1 Kor 14, 1-25 (vas.de.)

     1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 

2 Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat. 

3 Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 

4 Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. 

5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle. 4Móz 11,29

6 Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? 

7 Az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak? 

8 Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? 

9 Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. 

10 Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. 

11 Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem. 

12 Ezért ti is, mivel buzgón kéritek a lelki ajándékokat, arra igyekezzetek, hogy ez a gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja. 

13 Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni. 

14 Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom. 

15 Mi következik mindezekből? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. 

16 Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? 

17 Mert a te hálaadásod ugyan jó, de a másik nem épül belőle. 

18 Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, 

19 de a gyülekezetben inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. 

20 Testvéreim, ne a gondolkodásban legyetek gyermekek, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban ellenben érettek legyetek. Róm 16,19; Mt 10,16

21 A törvényben meg van írva: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, de így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr. Ézs 28,11-12

22 Úgyhogy a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól. 

23 Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? 

24 De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, azt mindenki meggyőzi bűnös voltáról, mindenki megítéli, 

25 és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van. Ézs 40,5-14; Zak 8,23

    Testvéreim, akár egy prédikáció erejéig is megállhatnánk az első mondatnál. Törekedjetek a szeretetre. Egész életre szóló program, kötelesség, feladat ez. Az előző fejezet részletesen leírja, hogy mit jelent (ill. mit nem jelent) a szeretet: hosszútűrést, jó szándékot, reménységet… nem pedig féltékenységet, dicsekvést, tapintatlanságot, gőgösséget. Ahogy a mindennapi kenyérért, megélhetésért, úgy kellene fáradoznunk a szeretet megvalósulásáért is. Teljes igyekezetünkkel akarnunk kellene. Szeretet kellene áthassa minden beszédünket, megnyilvánulásunkat. Persze – ezért találunk egy sor negatív tartalmú meghatározást a szeretet himnuszában - ez állandó harcot feltételez önző, bizalmatlan énünkkel. Kérdés, hogy vállaljuk-e ezt a nehéz, de áldott krisztusi utat… 

    Könnyen kimondjuk, hogy nem lehet, nem érdemes, és ilyenkor többnyire az emberek rosszaságára hivatkozunk, másokat hibáztatunk, azonban saját hozzáállásunkért mi vagyunk a felelősek. Ki gondolja azt közülünk, hogy semmit sem tehet lakása, otthona tisztántartásáért? Ugyanígy a szívünkkel kapcsolatban is. Mi vagyunk annak a gazdái. Egy orvos nem mondhatja: ezt a beteget képtelen vagyok kezelni, gyógyítani, mert olyan összeférhetetlen természetű.   

    A legfontosabb feladat tisztázása után további tanácsokat olvasunk az apostoltól: kérjétek a lelki ajándékokat. A lelki ajándékokról (karizmákról) az él a köztudatban, hogy azokat vagy kapja valaki, vagy nem. Itt azt halljuk: lehet kérni is azokat. Uram, tégy bölcsebbé, adj több megértést mások iránt, tedd életemet bizonyságtétellé, és bizonyságtételemet változtasd életté! Szoktunk-e ilyen kérésekkel Istenhez fordulni?

   A mai ember nem szeret kérni. Nem szeret lekötelezett lenni.  (Történet. Egy király három szolgát fogadott fel, nagyon meg volt elégedve a munkájukkal, és szolgálatuk leteltével megkérdezte tőlük: mit adjak nektek fizetségként? Az egyik egy zsák aranyat kért, a másik egy szekér ezüstöt, a harmadik azt mondta: mindennap annyit kérek tőled, amennyi szükséges nekem.) A tékozló fiú kikérte a vagyont, a teljes örökségét. Add ide a markomba, majd én tudni fogom, mit kezdjek vele. Aztán rájött, megtanulta: a legjobb mindennap megkapni. 

   A lelki ajándékok közül Pál a prófétálást emeli ki, azt helyezi előtérbe. Ha magunkra kell vonatkoztatnunk, idegennek érezzük ezt a kifejezést. Ki tartja magát prófétának közülünk? (Még lelkészekként sem szívesen vesszük magunkra ezt a szerepet. Egyszer valaki egy hozzászólásommal kapcsolatban ironikusan megjegyezte: „Béla próféta megmondta nekünk”, hát nem esett jól.) 

   A prófétálás fogalmában, vagy inkább szolgálatában benne van a bizonyságtétel, Isten igéjének továbbadása, a tanítás. Isten aktuális üzenetének megértése és közvetítése… A szó görög eredetű, a pro-phémi kifejezésben pedig a pro előtag nemcsak az jelenti, hogy előre, hanem azt is: előtt.  Mások előtt beszélni, tanúskodni. A prófétálás ebben az értelemben nem jövendölés, hanem a kijelentés, az Ige bölcsességének a képviselete. A Szentírás igazsága melletti kiállás. Pl. abban, hogy nem jó – akármennyire előnyösnek is tűnik – a gonosszal szövetségre lépni. Abban, hogy a hamis út tűnhet sikeresnek, de jó nem származik belőle. Abban, hogy – bár jönnek nehézségek - Isten nem hagyja el az övéit. 

    A gyülekezeti gyakorlatban a prófétálás az Ige ajándékának közösségi megosztását jelenti. Isten erre és erre tanít. Ez nemcsak az igehirdetésben történik (akkor ezt a prédikációt csak magamnak mondanám), hanem mindennapi megnyilvánulásainkban: családban, munkában, iskolában. Mint akik szívünkön hordozzuk egymás sorsát – lelki értelemben is… Eléggé eltávolodtunk ettől az újszövetségi gyülekezeti modelltől. Az Ige úgy háttérbe szorult az életünkben. Nem zsinórmérték számunkra, csak a templomi szertartás szövege.  

  Pál a prófétálást a nyelveken szólással hasonlítja össze. Ez az első időkre jellemző lelki ajándék ill. gyakorlat a személyes hitélmény erőteljes kifejeződése volt. (Ha aktuális párhuzamokat keresünk: képzeljünk el valakit, aki saját titokzatos, nehezen érthető lelki benyomásairól áradozik). A nyelveken szólás az egyén épülését szolgálja, a prófétálás viszont a gyülekezetet építi, vigasztalja, bátorítja. Ez a prófétálás lényege. Ha hittel szólunk, akkor egyben prófétálunk is. Jó, ha személyes megragadottságunkat, belső átéléseinket is kifejezésre tudjuk juttatni, ez hitünk meggyőző bizonyítéka lesz számunkra - és talán mások előtt is -, de több bízatott ránk annál, hogy csak saját belső élményeinkről beszéljünk. Ebből a kegyeskedő, l’art pour l’art lelki állapotból  tovább kell lépni a mások buzdítása felé.

   Az apostol személyes példájával érvel: ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit értetek szavaimból, ha nincs kinyilatkozatás, intés, tanítás. Helye van a bensőséges hittapasztalatok kinyilvánításának is, de az másokat nem sokban segít előre. Súlyos kijelentés hangzik el: a levegőbe fogtok beszélni. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy az egyházban, hívő körökben sokszor olyan belterjes ún. „kánaáni” nyelvet használunk (amit mi nagyon szépnek, meghittnek találunk), ami másokat nem szólít meg, így mondanivalónk elszáll az emberek feje fölött. 

  Az apostol a hangszerek példáját is említi: ha azok nem egy összefüggő, követhető dallamot játszanak, hanem csak kaotikus hangzavart keltenek, akkor az nem kellemes a hallgatók számára, nem igazi zene. Még élesebb a következő mondat üzenete: Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? Ha bizonytalan a kürt zengése, kicsoda készül a harcra? És itt már nemcsak szórakozásról van szó, hanem az elhívatásunkat fenyegető veszélyek felismeréséről, lelki készenlétről.

    Ha nem világos az üzenet, akkor ki fogja azt követni? És ez a kérésbe foglalt figyelmeztetés már nemcsak a nyelveken szólásnak a kívülállók számára zagyvának tűnő szóáradatára vonatkozik, hanem erőtlen, homályos, bizonytalan, idegen eszmékkel vegyített tanításunkra is, ami nem tud ösztönző, motiváló üzenetté, biztos útmutatássá lenni. Egyik nagy erőtlenségünk ez. 

Nekem is kínzó kérdésem: sikerült-e világossá tennem – legjobb tudásom szerint - a családom, a gyülekeztet (abban gyerekek, fiatalok, felnőttek) számára azt, hogy mi az Isten akarata velünk, hogy melyik a krisztusi út, igazság és élet. Talán túl elvont volt, okoskodó, amit mondtam, és nem érintette meg a szíveket. Dagályos mondatokban szóltam, pedig egyszerűen kellett rámutatni az élet és megtartatás útjára. Nagy erőtlenséget érzek magamban, nagy közömbösséget látok magam körül. Az igét mellőző egyház, a közösséget alig gyakorló gyülekezet lettünk. Saját hitvallásunkkal keveredtünk ellentmondásba.  

  Az apostol azt sugallja: határozottan, világosan kell szólni. Egyetlen nyelv sem értelmetlen (nincsenek primitív nyelvek). Bármely nyelv ismerői meg tudják értetni magukat, figyelmezetni tudják egymást, képesek egymásnak kifejezni örömüket, szeretetüket. Ha nem tudom gondolataimat közölni, idegen maradok a másik ember számára. 

  Aki (mégis) nyelveken szól, az kérje, hogy meg is magyarázhassa. Beszédünknek értelemmel megfogalmazottnak, és értelemmel felfoghatónak kell lennie.  Ami nem jut el a tudatunkig, az a szívünkig is nehezen. Nem kapcsolhatjuk ki értelmünket, rációnkat- imádságainkból, hálaadásunkból sem. Ha valamilyen halandzsa nyelven, összefüggéstelenül beszélek (lehet, hogy közben őszinte hála szorongatja a szívemet), abból más nem sokat tud kihámozni, tanulni.

  A 18. versben Pál félreérthetetlenül utal arra, hogy ő maga kapta ez a lelki ajándékot: mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni. Mégis hozzá teszi: inkább öt szót mondok értelemmel, mint tízezret értelem nélkül. Elgondolkodtató mondat. Meghökkentő az arány. Sokat beszélünk, sokszor fölöslegesen. Öt szóból áll pl. az egyik legrégibb keresztyén hitvallás: Jészusz Khrisztosz Theou Hüiosz Szótér (I KH TH Ü S): Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. (Valóban: a vele való élő kapcsolattól függ minden: közösségünk, egymáshoz tartozásunk, hitünk megélése.) 

    Az apostol érett magatartásra szólítja fel a gyülekezet tagjait: ne a gondolkodásban, ne a beszédben legyetek kiskorúak, gyerekesek, hanem a rossznak a cselekvésében. Olyan fejlettek lettünk a gonoszságban, bántásban (jó pár éve megjelent az internetes bűnözés), és olyan visszamaradottak a szeretetben, megértésben, lelki bölcsességben! Megáll az eszünk azon, hogy atomhatalmakat kormányzó vezetők milyen infantilis, retardált lelkű, sértődékeny emberek tudnak lenni!

  Pál törvényt is idéz: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, de így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr.Idegen nyelven, mert a sajátjukon már nem hallgattak az Úrra. És az a tény sem hatja meg őket, hogy most érthetetlen nyelven szól hozzájuk. Ennek alapján jelenti ki az apostol: a nyelveken szólás jel az idegeneknek, a prófétálás pedig a hívőknek szól. 

  Végül az apostol egy gyakorlati példával hozakodik elő: ha bemegy valaki az istentiszteletre, és hallja, hogy mindnyájan nyelveken szóltok, azt hiszi, hogy őrjöngtök (valószínű, Korinthusban túlzásba estek, talán versengés is volt ezen a területen).  Üzenetünk egzakt, világos, felfogható kell legyen. Ami nemcsak megérint, hanem elgondolkoztat, bűnbánatra indít. Csupán érzelmi felindulásból nem lesz igazi, tartós elhatározás… Egyszerre kell szívvel és ésszel döntenünk.  

  Ha a közétek belépő azt látja, hogy magatokon kívül vagytok, nem fog bekapcsolódni veletek együtt az Isten dicsőítésébe, hiszen azt sem tudja, hogy miről van szó. De ha megérti hitetek lényegét, ha megérzi a köztetek levő szeretetet, akkor ő is arcra borul… És hirdeti: Isten köztetek van. Gyülekezeti életünkre nézve ez a legfontosabb megállapítás. Köztünk van az Isten. Csodálatos ezt megélni, erről tanúskodni. Nem a hitet bizonygató emberi teljesítményre van szükség, hanem Isten hitet és jócselekedetet ajándékozó, örömet fakasztó jelenlétére. Akkor lesz áldás, megmaradás. Ámen.  

Urunk, Istenünk, legyen áldott szent neved, hogy ebben az új hónapban, ezen az új héten együtt lehetünk a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Köszönjük minden áldásodat, oltalmadat, az munkáink végzéséhez kapott erőt, a békességet kinti világunkban és a szívünkben, a hit drága ajándékát, hozzád tartozásunk reménységét, bizonyosságát. 

   Köszönjük Igéd gazdag üzenetét, mindenekelőtt a buzdítást arra nézve, hogy törekedjünk a szeretetre. Add, mennyei Atyánk, hogy ezt tekintsük legfontosabb feladatunknak… Bocsásd meg, ha sok minden fontosabb lesz: a földiek, az anyagiak, világi előmenetelünk, miközben szeretet nélkül széthull az életünk.

   Megérthettük azt is, hogy egyéni hitünk bizonygatásánál sokkal előbbre való a mások építése. Mi sokszor még keresztyénségünkben is magamutogatók, dicsekvők, mások felett ítélkezők vagyunk, leszóljuk egymás hitét, magunkat különbnek tartjuk. Tégy minket másokra figyelő, a mások lelki sorsáért, üdvösségéért felelősséget vállaló emberekké! Őrizz meg attól, hogy csak a levegőbe beszéljünk, hanem tedd bizonyságtételünket hitelessé, hatásossá, hogy megérintse a szíveket, elgondolkoztassa az embereket, és közelebb vezesse őket Krisztushoz! Hadd szóljon minden róla egyéni és közösségi életünkben. 

   Add nekünk a prófétálás, Igéd igazsága hirdetésének és képviseltének lelki ajándékát! Olyan nagy szükségünk van erre nekünk, környezetünknek, önzése, nagyravágyása miatt a pusztulás fele tántorgó világunknak! Hadd kegyen nyilvánvaló az számunkra, és ezt hirdesse beszédünk és életünk is, hogy Krisztusban lehet megtalálni az utat, az igazságot és az élet teljességét. 

   Kérjük Lelked bölcsességét, hogy tartózkodni tudjunk a fölösleges, hiábavaló beszédtől, hogy szavainknak súlya legyen. Inkább öt szót mondjunk értelemmel, mint tízezret értelem nélkül… A legfontosabbat tudjuk tovább adni, ami a békességet, az életet szolgálja.

   Hadd legyen nyilvánvaló, hogy te köztünk vagy. Akkor van áldás, akkor tud közösségünk vonzó lenni. Nem emberi erővel, hatásvadászattal, hanem a te erőddel válhatunk élő gyülekezetté. Adj nekünk megújulást! Úgy megfáradtunk, közömbössé, érzéketlenné váltunk! Rázz fel minket, vond közelebb magadhoz gyermekeink, fiataljaink, felnőtt egyháztagjaink szívét! 

   Imádkozunk, áldd meg az óvodába, iskolába, egyetemre indulókat: hadd gyarapodjanak tudásban, a szükséges ismeretekben, segíts őket, hogy szorgalmasan tudjanak tanulni, és kitartással elérjék céljaikat. Áldd meg a tanítókat, pedagógusokat, adj nekik türelmet, bölcsességet, hogy lelkiismeretesen neveljék, oktassák a rájuk bízottakat, igazi értékeket adjanak át nekik. 

   Könyörülj gyülekezetünkön: elsősorban betegeinkért imádkozunk, légy Krisztusban személyesen nagyon közel hozzájuk, hordozd őket testi-lelki szenvedéseik, harcaik közt, mutasd meg nekik gyógyító, megtartó hatalmadat, Szentlelkeddel vigasztald a gyászolókat, bátorítsd a félénk szívűeket, aggodalmaskodókat, buzdítsd a csüggedőket, erősítsd a testi-lelki megpróbáltatásban levőket, segítsd a fáradozókat. 

   Adj békességet világunknak, őrizz a katasztrófáktól, és a nehézségek közt is adj bizodalmat, kiutat, megtartatást! Őrizz meg a magad számára itt és az örökkévalóságban. Krisztusért. Ámen.