1 Jn 2, 12-17 (ápr.28. - anyáknapja)

    12 Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. 

13 Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. 

14 Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt. 

15 Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. 

16 Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. 

17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. 

   Talán az első kérdésünk (különösen a mai napon) a felolvasott igeszakasszal kapcsolatban az, hogy hol maradtak az édesanyák? Hallunk a gyermekekről, ifjakról, az apákról, de éppen a mai nap ünnepeltjeiről nem.

   Enne egyik oka az, hogy a levél megírásának korában – bár a családban betöltött szerepük vitathatatlan volt - a társadalmi életben háttérbe szorultak az anyák, a nők. Nem tanulhattak, nem vehettek részt a törvénykezésben, a gazdasági életben. Annyira az érzelmek, a szív szerepét szánták nekik, hogy a ráció területéről ki akarták őket szorítani. Ma ennek a folyamatnak az ellenkezőjét látjuk.  

    Talán azért sem hangzik el a nevük, merthogy őket nem kell inteni, ők tudják, mi a feladatuk. Isten mélyen belekódolta a lelkükbe. A híradókban mostanában gyakran látunk megrázó képsorokat: bombázások, támadások elől menekülő embereket, köztük egészen fiatal anyukákat, akik kétségbeesetten szorítják magukhoz kisgyermeküket. Eszük ágában sincs külön menekülni. Már összetartoznak életre-halálra. Sorsuk egy a gyermekükével…

   Szóval, ha az ige nem is említi külön őket, odaértjük az anyákat is, akiket ma köszöntünk, akikért kimondhatatlanul hálásak vagyunk. De az ige talán arra is figyelmeztetni akar, hogy beszéljünk az apákról is. Nagy előjogaik mellett (amik azért mára már jócskán megkoptak) sokszor háttérbe szorulnak a családban. Pedig jó, ha egyensúly van. Hamis szemlélet az, hogy az apák dolga csak az anyagiak előteremtése, az anyáké pedig a kedvesség, a szeretet légkörének a biztosítása a családban. 

   Az apák magatartása, családban elfoglalt helye meghatározó. Egy felmérésben fiatalok templomlátogatási szokásaikat vizsgálták, és meglepődtek az eredményen: az apák példája sokkal hatásosabbnak mutatkozott, mint az anyáké... Ahol az apa rendszeresen részt vett a gyülekezeti alkalmakon, ott később nagy valószínűséggel a gyerekek is. 

  Értsük jól: a család egészét megszólítja az Ige. Valamiképpen mindnyájan érintettek vagyunk: akár régi családunk révén, akár gyakorló szülőkként, nagyszülőkként, rokonokként. (A magyar nyelvben sok szóösszefüggésben szerepel az anya szó: édesanya, nagyanya, keresztanya, öreganya, örömanya, gyámanya, akár a Szűzanya.) 

   János először a gyermekeket szólítja meg: írok nektek, mert megbocsáttattak a ti bűneitek az ő nevéért. Jézus nevéről, érdeméről, önmagát adó áldozatáról van szó. Vajon gyermekeinknek ez a legelső, a legégetőbb kérdése? Nem gondolom. Sőt manapság egyenesen illetlenségnek tűnik bűnről beszélni a gyermekeinkkel kapcsolatban… Pedig fokozatosan bennük is kell tudatosuljon, hogy mi az, amivel másokat megbántanak, és hogy milyen öröm az, hogy van megbocsátás, újat kezdés. El kell mondanom, hogy bár vallásórákon a fegyelmezéssel alapvetően nincsenek gondjaink, mostanában voltak nézeteltérések, voltak szeretetlen megnyilvánulások… Meg kell tanítanunk gyermekeinket a lelki értékek fele tájékozódni (megértés, segítőkészség, őszinteség)! Ha csak egy kicsit is rossz az irány, rossz lesz a cél is… Két intést igyekszünk a lelkükre kötni. Az egyik: ne vegyék túl komolyan azt, amit másoktól kapnak (megjegyzések, sértések formájában). Igazi értéküket nem másik határozzák meg. A másik: vegyék nagyon komolyan, amit ők adnak. (Kisiskolás voltam, egyik barátomat – akinek nagyon szigorú szülei voltak – hazafele tartva belelöktem a sáncba, nyakig sáros lett, egész délután rosszul éreztem magam, mert arra gondoltam, hogy - miattam - biztos meg fogják büntetni.) 

   Annyi minden érzéketlenné teszi a lelkünket. A virtuális világ relatívvá teszi a valóst, a másoknak okozott, vagy a mások által elszenvedett fájdalmakat. Vicces videókban mutatják, ahogy pl. egy idős személy megcsúszik, legurul a lépcsőn, jót derülünk rajta, pedig az is lehet, hogy az esetet követően az illető kórházba kerül, az pedig már nem annyira nevetséges. 

   Az igében igazából egy felszabadító üzenet hangzik: megbocsáttattak… Valaki elrendezte, halálával megfizette az árát, valaki eleget tett, mi tiszta lappal indulhatunk. Ez nem hagyhat érintetlenül minket. Kedves gyerekek, igaz milyen jó átélni a szülők mindent elnéző, és jóvá tevő szeretetét, ami azonban titeket is arra kell indítson, hogy igyekezzetek kerülni azt, amivel megszomorítanátok őket! () A megbocsátás gyógyítja a lelket, hogy egészséges legyen, alkalmas a szeretetre. 

   A második megszólítás után az „apostol bácsi” hozzáteszi: mert ismeritek a mennyei Atyát. Mi, földi szülők olyanok vagyunk, amilyenek. Sok jót, áldást, szeretet, gondoskodást kapnak gyermekeink tőlünk, de kétségtelenül vannak hibáink is. Ismernünk kell mennyei Atyánk szeretetét is! Valójában a szülők szeretetében is az van jelen. Egyik vers arról szól: édesanyám a Krisztus szeretetét, jóságát mutatta meg nekem. Ez az ismeret egy életre szóló kapcsolat, erőforrás, reménység. Tudom, hogy valaki minden körülmények között a kezében tart.   

   Az apák fele elvontabb üzenetet hangzik: ismeritek, aki kezdettől fogva van. A levél elején olvassuk: ami/aki kezdettől fogva volt… az élet igéjéről. Szóval, kedves apák (és édesanyák), ismeritek Isten Igéjét, igazságát, bölcsességét, ez tesz titeket igazán megbízható, felelős szülőkké. Ismeritek Isten életet munkáló akaratát.  Ami van – nem csak volt, nemcsak lesz. Nagy bölcsesség ez (a családunkra vonatkozóan is): Isten jelenlétében élni, kihasználni a mát, az alkalmakat. Mert az idő gyorsan eltelik. Hamar megnőnek gyermekeink, és ami elmúlt, azt nem hozhatjuk vissza. 

   Külön üzenet hangzik az ifjaknak is. A gyermekekből maholnap ifjak lesznek. Olyan hamar! Készülünk a jövő heti ünnepre, fényképeket válogattam… Legényeink, nagylányaink 12 évvel ezelőtt kis, aranyos gyerekek voltak… Szóval, ifjak és leendő ifjak: János optimista veletek kapcsolatban! Az írja rólatok: erősek vagytok, legyőztétek a gonoszt. Sok kísértéssel kell szembenéznetek: erőre van szükségetek. Örülünk annak, ha azt látjuk, hogy külsőképpen erősek, egészségesek vagytok, de lelkiekben is szükségetek van tartásra, állóképességre. Nem az odaütésben, hanem a szelídségben, nem az önzésben, hanem a segítésben. Ez az igazi erő. Nem az az erős, aki együtt úszik az árral, hanem aki árral szemben teszi ezt. Aki a forrás irányába halad… Aki hűséges, becsületes marad, aki mer szeretni ebben az ellenséges világban. Istentől kapott erővel le tudjátok győzni a gonoszt: a belülről és a kívülről jelentkezőt. (Három asszony ment a kúthoz vízért. Vedreiket tele merítve és hazafele tartva fiaikról beszélgettek. Az én fiam nagyon erős, megnyerte a súlylökő versenyt az iskolában, mondta az első. A második megtoldotta: az én fiam egy malomkövet is képes megmozdítani.  A harmadik nem jutott szóhoz, mert közben elébe szaladt a fia, és elvette tőle a vedret. Ő azt mondta: látjátok, az én fiam ennyire erős.)  

    A másik megállapítás: Isten igéje megmarad bennetek… Fontos, hogy Krisztus igazságát mindig szem előtt tartsátok, abban megmaradjatok. Legyen egy biztos értékrendetek. Ne mások véleménye befolyásoljon, hanem az Istené. Akkor is, ha a világé menőbbnek és népszerűbbnek tűnik… 

   A végén mindenkihez szól az ige, mindnyájunkat elgondolkoztat: ne szeressétek a világot. Olvassuk a János evangéliumában: úgy szerette Isten e világot… Mintha ellentmondás lenne itt… Úgy is érthetjük a János intését: ne szeressétek a világot az Istennek kijáró szeretettel. Viseljétek szíveteken a világ sorsát, de ne legyetek belebolondulva a világba. Isten által tudtok mást, másokat is helyesen szeretni. Még gyermekeinkkel kapcsolatban is megszívlelendő ez a tanítás. Gyakran hallani (elsősorban elérzékenyülő nagyszülőktől): imádom az unokámat… Aztán az imádott unokák nem mindig viszonozzák szeretettel ezt a ragaszkodást. 

    Ha a világhoz kötődsz, a világért rajongsz, akkor nincs meg benned Isten szeretete. Valakit megkérdeztem, hogy miért nem jön istentiszteleti alkalmakra, azt válaszolta: tudja, még mennyi minden van a listámon?  A kérdés az, hogy Isten hányadik helyre kerül. A világ Isten alkotása, de a világ sokszor elfeledkezik teremtőjéről. Kisajátítja azt, amit kapott. Nem örülnénk, ha gyermekeinket csak az érdekelné, amit adunk nekik, és velünk egyáltalán nem törődnének.  

   Mi van a világban? A test kívánsága, a szem kívánsága, a gazdagsággal, az élettel - a jó megélhetéssel, ügyeskedő életrevalósággal - való dicsekvés, hencegés… A magunk kényelmének keresése, az anyagiak mámora, a birtoklás, az érvényesülés szenvedélye. Ez nem Istentől van. Sőt, elválaszt tőle. Ha önző vágyaimat, érdekeimet követem, akkor azok eltávolítanak az Úrtól. 

   A világ elmúlik, annak kívánsága is… Életünk egy hajóút: amikor a kikötőbe értünk mindnyájunknak ott kell hagynunk a hajót, annak is, aki közben mindent felvásárolta az egész rakományt. 

    De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Az Isten akarata a szeretet. Visszaérkeztünk fő témánkhoz. Kedves édesanyák, édesapák, ha szeretitek gyermekeiteket, a legdrágább kincset ültetitek a lelkükbe! A szeretet egyetemes érték. Kiderült, hogy semmi más nem az (sem vagyonunk, sem társadalmi rangunk), de a szeretet igen. Megmarad örökre. Sőt az isteni szeretet meg is tart örökre… A „túlélés” útja tehát a szeretet! Legyen áldott az Isten édesanyák, szülők életet biztosító drága szeretetéért, és Krisztusban üdvösséget ajándékozó örök kegyelméért! Ámen.