2022/1

Kihagyhatunk-e imádságainkból egyeseket? Uram, könyörülj városunkon, kivéve…

Nagyságunkat nem azzal bizonyítjuk, hogy egyre magasabbról kezeljük, hanem azzal, hogy egyre mélyebben megértjük az embereket.

Képzeljük el, hogy nem a testi szépség, hanem a szívbeli jóság lenne az elsődleges szempont (érték) a divatlapok számára. Új modellek jelennének meg az oldalaikon: egyszerű öltözetű, szegény napszámosok, ráncos arcú, jóságos tekintetű nénikék. 

A szeretet hullámfüggvénye sokszor összeomlik a gyakorlat esemény-horizontján. 

Egy család élete - ahol szeretik, megbecsülik, támogatják egymást - erkölcsi értelemben „minőségibb” lehet akár a lesajnált, elmaradottnak tartott Etiópiában is, mint példának okáért a dúsgazdag Amerikában egy másiké, amelynek tagjai közt az irigység, a versengés, a közöny szelleme uralkodik. Ítéletünk civilizáció-alapú.

A gonosz embert nem érheti az a csalódás, hogy visszaélnek a jóságával.

Jézus arra tanított meg, hogy hogyan éljünk… mi pedig nem ezzel az életformával, hanem ezzel a tanítással foglalkozunk. 

Örömöd forrása másokban van. Elsődleges tapasztalatod a jóról, a boldogságról másokkal kapcsolatos. 

Rohanunk a boldogságért, pedig lehet, hogy meg kellene állnunk érte. 

Ha minden törvényszerű, hol a kegyelem?

A „szemek kívánsága” tesz valamit érdekessé, széppé.

A sok bizonytalansági tényező is szolgálhatja a bizonyosságot. 

A szélnek fújnia kell, hogy szél lehessen.

Istennek, aki az univerzumot alkotta, elég egy kis porszem is, hogy azáltal valamit meggátoljon, vagy valamit véghez vigyen.

Az ateista is gyönyörködhet az Ave Maria dallamaiban, a keresztyén ember is a pogányos életvitelbenJ.

Gyönyörűséges dolog rácsodálkozni Isten munkájára. Még szebb annak „imitációja”, gyakorlása. 

(Mindig „egyéni” hasznot, mondanivalót keresünk az evangéliumban. Rendben van ez?) 

Fényárban nem veszed észre a reménysugarat. 

A saját véleményét hallja az ember a legszívesebben. 

Senki nem mondhat ellent nekem. Meg sem szólalok.   

Csupaszcsigáknak ne tarts előadást a házépítésről!

Mondd az igazat akkor is, ha mások nem hisznek neked. Neked legyen biztos alapod arra, hogy higgy magadnak!

Hogyan vágyhatott önmagánál többre a tökéletesen boldog ember (v.ö. bűneset)? A boldogság belső mérték kérdése is… Ha meggyógyulok egy halálos betegségből, ha elveszettnek hitt gyermekem hazatér, akkor maradéktalanul boldog lehetek, de lehet, hogy örömömet azonnal megrontja az, hogy nincs olyan jó autóm, mint a szomszédomnak, vagy lekicsinylő mosolyt vélek felfedezni munkatársam arcán. Az „igazi” boldogsághoz meg kell találnom a helyes mértéket is…

Valakitől hallom: Isten az anyag, a fizikai világ mögött bujkál. Szerintem éppen abban mutatja meg magát. Isten „első testet öltése” a teremtés volt. Az atomok, a csillagok az ő hatalmát hirdetik. Második testet öltésében, Krisztus elbocsátásában az ő szeretetét mutatta meg.   

 A nagyok kisebbrendűségi komplexusa a legveszélyesebb. (Nézd meg, a legtöbb vita nem ezzel indul: hát engem kinek néznek?)

Annyi harc dúl az igazság körül, hogy szegény feje nem mer előbújni. 

Isten nem egy lezárt világot teremtett, hanem beletervezte abba a döntés szabadságát, a megbánást, a belátást. A Sátán nem kínál alternatívákat. Csak a véglegesen rosszat. 

A tünetek előhívják a betegséget. 

Nem bánod, ha az ördög is, csakhogy igazat adjon neked. 

„A háborúban halt meg a 60-as évek elején…” A történészek joggal cáfolják ezt a megállapítást, hiszen akkor ott, ahol élt, nem is volt háború. Ő a szívében mégis továbbhordozta annak egykor elszenvedett borzalmait, és hosszú évek gyötrelme után pusztult bele azokba. Az igazi valóság számunkra az, amit a lelkünkben zajlik.

Nagy a közöny, mondod, és ezt csak úgy lehet kibírni, ha te is közömbös maradsz. Az individualista gondolkodás, mondod, szétveri közösségeinket. Ezért te már nem is jársz sehova.

A gonoszság jogos sérelemnek veszi, ha szabadságában korlátozzák. 

Kis vihar elsodor(hat)ja a nagy szabadítások emlékét.

Amit hittel el tudok fogadni, Istentől van az. 

Gyenge pontunk a bűn… ezért jó, ha Krisztusra bízzuk azt.

A kísértő (egyik) fő célkitűzése, hogy – ha lehet - rávegyen az Isten kísértésére.

Szinte mellékes, hogy milyen elmélet vallasz, az számít, hogy milyen gyakorlatot folytatsz. Egyetlen igazság(od) van: ahogy élsz. 

Ami nem a szeretetről szól, az mind felhasználható egymás ellen.

Isten nyitott szíve előtt is bezárhatod a sajátodat.   

Szemmel láthatólag minden a tudomány leírásainak megfelelően történik: nincs kilengés, „csoda”, mégis – hisszük - végül Isten akarata érvényesül.   Az eltérített hajó saját kikötőjébe érkezik. 

Szenvedély: kis örömök mellett döntök nagy értékek rovására. 

A valóság: megtörtént mese.

A kegyelem még a kárhozat útján is elkísér.

Az „igazság” sokszor a gyűlölködés tüzelőanyaga. 

A gonosz ember nem akar változni – ha előre látná sorsát, akkor is azt választaná.

Akármennyit éltél, amikor az utad végéhez érkezel, már egyetlen perc sem áll rendelkezésedre.

Akit szeretsz, azzal nemcsak közös jövőt, hanem közös múltat is kell tervezned. 

Nem tudott meglenni irányítás nélkül. Anélkül, hogy másokat irányítson.

Sok mindent nem értünk. Logikánkba csúszhat hiba, Isten akaratába, szeretetébe nem. 

Isten őrizzen a gonosz jóindulatától!

Nem állítom, hogy hazudsz, csak szavaidból hiányzik az igazság.

Megértem az alkoholisták frusztrációját. Legalább egy ember tönkretétele a lelkükön szárad: saját maguké.

Evilági értelemben nem éri meg jónak lenni… A rosszra sokkal több (és erősebb) motivációd lehet: bosszú, haszonszerzés, stb.

Annak, hogy keresztyén retorikát használunk, keresztyén rítusokat követünk, semmi köze Krisztushoz… Ha egy vérmedve homlokára keresztet rajzolsz, attól nem változik meg az „észjárása”. Egy masszív kereszttel pont úgy fejbe lehet verni valakit, mint egy puskatussal.

Az igazságot néha fegyverrel kell védeni, de azzal bizonyítani nem lehet. 

Amikor valamely apa, anya utoljára öleli meg a fiát, lányát, mert végleg elszakítják őket egymástól, az egy örökkévaló pillanat (aminek nincs vége, és nincs folytatása). 

A harag a teret és az időt venné el a másiktól. 

A fejekben a legszűkebb és a legtágasabb a hely. 

A háborút valójában nem lehet megnyerni, csak a békét!

Lehet, hogy dicsőséges dolog háborús hősként meghalni, de utána nagyon „uncsi”. 

Saját szándékunkat, előítéleteinket gyakran összekeverjük az igazsággal. 

Az ember – rögeszméi hatása alatt – teljesen el tud vonatkoztatni a tényektől, a mások szenvedésétől. Merev, olykor ördögi eszmék (vagy azok képviselői) irányítják. Ennek ellentéte az, amikor élő, aktív kapcsolatban maradok Istennel és az emberekkel, és ez határozza meg világértelmezésemet, tetteimet. 

Az önző ember a „valóság tükrében” csak önmagát látja, a tudós az üveget és az ezüstfoncsort, a hívő a tükör mögötti igazságot is.

Nem a törvény, hanem a törvénytelenség mutatja meg igazi arcunkat. 

Nyilvánvaló, hogy gondolkodási kereteink közé a valóságnak csak egy kis része szorítható be. Van, aki az egésznek hiszi azt.

Ez a háború – mondta valaki – virtuális, egyfajta szemfényvesztés…  A doketisták szerint Krisztus is csak látszólagosan szenvedett. Megjátszotta a nagy agóniát a kereszten, de isteni személye sértetlen maradt (isteni immunitás?). Miért nem akarjuk belátni, hogy bűneinknek valóságos, húsba vágó következményei vannak? 

A valóság – bennünk - felveszi rögeszméink formáját.

A pap a szomszéd faluban történt nagy tűzvészről, a sok áldozatról beszél híveivel. Nem sikerül lepleznie érzelmeit, könnyekre fakad. Az emberek megjegyzik: ó, mennyire sajnálja őket! A pap azt feleli: elsősorban miattatok sírok, hogy mennyire közömbösek maradtatok… 

Ha nincs húsvét, akkor is vállalom a nagypénteket Krisztussal.

Őrület: a fejemben lakó szörnyet másokból akarom kiűzni.

Lemészárolod a fél falut, a másik felétől pedig megköveteled, hogy megbízható embernek tartson. 

Nincsenek kis és nagy emberek, csak gyarló ember van, aki kevesebb vagy több vagyonra, hatalomra, befolyásra tett szert.

A gonosz igazi, velőket árjáró gonoszsága nem is abban van, hogy elképesztő gaztetteket képes véghezvinni, hanem abban, hogy azokat jónak állítja be (talán annak is képzeli).

A háború iszonyatára nincsenek hasonlatok, túl van az a racionalitás, az értelmezhetőség határán: az erőszak illetve a szenvedés extázisa. 

Ha átszakadnak a jólneveltség, a megegyezéses magatartás, az illendő viselkedés gátjai, semmi sem tartja már vissza a bennem forrongó mérhetetlen agressziót, indulatot, kegyetlenséget… Hírekben hallani: segítőkész, jó modorú, megbízható munkaerőnek számító emberek irtják ki családjukat. Gyűrött inggel ki nem lépnének mások elé, de az nem zavarja őket, hogy a lelküket a legundokabb bűnök terhelik.

Akár egy közönséges gyilkosságnak, a háborúnak is „mindennapi” személyes vagy közösségi indokai vannak: nagyravágyás, féltékenység, frusztráció, sértettség. Arányai miatt „magasabb”, kiismerhetetlenebb erőket gyanítunk a háttérben, pedig a legalantasabb, legútszélibb indulatok, érdekek indítják be, és nagyon kisszerű, jellemtelen, álnok, hitszegő emberkék irányítják, olyanok, akiket egy jobb kocsmai társaságba nem vennének be. 

Egy emberről eszközei többet elárulnak, mit a céljai. 

Az embereket a színes, izgalmas dolgok érdeklik: az igazság pedig néha nagyon szürke és komor. 

Akkor tudunk hűségesek maradni elveinkhez, ha álláspontunk erkölcsi érzékenységgel alkalmazkodik a változó kihívásokhoz. „Azt mondtad: nem szeretnél víz mellett lakni.” „Valóban, csakhogy a házam mellé egy mesterséges tavat ástak.”     

Összeesküvés elmélet: egy beavatott, szűk körű társaság tudni véli, hogy a világot egy beavatott, szűk körű társaság irányítja. A „titkos”, az átlagember számára nem hozzáférhető ismeretek birtoklása, vagy egy „mi átlátjuk a helyzetet” (mert valaki bemagyarázta nekünk) felvilágosult fölényét képviselő csoporthoz való odatartozás, a vélt többlettudás mindig nagyokossá teszi az embereket, és meglehetős állóképességet kölcsönöz véleményüknek. Az így kialakított (elfogadott) dogma szemüvege sokkal érthetőbben megmutatja számukra az „igazságot”, mint a valósággal történő szembenézés. 

Akinek a fejében sötétség van, az fényes nappal is tagadni fogja a világosságot.

Az igazság vagy hamisság meggyőződés kérdése. 

Az árnyék azt hiszi, hogy ő veti a fényt. 

A sötét elmék számára soha nem derül ki az igazság. A nácik (újból forgalomba került a szó) java része azzal halt meg – a háborúban vagy azt követően -, hogy Hitler volt a legnagyszerűbb ember. És ha kiásnád őket most, 60-80 év múlva, ugyanazt állítanák. A lelki vírus nagyon ellenálló, szinte elpusztíthatatlan.

A megtévesztettség egyik tünete: mindenkiről (aki más véleményen van, mint te) azt hiszed, hogy megtévesztett. 

Tehetetlenség idején rengeteg a magyarázat. 

Inkább egy ateista jóakaró, mint egy igazhitű haragos.

Az embertelenségben istenségre (isteni lelkületre, szabadításra) van szükség.