1 Jn 3, 1-8  (vas.de.)

 1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Jn 1,12 

2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Kol 3,4; 2Kor 3,18

3 Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

4Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés. 

5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Ézs 53,4.9; Jn 1,29; 1Pt 2,24 

6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt. 

7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.

8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. 

   Drága testvérek, már ezért is érdemes volt összegyűlnünk, hogy együtt meghalljuk, és egymásnak hálával és örömmel elismételjük: lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya! Azt is rögtön hozzátesszük, hogy ez nem a mi érdemeinket, teljesítményünket dicséri. Nem kell erőlködnünk azért, hogy szeressen az Isten, de mindent igyekeznünk kell megtenni azért, mert biztosan szeret... Ez a legnagyobb vigasztalásunk, a legfőbb értékünk. Ez tesz minket valakikké. Értjük, ezért mondja Pál: aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék (2 Kor 10,17). Ha a legnagyobb erősségedre akarsz hivatkozni (akár itt a földön, akár az Úr színe elé érkezve), akkor Isten szeretetéről kell beszélned. 

 Isten az ő atyai szeretetét tanúsította is, meg is bizonyította, ki is nyilvánította, mégpedig abban, hogy gyermekeivé fogadott… Nem egy egyszerű adoptálási eljárás volt ez. Hallottam egy esetről: valaki az ún. harmadik világ egyik országából akart örökbe fogadni egy gyereket: egész kálváriát járt be, kiforgatták a vagyonából, meghurcolták, börtönbe került.  Istennek előbb el kellett rendeznie bűneink kérdését, meg kellett minket váltania. Egyszülött Fia életébe került ez. Isten rántunk való szeretete azonos értékű, ekvivalens Krisztussal. 

   Ez a végtelen szeretet összeköt minket. Ugyanazon megváltásban részesültünk, ugyanazon mennyei Atyához tartozunk… Már levele első verseiben leírja János: „hogy közösségetek legyen velünk, mégpedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával”… Egy ilyen közösségben kaphat-e teret az irigység, neheztelés, viszálykodás, egymás lenézése? Elméletben nem, de a gyakorlatban – sajnos – mégis. Nem tudom, hogy mi a helyzet a ti életetekben. 

   A hitetlen világ nem akar tudomást venni erről a szeretetről. Mintha azt mondanánk: a beteg valósággal kerüli az őt kezelni, meggyógyítani akaró orvost. Van ilyen? Kinek van szüksége kire? 

A hitetlen világ ezért nem ismer minket sem. János előszeretettel és gyakran használja az „ismerni” szót, ami nála a lényeg meglátását, megértését jelenti. Egy kisgyermek nem tudja, hogy mekkora vagyona van a szüleinek, milyen képesítéssel rendelkeznek, milyen társadalmi pozíciót töltenek be, de a lényeget tudja róluk: szeretik őt. Ez az igazi ismeret…

   A világ tehát nem ismeri Istent, ezért valójában minket, az ő gyermekeit sem… Nem tud mit kezdeni azzal a hittel, amit a szívünkben hordozunk. Nem fogja fel azt, hogy olyan lelki örökségünk van, ami pénzértékben nem fejezhető ki, mert a felülről való a békesség, az Istenhez tartozás belső bizonyossága, a megváltás reménysége többet ér minden földi kincsnél. Más kérdés az, hogy felismerhetők-e ezek az áldások az életünkben. Hallom, amiről beszélsz, de nem látom… Néha nagyon hallgat az életünk arról, amiről hangosan beszélünk… Isten gyermekének lenni = az ő jóságát és igazságát képviselni, ua. bizalomban, elrejtettségben élni. (Történet: egy kisváros fele tornádó közeledik, a hatóságok elrendelik a kitelepítést, rohangálás, pánik, egy gyermek önfeledten játszik házuk lépcsőjén, valaki a menekülők közül rákiált: mit csinálsz itt, gyermek. A gyermek ártatlan nyugalommal azt válaszolja: anyu bent pakol, és azt mondta, hogy itt várjam meg.) 

      Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Ennek a kijelentésnek az első része a jelenre, a második a jövőre vonatkozik. A kettő összekapcsolódik. Isten gyermekei vagyunk, ebből békesség, bizalom fakad, ua. biztos ígéretünk van az üdvösségre nézve is, de annak valóságát még nem birtokoljuk… (Gyerek számolja az aprópénzét, és boldogan újságolja az édesanyjának: már megvan a 20 dollárom. Az anyuka visszakérdez: hogyhogy, a tegnap még csak 10 volt? De apa azt mondta, hogy megduplázza. És már megkaptad? Még nem, de már odaszámoltam.) Még nem lett nyilvánvaló, de már annak bizonyosságában élünk. Megint nem magunkra alapozva, hanem Krisztusra, az ő irántunk való kegyelmére tekintve. 

  Hasonlókká leszünk őhozzá… Nagyon szép mondat ez (a HK is megismétli a feltámadásról szóló bizonyságtételében. A böjti idő a húsvéti ünnepkörhöz tartozik: jó nekünk tudatosítani azt, hogy milyen messzemenő, ua. személyes következményei vannak Krisztus győzelmének). Igazából az Újszövetség nagy erkölcsi felhívása az, hogy igyekezzünk Krisztushoz hasonlítani beszédünkben, cselekedeteinkben, megnyilvánulásainkban. Engedjük, hogy önmagához alakítson, hogy kiábrázolódjék rajtunk az ő arca, jelleme, uralomra jusson bennünk az ő indulata, jósága. Az az indulat legyen bennetek… Az üdvösségben ez jut teljességre: mennyei létformánkban leszünk egészen hasonlókká őhozzá. Ahhoz, aki annyira szeretett. Ott majd olyannak látjuk, ismerjük őt, amilyen valójában. Itt még a vele kapcsolatos ismeretünk is rész szerint való, töredékes. Vele kapcsolatos hitbeli tapasztalatainkban is helyet kap a kételkedés, a bizonytalanság. „Jézus, teljes jóság vagy te”, énekeljük, de nem ismerjük őt tökéletesen. Irgalma, szeretete nagyobb, mint ahogy azt el tudnánk gondolni, fel tudnánk fogni: meghalad minden elképzelést… (Egy király nagyon szerette volna, ha a fia a szomszéd király lányát veszi feleségül. A királyfi azt mondta, ő előbb szeretne egy képet látni róla. Nosza, a király megbízta az ország leghíresebb festőjét, aki odautazott, és pár hét múlva hozta is festményt… A fiú szépnek találta a portrét, elment, találkozott a lánnyal, aztán miután hazajött, azt mondta a festőnek: becsaptál, mester. Az a lány százszor szebb annál, mint ahogy ábrázoltad…) Manapság – a mindenféle reklám világában – gyakran ennek az ellenkezője történik. Tudjátok, hogy van lelki fotoshop is: kegyes színben tüntetjük fel magunkat, a szépet mutatjuk, miközben sötét, tisztátalan indulatok vannak bennünk.

  Szóval, ebben a reménységben élünk. Sok nemzedékkel Krisztus után, most, az orosz-ukrán háború árnyékában, mindenféle gondunkkal, talán betegségünkkel, rossz diagnózisainkkal, nem túl fényes gazdasági kilátások, prognózisok között. De a hívő ember soha nem jut olyan helyzetbe, hogy elfogyjon a reménysége. Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Igen: erős, határozott bizodalmunk van földi életünkre nézve is, hogy Krisztus mellettünk áll, támogat, bátorít, velünk van minden nap. Ezzel az ígérettel indultunk el életünk hajnalán. És erős, határozott bizodalmunk van az üdvösségre tekintve is: várván ama boldog reménységet… (Ti2, 13)

    Akiben megvan ez a reménység, az igyekszik megtisztítani magát. Nem keveredik bele tisztátalan vágyai, indulatai zavaros ügyeibe, hanem az Úrra figyel, neki szolgál, céltudatosan él. Ha várunk valakit otthonunkba, akkor igyekszünk rendet rakni, tisztaságot teremteni. Krisztust várva a lelkünket kell tisztába tennünk. János el is árulja ennek a módját, receptjét: ő hű és igaz, aki megtisztít minket minden gonoszságtól (1 Jn 1,9).  (Gyerekkoromban is szerettem tiszta ruhában járni, de egyáltalán nem voltam az a típus, aki vigyáz az öltözetére. A nagy ellentmondás abban oldódott fel, hogy édesanyám szinte állandóan mosott rám és testvéreimre.)  A böjti felhívás, hogy ti. tisztítsuk meg gondolatainkat, indulatainkat, érzéseinket, beszédünket, cselekedeteinket – valójában Krisztushoz fordulást jelent. 

   Ennek ellenkezője az, amikor bűneinkbe merülünk. Semmi mással nem törődve, mindenbe és mindenkibe „belemászva” úgymond igyekszünk kihasználni az életet, miközben annak igazi célját tévesztjük szem elől. (Már tudományos bizonyíték is van rá: a boldogság, a siker görcsös hajszolása a visszájára fordul. Egy fiatal nő vallomását olvastam, aki drogfüggő lett: maximálisan élvezni akartam az életet, aztán elveszítettem annak minden ízét, illatát, örömét. Repülni akartam, és szánalmas vergődés lett belőle…) Ne a boldogság rózsaszín felhőit kergesd: a forrását keresd meg! 

   Aki a bűnt cselekszi… Ki érzi találva magát ebben a körülírásban?  Legyünk őszinték: először másokra gondolunk. A szomszédom, az elzüllött ismerősöm, az tényleg magára veheti! De mi a helyzet velem?

A böjt az önvizsgálat alkalma. Önmagunkkal szembesít. Valójában azt kell meglátnunk magunkban, és azt kell elhagynunk, ami eltávolít Istentől, elidegenít embertársainktól. Mi az, ami megrontja az Istennel és egymással való kapcsolatunkat? János itt egy nagy gyűjtőfogalom segítségével bűnnek nevezi, de tudjuk, hogy az bennünk konkrét, személyes formát ölt: szenvedélyekben, tisztátalan vágyakban, anyagiasságban, keményszívűségben, büszkeségben, kérlelhetetlenségben, közömbösségben, tagadásban. A bűn – hallottuk - valójában törvényszegés. Amikor ti. azt teszem, ami ellenkezik az Isten kijelentett akaratával. Az pedig nem egy önkényes, diktatórikus törvény, hanem olyan, ami a javunkat szolgálja. Ezért nem komor kötelességtudatból, hanem hálás szívvel kell annak engedelmeskednünk. A korlátok engem óvnak. Isten törvénye igazából a jobbik énünket (és embertársainkat) védi rosszabbik énünktől. Persze, Krisztus parancsait semmibe lehet venni, azokat ki lehet játszani. De vajon jó-e nekem, ha megkötözöttségben, haragban, engedetlenségben, ítélkezésben, keserű lázadásban, hamisságban élek?    

  Tudnunk kell, hogy ő - Krisztus - azért jött, hogy elvegye a bűnöket. Ebben az általánosító megfogalmazásban ez azt jelenti: mindenkiét. Az egész világét! Benne az enyémet is… Nem hagyhatjuk ki ezt a lépést a személyesség fele. Szidjuk a világot, de – József Attilát parafrazálva - ütésünkkel mi is nehezítjük a földet. Ha mindenki a saját hibáival foglalkozna, azok ellen lendülne harcba, abból igazi változás lenne… Van annyi karakánság és bátorság bennünk, hogy ezt kipróbáljuk (mármint a bűneink elleni harcot)?  Aztán igaz a fenti kijelentés a személyestől az általános fele is: „Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, nemcsak a mienkért, de az egész világért is” (1 Jn 2,2). Isten másoknak is adja kegyelmét és Szentlelkét. Azt senkitől nem vitathatjuk el… Egy utcalány fordult súlyos kérdésével a kolostort vezető apátnőhöz: meg tudja bocsátani Isten, amit tettem? Meg, hangzott a rövid, határozott válasz. A kérdező nem hagyta abba: ön honnan ilyen biztos ebben? Onnan – mondta az apátnő mély együttérzéssel a hangjában -, hogy én is megjártam azt az utat, amit te… Mit gondoltok, Isten kegyelme nem elég arra, hogy rosszindulatú szomszédom, ellenszenves munkatársam, utálatos főnököm bűneit megbocsássa?  És főként az enyéimet. Nem a kegyelem a kérdés, hanem az, hogy van-e hitem. 

    Krisztus azért jelent meg, hogy elvegye a bűnt, úgy, hogy benne nincsen bűn. Csak a szent, a bűntelen tud bocsánatot szerezni. Ki tud-e húzni a mocsárból az, aki maga is abban vergődik, fel tud-e emelni az, aki maga is elesett? Legyen áldott Isten neve, hogy tökéletes Megváltót rendelt nekünk!   

  Aki őbenne marad, az nem vétkezik… Nem akaratunk fogcsikorgató megfeszítése, nem nagy elhatározásunk véd meg a bűntől, hanem az, ha őbenne maradunk. Őbenne maradni, hozzá kötődni – ez a legfontosabb. Kérjük őt: Krisztusom, légy velem és tarts magad mellett! Ne engedj egy lépést sem tennem nélküled, sehova se mennem, ahova te nem jössz velem! „Mindig velem, Uram, mindig velem”… Az ő jelenléte a legjobb taktika a kísértések ellen. (Egy gyógyuló alkoholista apa mindig vitte a kisfiát is magával, amikor kiment a városba… Megkérdezték: miért van vele mindig a gyermek? Azt válaszolta: ha velem van, nem jut eszembe betérni a kocsmába. ) 

   Aki vétkezik, az nem látja, és nem ismeri őt… Vétkeink eltakarják őt szemeink elől. A Székelyföldön mondták (még nem voltak megfigyelő kamerák): a tolvaj mindenfele néz, csak felfele nem… Egy tudományos filmben láttam, hogy a kis elefántot a ragadozók próbálják eltávolítani az anyjától, mert akkor el tudnak bánni vele. Ez a Sátán módszere. A bűn éppen ez az elszakadás, eltávolodás… Önzésünk, nagyravágyásunk ua. szembefordít minket egymással is, bűneink elhomályosítják szemünket, és az irigység, a gyűlölet, a harag ködén át nem látjuk tisztán egymást, a másikban a testvért: azért mondunk és teszünk annyi rosszat egymás ellen.

   Vigyázzatok, senki meg ne tévesszen: aki az igazságot cselekszi, az igaz. Vagy másként fogalmazva: az az igaz, aki az igazságot cselekszi. A Krisztusban való lét ismérve ez… Lehetsz a világ leghíresebb egyházának, legelitebb gyülekezetének a tagja, ha szívedben gonoszság van, ha másokat semmibe veszel, akkor a hamisságban leledzel… Nem az az igaz, aki beszél róla (a beszédünk csak azt árulja el, hogy milyenek szeretnénk lenni, vagy milyennek szeretnénk mutatni magunkat), hanem aki cselekszi azt. Az igazság csak megcselekedett változatban létezik. Nem vitázni kell nekünk az igazságról: azt követnünk és élnünk kell! Mi nem egy igazságfogalmat, hanem egy igazság-személyt szolgálunk, és neki engedelmeskednünk.

  Aki bűnt cselekszik, az az ördögtől van. Van egy másik erő, másik tábor, másik oldal… Persze, mindannyian vétkezünk, de aki megátalkodottan kitart a gonoszságában, aki folyamatosan cselekszi a rosszat, és semmi belátást nem tanúsít, nos, ez valóban ördögi magatartás. Az ördög kezdettől fogva a bűn hadvezére, aki harcosokat toboroz. Tévedés ne essék: nem a hitványságra, hazugságra, aljasságra. Gonosz szándékai szép, hangzatos nevet kapnak. A maga szemében csupa jószándékú és jót akaró ember követi el azt a sok szörnyűséget, amit világunkban látunk. 

    Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. Valójában ez a 2023-as böjti időszak kijelölt igéje. Hatalmas üzenet, sok biztatás, bátorítás van ebben az igeversben. Tényleg sok gonoszság, elvakultság, gyűlölködés, hamisság van a világban, és bennünk is. Látjuk, tapasztaljuk. Az ördög, a nagy szétdobáló a pusztulást, a meghasonlást, háborúskodást, a szétesést, végső soron a halált akarja. Isten Fia azért jött, hogy munkáját visszaszorítsa, legyőzze. Hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Hogy békességben, szeretetben járjunk. Engedjük, hogy elkezdje bennünk az ő szabadító munkáját, imádkozzunk, hogy a világban is rombolja le a gonoszság erődítményeit, állásait! Legyen áldott Isten, hogy győztes Urunk van, aki megtart minket! Ámen.