2025/1 

Az egyik legnagyobb jellemtelenség a mások jellemtelenségét kihasználni. 

Olykor csupán a követők számától függ (akármilyen módszerrel győzték is meg őket), hogy valaki „zárt osztályos” lesz, vagy pedig „imádott vezér”. 

A „jó” zseniális, (a szó bibliai értelmében) isteni találmány, kár, hogy kezd kikopni a használatból.

Nincs veszélyesebb ragadozó az embernél…  A bennünk rejlő negatív, másokat fenyegető erők gyújtópontjai: uralkodni vágyásunk, félelmeink, önérzetünk, büszkeségünk, a szégyen, a sérelem. Ártalmasságunkat fokozza az a tény, hogy megtévesztően ártatlanul tudunk viselkedni. Viselkedésünkben megszelídített arcunkat mutatjuk a körülöttünk levőknek, elszabadult indulataink vad természetünkről árulkodnak. 

Ha lelkiismereted nincs kikapcsolva, akkor állandóan önmagadat vádló jelzéseket kapsz tőle. 

Milyen jó lenne testetlenül meghalni! Fizikai, biológiai mivoltunk ebben is akadályt jelent… (A „nem-anyagi” lét – ami igazából minden általunk „valósnak” nevezett létezés alapja -:  1) vagy nem-létezés, 2) vagy a létezésnek egy magasabb formája…)

Olyan a természetünk, hogy végül mindent elfogadunk (nincs is más választásunk). Megszokod pl. azt is, hogy a hozzád legközelebb állók szeretnek, ugyanúgy azt is, ha teljesen elidegenednek tőled.

A hiány(érzet) is hiányozni tud. 

„Vigyázz magadra!”, mondja a szülő a gyermeknek, de amire gyermekének ehhez a leginkább szüksége lenne, az nem rajta, hanem éppen a szülőn múlik. 

Úgy segít, hogy minden más segítség útját elvágja tőled. Teljesen befolyása alá akar keríteni.

Kb. egyforma ideig vagy képes tartani magadat egy ágon kapaszkodva akár 1, akár 100 méter mélység van alattad.

A temetőben nyugvók 100%-ban betartják a tízparancsolatot. 

Még nem találtam meg azokat az érveket, amikkel nemcsak másokat, de önmagamat is meg tudnám győzni.

Mást ért együttélési stratégián a farkas, mást a nyúl.  

Változnod kell ahhoz is, hogy ne változz meg ebben a változó világban.

Az igazság nem „hordozható”, súlypontja rajtad kívül van… Egy csónak elhalad a móló mellett: a jelenség szintjén – nem beszélve a mélyebb összefüggésekről - ez az igazság. Neked pedig mind a két helyen jelen kellene lenned ahhoz, hogy (legalább a jelenség szintjén) átéld a „teljes” igazságot: de te vagy a parton állsz, vagy a csónakban vagy. 

Az igazságról soha nem lenne szabad beszélnünk, az igazságot csak hallgatnunk kellene.

Nagy hatással van rám az is, ami nem történt meg velem. 

Oda szeretnék elmenni, ahol nem vagyok jelen. 

Ki akarná vállalni az igazság kihívásait, amikor olyan kényelmes elterpeszkedni az igazságtalanság („igazságnak” keresztelt) heverőjén?  

Minek olyan nagy hangsúlyt fektetni az utolsó búcsúzásra? Egész életünk végrendelkezés. Az első naptól kezdve elkezdjük fogalmazni.

Nem vagyok matematikus, de szerintem a hitlerizmusnak kb. 1%-ára magyarázat a Hitler személye.

Rögeszméinket, sérelmeinket saját lelkünk szülötteiként, saját gyermekeinkként féltjük, óvjuk, dédelgetjük, megszállottan védelmezzük… 

Az út, amin jársz, nem feltétlenül a sorsod, sok esetben a választásod. Persze, szeretjük bizonygatni azt, kivált, ha pályafutásunkat kudarcok kísérik, hogy csak így lehetett.  

Ha eltévedtél, akkor nem is a célba, hanem abba a pontba akarsz eljutni, ahol letértél a helyes útról. A visszafele vezető út sem egyértelmű, tele van elágazásokkal. Egyszóval: azon is el lehet tévedni.  

Minél nagyobbat tévedtél, annál nehezebben ismered be… Hibáink beismerését nem feltétlenül jutalmazza környezetünk, inkább elmarasztalással, ítélkezéssel fogadja. Ezért pszichénk – ami irtózik a megszégyenüléstől - sem támogatja ezt a lépést. Holott lelki nyereségre csak éned veresége által tehetsz szert. 

A természetben a tévedés, a melléfogás fatális lehet… Ezért minden idegszálunkkal próbáljuk kikerülni, vagy - mi, emberek – kimagyarázni. 

Ha felragyog a Nap, nyoma sem marad a sötétségnek.

Helyreállt a káosz.  

Isten legcsodálatosabb kijelentéseit is vissza tudjuk utasítani, le tudjuk seperni az asztalról, elfeledkezve arról, hogy valóban csak önmagunkra nézve tesszük azokat érvénytelenné, magunkat zárjuk ki azok igazág-köréből. Nevetséges a hit, mondod, és valóban az neked, aki nem hiszel, de azoknak, akik hisznek, Isten csodálatos ereje. 

Akármilyen messzire menj vissza a múltba, a történetszövés mégis csak tőled/belőled indulhat ki. 

A sokat sejtető homályba burkolódzó hamisság könnyen az alaposan dokumentált igazság fölé kerekedik. 

„Valahol a lelke mélyén mindenki jó.” Nem tudom, mi van az emberek lelke mélyén, de azt látom, hogy gyűlölködnek, irigykednek, és képesek minden gonoszság elművelésére…

Vajon nem jobb-e a hazugságokon alapuló béke, mint az igazságért vívott gyilkos háború?

Akármit mondasz a disznónak, a moslék igazsága felől fogja azt értelmezni.

Magadat valójában nem tudod önmagadnál nagyobbá tenni (csak a rólad kialakított látszatot), egyedül csak korlátozni és megalázni. A törvény ezért hangzik tiltó formában: ne! 

A gonosz nem rendelkezik a jóság jelzései felfogására alkalmas receptorokkal.

Mindenki a maga túlélési stratégiáját követi. 

Kezdek gyengülni: már le tudom győzni magamat. 

Önfeláldozás: saját becsületed árán védeni a másikét.

Talán a leggonoszabb hazugságot akarja elültetni a fejedbe, a szívedbe az, aki pl. barátodról az „igazságot” akarja elmondani neked. 

Ha megvan a konklúzió, az azt alátámasztó bizonyítékokat könnyen megtalálod. Sőt: minden azt fogja alátámasztani. Ha elég erős és meggyőző az eredmény, a számítás is (akármennyire hamis) meggyőző fog lenni.

Csodálkozol, hogy gyagya mesékkel értelmes embereket is mennyire el lehet ámítani. 

Mit érnek az erőszakban, vérben, mocsokban gázoló gonoszság győzelmi kiáltványaival szemben a megszégyenített, elnémított, erőtlen szavak, még ha kristálytiszták is?! 

Ha elveszítesz valahol valami fontosat, az mindenütt hiányozni fog.

Könnyű azt elhatározni (és kivitelezni), hogy lelövünk 100 embert, nehezebb azt eldönteni (és megcselekedni), hogy meggyógyítunk ugyanennyit.

Nincsenek válaszaim, csak kapaszkodóim. 

A farkasnak nem kell rosszul essék, ha a bárány bizalmatlan vele szemben. 

Csak magadon könnyítesz, amikor másokat kritizálsz, rajtuk kizárólag akkor, ha segítesz nekik jól csinálni.

Ökumené: dühöngő viharban több csónak hánykolódik, utasaik ugyanazon egy cél fele igyekeznek, ugyanabban a szabadulásban reménykednek. Nem becsületes, ha közben egymást bántják, lehurrogják, átcsábítják egymás embereit… 

Aki kételkedik a mások hitében, az a sajátjában sem lehet biztos. 

A harag, sértődés, méltatlankodás az egyik legfőbb akadálya egymás megértésének. Ha nem érted az okot, a következményt sem. 

Az irreális is megteremti a maga logikáját, a káosznak is megvannak a maga törvényszerűségei.

A terheket méregetjük, miközben az azokat cipelő embert próbáljuk megérteni, pedig az embert kellene vizsgálnunk. Nem mindegy, hogy pl. egy hangya, vagy egy varjú kínlódik egy darab fa elmozdításával.

A harag, sértődés, frusztráció kicsinyessége igen nagy (megfoghatatlan, mély és egzisztenciális) titoknak tünteti fel magát.  

A harcos nem feltétlenül valamiért harcol, hanem elsősorban azért, mert harcos. Adj fegyvert az emberek kezébe, és okot majd találnak arra, hogy használják. 

A sötétség nagy misztérium… csak a világosság tudja megfejteni. 

Borzasztó fájdalom meghalni a világ bűneiért. Még borzasztóbb látni azt, hogy a világ mégis jobban ragaszkodik saját bűneihez, mint a bocsánathoz. Megváltod a világot, és az megváltatlan akar maradni.

Ha haragszol magadra, a világra is…

A nyúlból nem lesz oroszlán, csak (esetleg) egy kicsit bátrabb nyúl (ami talán még egy oroszlántól sem ijed meg?).

Ha megsértesz valakit, te magad is sérülsz. (Igaz, nem szívesen beszélsz azokról, akiket bántottál?) 

Érdekes, vagy inkább szomorú: az emberek ártalmas szokásaikat, indulataikat, a gyűlölködést, a háborút tartják komoly dolognak. A megbocsátás, a belátás, a szeretet a köztudatban érzékeny lelkek jellemzője, a férfias az, ha haragszol, ha kemény vagy, ha szenvedélyeidnek – akármi áron – elégtételt szerzel. Komoly minden, ami a halált szolgálja (egyrészt tényleg az), az élet védelme, előmozdítása kevésbé tűnik annak. 

Mi kényszeresen meg kell indokoljuk tetteinket (az állatok nem), és ha gonoszak voltunk (van ilyen kategória), akkor ezen megnyilvánulásunk, magatartásunk mellett kell kitartanunk elszántan, makacsul, mindent letagadva, tekintet nélkül bármire is… A következményből ok lesz. 

Légy pártatlan, mint a halál. Úgy beszélj az emberekkel személyválogatás nélkül, mint a halál ügynöke, mint aki mégis az életet képviseled.

Ha nem tudsz úszni az árral szemben, akkor próbálj meg azzal szemben repülni!

Csak mások letiporva vagy felemelve lehetsz valamilyen értelemben sikeres. Mindenesetre a sikerhez másokra van szükséged.

A szenvedéshez képest a „semmi” megváltás, az örömhöz képest pokol. 

A hazugság az igazság egy variánsa. 

A legkisebb látható nagyobb hatással van rád, mint a legnagyobb láthatatlan.

Sajnos, az illúziókat valóságos utakon, valóságos értékeket eltékozolva, valóságos bűnökbe keveredve kergetjük. 

(Az őr torkaszakadtából ordított a foglyokra: „mozogjatok, pokolra való gazemberek, ennek az útszakasznak még ma el kell készülnie”. Egyik rab engedélyt kért a szólásra, és helyzetéhez képest nyugodt hangon közölte az őrrel, hogy a törmelék elhordását nem lehet folytatni, mert a fölöttük álló hatalmas szikladarab perceken belül le fog omlani. Hozzátette, engedelmet kérve, hogy annak idején utászmérnök volt, ismeri ezt a melót. Az őr arcát, agyát elöntötte a vörös indulat. Fuldokló hangon, valósággal magán kívül üvöltött még valami olyasmit, hogy egy kutya fegyenc ne merjen neki okoskodni, miközben kapkodó, ideges mozdulattal ráfogta a fegyverét, és azonnal lőtt is. Abban a pillanatban, amikor emberünk holtan a földre rogyott, tompa dübörgéssel lezuhant a hatalmas sziklatömb, és több rabot magával sodort az iszonyatos mélységbe. Lám, végül mégis az őrnek lett igaza.)      

„Kövesd a jót!”, halljuk az intést. De kinek mi a jó? Van, aki az alázatot, a szelídséget tartja annak, van, aki az erőszakot. Ez utóbbi a győztes elvet jelenti ebben a világban… Krisztus és Mohamed közül valaki mellébeszél (vagy egyenesen hazudik) az igazságról szólván. Szeretnék a Krisztus igazsága mellett kiállni, ha az sokszor vereséget is szenved. Sokféle igazság van, az emberek előszeretettel a diadalmaskodóban hisznek.   

A jóba hamarabb belefárad az ember, mint a rosszba. A tömeggyilkosoknak nincs szükségük pszichológusokra, a békefenntartóknak igen.

Az igazi bűnbánat, a belső változás az, amikor ezt a döntést nemcsak a magad javára (hogy pl. megszabadulj valamilyen szenvedélyből), hanem a magad kárára is képes vagy meghozni. 

Van, aki egyetlen lobogó gyertya fényéből több reménységet merít, mint más száz fényforrás ragyogásából. (Van, akit egy kis cél is motivál, mást százszorta nagyobb sem.)   

Nem az igazságnak, magunknak igyekszünk igazat (és elégtételt) szerezni.

Amit ma igazságtalannak, felháborítónak ítélünk, holnap haladó, „megváltó” eszme lesz. Csak a körülmények kell úgy alakuljanak, egy Hitler kell színre lépjen, és újból lesz hitlerizmus.   

Ne tévesszen meg, amikor az ártatlanság zavartan, megszégyenülve, nevetségessé válva dadog, a gonoszság pedig fölényesen, akadémiai szinten, elegánsan és lehengerlőn érvel! 

A viharos tenger látványa fölséges, egy pohár vízé szürke, kispolgári, de ha szomjas vagy…

Mivel jobb egyik diktátor keresztyénsége, mint a másik ateizmusa? Az embertelenség és az istentelenség ugyanazt jelenti. 

A sóhajtás belső ordításod visszhangja?

A lelkész feladata: elkísérni a híveket… az egyháztól való elidegenedés útján is.

A múltba kapaszkodni olyan, mint távollévő barátot ölelni. A másik ember csak ürügy a haragodhoz és gyűlölködésedhez, az ok benned van: irigységedben, csalódottságodban, féltékenységedben, rossz kedvedben, sértett igazságérzetedben. 

A gyermekkor geo- és egocentrikus világképe… amikor minden körülöttünk és miattunk történt. Valójában most is ezt szeretnénk…

Csak a harc keserves önmagunkkal, bűneinkkel, szenvedélyeinkkel, a győzelem édes. 

A lelki élményeket is testben éljük át. 

Fogd fel hát végre, hogy felfoghatatlan! Lehet-e érthetően beszélni érthetetlen titkokról? 

„Csak őszintén elmondtam, hogy mit gondolok, erre nagyon csúnyán kezdett velem beszélni.” Lehet, hogy ő is őszintén elmondta, hogy mit gondol. 

A teremtő és a teremtett szó. 

A hiány jelenléte.

A viharos égen könnyebben kirajzolódik az Isten arca… 

A szeretet minden problémát megold – ez csak abszolút értelemben (és körülmények között) igaz. Egy adott rendszer minden résztvevőjének teljes szeretetére szükség van ahhoz, hogy az előbbi tétel megálljon a lábán.

A legjobb válasz a hallgatás: ha igazak a vádak, ha nem. 

A gonosztevőnek nagyon kell hinnie, hogy nincs Isten, és nem kell elszámolnia senkinek, vagy még jobban azt, hogy van, és bocsánatot nyerhet.     

A katonának fölösleges hűségesküt tennie, hiszen helyzete, státusza úgyis engedelmességre kényszeríti. Valójában csak azt tudjuk megfogadni, hogy - akár egy életre – alávetjük magunkat bizonyos kényszerítő körülményeknek. Egyébként csak annyit: most úgy érzem, hogy ezt vagy azt „holtomig” követni akarom.

Az élőbe kötünk bele. Az élőkkel van bajunk. Magunkkal is addig, amíg élünk. 

Ismerjük a jelenséget: ha pl. hirtelen, megfontolatlan haragodban – minden komolyabb ok nélkül - megbántasz valakit, akkor még te fogsz az erdő felől állni, te leszel „feltüzülve”, és előbb fogsz azon igyekezni, hogy az illető személy ellen terhelő bizonyítékokat gyűjts, „bűnösségét” igazoló elméleteket gyárts, mintsem hogy őszintén megbánd azt, amit vele szemben elkövettél.

A félelem, a versengés a „különválásból” adódik, amikor kiderül: nem vagy egy a környezeteddel, más(valaki) vagy, mint mások, aki fenyegetve érzed magad.

A hazug embert nem lehet szaván fogni, mert állításait állandóan változtatja…

 Kevés csupán azt tartanod igaznak, amit értesz…

Elég-e, Uram, ha néha meleg öröm áradt szét a szívemben rád gondolva, hogy olykor-olykor elgyönyörködtem szavaidban, lábad nyomát kerestem, illatodat szimatoltam, hogy vágytam a közeledben lenni? Elég-e, Uram? 

A racionalitással csak palástolni akarjuk az élet irracionalitását.

Minden nap meghal egy napod.