2021

A fény a gyertya lehetősége, potenciális tulajdonsága. Nem „néz” a sugarai után, nem ellenőrzi, hogy mit ragyog be a fénye: csak világít. 

Úgy tűnik, „evolúciós” szempontból fontos a rossz emlékek megőrzése. A hálátlanság (történelmi) folyamatának vagyunk a részesei.

Pitiáner emberek gigantikus károkat tudnak okozni.

Az íróasztalomon is eltévedek…

Elveink pont olyan gyarlók, mint mi, akik megalkottuk őket. Pl. alárendeltjeinkkel sokkal határozottabban érvényesítjük az „én nem tűröm a hazugságot” elvet, mint feletteseinkkel.  

Mindenki a maga kis, szánalmas igazságaival, hőstetteivel van oda. 

Megromlott a kapcsolata szüleivel. Két bölcstől kért tanácsot. Az egyik azt mondta: látogasd meg őket, igyekezz kedves lenni, beszélgess el velük, járj a kedvükbe. A másik azt ajánlotta: olvass a szentek írásaiból, minden hét keddjén és péntekjén böjtölj, és adj adományt a szüleidért… Ez utóbbi győzte meg: konkrétnak, spirituálisnak találta.

A könyv (tartalma) egyszerre „van meg”, mi csak szavanként tudjuk olvasni. 

Sokan előszeretettel „fogyasztanak” mindenféle megtévesztést. Még az sem zavarja őket, ha egy bizonyos elmélet állandó korrekcióra, kiigazításra szorul… Nehezebb feladni a téveszméinket, mint szembenézni a valósággal.  A kész magyarázat (még ha hamis is) megnyugtatóbb, míg az igazságért való állandó küzdelem. 

Hiába mondtad azt, hogy „nem”, én meg lehetek győződve arról, hogy márpedig az az igazság, hogy „igent” mondtál. Ez az igazság bennem születik meg.    

El kell távolodnod a világtól, hogy közelebb kerülj Istenhez.

Vigasztalan vagyok, mert nincs (már), akit megvigasztaljak.

A gonoszságot és a jóságot egyformán fenntartással kezelik az emberek.

A fejemre olvasott vádakat elfogadom (rólatok szólnak), de nem ismerem be. Hazudnék, ha azt mondanám: hazudtam.

Isten tökéletesként, de nem tökéletesnek teremtett. (Nem lesz mindenki Nobel-díjas, de mindenki zseniális módon igazi – elrendelt - önmaga lehet.)

A mások véleménye, amire hivatkozol, (gyakran) a te a véleményed arról, hogy mások mit gondolnak, gondolhatnak rólad.

Az emberek meggyőződésük alapján érvelnek. Nem az érvek a meghatározóak, hanem a meggyőződés.

A bűn motivációja bennünk van („olyanok lesztek…”).

Valakiről alkotott jó véleményünket egyetlen rossz tapasztalat megváltoztatja, a rosszat száz jó sem képes átírni. Pl. a „rossz szomszéd” rögeszméjét mindenáron fenn akarjuk tartani, ha minden tapasztalat ellene is mond annak. Neki nem lehet annyira megváltoznia, hogy bennünk valami megváltozzék… 

Mindenki a maga szintjén érti meg az igazságot. (Van, aki sötét eszmékben éli át a „megvilágosodást”.) 

A Sátán már most a pokol lassú tüzén puhít.

Hibáink hasonlítanak a leginkább hozzánk. 

Ahol vagy, az számodra az elért cél.

Gyűlölöm vetélytársamat, és magamat is emiatt: egyiket sem tudom abbahagyni.

A felnyitott test, a széteső lélek tárja fel leginkább a titkait.

Csodálkozom azokon, akik kerek, összefüggő véleményt képviselnek akármiről: az én világképem darabokból áll. Ám hiszem azt, hogy valaki kézben tartja azokat.

A múlt hangosan kárhoztatott hibáit követjük el halomra, csakhogy a jelenben nem látszanak annak (pl. ha József Attila ma élne, ugyanúgy mellőzött pária lenne, mint saját korában.)

Ha azt mondom, hogy egyszerű, ezzel már elbonyolítottam.

Az igazságtalanság nemcsak önmagában bűn, hanem azért is, mert bosszúra ingerel. A rossz rosszat generál.

Akinek a harc az életeleme, az – ha nincs elefánt – egy szúnyoggal is képes ölre menni.

Azzal az úszótechnikával menekülsz, amivel rendelkezel. („Maga a süllyedő hajóról szabálytalan karmozdulatokkal jutott ki a partra.”)

Könnyű legyőznie a félelmet annak, aki nem fél.

A hazugságot nem tudod az igazsággal túllicitálni.

Csak a teste halt meg most, a lelke már rég halott volt.

Azt mondjuk: ilyen a világ, és mégis az emberekre haragszunk.

A belső értékeknek (az erénynek) árt a reklám.

Ha nincs csend, nincsenek mondatok sem.

Azért beszélünk annyit, mert szavainkkal soha nem érkezünk el az igazsághoz.

Van, aki egyből áldozza oda az életét, van, aki kis adagokban.

Ha elzárkózol a (gonosz) világtól, saját bizalmatlanságod foglya leszel.

A Miatyánkot nem azért mondjuk, mert mindig átéljük, vagy egyet értünk vele, hanem azért, mert igaz. (Jó az igazságot ismételni!)

Hiszek a Megújítóban, a megújulásban, de komoly kételyeim vannak a megújultakat illetően.

Az evolúció nem a jóhiszeműeknek kedvez. Ez az embertípus már ki is halt. 

Csak ha teljes erődből igyekszel, akkor érted meg: minden kegyelemből van.

Az idő méri az életet, az élet az időt.  

Néha az a kiút, hogy visszafordulsz (abbahagyod).

A kapcsolatoknak is megvan a gyermekkora. (És a gyermekkori traumák meghatározóak!) 

Az őszinte bocsánatkérés képzelt vagy valódi domináns pozícióm feladása. Önmagam kiszolgáltatása a sértett fél jóindulatának. Nem elég hozzá csupán a bűnbánat: a másik iránti teljes bizalomra van szükség. De a sértés éppen a bizalmatlanságból fakadt. Ezért szinte képtelenség ezt az utat végigjárni. 

Saját korlátaink teszik lehetetlenné, hogy szabadok legyünk… Korlátaink egybeesnek velünk… Hajlamosak vagyunk azokért is másokat okolni…  

Ádám is „csak” álmában kap kedvére való feleségetJ.

Milyen hatalmas az Úr: egy egész univerzumot tervezett körénk díszletként!

Amilyen az ember, olyan az igazsága.

Megsejtünk valamit a szavakban, amikkel sejtelmeinket próbáljuk kifejezni… 

A régi barátokat megtalálhatod, a régi barátságokat nem.

Ha nem hozod a „templomi hangulatot” a szívedben, nem fogod megtalálni itt sem. 

Csak „bolondok” menthetik meg ezt az őrült világot. 

A legyőzhetetlen győzelem. 

A legreálisabb gondolkodás: számolni az isteni irrealitással.

Uram, add, hogy igazam lett volna! 

Ilyen magatartással többet használsz a keresztyénségnek azzal, ha nem vallod magad keresztyénnek. 

A bölcs azt mondta: légy önmagad. A tolvaj ezt úgy értette, hogy tovább kell lopnia, a pereskedő, hogy nem kell hagynia „igazát”, a gőgös, hogy továbbra is nyugodtan lenézhet másokat. A legvilágosabb tanítást is értelmezhetjük a saját sötétségünk szerint.

Korlátainkat rávetítjük, belelátjuk egymásba.

A szabadságnak nincs abszolút, „voltaképpeni” formája. Mindig belátás, meggyőződés kérdése is. A „birodalmi érdek” és az egyéni szabadság úgy viszonyul egymáshoz, mint két halmaz: lehetnek köztük átfedések, de az előbbi teljesen be is kebelezheti az utóbbit. 

Egyesek részéről ugyanolyan bátorság az, hogy éjszaka elmennek egyedül a mosdóig, mint mások esetében az, hogy egymagukban végigjárják a világ legveszélyesebb túraútját. 

Csak testi léteden keresztül tapasztalhatod meg a megváltás csodáját! Isten Fia is testet öltésében lett Felkent és Megváltó! Testi örömeidben és szenvedéseidben sejted meg Krisztus közelségét. Tested és lelked eleven kölcsönhatásban vannak egymással: erősítik vagy gyengítik, vigasztalják vagy elbátortalanítják egymást.

Ugyanabban a tényben igazolva láthatja magát mindkét - ellentétes érdeket és álláspontot képviselő - vitázó. 

Rádiójelekkel Beethoven híres szimfóniáját sugározzák az űrbe. Félő, hogy ha valahol észlelik, és meghallgatják, azt fogják mondani: érdekes, az evolúció az univerzum bizonyos helyein milyen furcsa hang-kavalkádokat produkált.  

A hitetlenség, az irigység, a gonoszság pandémiája sokkal pusztítóbb, mint akármelyik járvány. Essünk hát kétségbe, állítsunk le mindent, mert fejünkön a veszedelem!

Isten egy egész országot akar nekem adni, és én végigszerencsétlenkedem az életemet azzal, hogy megkaparintsam a szomszéd kertjét!

Ha „megelőzted” az Isten Fiát, rossz irányba haladsz. 

A magyarázkodás is magyaráz valamit. 

Felfele nézve is lehet lefele haladni. 

Mindenkinek saját önzése a legnagyobb hobbija.

Csak létező képes értelmesen beszélni, és csak létezőről. Okoskodhatom a világegyetemről, „létezővé válásom” attól függött, hogy anno édesanyám a világra hozott… 

Képmutatás: nem magatartásunkat igazítjuk hitünkhöz, hanem fordítva…

„Senki sem tudja ezt rám bizonyítani”, mondod. Ne feledd, maradt még két koronatanú: Isten és te magad.

Hiába mondasz szép dolgokat Krisztusról, ha közben szapulod embertársadat.

Kiben ismered fel Krisztust: egy nyakkendős, elegáns, laza, magabiztos fellépésű, magát komolyan vevő, személyisége súlyának tudatában levő úriemberben, vagy egy jelentéktelennek látszó, alázatos, hajszolt embertársban?

Könnyű az elhunytaknak igazat adni (vagy őket kritizálni). 

Egyik legnagyobb bűnünk a tudatos (hanyagságból fenntartott) öntudatlanság. 

 Azt tudod igazán értékelni, amit elveszítesz. Ki hálás azért, amit természetesnek tart?

Istent nem iktathatod ki az életedből. Ő benned van. 

A bölcsesség kulcsa: közel maradni a földhöz és az éghez is. 

Ne reagáld túl kudarcaidat: sikertelenségeid is részét képezik Isten nagy sikertörténetének. 

A példa nem mindig meggyőző: az embereknek rokonszenvesebb saját gyarlóságuk, mint a mások erénye.

Csak az igazad védelme érdekel téged, de annak a következménye nem. 

Ha el akarsz pusztítani egy közösséget, szüntess meg minden törvényt, adj teljes szabadságot a (bűn „foglaltságában” élő) embereknek.

Igyekezz a legjobbat tenni, és elfogadni a legrosszabbat is!

Hova menekülhetnél, ha magadtól félsz?

Elméletben (fizikailag) ugyanannyi energia kell ahhoz, hogy egy bátorító, mint ahhoz, hogy egy sértő szót kimondjunk. A rossz erőtartalékaihoz magunkban mégis mintha könnyebb hozzáférésünk lenne.

Önmagunkat nem tudjuk teljesen feladni (az énünk összeomláshoz vezetne), csak átmenteni. Legfeljebb átértékelni. 

Nemcsak a közös kiáltás, a közös hallgatás is erőteljesebb.

Furcsa ellentmondás: minél több mindened van, 1. annál több a szükséged, 2. annál nehezebb kapnod valamit, aminek örülsz, 3. annál nehezebb jó szívvel adnod valamit.

A jó mindig a csoda, a rossz „adva van”: a (teremtéskor megjelenő) teremtetlen semmi, ami mindent a semmibe akar visszahúzni. 

A legmélyebb életösztönben a szeretetet ismerjük fel.

A történelem interpretáció, vélemény, konvenció, de a (folyamatosan történelemmé szilárduló) jelen történéseinek az értékelése is az. Tegyük fel, hogy minden eseményt rögzítene (abszolút minden szögből) egy komplex kamerarendszer… A visszanézés sok mindent eldöntene pl. egy bűncselekményről: ki tette, mikor, hol, de a szándék, az indíték (a tudatos és tudattalan) rejtve maradna. Értelmezésekre szorulnánk. 

Bocsássatok meg, hogy igazam volt!    

Akinek nincs védenivalója, az kikezdhetetlen.

Az anyák megöregednek, szeretetük soha. 

Vajon az erény elfojtott bűn lenne?  A bűn frusztrált erény? 

Hogy mindig a mások érzéseivel, gondolataival, véleményével foglalkozunk!

A halál: kikerülhetetlen lehetőség. Mindenkinek megadatik.  

Isten legnagyobb büntetése: hagyja, hogy igazunk legyen. 

Pogány indulattal feszülök neki, Uram, követésednek. Rút lélekkel követem tisztaságodat… Szentséged összezavar a bűneimben!

Légy király vagy koldus, analfabéta vagy tudós: ugyanazokkal az érzésekkel halsz meg.

Más napos keresztyének.

A meghalás: a teljes magunkra hagyatottság és a teljes befogadás tapasztalata. 

 A fénynél csak a sötétség terjed gyorsabban.

A halál az életből „él”.

A szabadulás függősége.

A nagy nyilvánosdi mögött valami nagy titkolózás rejlik.

A társadalmi elméletek azzal fogtak mellé, hogy nem számoltak az emberi önzés, kíváncsiság határtalanságával. Civilizációnk fejlődésnek csak a fénysebesség szab határt (vagy a pusztulás).

Hogyan lehetne az emberi történelemről az igazat mondani, amikor az hamisságban fogant, és hazugsággal valósult meg? 

Önzésünk, gonoszságunk, kicsinyességünk idétlen csupaszságára szép köntösöket varrunk. 

Tudásunk csak megközelítés. A teremtett világnak marad egy végső rejtélye, ami a Teremtőhöz vezet. 

A leggonoszabb káromlás betűiből a legszebb dicsőítés szövegét lehet összerakni.

Emlékszünk a jelenetre, amikor két veszekedő testvér ment Jézushoz. Arra gondolunk, valamelyiknek csak igaza volt, vagy lennie kellett egy igazságos megoldásnak ebben a kényes ügyben is. Tegyük fel: Jézus valamelyiknek igazat ad, mire a másik felháborodik. Vagy vegyük az ideális esetet: az Úr egy olyan bölcs döntést hoz, amit mindketten elfogadnak. Akkor rögtön azt a következetést vonták volna le: most minden rendben van, életünk nagy kérdése elrendeződött… Pedig az igazságnak csak egy kis töredéke volt ez. Jézus visszautasítja a kérést: szerinte nem elégedhetünk meg földi igazságokkal. Nem veszhetünk bele a részletekbe. Azok is fontosak, de nem a legfontosabbak. Isten magasabb igazságokat bízott ránk!

A liliom és a pipacs, a fügefa és a galagonyabokor a maga módján, de ugyanannak a Napnak az éltető melegét, világosságát hirdeti.

Por és hamu leszünk, de nem mindegy, hogy miben ég el az életünk: a szeretet másokat éltető, vagy a gyűlölet másokat pusztító tüzében.

Az igazságnak nemcsak tartalma, de formája is van. Ez utóbbit találjuk néha nagyon nehezen.

Bűneim nélkül egy jellemes, megbízható, szeretnivaló ember lennék! (Az állat olyan, amilyen, az ember tud más is lenni.) 

Istenélmény Isten nélkül?

Csak házasságban élve beszélhetek a feleségemről, a Lélekről csak a Lélek ihletettségében. A fényt csak világosságban, világosságként vizsgálhatom. 

Milyen sokan járnak ezen a sehova sem vivő úton!

Az ösvény örül, ha tapossák.

Élhetsz-e úgy a Nap alatt, járhatsz-e úgy az örökkévaló Istennel, hogy ez ne legyen hatással rád?

Amíg nem foglalkoztat a kérdés, ne foglalkozz vele.

(Isten léte senkitől sem függ. Nemléte az ateistáktól.) 

A Lélek megismerteti velünk a Fiút, akit szemlélve nem lehet kétségünk az ő mennyei Atyja létezése felől.

A múlt és jövő párhuzamosa a jelenben metszi egymást.

Az elveszett bárány nagy esélye az őt kereső pásztor. Hacsak nem találja izgalmasnak elveszettségét.

 A hívő ember nemcsak eltávozik, hanem meg is érkezik.

Azt mondjuk, hogy teljes élete volt: hosszú évek adattak neki, sokat munkálkodott, meglátta unokái gyermekeit is. Mégis: az élet az örökkévalóságban teljesedik ki.

Földi szemünk fókusza rosszul van beállítva: látjuk, ami mulandó, nem látjuk, ami örökkévaló…

Isten országában nem az számít, amit megszereztél, hanem az, amiről lemondtál.

Ha megértenénk (komolyan vennénk) életünk feltételeit, akkor talán a következményeit is.

A rendezetlenség legalacsonyabb és legmagasabb szintje a rend.

Talán azon alapul az idősek tekintélye, hogy kihaltak azok, akik emlékeznének bolondos ifjúkorukra.

Fogyatkozásunkat mutatja: nem merjük örömeinket teljes odaadással megélni.

Még a hallgatáshoz is fáradt vagyok.

Az ördög is csodálkozik, és lassan irigyelni fog, hogy ilyen rosszak lettünk. 

Hiába a legvilágosabb válasz, ha valakiben benne marad a kérdés. 

Sok tudást viszünk a sírba. Még több nem-tudást. 

A betegségnek ezer változata van, az egészségnek csak egy. 

„Minél közelebb vagy valamihez, annál távolabb kerülsz valamitől.” (Anna)

Szegény katonának két ellensége van: azok, akikkel harcolnia kell, és azok, akik harcba küldték. 

Néha legszívesebben feladnád, abbahagynád, de talpon kell maradni. Másokért, magadért. Ha rajtunk kívül senki nem lenne a világon, akkor egészen másként viselkednénk. 

A szabadság viszonylagos: azt tenni, amiről azt hiszed, hogy szabadságod bizonyítéka. 

Amíg nem haltál meg, nem tudod, mit jelent az.

Jó lenne meglátni egymáson az Úr kiegészítő szeretetét. A hiányok azért vannak, hogy a szeretet kitöltse azokat. 

Keresem azt, aki megtalált. 

Az orvost sem kérheted arra: csak kellemes híreket közöljön veled. 

Általában Isten Igéjét használjuk saját elveink bizonyítékaként, és nem mi válunk az Ige bizonyítékaivá. 

Tisztán meg kell hallani azt is, ha semmit sem mondott az Úr.

Akit 10 évi meditáció után elcsábít a világ zaja, az nem ismerte fel a hallgatás áldásait.

Minden reggel belerúgtam a kapu előtt növő bokorba… „Irtó makacs”, állapítottam meg. 

Emberbaráti elveink az emberek miatt nem működnek.

Van, akinek az identitászavar az identitása. 

Sokan szeretnék, hogy jobbak, megértőbbek, segítőkészebbek legyenek embertársaik. Ha felfedeznének egy ilyen hatású gyógyszert, továbbadnád-e másoknak? De gondold el: ez az orvosság máris a kezedben van. Ha kedves, megértő, türelmes, segítőkész vagy, ha nem ingerled embertársadat, akkor jobbá teszel másokat, kevesebb lesz (körülötted is) a harag, több az öröm… Persze, lesznek erre a gyógyszerre immunis emberek. 

Rögeszme: amikor magad alkotta vagy magadévá tett elméletekben hiszel, azok fontosabbak lesznek személyes kapcsolataidnál, tapasztalataidnál. 

Nem tudom, hogy azok esetében, akik merev kérlelhetetlenséggel hivatkoznak a törvényre, az tartja-e őket teljes befolyása alatt, vagy ők lovagolják meg a törvényt hamis indulataik kiélésére. (A zsarnok kisgyerek is törvényeket alkot, azokat próbálja másokra erőszakolni, azokkal próbál másokat irányítani.)

A gyáva embernek van szüksége fegyverre. Fegyverrel a bolond is tud uralkodni.

A szabadságért akkor is harcolni kell, ha nem mutatkozik ellenség, ha semmiféle külső tényező nem fenyegeti azt. Ez a legveszélyesebb helyzet. 

Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a magunkévá tett vallásos, vagy akármilyen eszméknek. Pajzsként tartjuk magunk előtt. Pedig a kérdés az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz…

A mások életét megnyomorító, tönkre tevő embernek könnyebb mosolyogni, fesztelenül, lazán viselkedni, egyáltalán szembenézni áldozataival, mint a megbántottaknak a bántalmazóval.

Egy hergelő-gépet működtetünk magunkban.

Legyünk komolyak: ne vegyük annyira komolyan magunkat!

Jézus mindig boldog (elégedett) volt önmagára (Atyjával való kapcsolatára) nézve, de mindig fájt a szíve mások miatt.

Inkább az eszemet veszítsem el, mint a hitemet.

Porból lételünk ténye nem fáj, de porrá lételünké igen.

Az igazi örömet és fájdalmat nem lehet artikulálni.

Lehetetlen, hogy ugyanúgy örüljek annak, hogy gyermekem hazajön, mint annak, hogy nem… Az más, hogy mindkettőt „ugyanúgy” el kell fogadjam.

Mindenkinek igaza van: bizonyos helyen (saját agyában mindenképpen), bizonyos ideig. 

A fájdalom – úgy tűnik - Isten életmentő akaratának eszköze… 

Szeretném végleg abbahagyni, anélkül, hogy befejezném (az életet). 

Nincs erőm beszélni az életről. A halál hallgatás.

Terror: véres hörgéssel hallgatnak a meglincselt szavak. Kiolvashatatlanul mély fájdalom a megalázottak oszlásnak induló tekintetében. A kegyelem is elfordítja arcát. Istennek egy perc, nekik örökkévalóság. 

A közös emberi sors felismerése a másikban nemcsak együttérzésre, hanem dühre is ingerelhet. A másiknak okozott bántás, sértés tkp. erőszak a bennem lappangó, felsejlő „emberség” ellen. Annak a megfojtása a másikban. Gőgös tagadása annak, hogy én is olyan nyomorult vagyok, mint a másik. Bizonyítása annak, hogy össze nem hasonlítható módon fölötte állok.  

Van Megváltó, nincs megváltandó ember.

Dobd el a gazdagság cifra terheit! (A szegénység jobban megnyitja a szívet a menny felé.)

A bűn lehetőség – a megváltásra.

A felmérésekből az embereknek önmagukról alkotott véleményét lehet leginkább megismerni. 

Az egyház anyai (és nem anyagi) nehézségekkel küzd. 

A háborúban nem az számít, hogy milyen veled szembejövő katona kinézete, lelki alkata, előélete, hanem az, hogy melyik csapathoz tartozik. 

A Sátán azt mondja: tied a világ (az, ahol én vagyok az úr),

Jézus azt mondja: én vagyok az Úr, és így tied a világ (minden).

Csak a mások általi elfogadottságban találhatod meg önmagad. Csak ha önmagad vagy, találkozhatsz igazán másokkal. Ha bántanak, megaláznak, nem tudsz önmagad lenni. (Fagyban a virág nem tud kibontakozni.)

A legtöbb bajod magaddal mások miatt, a legtöbb bajod másokkal magad miatt van. (Nem lenne problémám a felebaráti szeretettel, ha nem lennének felebarátok.)

Szétrúgtuk a kereteket, és tériszonyunk van. 

Legnagyobb az együttérzés, vagyis a szeretet.

Porból vétettünk, porrá leszünk. És nem felejthetjük el hozzátenni: Isten keze formált, Isten keze gyűjt egybe.

Úrvacsora. Krisztus miattunk odaadott életére, helyettes áldoztára gondolva mondjátok meg: kicsoda tarthatja magát többnek másoknál?         

Visszataszító külső tiszta érzéseket takarhat.

A keresztet stilizáltuk, fertőtlenítettük, lemostuk a vértől… Én nem (csak) egy ártatlan ember – Isten Fia - tiszta halálát látom rajta, az önfeláldozás magasztos példáját, a szeretet megdicsőülését, hanem a gonoszság félelmetes hatalmát, az emberi mivolt meggyalázását, a kivégzés mocskát, iszonyatát, kifosztottságát, az elrettentés mozzanatát, a vereséget is.

A diagnózis nem gyógyít.

Kegyetlen feltételekhez kötött (emberi) kegyelem.

Sírfelirat: „Pihenj jól, testvér, utolsó alvásod ez!” 

A rossz azért kell, hogy érezzük a jót.

Az iskolaudvaron futkározó gyerekek soha nem állnak véletlenszerűen tornasorba.

Fát lopni ment az erdőbe, egy eltévedt gyereket mentett meg a fagyhaláltól.

Hűség: inkább a tieid általi elhagyatottságot választod, mint az idegenek körébe történő befogadottságot. (Száltelek) 

Akár igazat mond, akár hazudik: nem sokat jelent. 

Miért nyugtat meg az, hogy más is hasonlót élt át? Lelkünk közösségi kódolása?

Krisztussal a halál is egy szép kaland.

Nincs olyan stupid elmélet, amely ne találna követőkre.

A szeretet a léttel egyenértékű kérdés.

Tíz közömbös bőven kitesz egy őrültet.

A tömeggyilkos magánya.

Fáj, ha igaz, fáj, ha nem.

A gyermek számára ígéret az élet, az idős számára beteljesedés?

Az álom valósággá lehet, a valóság pedig álommá.

Csak a némák, a semmit sem látók, a nemlétezők tehetnek itt tanúbizonyságot ártatlanságunkról.  

Drága Krisztusom, nem elég az én természetem ahhoz, hogy hozzád hasonló legyek: add nekem a tiedet!

Mihelyt megnyeri az ember valaki feltétlen hűségét, azonnal vágyik a hűtlenség lehetőségére is??? 

Csak téged érdekel az emberek rólad alkotott véleménye. Nem a bennük okozott csalódástól félsz, hanem saját megszégyenülésedtől.

Az élet egy-egy komoly problémájával szembesülve rájössz arra, hogy mennyire talmi a gazdagság, a „világ kérkedése”, és fordítva: a kísértésekkel szembesülve a jó, a tiszta tűnik relatívnak. „az érzelmek elmúlnak, az értékek megmaradnak” - sorrend bármikor megfordulhat. (Felismered, hogy felismerésed – sajnos – bármikor előjelet válthat.)  

Biztosra kell vennünk a bizonytalant, a bizonytalanságban is biztosan kell állnunk.

A tekinteted – dacolva a gravitációval - felfele is eshet.

Ha elhárítasz valamilyen bajt embertársad feje felől, nem biztos, hogy hálára, imádságra ösztönzöd őt, de legalább elejét veszed annak, hogy káromkodjék.

„Er stand eigentlich im eigenen Licht.”

Vedd nagyon komolyan, nem lehet nagyobb esélyed ennél: az örökkévaló Isten akar kezdeni valamit veled! Szerepelsz a tervében. 

Néha kezedbe venni a sorsod egyenlő azzal, hogy leteszed az Isten kezébe.

Az ellenségeim megkönnyítik számomra az Úr követését.

Ha semmit nem teszel, akkor is növekszik valami benned: az éhségedJ. 

A világ nem olyan gonosz, ahogy gondolni szeretnéd (hogy magad jobbnak képzelhesd, hogy elhatárolódhass). Pl. Mengele, ha a nácik nem jutnak hatalomra, egy „átlagorvos” lett volna. Gonosz vonásai a totalitárius rendszerben „ultradimenzionálódtak”.

A törvények egy adott értelmezési tartományban érvényesek. Az ugrások hatályon kívül helyezik őket… A szabály erősíti a kivételt.

Isten a legkeserűbb szemrehányást azért, mert valahol nem volt jelen, pedig szükség lett volna segítségére, a létét tagadóktól kapja.       

A hatalommániást nem lehet azzal gyógyítani, hogy még több hatalmat adunk neki. 

A célom az, hogy ne térjek le az útról.

„Jézusnak az út volt az otthona, az igazság a vagyona, az élet az öröksége, amit mindnyájunkkal megosztott”. 

Nagyobbat hazudni mindig lehet, nagyobb igazat mondani nem.

Elválaszthatatlan vagyok tőled, a hiányodtól… 

A világ (a tudomány) nem törődik azzal, hogy megáll az eszed: ő tovább halad. 

Tudod, ki fog a legerősebben kontrollálni?  Az, aki arra biztat, hogy vond ki magad minden kontroll alól. A legsunyibb értékrend-átadás azzal a felhívással kezdődik: ne engedd, hogy bárki rád erőltesse értékrendjét. 

A rossz megedz: a jóval szemben is ellenálló leszel.

El kell fogadnod: az hazugság pont úgy alkotó része a világnak, mint az igazság. A hazugság a gyakorlat, az igazság az elmélet. 

A vérbeli hazugot nem lehet leleplezni: a bizonyítékot is lehazudja. 

Az érvek-ellenérvek kategorizálás attól függ, hogy melyik oldalon állsz.

Lelki nyugalomra példát a tömeggyilkostól is lehet venni, a pillanat megélésére a szerencsejátékostól, motivációra a bosszúállótól… (A döntő kérdés: ezek az erények honnan fakadnak, és milyen szándékkal jutnak érvényre.)

A túlélésben a rossznak sportszerűtlen előnye van. Mégis: honnan ennyi jó?

Érveléssel, meggyőzéssel csak a felszíni dolgokat lehet megváltoztatni… A lelkedet Isten formálhatja át. 

Rablógyilkosok közt élek. Kibírható. Börtönőr vagyok. 

Mind a szegények, mind a gazdagok gyengéje a pénz. 

Az igazi magány olyan szörnyű állapot, hogy az ember csak holtan bírja ki.

Tegyük fel: a tied a világ összes vagyona, hatalma, tudása… és egyedül vagy. Értelmét veszti az egész. A világ miattunk szép, miattunk kibírhatatlan. 

Az állatnak csak élelmet, szálláshelyet és társat kell találnia, az embernek önmagát (saját szerepét, küldetését) is.   

Várakozásunk utat ver szívünknek ahhoz, akit várunk.

Minden kapálózásunk ellenére végül a gravitáció győz.

„Mért nem szerezted meg a doktori címet?” „Még a puszta nevemre sem vagyok méltó.”

Érzelmeidet azért kell elhallgattatnod, mert gyakran nincs igazuk.

Csodáltam a tehetséges festőket addig, míg én is el nem kezdtem festeni. Azóta irigylem őket. 

A halálban majd megtanulunk egyek lenni. Jó lenne ezt már az életben elkezdeni!

Nemcsak önmagadért kell kitartanod, hanem másokért is. Egyszer, nyilván, mindenki feladja, de tovább kell segítenünk az utánunk következőket… 

Hány imádság erejével ér fel egy atombomba energiája?

Ha sikeres vagy, akkor is lesznek önértékelési problémáid, de könnyebben legyőzöd azokat.

Ha igaz az evolúció, akkor mindnyájan átmeneti fajok vagyunk.

A teljes semmit nem tudod elképzelni, mert ha már „képzeled”, akkor neked létezned kell.

Kapcsolataidban az idők során felhalmozódó saját kudarcaid, képmutatásod, hamisságod, sunyiságod, alattomosságod kezdnek el idegesíteni. Azokat (nyilván, másokra vetítve) nem bírod sokáig. Legkibírhatatlanabbul saját magad unod meg. 

Mi az igazság? – kérded. Vagy követelőzően szólsz: mutasd meg az igazságot! Holott az igazság nem pontszerű tény, hanem esemény… Képszerűen: nem a pohár víz (bár abban is tükröződik), hanem az áradó folyó. Nem a gesztus csupán, hanem a magatartás.  Ezért mondja Jézus először: én vagyok az út, majd azután: az igazság. Velem kell járnod, tapasztalatokat kell gyűjtened mellettem ahhoz, hogy megismerd bennem az igazságot. Abban, ahogy kimondtam ezt a mondatot, és ahogy az beteljesedik bennem, ahogy gyógyítok, és ahogy betöltöm a gyógyultakat reménységgel. Ha velem jársz, ha megismered bennem a szüntelen történő igazságot, akkor lesz tied az élet. 

Nem kell hinned az ellenség létezésében, csak őrizkedj tőle! 

Ha mindent megtettél a jelenért, akkor egyúttal a jövőért is.

Ha azt akarod, hogy ideális rálátásod legyen, annyira el kell távolodnod, hogy már nem is láthatod. Belátni és jelen lenni.

Egy esemény nem történhet gyorsabban, mint ahogyan azt látjuk. Különben átlépnénk az időhatárokat. 

Az örökkévalóságban pl. a harangszó hangja sem hal el?

Súlyosan tévedsz, ha azt hiszed, hogy valamit tehetsz, vagy ha azt hiszed, hogy semmit sem kell tenned...  

A világosság várása világosságot gyújt a szívünkben. 

A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a hamis tudás. 

Az igazság, ha nem is derül ki, igazság marad.

Isten türelme végtelen, de a mi időnk véges.

Ha jót teszel, nem feltétlenül lesz jobb a világ, de te igen. 

Környezetszennyezés: tönkre tesz a környezetem. 

 Ha egy egyenes egyik irányba végtelen, akkor az gyakorlatilag végtelennek tekinthető.

A diktatúrának nem muszáj nagy apparátust létrehozni, elég, ha beépül az agyakba.

„A halállal nem lehet alkudozni.” Úgy van, akkor már egy szót sem tudunk szólni.  

Törölni kell memóriánkból az előzményeket, hogy újra bizalommal tudjunk egymásra nézni.

Állítsd nullára az önérzetedet, elvárásaidat: sok pozitív élményben lesz részed. 

Megadni, megélni a válaszokat…

Az igazság hamarabb kifogy az érvekből, mint a hazugság.

„Mit tennél, ha te lennél Isten?”, kérdezem a gyerekektől. Egyikük azt válaszolja: „megparancsolnám az embereknek, hogy legyenek jók”. „És ha mégsem akarnának?” - kötekedem tovább. „Akkor puskával kényszeríteném őket”… („arra, hogy szívből szeressék egymást”, viszem tovább magamban a gondolatot az abszurd fele). Igen, ha Isten mindenkit meg tudna győzni szép szóval, nem lenne ítélet. 

Az életet – ha már benne vagyunk – valahogy le kell élni. Ez a létezés nagy titka.

„Nem nehéz így, egyedül?” „Megszoktam magam.”

Veled sem lehet: mindig megsértődsz, amikor sértegetlek! 

A gondolkodást a bölcsesség, az értelmesség bizonyítékénak véljük, pedig az őrület megnyilvánulása. 

Az elhallgatott igazság: hazugság?

Magadból, a természetből kiindulva nem tudsz eljutni az igazságra. Szükséged van másra, másokra. 

Fájó örökségem: a rám hagyott közös ágy. 

Kérdéseink – „mint az éhség” – mindegyre visszatérnek. 

Mindenki szeretné, ha kiderülne az igazság, amiről ő beszél, de senki nem szeretné, ha kiderülne az igazság, ami róla szól.

Az „erős” embereknek nagyon gyenge lábakon áll az önérzete. Melyik diktátor tűrte el – akármekkora hatalmat birtokolt is -, hogy pl. a legszerencsétlenebb, legelesettebb alattvalója csak egy rossz szóval is illesse? 

Az elvehetetlenhez nincs mit hozzátenni.