1 Thessz 3, 9-13 (vas.de.)

    9 Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amellyel megörvendeztettek minket a mi Istenünk előtt, 

10 amikor éjjel és nappal buzgón könyörgünk azért, hogy láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait? 

11 De maga a mi Istenünk és Atyánk és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok, 

12 titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. 

13 Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével együtt. Ámen. 

   Hallottuk az igefelolvasásban (1 Thessz 1, 2-10): az apostol hálaadással kezdi ezt a levelét, és meg is nevezi hálaadása legfőbb okait: a gyülekezet hite, szeretete, reménysége. Hogy kiválasztottak vagytok, nemcsak szavakban jutott el hozzátok Krisztus beszéde, nem csak egy tanítás, elmélet az számotokra, hanem erő, Lélek, bizonyosság. A zaklatások ellenére örömmel fogadtátok, példává lettetek, az evangélium eszközeivé. Az élő, igaz Istennek szolgáltok, és várjátok a mennyből Jézus Krisztust. Mondhatjuk: ebben a felsorolásban benne van a keresztyén élet lényege. Ó, mennyire jó lenne, ha mindez rólunk is elmondható lenne! Most nincsenek üldözések, zaklatások - közömbösségünk a legfőbb akadály.  

  Az első sorokban megszólaló hálálkodó hangvétel végigkíséri az egész levelet... Mai igeszakaszunkban is erről hallottunk. Hogyan is adhatnánk hálát?- kérdi az apostol. Meg sem tudjuk köszönni, ki sem tudjuk fejezni, szavakba sem tudjuk önteni, valójában fel sem tudjuk fogni, hogy mennyi áldást kaptunk Istentől! „A sok jót, mellyel áld, ki sem mondhatja szánk.” Az áldásból öröm származik, ami mást is megörvendeztet. Megörvendeztettek minket az ő színe előtt. Vajon milyen érzéseket váltunk ki másokból, mit látnak meg bennünk gyermekeink, unokáink, a fiatalabb nemzedék? Sugárzik-e rólunk az Istenhez tartozás békessége, öröme, ezt veszik-e észre rajtunk? (Egy idős néni még idősebb testvérét látogatta meg. Mosolyogva lépett be hozzá az ajtón. Az megkérdezte: mitől van ilyen jó kedved? A válasz így hangzott: az autóbuszon egy kedves fiatal lánnyal utaztam, jót beszélgettünk, még a csomagomat is segített levenni, és búcsúzáskor átölelt, mert – azt mondta - hasonlítok a nagymamájára… Igaz, ennyi elég? Vajon, látszik-e rajtunk, hogy átölel az Isten?)  

  Éjjel és nappal buzgón könyörgünk azért, hogy láthassunk benneteket. Úgy gondoljuk, hogy Pál lelkileg egészen rendben volt, az Istennel való közösség nagyon mély, intenzív formáját élte át – de, íme, neki is szüksége volt emberi találkozásokra… Mennyivel inkább nekünk! Igen, van imádság, elmélkedés, bibliaolvasás, van hit, de szükségünk van egymásra is, egymás lelki támogatására, az együttlétre… Nagy gondokat látok ezen a területen. Nem érezzük ezt a szükséget. Mesterséges eszközökkel pótoljuk.  Elidegenedtünk egymástól. Sokan csak formálisan tartoznak ide, egyáltalán nem vágyakoznak a közösségbe. Elvannak magukban. Egyre nagyobb a számuk. A szétesés jelei ezek. Valaki elmondta: egyik nyugat-európai fővárosban egy olyan étteremben járt, amit egy középkori templomból alakítottak ki. Még mindig jobb, minta üresen állna: legalább testi táplálékot lehet benne kapni. A kiüresedés tüneteit látom… Mi lesz gyülekezetünkkel? Ha soha nem látogatom barátaimat, ha nem is akarok találkozni velük, akkor elhidegül velük a kapcsolatom. Azt mondjuk, hogy nincs időnk. Amíg élünk, addig mindig van: kérdés, hogy mire fordítjuk.

  Kipótolhassuk hitetek hiányosságait. Talán egy kicsit fennhéjázóan hangzik, de a thesszalonikaiakban van annyi alázat, hogy kihallják belőle az apostol jó szándékát... Valóban: Isten igéje ki akarja pótolni a mi hitünk hiányosságait. Vagy mi azt gondoljuk: velünk minden rendben, minket nem kell tanítani, mi boldogulunk önmagunkban? Nemrégiben olvastam egy elgondolkodtató mondatot: a mai ember lelkileg alultáplált. Annyi mindent tudunk, annyi információ jut el hozzánk, de a lényeget sokszor nem halljuk meg, nem fogadjuk be. Aggasztó E – (egyetértés), H-(hit), és Sz -(szeretet) vitamin hiányban szenvedünk. És ha ezek hiányoznak, akkor túlteng a békétlenség, hitetlenség, harag. Igaz, tudjuk, miről van szó? 

  A találkozás megvalósulásának a kérdését Pál rábízza Istenre: de maga a mi Istenünk és Atyánk és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok. Szeretnénk és igyekszünk is eljutni hozzátok, de Isten ad majd zöld jelzést, lehetőséget. Jó, ha figyelünk az isteni tervezésre, időzítésre. Jó, ha rá vagyunk hangolódva a felső vezérlő programra, ha keressük az Isten akaratát! Isten tervei nem mindig esnek egybe elképzeléseinkkel, de egybeesnek az üdvösségünkkel. 

  Szép az a kérés, amit az apostol megfogalmaz: az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt… Ez a legfontosabb. Krisztust követő életünknek az elsődleges ismérve. Valójában: keresztyén identitásunk maga. Gondoljunk arra: az Isten szeretet. Vajon az ő gyermekeit nem ez kellene jellemezze? „Gyarapodni, gazdagodni a szeretetben” - gyülekezeti projektünk is lehetne. Ahogy az igében áll: egymás és mások iránt. Ismerjük be, mindkét területen gondokkal küszködünk. Távolról sem vagyunk olyan ideális közösség, ahol szeretetteljes légkör uralkodik, ahol egyetértés és együttérzés van, nincs önzés, irigység, soha nem mondunk rosszat egymásról, ahol örülünk egymás sikerének, egymás javát igyekszünk szolgálni. Másfelől a kívülállók irányába is sokszor vagyunk ítélkezőek, visszautasítóak. Az ige azt tanítja: változni, növekedni lehet. Bejelentkezünk-e az Isten szeretet-programjába?

    Ennek megvalósulása - az apostol kérése is erre utal – egy folyamat… Nem érünk célba egyik pillanatról a másikra. Sérelmek, traumák, csalódások, gyanakvások élnek bennünk. Isten tudja azokat leépíteni, meggyógyítani. Hatással van ránk – negatív értelemben - a világ önzése is, a „csak magaddal törődj” gondolkodása. Nem bánom, ha elpusztul is a világ, ha nekem hasznom van belőle.  Ez a szemlélet meggátolja a szeretet növekedését, gyarapodását bennünk. Tudjátok, hogyan juthatunk előbbre? Ha gyakoroljuk a szeretetet, ha adunk, ha szolgálunk. Attól, hogy valaki állandóan a sportműsorokat nézi vagy hallgatja, még nem lesz élsportoló. Aki énekes akar lenni, annak sokat kell énekelnie.   

   Beszélnünk kell az Istennel való szeretetkapcsolatunkról is. Ennek forrása nem a mi szívünk, hanem ő maga. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő… (1 Jn 4,10). A mienk valójában viszonzás, és az egyetlen, amit adhatunk (a hála és dicsőítés mellett) azért a nagy áldozatért, amit ő hozott meg értünk. Sok neheztelés lehet bennünk Isten iránt is, vád, panasz. Megkeseredésből, kicsinyhitűségből fakadnak. Engedjük, hogy Isten megérintsen Lelke által, megértesse velünk az ő megváltó akaratát!   

   Az apostol hozzáteszi: ahogyan mi is szeretünk titeket. Egy szeretet-körforgásban élünk. Aki kapott, az tud adni, másokat is gazdagítani. Szomorú az, ha nálunk megszakad a kör. Ha úgy működünk (vagy nem működünk), mint egy hibás villanyhálózat. Ha nem osztjuk meg kegyelmi ajándékainkat. (Az utcában lakó gyerekek szinte minden délután együtt fociztak… Az egyikük egyszer csak kimaradt a csoportból. Miért nem jössz, kérdezték. Azért, mert a szüleimtől kaptam egy focilabdát, most van, amivel játsszam egyedül is… Értjük. Isten őrizzen, hogy abban leljük örömünket, hogy egyedül pattogtatjuk a labdánkat! A közösség halála az.) 

   Azt is kéri Pál, hogy Isten erősítse meg a gyülekezet tagjainak szívét, adjon bátorságot, kitartást a hitben (akkor az üldözések, bántalmazások jelentették a veszélyt, ma a „mindent szabad” meder nélkülisége), tegye őket feddhetetlenné, azaz kifogástalanná a szent életben, őrizze meg a kísértésektől, hogy legyenek a jónak az eszközei, és példaképek a tisztaságban, a becsületességben. Nem kis feladat ez. Isten tud késszé tenni, erőt adni, támogatni ebben. 

   Hogy neki engedelmeskedve, reménységgel várjuk Krisztus eljövetelét… Minden nap meg kell kérdezzük: ha ma eljönne a mi Urunk, hol és hogyan találna minket. Mi az, amit sürgősen jóvá kell tennünk vele, embertársainkkal szemben? Annak kezdjünk neki azonnal! Úgy tűnik, túlértékeljük a földit, és lebecsüljük a mennyeit, pedig ez ideig való, az pedig örökké tartó. Adjon az Úr nekünk bölcsességet!  Ámen.