennünk húzódik meg?

Micsoda kudarc: meghalni a pocsolyában, mielőtt megérkeznél a tengerbe!

Az ok egyszerű, az okozat bonyolult.

A naptár nem mond igazat: több nagypéntek van, mint húsvét.

Az igazság „buzgó” keresése is történhet hamis szándékkal.

A jó töredékesen és a rosszal vegyesen van meg bennünk.

Ha nem is gondolsz rá, nem is fogalmazod meg, életed (pozitív vagy negatív értelemben) az igazság bizonyítéka lesz.

A vak nagy kérdése az volt: Uram, miért nem látok semmit a világból? Miután pedig meggyógyult, az: Uram, miért látok annyi szörnyűséget ezen a világon?

Nincs esélye az igazságnak (ha még beszélhetünk róla) talpon maradni a hamisság igazságtalan módszereivel szemben. Az igazságnak nincsenek diadalívei, csak emlékhelyei.

Nincs ún. „helyes” álláspont: akármit mondasz, teszel, az kétes, gyanút ébresztő ügyeskedésnek tüntethető fel. 

Az igazságot nem lehet törvények közé zárni: a szeretet szabadságában tud megnyilvánulni. 

Egyszerűen csak különböző értékrendekről van szó… Indulatok nélkül kell beszélnünk arról, hogy mi nem ezt támogatjuk, nem ezt látjuk helyesnek (van egy igazság-mércénk, aminek alapján eléggé világosan el tudjuk dönteni, hogy mit tartunk jónak vagy rossznak), és nem kell vitát nyitnunk, nem kell az ellenfél módszereit átvennünk, mint pl. csúsztatás, lejáratás, rágalmazás, vádaskodás, egyebek… 

 Ahhoz, hogy pozitív maradj, a negatív opciókhoz negatívan kell viszonyulnod.

Általában annak alapján döntöd el, hogy mi az igaz és mi hamis, hogy melyik oldalon állsz.

Néha az igenre nemet kell mondani, a nemre igent!

Ha nem élsz a jelenben, a múltadat is elveszíted. 

Életünk önmagunk megértési kísérlete. 

Felelőtlenség lenne itt felelősséget vállalni.

A mulandóság feltétele az örökkévalóság, és fordítva. 

Nincs más kiút: kénytelen vagy megmenekülni. 

Jobban megérted azt, aki tökéletlenül, hibásan beszél egy számodra idegen nyelvet, mint azt, aki akadémiai szinten műveli azt.

Isten változatlan akarata – amit nem lehet statikus törvényekkel körülhatárolni -  állandóan változtat rajtunk.

Ha az igazság bajnoka vagy, akkor se téveszd össze azt önmagaddal.

(A sok lehetőség is sarokba szoríthat.)

Az általános összevisszaságban egy biztos rend mintája formálódik ki. 

Mi van, ha az emberek demokratikusan elhatározzák: diktatúrában akarnak élni?

Csak azokat a szavakat tarthatod teljes ellenőrzésed, kontrollod alatt, amiket nem mondtál ki.  

Igazságból is van igaz és hamis.

„Amikor veszélyek közt élek, biztonságban van a hitem.”

Ha valaki szememre veti, hogy elhanyagolom a családomat, vérig sértődöm, de az már nem zavar, ha elhanyagolom a családomat.

A sokféle elmélet előzménye az ugyanazon egy élet.

Vágyaink még hajlamainkon is túltesznek. 

Az önmegvalósítás sokszor önmagam, értékeim feladását jelenti. Érvényesülésünk útjában néha mi magunk állunk.

Bűneimről szívesen beszélek, de nem szívesen ismerem be azokat.

Nem tudom, kinek lesz, de azt tudom, hogy kinek van igaza: a gőgösnek, a gazdagnak, az erőszakosnak. A jelen győzelme az övék. Annak a valószínűsége, hogy alázatosan, bűnbánóan beismerik tévedésüket, és az igazság (a te igazad?) győzelemre jut, kb. annyi, mint annak, hogy az első kő, amit felveszel a földről, aranyrög legyen. 

Az igazság ritkán győz, de szerencsére mindent túlél. Akár a hamisság. 

Bizalmamat nem alapozhatom arra, hogy megbánom a bűneimet. Egyedül az Isten irgalmára. Ha csak egy kicsit is abban reménykednék, hogy alázatomért, töredelmemért könyörül rajtam Isten, hamis úton járnék. Erkölcsi motivációnak jó ez. Hitnek nem. 

Könnyű kiállni az igazság mellett, ha igazad van (általában az emberek ebbe a helyzetbe képzelik magukat), tedd meg akkor is, amikor nincs. 

Ha az erőszakot az igazsággal kombinálod, sosem fogod megtudni, hogy az igazság vagy az erőszak győzött. 

A szeretet a másik ember lázadásában, támadásában is annak közeledési szándékát, segítségre szorultságát látja meg.  

Halálomig halhatatlan vagyok.

Gondolataink leghűségesebb barátaink, legmegveszekedettebb ellenségeink.

Csak azok értékelik nagylelkűségedet, akiknek szükségük van rá (hiába vagy nagylelkű, semmit sem jelent annak, aki nem veszi hasznát).

Milyen lusták az emberek, gondolod, miközben ott ülsz magadba roskadtan, és várod, hogy valaki segítsen rajtad…

Tragikus, ha valaki világosan látja, hogy mi a megoldás, de felismerését csak másokkal akarja elfogadtatni. 

Ahhoz, hogy szereteted „sikeres” legyen, szükséged van a felebarát nyitottságára, jóindulatára is.

A gondolkozás – védekezés. Elméleteinkkel erkölcsi kudarcainkat is erkölcsi győzelemmé tudjuk változtatni. 

Bűneimet ártatlanul követtem el. 

Az elkerülhető, amit nem kerültél el, elkerülhetetlenné lett.  

Ha bajba jutottál – talán a saját hibádból -, akkor ne az okokat keresd (általában másokban fogod megtalálni), hanem a lehetőségeket.

A kereszted még nem tesz Krisztussá.

A mély krízisbe jutott embert két dolog zavarja: ha megérted őt (mert az ő helyzete más számára eleve érthetetlen), és ha nem érted meg. 

Bűnünk sorsunkká válik, sorsunk bűnünkké. 

Problémáinkban előszeretettel összemossuk a belső és a külső okokat, tényezőket. 

Az ért meg téged kedved szerint, aki igazat ad neked.

Nemcsak véradásban, segítségnyújtásban is van inkompatibilitás.

Mindenki más, és ebben hasonlítunk egymásra.

Nem a rossz fáj nekünk valóban elevenbe vágóan, hanem a minket ért rossz. Ha jobb felőli szomszédunk a bal felőlit vádolja, rágalmazza, sértegeti, sajnálkozunk, ha velünk teszi ezt, akkor vérig sértődünk. 

A bűn leleplezése merénylet ellene.

Bár tudod azt, hogy senkit sem öltél meg, ez még nem jelenti azt, hogy senki nem tart a gyilkosának. 

Amiről nem tudsz beszélni (úgy, hogy mások megértsék), amiről mások nem akarnak hallani, arról hallgatnod kell.

A sportolók versenyében az egymás elleni küzdelmet látjuk, pedig ez másodlagos: az igazi küzdelmet önmagukkal vívják meg. A közösségi életben sem egymással, hanem elsősorban önmagunkkal kell megbirkózzunk. 

Csodálom az orvosokat: nem kérdik, hogy a sérülést te okoztad magadnak, vagy más neked, hanem egyet tesznek: gyógyítanak. A gyógyítás előítélet-mentes kell legyen (testi bajok kezelésénél könnyebb ezt az elvet követni). 

Akár te hagytál el hűtlenül valakit, valakiket, akár téged hagytak el, a magánynak ugyanazt a nyomasztó állapotát éled át. 

Rögeszméink, akár a vírusok, önnön túlélésüket biztosítják bennünket felhasználva. 

Aki a világra haragszik, azt nem tudod megvigasztalni, csak azt az embert, aki terített asztalra, befogadásra, egyszerű, baráti szóra vágyik…

Tudtad, hogy a nappal, a fény a kivétel? A sötétség az általános. (A sötétséget talán „pihenő” fotonok alkotják.)

Minden mások feletti igazságtalan győzelemben vereséget szenved a lelkünk…

Nem az a baj, hogy harcolunk az igazunkért (valójában a túlélésért), hanem az, hogy közben elvitatjuk másoktól azt a jogot, hogy nekik is igazuk lehet…

Ami/aki nem ismeri a fájdalmat, az nem él.

A csalódott idealista rosszabb a született szkeptikusnál.

El kell fogadj úgy, hogy nem várom el, hogy elfogadj.

Gondold meg: csak egyszer lehetsz ártatlan.

Minden egyes megéhezés, minden egyes jóllakás új élmény… 

Amiért kiröhögnek, nem biztos, hogy nevetséges vagy.

Gyarlóságaid vagy alázatra, vagy gőgre indítanak.

Népszerűségét két dolognak köszönheti: annak, amit tudnak, illetve annak, amit nem tudnak róla az emberek. 

Az igazság néha képviselői megalázó veresége árán jut diadalra. 

Szörnyű, ha hazaérkezve sem leled meg otthonod. 

A keresésben találom meg magam, a menekülésben helyemet. 

Zavaros vízzel a vedrünkben beszélünk másoknak a tiszta forrásról.

Bizakodó szavakból próbálom összerakni széthullt életem. 

Könnyen szabadságunk áldozataivá válunk.