Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Jn 3,4-12 (bibliaora)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

1Jn 3, 4-12  (bibliaóra, vázlat)

 

4 Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.

5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Ézs 53,4.9; Jn 1,29; 1Pt 2,24

6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt.

7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.

8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.

9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

11 Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, Jn 13,34

12 nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.

 

   A nagy megrázkódtatások – amik egyéni vagy közösségi életünkben jelentkeznek, pl. egy súlyos betegség, szeretteink elvesztése, a környezetünkben történt tragédia, vagy éppen ez a közelünkben pusztító háború – mindig arra indítanak, hogy elgondolkozzunk, átértékeljük az életünket. Ilyenkor mindig az alapokra kérdezünk rá: mi az, ami igazán fontos, mi az, amire – ha még esélyt kapunk rá – ezután jobban oda kell figyelnünk, ki az, akire számíthatunk, akihez érdemes ragaszkodnunk. Amikor az anyagiak bizonytalanná válnak, akkor felértékelődnek a lelkiek: a kapcsolatok, a hit, a segítőkészség. Sok ember életében történik ilyen eseményeket követően radikális változás. Persze, a legtöbben, ha elmúlik a baj, elfeledkeznek fogadalmaikról, felismeréseikről… és visszazökkennek a régi kerékvágásba.

   János nemcsak aranyos mondatokat ír le a szeretetről, de nyíltan beszél annak legnagyobb, legádázabb ellenségéről, a bűnről is. A bűn gyökere az ember önzése, gyanakvása, nagyravágyása. Gyümölcsei pedig a gyűlölet, erőszak, hazugság, bántás. Ezek a cselekedetek pedig nyilvánvalóan szembe mennek az Isten törvényével. Csakhogy a bűnös ember saját törvényeket alkot, vagy saját fix ideái,  elképzelései szerint értelmezi a törvényt. A bűn nemcsak balesetszerű eltérés a jótól, hanem teljes átállás a gonoszság oldalára. A  rossz jónak nevezése, helyesnek tartása, egy átprogramozott gondolkodás, egy önmagából kiinduló erkölcs, stb. A legvéresebb kezű diktátoroknak is voltak etikai elveik, csak egészen kificamodottak.  ((A nagy tömeggyilkosok általában pedáns emberek voltak… Hitler vegetáriánus volt, alig  fogyasztott szeszes italt… és dührohamot kapott volna, ha meglát egy foltot a ruháján… Hogy a lelkén mi volt, azzal nem törődött. Azt a Sátánra bízta.))  

  A bűnt orvosi műszerekkel nem lehet kimutatni… Ha lenne egy ilyen gép, ki merne elmenni vizsgálatra? A vérnyomásunkról kérdezetlenül is beszámolunk, de a bűneinket leplezni próbáljuk. Pedig a következményei meglátszanak. Ne csak egy ilyen világméretű problémákra gondoljunk, mint ez a háború,  hanem a mi kis irigykedéseinkre, gonoszkodásainkra, egymás elleni harcainkra, hatalmi játszmákra a családban, erőszakos megoldásokra, előnyünk nem mindig tisztességes kihasználása, stb. A bűn jelen van életünkben és virágzik. Köszöni szépen, jól érzi magát.  

   János rögtön hozzáteszi, hogy Krisztus azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket… És azt is, hogy benne pedig nincsen bűn. Valaki eljött hozzánk, és megmutatta, hogy ebben az általunk sokszor nem is érzékelt lelki nyavalyából hogy lehet szabadulni. Nem úgy, hogy elfojtjuk, a magunk módján lerendezzük, másra kenjük, hanem csak úgy, hogy alázattal, töredelemmel átadjuk annak, akinek nincs bűne. Jézus úgy veszi magára, hogy nem szennyeződik be vele… A kereszten az ő szent teste, a ruhája véres lett, de a lelke tökéletesen tiszta maradt. (Ha belemossuk koszos kezünket a tengerbe, attól annak a vize még nem fog zavaros lenni.) Alázattal Krisztushoz jönni, neki megvallani, átadni bűneinket, benne meg maradni – ez a szabadulás módja.

   Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt. Szinte túlzásnak érezzük ezt a tanítást. Hát lehet nem vétkezni? János azt hangsúlyozza: Krisztushoz tartozásunk védelem számunkra a bűn befolyása ellen. Ha rá tekintünk (meglátjuk őt mindenben), ha hozzá igazodunk, ha hozzá mérjük gondolatainkat, cselekedeteinket, akkor fel tudjuk ismerni a bűnt, és el tudunk határolódni, különülni attól... Ha Krisztust szem elől tévesztjük (kerüljük tekintetét, v.ö. „Szelíd szemed, Úr Jézus”), ha elfeledkezünk róla, akkor könnyen összezavarodik a mi értékítéletünk. Mindig meg kell kérdeznünk: vajon Krisztus szerinti az, amit teszünk?

    Ne tévesszen meg senki! A megtévesztések világában élünk. Soha ennyi hamis hír nem ostromolt minket. Nehéz kihámozni a valóságot. Nehéz többé-kevésbé hiteles, a valóságnak megfelelő képet kapni (kivált, ha hibás, elállított kognitív sablonokat használunk). A lelki kérdésekben van egy biztos támpontunk, egy biztos személy, akivel eleven, áradó hitbeli kapcsolatban vagyunk… János lelki tájékozódási tételként fogalmazza meg: aki az igazságot cselekszi, az igaz. Nagyon egyszerű kritériumnak tűnik ez, de hatalmas felismerést hordoz magában. Első olvasata Krisztusra vonatkozik. Ő mindabban, amit szólt, tett, elvégzett, igaznak bizonyult. De az emberekre nézve is érvényes: az az igaz, aki cselekszi az igazságot, mégpedig a Krisztus szerintit. Nemcsak beszél róla, nemcsak előadásokat tart, nemcsak megmagyarázza azt, nemcsak leleplezi a mások hamisságát – mindezt könnyű megtenni. Ebben mesterek vagyunk. Hanem aki cselekszi…  És magunkra is vonatkoztathatjuk. Csak egy nap alatt hányszor gondolunk, szólunk és cselekszünk olyat, ami nem éppen üti a krisztusi mértéket! Ne a magunk elferdített, nyakatekert igaságára gondoljunk, hanem a mennyeire… Jó cselekedeteink gyümölcsei arra is szolgálnak, hogy – ahogy a Káté is tanítja – a magunk igaz hite felől bizonyossá tesznek.

  Aki a bűnt cselekszi (mert ez a másik alternatíva), az az ördögtől van. Súlyos kijelentés. A napokban sokszor kimondtuk ezt a szót, hogy ördögi: egy egész országot tönkretenni (függetlenül attól, hogy milyen indoklással), középületeket, kórházakat bombázni, ártatlan emberek tucatjait, köztük gyermekeket legyilkolni, milliókat menekülésre kényszeríteni. Van a gonoszságnak egy emberi léptéket túlhaladó mértéke. Persze, a kicsi bűn is a halál toxinját hordozza (indián közmondás: ha megmar egy mérges kígyó, akkor nem számít, hogy kicsi volt, vagy nagy): viszálykodás, gyűlölködés, egymás félreszorítása. Mert az ördög a bűnt cselekszi - igazából ez az alapfoglalkozása -, és mi, amikor gonoszságot viszünk véghez, tkp. hozzá társulunk, azonosulunk szándékaival. Itt belemerülhetnénk a teológiai vitába, hogy a kísértő hogyan lépett színre, hogyan jutott hatalomhoz? Honnan van a gonosz? ((Putyin-elemzések sora jelenik meg a médiában: nélkülözésben eltöltött gyermekkor, bosszúálló természet, KGB ügynöki tapasztalat, stb.)) A lényegi kérdés mégis az, hogy miként vesszük fel a harcot a gonoszsággal: magunkban, környezetünkben. Felismerjük-e az ördög álnokságát, ismerjük-e a krisztusi védekezési stratégiát? Nem tudjuk kikerülni a konfrontációt („jaj, én a bűnről még hallani sem akarok!”): mindegyre támadást indít önzésünk, sértődöttségünk stb. által-, de szembeszállhatunk.  

  Erről szól a következő, bátorításában gyönyörű mondat: Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. Annyi biztatás van ebben! Már-már hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gonoszság végleg felülkerekedett. Hogy a csalás, az erőszak, az öldöklés, az agresszió megállíthatatlanul a biztos, totális győzelem fele tart. De van valaki, aki képes megállítani ezt a sötét diadalmenetet, aki kicsavarja a fegyvert a gonoszok kezéből… Meghiúsítja a romboló szándékát, elpusztítja a pusztító műveit.  Érdekes kép: az ördög is épít… a gonoszság erődítményeit. Bennünk is kiépíti állásait, nagyon jól ismeri lelkünk terepviszonyait. Előbb félre kell állítani az ellenséget (Isten Fia tudja ezt megtenni), hogy szabadon Istennek szolgálhassunk. (Életünk területét át kell adnunk Krisztusnak, hogy ő oltalma,védelme alá kerüljünk.)  

   Isten újjászül arra, hogy ne vétkezzünk, hanem jót cselekedjünk. Sokan mondják: egy új világrend kialakulásának vagyunk a tanúi? Vajon milyen lesz az, ha egyáltalán lesz esélye létrejönni? Ha átmentjük az önzést, nagyravágyást, kapzsiságot, akkor nem lesz jobb a réginél, sőt.  A megújulás végső soron nem külső feltételeken múlik, hanem a Lélek munkáján. Ha Isten Lelke vezérel, akkor vagyunk, leszünk Isten gyermekei. Ha nem, akkor nem változtat meg minket sem vallás, sem társadalmi rend.    

     Vajon, nemcsak elvont tanítás, kegyes, kánaáni szöveg ez: kerülni a bűnt, kikerülni a Sátán fennhatósága alól, Istentől születni, az igazságot követni? János egészen gyakorlativá élesíti a kérdést: Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Nagyon konkrét: igazságot cselekedni és szeretni a testvért.

Isten kezdettől fogva szóló üzenete: szeressük egymást. Lehet legyinteni erre, hogy a könyökünkön jön ki… De ettől függ a jövőnk, családjaink, közösségeink fennmaradása. Ezen a kérdésen múlik minden. Életfontosságú. Ha nem tanuljuk meg ezt az utat, ki fogjuk egymást készíteni… kis körben és a nagyvilágon.

  Példaként Kainra és Ábelre hivatkozik János.  Kain a gonosztól volt (amit véghez vitt, az már a szívében lakott), megölte testvérét. Kioltotta az életét, eltette láb alól… Borzasztó. Ha az arányokat tekintjük, a történelem legnagyobb méretű gyilkossága volt: (a Biblia beszámolója szerint) a Föld lakosságának ¼-e pusztult el. A szeretetlenségből (ez az Istentől és egymástól való elfordulás) irigység, áskálódás, bántalmazás lesz. Mindezek már a gyilkosság jelentésköréhez tartoznak.

   Miért gyilkolt Kain? Nagy kérdés. Területszerzési gondjaik nem voltak. (Vagy mégis: arra gondolt Kain, hogy ha megöli testvérét, akkor ő örökli a földet, ő lesz egyedül világ ura? Ennek egyetlen akadálya volt: Ábel. Ma annak, aki ezt a célt el akarja érni, sokkal több embert kell már megölnie.) Kain riválisnak tekinti a testvérét. A testvére léte zavarja, Istennek való kapcsolata, önállósága, szabadsága. Beteges énjét veszélyeztetve érzi miatta. A nagyravágyó ember nem tűr senkit maga mellett. Mindent magának akar. Azért gyilkolt Kain, állapítja meg az ige, mert cselekedeti gonoszak voltak. Nem volt tiszta a szíve. És el akarta tüntetni az egyetlen tanút (kettő így is maradt: Isten és saját maga). Értsük meg: aki mással bajlódik, annak mindig magával van baja (). A kötekedő, agresszív, más ellen forduló ember önmagával nem tud megbékélni, és másokon akar elégtételt venni…  Ábel igaz volt, és ártatlan halálában még inkább igazzá vált (a Mt 23 - ban Jézus az igaz Ábel véréről beszél). A Krisztus áldozatára gondolunk. Nem az Ábel génjeit hordozzuk, de hordozhatjuk a Krisztus Lelkét. Segítsen az Úr, hogy ezt tegyük!  Ámen.