Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Kor 12, 12-27 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

1 Kor 12, 12-27  (vas. de. – gyülekezeti találkozó)

 

12 Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Róm 12,4-5 ; Ef 4,25 ; Kol 3,15

13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Gal 3,28 ; Ef 4,4-6 ; Kol 3,11

14 Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.

15 Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

16 És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

17 Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás?

18 Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.

19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?

20 Így bár sok tagja van, mégis egy a test.

21 Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”

22 Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek,

23 és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:

24 a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva,

25 hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

26 És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Róm 12,15

27 Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.

 

    Drága testvéreim, először azt érthetjük meg az Igéből, hogy Isten közösségben és közösségre hívott el. Krisztus mellé és egymás mellé állít minket. Elhitetheti velünk a kísértő, a világ, önző szívünk, hogy a magunkéi vagyunk, hogy jól megleszünk mi egymás nélkül is, de mindegyre szembesülünk azzal, és a végső számvetésnél nyilvánvalóan ki fog derülni: egy csalárd hitetés ez. Emberi életünk tartalmát, lényegét a Megváltónkkal és embertársainkkal való kapcsolat adja. Hiábavalónak bizonyul minden, amit Krisztus nélkül akartam elérni, mindent elveszítek, amit nem osztok meg másokkal. A jövő, földi értelemben is, nem a magányos milliomosoké.   

   Rögtön adódik a szorongató kérdés: ha ennyire sorsdöntő ez, akkor vajon gyülekezetként, lelki családként valóban élő szervezet, egymást építő közösség vagyunk-e? Vannak-e vallott és vállalt értékeink, amik összekapcsolnak? Hogyan éljük meg Istenhez és egymáshoz tartozásunkat? Valós-e az a félelmünk, aggodalmunk, hogy darabokra szed minket a világ, és széthullunk, mint az oldott kéve? Látjátok, mennyi minden hat abba az irányba, hogy eltávolodjunk, elszakadjunk egymástól: ez az elidegenedő világ, sokféle privát elfoglaltságunk, ezerféle kísértés, vagy éppen az internet óceánja, amiben el lehet merülni. Mindez a fejlődés, haladás, a jólét nevében történik. Hallottunk a lassú tűzön felforrósított vízben megfőzött teknősbéka történetéről.  Vajon felismerjük-e a minket is fenyegető felszámolódás veszélyét? A tanárnak kényelmesebb lenne nem bajlódni a diákokkal, az orvosnak a betegekkel, szülőnek a gyermekekkel. De akkor utánunk az özönvíz?

   A keresztyéni tudatosságban kell előbbre jutnunk, testvéreim, és - Igénk nagyon nyomatékosan hangsúlyozza ezt – a minden különbséget félretevő összefogásban hit által. Ugyanakkor Istentől kapott megbízatásunk vállalásában. Ez nem megy változás nélkül, aminek bennünk kell bekövetkeznie: szemléletünkben, hozzáállásunkban, életformában. Ez nem megy áldozathozatal nélkül. Ez nem megy Krisztushoz térés nélkül, Isten megújító Lelke nélkül. Egyedül a felülről jövő, a felülről elfogadott segítség által tudjuk összeszedni magunkat. Ha meg akarunk maradni.

  Ilyen kérdésekkel vívódunk, kivált erőtlenségeinket látva (külső és belső értelemben). Pál is beszél ezekről: még a korinthusi gyülekezet számbeli apadását is ennek a számlájára írja (1 Kor 11,30).

   Nagy feleszmélésre, Istenhez fordulásra, és mennyei erőre, erőforrásra van szükségünk. Vajon megértjük-e ezt? Lesznek-e, akik 20-30-40 év múlva is eljönnek ide, netán meg is töltik a mezőbergenyei református templomot? Vagy már annyira közömbös ügy ez számunkra, hogy nem is érdekel. Valami majd lesz… Tudjátok, mi lesz azzal a családdal, amelynek a tagjai nem törődnek egymással, azzal a baráti körrel, ahol az emberek figyelemre sem méltatják egymást? Úgy gondolom, testvérek, hogy Isten ezt a döntést ránk bízza.

   Biztosan Pál apostol is sokat vívódott az ő szívében, de ebben az ismert igeszakaszban mégis tényként, megfellebbezhetetlen igazságként jelenti ki: egy test vagyunk Krisztusban. Ez vitán felül áll. Lehet, hogy nem vagyok megelégedve a családommal (vagy ők velem), de a vérségi kapcsolatot nem hazudhatom le. Elfordulhatok, elidegenedhetem a szeretteimtől, de le nem tagadhatom őket. Biztos, vannak gondok gyülekezetünk családjában, van képmutatás, konzervativizmus, ítélkezés, merevség, de a miénk, együtt kell keressük a gyógyulás, megújulás lehetőséget. Krisztus vére köt össze. 

   A test hasonlata nagyon szemléletes… Pál apostol itt ezt a képet az egyházra vonatkoztatja. Krisztus a mi fejünk, mi pedig az ő földi testét alkotjuk, amely által véghezviszi akaratát ezen a világon. A test tagjai tagadhatatlanul összetartoznak, még akkor is, ha köztük netán megbomlik az összhang. Ezt a belső egyensúlyfelborulást az orvostudomány betegségnek nevezi. Amikor zavar keletkezik a különböző tagok, szervek együttműködésében. Amikor sérül a szervezet, a test egész-sége. A betegség nem kívánatos állapot. Tudjuk, hogy testünk – elsősorban az immunrendszer révén – küzd minden belső baj, krízis ellen. Egészségre törekszik.   

   Amit a test tagjai ösztönösen tesznek, arra kell nekünk tudatosan törekedni. De mi van, ha a nyilvánvalót nem akarjuk felismerni, nem akarjuk a közös jót szolgálni? Mi van, ha azt mondjuk: nekünk nem kell a Krisztus áldozata, nem kell a hit, nem érdekel az egyház… Ha a tagok kivonják magukat a test fenntartásából, az az ő pusztulásukat is okozza. Felszámolódik a közösség. Az Isten kegyelme által létrehozott mezőbergenyei református gyülekezet sorsa ennyiben tényleg rajtunk múlik. Ha mindenki hátat fordít, akkor az előbb-utóbb meg fog szűnni, történelme végére egy nagy pont kerül. Jó lesz-e ez nekünk, gyermekeink? Nem tékozlunk-e el valami lényegeset ilyen módon?  

   Pál apostol arról is beszél a korinthusiaknak, hogy hogyan jött létre a gyülekezet élő közössége. Ezzel még jobban el akarja gondolkoztatni olvasóit, küldetésük komolyan vételére indítani. Isten örökkévaló terve, Krisztus áldozata, a Lélek munkája van az egész mögött.  Egy testté kereszteltettünk, egy Lélekkel itattatunk meg, írja az apostol. Krisztus megváltó szeretetébe fogadott, Isten Lelke munkálkodik bennünk. Közös a származásunk, ez az Isten kegyelme, közös a történelmünk, ez a mi megváltásunk, közös a nyelvünk, a szereteté, a békességé, közös a feladatunk, amire a Lélek tanít, ösztönöz minket, közös a célunk: Isten dicsőségének szolgálata és az üdvösség, amire elhívattunk. Akarunk-e ezen az úton járni? Vállaljuk, vagy megtagadjuk ezeket az értékeket?

    Észrevettétek, testvéreim, hogy itt kizárólag lelki dolgokról van szó, amik minden Krisztus-hívőt összekötnek. Milyen erő származna abból, ha a keresztyének rádöbbennének Krisztusban való egységük mély igazságára, ha nem a vitatkozás, versengés lenne a fontos! Micsoda erős, testvéri közösség jönne létre? De a gonoszság megoszt minket. Kis dolgok miatt szembefordít egymással.

   Ezek mellett (ezt másodsorban említem) ott vannak sajátos nemzeti értékeink, amik még szorosabban össze kellene kapcsoljanak. Csakhogy ma már minden relativizálódott: hit, szeretet, barátság, család,nemzet… Úgy tűnik, egyedül a pénznek van értéke.  A nyelv összekapcsol, de – ha bántásra használjuk – el is választhat, az egymáshoz tartozás ténye megtartó erő lehet, de egymást felemésztő feszültség is. Isten arra rendelt, hogy áldássá legyünk.   

   Azt is megértjük az Igéből, hogy különbözőségünk nem kell megkülönbözéshez vezessen, hanem erősséggé válhat. A sokféleség nem kell vitát szüljön, mert az külön értéke a közösségnek. Csakhogy mindnyájan – egymást tisztelve – a jóra igyekezzünk.  Nem vagyunk egyformák, ahogy a testnek is különböző részei vannak. Bergenye 600 gyülekezeti tagja között nincs két egyforma ember. Egyikünk sem tökéletes, de – a test hasonlata értelmében – mindenki nélkülözhetetlen.

    Akár zsidók, akár görögök, akár szabadok, akár szolgák… a legnagyobb súrlódások abban a korban ezek közt a társadalmi rétegek közt voltak (azért nevesíti őket az apostol), de a hit mégis képes volt egybefogni őket. Leépíteni, lebontani a választófalakat.  Sorolhatjuk mi is: férfiak, nők, fiatalok és idősek, templombajárók és kevésbé azok, szegényebbek és gazdagabbak, hit által egyformán ugyanahhoz az Úrhoz és közösségéhez tartozunk. Elég bölcsek vagyunk-e hogy ezt megértsük, és ne fölösleges harcokban vérzünk el? Végig lehet küzdeni az életet teljesen értelmetlenül és hasztalanul. Végig lehet panaszkodni, bizalmatlankodni, de ezzel nem megyünk előbbre egy lépést sem. Tényleg hit által, a Lélek bölcsességével felül kellene emelkedni ezeken. (Ismerősömtől hallottam egy igaz történet – egyik faluban két unokatestvér évtizedekig járta a törvényszéket egy bizonyos, központi fekvésű telekért, Bukarestig mentek… Beleöregedtek, belerokkantak a pereskedésbe. Aztán egyik a másik után meghalt. Ma a vitás telket – mutatta is az illető - embermagasságú gyom borítja. Ott áll gazban és gazdátlanul.) Mi marad utánunk? Értsük most a kérdést lelkiképpen. Hát nem értelmesebb megoldás összefogni? Adódnak nézeteltérések, de azokat a hit magasabb, érettebb szintjén kellene tisztáznunk.

   Minél kevésbé működnek együtt a tagok, annál erőtlenebb a test. Milyen nagy baj, ha nem akar mozdulni a kar, a láb, ha homályosul a látás, tompul a hallás! Meggyengülésüket megsínyli az egész test, amelynek minden tagjára szüksége van. Nem mondhatja a test: vidáman megleszek nélkülük. 

   Így a közösségben is egymásra vagyunk utalva, és esztelen magatartás lenézi, leértékelni egymást, vagy kritikusan, előítélettel nézni egymásra. Biztos történt ilyesmi közöttünk is. Ha egymással marakodunk, könnyen elbánnak velünk (vadászok mondják: a szarvasbikákat akkor könnyű kilőni, amikor egymással viaskodnak.) De az sem jó, ha uniformizálni akarjuk a közösséget: mindenki olyan legyen, mint a felállított standard. Így nagyon korlátozzuk, egyoldalúvá tesszük annak működését. A legrosszabb, legsúlyosabb viszont az, ha nem törődünk egymással, ha a tagok hűtlenek lesznek, elpártolnak, cserben hagyják a testet.

   Mi a következménye annak, ha test tagjai azt mondják egymásnak: nincs szükségem rád? A szervezet összeomlása. Ha nem munkálkodnak együtt, akkor nem tudják külön-külön sem küldetésüket betölteni, akkor lehet, hogy lesz egy nagy száj (vajon, éppen én lennék ez?), lesznek kapkodó kezek, futkorászó lábak… de nem lesz igazi eredmény, áldás. Nem ezt látjuk?

   A testben, egy közösségben nincs helye fontossági sorrend felállításának sem. Vannak gyengébbnek látszó tagok: de tudniuk, sőt érezniük kell, hogy nekik is jelentős szerepük van… Az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztessége van. Ezért a látszólag szerényebb szerepet betöltő nem mondhatja azt, hogy én nem számítok. Sajnos, sokan így gondolkoznak közöttünk magukról. Lehet, hogy rossz tapasztalataik is vannak. Isten Igéje azonban világosan tanítja: mindenkinek fontos megbízatása van. Ha félrevonulok, Isten akaratát tagadom meg. Az pedig nem lesz jó senkinek. (…)

   Jó-e a tagoknak, ha összetartoznak? Vajon át tudja-e hatni gyülekezetünket a Krisztus szeretete, vagy az egymással való vetélkedésünk, ítélkezésünk, panaszunk megkeseríti azt? Ha egy évig nem mondanánk rosszat egymásról, egy évig komolyan vennénk a találkozás lehetőségeit, egy évig bizalmat szavaznánk egymásnak, igyekeznénk odaadóan, lelkesen előmozdítani a közösség ügyét… úgy gondolom, hosszú távú öröm, megerősödés lenne belőle. Egy év múlva azt mondanánk: milyen jó lenne mindig így élni. Isten ezt akarja.   

   Ne legyen meghasonlás a testben… ez a legfontosabb. Szolgáljuk együtt - erőnk szerint - Isten dicsőségét, egymás javát. Az ige közös szenvedésről, közös örömről beszél. Egymásra hangolódásról, együttérzésről, önzetlenségről… Legyenek közös sikereink, terheinket is együtt hordozzuk.  Ez visz előbbre. Ez az ünnep is erre akar elindítani.

   Ti pedig Krisztus tagjai vagytok. Ez a mi identitásunk, a mi küldetésünk. Ez életünk lényege. Krisztusban összetartozunk. Minden egyéb mellékes lesz. Ami szeretetből van, az megmarad. Ezt vállaljuk, ezt éljük meg! Isten azt ígéri: akkor jövőnk lesz, üdvösségünk. Ámen.   

 

Irgalmas mennyei Atyánk megváltó Krisztusunk által a Szentlélek közösségében,

szívbeli hálával vagyunk együtt ezen az ünnepen, és megköszönjük a találkozás lehetőségét, és azt, hogy a te gyermekeid lehetünk, hogy Krisztusban megváltottál, és Lelked által erősítesz. Megköszönjük gondviselő jóságodat is, anyagi javainkat, otthonunkat, családunkat, a gyülekezet közösségét. Megértettük szent Igédből, hogy szent akaratod szerint egymás mellé rendeltél, és így akarsz felhasználni, megáldani bennünket. Csak hozzád ragaszkodva, Krisztusba gyökerezve, és egymásnak szolgálva lehet életünk valóban teljes és gazdag. Bocsásd meg, ha mi csak magunkban gondolkozunk, csak magunkra gondolunk, ezért van annyi erőtlenség közöttünk. Ne engedd, hogy a világ önzése határozza meg gondolkodásunkat, magatartásunkat, hanem tégy bölcsességed szerint elő, egymásért felelősséget vállaló emberekké!  Ahogy a test tagjai egymásra vannak utalva, és a közös testet építve saját maguk javát is szolgálják, taníts minket is egységre, összefogásra. Hadd lássuk be, hogy nemcsak megbízatásunk ez, nemcsak kötelességünk, de valóban az öröm, a kibontakozás útja. Őrizd meg gyülekezetünket a versengés, ítélkezés, egymás lenézésének lelkületétől, teremts igazi egyetértést, békességet, így áraszd áldásodat ránk, és adj megmaradást! Lelked által győzz le minden bizalmatlanságot, előítéletet, neheztelést, és vezess el minket a hit és szeretet útján! Köszönjük, Krisztusunk, a te élő példádat, aki nem azért jöttél, hogy neked szolgáljanak, hanem hogy te szolgálj másoknak, és életed áldozd sokakért. Indíts arra, hogy ne csak ketten, hárman, de gyülekezetünkben minél többen egy akaraton lehessünk, és így meghallgattassunk imádságainkban, és áldásban részesüljünk!

   Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünk minden tagján, gyermekeken, fiatalokon, felnőtteken, idősebbeken! Elődbe hozzuk betegeink sorsát, gyógyítsd, erősítsd őket testükben-lelkükben, vigasztald a gyászolókat, légy támasza a gyengéknek, bátorítója a csüggedőknek, szabadítója a megkötözötteknek, reménysége minden benned bízónak.

  Őrizd azokat, akik távol vannak az otthontól, áldd meg barátainkat, ismerőseinket, támogatóinkat! Kegyelmeddel, irgalmaddal légy velünk! Cselekedd végtelen irgalmadból, hogy gyülekezetünk megmaradjon, mint dicsőségednek hirdetője, a krisztusi szeretet gyakorlója nemzedékről nemzedékre! Ámen.