Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Kor 3,1-9 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.07.16

Domahidi Béla

1 Kor 3, 1-9 (vas.de.)

 

    Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. Zsid 5,12-14

2 Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, 1Pt 2,2

3 mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Gal 5,19-20; Jak 3,16

4 Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? 

5 Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. 

6 Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. ApCsel 18,4-11.24-28

7 Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 

8 Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan. 

9 Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 

 

   Életbevágó kérdés az, hogy komolyan vesszük-e, amit Isten mond nekünk, állít rólunk. Isten, aki a mi alkotónk, gondviselőnk, tanácsadónk, gyógyítónk, aki a legjobban ismer minket, és a legjobbat akarja nekünk. Vagy más véleményekre hallgatunk, szívünk indulataira. Ez döntő módon befolyásolja sorsunkat. Istennek mindnyájunkkal van egy szép terve… annyi valósul meg belőle, amennyire készek vagyunk rá figyelni, neki engedelmeskedni. Sokkal több szeretet lehetne közöttünk, több békesség a szívünkben, sokkal boldogabbak lehetnénk, ha hagynánk érvényre jutni az ő akaratát. 

   Büszkeségünk, hamis szabadságtudatunk igézetében élve nem akarunk tudomást venni erről a mennyei kötődésről, kapcsolatról… Kisajátítjuk ajándékba kapott életüket. Saját fejünk szerint járunk, de nem a saját (igazi) céljaink fele haladunk. Amire dacosan azt mondjuk, hogy „márpedig ez az én utam”, az már régóta tévelygés, szánalmas céltévesztés...   

    Pál apostol igénkben különbséget tesz a testi és a lelki ember között. Nem könnyű a határt felállítani, mégis létezik az. Ha nem nyitott a szívem, ha Isten nem taníthat és vezethet engem, ha nem tűröm, hogy figyelmeztessen, irányítson, nem kötelezem el magam mellette, akkor testi vagyok. Lehet, hogy van valamiféle vallásosságom, de a saját ízlésem és értelmezésem szerint élem meg azt… (A hitetlen ember is „hisz a maga módján”.) Én akarom Istent a magam képére és hasonlatosságára formálni, és nem engedem, hogy ő alakítson a Krisztus ábrázatára.  Csak a testi tényeket, törvényeket ismerem, azok befolyásolnak, a lelki igazságok számomra elméletnek számítanak.

   A lelki ember – bár valójában tetőtől talpig testi – nyitott, figyelmes, érzékeny arra, amit Isten elvár tőle, élő, személyes kapcsolatban áll vele, meghallja üzenetét, akaratát alárendeli az övének, kész engedelmeskedni, igyekszik Krisztus példája szerint élni (mert az ő szeretete szorongatja a szívét). Számára a hit valóság: mindennapi küzdelem, a kegyelem állandó tapasztalata. 

   A kiskorúság említésével (bár a kifejezés negatív csengésű) arra utal az apostol, hogy tkp. adott a belső fejlődés lehetősége. Alapjában jó hír ez. Elindulhatunk a lelki növekedés útján, megnyílhat a szívünk Isten titkainak és az ő akaratának megismerésére, egyre jobban megragadhat, betölthet a megváltás csodája. Nem életkor függvénye ez. Egy gyermek lelkileg sokkal bölcsebb, érettebb lehet, mint éppen egy felnőtt… 

  Biológiai létünkben is kóros, patologikus, ha nincs fejlődés, nincs megújulás. Így van ez a lelki élet területén is. Ha évek óta hallgatjuk az igét, de az semmit nem alakított rajtunk, gondolkozásunkon, magatartásunkon, akkor ez súlyos lelki retardációra utal. Valamilyen belső baj, bűn, közömbösség akadályozza, blokkolja növekedésünket, ami miatt éretlenek, kiskorúak maradunk. (Történet… Egy neves tudós sofőrjének mondta valaki: „sokat vagy együtt ezzel a nagy emberrel, biztos, sok mindent tanultál tőle”. „Én nem”, válaszolta, „engem nem érdekel az ő témája, amikor utazunk, mindig bekacsolom a rádiót”.) Magunkon is hasonló tüneteket fedezzük fel: gondolkodásunkban, megnyilvánulásainkban, viszonyulásainkban olyan csököttek, kicsinyesek vagyunk. Nem lettünk naggyá a hitben, a megértésben, nem tudunk igazán nagylelkűek lenni másokkal. 

   Az apostol a tanítást a gyülekezet lelki fejletlenségéhez, gyermetegségéhez szabja. Nem magasröptű teológia igazságokat, elvont spirituális összefüggéseket ismertet meg velük, hanem nagyon elemi intéseket: hogy ti. ne bántsák egymást, ne vegyék el az egymásét, ne essenek egymásnak, ne versengjenek… A kép a gyermeknevelés gyakorlatából származik: tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel… Persze, fontos a tej is, de a felnőtt embernek már kalóriásabb ételekre van szüksége. („Nem lógok a mesék tején” – írja József Attila). 

    Miközben „külső”, társadalmi életünkben nagyon komolyan vesszük magunkat, elvárjuk, hogy mások is így tegyenek, elismerjenek, és önérzetesen kikérjük magunknak, hogy tiszteljék véleményünket, döntésünket, mert nem vagyunk gyermekek, a lelkiek szintjén annyira infantilisen viselkedünk. Nem látszik rajtunk, magatartásunkon, hogy hitben felnőttünk volna. Kisszerű önzés, sértődékenység, lelki korlátoltság, szűklátókörűség jellemez. Ezt látjuk a világban is: nagyhatalmak vezetői úgy nyilvánulnak meg, akár duzzogó óvodások, vagy dührohamot kapó, irreális agyszüleményekkel fenyegetőző kisgyermekek. Magas beosztású vezetők gyalázatos bűncselekményekbe, korrupciós ügyekbe bonyolódnak, magukat sokra tartó emberek megbuknak a hit, a szeretet, az emberségesség  alapkövetelményeiből. 

  Nagyon igaz a megállapítás: testiek vagyunk. Sokszor ösztöneink, alacsonyrendű indulataink irányítanak, nincs igazi erkölcsiség, belátás, felelősségtudat bennünk… Csak az önzés és az anyagiasság törvényét ismerjük. 

  Pál – ahogy már kiderült a megelőző részekből – elsősorban a versengést, a viszálykodást és pártoskodást veti a korintusiak szemére. „Én a Pálé, én az Apollósé vagyok”. Hát nem esztelenség ez?! Ugyanilyen abszurd a mai vallási közösségek egymással való vitája. Egyik igazabbak tartja magát, mint a másik, pokolra küldi, nagy ívben elkerüli a másikat… Az evangéliumtól idegen, gonosz gondolkodás ez. Semmi sem állt távolabb Krisztustól, mint mások lenézése… és sokan ezt teszik az ő nevében. Teljesen emberi hozzáállás (akármennyire isteninek állítjuk be.)

  Az apostol külön említi az irigységet… Nagy úr, nagyon meg tudja mérgezni az életünket, szét tudja verni, tönkre tudja tenni a családokat, közösségeket, nagyon le tud húzni. Olvastam valakitől: „akkor lennénk boldog, ha nem kellene irigykednem senkire”. Irigylem azokat, akik senkire sem irigykednek? Hogy állunk ezzel kérdéssel? Kire irigykedsz? Aki anyagilag jobban áll, a gazdagokra, tehetősekre, sikeres emberekre? Vajon mind ennek az árát is irigyled tőlük?

   Valóban: emberi, sőt, ó-emberi viselkedés ez. Kétségtelen, hogy emberek vagyunk, de Isten megváltott gyermekei. Akiket Krisztus megújított. Akiknek az ő indulatát adja. Akiket Isten az ő képére és hasonlatosságára teremtett, képessé tett arra, hogy keressük akaratát, hogy kérjük a Lélek erejét. Emberi mivoltunk nem korlát, hanem lehetőség. 

   A kérdés időszerű: ha pártoskodás üti fel a fejét közöttünk (az egyházban), ha hangzatos nevek, nagy tekintélyek mögé bújva elkülönülünk egymástól, ha ítélkezünk egymás felett, akkor ez nem emberi viselkedés-e? Hogyan jut érvényre a bibliai igény: „Egymást különbnek tartván magatoknál” (Fil 2,3)? A bűnösök és paráznák megelőznek Isten országában, tanítja Krisztus Urunk (Mt 21, 31). Nézzünk körül: hol van több farizeus, és hol több az Isten kegyelmét kereső bűnös! Érdemes ez utóbbiak társaságába állni, nagyobb eséllyel találkozunk Krisztussal.

  Rossz a hivatkozási alap: Pál, Apollós, Kéfás… Luther, Kálvin… vagy későbbi egyházújítók mind emberek. Nehogy mögéjük állva, rájuk hivatkozva eltávolodjatok Krisztustól! Szolgák ők, akik az egyetlen Úrra próbáltak mutatni. Nehogy az Úr helyett a szolgákat követnénk! Nehogy az inasoknak fejeznénk ki a királynak járó hódolatunkat!  Minden, amit elvégeztek, az Úrtól volt. Ne akadjon meg szemetek az eszközökön!  Az elküldőre nézzetek! Hozzá ragaszkodjatok, benne értsétek meg, hogy egységre, egyet értésre hívott el az Úr. 

  Pál saját szolgálatáról is beszél a földműves-életből véve a hasonlatot. Én plántáltam, Apollós öntözött (vitatkozni lehet, ahogy melyik minőségibb munka), de egy biztos: Isten adta a növekedést. A csoda, az erő, az áldás Istentől van. Ha postás egy nagy adományt ad át nekünk, akkor lényegében nem neki tartozunk hálával, hanem a feladónak. Ő csak közvetített. Mellékes, hogy ki ültet, ki öntöz (fontos a szolgák tevékenysége, de nem az ő személyük áll középpontban, nem ők az üdvösség garanciái). Ezt nagyon bölcsen, alázatosan fel kell ismernünk. Az Isten országát nem mi nyitjuk meg, nem mi juttatjuk oda be az embereket… Isten végzi ezt – micsoda kegyelem! – általunk is. Micsoda megbízatás, méltóság, milyen drága küldetés! Isten szolgálatában állunk. Ha megkérdik, hogy melyik cégnél dolgozol, említsd büszkén a mennyeit is… És ha a fizetés felől érdeklődnek, feleld azt: a lehető legnagyobb… 

  Akik a munkát végzik, azok – Isten szemszögéből – egyek… Nem egymás ellen, hanem közös célért küzdenek. Ha egymás ellen (vagy egymással rivalizálva) teszik, akkor valami nincs rendben. Akkor magukra, és nem a küldőre figyelnek. 

  De a szolgálat elfogadása is kegyelem: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Akiken meglátszik Isten építő, megáldó munkája, jóvolta. Ha mi is mindent kegyelemből kaptunk, akkor azt senkitől sem vitathatjuk el. Ha felvesznek a mentőcsónakba, nem kifogásolhatom, hogy másokkal is megteszik. 

   Ez a lényeg, ez a döntő, ez a legfontosabb. Úgy vagyunk a Krisztuséi, hogy tudjuk: minden az övé. Tudjuk: benne mindent megnyertünk. Akkor nem lehetünk kicsinyesek, egymással versengők, egymást kirekesztők. Tőle meg kell tanulnunk az elfogadást, a nagylelkűséget. Ebben adjon Isten nekünk növekedést! Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek közösségében, hálát adunk ezért a mai napért, ünnepért, találkozásért, gondviselésedért, oltalmadért, hálát adunk családunkért, a külső békességért, testi-lelki áldásaidért, de mindenek fölött azért, hogy Krisztusban megváltott gyermekeid vagyunk, hogy tőled senki és semmi el nem szakíthat. Hálát adunk az Ige figyelmeztetéséért, tanításáért. Ó, Lelked által tégy késszé arra, hogy komolyan vegyük a te szent szavadat, mert a magunk javára tesszük azt! Cselekedd, hogy testi emberekből lelkiekké váljunk, akik ismerjük szent akaratodat, és igyekszünk követni azt, akik engedjük, hogy a Krisztus arcára és lelkületére formálj át minket. Bocsásd meg, ha sokszor olyan kicsinyesek vagyunk, lelki kiskorúak, ha ostoba széthúzás, esztelen versengés vagy nemtörődöm közömbösség van közöttünk. Ó, táplálj minket a te igéddel, hozzánk illő lelki eledellel, és adj nekünk növekedést, adj nekünk fejlődést, előbbre jutást a hitben, értelemben, az ismeretben, szeretetben! Hadd látszódjék meg magatartásunkon, viselkedésünkön, hogy a te közösségedhez tartozunk, ahol elsajátítottuk a bölcsességet, a megbocsátást, a nagylelkűséget. Hadd igazodjunk a Krisztus példájához! 

Óvj meg minket az egymás feletti ítélkezéstől, pártoskodástól, hiszen egységre hívtál el Krisztusban! Taníts alázatra, egymás tiszteletére, a te kegyelmed elfogadására! Hadd végezzük hűséggel, odaadással szolgálatunkat, nem versengéssel, egymást különbnek tartván önmagunknál. Hallottuk, hogy a legnagyobb kiváltság az, hogy a te munkádban állhatunk, a te áldásaid részesei, továbbadói lehetünk. 

  Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk először betegeinket. Te ismered kinek-kinek a helyzetét, szenvedését, betegsége kimenetelét. Fohászkodunk súlyos állapotban levő asszonytestvérünkért, gyülekezetünk egykori gondnokasszonyáért, légy közel hozzá nehéz küzdelmében, erősítsed őt - szent akaratod szerint – testben is, és készítsd lélekben, őrizd meg a hitben, megtartó kegyelmedben. Adj türelmet őt gondozó szeretteinek. Fohászkodunk a kis Szófiért, aki nehéz műtétre készül, őrizd az ő életét, adj testi-lelki erőt neki, szüleinek. 

   Imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, bajok, küzdelmek, megpróbáltatások közt levőkért, és áldásodat kérjük a munkájukat, szolgálatukat végzőkre, szünidőben, vakáción levőkre.

Irgalmazz háborúskodó, sok konfliktussal terhelt világunkon, adj belátást, bölcsességet, kiengesztelődést, békességet! Krisztusért. Ámen.