Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Kor 4,14-21 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

1 Kor 4, 14-21

 

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.

15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban. Gal 4,19 ; Filem 10

16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim!

17 Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.

18 Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnék hozzátok.

19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerkedem majd ezekkel a felfuvalkodottakkal, de nem a beszédükkel, hanem az erejükkel.

20 Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. 2Kor 10,2

21 Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

 

   Pál apostol a korinthusi gyülekezet egységéért, hitének tisztaságáért tusakodva a nevelés nagy dilemmájával szembesül: szigorúan fegyelmezni vagy szelíden figyelmeztetni, rápirítani a gyülekezetre vagy átnézve hibáin csak a jóról beszélni.

   Nem tudom, ha az apostol nekünk, a mezőbergenyei gyülekezetnek írna levelet, milyen következtetésre jutna: szép szóval intene, vagy kemény kritikával illetne minket. Baj nálunk is, miként akkor Korinthusban, bőven akad. És a következmények, amiket azok előrevetítenek, nem kevésbé súlyosak. Nemcsak keresztyén hitünk alapigazságai szenvednek sérelmet közöttünk, nemcsak a közösséggel szembeni érdektelenség lesz egyre általánosabb, nemcsak az egyház tekintélye csorbul, hanem megmaradásunk válik kérdésessé.

  Az apostol kijelenti, hogy nem megszégyeníteni akarja a gyülekezetet. Valóban, az ilyen fellépés – bár a maga módján hatásos - nem vezetne célra.  A szégyen nagyon mélyen beleég az ember lelkébe, és menekülő félelem mechanizmusát indítja be. Régebb általánosan elterjedt módszer volt: kipellengérezni azt, aki vétett a közösségi normák ellen: iskolában, egyházban, társadalomban. Szörnyű történetek beszélnek erről. De Isten nem a félelem lelkét adta nekünk. Nem kényszert alkalmaz, hanem szabad döntésre hív. Bölcs belátásra kell eljutnunk.

   Ennek egyik útja az intés elfogadása. Nekünk már ezzel is gondunk van. Első reakciónk: ki vagy te, hogy beleszólsz,  figyelmeztetsz. (Van egy vicces történet. Egy hegyi átkelőhelyen az út szélén áll egy pap, kezében egy tábla, rajta öles betűkkel: vigyázz, veszélyes úton jársz, térj meg. Jön egy fiatal csávó a sportautójával, meglátja a papot, letekeri az ablakot, idegesen kikiabál: prédikálj, öregem, a templomban, és ne itt. Aztán beletapos a gázba. Nemsokára hatalmas fékcsikorgás és iszonyatos csattanás hallatszik.) Kinek lehet elmondani, hogy nem jó irányba halad, hogy Isten bizonyára mást vár el tőle? Ki az, aki elgondolkozik ezen? Talán egyetlen terület van, a szakmai, ahol még elfogadunk kiigazításokat.

    Lehet, baj van a tanítás megbízatását hordozókkal, az útmutatókkal is: nem hiteles a szülő intése, a lelkészé, a presbiteré, de Isten üzenete valamiképpen – olykor nagyon gyarló eszközök által - el kell jusson hozzánk. Különben – talán nagyon kényelmes, tetszetős utakon járva - halálos veszedelembe sodródunk. Ha nem vagyunk hajlandók szembesülni az Isten akaratával, Krisztus igazságával, nem vagyunk hajlandók a Lélek vezetésére figyelni, akkor akármennyire okosan tervezzük meg életünket,

önmagunk ellen cselekszünk.   

   Pálnak ezért fájt a korinthusiak keményszívűsége, visszautasító magatartása. Pedig mint szeretett gyermekeihez szólt hozzájuk. Semmi hátsó szándék nem vezette. Nem akart meggazdagodni, nem akart hírnevet, tekintélyt szerezni, embereket toborozni maga köré, saját vallást alapítani. A gyülekezet tagjainak békessége, lelki kibontakozása, üdvössége volt szolgálatának egyetlen célja. Ezt a megbízatást kapta megváltó Urától. Én úgy gondolom, hogy az apostolnak a bergenyeiekhez írt levelében is sok keserűség lenne, látva azt, hogy hányan elidegenedtek Krisztustól és az ő gyülekezetétől, hogy viszálykodások vannak családokban, hogy milyen sokan szenvedélyek rabságában vergődnek. Valóban, testvérek, sokkal boldogabban, nagyobb összefogásban élhetnénk. Isten áldott, örvendező népe lehetnénk. Miért nem akarjuk. Miért?

   Szeretett gyermekeim – hangzik a megszólítás. Isten nem tagad meg lázadásunkban sem. Minden egyes ember tévelygése fáj az ő atyai szívének. A tagadók, a bűn útján járók, a kárhozat fele haladók is az ő gyermekei. Mi könnyen leírjuk egymást, Ő soha nem teszi. Magát meg nem tagadhatja.

   Pál magyarázza is szülői viszonyulását. Tanítótok lehet ezer is, de én vagyok - az evangélium által - a ti lelki atyátok. Általam ismertétek meg az Urat. Nemrégiben én is idéztem ezt az igét valakinek.  A galatáknak azt írja Pál (amint hallottuk az igefelolvasásban): gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, míg kiábrázolódik rajtatok a Krisztus. Mennyi gyöngédség! Mennyi fájdalom! Az apostol a hitben való megmaradásra, a közösséghez való ragaszkodásra, az egység megőrzésére buzdítva a gyülekezetet,  személyes kapcsolatára, elkötelezettségére hivatkozik. Olyan keserves, amikor ez hirtelen súlyát veszíti. Amikor ragaszkodásunk visszhang nélkül marad. Amikor a közvetlennek érzett viszonyról kiderül: tátongó üresség az. A meggyilkolt Cézár kérdésében van benne ez a megdöbbenés: te is fiam, Brutus. A Jézus szívszorongató megjegyzésében: így árulod el az Ember Fiát? Vagy abban, amit az őt elfogó csapatnak mond:  tanítottalak, gyógyítottam betegeiteket, és most mint egy gonosztevőre támadtok rám.

   Kérlek titeket, legyetek az én követőim. Az apostol kétségbeesett próbálkozásában, hogy a gyülekezetet megtartsa a Krisztus evangéliuma melletti egységben, -  ahogy a második levélben maga írja - esztelenül saját magára hivatkozik. Legyetek az én követőim! Nézzétek életem példáját! Önzetlenségemet, odaadásomat, áldozatkészségemet.

  Még régebb mondtam valakinek: manapság már a személyes példa sem hat. Sok esetben hiábavaló a szülők önfeláldozó szeretete, a gyermeket ez nem indítja hálára. Hiába tapasztaljuk a mások nagylelkűségét, ez nem tesz segítőkésszé. Hiába vállal valaki nagyon sokat értünk – könnyen megfeledkezünk erről. Nagy önzésünkben már jóltevőinkkel szemben sem érezzük magunkat lekötelezve. Csak a tanító történetekben van az, hogy valaki elgondolkozik valakinek a nagylelkű cselekedetén, és megváltozik a szemlélete, az életfolytatása. (Ismerjük a történetet: a rendőrök elkaptak valakit, aki egy aranykelyhet próbált értékesíteni, a vallatáskor beismerte, hogy a templomból emelte el, szembesítésre elvitték a paphoz, aki – amikor meglátta, hogy a falu egyik elesett sorsú fiatalembere a tettes -, azt mondta: nem lopás történt, ő ajándékozta neki a kelyhet. Ez az eset teljesen megváltoztatta ennek a fiatalembernek az életét.)

 Pál Timóteust küldi, hogy emlékeztesse a gyülekezet arra, hogy hogyan éli meg mindennapjait, hogyan végzi a munkáját. Feltételezzük, hogy rágalmazók jelentek meg a gyülekezetben, akik az apostolról mindenféle hamis dolgot állítottak. Így volt a legkönnyebb félrevezetni, megosztani az embereket (és azóta is): meg kellett rendíteni a bizalmat a lelki vezetőben/vezetőkben, ellenségképet kellett kreálni, beléjük sulykolni: Pál félrevezetett, saját hasznát nézte, elhallgatta az írások titkos igazságát (mi majd megmondjuk!), most a luxusjachtján üdül, stb. Gonosz a világ, alattomos tud lenni az ember, még akkor is, ha a kegyesség palástját ölti fel.

   A rágalmazás ellen – induljon személy vagy közösség ellen - nagyon nehéz védekezni. Pál mégis megpróbálja. Elküldi Timóteust, hogy személyesen ő tanúskodjék: az apostol szándéka őszinte, egyedül Krisztus ügye, evangéliuma a fontos számára, életét erre áldozza. Nem tanít semmi mást, csak azt, ami az evangélium igazságához tartozik. Nem köpönyegforgató: pogányoknak és zsidóknak, börtönben és szabadlábon, szárazföldön és tengeren, jólétben és szorongattatásban az egyetlen vigasztalásról, bizalomról, reménységről beszél.

  A harmadik érve az az apostolnak, hogy nemsokára meglátogatja gyülekezet. Személyesen néz szembe a pártoskodókkal, azokkal, akik meghasonlást szítanak, mást tanítanak. Hát nem tudom, ha az apostol hozzánk jönne el, vajon kikkel akarna ilyen módon szóba állni: a panaszkodókkal, az ítélkezőkkel, a kicsinyhitűekkel, a közösséget kerülőkkel, annak hátat fordítókkal, az Isten Igéjét semmibe vevőkkel? Velem, akinek lelkét szintén sok minden terheli? Vajon, mennyire vennénk szívre az apostol feddését?  Mert ezen fordul meg minden. Ha szívünkben elzárkózunk, akkor semmi sem hat meg.  Istent, teremtőnket is kirekeszthetjük az életünkből. (Kábítószeres csoportba keveredett fiatal mondta az őt kereső édesanyjának: nekem nincs anyám.)

   Az apostol kétszer is hivatkozik a felfuvalkodottakra (akik lekicsinylően nyilatkoztak az apostolról, szolgálatáról, magukat, tanításukat többre tartva). Sok ilyen személy van.

Megismerem majd őket, írja az apostol, de nem a beszédüket, hanem az erejüket. Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. Beszélni, nagyokat mondani lehet, ebben biztos leköröznek mások, mert nincs más tudományunk, bölcsességünk, csak a Krisztusról szóló, nem hozakodunk elő plusz, ezoterikus igazságokkal, más lelki csemegével. (Szülőként is látjuk: nem tudunk a világ izgalmas kihívásaira rálicitálni. Egyetlen érvünk van: a szeretet.)

  De ha Isten erejében bízunk, le nem győzhetnek. Erősen állunk Krisztus megváltásnak a reménységében, az Ige tisztaságában. Ezt az erőt kell felmutatnunk: a szeretet ereje ez, a bölcsességé, józanságé, a békességé. (Nemrégiben beszélgettem J. I. – vel. Ezer baja van, mégis megnyerő bizalom sugárzik belőle, töretlen hit, reménység.)

   Bottal vagy szelíd lélekkel. Az apostolt könnyen lekapcsolnánk, de Isten kérdez: bottal vagy szeretettel. Inkább törjön össze az Isten, semhogy elvesszünk. (Háborúban történt: néhány katona szökést tervezett, az egyik résztvevő barátja megtudta, hogy valaki beárulta őket, nincs esélyük, de hiába kérlelte barátját, az nem hitt neki, végül extrém lépésre szánta el magát: eltörte a barátja lábát, hogy ne mehessen a többiekkel. Fájdalmas dolog volt, de az életét mentette meg. A társait kivégezték.)

   A te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem (23. Zsolt). Bárcsak elfogadnánk Isten szeretetét, Krisztusban megjelent kegyelmét, engednénk, hogy jóságával vezessen, irgalmában őrizzen

Meg! Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk Krisztus Jézusban a Szentlélek ereje által,

hálaadással állunk meg előtted a gyülekezet közösségében, és megköszönjük áldásaidat, segítségedet, jóságodat, amiben az elmúlt héten is részünk volt. Megtapasztaltuk Krisztus tanításának igazságát: a te országodat keresve minden egyéb megadatik nekünk bőséggel.

 Igédet hallgatva, szembesültünk mi is gyarlóságaikkal, viszálykodásainkkal, hűtlenségünkkel. Indíts arra, hogy komolyan vegyük intésedet, elgondolkozzunk azon, mert hisszük: a mi javunkat akarod. Atyai szeretettel tanítasz, figyelmeztetsz, és az élet útjára akarsz vezetni. Bocsásd meg felfuvalkodottságunkat, kétfelé sántikálásunkat, vagy éppen közömbösségünket! Tégy nyitottá a Krisztus evangéliumára, elhívásunk, megváltásunk jó hírére, és őrizz, hogy valóban ne kerüljünk más tanítások befolyása alá! Adj bölcsességet, hogy a jó példákra figyeljünk, ne hagyjuk, hogy az első szeretet tüze kihunyjon bennünk, hogy a világ elhitesse velünk: fel lehet cserélni akármi mással az igaz hitet, a krisztusi utat, a neked való engedelmességet.

   Őrizz meg minket a rágalmazástól és a rágalmazóktól, az ítélkezéstől, a hátsó szándéktól, hadd legyünk – Krisztus tanítása szerint - okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! És gyógyíts minket sokféle lelki erőtlenségünkben, nyavalyánkban, különben széthullunk, elveszünk! Vonj közel magadhoz, egymáshoz, tégy örvendező, reménykedő gyermekeiddé! Ha kell, vessződdel és botoddal vezess vissza minket magadhoz, a megtartatás ösvényére!

  Könyörülj gyülekezetünkön, betegeken, gyászolókon, özvegyeken, árvákon, nehézségben levőkön, megpróbáltakon, azokon, akik távol élnek otthonuktól, vagy akik itthon vannak, de elidegenedtek a gyülekezettől! Imádkozunk gyermekeikért, ifjainkért, családjainkért. Tartsd meg minket, hogy el ne vesszünk! Adj jövőt, adj üdvösséget!

  Imádkozunk egyházunk elöljáróiért, kerületünk, egyházmegyénk vezetőiért, adj bölcsességet az egyház kormányzásában, add Lelked erejét, világosságát szolgálatukban, hogy valóban az egyház javát, lelki épülését tudják munkálni.

  Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, irgalmazz nekünk, őrizz minket kegyelemben és békességben! Ámen.